Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x03 – Minden kezdet nehéz, de részegen még nehezebb

2016. augusztus 30. 06:44 - Bruti

Üdv Villafüggők és Villacsámcsogók. Sajnos hoztam egy rossz döntést, megígértem Sixxnek, hogy hetente írok egy hogyvótot, de már picit bánom, mert az első három adás után olyan mély szellemi pöcegödörbe csöppentünk, ami még egy rutinos hogyvoltozót is próbára tesz. No, de ne keseregjünk, még páran beköltöznek, hátha beáll az egyensúly.

1.jpg

Anikó kezd, majd menten elfelejt két játékost a felsorolásból, de esküszöm, nem tudom őt hibáztatni, annyi jellegtelen idióta van bent, másrészről meg majd belejön az élő adásba. A buli utáni elalvás egyeseknek nem ment, amit Éreccségizett Soma kicsit nehezen tolerált. De mivel a kisfilmje óta tudjuk, hogy a farkán kívül a nyelvtan oklevelére a legbüszkébb, így nem okozott gondot neki, hogy verbális szigorhoz kellett folyamodnia, és megcsillogtatta szókészletét:


„Kussolj már a gecibeafaszom… nem lehet aludni a faszomgecibe, ezzel neszórakozzálmán!”

Mondjuk sok foganatja nem volt a kirohanásnak, max annyi, hogy Vivien, aki addigra már másnaposra aludta magát, immáron felöltözve hagyta el a szobát, mivel nem akart szar arcnak tűnni. Szépen elkezdett takarítani, porszívózni, meg pakolni hóthalál kokin, és esküszöm le a kalappal, mert én ilyen állapotban az ágyban nem bírok megfordulni. A többiek sorra jöttek oda észt osztani: először Miss Röfi szakértett neki, amitől szegény Vivien idegességében megsózta a kávéját, majd érkezett Lóri, aki egyszerűen nem tudja elengedni a tegnapi napot! Mekkora trauma lehetett ennek a szerencsétlennek, hogy egy részeg meztelen csajt kellett néznie… Vivien meakulpázik még egy sort, de láthatóan unja a kiemelt figyelmet. Zsófi legalább nem hányra a szemére a múltat, ezt zuhanyzás közben meg is osztja vele. Éreccségi épp Tivy-vel és a nagyokos Dinával beszéli ki a bent zuhanyzó Zs-modelt, majd kiderül, hogy a csaj nem az ideállja, de azért már tegnap a bádizás után még volt csöcsörészés is. Dina csak kapkodja a fejit, hát ez a Felvidéken ez nem így megy! A szobában Zs-model és Vivi rájönnek, hogy gyakorlatilag senki sem szimpatikus nekik, de hát ez kölcsönös, hisz Éreccségi, Tivy, Dina, Miss Röfi négyesnek meg ők nem szimpatikusak. Sőt Röfi már a kiszavazáson gondolkozik.

Este érkezik az új lakó, Viki. Szerényen, viszont határozottan lép be, és a lakók többsége próbál kedves lenni hozzá. De nem megy az olyan könnyen, hisz oly régen bent vannak már, hogy nehéz befogadni a friss húst. Azért megkínálják pálinkával, körbevezetik és kikérdezik. Jönnek is a vélemények: Miss Röfi szerint karakán a csaj, Éreccségi a megtekintés után úgy nyilatkozott, hogy a szeme se állt jól, Dinának meg valamiért nem szimpatikus. Amíg ezt ecsetelgeti, az RTL technikusai úgy döntenek, hogy az aláfestő gitárzenének úgy odabasznak, hogy, alig lehet érteni a párbeszédeket. No, mindegy, a lényeget levettük, Viki nem lett bálkirálynő.

10_6.jpg

A szünet után ott folytatjuk, ahol abbamaradt. Viki nem buta lány, látja, hogy még nem nyert, ezért a bulizásra fekteti a hangsúlyt és masszívan inni kezd. Ez csak azért nem jó ötlet, mert a tequila hamar megtámadja a beszédközpontját. Ahogy nő az elfogyasztott mennyiség, úgy csökken a szókészlete, a végére már csak a „család” szó és annak variációi maradnak. Ráadásul Dina kiszúrta magának és csúnyán oltogatja, sőt ellene hangolja a közösséget is. Fröcsög, hogy a friss hús mit meg nem enged magának, pedig még neki sem száradt meg a pecsét az útlevelében. Végül Miss Röfi jól vizsgázott emberségből, mert megpróbálja ágyba tenni "Family Girl"-t

12_4.jpg

13_4.jpg

Kapcsolunk a villa elé, ahol már az új lakó topog Anikóval. Sajnos a technikusok megint elbasztak valamit, így nem derül ki a srác neve, de az igen, hogy a kis fém bőrönd mindig is tetszett neki, ezért akart valósághős lenni. Kedvenc szereplője Olivér volt, ami Anikót (az ismert okokból) kicsit érzékenyen érintette, így inkább felkonferálta a srác kisfilmjét. No, itt már kiderül, hogy Atinak hívják, és nagyon vallásos. Ennek ellenére rendszeresen „büdöskurvaistenezik”, iszik, és csajozik. Persze mi már tudjuk, hogy nem kell mindent elhinni, amit egy bemutatkozó filmecskében látunk, így nem ítéljük el a szerencsétlent. Szakmáját tekintve szakács, legalább nem csak mirelit pizzát fognak zabálni a lakók, illetve feltett szándéka, hogy csajozzon. Nebassz! Anikó útjára engedi, a lakók pedig fehér ingben, nyakkendőben fogadják, de, hogy miért, az majd csak a következő adásból derül ki. Hótra izgulok.

14_2.jpg

Címkék: 18+ vv8
361 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.08.30. 07:27:42

Ez eddig egy nagyon gyenge vmi. Igaz, nem is fogom nézni.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.08.30. 07:28:48

Bruti! Te szoktál másnapos lenni? :-D Ne már, el sem hiszem :-P

Zabkása 2016.08.30. 07:56:59

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: szia! :)

Béndzsó rész volt! Miss röfi annyira nem volt jófej Bandzsival, mert a mosodából kijőve (ahol mondjuk valóban nem lehetett érteni, mit akar közölni), de hatásvadász módra fennhangon értetlenekdett, gondolom ezzel elnyerve a Dina galeri szimpátiáját.
Dina már nyomja a szarkavarást, nem gyenge :D
Az új beköltöző baromi súlytalan és látens buzi

Berborosz 2016.08.30. 08:44:17

Ki lehet a Miss Röfi, ki lehet a Bandzsi? Mire jó ez?

ms delacroix 2016.08.30. 09:02:07

Fuu hat ez Dinkusz a kedvenc embertipusom, fingja nincs semmirol, de szerinte mindent tud es ezt teli szajjal hangoztatja is. Nagggyon joindulatu....khm

Nem Penny hajója 2016.08.30. 09:08:30

Anikó olyan volt, mintha tütükézett volna egy keveset az élő adás előtt...

rearwindow 2016.08.30. 09:19:55

ki volt az a hülye az rtl kreatívban, aki kitalálta, hogy ennek a bazsalygó butafiúnak katolikust kell játszania?

ms delacroix 2016.08.30. 09:26:03

Ez jo kerdes, de mielott bement a villaba es azt ecsetelgette, hogy o milyen vallasos, majdnem elrohogte magat.

Büszke_troll 2016.08.30. 09:40:12

@Berber Oroszlán:
Miss Röfi - Escortkoca - VV Mici
Bandzsi - Family Girl - VV Viki
Szívesen

PS.
Zs-model - VV Zsófi
Éreccségi - VV Soma

szociologus01 2016.08.30. 09:45:32

VV Ati kicsit langyos......nem lepődnék meg ha Szecsődi Karcsi2 lenne belőle

jöhetnek az újabb nevek mint pl.:
VV Viki - Lófogú
VV Tivy - Negatív

Sir Ö. S. Bandi 2016.08.30. 09:57:51

Pálinkás jó reggelt, sziasztok, nahát mennyi régi ismerős! Most megnézem az öfit,oszt vissza.Legyetek rosszak!

Kentacsdisz 2016.08.30. 09:58:35

@ms delacroix: valahogy ezek a határontúli magyar szereplők mnd ilyenek

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.30. 10:04:27

Ha ezt a Szlovák Dinkát kivinné most valaki párbajozni, akkor úgy kint maradna mint a szél, egy napja van bent de már veterán villalakónak képzeli magát mint aki már 3 hónapja bent szikkad, súlyos eset.

Kókadt Cukkini 2016.08.30. 10:17:43

Értem én ,hogy kell a show meg a szarkavarás, ezt alá is írom, de....ha a való életben összeakadnék egy ilyen Dina félével és így viselkedne /reagálna ennyire,mint amennyit Bandzsi vagy Lófogú csinált benn....elkenném a száját minimum.Rühellem az ilyen semmirekellő,buta,megmondóembereket,akiknek ennyi önbizalma van a semmire,folyamatosan ugat,mint egy öleb, de legalább annyira vicces is,hiszen ő is egy padlócirkáló.Ő beszél,hogy Bandzsi milyen önbizalommal ment be,holott pont Dina volt az,aki olyan lekezelő,lenéző hangsúlyt használt egyből mindenkivel,kikért magának indokolatlanul mindent, humora 0 és mindenkit egy mondat nélkül egyből megítél és kavarja bent a szart. Lófogúval is leginkább az volt a baja szerintem,hogy amíg meztelenkedett, addig vele-Őfensége Dinával- kurvára senki nem foglalkozott.Bandzsi bemenetelekor szintúgy.Szerintem itt akivel hosszútávon beszélgetni fog az csak a kétszínű Escortkoca lehet,akiben viszont éppúgy nem talál majd normális szövetségesre,mint a többiek.A fiúknak már most nem szimpatikus a viselkedése, ahogy azt Lóri ki is fejtette.Eleve a kisfilmjében is úgy osztotta szegény fasziját, hogy annak helyében ezt még akkor sem hagytam volna videóra rögzíteni,ha az egész falu tudta volna, hogy egyébként ez nem így megy közöttük.Tiszta ciki volt, otthagytam volna a francba a hisztis ribancot.Szerintem ő lesz itt a VV Fanni (az irritált ennyire).Azért nem mondom Edinát, mert szerintem Edina messzemenőkig szimpibb volt, annak ellenére, hogy vele is akadt probléma bőven.Kiváncsi vagyok,hogy más is tudja -e majd benn,hogy amelyik kutya ugat.. és jól összefognak és kiszavazzák még a legelején.Bár,ha nyomja majd a balhét akkor a retek tuti nem hagyja, vagy majd félnek rátenni, mert utána órákig drámázik, csak azt felejtik el, hogy ha összefognak ellene, akkor nem tud majd kivel pofázni.Most ő csinálta ezt Bandzsival.Látta,hogy be van baszva és világát nem tudja, így merte csak oltogatni és közben mindenkinél megakadályozni ,hogy beszéljen vele.Az asztalnál bezzeg csak fennhangon mert pofázni.Szerintem amúgy azért nincs online,mert egész nap benn instruálják őket.

Túroscsusza 2016.08.30. 10:20:25

Minden valóságshownál eljátsszuk ezt a műveltségi vetélkedőt, már mint hogy ki, mekkora tahó, miközben isszuk a játékosok szavait....
Hogy melyik játékos mekkora gyökér... ( miközben, ez nem műveltségi vetélkedő ) meg aztán a legnagyobb paraszt, volt játékos, műsort vezet a tv2-őn, úgy hogy a tévék "műsorvezetőivel" is van gond...

Vivien meztelenkedése akkora viharokat csap mint az "EL NINO" miközben a fürdőszobai jelenetek a legnépszerűbbek, elég a számlálóra nézni...
Én mint irtam csipem Vivien pucérkodását, nálam ez visz mindent, ha lecsavarom a hangot, egész jó a műsor...

Úgy hogy hajrá Vivien !

Magentax 2016.08.30. 11:00:44

Ez a beképzelt, nagypofájú, viszont hóttbuta Dina próbálja Edinát utánozni. Pont olyan alattomos és rosszindulatú és ugyanúgy túltolja. Úgy viselkedik, mintha már őslakó lenne, pedig csak 1 nap fórja van és az igazán semmi.
Nem tudom, ezek az egybitesek nem tanulnak az elődök hibáiból?
Viki is szépen leszerepelt már az első napján.

Zabkása 2016.08.30. 11:01:26

én tényleg várok valami orvosi papírt Vivienről, hogy nem értelmileg sérült, mert addig nem tudok nevetni rajta. Egyszerűen az a merev üres tekintet még józanul is, az valami borzalmasan ijesztő. Pl tegnap nem vetkőzött, csk súlytalanul önmagát szórakoztatva sétálgatatott és nézte magát a tükörben. Gyógyegereken nem szabad nevetni.

Éreccségiről már ma hír, hogy kiderült, aktokat tolt pénzért, hogy anyját segítse, és reméli nem kerülnek elő a képek :DDDD

Magentax 2016.08.30. 11:02:12

@szociologus01: Dina pedig kaphatná a Dinka 2.0-át.

Magentax 2016.08.30. 11:03:16

@Zabkása: előbb-utóbb mindegyikről kiderül, hogy pornózik, kurva, díszbuzi

Zabkása 2016.08.30. 11:07:12

@Magentax: na persze, nem mondtam, hogy meglepődtem :D Az új beköltözőről lassan kiderül, hogy nem veti meg a pélót (ez tisztán látszik, minimum két kapus játékos)

Vivikéről is kiderülhet, hogy felvették már, hogy tosszák... max nem is tud róla.
Dináról semmi csak h fogyatékos. A legrosszabb az a fajta, aki nem a legélesebb kés a fiókban, de mégis ő akar a megmondóember lenni.

Röfiről már tudjuk, hogy ribizli, bár számomra felfoghatatlan... pont ő? :D Nála még a soma is jobb csaj.
Flóri meg súlytalan, annyira unalmas a gyerek, hogy szerintem a múltjában sincs semmi.

Tivyről meg max kiderülhetnének azok a kurvaégő videók, amik ugye nyílvánosak és miattuk tartja magát a net császárának. Videókat gyárt.... hát azt gyártásnak csúfolni kicsit durva, de sebaj.

Magentax 2016.08.30. 11:17:40

@Zabkása: Nem is értem, Tivyt minek válogatták be. A szökik a málna és a mi van, negatív aranyköpésein kívül még nem mondott semmi mást. Totál súlytalan, unalmas kis gyökér.
Röfi - vannak pasik, akik direkt az ilyen dúshúst szeretik. Állítólag huszonegynéhány éves és úgy néz ki, mint egy harminc-negyven közötti ténsasszony.
A lópofa Vivi egy ribanc, méghozzá a legrosszabb fajtából.
Az éreccségizett Soma gyerek meg kész kabaré. Szerinte bejön minden csjnak, közben meg kiröhögik a háta mögött és amúgy is úgy néz ki, mint egy beijedt nyolcadikos.
Aztán ott a gonosz Dinka 2.0 - vannak még mások is a villában?

Zabkása 2016.08.30. 11:30:00

@Magentax: gondolom az RTL azt várta, amit titkon mi is, hogy Tivy többet tesz majd bele a pürébe. De 50 szavas szókinccsel és a saját frázisait már egyből unalomig ismételve költözött be, és azóta semmi. Szóval hatalmas FAIL, pedig húzónévként tették oda. Szerintem ő simán kapott is kis pénzt zsebbe ezért...

Röfi... ok h valaki szereti a dagikat, persze, de akkor is. És valóban, 24 éves, és 38nak ha kinéz. Ráadásul a testkép zavar szuperlativusa, hogy haspólókban verezi, miközben konkrétan bojler van a lógó csöcsök alatt telepítve.
Vivi mondom szerintem kimutathatóan fogyatékos, a Barátok Köztöt simán nem érti meg. Egy BKV-s menetrendi hieroglifát meg tutira nem!
Soma borzalom, és sajnos durva képe a korosztályának. Rengeteg ilyen kis fasszopó van, nem kirívó eset. Elmész valahova a városban, és ezek a klón páva 40 kilós csiribiri vizipisztolyok sétafikálnak és mennek rá pofátlanul mindenkire. És a vicc, hogy sikerrel. Zsófika oké, hogy adja neki a csicskító tüzet (tényleg, csinált neki másnap reggelit Éreccségi?!) De azért azt nyilatkozza hallótávolságon kívűl, hogy kedveli. HOGY A PICSÁBA? Nő lennék és jönne egy ilyen surmó, egy légtérbe nem tudnék megmaradni. Még pasiként se, kapna tőlem valami szőnyegbombázást verbálisan, ami mondjuk sajna célt tévesztene, mert olyan ostoba, hogy a buta vigyorával még ő érezné magát "raj"-nak.
Dinka valóban gonosz, ahogy húzza a száját meg forgatja a szemét.
Ez a Viki meg hogy a picsába tette magát ilyen rottyra? Konkrétan láttam, hogy jár a szája, hallo a szavakat, és nem az, hogy az üzenet nem jött át, de még csak a témát se tudtam belőni, hogy mégis mit akar?

É2I 2016.08.30. 11:36:44

Vivi meg Tipy konkrétan fogyatékos, melyről nem tehetnek, de rtl igen, hogy nevetség tárgyává teszi a viselkedésüket.

Magentax 2016.08.30. 11:47:34

@Zabkása: végülis, ha belegondolok, a suttyó Aurélió is felszedett bent magának egy csajt (asszem Zsófi?), akár Éreccséginek is összejöhet.
Gondolom, azért nem szívóznak vele a csajok, mert még alakulnak a körök, nem tudni, ki mennyire lesz meghatározó és egyik bige sem akar rossz lóra tenni.
Röfi nem csak bűnranda, de ő sem tud összehozni egy értelmes mondatot még akkor sem, ha éppen nem piás.
Viki sztem elsőnek fog kiesni, hacsak nem jön be még nála is nullább játékos.
A Lóri meg a Dávid egyelőre tuják, Lórinak még kinyílhat a csipája, Dávidot nem tudom hová tenni.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.30. 11:50:11

@Zabkása:

Vivike elég durva, még józanul is pszihopata, de piásan simán megdobál késsel a kiscsaj, én félnék vele egy hálóban aludni, ott állna az ágy mellett és motyogna .
Jól járna a bagázs ha Dinkát az első kiszavazón megszórnák jelekkel, hogy éreztessék a törődést :)

Kókadt Cukkini 2016.08.30. 11:53:48

Én nem bírom az Escortmacát, de azt sem értem,hogy mit kell ennyit lovagolni a súlyán.Ti dugjátok?Nyilván nem.Szerintem tök menő,hogy látszólag őt nem frusztrálja a súlya és el tudja magát fogadni így, nem egy lelki beteg. Vagy az jobb lenne?

Bekkara 2016.08.30. 11:56:22

Ez a Viki tiszta szimpatikus lett a végére, ilyen oltást, amit Dinkától kapott, nem érdemelt meg. Dinka benne látta meg a riválisát valószínűleg, és fájt neki, hogy ekkora figyelmet kap a csaj, gondolom, benne akart lenni az összefoglalóban. Ha ez a Viki olyan VV Zsuzsás lenne, egy kicsit több aggyal, és kevesebb szarkavarással, még nagy jövő várhat rá a villában. Szerintem egy Dinka-Bandzsa párbajon MOST Viki nyerne.
Egyébként Dinka nagyon Edina 2.0 szeretne lenni, de nem megy neki, mert Edina az elején vicces és kedvelhető volt a maga egyszerűségével, fura kifejezéseivel, tájszólásával. Ez nem fog összejönni Dinának.

Zabkása 2016.08.30. 11:57:50

@Magentax: De Aunak legalább van valami dumája... még saját bejáratott szövege is, meg róla elhiszem, hogy meg tud baszni valakit. De Soma? Eskü azon filózom, hogy szűz...

@Kókadt Cukkini: Aki bemegy ide, az kiteszi magát annak, hogy megítélik a külsejét. Szóval engedd meg nekünk is, hiába nem vagyunk matyóhimzések, nem is állítjuk

rearwindow 2016.08.30. 11:58:47

Nőként azt kell mondjam, nem akkora gáz Samu. Az a megingathatatlan magabiztossága kifejezetten szórakoztató. Nincs szétcsapva a feje a cigitől meg az alkoholtól, és egyszerű mint a faék, nem fog kellemetlen meglepetéseket okozni az embernek, mert azelőtt tudod mit fog csinálni, hogy ő maga kigondolná :D Továbbá hiányzik belőle a potenciális pszichopata faktor, ami az összes többi lakóban ott szunnyad

Zabkása 2016.08.30. 12:05:28

@rearwindow: na de várj, női nézőként mondod ezt... de ha neked csapná a szelet valami dizsiben, tapizna és bepróbálna mindent... majd koccolás után megy máshoz, amiről visszapattanva próbálkozik nálad, az nem zavarna? :D

Magentax 2016.08.30. 12:06:04

@rearwindow: Sztem meg elég gáz, hogy mindenkit letaperol, mindenkivel smárolni akar, mindenkire rámászik. Úgy vágnám pofán, hogy leesne a feje...

rearwindow 2016.08.30. 12:09:00

@Zabkása: nyilván nem férjként, meg baráti körben bemutatandó partnerként képzelem el :)

Magentax 2016.08.30. 12:09:36

@Kókadt Cukkini: Ráadásul olyan göncöket cibál magára, amik 5 számmal kisebbek a kelleténél, kilóg, kibugyog mindene - az embernek visít tőle a szépérzéke.
Lehet valaki dagi, de minek kell ezt még külön kihangsúlyozni? Gusztustalan, ahogy pl. hátul kibuggyan a picsája.

Zabkása 2016.08.30. 12:12:48

@rearwindow: csak összepörögni? remélem nem :D mint ahogy nekem eskü fel se áll egy ostoba csajra már, Vivi nyomhatná a lapdance-t meztelenü, nem tudnám megkívánni

Zabkása 2016.08.30. 12:16:16

@Magentax: pontosan! lehet takargatni vagy akár csinosan is telkarcsúnak lenni. De ez felvesz Vivire való topot.... meg hangsúlyozza a csöcseit, mert az az egyetlen fegyvere... mármint annak, aki erre kíváncsi

rearwindow 2016.08.30. 12:18:52

@Zabkása: simán :D de arra vigyáznék hogy meg ne lássanak vele, utcán biztos nem mutatkoznék vele :D

etikette 2016.08.30. 12:21:34

jézusom! ki a tököm szponzorálta ezeket a bademanteleket? mint valami 100%gagyipoliesztermedveraj...

Zabkása 2016.08.30. 12:22:27

@rearwindow: mutass egy instát magadról, látnom kell az első embert, aki bizonyítottan pörögne ilyen biodíszlettel :D bevallom ez nekem most nem kicsit meglepő, pláne itt a HVn :D

É2I 2016.08.30. 12:26:32

@Zabkása: Sőt pont az a fajta csaj, aki egyszerűen taszítja a férfiembert.
Még az a kis tejfölös szájú kiscsákó sem mert rámászni ajtó-ablak szituációban sem. Persze azt is el tudom hinni a csávóról, hogy azt se tudta volna hogy fogjon hozzá, mert akinek a szája, egója nagy, nem mindig lepedőakrobata.

rearwindow 2016.08.30. 12:27:54

@Zabkása: na meg még mit nem!!! mondtam hogy titokban tartanám, nem? :D most persze mindenki azt hiszi, valami ostoba egybites tyúk vagyok :D

Zabkása 2016.08.30. 12:33:36

@rearwindow: nem hiszem de akkor prove it :D

É2I 2016.08.30. 12:35:16

Nem mellesleg a rtl meg cseszhetne valamit a hanggal, mert dumát simán elnyomja a háttér zene. Bent se hallják, mi megy kint, stb.
Szóval elég szégyen, hogy nem tudtak egy normális rendszer összetákolni vagy csak olyan embert odaültetni, aki kezelni is tudja a cájgot.

SzilajSzilard 2016.08.30. 12:37:36

2016 "valamilyen szinten"-je az engedd/engedjük el!
Segítséget szeretnék kérni a közösségtől, hogy kigyűjtsük az összes proli jelszót, ami elhangzott a vévékben. Persze ez közös halmazt ad a nép kedvelt szófordulatainak halmazával, nem kell csodálkozni :)

Nekem csak pár van meg, ,mint:
- valamilyen szinten
- vice versa
- aki ismer tudja milyen vagyok (ez a legmocskosabb ős iwiw/myvip időkből maradt fenn!)
- és ez a mostani engedjük el

Sunrise51 (törölt) 2016.08.30. 12:38:06

Dina valami elképesztően idegesítő jelenség szerintem, ráadásul igazából ki sem derül, hogy pontosan mi a baja Vikivel kapcsolatban. Vivien pedig tényleg ilyesztő, úgy járt-kelt az adásban, mint egy zombi. :D

etikette 2016.08.30. 12:46:53

@Sunrise51: és Dina nem utolsó sorban bunkó és harsány. borzasztó nőtípus...Vivi pedig egyszerűen egy szerencsétlen ribanc.

Sunrise51 (törölt) 2016.08.30. 12:55:55

*ijesztő

Sunrise51 (törölt) 2016.08.30. 12:57:14

@etikette: Igen... Szerintem a pasik 99%-át kiverné a víz egy ilyen Dina-féle barátnőtől :D

É2I 2016.08.30. 13:04:19

@etikette: Vivit még csak ribancnak sem mondanám. Inkább valamilyen tudat nélküli zoombie.
Nem csodálom, hogy külföldiekre csavarodott rá, mert magyarul meg se tud szólalni, nem hogy beszélgetni lehessen vele. Angolul meg elég volt 1-2 szót, mondatot bebifláznia, ahhoz, hogy megcsinálják annyi pont elég. Kiss me, du you love me, na kb ennyi. Aki nem nézi a fejét, de a teste bejön, fizet egy vodkasör kombót és már meg is csinálhatja hátul, a rekeszek közt.

slara 2016.08.30. 13:07:29

@etikette: dehogyis! csak a nézése meg a járása ;)

sapka 2016.08.30. 13:16:26

azért Bandzsi apukája sem az eszével keresi a kenyerét:
mit jelent az, hogy egyke?

Akasa27 2016.08.30. 13:29:27

korai még messzemenő következtetéseket levonni, kell pár nap, míg lehullik a manír. nyilván kaptak instrukciókat, hogy kinek milyen karaktert kell erőltetni, de ez hosszútávon tarthatatlan.persze az összefoglalók is erősen szerkesztettek, akkor kaphatnánk valós képet, ha 24 órában nézhetnénk őket. megjegyzem baromi unalmas lenne....
úgyhogy ezt kell szeretni....vagy nem szeretni.:)

Akasa27 2016.08.30. 13:40:06

@rearwindow: soma aranyos kisgyerek. ha normális emberek közé kerülne, még akármi is lehetne belőle.....az én öcsém is hasonló hülyegyerek volt, most meg töknormál apa és férj. mondjuk ütöttem a fejét gyakorta, lehet attól billent helyre....
van az a pénz az rtl-től, hogy befenyítsem őket is. auréliót, depláne győzikét ingyen is szívesen laposra rugdosnám.

Akasa27 2016.08.30. 13:42:54

@É2I: volt rá egy éved, hogy megtanulj szájról olvasni.:))))))))))

Akasa27 2016.08.30. 13:44:34

@SzilajSzilard: "úgymond" - ezzel engem a világból ki lehet kergetni.

Zabkása 2016.08.30. 13:49:50

@Akasa27: én azt imádom, amikor ezek a prosztók próbálnak választékosan beszélni :D mint amikor egy bűnöző suttyó akar a biztos úrral udvarias lenni

Akasa27 2016.08.30. 13:55:57

@Zabkása: felhívnám a figyelmet az idegen szavak helytelen használatára. :D
szerintem álszentati bővelkedni fog ezekben....monnnyuk ez csak egy megérzés.

Zabkása 2016.08.30. 13:58:05

@Akasa27: na az meg a másik, amikor nem tudják a szó jelentését, amit használnak. lazán beblöffölik :D Pláne mert Alekosztól ezt látták, hihetetlen, hogy néhány ember szerint ő okos meg művelt meg értelmes... pedig lófasz esti fényben.

@rearwindow: na semmi? :D

sapka 2016.08.30. 14:02:46

@Akasa27: egyébként tuti, hogy kaptak instrukciókat, hisz már kérdezgették is egymástól, hogy te melyik/milyen karakter vagy.
ami még szerintem simán elképzelhető, hogy Bandzsika/Vivi vagy valami csoportbomlasztó feladattal lett megbízva (nem lenne meglepő, póveredbáj, ugya), vagy csak az rtl akar belőle egy (mivaaaan) negatív figurát faragni, hisz még egy perce sem volt bent, de már arról dumált anikó, hogy milyen ellenségesen fogadták.

sapka 2016.08.30. 14:03:16

@sapka: bocsi, ViKi nem, Vivi.

2016.08.30. 14:18:33

Jöhetne egy nem alkesz is.
Ezt a tegnapi Atit nem láttam de egyelőre nem égető, hogy megnézzem a kimaradt részeket.

É2I 2016.08.30. 14:21:56

@Akasa27: Nos a nagyját úgy kellett megfejtenem. Volt még olyan hátrányom is, hogy letöltve néztem meg és el is volt csúszva egy picit a hang. De a túlhúzott háttérzenét csak megdaszhatnák.

2016.08.30. 14:24:30

@sapka: Az csúnya volt :D

É2I 2016.08.30. 14:25:06

@Zabkása: Na Vivike nem szarozott, a beköltözésnél simán elárulta, hogy nem tudja mit jelent a "cinizmus" szó. (Ha jól emlékszem, ha nem javítsatok ki:)

SzilajSzilard 2016.08.30. 14:26:17

@Akasa27: És tényleg! Éreztem hogy egyet elfelejttem, ráadásul egy ekkora legendát! :)

Tehát a frissített lista:
- valamilyen szinten
- vice versa
- aki ismer tudja milyen vagyok (ez a legmocskosabb ős iwiw/myvip időkből maradt fenn!)
- a legújabb: engedjük el
- úgymond

Zabkása 2016.08.30. 14:27:17

@É2I: igen, amikor megkérdezték, hogy ő cinikus-e azt mondta nem tudja, mert nem tudja mit jelent :D jó de ő nem is próbál kommunikálni se, nemhogy választékos lenni. Mellesleg kövezzetek meg, a teste abszolút jó. Plusz szép a haja, csak hát az a fej ne lenne...

2016.08.30. 14:27:34

@Magentax: Szponzor cuccok általában S méretben érkeznek.

2016.08.30. 14:36:18

@Akasa27: :DD XDD A műsorvezető párost megnézném, ahogy helyre rakod őket.

Akasa27 2016.08.30. 14:42:37

@sapka: ahogy elnézegettem, a tyúkudvarral lesznek gondok, a fiúk csak "okosan" pillogtak az "összecsapás" láttán. aztán pedig az gyenge kezdés után erős hanyatlás fog bekövetkezni.
de jusztiscsakazértis jól fogok/gunk szórakozni.

Túroscsusza 2016.08.30. 14:42:48

Semmi gond, maradtam egyedül Vivien mellett...Én csípem a csaj pucéron...
Nem baj hogy zombi, én jó alvó vagyok...
Ami azt illeti cirka 3 másodpercig kell neki udvarolni, és már dobja is le a göncöt...
...irány a dzsakuzzy, és mehet a farokverés... vagy a pezsgőzés mindegy...

Egyébként ez a játék nem az udvarlásról szól, amikor kiesik az első játékos mindenki segge összeszorul, rájönnek hogy ez egy kiszavazó show...

Aurelió úgy nyert hogy pörgette a faszát, és kábé az üregi nyúl szintjét hozta...

Ne finnyáskodjatok már...

Puncit nem látom... khmmmm, majd talán este...

Akasa27 2016.08.30. 14:45:58

@É2I: arra rájött már valaki, hogy milyen elgondolás alapján takarják ki az ivást és a cigizést? mert van mikor igen, van mikor nem....monnyuk lehet, hogy aki kólát iszik azt nem (pedig szerintem károsabb, mint a pálinka) és/vagy aki mentolos szív, az látszódhat??? mindegy is, baszottul zavaró.

Akasa27 2016.08.30. 14:47:41

@ALOKSAKTRHEE: teljesen beteg VV függő vagyok, de a belevaló megtekintéséig még nem merészkedtem ezidáig. (új a tévém, félek megsérülne!!!)

Akasa27 2016.08.30. 14:49:21

@É2I: jól emlékszel.
csoda, hogy betalált a villába...

Túroscsusza 2016.08.30. 14:50:09

@Akasa27:

Magyarországon tiltott az alkohol, és a cigi reklámozása, ezért takarják ki...

Akasa27 2016.08.30. 14:58:24

@Túroscsusza: ezt tudom, csakhogy nem következetesen mindig.

szociologus01 2016.08.30. 15:01:15

"tudd-hogy-értsd" lista (eddig)

Miss Röfi - Escortkoca - VV Mici
Bandzsi - Family Girl - VV Viki

Zs-model - VV Zsófi
Éreccségi - VV Soma

VV Viki - Lófogú
VV Tivy - Negatív vagy Negativy
VV Dina - Dinka 2.0

É2I 2016.08.30. 15:01:25

@Zabkása: Nos, kb. ezért nem marad meg mellette senki. Még ha rá is pusztul valaki -mert a testi adottságai jók, kivéve a feje - az aktus után kifulladt a buli. Nem képes kommunikálni, elvan a maga kis világával. Azért is írtam fentebb, hogy pszichikai eset.
Vagy nagyon gátlásos a verbális kommunikáció alkalmával vagy csökkent az értelmi képessége. És bár a gátlásai levetkőzését már megtanulta -valamilyen Pavlovi reflex szerűen- az alkohol által, de beszélni úgy sem tudott. De adjunk neki esélyt, hátha kupálódik még. :D.

@Túroscsusza: Debilió legalább meg tudott szólalni két ordítás meg egy helikopter között, de tőle sem várható el egy komolyabb párbeszéd. De tény, hogy ebbe a műsorba nem tanulni járunk, mindinkább cirkuszba. Aki így tudja felfogni, annak ez viccműsor és egyfajta visszaigazolás, hogy önnönmagánál is vannak kreténebbek, hülyébbek. Mint pl. én is :D

É2I 2016.08.30. 15:06:24

@Akasa27: Amolyan tessék-lássék cigi, pia kitakarás. Bár nem mindig sikerül nekik. Meg vicces az is, hogy azt nem takarják ki hogy fogják, csak ha isszák, szívják. Mintha nem tudná ezáltal meg senki, mit is csinálnak. Olyan mint amikor egy oralt kitakarnak: innen biztosan tudni mi a szitu.

Túroscsusza 2016.08.30. 15:07:18

@É2I: Én ezt másként látom...

Nekem ez a műsor nem vicc, ennek az országnak az erkölcsi szintje Aurelio faszában van....

2016.08.30. 15:11:05

@Túroscsusza: Ezt a műsort ilyen alakokkal lehet eladni. Tíz egyetemi tanár senkit nem érdekelne a villában.

Túroscsusza 2016.08.30. 15:13:56

@pávör dragonfruit:

A nézők döntenek... nem arról van szó, ki mennyire hülye, vagy okos....
Inkább arról hogy milyen viselkedés minta az amit a nézők honorálnak...

2016.08.30. 15:16:44

@Túroscsusza: A való világ ilyen koncepcióval megy mindenhol. Attól én, mint néző honorálok más viselkedést is. Nem tudom így érted-e mire gondolok.

FF 2016.08.30. 15:22:49

És ezek az egyedek szavazati joggal rendelkeznek.

Akasa27 2016.08.30. 15:35:27

@pávör dragonfruit: dehogynem! HA DÖGÖSEK! :P hozzátenném láttam én már egyetemi tanárt makogósrészegen. olyan kisvárosi legendák is keringtek már, hogy doktor doktorovits úrnak az volt a kívánsága, ha meghal a sírján lépjen át minden általa megcsinált diákja bugyi nélkül. nem a diploma teszi az embert.
mindezektől függetlenül, valóban válogathatnának értelmesebb emberkéket a műsorba, nem mindenki ostoba, aki szórakoztató.

filina 2016.08.30. 15:35:57

@É2I: Az egész műsor lassan már találós kérdés lesz.A beszédet nem hallani a cselekményeket meg kihomályosítják.Ugyan mi van abban nem megmutatható ha valaki iszik vagy cigit szív???!! Komolyan mondom vissza sírom a Kádári TV-t mert ott semmi gond nem volt ezekkel.Hülye fosos banda !

2016.08.30. 15:39:26

@Akasa27: Természetesen képletesen értettem a megfogalmazást :D
Ettől függetlenül most jót nevettem így a délutáni kávé mellé :DD

Funk You 2016.08.30. 16:03:14

az rtl-nek üzenném én is, hogy a hanggal kezdjenek valamit, mert ez így borzalmas.
a kiblőrözés meg vicces, mert simán mutogatják a cigit vagy a piát a kézben, de ahogy valaki a szájához emeli, vége a világnak. inkább azt takarták volna ki, amikor Dina be nem álló szájában premier plánban forgott a szalámis zsömle, mert az tényleg pfejjj kategória volt.

Akasa27 2016.08.30. 16:10:54

@PeniValdes: öööööö.....sehol?
menek is megnézek egy guns 'n roses klippet.:D

Akasa27 2016.08.30. 16:13:53

@pávör dragonfruit: akasa nagyon szórakoztató!!!! saját sóóóót akarok!!! tengerit is meg asztalit is!!!!! ígérem folyamatosan vedelek és hiába szavazzák meg a nézők, akkor se vetkőzök!

Raszputyina 2016.08.30. 16:21:36

@SzilajSzilard: Két idei gyöngyszem:
- a helyzet a szituációtól függ
- nem szeretek komfortálódni
Off: pushpang, ha olvasod, nagyon örülök, hogy előkerültél, a Farm alatt aggódtam, hogy hova tűntél. És aggódásban messze gazdagabb a fantáziám, mint egy hollywoodi forgatókönyv íróé.

c.miller 2016.08.30. 16:23:01

hali. slot machine tényleg modellkedett? ( az a gyerek, akinek két darab fémszázas simán befér a fogai közé elől, olyan rés van...)

sapka 2016.08.30. 16:25:07

@Akasa27: jól hát, jól fogunk szórakozni.
nem is értem, amikor valaki fikázza őket, hogy hülyék. hát biz isten nem nézném, ha agysebészetről beszélnének meg a kínai kereskedelemről. hülyék, aztán lehet rajtuk röhögni. ennyi a célja ennek a műsornak. ezt meg hozni fogja.

Gia 2016.08.30. 16:25:59

Remélem nem az új szakács gyerek nyeri majd meg...Nekem nem szimpi.Igaz,ki az...

2016.08.30. 16:26:47

@Akasa27: Akkor azért szavaznának ki :D

2016.08.30. 16:27:44

@Gia: Többieknek nem is adsz esélyt? :D

szepi79 2016.08.30. 16:35:25

@SzilajSzilard: ez talán nem VV, lehet ÉH, számomra ez volt az abszolút mélypont, de azóta én is használom, ha sokkolni akarok valakit:

"nem akarlak FOLYÁSOLNI BE"

Akasa27 2016.08.30. 16:37:23

@sapka: a fanyalgók nézzék a spektrumot! :)))))
kössenek bele a Zoroszlánba. :P

Gia 2016.08.30. 16:39:36

@pávör dragonfruit: Deee,épp a többieknek adok. :-)

Cérnahuszár 2016.08.30. 16:43:06

jajajaj megnéztem a filmeket.
olyan a fejem mint a hatnapos ráncos zsömle.
átírom a nickemet
soma és dina keményen próbára tesz.

szepi79 2016.08.30. 16:45:05

@Akasa27: "válogathatnának értelmesebb emberkéket a műsorba, nem mindenki ostoba, aki szórakoztató. "

szerintem valamennyire értelmes (ÉS szórakoztató) ember nem megy be ilyen műsorba. nekik van munkájuk, családjuk, és hátuk közepére sem hiányzik az, hogy 3-4 hónapig kb egy börtönben éljenek önként, miközben a média meg feltúrja a szennyest.

akik ide bemennek, azoknak nincs mit veszteniük. semmit nem értek el eddig, és ez az egyetlen esélyük rá (ami amúgy sem túl nagy, minden második-harmadik show termel csak ki egy olyan embert, akinek hosszútávon bejön a villalét)

szepi79 2016.08.30. 17:06:26

@Akasa27: de most nem? kinek jött be az, hogy VV játékos volt? mármint annyira, hogy azóta is ebből él? majka, alekosz (bár ő már múlóban), most itt az anikó; auréliót még meglátjuk 2-3 év múlva. BBből senki, ÉHból senki, farmból, bárból senki.

Cérnahuszár 2016.08.30. 17:14:40

@szepi79, első ezen a néven:
én csak majkát számoltam eddig.... alekosz egy nulla, inkább kárt okozott magának mint karriert mert ugye elvesztette a nyereményét és szereplése csak a bulvársajtó - az meg olyan amilyen, anikó újdonság nekem, akkor talán 2 ember. A kb 60-100 vvemberből, tiszta deficit az egész annak aki jelentkezik, mert csak az égések maradnak fenn.

2016.08.30. 17:26:41

Ha ha ha. A kis Soma gyereket már fotózták anyaszült meztelenül, álló szerszámmal. Egy "olyan" oldal számára. :DDD

Funk You 2016.08.30. 17:31:29

a mai öfiben lesz (a tegnapi előzeteseben volt), hogy aszongya a kis Soma: én minden csajnak bejövök itt. és ezt halál komolyan mondja :D

Cérnahuszár 2016.08.30. 17:39:49

@Funk You: azom vigyorogtam hogy a riport szobában mondott olyat is hogy ennyi oltást ő még nem kapott a lányoktól, nem ehhez van hozzászokva
sztem azért fura neki, mert inkább otthagytákamikor ajánlgatta magát, itt meg az nem lehetséges, muszáj szembesülni az elutasítással

2016.08.30. 17:51:16

@szepi79, első ezen a néven: ha szoros értelembe véve nem is ebből él, de szépen megalapozta jövőjét vvmilo, attilát pedig a mai napig a valaha volt legnagyobb és legevilebb manipulátorként emlegetjük...

pátria 2016.08.30. 17:52:14

Sziasztok! Egy kérdés: Mici csak nekem olyan, mint egy nagydarab Kate Hudson?

2016.08.30. 17:54:25

@Biriksz_Krokiksz!: Szia Kroki!!! :) Jó látni téged itt. Már hiányoztál. ;) : D

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 17:55:11

sziasztok!
még nem mertem megnézni a Győzikével súlyosbított BV-t. attól tartok, túl sok agysejtem pusztulna bele. el lehet viselni?

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:02:12

@ancsika: :-)))

@Nincsvacsi Csakanasi: A Büntetés Végrehajtást? Győzikével súlyosbítva? Nem! :-)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 18:02:16

@Túroscsusza: én se értem mit vannak ezen kiakadva, pont egy escortos lány jön itt a szöveggel, hogy mit meg nem enged magának, tuti elgondolkozott azon, hogy milyen teste van már :D jobban rá lehet nézni mint az övére, akit lassan lisztbe kell forgatni, hogy megtalálják a lukát

@Cérnahuszár: Anikó jobban megcsinálta magát mint Majka szvsz, mert már 6 éve nem lehet kirobbantani az Rtlből, miközben tehetsége az nem sok lett közben

@szepi79, első ezen a néven: szerintem ez megint az értelmi faktorból következik, aki tud az profitál belőle, aki nem az nem, és elbassza mint Aurélió, pl. Milóról sokat nem hallani, mert ő az egyik aki nem baszta el a pénzét hanem befektette, de szerintem Rubin se élte még fel, és Attilla se

úgyhogy pont azért viselkednek így, mert nem értelmesek, az meg, hogy nem megy be értelmes, mert nem válogatják be, mert nem "vicces" nem hinném, hogy csak nothing to loose emberkék fantáziáját mozgatná ez meg, ráadásul 36 milla + ismertség (mennyi idő alatt keresel ennyit munkával, családdal? mert nem három hónap alatt az is biztos)

2016.08.30. 18:03:17

@SzilajSzilard: Szerintem vice versa itt sosem volt, csak vicA verza. (ie. úgy is lehet mondani, hogy vice versa, de úgy semmi értelme :-)))

2016.08.30. 18:03:53

@Pácsó Ármándó: Szia Pácsó. Hol hagytad a Cicust? :DD Nekem elég volt belenézni ebbe a VV8-ba, Au és Győzi főleg egyszerre már túl sok lenne. :D

2016.08.30. 18:03:57

@ALOKSAKTRHEE: szia. ez kedves, de nem vagyok, mert nem nézem, beugrottam átpörgetni a hsz-eket, és a szepyé megihletett.
mindenkinek jó szórakozást ;) üdv

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:07:18

@ALOKSAKTRHEE: Szijja Hármas! Cilimilit nem láttam ma :-)
Au + Győzi halálos kombó :-))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 18:07:51

amúgy nem tom hogy a picsába tudtak ennyire copy/paste jellemeket, arcokat találni, legtöbbje ráadásul az előző szériából

Mici = Szandika csak még kövérebb
Vivi = Fanni
Dina = eDINA
Viki = Zsú
Zsófi = Dóri

Soma=Gyúrós Józsi
Dávid = Robin
Lóri = Laci

basszus a vége az lesz, hogy Tivy a legnagyobb egyéniség, ami azért mutat valamit, ahogy Dávid megjegyezte, nem is gondolta volna, hogy tőle fog ilyen értelmeset hallani

Funk You 2016.08.30. 18:08:41

Kár lenne, ha veszendőbe menne a mosókonyhai családias beszélgetés. Bennem mély nyomokat hagyott :)

Viki: Én úgy vagyok vele, mivel megkaptam mindenféle támogatást (…) hogy egyszer élünk.
Mici: Milyen támogatást kaptál meg?
Viki: … egyszer élünk.. mindazoktól a támogatóktól…
Mici: Támogatóktól?
Viki: Persze.
Mici: Vannak támogatóid?
Viki: Baráttól, barátnőtől…
Mici: Barátod a támogatód?
Viki: Ühüm. Meg figyelj, nekem mindig is több volt az a… az a csapat, mint családtag.
Mici: Aha.
Viki: Nekem… nekem hogy ha választani kell, hogy család… családtag van mellettem vagy családtagként van mellettem, nyilván úgy szavaznék, hogy családtagként. Abszolút. Tehát ööö, nem voltam még olyan műsorban, hogy én most családtagként vagyok bent, családtagként vagyok bent, öööö… családként vagyok bent, húúú családként vagyok bent. Nem. Családként.
Mici: (elfordulva röhög)
Viki: Érted! Családként, család. Nem tudom máshogy kifejezni magam.
Mici: Értem. (nem érti)

Cérnahuszár 2016.08.30. 18:08:41

@scal: 6 éve? látszik hogy csak spektumot nézek :DDDD
ha ti nem írjátok, gőzöm se lenne kicsoda és mióta van ott
na jó nem én vagyok a vv lexikon az is biztos.

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 18:09:29

@Pácsó Ármándó:
akkor eltekintek a megtekintéstől :D
pác-só?!

É2I 2016.08.30. 18:09:51

@Cérnahuszár: Jaja. Azon én is felsírtam ;). Életében nem volt még nővel négyszemközt ezek szerint.
Ellenben az állócerka fotózásnál valszeg kapott egy életreszóló emléket, hogy ne felejtsen :P

2016.08.30. 18:10:47

@Biriksz_Krokiksz!: Értem. :( Azért néha ugorj be. :) @Pácsó Ármándó: Ne is mond. Pedig esküszöm, nem zártam be sehova. :DD

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:12:14

@Nincsvacsi Csakanasi: Az :-)
De olyan latin amorózós, nem? :-)))

Funk You 2016.08.30. 18:13:18

@Cérnahuszár: jaja. vagy az lesz, hogy befigyel a kognitív disszonancia és megmagyarázza magának, hogy azért oltogatják a csajok, mert szerelmesek belé egytől egyig.

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:13:28

@ALOKSAKTRHEE: Tegyél ki tejet, jönni fog! Vagy csokit :-)

Cérnahuszár 2016.08.30. 18:16:12

@Funk You: ja igen, az hasznos találmány :)
sok gödörből kisegít és építgethetjük a légvárakat

2016.08.30. 18:16:13

@Pácsó Ármándó: És kiállok a kert közepére, majd elkezdem kiabálni, hogy "....cicccc cicc cicccc...". XD

2016.08.30. 18:16:56

@Pácsó Ármándó: vagy ha esik és mennydörög.

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:21:15

@Biriksz_Krokiksz!: Ezt nem tudtam! :-)

@ALOKSAKTRHEE: Ha jól esik, menNy és dörögj! Most kaptam az infót, h az is segít :-)

Gia 2016.08.30. 18:23:00

@pátria: Szia!Tényleg!Kate Hudson.Nem ugrott be,pedig tényleg nagyon hasonlít,főleg az orra.

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:24:57

@pátria: Most akkor egy vagy két Hudson?

pátria 2016.08.30. 18:28:49

@Gia: oh, akkor mondok még egyet. Zsófi profilból néha olyan, mint Jackson.
@Pácsó Ármándó: jogos, két Kate.

Puncylla 2016.08.30. 18:29:34

@Túroscsusza: itt vagyok, ne aggolódj
@szociologus01: utálom ezeket a "beceneveket". ki ezt, ki azt aggaszt rájuk, a végén már nem lehet tudni, kiről is van szó

pátria 2016.08.30. 18:33:06

Dinát meg nem véletlen hagyták ott a barátai egy jó lecsóért.

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:35:06

@Biriksz_Krokiksz!: Oké :-)

@Puncylla: Csak akkor tudod, ha:
1. te találtad ki
2. mindenki azt használja
3. minden hsz.-t végigolvasol és jegyzetelsz
4. zseni vagy

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 18:39:14

@Cérnahuszár: hát először ahogy kijött a Villából, jó későn az Istenes levarrta aztán bevitte az Rtl klub szerájába, ahol Anikó miután végignézte a lehetséges következő fokokat, pattintotta és egy sokkal dominánsabb szerkesztővel jött össze, aki aztán egyből bezsuppolta a BeleValóVilágba amit vezetgetett, majd jött az ÉNB (szerintem itt még jó is volt) és azóta folyton mindig valami, elég nagy szó, hogy egy Lilu után rögtön őrá gondolnak, ami azt is mutatja, a szereposztó dívány keményen dolgozik napjainkban is

Funk You 2016.08.30. 18:39:43

@Cérnahuszár: igen + előnye lehet, hogy a kis Soma nárcizmusa erősödik :)

Cérnahuszár 2016.08.30. 18:39:47

@pátria: hát tényleg.
szegény egy kicsit irányításmániás
azért is van annyi baja a bennlévő csajokkal, szépen kinyírják magukat, a fiúk meg nyitják a popcornos zacsit és hátradőlnek.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 18:40:34

@Cérnahuszár: én se vagyok lexikon, de őt megjegyeztem, mert nagyon dekoratív csaj, kitartó, és természetes, ha nem éheztetnék otthon egy ketrecben, még jól is nézne ki, és nem lenne ilyen csontváz

Cérnahuszár 2016.08.30. 18:43:20

@scal: jól csinálja akkor ezek szerint, addig kell ütni a vasat amig fijatal az arcbőr
utána már lerugdosnak a díványról és hiába kapnál észbe

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 18:43:50

@Cérnahuszár: de most komolyan, ezért nem nyert soha csaj, és már most borítékolható, hogy megint nem, dettó ugyanaz zajlik mint a VV7 esetében, Zsú bejött utolsónak, karakán volt és erős személyiség, viszonylag szép is a sok idióta egyből elérte, hogy megismerje és megkedvelje az ország (ahogy ez tegnap meg is történt Viki esetében is, mennyire undorítóan viselkedett már a Koca meg a Felvidéki most az a bajuk, hogy nem volt alázatos, meg szerény, ahogy az az ő torz agyukban összeáll?)

és ebből látszik, hogy ezek még a fáradtságot se vették, hogy megnézzék az előző szériát, és tanuljanak belőle, ezek úgy kinyírják egymást az első 2-3 hétben hogy öröm lesz nézni

Soma egy igazi gyökér, ha valaki, hát ő kurvára nem fog nyerni, egész egyszerűen nincs meg benne a potenciál, sokat mond az érettségi színvonaláról

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 18:44:47

@Cérnahuszár: igen csak tanulhatott is volna közben, mert kb olyan szinten vezet műsort mint 6 éve, ilyen "jajj kamera" félénkséggel, semmi rutinja sincs, az is lehet egy képzésen se vett részt

pátria 2016.08.30. 18:46:17

@Nincsvacsi Csakanasi: én csak egy Auréliósat láttam, de vállalhatlan volt. Ha Viki (Szabó Erika hasonmás) barátnője nem alázta volna halálra, ami az egyetlen élvezhető elem volt, el is kapcsolok kínomban.

Puncylla 2016.08.30. 18:49:27

@Pácsó Ármándó: zseni vagyok, az stimmel
de jegyzeteljen a hóhér

pátria 2016.08.30. 18:50:43

@Cérnahuszár: meg irigy is szerintem. De ahogy már írta is valaki, pont ez kell a műsorba. Legalább van kit utálni.

Cérnahuszár 2016.08.30. 18:52:40

@pátria: jaja
kiütötte a vetkőzős csaj mutatványát nálam, az eltörpül és az ember szinte megkedveli mégis és elkezd a vetkőzős csajnak drukkolni
polgárpukkasztás forever

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 18:55:46

@Puncylla: Én inkább kitalálok neveket, zseninek születni kell és jegyzeteljen a hóhér :-)

@pátria: Melyik Jackson? A fekete-fehér, a LeTojja Jackson vagy a Samu ELL? :-)

2016.08.30. 18:57:44

@scal: na nekem pont ez a bajom eddig ezzel a szériával, nincs benne semmi új, ezeket már mind láttam, más szereplők előadásában, ismétlést meg nem nézek. még csak azt se lehet ráfogni, h újragondolt átdolgozást látnék, amiért érdemes lenni beülni a 'moziba'

pátria 2016.08.30. 19:00:14

@Cérnahuszár: a pucérkodàs annyira nem rázott meg, szegényke azt hiszi csak ezzel operálhat, ami eddig úgy látszik igaz is, de Dina igazán alpári és gonosz is.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.08.30. 19:03:13

@pátria: engem rebel Wilsonra emlékeztett az izomagyakból

Puncylla 2016.08.30. 19:05:01

@Pácsó Ármándó: mér, a vivi, viki, tivi, mici nem jó neked?

pátria 2016.08.30. 19:05:11

@Pácsó Ármándó: a pepita, orr elhagyós. A kislánynak úgy szét van kaszabolva az arca, attól félek elengednek a kapcsok a tarkóján, aztán Soma kapcsozhatja vissza azt is.

2016.08.30. 19:05:37

@Pácsó Ármándó: te nem érzed úgy, h a póverdbáj dumával átb@sztak? mer' én igen. a forgkönyv szerint u.a lesz a kiválasztás-kiszavazás menete.
(ásít-horkol)

pátria 2016.08.30. 19:08:09

@PeniValdes: jó, de te az alakjából indulsz ki, szerintem az arca jól sikerült. Rebel meg lássuk be, olyan mint Matt Lucas nőben. :)

Dauda András 2016.08.30. 19:08:17

@scal: Lilu hiányzik annyira? Lilu csere már nagyon érett! És kit raktak volna be helyette? Az átigazolt Ördög Nórit, aki amúgyse égette volna már magát ilyesmivel és nem is teljesen az ő műfaja.

szepi79 2016.08.30. 19:11:30

@scal: " (mennyi idő alatt keresel ennyit munkával, családdal? mert nem három hónap alatt az is biztos)"

ja, persze hogy nem keresek ennyit. de nem is nyer mindenki, aki bemegy, hanem minden évadból csak 1 ember. a biztos 36 misiért nyilván sokkal több ember meggondolná (valószínű még én is).

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.08.30. 19:12:36

@pátria: Rebel arca nem rossz, Micike arca ellenben kissé tűlkoros.

pátria 2016.08.30. 19:16:50

@PeniValdes: ebben igazad van, de szerintem mindegyikre igaz. Mikor mondták, hogy hány évesek, kapkodtam csak a fejemet. Jó, hazudok, Somát én is kb 16-nak néztem. De az összes idősebbnek néz ki.

2016.08.30. 19:16:52

@Dauda András: az a gáz, h nincsenek / nem tudtak jó műsorvezető csajokat kinevelni ennyi év után sem, akik vmennyire fesztelenek, kameraképesek, dumásak. mindenkinek nóri, klau, lilu jut csak eszébe, meg egy ideje anikó. furi.

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 19:18:45

@Pácsó Ármándó: de. nagyon tuti! :D
@Jomuki Sokasara: magyar. te? :))))

mindenkinek köszönöm a válaszokat! hv-t fogok olvasni, meg pár öfi és elég is lesz. a belevalót meg nézze, akinek muszáj.

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:19:34

@Puncylla: Ezek nagyon egyformák, keverem őket, hogy melyik-melyik. Már csak egy niki, brigi, inci, finci kellene bentre.

@pátria: Lehet, hogy egy Bogár van benne (by MIB)? Rebel nagyon jó volt a Pitch Perfektben! :-)

@Biriksz_Krokiksz!: Még nem láttam a forg. könyvet, de kivételesen hiszek neked.

2016.08.30. 19:20:24

@Pácsó Ármándó: @Gia: @pátria: Engem inkább arra a VV-s lányra emlékeztet aki valamelyikben pasival ment be.

Túroscsusza 2016.08.30. 19:21:12

Budaházy is beköltözött, csak egy másik valóságshowba....

Szia Punci, örülök hogy látlak....

Berborosz 2016.08.30. 19:22:18

Szia Peni! Queen Alix üdvözletét küldi. Tegnap találkoztam vele a Gyorskocsi utcai fogdában...

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:23:07

@Nincsvacsi Csakanasi: Másoknak évek kellettek a megfejtéshez :-)
TéLLeg! Nem ismered véletlenül Icuka Magacuki-t? Ő is arra lakik :-)

2016.08.30. 19:25:08

@Túroscsusza: de őt beszavazták, és rohadtul nem örül neki!
XD

Puncylla 2016.08.30. 19:26:15

@Biriksz_Krokiksz!: pedig én már hányszor jelentkeztem

Gia 2016.08.30. 19:28:20

@pávör dragonfruit: Kire gondolsz?Franki csajára,Szilvire?Vagy Kristóf barátnőjére,Ginára?

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:28:32

@Biriksz_Krokiksz!: Pedig korábban kirobbanó formában volt! :-)
Igen, a kivételesség alap, MMKK :-)

pátria 2016.08.30. 19:28:42

@Pácsó Ármándó: azt mondod, ő a tégla és csak vizsgálgatja a többieket? Érdekes fordulat lenne, az tuti. :)
Azt pont nem láttam.

pátria 2016.08.30. 19:31:30

@pávör dragonfruit: ez most nekem kb annyi infó volt, mintha fejben dúdolnád a dallamot, amit ki kell találnom. :D

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:31:52

@pátria: Ha sok cukros üdítőt iszik, akkor Bogár! :-)
Éneklős film, hozza a formáját :-)

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:33:02

@pávör dragonfruit: Sajnos az én ismereteim is hiányosak ebben a témában ...

pátria 2016.08.30. 19:34:49

@Pácsó Ármándó: lárva arcú lesz, az egyszer biztos. De a nyomozás megállapította azt is, hogy Vivi viszont nem bogár, mert ő sóval issza a kávét.

2016.08.30. 19:36:07

@Puncylla: kéne valóságsó leendő riportereknek/műsorvezetőknek is! nézném-szavaznék!
#hótkomoly

Túroscsusza 2016.08.30. 19:38:21

@Biriksz_Krokiksz!:
Miért pont sportriporterek ? ...én szívesebben nézném az egyetemi tanárokat, amint teljesítenek mondjuk a bogár evős játéknál...

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 19:40:10

@Pácsó Ármándó: olyan elfoglalt vagyok, nem nagyon van időm a szomszédokkal spanolni :D

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:41:42

@pátria: Attól lázas lesz, felhevül, ledobja a ruháit és vízbe mászik. Volt ilyen?

pátria 2016.08.30. 19:45:10

@Pácsó Ármándó: amit költőien leírsz, az a banyakór. Vagy valami fordított evolúció. De stimmel, én is láttam.

2016.08.30. 19:46:02

@Túroscsusza: bár sehol nem írtam sportriportert, abszolút tovább lódítottad a fantazmagóriámat: témakörökre jelentkeznek a riporterek, meg műsorvezetők.

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:46:48

@Nincsvacsi Csakanasi: Megértelek teljesen! Majd mondom neki, hogy köszönjön rád ha meglát! :-)

Túroscsusza 2016.08.30. 19:47:27

Képbe akarok lenni....
Tehát ma a tegnap történtekről lesz szó, és láthatunk valamit a mából is...
Itt valami mágia van a levegőben, vagy valami spekuláció ?

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 19:48:11

@Biriksz_Krokiksz!: Ez jó :-)

@pátria: Akkor banya. Megy ez nekünk!

Túroscsusza 2016.08.30. 19:48:44

@Biriksz_Krokiksz!: jó ötlet.... a sportriporteres valami Fraydi volt...

2016.08.30. 19:50:04

@Gia: @Pácsó Ármándó: @pátria: Szilvi, a Frenki csaja, rá gondoltam :D Kösz a kisegítést :D

Puncylla 2016.08.30. 19:56:59

@Gia: hozd vissza valamelyik régi cicódat, kérlekszépen, naaa

2016.08.30. 19:58:14

@PeniValdes: Nos ha már így rákérdeztél? :D De nem a benti csajokra. Egyik sem a zsánerem. Amúgy is ínyenc vagyok. Szeretem a különlegességeket. ;) :D

2016.08.30. 20:02:05

@Gia: Szia!!!! Te is vagy? Dejó!!!! :))

2016.08.30. 20:02:43

@Túroscsusza: áhá, sportriportos vagy-e, v kategóriában indulnál? és miért etetnél bogarakat az egyetemi oktatókkal? és minddel, v csak bizonyos tanszéken? megbántott?
(én blikk kategóriában indulok)

Pácsó Ármándó 2016.08.30. 20:04:54

@Puncylla: Szerintem ari ez a somolygós szisza, mintha az mondta volna neki Soma, hogy rengeteg csaja volt már eddig :-)

Túroscsusza 2016.08.30. 20:06:09

@Biriksz_Krokiksz!:

Nem is tudom, a csótányok és a sportriporterek rokonok....
Ami az egyetemi tanárokat illeti, egyszer én is osztályoznám őket...
Hogy én miben indulnék ? ....Vivien pasijaként

2016.08.30. 20:06:26

@ALOKSAKTRHEE: alok, sztem te a welcome falatka vagy a vv poszt alatt, mindenkire ráköszönsz, hellyel és pogival kínálva ;) :*

2016.08.30. 20:11:04

@Biriksz_Krokiksz!: A régi társakra igen. :) Sütni nem tudok, sajna. :D

Mók_Ica 2016.08.30. 20:11:33

@scal: a Farm-ot se hagyd ki :) az volt a "főpróba" sztem ehhez a munkához :)

Sziasztok régi és új komment-lakók!!!

kaqxar007 2016.08.30. 20:16:31

@Puncylla: akinek rovid az esze annak legyen notesze :o)

2016.08.30. 20:18:05

@Túroscsusza: sok benned a keserűség, beszélj róla, megkönnyebbülsz.
(Psziché magazin)

Túroscsusza 2016.08.30. 20:22:02

@Biriksz_Krokiksz!: Hogyne lennék keserű, punci nem szól hozzám....

2016.08.30. 20:28:23

@Túroscsusza: udvaroljál szépen tovább neki, a kitartás fontos.
(Hosszútávfutók blog kategória is lesz, nevezzél bele)

2016.08.30. 20:34:30

@Mók_Ica: kéne dumáljunk majd. holnap?

Túroscsusza 2016.08.30. 20:36:18

@Biriksz_Krokiksz!:

A hosszútáv meglesz, hiszen közel 1 évig tart a BB
A nevezést leadtam, a modoromat még csiszolni kell, Soma egészen megbabonázott....

Mók_Ica 2016.08.30. 20:36:25

@Biriksz_Krokiksz!: oksa, írj rám, ha jó neked :)

Mók_Ica 2016.08.30. 20:38:17

@Pácsó Ármándó: szivi :)

@Túroscsusza: remélem Soma az elrettentő példa :)

Túroscsusza 2016.08.30. 20:40:10

@Mók_Ica:
Nem is tudom... azt mondta hogy a szövegével megdönti a csajokat...
Meg aztán magyarból diplomája van...

Mók_Ica 2016.08.30. 20:43:07

@Túroscsusza: hát igen.... egy diploma magyarból "döntő" érv :)))))

2016.08.30. 20:44:55

@Túroscsusza: soma az nem fijú? puncinelli meg lány? a modorod meg hezitál?
nem értem, de borsonline kategóriában is simán indulok. címlapsztori.

2016.08.30. 20:47:47

@Biriksz_Krokiksz!: de leendő műsorvezetői csopiban kiindul?? mindegy is, alap h puncynellát szavaztam volna győztesnek!

Túroscsusza 2016.08.30. 20:49:12

@Biriksz_Krokiksz!: Senki sem érthet mindenhez....
Soma fiu, de Puncira utazok, ezért Somától kell vennem szofisztikát...

2016.08.30. 20:56:40

@Túroscsusza: exkuzív sztorit stipistopizom az Esküvő magazin számára!
Basszameg, a fotós kategória!!!! még azt is meg kell hirdetni.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 20:56:57

Akinek kell stream link privátban -ig írjon, ide nem linkelem. Jó estét.

2016.08.30. 20:59:34

@Schlomo Goldberg: na, lett végül, ügyi vagy :)

Túroscsusza 2016.08.30. 21:01:16

@Biriksz_Krokiksz!: Hogy volt szerelem ? ...meghívok mindenkit az esküvőre

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 21:03:26

@Biriksz_Krokiksz!: túrtam érte mint vaddisznó a makkosban.

2016.08.30. 21:11:35

@Schlomo Goldberg: és találtál -tadamm- szarvasgombát!

2016.08.30. 21:13:18

@Túroscsusza: azt sixx fogja hogyvoltozni, tudjad...

,, 2016.08.30. 21:13:53

->Team Star Academy

2016.08.30. 21:27:31

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): de tényleg jó? mert ha te mondod, akkor elhiszem, és félfüllel még nézném is.

2016.08.30. 21:33:58

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): itt egymásról döntenek, h ki marad, ki megy?

Azálea 2016.08.30. 21:35:22

Nekem is küldhetnél! Köszi

Azálea 2016.08.30. 21:36:06

@Schlomo Goldberg: Nekem is küldhetnél! Köszi

,, 2016.08.30. 21:38:38

@Biriksz_Krokiksz!: a karakterek miatt igen. Normálisak=érdekesebbek. A VV minősíthetetlen lett.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 21:40:40

Pont az a két csaj zuhanyzik fehérneműben akikat anélkül akartam látni. Nemleszezígyjó.
Linkek elmentek.

,, 2016.08.30. 21:42:18

@Biriksz_Krokiksz!: vmi veszélyzónát emlegetnek, oda ők szavaznak maguk közül egyet, hétvégén ebből lesz vmi párbajféle. Most idézett vki a dzsakuban József Attilát LOL

2016.08.30. 21:53:27

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): :))) beproblakozom vele ( nem vagyok zenei tehetsegkutato rajongo, de kivetelt teszek) jozsef attilat meg szeretik megzenesiteni, vanilla agnes is szokta, nem is rosszul.
Off On

kaqxar007 2016.08.30. 21:58:07

@Schlomo Goldberg: van online stream ejszaka ??? vagy csak arrol beszelsz, h megnezed oline eloben a musort ???

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 22:02:48

@szepi79, első ezen a néven: de pont erre a bizonyíték Anikó és Majka, egyik se nyerte meg a játékot, és nézd meg mire vitték, simán ki lehet használni, ha az ember nem egy sötét paraszt, ahogy a nagy átlag bent, szal van benne potenciál fogalmazzunk úgy extrovertált embereknek :D

@Mók_Ica: nah azt nem láttam, jó volt? :D

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:02:50

@kaqxar007: az élő műsorról beszélek, éjszakai adás már a tavalyi szériában sem volt.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:04:21

Anikó, Anikó, de nagyon szar vagy. Ennyi idő után.
Na mindegy, nem az a lényeg, hanem az hogy jó helyre tetted a pinád.
Neked van igazad.

Mók_Ica 2016.08.30. 22:05:19

@scal: szódával elment, bár azt nem néztem folyamatosan..... :)

kezdőDIKK :)
Vikiről az a véleményem, hogy nem áll jól a szeme - ezen felröhögtem :)))

kaqxar007 2016.08.30. 22:06:51

@Schlomo Goldberg: pedig igen a tavalyi volt az elso amit neztem a BB1 utan, szoval tuti volt ejjeli stream, emlexek .

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:07:20

Most már bizonyos hogy Dina körül forog a Föld.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:09:08

@ALOKSAKTRHEE: nincs mit, együtt örülünk
@kaqxar007: hát ööö, szerintem nem, de ezen nem veszünk össze

Mók_Ica 2016.08.30. 22:09:26

@Schlomo Goldberg: kíváncsi vagyok meddig tart ez a "lendület"....

Mók_Ica 2016.08.30. 22:11:42

Soma és Vivi elég hasonló arcberendezésű....csillog az értelem a szemükben :))) pffff

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:12:10

Leírom, ha nem lenne meg, rókaképű éreccségis buzi oldal(aknak) modellkedett.

Túroscsusza 2016.08.30. 22:13:57

Drága Vivienem, önértékelési problémád van ? ...tényleg te vagy a legszebb....

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:14:31

Vivi, riportban picsogva: "had sminkeljem már ki magam. Smink nélkül is szép vagyok, de kisminkelve szebb vagyok mint a többi lány"

Mók_Ica 2016.08.30. 22:16:06

@Túroscsusza: @Schlomo Goldberg: most méééé'?? ti nem így láTTYátok??? :))))

pomac 2016.08.30. 22:16:15

itt is mindenki úgy issza az energiaitalt mintha víz lenne

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:17:29

@pomac: remélem valamelyiknek megáll a szíve tőle

2016.08.30. 22:17:43

@Schlomo Goldberg: He he he. Ezt olvastam. De feláldozta magát. Mint a Pumped Gabo. A kis mártírok. XD

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:19:31

Nem jövök rá, Zsófika csak szopatja a hülyegyereket, vagy tényleg ennyire retard, és ilyen alacsonyan van a léc.

pomac 2016.08.30. 22:19:59

@Schlomo Goldberg: nincs akkora drámai érzékük kár reménykedni :D

Commodore 2016.08.30. 22:21:42

Na csajos feladat! végre!

Baresz83 2016.08.30. 22:24:37

Nagyon reménykedem a maradék beköltözőkkel kapcsolatban, mer' ez a jelenlegi felhozatal... pffff...

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:25:04

Eszkortkoca nyeri az erotikus táncversenyt. Had sárguljon a többi.

2016.08.30. 22:25:06

@Schlomo Goldberg: Engem az érdekelne, hogy ez a kis nyikhaj tényleg elhiszi, minden csaj oda van érte? Mert úgy néz ki. A kis gyerek. :D

Túroscsusza 2016.08.30. 22:27:51

Oké, nekem nem állt fel a bré... pedig erotikus táncok voltak, valamiért elintézte az RTL hogy 10 másodpercig tartson...
Nem lehetett volna valami jobb rucit kitalálni ?

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 22:27:58

Vivi el is hiszi, amit mond? :D az már önbizalom :D

Túroscsusza 2016.08.30. 22:29:56

Azt mondja a diplomás nyelvész hogy hatalmasat veszít aki nem lesz belé szerelmes hosszútávon..
Ez jobb mint a kabaré esküszöm....

Túroscsusza 2016.08.30. 22:32:05

Anikónak olyan a mosolya mint Mona Lisanak....
A hideg futkos a hátamon...

Mók_Ica 2016.08.30. 22:32:30

@Mirocska: szia :)

Anikóra milyen foscsi ruhát adtak??? áááá

Mók_Ica 2016.08.30. 22:33:51

ójaj.... kiég a Zagyam.... Vivi nem csak szép, hanem okos is.... ja, nem .... :))))

minden luk 2016.08.30. 22:34:44

sziasztok,

hajrá dinácska <3

Mók_Ica 2016.08.30. 22:35:13

most már tudom.... verset elég, ha nagyjából tudunk!!!!

- hát sose tanultam meg egy verset - by Vivi

Túroscsusza 2016.08.30. 22:35:38

Szikrázó személyiség Vivien, én mondtam....

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:36:05

nekem memóriás problémáim vannak - Vivi

Mók_Ica 2016.08.30. 22:37:41

Soma a latin LÓVER - by Tivy :)))))

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:39:27

Csak az első sorig sikerült megjegyezni a verset, máris nézett a papírba.

2016.08.30. 22:40:32

Első kérdés. Melyik nemhez vonzódsz? XD

2016.08.30. 22:40:33

ez mi a faszom, aminek tanúja vagyok?! pörögjenek a rúdon, meg csippendélezzenek.
Cipőt a cipőboltból, latin lóvert a latin lóverbótból.

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 22:41:51

@Mirocska: szia

jóvót ez! szórakoztató - és némi pávördbáj volt ez a tanulósdi. nekem teccett :)))

2016.08.30. 22:42:11

Memóriás problémáim voltak, így Lkéstem. Azért itt vagyok.

Túroscsusza 2016.08.30. 22:42:23

Oké rövid a memóriája... viszont hamar elfelejti ha össze vesznek vele....

Mók_Ica 2016.08.30. 22:46:09

@Biriksz_Krokiksz!: a te fülecskéidet megütötte a latin lÓver?? :)))))

Commodore 2016.08.30. 22:46:45

Kedd van, klikkeseggyünk!

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:46:58

Lelkész gyerek bánfi hajszesszel kenegette magát

rearwindow 2016.08.30. 22:48:39

Davidnak nem volt szimpi a katolikusfiu a haja miatt??? Davidkam pont ugyanazt a frizkót vágta az rtlklub fodrásza neki mint NEKED!!!

2016.08.30. 22:49:34

Soma újabb lehetőséget kap, hogy becsajozzon.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:50:01

Anikót nem lenne szabad oldalról mutatni, mint ahogy Lilut sem volt, csak őt az orra miatt.
Új csajjal megvan a diverzitáskvóta?

2016.08.30. 22:50:46

@Mók_Ica: a kulonvelemeny megy a hatterben, atkapcsoltam, igy jartam.

Mók_Ica 2016.08.30. 22:51:49

@Biriksz_Krokiksz!: de hát abból nem tanulsz semmit a Zéletről, kicsi Kroki :))))

2016.08.30. 22:52:50

Szegény pultosnak nincs ideje ismerkedni. És a sok ember aki vedelni megy?

Mók_Ica 2016.08.30. 22:53:33

@Schlomo Goldberg: :)))) egyébként csinoska és tud beszélni is :) első benyomásra szimpi :)

Túroscsusza 2016.08.30. 22:54:22

Egy szex on the beach-t kérek...

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:54:48

@Mók_Ica: igen, határozottan kilóg a sorból az összefüggő mondataival

2016.08.30. 22:55:02

@Mók_Ica: És a legszebb az eddigi csajok között. ;)

2016.08.30. 22:56:33

@Mók_Ica: mar hetszer tanultam, a nyolcadik meg olyan, mintha ujra jarnam az elso hetet. kosz, nem!
XD

Mók_Ica 2016.08.30. 22:57:44

@Biriksz_Krokiksz!: drága, hát ez a 8dik(k) osztály.... :)))

2016.08.30. 23:01:13

Már csak Győzike hiányzott.

2016.08.30. 23:01:32

@Mók_Ica: nem! ez ismetlese az elozo hetnek. kurvara nem 8. osztaly.
(lépekcsi)

Gia 2016.08.30. 23:08:39

@Puncylla: Minden kívánságod így teljesüljön ;-)

2016.08.30. 23:13:36

A pultos a Sneci havernője.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 23:13:48

@Schlomo Goldberg: ha van esze úgy gondolkodik, csajozás, érdekes, vicces, = műsorba kerül, azon kívül melyik csajnak nem jön be ha valaki nyomul rá? a többiek meg le se szarják :D

pomac 2016.08.30. 23:15:15

@pávör dragonfruit: pontosabban lakótársa és le is adják balekok :DD

Mók_Ica 2016.08.30. 23:16:39

no, újEvelyn lakótársa Sznezsi volt az ÉHből .....

Mók_Ica 2016.08.30. 23:18:23

@Schlomo Goldberg: erősen gondolkodóba estem, hogy Vivi-fan legyek-e...

pomac 2016.08.30. 23:21:31

nagy dumagépek kulázni meg nem mernek :DD

2016.08.30. 23:21:32

Szaráselemzés komoly.

pomac 2016.08.30. 23:21:44

nagy dumagépek kulázni meg nem mernek :DD

2016.08.30. 23:22:40

@pomac: Majd kiderül itt még több is :D

2016.08.30. 23:23:27

@Mók_Ica: mimimi?? Snezi kedvencem volt! Akkor olvasok tovabb evelin miatt
XD

2016.08.30. 23:24:05

@pomac: Tartsad az ajtót tesó :DD

2016.08.30. 23:29:06

Soma Pumped Gabó haverja. Ha ez valakinek információ értékű.
Velvet lehozta mielőtt rámkiabálna valaki :D

pomac 2016.08.30. 23:30:17

egész héten káposztával meg babbal etetném őket hagy szokják egymást :)

2016.08.30. 23:31:05

@pomac: Remélem sokan majd sokat fizetnek azért hogy ezeket lássák haknizni :D

2016.08.30. 23:32:29

@pomac: :D Piát el ne feledd hozzá :D

pomac 2016.08.30. 23:40:31

@pávör dragonfruit: az alap ,de enniük kell piát nem mindig kapnak :D

2016.08.30. 23:45:18

@pomac: Cigimegvonástól pazar őrjöngéseket nyomnak :D én arra szavazok.

pomac 2016.08.30. 23:48:50

@pávör dragonfruit: ne rohanjunk annyira előre , legyenek meg 12, jön a nagy buli és a veszekedés könyvelve ,nincs is annál jobb mikor mindenki azt sem tudja mit beszél és kivel van :D

Cimili 2016.08.31. 01:00:08

Nincs onlány???????

Kókadt Cukkini 2016.08.31. 01:04:46

@Zabkása: Én csak a szimpla emberi rosszindulatot tettem szóvá, mert ez az...és engedd már meg nekem,hogy legyen véleményem és ennek én is hangot adjak.
@Túroscsusza: Ahhoz képest van elég sör-bor-pálinka-vodka-stb. reklám....
@Schlomo Goldberg: nekem is küldj légyszi

2016.08.31. 03:50:44

@Cimili: Csak álmodozz!!!! ;) :D Nincs. Slussz passz! :D

Pácsó Ármándó 2016.08.31. 06:18:27

@Cimili: Oké, körülnézek a kamrában a macskapolcon :-)

onleány 2016.08.31. 07:32:50

@Cimili: Itt vagyok. Csak késtem egy kicsit.

Zabkása 2016.08.31. 07:44:49

@Kókadt Cukkini: nem kérdés, csak nyugodtan :) jogos az észrevétel, bár nem rosszindulat dübörög bennem egy alak miatt, rosszinulatú max a viselkedésük vált ki

encek 2016.08.31. 08:03:53

Sziasztok! Én is itt vagyok. Sajnos nem tudom nézni, csak nagyon ritkán, viszont olvaslak benneteket, úgy látom sokat veszítek. Mindig elvarázsol az emberi hülyeség, pedig nem vagyok már mai gyerek. :)

Berborosz 2016.08.31. 09:22:38

@PeniValdes: Hát el-eltévedek néha...

sapka 2016.08.31. 10:37:07

@Schlomo Goldberg: szerintem bejön neki, hogy végre valaki nem vágja, hogy ő pénzért dolgozik. és ez olyan izgi éreccségiben zsofikának.

Cimili 2016.08.31. 15:57:20

@onleány: :DDDDDDDDD Én onlányt kerestem, nem téged. :(

pinkgirl7 2016.09.01. 17:46:24

@Schlomo Goldberg: lemaradtam, de ide en is megköszönnék egy live stream linket:)))
süti beállítások módosítása