Marianna fürge ujjacskákkal játszik a harmóniumon a barlangban berendezett főhadiszálláson, kisvártatva Sandokan is megjelenik, a parton járkálva is meghallotta az őt hívó dallamot. Ez ám a szerelem! (Pedig vannak ám másfajta szerelmi technikák is, ahogy pl. a Szép asszonyok egy gazdag házban c. kitűnő könyvben olvashatjuk: „A szeretőt megtartó tudomány: / játssz, kicsi nő, a bíborfuvolán!” Nem is tudom, miért pont ez jutott eszembe.) Mindenesetre úgy tűnik, vége a járványnak, már egy hete nincs új megbetegedés, Sandokan ölbe kapja asszonyát és az ágyra fekteti. Szerelmi akció helyett azonban csak beszélgetnek, a harcosok száma alig 50-re csökkent, ennyi emberrel kell újrakezdeni a küzdelmet, vázolja fel a főni a helyzetet, Marianna meg felidézi ismeretségük kezdetét, amikor ő ápolta a sebesült Sandokant Labuanban.

Épülnek az új lakóházak is, a kis létszámú túlélő jókedve visszatér, ugratják egymást, nevetgélnek, stb. Jaj pedig a veszély nem múlt ám el, az éjszaka leple alatt ugyanis sötét alakok úsznak elő a tengerből fatörzsekbe kapaszkodva. Nesztelenül egymás után elintézik az őröket, akik közül érthetetlen módon egyik sem a tenger felé figyel. Ismét előtör belőlem a bábszínház effektus és kiabálom, hogy vigyázz!, pozor!, pericolo!, caution!, de hiába, ezek a kalózok csak malájul értenek. Az egyik őr a megfigyelőtoronyban puskájára támaszkodva állva alszik, de csak addig, amíg az egyik támadó leszúrja, álmából így örök álom lesz.

A partraszállás gyors és pontos, biztos vagyok benne, hogy ez szolgált mintául a D-nap megtervezéséhez és végrehajtásához. Mire a nap felkel, a támadók és a nyomukban megérkező katonák elfoglalják az egész Omaha Beach-et és nekiállnak gyújtogatni.

Giro Batol a közeli lugasban egy csinos vászoncselédet fűz éppen és ő végre észreveszi a közeledő ellenséget. A lány rohanva indul a táborba figyelmeztetni a többieket, Giro Batol addig egyedül igyekszik feltartóztatni a katonákat. Neki specialitása a túlerő elleni harc, tőrével ezúttal is sikeresen küldi egymás után a másvilágra a szipojokat. Most már nincs csend, mindenhonnan puskalövések hallatszanak.

Yanez kedvenc dézsájában fürdik, ezúttal hátmosó csajok nélkül, csak Sambigliong ácsorog a közelben, aki meredten nézi a fák fölött bodorodó füstöt. Yanez gyorsan magára kapja a ruháját, menj, figyelmeztesd Sandokant!, utasítja Sambigliongot. (Most komolyan: Yanez azt hiszi, a vezér annyira belemerült Mariannába, hogy nem hallja ezt a fülsiketítő lövöldözést?) A portugál a fák között rohan és még éppen látja, amint Giro Batol barátnőjét halálos lövés éri. Az alvezér szomorúan hajol a lány fölé, de aztán siet tovább a part felé.

Sandokan persze nem a barlangban héderel, hanem a parton felállított puskával lövöldözi az ellenséget. Yanez láttán megörül, azt hittem, alszol, mondja neki. (Bakker, itt mindenki hüjje?, teszem fel a tiszteletlen, de jogos kérdést.) Ezek Brooke emberei, minden irányból támadnak, látják át a helyzetet. Ám hiába a lőfegyver, nem sokáig tudják tartani az állást és kénytelenek visszavonulni a part menti faerődbe. Eközben partra szállnak a dajak fejvadászok is, félelmetes kardokkal és póznákra tűzött koponyákkal, ők a támadók harmadik hulláma, amerre mennek, nyomukban ott marad a szegény szigetlakók hullája.

Természetesen Sandokan a túlerő ellenére sem gondol megadásra, az utolsó emberig harcolunk, adja ki a parancsot kalózainak és tenyérnyi széles kardjával nekiáll osztani a csapásokat. Körülötte azonban sorra hullanak el társai, így végül kénytelen utasítást adni a visszavonulásra.

A barlangban felszedik Mariannát is, Sandokan szerint át kell menniük a keletibe, na nem azért, mert onnan indulnak a vonatok, hanem mert a sziget keleti részén nincs kikötésre alkalmas partszakasz, ezért csak egy oldalról, a szárazföld felől kell védekezniük. A megmaradt kalózok maroknyi csapata elindul az odavezető keskeny ösvényen, Yanez lesz a hátvéd, Giro Batol a jobbszélső, és Sandokan a csatár, a kapuban Király Gábor.

A központban véget érnek a harcok, a partraszállók utolsó csoportjával ekkor megérkezik Brooke, ez ám a bátor ember, mások fa... kanalával kaparja ki a gesztenyét. A katonák felsorakoznak a tiszteletére, leengedik a kikötőben lobogó tigrisfejes kalózzászlót és helyére felvonják a sajátjukat. Az ősz stratéga a térképet vizsgálva arra a megállapításra jut, hogy Sandokanék biztos a keleti partra tartanak, Miamitól kicsit északra. Azonnal a nyomukba kell eredni, ott akarok lenni, amikor a Tigris utoljára bömböl, adja ki a parancsot Brooke.

A gyors menetelésnek köszönhetően a katonák elég hamar utolérik a menekülőket, Giro Batol engedélyt kér, hogy két társával lemaradhasson és amíg lehet, feltartóztassa az ellenséget. Így is lesz, lesből jópár katonával végeznek, ám Giro Batol egyszer csak észreveszi a közeli tisztáson ácsorgó ősz hajú főgonoszt. Brooooooooke!, ordítja hosszan elnyújtva, kiejtés jeles, hangerő fülsértő. A dühtől szinte eszüket vesztve mindhárman rohanni kezdenek a fővezér felé, kettőjükkel viszonylag hamar végeznek a szipojok, de Giro Batol sikeresen tör előre. Egy patakmederben rohan, a rátámadókkal sorra végez, de egyre több puskás veszi körbe és lőnek rá kíméletlenül. Úgy megszórják golyóval, mint Raszputyint, Giro Batol azonban utolsó erejével még eljut Brooke-hoz és már emeli kését, hogy leszúrja, ám ekkor Brooke közvetlen közelről lelövi.

Sandokanék erőltetett menetben haladnak, hangulatfokozóan szól a dobolással megbolondított, harciasra hangolt főcímzene. Ám akármennyire sietnek, az egyik szakaszon pár katona eléjük vág és heves csatározás kerekedik. Hiába Yanez pontos lövései és Sandokan halálos kardcsapásai, a kalózok száma tovább csökken, a küzdelem végére már csak félmaroknyian maradnak. Run to the hills, próbálom a magam módján segíteni a menekülésüket, és az eléggé idegesítő dobolós zene helyett küldök inkább egy másikat. Sandokan ölbe kapja kedvesét és így indulnak gyors léptekkel tovább.

Azonban hiába a segítő szándék, mert kiderül, hogy Mariannát eltalálta egy golyó, a vadonban esély sincs meggyógyítani. Utolsó szavaival arról biztosítja Sandokant, hogy ez a pár hónap többet ért neki, mint másnak száz év. El se hiszem, mindnyájunk plátói szerelmét megölték! Sandokan egy vízesés mellett helyezi örök nyugalomra Mariannát, a sírkőre rávésik a nevét, Yanez meg két faágból keresztet készít. Sandokan lehúzza ujjáról a sokat emlegetett bazi nagy köves gyűrűt, és elhelyezi a kereszt tövében. Vele együtt én is meghaltam, mondja Sandokan, a csapat szomorúan indul tovább. Nem sokkal később Brooke is megérkezik a katonákkal, és hiába sürgetik, addig nem hajlandó továbbmenni, amíg katonai tiszteletadással el nem búcsúzik Mariannától.

Sandokanék úti célja egy titkos öbölben elrejtett bárka, ami nem nagy ugyan, de a megmaradt öt ember kényelmesen elfér rajta. Yanez sürgeti teljesen letargikussá vált főnökét, aki legszívesebben abbahagyná a menekülést, de az alvezér meggyőzi, hogy most ez a bárka jelenti Mompracemet. Sandokan végre hagyja magát felvezetni a bárkára, és még épp időben sikerül kihajózniuk, Sandokan hosszan nézi a távolodó partot. Mire Brooke kiér az erdőből, a bárkának már nyoma sincs, az angol elégedetten konstatálja, hogy ezzel Mompracem legendájának mindörökre vége. Summáját írom Mompracem várának, dúdolja diadalmasan.

Sambigliong ül a kormánynál, a hajóskapitányi tisztség Yanezé, aki kötelességének érzi, hogy a bárkán is naplót vezessen, bár azt nem tudja magának sem megmagyarázni, mire jó ez. Mi mindenesetre megtudjuk, hogy ez a gyászos nap 1852. június 24-e, a fedélzeten semmi élelem nincs, ivóvizük is csak egy vödörnyi. Sambigliong egy késből és az egyik evezőből fegyvert készít, ezzel akar halat fogni, sikerül is elejtenie egy ráját, de Yanez lelombozza, hogy ez embernek mérgező, inkább dobja vissza. (A rájasimogató a budapesti Tropicariumban megvan?).

Már 25 órája vannak a tengeren, és közben a szél is elállt, Sandokan egyetlen szót sem szól egész idő alatt és a rá eső vízadagot is visszautasítja. És ha ez még nem lenne elég, kiderül, hogy az utolsó tűzharcnál Yanez is megsebesült, bal oldalán érte lövés, de eddig titkolta. Erre aztán Sandokan is felélénkül és elvállalja a műtétet, fájdalomcsillapítóként a készlet utolsó cigarettáját dugják az alvezér  szájába (visszatérő motívum, ugye, ez is igazolja, hogy a P. Mobil örök és elpusztíthatatlan). Egy kis edényben tüzet csiholnak, azzal fertőtlenítik a kést, majd Sandokan szakavatott módon eltávolítja a golyót a sebből. Yanez hiába kemény, azért rövid időre elveszti az eszméletét.

Nem sokkal később vitorlás hajó tűnik fel a tengeren, nem menekülünk, harcolunk!, adja ki a parancsot Sandokan. Erre azonban nem lesz szükség, mert a vitorláson nem ellenség, hanem a kalózokat támogató malájok utaznak Daro vezetésével. Örömkiáltásokkal köszöntik a vezért, Daro arról biztosítja, hogy a szigeteken és a partvidéken nagyon sok szimpatizáns él, akik az angol támadás hírére felkerekedtek.

Ezt megerősítendő körbemutat a nagy vízen, ahol mindenfelől csónakok tűnnek fel, a hajósok kagylóból készült kürtökkel adnak jelet egymásnak, mutatom:

Hosszú idő után Sandokan arcán mosoly tűnik fel: Utolsó leheletemig értük fogok harcolni, ismét kalózok leszünk!, mondja Yaneznek. Daro átadja az asszonyok által készített tigrisfejes zászlót, amit nagy hurrázás közben felhúznak az árbocra. Nincs vége, a Tigris tovább él!, néz Sandokan mosolyogva a kamerába…

A krónikás ezt csak megerősíteni tudja, mert itt a blogon sem lesz még vége a történetnek. Ahogy a 007-es ügynök filmjeinek végén olvasható: James Bond Sandokan will return!