Hogy volt?

Jóban Rosszban 29. hét

2016. július 27. 14:00 - lulu1.0

Orsi lecsúszik a saját diplomavédéséről. Az elmúlt napok eseményei alapján Csabából jobb pandúr válna, mint rabló. Szilárd egyre inkább valami vészjóslót sejt az apja és a nővére közötti kapcsolat ilyentén alakulása hátterében. Rolandnak hiányozhat az izgalmas, maffiafőnökös időszak, mert az első adandó alkalommal, párás szemmel veti bele magát egy jó kis megtorlós buliba. Katának elfogy a türelme és megszűnik a veszélyérzete, amikor érkezik a hír, hogy az uszoda után egy lakópark is összedőlt.

29_het_1_bekezdes.jpg

Amikor a múlt héten láttuk, hogy Adél lenyúlja Orsi jelszavát, már sejthettük, hogy a lány nagyban játszik. Lelkiismereti vonalat mellőzve leiratkozott Orsi másnapi diplomavédéséről. Volt ott kikerekedett szem, meg minden, ám viszonylag gyorsan összetették a delikvensek, hogy ki áll a háttérben. Big (férfinevén Ákos) nem hagyta annyiban szívszerelme csőbehúzását. Megkereste a leginkább körbeudvarolható tanárnőt, majd virággal és őszinteségi rohammal tette a kötelességét, mentette a menthetőt. Sikerült neki. Adél a szembesítésnél egy pillanatig sem tagadott, csupán idülten mosolygott. Szó esett mindenféle következményekről, de aztán abból sem lett semmi.

29_het_2_bekezdes.jpg

Csaba megérzései szárnyalnak, ha Szabináról van szó. Jenő és Ottó nem annyira lelkes. Ennek okán lehúznak és lehurrognak minden jó kis észrevételt. Csaba nem hagyja magát. Szabina nem csak hogy nincs külföldön, de profihoz egyáltalán nem méltó módon, változatlanul Csillagkúton kopasztja a delikvenseket, csak most egy női társsal. Igen, az emberek java része nagyon csúnyán átverhető, ám azért a készítők kicsit jobban is kidolgozhatták volna a legújabb biznisz részleteit. Szabina perpét nyaralásban tartózkodó ismerősei lakását igyekszik fotónmutogatásimódszerrel újraértékesíteni, amikor a rendőrség látóterébe kerül. Láthatóan nem őszinte a mosolya, amikor egyszer csak Csaba áll meg vele szemben abban a házban, ahova az új társa betoppanását várta, s nem az Őt lebuktató exet.

29_het_3_bekezdes.jpg

Nagyobb összegeket lehetne feltenni arra, hogy Szabina a kezdeti meghökkenést követően, milyen ütemben kezdi el felajánlani Csabának az együttműködés lehetőségét, a futni hagyásért cserébe. Bár állítólag nagyon eszes lány, talán arra még sem gondol egy ilyen helyzetben, hogy volt szerelme talpig drótban áll előtte. Persze az is majdnem ötvenszázalékos, hogy Csaba elmúlt héten letolt, megjavulokén műsorszáma pillanatok alatt szertefoszlik az újralátás öröméből kifolyólag. Pedig ha őszintén így gondolkodna mégis, akkor arra is lehetne tenni egy szabad szemmel is jól látható összeget, hogy hamarosan összeboronálják Verával.

29_het_4_bekezdes.jpg

Amikor Roland a szűkebb és tágabb értelemben vett rokonságát pihenni küldi valami távoli helyszínre, abból már tudni lehet, hogy Csillagkúton valami leszámolásféle készülődik. Az összeomló uszoda és lakópark felelőse valahogy nem akarja megadni a Konrádnak járó tiszteletet, így Roland úgy dönt, némileg beavatkozik. Igyekszik ezt finoman, szinte olyan mód, hogy nagybátyja azt is gondolhatná, Ő maga kérte a segítséget. Tény, hogy amíg Konrád nem volt a Csillagkúti maffia feje, sokkal vérmesebb és ellentmondást nem tűrőbb volt. Amióta pozícióba került, valahogy nem leli kedvét a vérfürdőben meg az öldöklésben. Élete párja kellő mód kis is van ettől akadva és nem győzi hangoztatni, hogy igazán üdvözítő lenne, ha embere végre megtalálná a tökeit.

29_het_5_bekezdes.jpg

Mindeközben Kata, aki nagyban okozója a fent leírtaknak, csak publikálja azt a cikket, amiről úgy gondolta, nem lenne egészséges. Ugyan személy szerint nem kért Konrád védelméből, de az Őt lovagiasan óvó Milán megtette ezt helyette. Ezzel a húzásával aktiválta a gombot a rossz fiúk és a még rosszabb fiúk ismételt összecsapásához. Az sem lesz véletlen, hogy Roland ugyan nagyon akarta, hogy apósa messzire kerüljön és biztonságba, ám az mégis visszafordult a repülőtérről. Mondjuk épp itt az ideje, hogy valaki mást is elraboljanak, leüssenek, leszúrjanak, lelőjenek végre, mert eddig szinte minden ilyen esetben Barbara volt az áldozat.

Címkék: jóban rosszban
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása