Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Időgép nélkül is visszanézheti a magyar-belgát!

2016. június 29. 14:57 - sixx

1_32.jpg

Nálunk csak egy tévé van a lakásban. Nem azért, mert nem férne el még egy, van hely a falon bőven egy újabb lapostévének, egyszerűen az a régimódi tévénéző vagyok, aki szerint a készüléknek a nappaliban van a helye.

És ha futball van a tévében, akkor annak kell mennie rajta.

Ez utóbbi akkor, amikor Franciaországban labdarúgó-eb-t rendeznek, és naponta három, jobb (rosszabb?) esetben négy meccset adnak, nincs túl egészséges hatással a házaséletre. Rendes tévéfüggőként persze meghasonulok én is, hiszen annyi a jó tartalom, hogy egy Svájc-Törökország miatt simán lemaradtam két jó filmről (a felvezető műsor és a stúdióbeszélgetés is kötelező program), és akkor ez csak egy meccs, kérem szépen.

Régen, a multimédiás médiaboxok előtt ezt úgy oldotta meg az ember, hogy felvette videóra vagy később DVD-re legalább az egyiket, aztán imádkozott, hogy a szalag ne legyen szétnyúlva, és a filmet időben kezdje az adott csatorna, esetleg azért, nehogy DVD+R lemezt tegyen a csak DVD-R-re rögzítő készülékbe. A médiaboxok megjelenésével ezeket a hibákat el lehetett felejteni, amíg a tárhely bírta, a visszatekerhető, megállítható adások közül egyet vagy kettőt már fel is lehetett venni, hurrá.

De mi van akkor, ha nekem egy időben több minden is kellene? Vagy a médiabox szól, hogy helló, törölni kellene a régiek közül, mert nem férünk? Erre szolgál megoldással a UPC Hogyvolt Médiaboxa, amit sajnos nem így hívnak (de még nem késő átnevezni, mi nyitottak vagyunk egy megállapodásra), hanem UPC Horizon HD Mediaboxnak, és ami annyit tud, legalábbis a nekünk most fontos funkciók közül, hogy hét napra visszamenőleg megőrzi 21 SD- és 5 HD-csatorna műsorkínálatának egy részét.

2_30.jpg

Azaz, ha valaki szeretné átélni, milyen is volt élőben hallgatni Hajdú B. Istvánt Dzsudzsák második góljánál, annál, aminél a hangja is elment egy kicsit az üvöltéstől, akkor megteheti. Annyi a dolga, hogy az M4 Sport HD-re kapcsol, az EPG-t (elektronikus műsorújság) megnyomva pedig visszamegy időben múlt szerdáig, és elindítja a meccset. Én tuti így fogok tenni, mert lúzerség ide vagy oda, a helyszínen konkrétan lemaradtam két gólról, mert...nem ragozom, röhögtek rajtam már eleget. Egy dolog a lényeg: a médiabox, pontosabban a szerverek, mindig csak hét napra visszamenőleg tárolják az adott csatornák műsorait.

Azaz a legmesszebb szerdáig, június 22-ig lehet visszamenni, de hát akkor volt a magyar-portugál, amit egyébként a visszajátszás alatt pont úgy kezelhetünk, mint az élő műsort, azaz meg lehet állítani, lehet tekerni előre és vissza (a magyar gólokat nem lehet eleget látni, a portugálokat meg egyszer is sok), észre sem vesszük, hogy nem az élő adással van dolgunk. Ez nem minden csatornán (és minden műsor esetében) elérhető funkció, itt egy lista azokról a csatornákról, melyeket vissza lehet nézni, és az elérhető plusz szolgáltatásokról.

A héten kinéztem még magamnak az AMC szigorúan csak 18 éven felülieknek javasolt Preacher című szériáját, amiben egy texasi lelkipásztorba valami fura dolog költözött (sötét, füstszerű izé), amitől hirtelen mindenki szó szerint veszi, amit mond, ez pedig "a szívemet is kiteszem eléd" mondat esetében elég véres következményekkel jár (vasárnap hajnal 2.) És ha már AMC, akkor ott van a Breaking Bad, a sorozattörténelem egyik legjobb darabja, az a sztori, ami egy rákos kémiatanárról szól, aki úgy gondolja, a lehető legegyszerűbb módja a családjára hagyandó pénzmag összeszedésének, ha metamfetamint főz egy egykori, nem túl szorgalmas, így a gimiből ki is bukó diákjával együtt. Ez persze nem annyira egyszerű, és az ezzel hivatásszerűen foglalkozó gengszterek nem is nézik jó szemmel az amatőr próbálkozást, de Walter nem az a feladós fajta, aminek mi csak örülhetünk, mert szenzációs sorozat jön ki belőle (csütörtök 22:00).

the-sweetest-thing.jpg

Vannak azok a filmek, amiket egy férfi nem szívesen vall be, hogy megnéz, ilyen például a Kiera Knightly-féle Büszkeség és balítélet, vagy a Szerelem hullámhosszán Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével, de simán ide sorolhatjuk az Édes kis semmiséget, amit a Cool múlt heti műsorán láttam meg, és bosszankodtam is, hogy kihagytam (péntek este 21:10). Romkomról van szó, kérem szépen, amiben Cameron Diaz és két barátnője, Christina Applegate és Selma Blair nem túl nagy erőfeszítéssel három szexi szingli csajt alakítanak, akik imádják a bulikázást, és a felszínen eszük ágában sincs megállapodni egy faszi mellett, pedig legbelül csak erre vágynak, és amikor Diaz karakterénél beüt a szerelem, akkor nagyon vicces dolgok történnek. Komolyan, tényleg vicces film, nem azért írom, mert fizetnek érte.

A Comedy Centralról amolyan Mátyás királyosan néztem ki két dolgot , ami tulajdonképpen egy: az Agymenők, azaz The Big Bang Theory ugyanis napi 3 epizóddal ismétel rendületlenül 19:30 és 21:00 között, ha jól látom, éppen a negyedik évadnál vannak, amikor is az alkotók még nem rúgták fel a saját szabályaikat, és a nördök úgy viselkednek, ahogy azt az első évadban megszoktuk, és nem csajoznak olyan lazán, mint Will Ferrell a Diszkópatkányokban, amit, nem mellesleg, ha valaki meglát a visszanézhető műsorban, AZONNAL indítson el. A négy kockáról és a hozzájuk csapódó három macáról szóló sitcom a kilencedik évaddal is jelentkezik a Comedy Centralon, ezt szerda esténként vetítik 21:00-től, menten két résszel, és én nem akarom azt mondani, hogy a kilencedik gyengébb, mint mondjuk a negyedik, döntse el magának mindenki, de nekem a negyedik évad jobban bejött.

the-big-bang-theory-has-finally-cast-leonard-s-father-894906.jpg

És a végére jöjjön a csattanó, kérem szépen, hiszen a hétnapos visszanézhetőség funkciót legjobban a szappanoperák esetében lehet kihasználni, egyben leül az ember vasárnap délelőtt, és bepótol egy teljes hétnyi Barátok köztet. Ha még valakinek ezt mondani kell, az RTL adja, naponta, most éppen 20:50-től, dupla részekkel. Egy hét, az 14x40 perc Rózsa presszó, hajrá.

1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása