Treville temetési szertartásával kezdünk, a muskétások megindultan viszik volt főnökük és a hogyvoltíró kedvenc karakterének koporsóját a temetőbe, közben Grimaud sötét hangon előadott monológját halljuk arról, hogy a muskétások elleni bosszúja még nem teljes és mindegyikükkel le fog számolni. Később, ahogy dukál, Athosék kedvenc kocsmájukban isznak Treville emlékére, de mivel a bor fogytán van, Constance és Brujon elmegy a laktanyába további butéliákért. Kifelé menet Constance még odasúgja Sylvie-nek, közölje a jó hírt Athosszal, de a lány erre egyelőre nem hajlandó. (Hogy mi lehet az a jó hír, az, gondolom, máris kitalálható.) Érdemes megjegyezni, hogy a korábban nagyivó Athos a köszöntésekben és a tósztok mondásában ugyan benne van, viszont egész este egy kortyot sem iszik.

Éppen Porthos mond pár emlékező szót, amikor az ablakon ismeretlen jóakarók két bombát dobnak be a helyiségbe, földre mindenki, fedezékbe!, ordítják a muskétások. Mindenki a nehéz asztalok mögé bukik, de sajnos így is sok a halott és a sebesült. Athosék kirontanak az utcára, de ott már nem látnak senkit, viszont újabb robbanás hallatszik, ezúttal a laktanya felől, ahonnan vastag füst száll fel. Constance!, üvölti D’Artagnan és rohanva indul a laktanyához, a többiek utána. Az épület romokban, minden ég, D’Artagnan magánkívül berohan a lángok közé, barátai nem tudják visszatartani.

Athos észreveszi a közeli háztetőről figyelő Grimaud-t, de az pár pillanat múlva eltűnik, mindenesetre ha eddig kételkedtek volna abban, ki robbantott, most már tudják. Sylvie is megérkezik és pár kadéttal nekilát bekötözni a sebesülteket. D’Artagnan támolyog elő a füstből az eszméletlen Constance-szal az ölében, Brujon még bent van, mondja Porthoséknak, akik egyből indulnak a fiúért. Szerencsére Constance csak elájult, és Porthosnak sikerül kimentenie Brujont is, viszont rajtuk kívül csak alig pár kadét maradt életben. Vérfürdő volt itt a javából, más szóval bloodbath. Ráadásul csak pár zsák puskapor és néhány fegyver maradt az egész készletből, hát ezt nem lesz nehéz elszállítani az épen maradt két szekérrel.

Grimaud és Marcheaux arról beszél, hogy egyelőre csak D’Artagnan halt meg a muskétások közül és ez így nem jó. (Ezt az infót nem tudom, mire alapozza a geciember, talán arra, hogy a tetőről látta, amint a gascogne-i berohan az égő romok közé Constance-t keresve.) Marcheaux szerint a testőröknek gyakorlatilag nem maradt semmijük, se emberük, se felszerelésük, így most már tutira nem tudják megvédeni a királynét. Grimaud azonban nem elégszik meg ezzel a kényelmes állásponttal, mindegyikükkel végezni kell!, ragadja meg Marcheaux gallérját. Erőszakos fráter, biztos már az óvodában is halálfej volt a jele. (Mondjuk az enyém meg balta, mégis rendes ember lett belőlem.)

A testőrök reggel összecuccolnak a romhalmazzá vált laktanya udvarán és elindulnak új helyet keresni, Brujon kérdésére (hogy hagyhatjuk itt a laktanyát?) Athos az epizód címével válaszol: Mi vagyunk a laktanya. Sylvie a menekültek negyedében próbál pár embert keresni, akik segíthetnének a testőröknek, de közben múló rosszullét tör rá, egyik idősecske barátnője odalép és segít neki felmenni a szobába. Ott azonban szemben találják magukat Grimaud-val és Marcheaux-val, akik Athos felbukkanását várják. Athos már régóta nem foglalkozik velem, szól be nekik Sylvie, mire Grimaud másik módszert talál ki a testőrkapitány előcsalogatására és magához inti az idősecske nőt.

De nem ám valami szexuális perverziós célzattal, hanem a tőle megszokott véreskezű megoldás miatt: egyik embere ugyanis nem sokkal később ledobja a szerencsétlen nő holttestét a testőrök kedvenc kocsmája előtt, azzal az üzenettel, hogy ha a muskétások délben nem jelennek meg a szegénynegyedben, akkor a menekülteket egyesével kivégezteti, Sylvie-vel kezdve a sort. Mivel a pár soros üzenetből kiderül, hogy Grimaud-ék D’Artagnant halottnak hiszik, a testőrök megbeszélik, hogy a gascogne-i szépen belopakodik az ellen főhadiszállására és csendben elintéz annyit közülük, amennyit csak tud. (Itt a lehetőség D’Artagnanból Darth Agnanná válni, ahogy arra Pácsó Ármándó kolléga már a 2. évad zárórészét kommentelve utalt.)

A feszült pillanatot némi lírázás oldja fel: csecsemőjével a karján megérkezik Elodie, a 3x07-ben megismert szőkeség. Ismét menekülniük kellett a faluból, azért van itt és keresi a szép szál lovagot, Porthost. A göndörhajú muskétás meglepődik, de örül is, és félrevonul a szőkével. Elodie még nem adott nevet a kislánynak, egyelőre nem tudott választani a Bac Ilus, a Citad Ella, az Am Erika és az Alkalo Ida közül. Mindenesetre itt maradhat a némileg roggyant állagú kocsmaépületben, Porthoséknak viszont menniük kell, úgyhogy csá. A muskétások indulás előtt egyhangúlag úgy döntenek: ebben a leszámolásban nem lesz se kegyelem, se szabályok, se tisztesség.

Athosék megérkeznek a gárdisták szállásához, Porthos egyből emberkedni kezd és puszta kezes küzdelemre hívja ki a gyújtogatót. Grimaud azonban nem áll ki, sőt odaszól Athosnak, hogy a nőjével és a még meg sem született gyerekével fogja kezdeni a leszámolást. Na tessék, így kell megtudnia Athosnak, hogy apa lesz?! (Ha ugyan.) De addig is haladjunk, mondja a geciember, első műsorszámunk Porthos és Aramis kivégzése a hátsó udvarban. Pár gárdista puskát szegezve felsorakozik, Aramis viszont reklamálni kezd: Na és az utolsó kívánsággal mi lesz? Ő a maga részéről egy tisztességes ebédet szeretne, tárkonyos raguleves, pacalpörkölt nokedlivel, tojásos galuska és desszertnek Gundel palacsinta, a gárdisták zavart arccal néznek egymásra, mivan? Ezt kihasználva az eddig a tetőn rejtőzködő D’Artagnan leugrik és szétcsap a gárdisták között, példáját Aramisék is követik.

A heves küzdelemben Grimaud megsebesül, de el tud menekülni, Porthos is összeszed egy golyót a vállába. A sikátoron át Marcheaux is távozna, de a menekültek vasvillákkal felfegyverkezve elállják az útját. Előlép D’Artagnan és rövid párbaj után kiüti a kardot Marcheaux kezéből, majd férfiaschan puszta kézzel folytatja a küzdelmet. Pontosabban azért csak felszed egy random vasláncot a földről és azzal kezdi csapkodni a vörösköpenyes vezért, majd az egyoldalúvá váló küzdelem végén rádobja a csávót egy többsoros boronára. Mi tagadás, csúnya halál, Darth Agnan így bosszulta meg a kadétokat, úgy tudom, a Marvel már készül is szerződést kötni vele a Bosszúállók következő részéhez.

Átmenetileg mindenki lenyugszik a pi…., szóval pár perces pihenőre, Porthosék vigyorogva gratulálnak Athosnak a közelgő új szerephez: Nagyszerű apa leszel, mi meg nagyszerű nagybácsik, lapogatják a kapitány hátát. Athos jelentést tesz a királynénak és egyúttal előléptetést is kér Porthos részére, Anna természetesen támogatja a javaslatot. Majd ajánlatot tesz, Athos legyen Treville utóda a hadügyminiszteri poszton, de a kapitány inkább Aramist javasolja, ő sokkal tanultabb. Megtudjuk még, hogy a székesegyházban hamarosan hálaadó misét fognak tartani, ahová mindenki hivatalos lesz.

Constance a kocsmában tesz-vesz, amikor bebotorkál a sebesült Grimaud. Mivel a nő még nem találkozott vele, azt hiszi, a muskétások egyik segítője, aki a gárdistákkal vívott küzdelemben sebesült meg. Szakértő módon eltávolítja a Grimaud vállába betört késpengedarabot (amit nem mellesleg pont D’Artagnan szúrt bele a geciemberbe), majd kötést készít a sebesültnek, de mire visszafordul, Grimaud-nak már hűlt helye. Nyilván sürgős dolga van, és hamarosan azt is megtudjuk, mi az.

Az ünneplő tömeg gyülekezik a katedrális körül, megérkezik Anna is a kis Lajossal, Aramis díszegyenruhába öltözve kíséri őket a templom felé. Elodie Constance-szal beszélget és egyszer csak észreveszi a templom felé botorkáló Grimaud-t. Ellentétben Constance-szal, ő korábbról már személyesen is ismeri a rosszarcút és figyelmezteti újdonsült barátnőjét a veszélyre. Constance D’Artagnanhoz siet a hírrel, a muskétások gyorsan elkezdik kiterelni a tömeget a székesegyházból. Aramis karjába veszi a trónörököst és Annával az oldalán siet vele vissza a hintóhoz. Közben Grimaud lemegy az altemplomba, ahol hordókban áll a testőrlaktanyából szerzett puskapor, és fáklyájával meggyújtja a gyújtózsinórokat, majd elrejtőzik az egyik oldalfolyosóban.

Athos és D'Artagnan szerencsére időben érkezik és sorra kitépkedi a hordókból a gyújtózsinórokat, az izgalom fokozása érdekében kettőt csak a legutolsó pillanatban sikerül hatástalanítaniuk. Grimaud feldühödve észleli, hogy pompás robbantós terve besült, és előrontva rejtekhelyéről rátámad D’Artagnanra. Kardozás közben takaros vágást helyez el a gascogne-i arcán, aki a földre esik. Athos rálő Grimaud-ra, aki jobbnak látja menekülőre fogni a dolgot és eltűnik a kazamatában. (A kazamata zamata, az Európa Kiadó ajánlásával.) Maradj itt, egyedül akarom elkapni!, utasítja Athos D’Artagnant, mire a gascogne-i indignáltan visszaszól: Oké, de nem fogom felnevelni a gyerekedet!

Athos és Grimaud a föld alatti csatorna partján csapnak össze, mindketten tudják, hogy csak egyikük maradhat életben. Küzdelmük ennek megfelelően durva, csapásokat adnak és csapásokat kapnak, Athost oldalba szúrja Grimaud, a kapitány válaszul mellkason döfi. Majd összekapaszkodva a vízbe zuhannak és Athos addig tartja lenyomva Grimaud fejét, amíg az ki nem engedi magából az utolsó bugyborékot. Ez is csúnya halál, de megérdemelt.

A veszély elhárultával visszatérnek a népek a székesegyházba, ahol Anna szép beszédet tart az egybegyűlteknek. A személyes védelmére rendelt testőrséget feloszlatja és új feladattal bízza meg: ezentúl a párizsiakat védelmezzék, ne őt. A bejelentésnek nagy sikere van, Anna mosolyogva száll vissza a dauphinnel a hintóba. Porthost tábornoknak lépteti elő, ő lesz a példa, hogy közkatonából is lehet főtiszt. (Vagy 160 évvel később valami Bonaparte Napoleon is ugyanezt fogja hirdetni.) Aramist felkéri a királyi tanácsba első miniszternek, de az amorózó külsejű testőr pár nap gondolkodási időt kér. Később Athos azt tanácsolja neki, fogadja el Anna felkérését, mert így legalább közvetlen közelről figyelheti a trónörököst, ahogy a kisfiúból XIV. Lajos, a későbbi Napkirály és a francia gloire szimbóluma válik.

Porthos büszkén lépeget tábornoki egyenruhájában, közben Elodie-val beszélget. Ha velem valami történne, akkor a járadékom téged illet, mondja neki. De hát nem is vagyok a feleséged, mosolyog a lány. Akkor jobb, ha hozzám jössz, mielőtt kimegyek a frontra, válaszolja Porthos, ezt nevezem lényegretörő lánykérésnek. (Anyagiak kizárva, kalandorok kíméljenek!) Elodie-nak nincs ellenére a dolog és csókban forrnak össze, aminek végeztével Porthos még egy javaslattal előáll: a hogyvoltíró által felsorolt hülye nevek helyett a kicsit inkább nevezzék el Marie-Cessette-nek. Elodie egyetértően mosolyog.

Anna magához hívatja Miladyt és átad neki egy cédulára írt nevet, a rutinos orgyilkos elteszi, de egyúttal figyelmezteti Annát: Ha mások haláláról dönt, felség, a lelkiismerete nem lesz barátja. Hogy kinek a neve van a cédulán, azt könnyen kitalálhatjuk, de ha mégsem jönnénk rá, akkor csak figyeljük a Miladyt, aki Gaston palotájában várakozik a hercegre. Amikor Gaston megjelenik, kedvesen megkérdezi tőle, tőr vagy pisztoly által akar-e meghalni. Gaston megfordul és az őrséget hívná, de Milady gyors mozdulattal a háta közepébe dobja a tőrt, majd a biztonság kedvéért pisztollyal fejbelövi. Hiába, egy jó szakember munkájára minden rendszer igényt tart. (A történelmi hűség kedvéért azért jegyezzük meg, hogy Gaston orleans-i herceg természetes halállal halt meg 1660-ban.)

Porthos magával hívja Brujont a frontra, az menne is szívesen, viszont ő még csak kadét, nem katona. Ezen ne múljon, mondja D’Artagnan és átad neki egy alig használt egyenruhát. Ilyen egyszerűen megy ez, vigyorog Porthos. A testőrkapitányi tisztség D’Artagnanra száll, mert Athos úgy dönt, egy időre visszavonul, hiszen újfajta feladatok várnak rá: bölcsőfaragás, pelenkamosás, hintaló készítés.

Miután Athos ellovagol Sylvie-vel, Constance huncut mosollyal odaszól D’Artagnannak: Nekünk is sok dolgunk lesz… Ám előtte D’Artagnan még fejére teszi Athos kapitányi kalapját, amiben egy cédulát talál: Mindenki egyért!

Az utolsó jelenetek csókcunamiba torkollnak. Sylvie és Athos a mező közepén megpihennek csókolózni egy kicsit.

Porthos elindul a frontra és csókkal búcsúzik Elodie-tól. Aramis miniszter úr meg a palota kertjében mosolyogva figyeli, hogy játszik a kis trónörökös, majd diszkréten odalép a lépcső mögött várakozó Annához és megcsókolja.

Hasonló jókat kívánok minden kedves olvasómnak, és egyúttal megköszönöm mindenkinek a három évados figyelmet!