Ismerős a cím, ugyebár, az összes három testőrös filmfeldolgozás ekörül a téma körül forog, így gondolom, nem maradhatott ki a sorozatverzióból sem. Ezúttal azonban nem a francia királyné nyakéke lesz a középpontban, figyeljünk csak! Csókolózó Athos-szal és Sylvie-vel nyitunk, de ennél megint nem jutnak tovább, mert parancs érkezik a királytól: a négy muskétás siessen a Louvre-ba! Kiderül, hogy Lajos király húga, Henrietta Mária (aki valós történelmi személy volt, az angol király I. Károly felesége) érkezett Párizsba, de egy ismeretlen álarcos kirabolta a nyílt utcán. Bátor nő, mert csak Caroline nevű udvarhölgye utazott vele, semmi fegyveres kíséret, hát most így járt. Lajos a muskétásokat bízza meg a tolvaj felkutatásával.

Ez igazán egyszerű feladat, a kb. félmillió párizsi lakos közt megtalálni egy álarcos fickót, Athoséknak nem sok lövésük van, hol kezdjék a nyomozást, talán a Saint Antoine negyedben, az közismert orgazdaközpont. Mindenesetre sietniük kell, bár D’Artagnan szerint kutatásukat két szó jellemzi legjobban: tű,  szénakazal. Én másikat mondok: mozgás, gyorsan, adja ki a parancsot Athos.  Az én verzióm a legjobb: coitus interruptus, vigyorog Aramis, miközben lóra száll. Jaj, hát ilyet én is tudok: ejaculatio praecox, mondom én, de addigra a testőrök már ellovagolnak.

Az utcákat járva ismerős alakot pillantanak meg, azúrkék öltözékben és kalapban, hoppácska, de hiszen ez Émile Bonnaire, felfedező és gyanús alak, akivel az 1x03 részben már volt dolgunk!, csap Porthos a többiek homlokára. A fickó menekülni kezd, a testőrök utána és végül el is csípik Bonnaire-t, aki egy vászonnal letakart hullaszállító szekéren próbált meg elrejtőzni. Na te mit keresel itt és mit tudsz a lopott gyémántokról?, kezdik faggatni, miközben Porthos a lábánál fogva lógatja lefelé a második emeletről. A csávó eleinte persze mindent tagad, de miután Porthos majdnem elengedi, bevallja, hogy ő volt a tettes, de már eladta a gyémántokat. Na akkor vezess el minket a vevőkhöz!, rángatják magukkal. Közben egy arra haladó páros női tagjában Aramis rég nem látott gyerekkori barátosnőjét ismeri fel, Pauline-t és váltanak pár szót.

Grimaud arról tájékoztatja Feront, hogy hajójuk, a Cerberus sajnos elsüllyedt Korzika közelében. A bonaparte életbe, az összes pénzemet abba a rakományba fektettem, most nem maradt semmim, csak adósságom!, dühöng Feron. (Hogy mi lehetett a rakomány, azt nem tudjuk meg, a magam részéről a spanyoloknak szánt csempészett fegyverekre tippelek.) Marcheaux érkezik és jelenti, hogy kirabolták Lajos húgát, az angol királynét.

Aki eközben királyi testvérének arról mesél, hogy milyen rettenetes a helyzet Angolhonban, küszöbön a polgárháború, az a rohadék Cromwell elfoglalta Londont, a király csapatai Oxfordnál állnak készenlétben, de addig nem tudnak megindulni, amíg mindenki le nem teszi a nyelvvizsgát. Az ékszereket azért hozta magával, hogy eladja az ismert holland bankárnak, Van Laarnak, és a pénzen fegyvereket vegyen, de hát most elloptak tőle mindent, nincs mit eladnia. Végszóra megérkezik Feron, rókamosollyal köszönti rég nem látott féltestvérét (szép nagy a család), és felajánlja segítségét, ő ugyanis jól ismeri Laárt, szinte minden előadását látta Besenyő Pistától kezdve Edebede bácsin át a költői estekig.

A muskétások felvilágosítják Bonnaire-t, hogy akit kirabolt, az az angol királyné volt, a szerencselovag ezt hallva majdnem leszédül a lóról. A gyémántokat három helyre adta el, az első orgazda telephelye a városon kívül van egy vidéki kastélyban, először oda indulnak. Bonnaire csak annyit tud, hogy az ékköveket a Serena nevű hölgynek szánták. A testőrök D’Artagnant küldik be szétnézni a vén kúriába, ahol a hasonló jelzővel illethető, túlkoros és túl testes Lady Francoise fogadja a deli lovagot. Indirekt módon többször is felkínálja dús bájait, de mivel D’Artagnan nem vevő rá, behívja három lányát: Esmeraldát,  Christinát és Rosalie-t. D’Artagnan azonban inkább Serenával szeretné múlatni az időt, ezt hallva a dús donna mérgesen pofonvágja és otthagyja.

Na de miért? Hát azért, mert Serena nőnemű ugyan, de ló, és az istálló mögött legelészik éppen, a lopott kövek meg a farkába vannak befonva. A rettenthetetlen muskétások becserkészik, de az ideges állat kapálózik, ágaskodik, sehogy sem tudják lenyugtatni. D’Artagnan egy ideig gúnyos mosollyal nézi társai erőlködését, majd odalép a lóhoz és pár pillanat alatt sikeresen nyakába veti az istrángot. Parasztcsaládból származom, ad magyarázatot elképedt társainak, majd Bonnaire lép oda és egy határozott mozdulattal lemetszi a befont farkat (mármint a lóét). Ez azonban csak részsiker, mert ezzel az ellopott köveknek csak egy kis része került elő.

Sylvie titkos előadást tart szabadságról és egyenlőségről egy csapat embernek, a performance után a közelben ólálkodó Grimaud lép oda hozzá és gratulál a szép beszédhez, közben saját nehéz és sanyarú gyerekkorára hivatkozik. Majd egy zacskó pénzt is felajánl a mozgalom számára, de Sylvie öntudatosan visszautasítja. A muskétások visszatérnek a laktanyába, D’Artagnan átadja a gyémántokat Constance-nak, hogy vigye el Treville-hez. Egy szép napon te is kapsz egy ilyet tőlem, mondja biztatóan nejének. Porthos sürgeti a továbbindulást, még fel kell keresniük a másik két orgazdát. Elindulnak, de előkerül Pauline, szüksége van Aramisra, aki ezért úgy dönt, inkább itt marad a laktanyában és beszél a lánnyal.

Elvonulnak egy félreeső szobába, de kisvártatva belép Constance, aki valami nyugodt helyet keres a könyveléshez, Aramis megnyugtatja Pauline-t, hogy megbízhat benne. Megtudjuk, hogy Pauline és Aramis együtt gyerekeskedtek egy bordélyban, Pauline arról panaszkodik, hogy valaki ezt az információt felhasználva zsarolni kezdte őt és azzal fenyegetőzik, hogy elmondja leendő férjének, St. Pierre-nek. Pedig rosszabb helyzetben inkább Aramis lenne, mert az ő anyja örömlányként dolgozott ott, amíg apja magával nem vitte onnan. Aramis megígéri, segít megtalálni a zsarolót.

A palotában Treville átadja a gyémántokat Henriettának, meglesz a többi is, az embereim rajta vannak az ügyön, mondja. Eközben Feron sikeresen lefoglalja Van Laart, a királyné útközben késedelmet szenvedett vihar miatt, de ide fog érni, hantázik a bankárnak, ő viszont addig is szívesen vendégül látja a bankárt. A programok közül természetesen nem maradhat ki a bordély sem, Feron az egyik hölgy szakmai hozzáértésére bízza a hollandot és utasítja Marcheaux-t, ne engedje, hogy bármi megzavarja a pénzember szórakozását.

Aramis újból csatlakozik társaihoz, a kincsvadászat következő állomása a Dube nevű orgazda háza, Bonnaire előre figyelmezteti a muskétásokat, heves természetű a csávó. Majd ő bemegy hozzá egyedül, de ha netán mégis segítségre lesz szüksége, akkor majd jelszóval fogja hívni a muskétásokat. Na és mi legyen a jelszó? Ebugattát, vágja ki Bonnaire, aki ugyan nem tudja, ez mit jelent, de jól hangzik. A belépő Bonnaire-t a házigazda emberei egyből elkapják és viszik a főnökhöz. A szerencselovag felhívja az orgazda figyelmét, hogy a muskétások a gyémántokért jöttek, adja oda nekik és akkor senkinek nem lesz semmi baja. Dube barátságosan leszól az emeleti ablakból Athoséknak: Jó estét kívánok, uraim, máris küldöm, amiért jöttek! Ezzel hátbaszúrja Bonnaire-t és ledobja az utcára!!444! Ebugattát!, kiáltja Bonnaire, véleményem szerint kissé elkésve, miközben zuhan lefelé.

Hatalmas lövöldözés tör ki, majd a lőszerek fogytával mindenki kardot ránt, a testőrök benyomulnak az épületbe. Az ellenség szokás szerint túlerőben van, de a mi négy muskétásunk ezt már megszokta, sorra gyakják le a rosszarcúakat. D’Artagnan különválik és beront Dube szobájába, ahol négyszeres túlerő várja, itt azonban rövid csetepaté után lefegyverzik gascogne-i barátunkat. Dube már emeli a pisztolyát, hogy lelője a muskétást, ám ekkor Bonnaire az utcáról lelövi az orgazdát az ablakon keresztül. A szerencsevadász tehát túlélte az esést, ez milyen mázli, és még pontosan is tud célozni, dupla mázli. A harcok után az alkalmi orvos Porthos vállalkozik rá, hogy ellátja Bonnaire-t, és elővesz egy hatalmas tűt a hátseb összevarrásához. Bonnaire meg sem várja, hogy cérnát fűzzenek bele, már a tű látványától elájul.

Athos és Sylvie beszélgetnek, gyémántok, gazdagság versus szegénység, éhezés, nem jutnak közös nevezőre, csók sem csattan, mi lesz így a románcból? Aramis ellovagol Paulinékhez, nemsokára kezdődik esküvő és ő fogja oltárhoz kísérni a menyasszonyt, szupcsi. Aramis házi nyomozása kideríti, hogy a Pauline-t zsaroló nem más, mint Corelle, a lovászmester. Valahogy tudomást szerzett arról, hogy Pauline gyerekként egy bordélyházban nőtt fel és úgy érzi, meg kell védenie St. Pierre-t egy ilyen nővel kötendő házasságtól. És mi a lófasz közöd van hozzá?, kérdezhetné Aramis, de hát ő úriember, nem úgy mint én, ezért csak annyit mond, Corelle próbálja meg megemészteni a dolgot.

A kollekcióból még egy gyémánt hiányzik, egy bazi nagy kék kő, így a laktanyában lábadozó Bonnaire-t újból faggatni kezdik Porthosék, hol az ékszer? A választ nem tudjuk meg, de nem sokkal később Bonnaire láncra verve heverészik az egyik szobában, úgy látszik, a muskétások biztonságosabbnak látták, ha nem engedik szabadon. A szerencsevadász modora persze ettől nem változik meg, azt ugyan megtudjuk tőle, hogy az 1x03-ban elbeszéltek után megszökött a spanyol hajóról és Angliában rejtőzködött öt évig, mint kertész, most viszont nekiáll szemtelenkedni Constance-szal, aki párszor ugyan visszaszól neki, de aztán magára hagyja. Bonnaire dühösen rángatni kezdi a láncot, ami a harmadik próbálkozásra ki is szakad a falból, ezen persze legjobban a fogoly lepődik meg.

Aramis arról győzködi Pauline-t, mondjon el St. Pierre-nek mindent a múltjáról, de mielőtt a csaj válaszolhatna, a vőlegény jön arra és elhívja Pauline-t. Bevezeti a házba és a zsebéből elővesz egy bazi nagy kék köves gyűrűt! Pont ekkor érkeznek meg Athosék „nahát, ippeg ezt a drágakövet keressük a király parancsára!” felkiáltással. St. Pierre persze nem akarja átadni, ő tisztességes vásár révén jutott hozzá, nem volt olcsó, sőt marha drága, de egy szem feleségéért mindent. A vőlegény kardot ránt, Athos pisztolyt, a feszült helyzetet végül Pauline oldja meg: lehúzza a gyűrűt és odadobja Athosnak, majd kirohan.

Az istállóba siet Corelle-hez és igyekszik rábeszélni, ne hiúsítsa meg az esküvőt, szegény sorból származik, neki ez a kapcsolat a régóta áhított biztos életet jelenti, ja és amúgy szereti is St. Pierre-t. Az erkölcscsősz lovász azonban hajthatatlan és már indulna a házba szólni a gazdájának, ám ekkor a kétségbeesett Pauline felragad egy random kést és hátulról leszúrja. Kisiet az udvarra, ahol Aramis-szal találkozik, a muskétás persze egyből észreveszi a véres szoknyát. Előkerül St. Pierre is, a lány sírva könyörög neki, hogy vegye feleségül, de erre érthető módon a vőlegény már nem hajlandó.

A peches Bonnaire hiába szabadul meg a láncoktól, amint elhagyná a laktanyát, belefut az érkező muskétásokba. Athosék megragadják és már viszik is a Louvre-ba, ahol a megkerült gyémántokkal egyetemben átadják a királynak. Henrietta felismeri: Ez a fickó nálunk volt kertész és most meglopott, fejezzék le! Ezt hallva udvarhölgye, Caroline térdre veti magát és kegyelemért könyörög – a férje számára! Hoppá, a sármos szerencselovag milyen magasra kapaszkodott! Henrietta úgy dönt, megkegyelmez, ha Bonnaire előadja még a lopott gyémántokért kapott pénzt is, amit valami titkos helyen rejtett el.

Mi mást is tehetne, Bonnaire beleegyezik és a muskétásokat elvezeti a rejtekhelyhez, ami nem más, mint egy tömegsír a város szélén. (Csehszlovák sorozatokban kórház van a város szélén, angol sorozatokban tömegsír.) Emlékszünk ugye az epizód eleji jelenetre, amikor Bonnaire egy hullaszállító kocsin rejtőzött el, na akkor dugta a pénzt az egyik néhai ruhájába. A pénz tehát meglett, a nem annyira ifjú pár szabadon távozhat, mindenki happy. A záró jelenetben Feron és Grimaud beszélget, Feron komoly összegű kölcsönt vett fel Van Laartól, mert készülnie kell a nagybeteg Lajos halála utáni zavaros időkre, és szerepet szán a Bastille-ban raboskodó Gastonnak is.