Brooke azzal a paranccsal hagyja hátra Yanezt, hogy ha valami oknál fogva napnyugtáig nem térne vissza a rabláncra fűzött Sandokannal, akasszák fel a portugált. Ezzel lóra pattan és egy század katona élén elvágtat. Ezalatt Marianna Fitzgerald kíséretében a kikötő felé tart, az erdei utat azonban kidőlt fatörzs torlaszolja el, rajta és körülötte 10-20 kelgyó sütkérezik a napon. A lovak megtorpannak és idegeskednek a hüllőktől (abszolút megértem őket), a rutinos katona Fitzgerald viszont gyanút fog, csapdát sejt. Alighogy erre figyelmezteti embereit, a lombok közül harci rikoltás hangzik fel és már ugranak is Sandokan emberei a nyakukba. Természetesen a vezér is köztük van, tenyérnyi széles kardjával aprítja az ellent, az ezredes is kardot ránt és beleveti magát a küzdelembe.

Tüzelés, kardozás, párbajozás és pár jajozás, a támadók lassacskán a katonák fölé kerekednek. Ezt látva a lovagias Fitzgeraldnak csak egyetlen mód jut eszébe Marianna erkölcsének megmentésére, az, hogy lelövi. Nooormális??!! Kétségbeesett arccal pisztolyt szegez a nőre és kéri, csukja le a szemét, csak egy pillanatig tart az egész. (Kibicnek semmi se drága.) Gyönyörű jónőnk azonban közli vele, hogy tesz az erkölcscsőszökre, merugyanis szereti Sandokant!

Ezt meghallva Fitzgerald majd’ kiejti kezéből a stukkert, de aztán az indulat elönti az agyát, vérbenyihhan a szeme, mint Turi Daninak és rettentő hangon ordítva hívni kezdi Sandokant. Az ott is terem előtte azonmód, és a két vetélytárs kard-ki-kard üzemmódba vált. Osztják egymást ezerrel, szikráznak a pengék, Sandokan gyalogosan, Fitzgerald lóháton. (Egyenlő pályák, egyenlő esélyek.) A kalózvezér persze így is jobb az angolnál, rövid küzdelem után kiüti a kardot a kezéből és nekikészül, hogy leszúrja.

Ne!, sikoltja Marianna, mire Sandokan leereszti a kardját és elengedi az ezredest. A fák fölött ekkor feltűnik egy harci papírsárkány, aminek a jelentése a malájok számára egyértelmű: Brooke és az emberei erre tartanak!, kiabálják a hírt egymásnak (Ebből is látszik, hogy a térerő csak kapitalista humbug, hiszen anélkül is milyen jól lehet kommunikálni az őserdőben.) Ezt meghallva Fitzgerald felkapja a kardját és újból nekiesik Sandokannak, most már ő is gyalogosan. Eltűnnek a fák között, Marianna csak a heves pengecsattogást hallja, és nem látja, hogy a végső csapás Sandokané, Fitzgerald holtan hanyatlik az egyik fa tövébe. A győztes kalózvezér odafut a lányhoz, megnyugatólag átkarolja, majd pár emberrel előreküldi a hajóhoz, mert neki még van itt egy kis dolga.

Brooke vágtat az erdőben, és az úton maga előtt észreveszi a Mariannát szállító kocsit, egyenruhás katonák kíséretében. Odalovagol, és meglepetés! A bakon ülő közlegény nem más, mint Sandokan, aki puskát szegez rá. Szívás. Brooke emberei a fegyverükhöz kapnak, de főnökük leinti őket, nincs értelme lövöldözni a túlerővel szemben. Ezalatt a főhadiszálláson a megbilincselt Yaneznek az őrparancsnok tüzet ad és gunyorosan megjegyzi, a dohányzás nagyon káros az egészségre. Nekem dr. Oetker azt jósolta, hogy hosszú életű leszek és még sok pudingot fogok megenni, vág vissza Yanez magabiztosan.

Sandokan az erdőben összehívja a rögtönítélő bíróságot, mi legyen Brooke sorsa. Minden falu és minden ember rengeteget szenvedett tőle, úgyhogy az ítélet egyöntetű: halál. Az egyik harcos már át is dobja a kötelet egy erős faágon, Brooke megkötözött kézzel odalép a fához és utolsó kívánságként cigarettát kér, itt van a doboz a zsebében. (Tessék, milyen erős ez az utolsó cigaretta motívum, ismét előjön a Vikidál Gyula effektus.) Sandokan kiveszi a dobozt és egyből felismeri, de a biztonság kedvéért Brooke közli vele, hogy ezt egy nagyon szimpatikus portugál úriembertől kapta, aki jelenleg az ő vendégszeretetét élvezi. Ha viszont Brooke ma napszálltáig nem tér vissza a főhadiszállásra, akkor a szimpatikus portugál urat bizony fel fogják akasztani. Hamar megszületik tehát a megállapodás: fogolycsere.

És már itt is vagyunk a kalózok vezérhajóján, Yanez szabadlábon védekezik intézkedik, mint kapitány: menyegzőre készülődnek a teljes legénység szeme láttára. A szende ara és a jóképű vőlegény kimondja a boldogító igent, pontosabban si-t, hiszen olasz filmben vagyunk, Sambigliong pezsgőt bont, a kalózok vidáman rikoltoznak és lövöldöznek a levegőbe.

Ez azonban csak az előjáték előjátéka volt, mert Mompracem szigetére érve a mátkapár átöltözik csini ruciba és megismétlik a ceremóniát. Ezt követően megindul a nászajándékos menet, a szigetlakók sorra hozzák az ajándékokat és helyezik az új asszony lába elé.

Sajnos a legszemélyesebbnek szánt cucc, egy dobozba csomagolt, levágott ellenséges fej, nem arat osztatlan sikert Mariannánál, látszik, hogy eddig kimaradt neki a Hetedik c. film Brad Pitt-tel. Az ünnepség mindenesetre folytatódik késpárbaj bemutatóval, botos verekedéssel, énekléssel, főzőversennyel és bokatörő botostánccal.

Az est fénypontjaként a harcosok hűséget esküsznek a vezér feleségének, az asszonyok meg saját levágott hajukból készített övet adnak neki ajándékba. Majd következik a folklórest betetőzése, a lányok, asszonyok tánca, amibe Marianna is beszáll, és a kezdeti bizonytalankodás után gyorsan megtanulja a lépéseket, Sandokan gyönyörködve figyeli b. neje hullámzó csípőjét. (Yaneznek is tetszik a látvány, és mi tagadás, én sem csukom be a szemem.) Öröm, boldogság, idill.

Ugrunk egy évet előre, lord Guillonkhoz Brooke érkezik látogatóba és arról beszélnek, hogy Mompracem a szabadság szimbólumává vált, ez angol szempontból rendkívül veszélyes, hiszen példát ad a gyarmatok elnyomott népeinek. Azt is megtudjuk még, hogy a lord kitagadta Mariannát, akiből így közönséges Mari lett. Mompracemmel végezni kell mielőbb, értenek egyet, viszont jobb lenne, ha a leszámolás nem angol zászló alatt történne. Hamar kidolgozzák a stratégiát: valamelyik helyi kiskirállyal kell elvégeztetni a piszkos munkát, és a kialakuló felfordulásban felajánlani az ingadozóknak, hogy „szabadon” döntsék el, a stabil és megbízható angol vagy a kiszámíthatatlan és véres maláj uralmat akarják-e választani.

A szigeten továbbra is csordogál az idill, valamint a fürdővíz Yanez hátára: tud élni a csávó, ugyanis két fiatal leányzó öblögeti őt a korabeli jacuzziban (vö. dézsa). Déja vu-m van, vigyorog Yanez, ám ekkor hírnök érkezik: ismeretlen hajó kér kikötési engedélyt. Mondjuk, ez inkább csak összeeszkábált tutaj, amin újabb menekült család érkezik, de mint tudjuk, nem a méret a lényeg, csak az számít, hogy gyűlnek a szabadságszerető népek a szigeten. Marianna egyébként új szerepben, tanítónőként ügyködik és oktatja a mindenféle gyerekeket.

Később egy valódi vitorlás is megjelenik, egy közeli királyság uralkodója, Batu rádzsa felajánlja fegyvereit az angolok ellen, Sandokan örömmel fogadja az újabb szövetségest. Este Marianna kedves dallamokat játszik urának a harmóniumon, közben Sandokan arról beszél, hogy az asszony békét és szeretetet hozott a szigetre. Marianna viszontválaszában kifejti, hogy egyáltalán nincs honvágya, pök a ködös Angliára, itt érzi otthon magát a Club Tropicanán.

Őszintén szólva egy kissé elpunnyadtam ettől a hosszadalmas lírázástól és szeretetáradástól, már az epizód több mint fele eltelt és csak a smúzolás megy minden vonalon, most akkor kalandfilmet nézünk, vagy Szív küldi szívnek szívesen-t? Az éjszaka is eseménytelenül indul, sehol semmi akció, legfeljebb csak Sandokanék házában, de azt meg nem mutatják. Ohó, viszont itt lépeget a sötétben Batu, és a kikötői mólónál találkozik pár emberével, akikkel valami kotyvalékot készítenek. Majd a település kútjához lopakodnak és a cuccot leengedik a vízbe, gyanús ténykedésüket azonban észreveszi az egyik kalóz, Giro Batol és elébük ugrik. Micsináltál a kútnál, azanyád?!, kezdi a faggatózást lényegretörően a kalóz, de válasz helyett Batu emberei kardot rántanak és rátámadnak. Giro Batolnál nincs fegyver, viszont jártas a távol-keleti harcművészetekben, ezért puszta kézzel is vállalja a harcot, sorra lekaratéjozza ellenfeleit, akik még csak megsebesíteni sem tudják.

A küzdelem során Batu egyszer csak Giro Batol háta mögé kerül és lefogja, két embere kardot szegezve indul, hogy végezzen a kalózzal. Ebben a pillanatban két lövés dördül, a támadók holtan esnek össze. A fák közül Yanez lép elő, Giro Batol gyorsan elmondja neki a kútnál látottakat, szerinte lehetséges, hogy megmérgezték a vizet. Ugyan, csak a homlokomat mentem megmosni, védekezik Batu, ahhoz képest elég koszos, feleli Yanez, és kényszeríti, hogy igyon a kútból. Reggelig várunk, addigra kiderül, életben marad-e, mondja az alvezér és bezáratja Batut. Gyanús a fickó, lehet, hogy tatár kém, mintha már olvastam volna róla és Dzsingisz nevű rokonáról is, próbálja meg felidézni iskoláskori olvasmányélményeit portugál barátunk.

Eljön a reggel, Batu él és virul, Yanez ezért engedélyt ad a kút használatára, az asszonyok már indulnak is vizet merni. Az alvezér tájékoztatja Sandokant az új szövetséges gyanús éjszakai tevékenységéről, a főnök úgy dönt, újból ki kell hallgatni Batut. Addigra azonban a csávó már a földön fekszik és nyög borzalmasan, nabakker. Bevallja, hogy az angolok bérelték fel, csempésszen kolerával fertőzött vizet a kútba, hogy így győzzék le Mompracemet, cserébe neki ígérték a sziget királyságát. Sandokan erős felindulásában lelövi a szemétládát, saját népünk árul el, mondja borús arccal, majd utasítást ad, hogy mindenki csak forralás után igyon a vízből.

Ezzel azonban elkéstek, mert a fertőzés gyorsan terjed, főleg a gyerekek körében, a tengerpart egy szakaszán elkerített karantént alakítanak ki a betegek számára. A fertőzött ruhákat tűzre vetik, a betegek házát felgyújtják, hátha így sikerül útját állni a járványnak, az asszonyok Mariannában bíznak, ő majd biztosan meg tudja gyógyítani a gyerekeket. Szívszorító képek, egyre több a beteg, egyre több ház lángol, Sandokan kétségbeesetten monologizál: Olyan ellenség pusztít minket, akivel nem tudunk szembeszállni…