Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x03 – Minden kezdet nehéz, de részegen még nehezebb

2016. augusztus 30. 06:44 - Bruti

Üdv Villafüggők és Villacsámcsogók. Sajnos hoztam egy rossz döntést, megígértem Sixxnek, hogy hetente írok egy hogyvótot, de már picit bánom, mert az első három adás után olyan mély szellemi pöcegödörbe csöppentünk, ami még egy rutinos hogyvoltozót is próbára tesz. No, de ne keseregjünk, még páran beköltöznek, hátha beáll az egyensúly.

1.jpg

Anikó kezd, majd menten elfelejt két játékost a felsorolásból, de esküszöm, nem tudom őt hibáztatni, annyi jellegtelen idióta van bent, másrészről meg majd belejön az élő adásba. A buli utáni elalvás egyeseknek nem ment, amit Éreccségizett Soma kicsit nehezen tolerált. De mivel a kisfilmje óta tudjuk, hogy a farkán kívül a nyelvtan oklevelére a legbüszkébb, így nem okozott gondot neki, hogy verbális szigorhoz kellett folyamodnia, és megcsillogtatta szókészletét:


„Kussolj már a gecibeafaszom… nem lehet aludni a faszomgecibe, ezzel neszórakozzálmán!”

Mondjuk sok foganatja nem volt a kirohanásnak, max annyi, hogy Vivien, aki addigra már másnaposra aludta magát, immáron felöltözve hagyta el a szobát, mivel nem akart szar arcnak tűnni. Szépen elkezdett takarítani, porszívózni, meg pakolni hóthalál kokin, és esküszöm le a kalappal, mert én ilyen állapotban az ágyban nem bírok megfordulni. A többiek sorra jöttek oda észt osztani: először Miss Röfi szakértett neki, amitől szegény Vivien idegességében megsózta a kávéját, majd érkezett Lóri, aki egyszerűen nem tudja elengedni a tegnapi napot! Mekkora trauma lehetett ennek a szerencsétlennek, hogy egy részeg meztelen csajt kellett néznie… Vivien meakulpázik még egy sort, de láthatóan unja a kiemelt figyelmet. Zsófi legalább nem hányra a szemére a múltat, ezt zuhanyzás közben meg is osztja vele. Éreccségi épp Tivy-vel és a nagyokos Dinával beszéli ki a bent zuhanyzó Zs-modelt, majd kiderül, hogy a csaj nem az ideállja, de azért már tegnap a bádizás után még volt csöcsörészés is. Dina csak kapkodja a fejit, hát ez a Felvidéken ez nem így megy! A szobában Zs-model és Vivi rájönnek, hogy gyakorlatilag senki sem szimpatikus nekik, de hát ez kölcsönös, hisz Éreccségi, Tivy, Dina, Miss Röfi négyesnek meg ők nem szimpatikusak. Sőt Röfi már a kiszavazáson gondolkozik.

Este érkezik az új lakó, Viki. Szerényen, viszont határozottan lép be, és a lakók többsége próbál kedves lenni hozzá. De nem megy az olyan könnyen, hisz oly régen bent vannak már, hogy nehéz befogadni a friss húst. Azért megkínálják pálinkával, körbevezetik és kikérdezik. Jönnek is a vélemények: Miss Röfi szerint karakán a csaj, Éreccségi a megtekintés után úgy nyilatkozott, hogy a szeme se állt jól, Dinának meg valamiért nem szimpatikus. Amíg ezt ecsetelgeti, az RTL technikusai úgy döntenek, hogy az aláfestő gitárzenének úgy odabasznak, hogy, alig lehet érteni a párbeszédeket. No, mindegy, a lényeget levettük, Viki nem lett bálkirálynő.

10_6.jpg

A szünet után ott folytatjuk, ahol abbamaradt. Viki nem buta lány, látja, hogy még nem nyert, ezért a bulizásra fekteti a hangsúlyt és masszívan inni kezd. Ez csak azért nem jó ötlet, mert a tequila hamar megtámadja a beszédközpontját. Ahogy nő az elfogyasztott mennyiség, úgy csökken a szókészlete, a végére már csak a „család” szó és annak variációi maradnak. Ráadásul Dina kiszúrta magának és csúnyán oltogatja, sőt ellene hangolja a közösséget is. Fröcsög, hogy a friss hús mit meg nem enged magának, pedig még neki sem száradt meg a pecsét az útlevelében. Végül Miss Röfi jól vizsgázott emberségből, mert megpróbálja ágyba tenni "Family Girl"-t

12_4.jpg

13_4.jpg

Kapcsolunk a villa elé, ahol már az új lakó topog Anikóval. Sajnos a technikusok megint elbasztak valamit, így nem derül ki a srác neve, de az igen, hogy a kis fém bőrönd mindig is tetszett neki, ezért akart valósághős lenni. Kedvenc szereplője Olivér volt, ami Anikót (az ismert okokból) kicsit érzékenyen érintette, így inkább felkonferálta a srác kisfilmjét. No, itt már kiderül, hogy Atinak hívják, és nagyon vallásos. Ennek ellenére rendszeresen „büdöskurvaistenezik”, iszik, és csajozik. Persze mi már tudjuk, hogy nem kell mindent elhinni, amit egy bemutatkozó filmecskében látunk, így nem ítéljük el a szerencsétlent. Szakmáját tekintve szakács, legalább nem csak mirelit pizzát fognak zabálni a lakók, illetve feltett szándéka, hogy csajozzon. Nebassz! Anikó útjára engedi, a lakók pedig fehér ingben, nyakkendőben fogadják, de, hogy miért, az majd csak a következő adásból derül ki. Hótra izgulok.

14_2.jpg

Címkék: 18+ vv8
361 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:04:21

Anikó, Anikó, de nagyon szar vagy. Ennyi idő után.
Na mindegy, nem az a lényeg, hanem az hogy jó helyre tetted a pinád.
Neked van igazad.

Mók_Ica 2016.08.30. 22:05:19

@scal: szódával elment, bár azt nem néztem folyamatosan..... :)

kezdőDIKK :)
Vikiről az a véleményem, hogy nem áll jól a szeme - ezen felröhögtem :)))

kaqxar007 2016.08.30. 22:06:51

@Schlomo Goldberg: pedig igen a tavalyi volt az elso amit neztem a BB1 utan, szoval tuti volt ejjeli stream, emlexek .

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:07:20

Most már bizonyos hogy Dina körül forog a Föld.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:09:08

@ALOKSAKTRHEE: nincs mit, együtt örülünk
@kaqxar007: hát ööö, szerintem nem, de ezen nem veszünk össze

Mók_Ica 2016.08.30. 22:09:26

@Schlomo Goldberg: kíváncsi vagyok meddig tart ez a "lendület"....

Mók_Ica 2016.08.30. 22:11:42

Soma és Vivi elég hasonló arcberendezésű....csillog az értelem a szemükben :))) pffff

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:12:10

Leírom, ha nem lenne meg, rókaképű éreccségis buzi oldal(aknak) modellkedett.

Túroscsusza 2016.08.30. 22:13:57

Drága Vivienem, önértékelési problémád van ? ...tényleg te vagy a legszebb....

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:14:31

Vivi, riportban picsogva: "had sminkeljem már ki magam. Smink nélkül is szép vagyok, de kisminkelve szebb vagyok mint a többi lány"

Mók_Ica 2016.08.30. 22:16:06

@Túroscsusza: @Schlomo Goldberg: most méééé'?? ti nem így láTTYátok??? :))))

pomac 2016.08.30. 22:16:15

itt is mindenki úgy issza az energiaitalt mintha víz lenne

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:17:29

@pomac: remélem valamelyiknek megáll a szíve tőle

2016.08.30. 22:17:43

@Schlomo Goldberg: He he he. Ezt olvastam. De feláldozta magát. Mint a Pumped Gabo. A kis mártírok. XD

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:19:31

Nem jövök rá, Zsófika csak szopatja a hülyegyereket, vagy tényleg ennyire retard, és ilyen alacsonyan van a léc.

pomac 2016.08.30. 22:19:59

@Schlomo Goldberg: nincs akkora drámai érzékük kár reménykedni :D

Commodore 2016.08.30. 22:21:42

Na csajos feladat! végre!

Baresz83 2016.08.30. 22:24:37

Nagyon reménykedem a maradék beköltözőkkel kapcsolatban, mer' ez a jelenlegi felhozatal... pffff...

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:25:04

Eszkortkoca nyeri az erotikus táncversenyt. Had sárguljon a többi.

2016.08.30. 22:25:06

@Schlomo Goldberg: Engem az érdekelne, hogy ez a kis nyikhaj tényleg elhiszi, minden csaj oda van érte? Mert úgy néz ki. A kis gyerek. :D

Túroscsusza 2016.08.30. 22:27:51

Oké, nekem nem állt fel a bré... pedig erotikus táncok voltak, valamiért elintézte az RTL hogy 10 másodpercig tartson...
Nem lehetett volna valami jobb rucit kitalálni ?

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 22:27:58

Vivi el is hiszi, amit mond? :D az már önbizalom :D

Túroscsusza 2016.08.30. 22:29:56

Azt mondja a diplomás nyelvész hogy hatalmasat veszít aki nem lesz belé szerelmes hosszútávon..
Ez jobb mint a kabaré esküszöm....

Túroscsusza 2016.08.30. 22:32:05

Anikónak olyan a mosolya mint Mona Lisanak....
A hideg futkos a hátamon...

Mók_Ica 2016.08.30. 22:32:30

@Mirocska: szia :)

Anikóra milyen foscsi ruhát adtak??? áááá

Mók_Ica 2016.08.30. 22:33:51

ójaj.... kiég a Zagyam.... Vivi nem csak szép, hanem okos is.... ja, nem .... :))))

minden luk 2016.08.30. 22:34:44

sziasztok,

hajrá dinácska <3

Mók_Ica 2016.08.30. 22:35:13

most már tudom.... verset elég, ha nagyjából tudunk!!!!

- hát sose tanultam meg egy verset - by Vivi

Túroscsusza 2016.08.30. 22:35:38

Szikrázó személyiség Vivien, én mondtam....

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:36:05

nekem memóriás problémáim vannak - Vivi

Mók_Ica 2016.08.30. 22:37:41

Soma a latin LÓVER - by Tivy :)))))

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:39:27

Csak az első sorig sikerült megjegyezni a verset, máris nézett a papírba.

2016.08.30. 22:40:32

Első kérdés. Melyik nemhez vonzódsz? XD

2016.08.30. 22:40:33

ez mi a faszom, aminek tanúja vagyok?! pörögjenek a rúdon, meg csippendélezzenek.
Cipőt a cipőboltból, latin lóvert a latin lóverbótból.

Nincsvacsi Csakanasi 2016.08.30. 22:41:51

@Mirocska: szia

jóvót ez! szórakoztató - és némi pávördbáj volt ez a tanulósdi. nekem teccett :)))

2016.08.30. 22:42:11

Memóriás problémáim voltak, így Lkéstem. Azért itt vagyok.

Túroscsusza 2016.08.30. 22:42:23

Oké rövid a memóriája... viszont hamar elfelejti ha össze vesznek vele....

Mók_Ica 2016.08.30. 22:46:09

@Biriksz_Krokiksz!: a te fülecskéidet megütötte a latin lÓver?? :)))))

Commodore 2016.08.30. 22:46:45

Kedd van, klikkeseggyünk!

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:46:58

Lelkész gyerek bánfi hajszesszel kenegette magát

rearwindow 2016.08.30. 22:48:39

Davidnak nem volt szimpi a katolikusfiu a haja miatt??? Davidkam pont ugyanazt a frizkót vágta az rtlklub fodrásza neki mint NEKED!!!

2016.08.30. 22:49:34

Soma újabb lehetőséget kap, hogy becsajozzon.

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:50:01

Anikót nem lenne szabad oldalról mutatni, mint ahogy Lilut sem volt, csak őt az orra miatt.
Új csajjal megvan a diverzitáskvóta?

2016.08.30. 22:50:46

@Mók_Ica: a kulonvelemeny megy a hatterben, atkapcsoltam, igy jartam.

Mók_Ica 2016.08.30. 22:51:49

@Biriksz_Krokiksz!: de hát abból nem tanulsz semmit a Zéletről, kicsi Kroki :))))

2016.08.30. 22:52:50

Szegény pultosnak nincs ideje ismerkedni. És a sok ember aki vedelni megy?

Mók_Ica 2016.08.30. 22:53:33

@Schlomo Goldberg: :)))) egyébként csinoska és tud beszélni is :) első benyomásra szimpi :)

Túroscsusza 2016.08.30. 22:54:22

Egy szex on the beach-t kérek...

Schlomo Goldberg 2016.08.30. 22:54:48

@Mók_Ica: igen, határozottan kilóg a sorból az összefüggő mondataival

2016.08.30. 22:55:02

@Mók_Ica: És a legszebb az eddigi csajok között. ;)

2016.08.30. 22:56:33

@Mók_Ica: mar hetszer tanultam, a nyolcadik meg olyan, mintha ujra jarnam az elso hetet. kosz, nem!
XD

Mók_Ica 2016.08.30. 22:57:44

@Biriksz_Krokiksz!: drága, hát ez a 8dik(k) osztály.... :)))

2016.08.30. 23:01:13

Már csak Győzike hiányzott.

2016.08.30. 23:01:32

@Mók_Ica: nem! ez ismetlese az elozo hetnek. kurvara nem 8. osztaly.
(lépekcsi)

Gia 2016.08.30. 23:08:39

@Puncylla: Minden kívánságod így teljesüljön ;-)

2016.08.30. 23:13:36

A pultos a Sneci havernője.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.08.30. 23:13:48

@Schlomo Goldberg: ha van esze úgy gondolkodik, csajozás, érdekes, vicces, = műsorba kerül, azon kívül melyik csajnak nem jön be ha valaki nyomul rá? a többiek meg le se szarják :D

pomac 2016.08.30. 23:15:15

@pávör dragonfruit: pontosabban lakótársa és le is adják balekok :DD

Mók_Ica 2016.08.30. 23:16:39

no, újEvelyn lakótársa Sznezsi volt az ÉHből .....

Mók_Ica 2016.08.30. 23:18:23

@Schlomo Goldberg: erősen gondolkodóba estem, hogy Vivi-fan legyek-e...

pomac 2016.08.30. 23:21:31

nagy dumagépek kulázni meg nem mernek :DD

2016.08.30. 23:21:32

Szaráselemzés komoly.

pomac 2016.08.30. 23:21:44

nagy dumagépek kulázni meg nem mernek :DD

2016.08.30. 23:22:40

@pomac: Majd kiderül itt még több is :D

2016.08.30. 23:23:27

@Mók_Ica: mimimi?? Snezi kedvencem volt! Akkor olvasok tovabb evelin miatt
XD

2016.08.30. 23:24:05

@pomac: Tartsad az ajtót tesó :DD

2016.08.30. 23:29:06

Soma Pumped Gabó haverja. Ha ez valakinek információ értékű.
Velvet lehozta mielőtt rámkiabálna valaki :D

pomac 2016.08.30. 23:30:17

egész héten káposztával meg babbal etetném őket hagy szokják egymást :)

2016.08.30. 23:31:05

@pomac: Remélem sokan majd sokat fizetnek azért hogy ezeket lássák haknizni :D

2016.08.30. 23:32:29

@pomac: :D Piát el ne feledd hozzá :D

pomac 2016.08.30. 23:40:31

@pávör dragonfruit: az alap ,de enniük kell piát nem mindig kapnak :D

2016.08.30. 23:45:18

@pomac: Cigimegvonástól pazar őrjöngéseket nyomnak :D én arra szavazok.

pomac 2016.08.30. 23:48:50

@pávör dragonfruit: ne rohanjunk annyira előre , legyenek meg 12, jön a nagy buli és a veszekedés könyvelve ,nincs is annál jobb mikor mindenki azt sem tudja mit beszél és kivel van :D

Cimili 2016.08.31. 01:00:08

Nincs onlány???????

Kókadt Cukkini 2016.08.31. 01:04:46

@Zabkása: Én csak a szimpla emberi rosszindulatot tettem szóvá, mert ez az...és engedd már meg nekem,hogy legyen véleményem és ennek én is hangot adjak.
@Túroscsusza: Ahhoz képest van elég sör-bor-pálinka-vodka-stb. reklám....
@Schlomo Goldberg: nekem is küldj légyszi

2016.08.31. 03:50:44

@Cimili: Csak álmodozz!!!! ;) :D Nincs. Slussz passz! :D

Pácsó Ármándó 2016.08.31. 06:18:27

@Cimili: Oké, körülnézek a kamrában a macskapolcon :-)

onleány 2016.08.31. 07:32:50

@Cimili: Itt vagyok. Csak késtem egy kicsit.

Zabkása 2016.08.31. 07:44:49

@Kókadt Cukkini: nem kérdés, csak nyugodtan :) jogos az észrevétel, bár nem rosszindulat dübörög bennem egy alak miatt, rosszinulatú max a viselkedésük vált ki

encek 2016.08.31. 08:03:53

Sziasztok! Én is itt vagyok. Sajnos nem tudom nézni, csak nagyon ritkán, viszont olvaslak benneteket, úgy látom sokat veszítek. Mindig elvarázsol az emberi hülyeség, pedig nem vagyok már mai gyerek. :)

Berborosz 2016.08.31. 09:22:38

@PeniValdes: Hát el-eltévedek néha...

sapka 2016.08.31. 10:37:07

@Schlomo Goldberg: szerintem bejön neki, hogy végre valaki nem vágja, hogy ő pénzért dolgozik. és ez olyan izgi éreccségiben zsofikának.

Cimili 2016.08.31. 15:57:20

@onleány: :DDDDDDDDD Én onlányt kerestem, nem téged. :(

pinkgirl7 2016.09.01. 17:46:24

@Schlomo Goldberg: lemaradtam, de ide en is megköszönnék egy live stream linket:)))
süti beállítások módosítása