Rendkívül izgalmasan zártuk a harmadik évadot, és az előzetesek alapján nyilvánvaló, hogy a negyedik etap is méltó lesz elődeihez – nézzük hogyan folytatódik Ray (és a Donovan család) kálváriája.
A jelenben hősünk öccse, Bunchy biztatására csoportfoglalkozáson meséli el hogyan került ide, mi pedig közben flessben látjuk azt, ami azután történt vele, hogy összeesett Romero templomában. Ismeretlen helyen tér magához, de nyilvánvaló, hogy az atya hozta ide: míg ő kótyagosan az emlékeit keresi, vak pap olvassa félhangosan az ágya mellett a braille írásos bibliát. Sebe bekötözve – eszerint Romeronak is megvannak azon ismerősei, akik sunyiban tesznek szívességet kétes alakoknak. Kintről helikopter hangja hallatszik, ezért kikászálódik az ágyból és az ablakhoz botorkál: odakint az atya fiatal, öltönyös, egyértelműen nagymenő srác érkezését fogadja.
Elszenderedik, álmából Romero hangja ébreszti – az öltönyös is itt van a szobában, az egyik fotelben csücsül. A pap Hector Campos néven mutatja be, a srác pedig elmondja, hogy elviszi egy olyan helyre, ahol el van zárva a külvilágtól, és ahol nyugalomban megerősödhet. Hősünknek azonban a családja kell, így válasz helyett Terry után kérdez.
Az atya megnyugtatja: bátyus jól van, azonban hozzá rohanni nem tanácsos – főleg ilyen állapotban – mert az apjuk lakásában ugye lelőttek egy prostit, a városban további nyolc örményt, a rendőrség pedig vadul kérdezősködik. Hector hozzáteszi: ha sérülten mégy vissza böriben végzed, de én is átéltem ezt, és most kisegítelek.
Így hát vele tart, a következő jelenetben látjuk, ahogy vendéglátója szobájában ücsörög, miközben odakint tombol a tél. Stella, Hector kislánya tipeg be, és megkérdezi, hogy ismeri-e apja történetét, aki mindenkit elpusztított. A fater itt lép be, anyjához küldi a gyereket, és maga áll neki kicserélni hősünk infúzióját. Ray kérdi: Te honnan ismered Romero-t? Nos, a történetük ugyanaz, Hectort is pap abuzálta (többször), végül az atya segített neki, hogy bántalmazójának megbocsásson a halálos ágyán.
Visszatérünk a jelenbe, hősünk elmeséli a gyűlésen azt is, hogy mindig nehezére esett az embereket közel engednie magához, de végül lett családja, gyerekei, akiket szeret, de ennek ára van: csak úgy lehetséges, ha közel engedjük magunkhoz szeretetünk tárgyát, és az bizony nem könnyű. Most már jobban van, fél éve nem iszik, rendszeresen jár templomba, gyón (bezony!).
A gyűlés után Hector és Ray beszélgetnek: utóbbi szerint Hectornak nem kellett volna eljönnie, még kiszúrják a lesifotósok, amúgy meg holnap lesz a mérlegelés. Szóval bokszoló a lelkem, nyilván nem is kispályás. Hősünk köszön mindent, amit érte tett, de a srác elhessenti a dolgot, és lelép.
Rayt a terem előtt civil ruhás rendőr várja azzal, hogy Muncie nyomozó beszélni akar vele (emlékszünk a nőre, ő drótozta be – másodszor – Mickeyt, de a spicliség nem volt hosszú életű). Hősünk bosszús, ötször nem volt mondandója a nőnek, hatodszorra sem lesz több, de a rendőr nem enged, így hamarosan együtt trappolnak be az őrsre. Muncie elvakogja, hogy megtalálták az apja DNS-ét a tetthelyen (nyilván a halott örményekre gondol), csak idő kérdése hogy a fiától is vegyenek. Ő váltig állítja, hogy semmiről nem tud semmit, majd a „hol az apád?” kérdésre mordul egyet: nem tudom, de remélem sosem látom újra.
Mi viszont annál inkább, meg is lepődök menten, az öreg ugyanis totál veszkó szerkóban nyomja egy Primm nevű helyen, ami kaszinó komplexumot takar (a nevét a tulajáról kapta) – na nem Las Vegasban, hanem attól egy órányira. Donovanapu nem hazudtolja meg magát, kispályás suttyó maradt, mint eddig is volt, és persze nem a saját nevén fut, hanem Chip-ként. A kaszinó tetőteraszán állva kiszúr egy épp tankolni érkező gazdag fószert a menő Audijában, ezért int a sameszainak, hogy irány lehúzni.
A gépezet olajozott: míg a kutas tankol, az ott lézengő kiskorú kinyitja a motorteret, gyors mozdulattal szétkapja a töltőlevegő csövét (köszi, Neo!!), és már kész is a turistacsapda. Az áldozat visszajön, a verda persze nem indul. A kutas és segédje faarccal közlik: biztos a szűrő a gond, nem szokta bírni a sivatagi megpróbáltatást. Persze száz dolcsiért szívesen kicserélik.
Az ideiglenesen autó nélkül maradt fószer bebattyog a kaszinó bárjába, ahol Mickey várja, mint csapos. Kérésre összedob egy vodka-martinit, persze a vendégnek háttal; készítés közben pedig feljavítja némi saját anyaggal: tippre valamilyen narkotikum lesz.
Ezalatt Abbyt kórhiban, CT-n vizsgálják, ami akár rosszat is jelenthet. Ray pont a vizsgálat után hívja fel, de nem árulja el férjének hol van, azt füllenti vásárolni jött. Terry a téma – bátyus „felvételin” van a templomban, Brazíliába menne misszióra. Nem rossz, a nácik úgysem egyhamar felejtik el, jobb, ha egy darabig nincs az országban. Hősünk itt félbe szakítja a beszélgetést, mert meglát egy fiatal lányt, és utána indul.
A kiscsaj Bridget barátnője, így hamarosan a lánya is megkerül – emlékszünk, az előző évad végén a gyerek beintett a családjának és hippinek állt. Fater hozzájuk sétál, és kéri, hogy menjen haza. Persze a gyerek nem akar, így kompromisszumot ajánl: jöjjön haza csak vacsorára. Elrebegi, ki mindenkinek hiányzik, aztán kiböki, hogy neki is. A kislány enged, megígéri a vacsit.
Irodájába visszatérve új arc, Jacob Waller várja. A tag ügyvéd, Ray egyszer már látta, méghozzá a rendőrségen amint sikertelenül próbált bejutni Muncie színe elé. Itt mit akar? Sonia Kovitzkyt képviseli – a nő galéria tulajdonos, és szeretne hősünkkel találkozni még ma, természetesen négyszemközt. Mézesmadzagnak küldött tízezer dolcsit, amit Ray megtarthat akkor is, ha a munkát nem végzi el. Nocsak, mégiscsak létezik ingyen ebéd?
Abby templomkertben ül (Terry felvételijének végét várja), és a mellette ülő ismeretlen nőnek mondja el, hogy nulladik stádiumú mellrákja van, ami miatt le kell venni az említett szerveket. Ó baszki, ne már!! Az öreglány sajnálkozik, ő azonban vesz egy nagy levegőt, és azt füllenti jól van, majd odébb áll.
Urát hívja, nyilván erről akar beszélni, ám a férfi megelőzi, és elpicsogja, hogy lányuk hazajön ma vacsira. Pillanatokkal később Terry kitrappol rendkívül dühösen – nem kérnek belőle az egyháznál, mert nem jár elég ideje templomba. Ő azonban úgy gondolja, hogy a betegsége lehet az indok, csak nem mondják az arcába.
Hősünk eljött a galériába, és míg asszisztense elszalad leendő ügyfeléért ő körbejár kicsit a festmények között. Pont egy gitározó lány képét nézi, mikor belép Sonia Kovitzky. A nő rákérdez, hogy tetszik-e neki a festmény, és igenlő választ kap: a lánya is gitározik. Aha. Sonia erre áradozni kezd a képről, de Ray finoman terel: mit szeretne tőlem?
Nos, úgy tudja, hősünk kapcsolatban áll Muncie nyomozóval – nála kéne elintézni valamit. Egyik ügyfele ugyanis festményeket vásárolt, amit adományozni kívánt (na persze), ám nem akart vámot fizetni, ezért becsempészték, csakhogy Muncie lefoglalta. Ray legyen szíves elintézni az ügyet. Ő azt javasolja, hogy fizesse ki a bírságot, ám a nő inkább hősünket fogadná fel – beszéljen a nyomozóval, és persze fizesse le. Vesztegessek meg rendőrt? – kérdez vissza a férfi, de nem igazán vár választ, hanem elköszön és kisétál, távozás előtt visszaadva a tízezer dolcsis előlegcsekket.
A bárpultnál a kedves vendég már eléggé elázott / bekábult, ezért jöhet a következő menet: Mick int az egyik várakozó lotyónak, mire az mellé ül és nyíltan szexet ajánl. Közben azonban két kidobó ember jelenik meg és hívja az öreget. A góré üzeni, hogy ügyvéd járt nála, mert egy korábbi vendégük be akarja perelni: lerobbant a kocsija a parkolóban, aztán a bedrogozták és a hotelben lerabolták. Mickey adja a hülyét, ám nincs szerencséje: az épp kifosztásra váró, bedrogozott vendég feláll a bárpulttól, és nyílegyenesen elvágódik. Nincs szükség beismerésre, ez egyértelmű bizonyíték, hogy az öregnek köze van a dologhoz.
Percek múlva a góré irodájában találja magát, aki azzal kezdi, hogy felvilágosítja: tudja, hogy a Chip nem a saját neve, a TB száma ugyanis egy sok éve elhunyt tinié volt, majd azzal a lendülettel kirúgja, sőt megfenyegeti, ha még egyszer beteszi a kaszinóba a lábát, nem jut ki élve. Hazaérve lakótársának morogja el, hogy kiakolbólították, mire az öreg indián nagy nyugodtan közli, hogy Mick ártalmas, bármihez hozzáér az elhervad. Ennek örömére átad neki egy pejot-t, amit az némi gondolkodás után elfogad.
Az irodában Lena meglehetősen dühösen takarít Avi után, mire Ray kérdi, hogy minden rendben van-e vele? Mégiscsak most szakított a nőjével, lenne oka a morcos hangulatnak, ám kolléganője hárít. Hát jó, akkor legyen szíves nézzen utána Soniának, biztos ami biztos, ugye. Oké, de Lenának híre is van: Hector edzője telefonált, miszerint a srác lelépett edzésről. Hősünk hívja barátját, aki fel is veszi, és kásás hangon annyit mond: nagyon elbasztam. Raynek sem kell több, azonnal a motelbe rongyol, ahol Hector van (izé, kitől tudja, hogy ide kell jönnie?).
Már a parkolóban különös életkép fogadja – járőr kocsi várakozik, a lakásból pedig raszta hajú, kissé lepukkant nő távozik sietve, beszáll a kocsijába, de előtte még odavágja a férfinak: mi a faszt bámulsz? Felrohan az emeletre, aholis a folyosón Hector várja, méghozzá fegyverrel a kezében, és azt ismételgeti, hogy hibázott.
Amikor a lakásba lép mindent megért: a fürdőszobában egy eszméletén lévő, de megkötözött járőr hever. Barátja kiböki, hogy a tag meglátta őket, ezért megverte. Ray azonnal kezébe veszi a járőr (Simmons - mehh, jó név!) adóvevőjét, és bejelent egy kamu esetet a központnak, hogy úgy tűnjön, mintha a tag munkában lenne, majd hívja Lenát, derítse ki mit lehet tudnia a fogolyról.
Aztán körülnéz a lakásban, és kissé meglepődik, az egyik asztalon kábszer maradványait látja. Hector megpróbálja élből hülyének nézni, és esküdözik, hogy ma használt szert először. Hősünk fáradtan rogy le az ágyra, és kiábrándultan temeti kezébe az arcát. Barátja kérleli, hogy segítsen rajta – a nyomaték kedvéért még le is térdel, sőt krokodilkönnyek is megvannak –, de Ray egyelőre szó nélkül távozik. A folyosón éri Lena hívása: annyit tudott meg Simmonsról, hogy két éve felfüggesztették ittas vezetésért.
Kicsivel később visszatér a lakásba, egy szatyornyi piával, azt nem mondja meg mi a terve, csak elkéri Hector fegyverét, és hazazavarja. Miután egyedül marad, beviszi a szobába a megkötözött rendőrt, kioldozza (a lábát nem), bemutatkozik, majd közli, hogy most pedig egyezségre fognak jutni, bármilyen nehéz lesz. A járőr rögtön börtönnel fenyegetőzik, de ő elengedi a füle mellett, ehelyett piával kínálja. Az fut némi tiszteletkört, de végül elfogadja.
Bridget megérkezik a vacsorára, mindenki nagyon örül neki – Daryll is itt van, úgy néz ki immár családtag. Conor felfedezi, hogy levágatta a haját, mire Terry megjegyzi, hogy most pont úgy néz ki, mint anno a húga. Bridg apja után kérdez, de anyja válasz helyett csak a poharába pislog.
Emlegetettnek ezalatt sikerült totál eláznia, Simmons járőrnek nemkülönben – már a második üveg viszkit nyakalják. Ray rákérdez, mi történt ma, mire a srác elgagyogja, hogy kapott egy hívást családon belüli erőszakról, és amikor kivonult óbégatást hallott. A nő azt kiabálta: szeretlek, aztán úgy tűnt valami összetört, ezért rájuk rúgta az ajtót. Akkor látta meg, hogy a célszemély nem más, mint a világbajnok, a nagy Hector Campos, méghozzá egy szaros motelben némi droggal, és egy meztelen luvnyával körítve. (A nő amúgy ismerős neki valahonnan, de most nem bír rájönni honnan.) Nem igazán akart közbe avatkozni, csakhogy Hector nekiesett.
Mick kiadósat rókázik, mire szobatársa közli, hogy hamarosan hallucinálni fog a cucctól, amit betolt az arcába. Így is lesz, méghozzá elhunyt kislányát haluzza, és nyomban követni kezdi. A gyerek a kaszinóba megy, ahol mint tudjuk az öreget nem látják szívesen. Az énekesnőt meglátva int neki, hogy jöjjön le a színpadról – a mosdóban találkoznak beszélni néhány szót. Azt zagyválja, hogy jelet kapott, mert visszatért hozzá a lánya, és azt mondta lopja meg a főnökét, majd vigye el az énekesnőt Bostonba, hogy együtt éljenek az öreg fiaival. A nő csak pislog, de érdemi választ már nem tud adni a felvetésre, mert belép a góré két testőre, mire Mick az egyiküknek jókorát behúz, majd felhúzza a nyúlcipőt.
Szalad egyenesen az úton, talán ő sem tudja hova, mikor rendőrautó állja útját. A zsarukat persze a főnöke küldte, de letartóztatni most nem tudják, mert csak azt hajtogatja, hogy „hazamegyek”, aztán elvágódik, mint egy zsák.
Fiacskája ezalatt végzett Simmons leitatásával, most autózásra indulnak. Belapátolja a járőrkocsi anyós ülésére, maga pedig a volán mögé ül, ami ebben az állapotban nem kis teljesítmény. Útközben elmondja, hogy hat hét múlva meglátogatja egy kollégája, ad neki 50 ezer dolcsit, majd hat hónapig kussol, aztán kap még 50 ezret. A rendőr nem érti: miért hat hét múlva? Mert akkor jössz ki az elvonóról - így Ray –, ahova azért kerülsz, mert megint ittasan vezettél. Azzal fogja, és beledurrant egy falba. Bazmeg!
Ezután kikászálódik a vezető ülésről, a maga helyére húzza Simmonst, újra elismétli, hogy felejtse el Hectort, végül baktatva ugyan, de a saját lábán távozik.
Ugyanebben az állapotban, immár a saját autójával elhajt barátja házához, hogy elbeszélgessenek kicsit. Először a lényeget kérdi: ki a nő, akit dugtál? A srác ötöl-hatol, végül kiböki: a húga. Pontosabban féltestvére, de ez nem sokat szépít a dolgon; Ray sem találja a szavakat, és a kanapéra hanyatlik döbbenetében.
Ezért aztán Hector szónokol az abuzálás utáni megalázó helyzetéről, és arról, hogy a húga volt az első szexuális kapcsolata. Szóval köszöni, hogy hősünk elhallgattatta a rendőrt, elég rosszul jönne ki, ha a nagy boxolóról kiderülne, hogy a baszópajtása a saját húga. Ray szó nélkül feláll, és távozik.
Otthon Terry a küszöbön várja, és elpanaszolja, hogy nem vették be a templomba. Nem igazán rendíti meg a dolog, inkább betántorog a családjához. Bridg a nyakába ugrik, és megköszöni a festményt, mire ő értetlenül pislog. Nos, az étkező egyik falának támasztva színyel a galériában látott, gitáros lányról készült festmény; Conor siet közölni, hogy utánanézett: 60 ezer dolcsit ér.
Egyelőre nem foglalkozik a dologgal, ledobja magát az asztalfőre (szerintem a nép levágja, hogy piás, de nem teszik szóvá), megköszöni lányának, hogy eljött, aztán kijelenti, hogy mindannyiukat szereti.
Este a hálószobában Abby kissé lógó orral csatlakozik hozzá, így végre az alkoholködön is átjut, hogy az asszonnyal valami nem stimmel. A kérdésére azonban nem választ kap, csak egy kérést: „mondd, hogy minden rendben lesz!”. És mondja, de hogy őszintén hiszi-e, azt kétlem.
Zárásként Mickey ébredését látjuk – kórházban tér magához, miközben Muncie nyomozó hajol fölé azzal, hogy „megtaláltalak!”
Hogyvoltíró a twitteren - további tervek, megjelenések, készültségi fok információk:
Facebook kommentek