Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 6x09 - A fattyak harca

2016. június 22. 06:55 - sixx

vlcsnap-2016-06-21-10h45m06s672.png

Meereen

Tyrion nem egy beszari csávó, illetve, de, alapjáraton az, csak néha hodori méretű tököket növeszt, például Királyvár védelmekor, de ez most nem releváns, hagyjuk. Miközben az öböl rabszolgatartó kiskirályai Meereent lövik a tengerről, és a városra méretes, égő golyóbisok záporoznak, (néha olyan snittekben, mintha Michael Bay rendezte volna az epizódot) Tyrion elég idegbeteg, és az sem segít rajta, hogy Dany visszajött, és tulajdonképpen a kormányzás terhe már nem az ő nyakába szakad. Bújjunk el, javasolja, mintha az bármit is segítene a dolgon, mi meg kinevetjük, mert nem vagyunk kishitűek, és pontosan tudjuk, hogy az a nő, akinek három sárkánya van, nem fog bújkálni. A kérdés csak az, hogy lehet a hajóhadat megőrizni épségben úgy, hogy közben ne hagyják, hogy leamortizálja a várost.

Tyrion elmagyarázza, hogy a kiskirályok nem engedhetik, hogy Meereen itt maradjon a Slavers' Bayben NEM rabszolgatartóként, így ennek addig nem lesz vége, míg vagy az egyik vagy a mádik ideiológia nem győzedelmeskedik. Dany, aki az évadban talél először viselkedik úgy, mint egy királyné, meghallgatja, majd bólint. Kezdhetjük? - kérdezi. Mit? Hát, a kiskirályok (Mesterek) keresztre feszítését, a flottájuk lezúzását, a katonáik felkoncolását. Dany ebben a tervben tud gondolkodni. Tyrion előveszi az "apád fullba nyomta a kretént, és fel akarta gyújtani Királyvárat a várost aláaknázó görögtűzkészletekkel"-mesét, aminek kettős szerepe van: egyrészt tanmese Danynek, hogy ne legyen olyan, mint a fater, másrészt meg infó nekünk: Cersei, ha akarja, az egész várost rá tudja gyújtani a Főverébre az évadzáróban. Ez egy másik felállás, szól vissza Dany, de Tyrion alternatív megközelítést javasol - ebben a pillanatban egy lövedék majdnem leviszi a fejüket. Dany elég zabos lesz.

vlcsnap-2016-06-21-10h59m02s795.png

Snitt, tárgyalunk a piramistól kicsit távolabb, a rabszolgatartókat ugyanaz a három nyikhaj képviseli, aki eddig, és akik ugye egy paktumot már felrúgtak. Aszongya az egyik fölényes mosollyal, hogy Dany egy kolduskirálynő, és örüljön, hogy ép bőrrel megússza a dolgot Tyrion meg közbevág, hogy a fegyverletétel feltételeiről jöttek beszélni, talán inkább azzal foglalkozzunk, ha nem gáz. Egy másik pali sorolja is: Dany és idegen barátai húznak a picsába, a Makulátlanokat és Missandeit eladják a legmagasabb árat fizetőnek, a piramis alatt tartott sárkányokat leölik. Dany erre aszongya, hogy itten valami félreértés van, nem ő fogja letenni a fegyvert, hanem a nyikhajok. Akik ezen röhögnek egy sort, de csak azért, mert nem látják a hátuk mögül közeledő Drogont.

vlcsnap-2016-06-21-11h08m12s595.png

A sárkány tesz egy kört, és mivel bazinagy, a három gyökér kis híján összetojja magát, de ez csak a demó volt, Dany felpattan a sárkány hátára, kirepül az öbölbe, a hajóhad fölé, ahol csatlakozik hozzá a várfalon simán áttörő két másik sárkány (akiket ugye Tyrion szabadított el még vagy három résszel ezelőtt), és egy hajót kb. 2 perc alatt elégetnek. Hát ja, a légierő ellen nehéz. Közben a várban a Hárpia fiai is emberkednek, hiszen őket a Mesterek pénzelték, velük a jókor megérkező 100 000 dothraki harcos végez. Megy ez, mint az ágyba hugyozás. A sárkányok CGI-ja egyébként állati jó lett, teljesen hihető a látvány, le a kalappal a trükkmesterek előtt.

vlcsnap-2016-06-21-11h08m39s238.png

A parton Szürke Féreg azt mondja a Mesterek katonáinak, hogy megszoksz vagy megszöksz, azok inkább elmenekülnek. Utána Tyrion megköszöni a hajóhadat, jól jött nekik, és már csak egy apróság van hátra: kinyírni egyet a mesterek közül. Erre ketten menten egy harmadikat tologatnak előtérbe, mire Szürke Féreg egy jól sikerült mozdulattal átvágja a másik kettő torkát, a harmadik, egész testében remegő nyomorult meg mehet haza, hírt vinni. Egy apróságot azért itt megjegyeznék: oszt mi lesz akkor, amikor a flotta kihajózik? Danystűl, sárkányostúl, barbárostúl? A Mesterek menten rátámadnak a városra. Ennyi volt a szabadságnak? Mindegy, ez majd egy másik évadban kerül elő, már ha, most fókuszáljunk erre, itt.

vlcsnap-2016-06-21-11h19m39s557.png

Na, ha már a Vas-szigeteki flotta megérkezett a környékre, akkor egy várossal arrébb rugdosták őket, és Theon meg Yara megy audienciára Danyhez. Tyrion ismerősként üdvözli Theont, téged ismerlek, Stark-gyerekeket égettél el elevenen. Nem egészen úgy volt, magyarázkodik Theon, meg azóta rendes ember lett belőlem. Na persze. Dany ezzel nem nagyon törődik, inkább megbeszéli Yarával, hogy ha segít neki hazajutni Westerosba, és a Vastrónba ülteti, akkor felőle lehet királynő a Vas-szigeteken, DE nincs több kalózkodás, erőszakolás meg part menti falvak dúlása. Yara ettől lesápad, de baszki, egy sziklán lakunk, moha nő, az se sok, mit fogunk csinálni? Amit akartok, leszarom. Oké, mondja Yara, akkor a flottám a tied. Tyrion megjegyzi, hogy ennél azért több hajó van Greyjoy-színekben, mire ezek ketten elkezdik kutyázni Euront, fúj, az egy rohadék, jönne ide, megdugni téged, Dany. Oké, Euron felejtős innentől.

vlcsnap-2016-06-21-12h02m01s260.png

Deresnél

És akkor jöjjön a címadó csata, illetve annak felvezetése, az emberkedéssel kevert szájkarate, ami a középkorban oly nagy divat volt. Két sereg áll egymással szemben, a vezetőik meg a mező közepén sértegetik egymást, mint két kibaszott óvodás. Oké, értem, nem lehet azzal idevágni, hogy már megy a vérszívattyú, kell a felvezetés, csak olyan fura az egész. Például miért nem nyilazzák le Ramsayt, miközben pofázik? Kit érdekel, hogy utána mit mondanak, oda kell vágni, hogy Vörös Nász, oszt csókolom, de mindegy. A beszélgetés feszült és sértésekkel teli, Ramsay direkt fattyúnak szólítja Jont, és Ramseynének Sansát, és persze előkerül Rickon is, illetve a farkasa feje, amit odadobnak Havasnak, hogy nesze, itt az öcsi kutyája, nem egy időtálló modell. Erre jön az ilyenkor elengedhetetlen összehúzott szemöldök meg megfeszülő állkapocs, illetve az ajánlat, hogy gyere Ramsay, ki a hóra, matekozzuk le. Az meg nem evett meszet, minek menne bele egy párbajba Észak legjobb bajvívójával, majd holnap találkozunk a mezőn, szevasztok. Ja, a kutyáim egy hete nem ettek, majd jóllakatom őket veletek.

vlcsnap-2016-06-21-11h31m37s419.png

Havas táborában persze haditanács ül össze, Jon, Sansa, Ser Davos és Tormund részvételével, utóbbi lófaszt sem tud a hadviselésről, csak arról, hogy ők, a vadak, nagyon kemények. De kurva kevesen vannak, és félnek az ellenfél lovasságától. Lehet is, mert azok meg sokan vannak. Sansa nem szól egy szót sem, csak néz savanyú fejjel, ő a számok embere, a kétezer az nem mérhető a hatezerhez, oszt jónapot, Ramsay meg egy furfangos geci, akit nem lehet csak úgy lenyomni, mert nagy manipulátor, és belemászik a fejedbe. Havas nem foglalkozik az asszonynép sivákolásával, Ő HADVEZÉR, BASSZAMEG, majd tudja, mit tesz.

vlcsnap-2016-06-21-11h47m32s793.png

A tanácskozás után Tormund és Ser davis megbeszéli, hogyan halnak meg holnap, és azt is, hogy ez így van jól, fatalizmus rulez. Davos nem tud aludni a csata előtt, inkább jár egyet, és rálel arra a máglyára, amin Shireent megégették, sőt, megtalálja azt a faragott szarvast, amit adott neki. és ettől rettentő elszánt és kemény lesz. Havas közben Mellisandre sátrában keres vigaszt, soványt, de legalább nem dugja meg az öregasszonyt, aki elég egykedvűen üldögél, ha neked hónap meg kell halnod, Havas, akkor meghalsz, Isten szándékai kifürkészhetetlenek. Jó, mondja Havas, de akkor úgy hagysz, baszki, nem rángatsz vissza.

vlcsnap-2016-06-21-11h56m02s023.png

És akkor csata. Ami nem úgy indul, ahogy Havas elképzelte, hanem úgy, hogy Ramsay előhozza Rickont, majd elereszti, és mondja neki, hogy fussál baszki. A kölyök fut, Ramsay meg kényelmes mozdulatokkal elővesz egy íjat, és célba lő, de direkt szarul. Mintha lenne remény Rickon megmentésére, ugye. Havas, a hülye, meg lóra pattan, és elindul a gyerek felé, és vágtat, majd beleszakad, és amikor már-már eléri, és felkapná, Ramsay akkor lövi hátba Rickont. Havas meg csak áll, és ha már ott van a két sereg között, akkor bassza meg az ég, gondolja, és a természetesen elinduló lovasrohammal szemben csak áll, mert már leszarja. DE mielőtt a boltonisták eltiporhatnák, a saját, lélekszakadva rohanó csapatai beérik, és kezdődik a buli.

vlcsnap-2016-06-21-12h28m55s037.png

Ami brutális, kegyetlen és nagyon sokáig tart. És vannak benne minidrámák, meg elképesztő közeli felvételek, és nagyon-nagyon sok brutális kegyetlenség és halál, De ezt nem fogom részletezni, mert minek. Havas áll a vérzivatar közepén, és csépel, vág, szúr, és öl, csurom vér már, és borzasztóan néz ki, amikor Ramsay kiadja a parancsot, és a lovasroham után jönnek a gyalogosok, akik földig érő pajzsukat és kurva hosszú lándzsáikat használva szépen körbeveszik Havas egyre fogyatkozó seregét, és összepréselik őket. Havas igyekszik kimenekülni a szorításból, de az egyetlen szabad oldalon hullahegy áll, és elesik, és taposnak rá, és a földön alig kap már levegőt, de erőt vesz magán, és mint Lázár, felkel, és feljön a felszínre, de hiába, mert ebből szopás lesz.

vlcsnap-2016-06-21-12h31m43s034.png

Napersze. Lovasok érkeznek a legjobb pillanatban, a Völgy serege, Kisujj és Sansa vezényletével, és úgy lovagolnak bele a Bolton-erőkbe, mintha ez lenne a legtermészetesebb - a csatának kb. 5 perc alatt vége szakad. Ramsay megfutamodik, visszamenekül Deresbe, a kaput bezáratja, de Wun Wun, az óriás NAGYON be akar menni, és be is megy, széjjelszaggatja a kaput, annak ellenére, hogy folyamatosan kapja a nyílvesszőket, és az egyéb döféseket. Aztán amikor ledől a kapu, és mindennek vége, Wun Wun is meghal, mert nagyon sok sebet ejtettek rajta, Havas meg elkapja Ramsayt, és kezdi módszeresen agyonverni, de amikor meglátja Sansát, abbahagyja.

vlcsnap-2016-06-21-12h32m48s733.png

Sansa bezzeg nem ilyen jófej Ramsayvel, és a várbörtönbe megy utána, ahol egy székre kötözve ül, csurom véresen. Aztán szépen ráereszti a kutyákat, a hét napja éheztetett kutyákat, és eleinte elfordul, de aztán inkább nézi egy kicsit, ahogy Ramsay Boltont a saját kutyái szaggatják darabokra. És a szája sarkában aprócska kis mosoly játszik.

vlcsnap-2016-06-21-12h33m50s107.png

Ez lesz a jövő héten:

 

Címkék: trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akere 2016.06.22. 07:14:15

Semmi poénos megjegyzés a Yara-Dany párbeszéddel kapcsolatban? Én ott úgy éreztem, hogy ül két vérfeminista, és jól egyetértenek abban, hogy a férfiaknak semmi haszna, és majd ők jól kezükbe veszik a dolgokat. Girlpower!

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2016.06.22. 07:21:15

Ez a meereeni szál amúgy nekem is szöget ütött a fejembe, hogy mi van akkor, ha Dany otthagy csapot-papot, aztán megy Vastrónt foglalni? Valószínűleg úgy gondolkozik, hogy neki elég a Hét Királyság, a felszabadított városokat meg leszarja, úgyis félnek tőle, szóval egy ideig nem fognak lázadozni. Esetleg otthagyja Tyriont helytartónak, eddig is olyan jó munkát végzett :-D

Amúgy miért nem lehetne feltámasztani Rickont?

akere 2016.06.22. 07:25:47

@Grabbe: Gondolom, Rickonra nem adna engedélyt a Tűz Istene, ő nem olyan fontos karakter. :P Meg, szerintem azért figyelni fognak a készítők arra, hogy ez a feltámasztósdi csak nagyon indokolt esetben történjen, különben elveszítik a drámát, amit egy-egy karakter halála ad.

Leadfoot 2016.06.22. 07:40:46

Nem tetszett igazán ez a rész.
Egyrészt nem volt igazán izgalmas, hiszen meglehetősen kiszámítható volt (mondjuk ha a debil Sansa előre szól, hogy jön Kisujj bácsi a sereggel, akkor nem kellett volna ennyi embert feláldozni, csak úgy megjegyzem).
Másrészt öncélúan véres és gusztustalan volt (a hullahegyekkel a csatatéren már-már önmaga paródiájába csapott át).
Harmadrészt az igazán genya karaktereket nem szokás így, csatában kinyírni a GoT-ben. Most nem maradt egy olyan szemét se, akit az ember imád gyűlölni. Kíváncsi vagyok, mit tesznek ez ügyben a záró részben? Vajon megérkeznek a w walkerek a falhoz? (Elvégre évadok óta jönnek már.)

nikmarcell 2016.06.22. 07:49:59

Jon warg, ezert lehetett feltamasztani. (A konyvben van erre utalas) Rickon valoszinuleg nem az.

akere 2016.06.22. 07:53:48

@Leadfoot: Pont ezen gondolkodtam, hogy Sansának ez az "engem senki nem hallgat meg" hisztije elég sok ember életébe került. Mert ha Jonék tudnak kalkulálni a Völgy seregeivel, nyilván másképp csinálják a taktikát, és attól még a lovasokat ugyanúgy be lehetett volna vetni meglepetésből, hiszen Ramsay nem tudta, hogy vannak.
Ramsay halála nekem mondjuk így volt kerek,, valami ilyesmit képzeltem neki. Azért, az a nézés, mikor Jon püföli Ramsay-t, majd ránéz Sansára, aki amolyan "hagyj belőle nekem is" tekintettel visszanéz, már sejttettem, hogy mi is lesz a vége. Lehet, hogy részben Sansa változását is be akarták így mutatni, hiszen az első évadokban még ijedt kislány volt csak, most meg lazán végig nézi, hogy szétszedik Ramsayt a kutyák.

Ahhoz képest, hogy most már nem kedvelem Danyt túlzottan - pedig az első évadban még ő volt a kedvencem! - a sárkányok komolyabb bevetésénél azért mindig kiráz a hideg, már jó értelemben, mert lehet az anyjukat kedvelni, vagy nem kedvelni, de ha van légierőd egy olyan világon, ahol senki másnak, az azért menő. :D

Leadfoot 2016.06.22. 07:54:57

@akere: Hát igen, ott a girl-on-girl felhangokkal eléggé felpörgethették a Dany-rajongókat (pláne hogy az előző epizódban megmutatták, hogy Yarától nem áll távol az ilyesmi).

Leadfoot 2016.06.22. 07:56:50

@akere: Sansa kis mosolya az epizód utolsó jelenetében azért nagyon ott volt.

lilcsi manó 2016.06.22. 08:09:03

Nekem nagyon tetszett ez a resz vegigizgultam rendesen, Jonnak nem sok esze van de ahogy ment Ramsey fele csak a pajzzsal a kezeben az nagyon meno volt, meg amugy is nagyon birom a rideghoni csata ota

A vegen vajon nok uralkodnak mindenutt?? Erdekes fordulat lenne ahhoz kepest az elejen meg ugy tunt a noknek nincs tul jo soruk Martin bacsi konyveiben

lilcsi manó 2016.06.22. 08:11:56

Az oriast nagyon sajnaltam :(

Stiel 2016.06.22. 08:15:58

És mi van, ha Sansa belengeti a Völgy seregét, aztán Kisujj mégsem jön? Én simán kinézem a paliból.

A hogyvoltban említett mini-drámákból azért párat ki lehet emelni: a kontraszt, ahogy Ramsay és Ser Davos irányítják az íjászaikat (Ser Davos: a francba, a mieink is ott vannak, ne lőjetek, egyből utána Ramsay: lőjetek), a másik meg a Tormund vs Umber főnök szakállas vademberek bunyója.

Az tetszett, hogy volt a csatának jellege. A hullahegyek, a beszorítósdi, meg amikor Jon szemszögéből látjuk, milyen, az is dobott rajta. Szóval a csata nekem tetszett.

Ramsay viszont hiányozni fog, ezért valamilyen szinten szórakoztató volt, és most igazi rohadék nélkül maradtunk. De hát közeleg a végjáték, erre lehetett számítani. Igazából az eseményekben most nem volt nagy meglepetés, én valami ilyesmit képzeltem el előre is; aminek örülök, hogy 'csak' ennyi a veszteség a jók oldaláról, Ser Davost, Tormundot meg Lady Mormontot azért féltettem rendesen.

Stiel 2016.06.22. 08:19:45

Ja, és 'Happy shitting!' :D

jajmarnemoderalj 2016.06.22. 08:26:16

"Egy apróságot azért itt megjegyeznék: oszt mi lesz akkor, amikor a flotta kihajózik? Danystűl, sárkányostúl, barbárostúl? A Mesterek menten rátámadnak a városra."

azért egy pár év kell mire újra lesz flottájuk meg bátorságuk...

lilcsi manó 2016.06.22. 08:43:52

Attol nem kell felni hogy nem lesz kit utalni, hamarosan jonnek a masok :)
Azt is el tudom kepzelni eloterbe kerulnek szereplok pl Frey papa

Leadfoot 2016.06.22. 08:58:33

@lilcsi manó: Ja, puszta kézzel emberszéttépésben most már csak Hegy Úrra számíthatunk. :-D

FlybyWire 2016.06.22. 09:03:55

Wun Wun nem a nagyon sok sebtől hal meg, hanem Ramsey még utolsó köcsögösködésként szemen lövi.
Mondjuk így is jó eséllyel elpusztult volna, csak lassabban.

Bocs, ha már volt, kommenteket még nem olvastam.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 09:12:29

Hát nemtom, Sansának kijár a faszkorbács amiért egy mukkot nem szól arról, hogy ESETLEG jön egy felmentősereg csak rinyál, hogy őt senki nem hallgatja meg, amikor meg Jon aszongya neki hogy "na, tessék akkor mondjad, mit csináljunk" akkor csak vonogatja a vállát hogy "nemtom én nem értek a csatákhoz"....aztán megy diadalmasan vigyorogni Kisujj mellé. Közben meg lazán, szemrebbenés nélkül végignézné a két testvére halálát. Mi lenne ha egyszer NEM a saját családját árulná el? (mint mondjuk az apját, mert hát olyan megbízható az a Cersei, meg most Jont mert hát olyan megbízható az a Kisujj) Remélem ő lesz a következő Joffrey, mert esze nem sok, ellenben geciskedik.

Krivoczky 2016.06.22. 09:17:44

Azért azt valaki elárulhatná,hogy mégis miért nem volt fegyvere annak a szerencsétlen óriásnak?Ha csak egy mestergerendát a kezébe nyomnak már azzal is bőven kiverekedhette volna magát meg a vadakat a lándzsások körül:/

Steve the Great 2016.06.22. 09:20:10

@akere: Ha kicsit sarkítok, lassan egy femninista reklámfilm lesz a sorozatból, szinte már az összes önálló, potens vezető nő lesz, a férfiak többségét kinyírták.
Meg még az érdekelne, hogy Sansából csinálnak-e "gonosz" karaktert, aki árkon-bokron-fél- és igazi testvéren áttaposva tör a hatalomra.

Thomas Dantes 2016.06.22. 09:21:46

@Krivoczky: És miértnem futott cikkcakkban? De miértnemmiértnem?

gprinz 2016.06.22. 09:22:45

Sansa: neki nem csak az a tét, hogy legyőzzék Ramseyt és visszaszerezzét Winterfellt, de meg akarja magát határozni Jonnal szemben is, ő akar csatát nyerni, ő akarja a babért. Jon is sokat tett, de hatalmas tatktikai hibák után. Kidolgozott haditerv volt a Bolton és szövetséges seregek bekerítésére, erre ő simán belesétál abba a csapdába, amire pont Sansa is felhívta a figyelmet. Így nézve egyáltalán nem biztos, hogy Sansa hibája miatt halt meg annyi Stark-szövetséges.

Ne feledjük Sansa teljes jogú Stark, Jon meg Havas, akárhogy nézzük is. Sőt, Sansa a legidősebb Stark jelenleg...

Tanulságos volt azt is látni, hogy Ramsey igazi hadvezérként egy dombról irányította a csatát. Lehet is ezt gyávaságnak tekinteni, de szerintem inkább előre látás. A harc belsejében, a mészárszéken korántsem csak a harci tudás a túlélés záloga, hanem a mázli is. Jont is kis híján a saját emberei nyomják halálra (ld. pánik a tömegben, emberek agyontaposása vétlenül...). Napóleon sem az "Utánam!" kiáltással vetette bele magát a csatába. A hadvezérnek nem az a feladata, hogy ő gyakja le az ellent, hanem, hogy legyen, aki irányítson. Ha elesik, lőttek az irányításnak.

A csatajelenet faszán meg volt csinálva, azt sajnáltam csak, hogy itt is áttették az egészet hajnali derengésbe, hogy alig lehet látni. Pedig a forgatás nappal volt, ez kiderült a HBO videóiból (yt). Harrington meg valóban szembe állt a vágtató lovakkal, az alapvetően nem CGI, érdemes megnézni a werk anyagokat.

Tata_ 2016.06.22. 09:22:51

Havas nem hülye (vagyis nem teljesen). Nagyon éles a kontraszt Sansa és Havas között: Sansa lemondott az édestestvéréről, míg Jon képtelen volt végignézni a mostohatestvére halálát. Sansát kisebb részben Kisujj, nagyobb részben Ramsay formálta hideg, számító nővé; ezt a kontrasztot is mutatta be az epizód.
Jon nem rendelt el támadást, amikor Rickont próbálta hiábavalóan megmenteni; mikor az ellenfél felé futott, akkor már nem volt esélye menekülni az íjászok miatt.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 09:24:10

@Steve the Great: Az a baj hogy ez a feminista reklámfilm lassan önmaga paródiája lesz azzal, hogy lassan 1 kompetens pasi sem marad, mindent csak a nők oldanak meg....de HOGY könyörgöm. A GoTban hozzászoktunk az elmés megoldásokhoz, csapdákhoz, tervekhez, de most minden, korábban potens pasit le KELL butítani, hogy a buta libák (akiket nem hoztak fel egy értelmi szintre) győzhessenek. Lásd: Jon korábban elég jól tudott vezényelni egy csatát a Falnál, vagy hogy WunWun óriásunk Rideghonban felkapott egy fát és használta....de nem, ahhoz hoyg Sansa győzedelmes hős feminista lehessen, be kellett őket hülyíteni... -.- Dany esetében sem látom hogy bármit ment volna előre a karaktere, még mindig ott tart hogy keményen nézek és felégetek mindent a picsába, meg szerzek még egy sereget -.-

gprinz 2016.06.22. 09:24:17

@Thomas Dantes: Pedig direkt figyeltek az epizódban arra, hogy mennyi idő telik el a nyílvessző becsapódásáig a kilövéstől...

agnesko 2016.06.22. 09:26:15

@Hüpna: Én azért ennyire nem utálom Sansát, buta még szegény kicsit, de legalább már nem az a báb, akit ide-oda rángatnak. Ült ő a szopórolleren azért elég sokáig. Ettől függetlenül szerintem is vannak hülye húzásai, de én pozitívnak érzem azt, hogy legalább csinál VALAMIT.
@Thomas Dantes: Igen, úgy reálisabb lett volna, de mind tudtuk, hogy így is, úgy is ez lesz a vége. Én még ennyi évad után is tudok a lelkem mélyén naiv lenni, és remélni, hogy megmenekül egy-egy karakter, de az eszem tudja, hogy Sansának igaza volt: Ramsay nem fogja életben hagyni Rickont.

gprinz 2016.06.22. 09:26:43

@Tata_: Azaz a személyes privát motivációi miatt csinált hülyeséget. Vagyis hülye. Sansában mostanra sokkal több lett a stratégiai gondolkodás.

FlybyWire 2016.06.22. 09:27:55

@Tata_: féltestvér (elvileg), nem mostoha.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 09:28:02

@Tata_: Ezért mondom, hogy Sansa szerintem nem nagy játékos, mert még mindig Kisujj rángatja. Leteremtette Kisujjt amiért odaadta a Boltonnak? Igen, és utána meddig tartott ez a nagy morci? Amíg Kisujj a fülébe nem suttogta, hogy Jon a FÉLtestvére...és egyből nem bízik Jonban, aki képes lenne meghalni érte (Birenne kérdezi is hogy miért nem, erre Sansa csak néz bután). Ennyi...akármit hisztizik még mindig az az ember irányítja, aki eladta a Boltonoknak. Egy kibaszott szóval képes volt éket verni Sansa és Jon közé....de tapsoljunk Sansának hogy milyen okos, értelmes, erős nő...

Leadfoot 2016.06.22. 09:29:41

@Thomas Dantes: Mert látta a Generation Kill idevágó részét. :-D

youtu.be/iP8Om0ixtRk?t=1m17s

lilcsi manó 2016.06.22. 09:29:51

@Thomas Dantes: erre vhol azt valaszoltak hogy akkor nem egy nyilat kap a hataba hanem sokat

agnesko 2016.06.22. 09:30:36

@Hüpna: Ok, így átgondolva nem igaz, hogy Sansa nem egy báb. Csak Kisujj ügyesebben marionettezik, mint Cersei, ő meghagyja az illúzióját annak, hogy Sansa a maga ura.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 09:36:04

@agnesko: Meg ha Sansa olyan nagy játékos lenne, mint sokan mondják, akkor Kisujj első ajánlatakor szépen játszhatta volna tovább a hülyét (az úgyis megy neki), elfogadva az ajánlatát, attól még nyugodtan élezhette volna a kasztrálókést két rucivarrás között, hogy a kellő pillanatban Kisujj hátába vágja. De nem, elzavarja, de azért megfogadja a "tanácsát" és nem bízik Jonban. Meg Sansa a "nagy manipulátor" nem tudott EGY családot, seregecskét se megszerezni támogatónak, de kutyázza Davost meg Jont, akik bezzeg igen. Amikor meg rájön, hogy így szopacs lesz, nem szólna Jonnak, hogy várjál még egy-két napot mert még várok valakire, aki LEHET hogy jön. Nem, csak rinyál, hogy semmi se elég jó neki, és őt senki nem hallgatja meg. Jonnak meg tök logikus volt, hogy nem akar hetekig a hóban táborozni, várva a nagy büdös semmire. Ja és ugye Sansa azért nem küldött hollót a Fekete halhoz mondván hogy Ramsay elkaphatja a madarat. De amikor Kisujjnak kellett írni, már nem voltak ilyen gondjai. Szóval azért én csak megmutatnám neki a terített hullákat, hogy "Na édes, szép, okos nebáncsvirág Sansácska, tessék nézni ezt a sok szép hullát, jóval kevesebb lenne, ha a kellő időben kinyitod a kicsi pofádat és nem csak picsogsz"

BISMARCK 2016.06.22. 09:37:09

nagyon nincs tisztában a forgatókönyv író a feudális társadalom működésével, az, h kövessenek egy legitimáció nélküli elmebeteget - ramsey - teljesen irreális
ez inkább egy maffia család működésére hasonlít
ameddig nem tűnik fel egy legális vezér - rickon, sansa - még érthető, de onnan már nem

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 09:55:04

@BISMARCK: Én reméltem, hogy az Umberek Ramsay ellen fordulnak csata közben, ha már olyan nagyra voltak azzal, hogy nem térdelnek le neki. Főleg azok után vártam valami ilyet, hogy Ramsay beküldi őket a saját nyílzáporukba.

Thomas Dantes 2016.06.22. 09:55:19

@BISMARCK: Ramsay volt a legitim vezér. A király a Bolton házat nevezte ki Észak Őrzőjének. A Starkok lázadók lettek. Haderejük nem maradt-. Robb halott, a katonái halottak, vesztett.
Boltonéknak van seregük, mellettük áll az uralkodó, és félnek is tőle. Ez épp elég

BISMARCK 2016.06.22. 09:56:45

@Thomas Dantes:
ezt próbálom magyarázni, h egy könyvben, filmben ez így megy, de a valóságban a feudális társadalom nem így működött

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 09:58:28

@akere: @Steve the Great:@Hüpna: Vicces, hogy mennyi embernek ez a központi kérdés, hogy kivételesen nőknek is osztottak lapot. Ijesztő nézni, vagy mi?

A csatajelenet szerintem is király volt. Főleg úgy, hogy már kb minden matematikailag lehetséges fiktív csatajelenetet leforgattak, és ebben mégis volt valami friss. Jól kitalálták.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 10:05:38

@agnesko: Abból, amennyit látunk, azt is le lehet vezetni, hogy Sansa használja épp Kisujjat, aki még mindig naiv csajnak tartja, és ő pont ezt erősíti benne. Aztán a végén, miután felhasználta, véres bosszút áll rajta, csak éppen nem sieti el.

agnesko 2016.06.22. 10:07:08

@Littlewood: Engem nem zavar alapvetően, hogy nekik is osztottak lapot, csak a Yara-Dany jelenetről tényleg ez jutott eszembe, de még bele is fér, hogy két erős nő szövetkezik egy férfiak uralta világban. Danyből kinézem, hogy mondjuk Tyrion tanácsai által megtanul végre rendesen uralkodni, Yara meg amúgy is "tökös" csaj. :)
Sansa meg...jó lenne, ha ő is tudna tanulni, mint Dany, és egy idő után elhagyná a hülyeségeket.
Szóval, nem, nem zavar, bár tény, hogy kicsit egyoldalú lett most a dolog, de még ki tudja, mi lesz.

borzlány 2016.06.22. 10:07:16

Nekem is voltak benne furcsa részek: miért nem futott cikkcakkban??? A sárkányok most miért lettek hirtelen kezesbárányok, amikor eddig még Danyre is veszélyt jelentettek?
A csata faszán volt megcsinálva, tetszett nagyon. Sansát valahol értem, Kisujjra számítani azért nem egy életbiztosítás, bár tény, hogy szólhatott volna, hogy talán jön.
Ramsay péppé verését, majd elfogyasztását végtelen elégedettséggel néztem végig :)
Alapvetően úgy érzem, hogy a könyvben sokkal hitelesebb, "reálisabb" irányba megy a karakterek sorsa, főleg Sansáé, de így legalább van meglepetés.
Rickont sajnáltam nagyon, vártam, hogy beigazolódjon egy "Umberek mégis igazából le akarják gyakni Ramsayt" elmélet, de sajnos nem jött össze. Szegény srácnak nem sok szöveg jutott ebben a sorozatban.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:07:53

@Littlewood: "kivételesen nőknek is osztottak lapot. Ijesztő nézni, vagy mi?" Kivételesen? Az egész rohadt évad arról szólt, hogy a nők a tutik a férfiak inkompetens barmok O.o És nem azzal van bajom, hogy nőnek osztottak lapot, hanem azzal hogy a BUTA női megoldásoknak osztanak lapot, és EZÉRT lebutítják az egész sztorit. Annyi értelmes és erős nő van még a GoTban akik nem buta libák, mégis jól taktikáznak, ott van pl a Töviskirálynő, meg Margery aki kitaktikázta magát a vallási fanatikusok tömlöcéből és még a nagyanyját is tudta figyelmeztetni. És nem azzal a megoldással, hogy felégetek erőből mindent a picsába, meg leszúrok mindenkit, és leszarom a rokonaimat. De ha hólelkű feminista becsületlovagját akarok akkor ott van Brienne, aki kemény, bátor, erős, és akár túlerővel szemben is következetesen kiáll az elveiért. De ha nagyon akarom, még Yara is jobb példakép, aki időben fogta, hogy amint nagybácsi fejére kerül a korona, neki kampó, és ellopta előle a saját tervét. (azt hagyjuk inkább hogy a vasflotta legjobb hajóit senki nem őrzi). Vagy ott van Meera, akinek töke tele van Bran haluzásaival, konstans életveszélyben van, mégis kitart, megy, csinálja, nem adja fel. Vagy jó, ott van Szegfű, aki se nem okos, se nem izompacsirta, mégis kibaszott erős, kitartó, bátor ÉS emellett még a szíve is a helyén van. (hogy a rég meghalt Ygritteről ne is beszéljünk)Ha erős női karaktereket akarok, ezeket nézem, nem a hisztis buta libákat.

wamzer 2016.06.22. 10:11:00

Sansa lehet gyökér volt, mert nem említette a Kisujj féle hadakat, viszont taktikailag meg jól jött ki a dolog. Ramsay így elbízta magát, pazarolta az erőforrást (részben saját katonákból épített hullahegy), és lényegében kipakolta a teljes hadseregét a nyitott placcra, amit aztán a megfelelő pillanatban szétbaszhatott a völgybéli sereg.

Ha ezek szépen együtt felvonulnak, akkor ramsay sem így harcolt volna, hanem berendezkedik egy jófajta tartós ostromra.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 10:11:25

@Hüpna: Milyen az a "női megoldás"? Mit értesz alatta?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:12:23

@wamzer: Ha szólt volna, és időben megjönnek a Völgy lovagjai, akkor is elrejthették volna úgy a sereget hogy Ramsay ne láthassa, csak amikor már túl késő

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 10:13:55

@BISMARCK: a valóságban nincsenek sárkányok és zombik sem, illetve holtak feltámasztása sem nagyon működik :)
Egyébként szerinted mi lenne a reális? Fellázadnak ellene? Tyrion egyszer elmagyarázta már, hogy az embereket nem érdekli, hogy ki az uralkodó, amíg van mit enniük és nem baszogatják őket. A feudális társadalmak pont arról voltak híresek, hogy a többségnek köze nem volt ahhoz, hogy ki uralkodik, azt csak egy szűk elit határozta meg. A középkorban ritkán volt "parasztfelkelés" vagy "katonai puccs".

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:14:37

@Littlewood: Például ez a Sansa féle agyatlanság hogy "hisztizek egy sort amiért senki nem hallgat rám, de amikor hallgatnak, inkább megkukulok és csakazértsem mondom el, hogy LEHET hogy jön még valaki segíteni" . Ezt szokták csúfondárosan "női logikának" nevezni. Mint amikor a megcsalt férj rajtakapja az asszonyt az ágyban az meg felháborodik hogy hogy merészel kémkedni utána, milyen szemét, hogy nem bízik benne "Nekem hiszel jobban, Béla vagy a szemednek?!"

Thomas Dantes 2016.06.22. 10:16:25

@BISMARCK: Mi nem így működött egy feudális társadalom? Pont hogy így. Ahhoz hogy valakinek az uralkodását a nép elfogadja, két dolog kell: legyen valamilyen hvatalos jogcím+ erő( katonaság, pénz stb)
Boltont elismerte a király és van serege. Más nem kell.

broáf 2016.06.22. 10:16:56

Amikor Stannis ment Deres ellen, akkor tökig ért még a hó, és a winter meg még mindig coming, akkor most hova tűnt a hideg és a fehér táj?

Thomas Dantes 2016.06.22. 10:17:57

@Hüpna: És mindeközben mégis Kisúj kavar a háttérből aki férfi
Királyvárat a Fővéréb irányítja. Aki férfi
A elúlt két részben Sandor volt a legjobb...aki férfi

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 10:19:46

@Hüpna: Ezen logika szerint a Jon-féle "belerohanok agy nélkül 'szt valami lesz" az meg férfi megoldás? Akkor azt hiszem, értem, miért zavar téged a "reklámfilm", ahogy nevezted. És az a tippem, hogy pont ezen hatás kiváltásáért írja bele Martin ezeket a karaktereket így.:)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:20:09

@Thomas Dantes: Még jó, hogy ott vannak ezek a figurák, ez a reményem a sorozatban :) Csak NE butítsák le Kisujjat meg Sanyát a Sansa iránt érzett naiv kiskutya szerelemmel lécci lécci XD

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 10:21:29

@broáf: Ezen én is elgondolkodtam, hogy ugyanazon az útvonalon haladtak, mégis fele akkora nehézségekkel néztek szembe. A hó szépen elolvadt a csatamezőn.... Pedig nem közeleg a tél, hanem már konkrétan tél van, 2 vagy 3 évaddal ezelőtt fehér hollókkal vitték körbe a hírt. Ehhez képest....

Amúgy Deresnek korábban nem volt várárka? Mert így nem tűnik bevehetetlennek, hogy egy sima fakaput kell betörni. ezt egy fedett faltörő kossal lazán megcsinálja bármilyen sereg.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:25:07

@Littlewood: A Jon féle "berohanok agy nélkül" egy érzelmileg érthető helyzet volt. Amikor győzködni kellett, hogy vegyen részt a "Szabadítsuk fel Derest" misszióban, az volt a fő érv, hogy megmentse az öccsét. Sansa is ezzel győzködte. Utána Sansa mosolyogva közli hogy ja az öcsém mehet a levesbe. Jon meg nem nézte végig ugyanilyen fölényes hidegvérrel, hogy a testvére rohan felé és lenyilazzák. Hülye mozdulat volt berohanni? Az. De ha nem teszi az meg akkor ugyanolyan hideg, számító geci, mint Sansa. Márpedig Jon nem egy számító geci, sose akart annak tűnni, egyik pillanatról a másikra ilyen pálfordulás, az lett volna a felháborító.
És egy apró infó: Mivel Martin tök mást írt Sansa történetének és Jon se tart még itt, elárulom hogy NEM így írta meg a karaktereket ;)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 10:27:38

@Hüpna: Igen, olvastam. Azt is, hogy a forgatókönyvben való részvételért több pénzt kap, mint az egész könyvsorozatért eddig.

Azt írtam, hogy belerohanok, nem pedig be. A csatába, mint hadvezér, nem az öccse felé.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:28:14

@Littlewood: Martin ilyen szempontból sokkal átgondoltabb és értelmesebb női karaktereket ír (lásd a komplett dorne-i szál a könyvben) Ezek a végletes egyszerűsítések az ő figuráinak papírmasé karikatúrái

Dekatlon 2016.06.22. 10:28:56

azok a tüskék... nem szúrják Dany csúnyáját?

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 10:31:14

@Dekatlon: Végre egy gyakorlatias kérdés! :) Már hiányoztál. Én úgy láttam, hogy ahol ül, ott már nincsenek.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:32:29

@Littlewood: Itt már tudtommal nem vett részt a forgatókönyvben (látszik is) csak megbeszélte velük, hova kell kifutnia a végkifejletnek

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 10:34:01

Ki mire számít az utolsó epizódban?

Én:

Dany egy látványos látképen megindul a flottával Westeros felé, fölöttük a három sárkány. Naplemente, vágás.

Varis megérkezik Dorne-ba és közli, hogy van egy ajánlata. Vágás. VAGY ugyanaz lesz, mint a könyvben.

Devos ki akarja majd Jonnal végeztetni a vörös ribit, de az túl lelkiismeretes lesz, és nemet mond, ezért Devos maga öli meg.

A Jon-Sansa-Kisujj felállásból nem tudom mi lesz. Esetleg egy bejelentés, hogy Sansa hozzá megy a Völgy urához.

Cersei beveti a futótüzet, ezzel kiirtva a verebeket, ám Tommen is meghal. A káosz közepette pedig Margery a Tyrell sereggel a háta mögött megszerzi a vastrónt. De az is lehet, hogy ő öli meg kedves férjét.

Samék megérkeznek Braavosba (a könyvben legalábbis tesznek ott egy kitérőt) és találkoznak Aryaval. VAGY csak simán megérkeznek Óvárosba. Ebben az esetben Arya felszáll egy Westeros felé tartó hajóba. Naplemente, vágás.

Záróképnek az is lehet, hogy a Mások felsorakoznak a Fal előtt, Bánatos Ed pedig fuckol egyet.

Brannak lesz még egy látomása és végre megtudjuk, hogy mi történt a toronyban.

Ennek a Lannister-Frey közjátéknak nem tudom mi lesz a jelentősége, de Frey papa biztos bedobja a "nem kell-e az egyik lányom" dumát Jaimenek, elvégre őt már nem köti az esküje, házasodhat és több szempontból is jó parti.

Persze ez egy kicsit sok, de elég sok szálat nem zártak le. Mondjuk emlékeim szerint az epizód rekordhosszúságú lesz.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 10:40:03

@purga: És ha a Véreb találkozik Aryával? Azt megnézném. (Bár túl messze vannak egymástól perpillanat)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 10:41:33

@Hüpna: Pontosan. Max. a következő évadban. Egyébként a Vérebnek fogalmam sincs milyen sorsot szánnak. Lady Stoneheart nélkül a Testvériség is súlytalan.

Dekatlon 2016.06.22. 10:43:30

@akere: tökmindegy, hogy Sansa szólt volna-e Jonnak, mert annak agyát úgy elöntötte a forró szar, hogy egymaga nekirohant a teljes ellenséges lovasságnak... szoval nem az a megfontolt típus.
Valószínűleg ezt mérte fel Sansa is.
Name NEM volt biztos, hogy Kisujj megérkezik, mert ugyan kért tőle segítséget, semmi infónk arról, hogy kapott erre választ. Kisujj tippre ot nézte egy ideje a bulit, aztán a döntő pillanatban belovagolt hűs megmentőként a hajnali napfénnyel

agnesko 2016.06.22. 10:44:54

@Littlewood: Még ez is megtörténhet. Én kíváncsi vagyok a folytatásra.

jasszgeri 2016.06.22. 11:03:04

a sarkanyok kozotti meretbeli kulonbseget az eltero(?) fajta adja, vagy ennyit szamit, h a legnagyobb nem toltott par hetet etlen szomjan mória roppant csarnok-diszletenek ujrahasznositasaban?

Dekatlon 2016.06.22. 11:04:54

@Littlewood: :)
hát és Süsü egész testén végig látni véltem őket... nameg elvileg ezeken a jószágokon valamiért nyereg szokott lenni...

Dekatlon 2016.06.22. 11:06:13

@jasszgeri: elvileg a másik kettő lánysárkány, a nagy meg fiú :)

nota19 2016.06.22. 11:07:01

@purga: konkrétan még nincs tél, csak a következő részben érkezik meg a fehér holló. De még télen is előfordul, hogy elolvad a hó, én legalábbis már láttam ilyet. Meg aztán újra esik.
Óriás és bunkósbot témakörben tényleg érthetetlen miért nem volt nála valami fegyver.
Rickon és a cikkcakk haladás: halálra volt rémülve a kölyök, szerintem teljesen érthető, hogy csak a cél lebegett előtte. Egyébként Ramsay mindenképpen lelőtte volna, látszott a fejét amikor lövöldözött, hogy csak játszadozik a maga szadista módján.
Sansa pedig nem erős női karakter hanem egy idióta és még szemét is. Persze már nem olyan naiv mint az elején, de semmivel sem okosabb. Ahogy már előttem is írták Kisujj egy megjegyzésére (aki előtte oltárian kitolt vele, és átvágta) kételkedni kezd Jonban. Az, hogy elhallgatta az Arryn sereget, szerintem főbenjáró bűn, és én nem is tudom megbocsátani. Ő volt, egyedül ő aki szenvtelenül a halálba küldte a seregét. És simán feláldozta volna a testvéreit is. Jon akciója persze, hogy hülyeség, oltári hülyeség, elismerem. De a sereget nem ő indította támadni, hanem Davos. Azzal, hogy Rickont kétségbeesetten próbálta megmenteni, még ha ős is tudta, hogy nyilvánvaló provokáció sokkal emberibb volt mint Sansácska. Persze nem hadvezérhez méltó, de ő nem is az volt, hiszen még egy csatát sem vezetett. A Fal ostroma teljesen más volt, eléggé adhoc, és többen irányítottak egyszerre. Mondom elismerem, hülye volt, de én akkor is megértem. Ha nem jön a felmentő sereg, így is úgy is annyi nekik, legfeljebb akkor tovább tartott volna. Azon viszont nem lennék meglepődve ha Sansa Kisujj hatására megpróbálná végleg kiiktatni Jont. Ezzel viszont nálam egy szintre fog kerülni Joffreyval.
A csata nagyon tetszett, illetve az egész rész, történelmi csatákból vették az ötletet (cannaei, amerikai polgárháború). Persze volt benne logikátlanság is, tényleg, de vannak akik a szőrszálhasogatás olyan szintjére léptek, ami már elképesztő (pl. miért nem lobogott jobban Dany haja?) Aki ilyesmikre figyel egy film, vagy sorozat nézésekor, és ez neki a legfontosabb, az meg is érdemli.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2016.06.22. 11:10:12

@broáf: Melissandre felolvasztotta. Kicsit jobbá tette az időt. Szerintem még mindig az a "varázs" hat.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.06.22. 11:10:50

@jasszgeri: A könyvben szerepel, hogy a sárkányok fogságban csökevényebbek lesznek, kell nekik a mozgás, a fény. Na ez a kettő nem volt a pincében.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 11:11:36

@jasszgeri: @Dekatlon: A méretbeli különbség pontosan azért van, mert Drogo nem volt fogságban egy percig sem. Ezt már többször is elmagyarázták a sorozatban, meg a könyvben is.

Dekatlon 2016.06.22. 11:12:54

" Azon viszont nem lennék meglepődve ha Sansa Kisujj hatására megpróbálná végleg kiiktatni Jont. Ezzel viszont nálam egy szintre fog kerülni Joffreyval."

Azért ne essünk túlzásokba! :)
Sansa próbálta felkészíteni Jon-t a férjéből: elmondta, hogy mindenképp megöli öcsit, hogy hiába próbálja Jon felidegesíteni, ő jobb ebben. De Jon, mint magad is mondtad nem hadvezér, hanem egy Hős. Más műfaj :)
Kettejük között még mindig Sansa az okosabb.

Dekatlon 2016.06.22. 11:13:37

@Andrei Chikatilo: rá van szúrva, mint egy alma a süni hátára? :D

Dekatlon 2016.06.22. 11:18:08

Wun Wun igazán felkaphatott volna egy katonát vagy lovat, és azzal sepregeti el a falanxot, ha már nem futotta a hadiköltségvetésből egy kivágot fára neki... Így puszta kézzel a lándzsák ellen valahogy béna volt.

Dekatlon 2016.06.22. 11:20:18

Dany kihajózásáról:
Látványosan beszaratta most a rabszolgatartókat.
Sárkányháton azért nem olyan nagy cucc átrepülni néha, és megsütögetni azokat, akik nem tartják be a megállapodást. Szerintem sok év telik el, mire bárki megmeri próbálni.

Andrei Chikatilo 2016.06.22. 11:25:23

@Dekatlon: Oh, látom egy platformon vagyunk :) Ráadásul amikor Wun Wunék a falat támadták, akkor volt íjuk is, ami elég jó tűzerőt képviselt. Jól elpazarolták az utolsó óriást :(

nota19 2016.06.22. 11:29:37

@Dekatlon: hát még a leglelkesebb rajongó sem állíthatja, hogy Jon okos. De én azt sem mondanám, hogy Sansa az lenne. Igaz, hogy próbálta felkészíteni Jont Ramsayra, de abban a beszélgetésben inkább olyan kötözködősen hangzott, legalábbis nekem úgy jött le. Mindent lefitymált, de ötlete nem volt, illetve hallgatott mint a sült tök.
Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Kisujj megint behálózza, és valahogy eléri, hogy szembekerüljön Jonnal. Ha Sansa ellenáll, és átlát a szitán, akkor elismerésem, és a zömét visszavonom ami róla írtam.

Janos Mohacsi 2016.06.22. 11:30:52

Mar leirtam, hogy loptak a csatat Spartacus sorozatbol,a rettenthetetlenbol meg a Gyuruk Ura-bol.
Jo resz volt, de Ramsey halhatott volna meg erdekesebb modon is!!

Dekatlon 2016.06.22. 11:33:02

@Janos Mohacsi: pl.? Sansa maga eszi meg? :D

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 11:35:25

@Dekatlon: Ha Dany-nek lecsúszott a lószív... :D

Dekatlon 2016.06.22. 11:35:51

@nota19: franc tudja miért hallgatott... lehet úgy gondolta, ha a nagy hadvezérek megoldják Kisujj nélkül, neki el se kell ismernie, hogy szólt neki a hátuk mögött...

jasszgeri 2016.06.22. 11:36:39

@Fedor: @purga: koszi! az oke, ezt ertem/emlekszem ra. de "valojaban" meddig volt a masik ketto meereenben az alagsorban? vagy megforditom, a konyv tesz utalast az ugyben, h drogo meddig koszalt egyedul? mert - tudom nehez ugy egy ilyen tobbszalon futo sorozatban barmifele fizkai idot erzekeltetni - nekem nem tunt olyan k.rva hosszu idonek, h ennyire latvanyos legyen a kulonbseg koztuk.

Dekatlon 2016.06.22. 11:37:21

@Hüpna: igaz, belehúzhatna :)
bár Danynek most meg valószínűleg felcsúszott egy sárkány :) úgyhogy maradna a lemaradás

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 11:39:25

@jasszgeri: Ehhez ismerni kéne a sárkányok anatómiáját is, hogy tudjuk fejlődésük menetét :D Azért jó pár hónap eltelt szerintem a bezárásuk óta. Tyrion pl. már akkor látta a szabadon repkedő Drogont, amikor még Mormont foglya volt.

cottonmouth 2016.06.22. 11:44:33

@Hüpna: Miért kéne minden női szereplőnek példaképnek lennie? Azok a férfiak a sorozatban, akiknek valami hatalom van a kezében, mind példaképek? Robert Baratheon azért ült a vastrónon, mert olyan marha jól uralkodott? Én pont azt látom, hogy a női karakterek sem hibátlanok, van, aki ennek ellenére előbbre jut, mint pl. Dany, van, aki kevésbé. Pont, mint a férfiak. Valahogy a valóság is ilyesmi, nem? Ha egy férfi béna, akkor azt mondják, hogy béna volt és kész, nem sírnak azon, hogy mit keres egy buta "férfi" itt. Ha nő bénázik, hibázik, gonosz, akkor máris fontos, hogy nő, és nyilván azért ilyen, mert nő.

Az elején senki sem sírt, hogy jaj, egyetlen női uralkodó vagy trónkövetelő sincs, ez így nagyon egysíkú :) Én valahogy úgy szeretném nézni, hogy van az ember, aki mellesleg férfi vagy nő...

Azért Dany-nek van karizmája: amikor először bement a tűzbe, nem tudta még, hogy tűzálló lesz-e. A sárkányokkal is elég bátor, simán felül rá akkor is, ha fogalma nincs, hova viszi, és csak reménykedik, hogy kordában tudja tartani (ez a könyvben jobban kijön). Alapvetően pedig jót akar. Emiatt követik és szeretik őt akkor is, ha sokat bénázik.

nota19 2016.06.22. 11:45:43

@purga: tudom, hogy volt már fehér holló. Most csak hang nélkül tudom megnézni, így persze nem értem :). De az nem arról szólt, hogy vége a nyárnak?. Mert a fehér hollók nem csak a tél megérkezését jelzik, hanem az évszakok változását. És a 10.-ben ott a fehér holló, az pedig mást nem jelenthet, csak hogy megérkezett a tél.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 11:57:55

@nota19: Jó, tény, hogy itt még arról volt szó, hogy vége a nyárnak, de ezzel együtt úgy vettem észre, hogy mindenki elkönyvelte, hogy akkor itt a tél is, mivel az őszről, mint évszakról csak most először hallottunk Sam kapcsán. Eleve nehéz az ottani éghajlati viszonyokat értelmezni, hiszen van hogy a tél 7 évig is eltart.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 12:02:42

@cottonmouth: Nem állítottam, hogy példaképnek kéne lennie minden női szereplőnek :)
Cersei például szintén egy erős nő, a maga módján érthető motivációkkal, de "gonosz" (bár ez sem feltétlen igaz rá) és az arroganciája ordas hibákhoz vezetett, amikkel sikeresen csapdába lavírozta magát. Még ha ez nem lett volna, akkor sem feltétlen pozitív példakép.
Nekem csak abból van elegem, hogy ebben az évadban kiveszett a szín sok ilyen szembenállásból. Mert könnyű úgy győzni, ha az ellenfeled teljesen inkompetens/elbizakodott/hülye/szerencsétlen. Márpedig itt egy kicsit túltolták az ilyen fekete-fehér szembenállásokat :S És ez íróilag az egyszerűbb megoldás: lebutítom a vetélytársat, ahelyett, hogy felhoznám a karaktert, akit győztesnek akarok kihozni. (Lásd, pont Cersei esete, aki szembekerült egy nem buta vetélytárssal és meg is szívta...de ha az írók egyik pillanatról behozzák azt hogy a Főveréb hirtelen elfelejt gondolkodni, és hülyeségeket kezd csinálni, ott mindenkinek kilóg a lóláb, hogy csak azért csinálták, hogy Cersei kerülhessen ki győztesen. És itt már nem hogy a lóláb lóg ki sok esetben, hanem nyihog)

agnesko 2016.06.22. 12:13:01

@Hüpna: Na, mondjuk Cersei az, akit én a kezdetektől végtelenül ostobának tartottam, aki azt hiszi magáról, hogy okos. Amit eddig megoldott, azt azért oldhatta meg, mert ő volt a királyné/régenskirálynő, nem azért, mert olyan jól keveri a lapokat. Izom,ból tud ő is csak cselekedni, mint Dany. Ami miatt az előző évad végén mégis meg tudtam sajnálni, az csak amiatt volt, hogy a vallási fanatikusokat még nála is jobban utálom.

napraforgó70 2016.06.22. 12:21:26

@akere: én azt vártam, hogy miután minden katonát Havasékra küldött bátor Ramsay, valahonnan a háta mögül előkerül Sansa, és kegyetlenül kicsinálja... de aztán szemből jött Kisujj mellett.
A végén Sansa mosolya - kárpótolt, hogy nem saját kezűleg bosszulta meg kedves férje tetteit.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 12:24:59

@agnesko: Igen, és ahogy kell, bele is tört a bicskája egy okosabb ellenfélbe. És ez így van rendjén, ezért "szeretjük" a GoT-ot, hogy hiába vagy főszereplő/jóságos/nő/közönségkedvenc attól még megszívhatod, ha hibázol, ez a "nehézség" fejlesztette a karaktereket. Danyt is ez fejlesztette, ezért volt az elején szerethető, mert kapta a pofonokat az élettől, jöttek a dilemmák, és eszén, bátorságán kellett lennie ahhoz, hogy legyőzze őket. Aztán most ott tartunk, hogy elment egy évad, és a "felégetek a picsába mindenkit" állapotból eljutott a "felégetek a picsába mindenkit" állapotba, és minden sikerül neki :S Én szerettem Danyt, érdekelt, izgalmasnak találtam, ahogy halad, fejlődik, de most már "lapozzunk" kategóriás (na jó csak a sárkányok miatt nem). Arya megbicskázása kapcsán azért kelt szárnyra annyi vad teória, mert az előzmények alapján egyszerűen SENKI nem hitte el, hogy a kislány, aki ennyi mindenen átment, aki ennyit túlélt, aki ennyit látott a rövid életében, ilyen ordas hibát vétsen. Aztán mégis, és ki is vannak sokan akadva a megoldáson. Most abba ne menjünk bele, hogy a dorni szálat a könyvhöz képest milyen rettenetesen összecsapták, hazavágták, de ott is az kellett hogy az EGÉSZ dorni vidék elárulja az uralkodóját. Ez korábban szintén nem volt jellemző a GoT-ra, ebből is lett sok kalamajka. És most már oda jutottunk ezzel az aránytévesztéssel, hogy nem tudok izgulni, ha egy Dany, Sansa, Arya megjelenik a színen, mert tudom, hogy úgyis ők jönnek ki jól belőle. (Míg Jonnál, pont Eddard és Robb példájából kiindulva azért ott van hogy a saját hülyesége miatt igenis újra meghalhat)

Ruadhnait 2016.06.22. 12:26:41

@Hüpna: Teljes mertekben egyetertek. Mondjuk nekem Dany megoldasa tetszett, mert nem tudom mit csinalhatott volna maskepp. Az arroganciaja idegesito, de mivel allandoan nyer, el birom viselni. Sansa viszont nagyon gaz volt, az okostol kurva messze van, meg mindig egy buta tyuk es az, hogy az egesz hadsereget Jonostul, Rickonostul, mindenestul felaldozta nekem megbocsathatatlan. Foleg azzal a felmosollyal a fejen mikor ott ult a lovon Kisujj mellett. Jon sem okos, de bator, ugyes meg a helyen van a szive, ezert tudtuk, hogy ki fog lovagolni Rickon-ert, mert nem o lett volna, ha nem.

cottonmouth 2016.06.22. 12:37:09

@Hüpna: szerintem Jon eddig sem volt nagy hadvezér. A csatát a falnál az ott bevett módszerek szerint vívták, nem volt benne nagy ötlet. Egyszer Stannis mentette meg a kudarctól, Rideghonban pedig épphogy elmenekültek. Sansa pedig ha mást nem, egy dolgot megtanult: ne bízzon senkiben. Nem hiszem, hogy Kisujjban bízna (ha igen, tényleg hülye), csak az ütött szöget a fejébe, hátha Jonban sem bízhat. Végülis nem álltak soha közel egymáshoz, és most is úgy kellett rádumálnia, hogy vonuljon harcba. Másrészt nem biztos, hogy Sansa győzött, Kisujjat ismerve elég valószínű, hogy ő is csapdába lavírozta magát.Csak most érzi úgy, mert nem számol a következményekkel. Cersei is örült magának eleinte, hogy milyen jól csinált mindent verébügyben.

Dany esetében végképp nem látom, kit butítottak le, hogy győzzön. Pont arról szólt ez a rész, hogy hallgatott Tyrionra, és nem pusztán izomból oldották meg a helyzetet. Ő nagyon is tisztában van a hiányosságaival, nem véletlenül gyűjt maga köré tanácsadókat. Én azért látom a fejlődést: úgy nőtt fel, hogy a bátyja a valaki, ő meg csak úgy van. Eladták ágyasnak. Ahhoz képes elég jól áll most.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 12:46:45

@cottonmouth: Az előző évados fejlődésével nincs is baj. De ebben az évadban sétált egy jó nagyot, felégetett néhány lovasurat, és hazament, de nem látom miben adott neki többet ez az útja, miben fejlesztette. (karakter szempontból nézve. Oké, a hárpiafiak által legyakott makulátlanok mellé még beszedett egy dothraki sereget)
Az előző évadokban mindig volt valami amit tanult, amivel ment előre, itt ebből nem sokat mutattak, csak azt, hogy harciasan elsorolja a neveit, felégetést ígér és a sárkányok úgyis a megfelelő pillanatban jelennek meg, és tűzálló. Ezt eddig is tudtuk O.o De Dany szála mindig az utolsó részeben teljesedik ki igazán, szóval hátha most is az lesz hogy belátja, hogy neki nem a rabszolgaöbölben van helye, otthona, nem a rabszolgafelszabadítás és a kultúrreform a küldetése, és elindul végre Westerosra, ahová az első rész óta tart.

Balfars 2016.06.22. 12:53:22

@jasszgeri: Drogon könyvben, filmben is nagyobb volt mindig mint a tesók. (Amikor majdnem megkapja Danyt a kecske miatt a 4. évad elején látszik is; a 3. évadban is őt, a legnagyobbat kapnák a mesterek stb.) Erre csak rátett pár lapáttal, hogy ő egy percet se töltött a "kóterban"

Én a "nem tetszett a rész" táborba állok be. Nekem is feltűntek a kommentben megemlített logikai bakik és zavartak. Kb a rész 2/3 végig egy előrelátható klisé tenger volt. Így odalett az izgalom is. Szerintem az egyetlen dolog amin izgulni lehetett a részben, hogy a Davos-Tormund-Wun Wun hármasból ki éli túl a csatát.

nota19 2016.06.22. 12:53:38

@purga: az évszakok tényleg furák. Abból gondolom, hogy van tavasz és ősz, hogy az ikonikus Harrenhali torna a "hamis tavasz" évében volt, amikor elolvadt a hó és mindenki elkönyvelte, hogy vége a télnek, de az év végére visszatért, és még Királyvárban is befagyott minden és jégcsapok lógtak mindenfelé.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 12:55:18

@cottonmouth: Igen, és pl ezért volt magától értetődő, hogy Yarával olyan tök jól megértik egymást, miután az mondta, hogy az a fő gondja, hogy nőként nem uralkodhat. Mert azért Dany előélete sem abba az irányba mutatott enyhén szólva, ahová eljutott.

nota19 2016.06.22. 12:57:43

@Ruadhnait: ezért jár egy virtuális ölelés :D

Dekatlon 2016.06.22. 12:58:52

@Hüpna: Dany igenis fejlődik! Hazajön arra, hogy kurvanagy kupi van, és talál egy magyarázkodó törpét, hogy hátizééé... ez igazából siker, hopp egy tüzes lövedék! És nem eteti fel a sárkányokkal! Hanem meghallgatja, a tanácsa szerint intézi a dolgot a küldöttekkel, sőt, még a lezbikalózos megállapodása előtt is kinéz rá az egyetértéséért.
Ha semmi más, ez mindneképp fejlődés, ennyire nem hallgatott a tanácsadóira eddig.

Lady Ann 2016.06.22. 13:00:19

Kisujj Sansásnál idősebbeket, okosabbakat és tapasztaltabbakat is megvezetett, Sansának miért kéne átlátni a szitán? De reméljük, most csak használta Kisujj seregét, mert muszáj volt.
De most komolyan: nincs utálható főgonosz?? És mi van az Éjkirállyal? Csak mert nem a kutyáival eteti meg a gyerekeket, attól még miatta halt meg Hodor és Nyár, és nem barátkozni akar a Fal déli oldalán.

agnesko 2016.06.22. 13:07:59

@nota19: A könyvben még mikor Catelyn, Robb meg a kíséretük mennek az Ikrekbe az esküvőre, akkor gondolja Catelyn, hogy alig egy-másfél hónapja jártak erre, és akkor még nyár volt, de most minden saras és rothadt az őszi esőktől. Szóval, van ősz, meg tavasz.
@Lady Ann: Szerintem az Éjkirály személytelenebb. Ő amolyan démoni fenyegetés, aki természetétől fogva gonosz, és az ember elpusztítására tör. Avagy, nem lehet másmilyen. Ramsay meg Joffrey azért voltak utálatosabbak, mert emberek, és megvolt bennük a potenciál, hogy másmilyenek legyenek, megváltozzanak, felülértékeljék az addigi döntéseiket, stb. Persze, reálisan egy szadista ezt nem fogja megtenni, mégis azt gondolom, hogy emiatt voltak gyűlöletesebbek. Mert emberien voltak gonoszak, és nem démonian.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 13:08:01

@Lady Ann: Az Éjkirály egy sokkal elvontabb fenyegetés most. Meg az a baj, hogy ő most még úgy néz ki, mint egy elszabadult természeti csapás (hát majdhogynem az is), és a hóvihart se tudod szívből utálni :S Sokféle gonoszt láttunk a GoT-ban de eddig mindnek volt személyisége, karaktere, heppjei amikkel az agyára mászott a nézőnek, és nem utolsó sorban kapott képernyőidőt (Joffrey, Olly, Cersei, Ramsay, Roose Bolton, az Öreg Frey). Egy olyan gonoszt meg, aki csak áll és néz, néha felemeli a kardját, meg ijesztően jön, nos attól lehet félni de olyan szívből utálni nehéz.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 13:10:32

@Lady Ann: Az előzetesből azért arra lehet következtetni, hogy a következő részben Kisujj nem nagyon hagy kétséget szándékai felől. Mondhatni benyújtja a számlát. De most éppen (9. rész vége) inkább Sansa a haszonélvezője az ismeretségüknek.

Nemzeti Dohányos 2016.06.22. 13:18:31

Átlagos rész lett, értem én, hogy fontos a csata, meg sokan élvezik, egy darabig én is, de így hogy totál nyilvánvaló volt, hogy jön majd Kisujj, elég hamar unalmas lett. Kár volt ennyi időt és pénzt elbaszni rá, miközben kismillió szálon kellene még haladni..

Dekatlon 2016.06.22. 13:19:08

@Littlewood: hogy fog örülni Kisujj a kis Ramsay babának... :)

Dekatlon 2016.06.22. 13:21:32

@Nemzeti Dohányos: ne szivass! nagyon szép volt, és elég korhű (ha lehet ilyet mondani egy kitalált világ esetében), rossz végéről látni egy falanxot, meg azt a koncert-nyomort, amit Jon átélt, azért az eyecandy

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 13:32:22

@Dekatlon: apropó, e fölött mindenki átsiklott: Sansa most már tuti, hogy _nem_ terhes Ramsaytől, elvégre a monológja pont arról szólt, hogy a Boltonok neve feledésbe fog merülni, az meg egy gyerekkel elég nehezen menne. (Amúgy meg szerintem eleve el kellett volna vetélnie, miután jó 20 métert ugrott a várfalról.)

nota19 2016.06.22. 13:34:49

@purga: és a szép kis testhezálló rucija sem azt erősíti, hogy terhes lenne, elég csini volt benne.

AHC 2016.06.22. 13:35:16

Én azért arra számítottam Rickonnak lesz valamilyen, bármilyen szerepe a sorozatban. Szegény 6 évadot kolbászol végig céltalanul a sorozatban (túl sok mondata sem volt), aztán lelövik. Nem nagyon ismerjük a kapcsolatát, kötődését senkivel, kb. annyi maradt meg róla, hogy kissé vadóc volt. Jon és Bran között pl volt interakció, kiderült, hogy közel állnak egymáshoz. Ricon szegény meg csak ott volt helyeken.

cottonmouth 2016.06.22. 13:35:49

@Hüpna: Inkább hurcolták, és gyakorlatilag egyedül vágta ki magát (mondjuk a tűzállóság nem ártott hozzá). Igen, a végén fejlődik mindig, mondjuk és pont ebben a részben láttam fejlődést. Elvileg azért is maradt a rabszolgaöbölben, hogy beletanuljon az uralkodásba, mielőtt ész nélkül elfoglalja a hét királyságot, de a terv végig az volt, hogy továbbmegy. Mondjuk az uralkodást még tanulhatná egy kicsit, hátha ez lesz számára az évad tanulsága :)

kovácspéterke 2016.06.22. 13:38:23

@Leadfoot: ezt már el is felejtettem :D

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 13:40:36

@cottonmouth: Meg Jorah és Daario akik segítettek elreteszelni a Makovecz jurtát, meg a volt khaleesik együttműködése is kellett, hogy a pasikon kívül véletlenül se legyen ott senki rajtuk kívül. Azt nem tudom, Dany mit csinált volna, ha a többi dosh khaleen is ott van?

Leadfoot 2016.06.22. 13:42:06

@broáf: Ja, ez nekem is eszembe jutott. Meg hogy ő három-négy epizódon keresztül vonult, miközben Ramsay szopatta szabotázs-akciókkal.
Most meg egyszer csak ott voltak Snow-ék, és kész.

Dekatlon 2016.06.22. 13:45:52

@purga: @nota19: hát mondott olyat Ramsay hogy ott leszek benned...
a nevét meg elfelejthetik úgy is, hogy Sansa azt hazudja a gyerek Kisujjé vagy Podriké vagy akérkié

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 13:47:59

Jajj az a beteg állat, aki ezt kitalálta XD 9gag.com/gag/azALnPj

nota19 2016.06.22. 13:49:13

@Leadfoot: a hó elolvadt, amikor Stannis elindult a S5E10-ben az ostromra kezdett el olvadni, a Banya még örvendezett is neki, hogy lám használt az áldozat. Jonék pedig ugyanott táboroztak, ahol Stannis mielőtt ostromra indult, ezt Davos említi valamelyik részben. Nem kellett nekik annyit vonulni.

cottonmouth 2016.06.22. 13:49:50

@Hüpna: szerintem a reteszelést lezsírozta volna az ifjú özveggyel, aki pisilni kísérte. A többi özvegyet a pasik küldték ki, nem?

bringás bosszantó 2016.06.22. 13:58:55

Ezt a szösszenetet elolvasva nagyon olyan kép állt össze bennem, hogy baromi jó döntés volt az első rész kb. 20. percénél örökre befejezni ezt a sorozatot.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 14:05:19

@Dekatlon: szerintem azt inkább olyan átvitt értelemben gondolta, hogy nyilván az általa okozott traumákat sosem fogja Sansa elfelejteni, az ilyesmit nem is lehet.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 14:06:43

@nota19: ez jogos, de akkor most megfékezte a havazást is?

2016.06.22. 14:21:14

már csak az a kérdés, minek is akar a csaj száznál is több hajón a túlpartra csónakáztatni százezer lovas nomádot meg párezer hűséges heréltet?

Elrepked a három sárkányával, ők letüzelnek minden sereget, aztán amikor így odapörkölt, akkor felül a trónra.
Ez a három hüllő a látottak alapján annyival hatékonyabb fegyver, hogy teljesen felesleges miden egyéb előkészület.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 14:22:20

@purga: lehet hogy épp a télen belül van egy melegfront

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 14:27:25

@gwr: igen, de a sárkányokkal csak pusztítani lehet. Lásd Harrenhal. Nem lehet mindent elpusztítani, különben min uralkodna? Ráadásul a rendet tartósan fenn is kell tartani, az viszont nem járja, hogy rendszeresen járőrözéseket kell tartani a sárkányokkal. Arról nem is beszélve, hogy ha mondjuk orvul támadnának rá egy épületen belül, akkor azért jól jön néhány valóban hű katona. Egyébként anno Dorne-t még sárkányokkal sem sikerült megtörni, ezért is házasították be inkább magukat a Targaryenekkel..

Scagnetti 2016.06.22. 14:27:33

@gwr: Ha meg akarja tartani a hatalmát, nem árt egy megszálló sereg a sárkányok mellé.

Dekatlon 2016.06.22. 14:34:36

@gwr: amcsik is tartanak az atomrakéta mellett tengerészgyalogosokat is... másra való...

2016.06.22. 14:36:50

@Scagnetti: @purga: Nem szabad mindent felégetni, csak az ellenséges hadakat.
Amúgy mindenhol a helyi seregeket/embereket nyerte meg magának, hiszen saját "népe" nem volt sosem. Majd ott is elmondja a szokásos hippi dumáját, flower power, minden ember egyenlő, stb., és boldogan élnek.

2016.06.22. 14:37:47

@Dekatlon: jó, az más. Az atomrakéta nem hadviseléshez kell senkinek, hanem a megelőzéséhez.

2016.06.22. 14:43:36

a sárkányok inkább a drónokhoz hasonlíthatók (csak ezerszer hatékonyabbak):, általuk kiváltható egy csomó katona

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 14:46:02

@gwr: ja, az is nagyon bevált eddig is, hányszor lázadtak fel ellene eddig? :) A mostanit sem hippi dumával verte le.. Képzeld már el, ahogy a Lannisterek, Tyrellek, Freyek, verebek, Észak, Dorne majd térdet hajt előtte.... miért is? Mert van három sárkánya? A népnek meg mit mond, amikor az a vallás ópiumától részeg és úgy érzi, hogy Tommen alatt jött el az aranykor? Itt nem nyomhatja a rabszolgaság dumát, mert Westeroson nincs rabszolgaság. "Én vagyok nektek a legjobb uralkodó, mert csak."?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 14:54:54

@purga: Ráadásul Dany-t most már a Vörös papok támogatják, az se feltétlen lesz nyerő a Hét istent imádó nép előtt, hogy idegen hit támogatja. (Még hódító Aegonnak is azért kellett felvennie a Hét hitét, hogy a vallás támogatását megnyerje)

2016.06.22. 14:55:04

@purga: nem hajtanak fejet, amíg nem kapnak egy kis bemutatót a biolángszóróktól.

De amúgy ha nem lett volna érthető, ironizáltam: olyan eltúlzottnak érzékeltetik a sárkányok erejét a filmben, ami mellett a nyilak, kardok, hajók nevetségesnek tűntek.

Ahogy pl az óriás méreteivel is mellélőttek, hiszen olyan hatalmasnak mutatják, hogy a csatajelenetben nevetséges volt, hogy miért nem tudja egymaga szétkergetni a Bolton-sereget, de legalább a falanxot széttaposni. Ha már egy dögvastag kaput simán átzúzott, illetve száguldó lovakat söpört arrébb.

A filmben látható seregek mindegyikét le tudná győzni egy sárkány vagy egy két ilyen böhöm vadember

Scagnetti 2016.06.22. 15:03:12

@gwr: Nagy seregek ellen, hajók, várak felégetésére nagyon jók. Ellenben semmit sem érnek pl. szabotázsakciók vagy bérgyilkosok ellen. Arról nem is beszélve, hogy egy kontinensnyi területet mindössze három sárkánnyal lehetetlen felügyelni. Ha folyamatosan mozognak is, évek telhetnek el, mire egy helyen újból megjelennek.

Az óriás kapcsán többen is írták már, milyen logikai hibákat követtek el a készítők. Valóban Wun Wun sokkal hasznosabb is lehetett volna a csatában, mint ahogy láttuk. De azért ő sokkal sebezhetőbb is egy sárkánynál, mert mégiscsak a földön jár, és kisebb a "tűzereje" is.

Nem a seregek legyőzése a probléma, hanem utána az uralom fenntartása.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 15:06:17

@Hüpna: az a vicces, hogy Dany erről még nem is tud :D Kíváncsi leszek az arcára, amikor megtudja, hogy "ja amúgy tégy úgy, mintha hinnél a fény urában" :D

@gwr: értem, de a sárkányok terén pont nem túloztak. Harrenhalnak két méter vastag várfala volt, mégis úgy szénné égett a sárkánytűztől, hogy megolvadtak a kövek is.

Lady Ann 2016.06.22. 15:18:50

@Littlewood: Kisujj szempontjából ez veszélyes, mert a Völgy urának támogatását elveszítheti, ha Sansa közli vele, hogy Kisujj eladta Ramsay-nek. Robin/Robert nem 100-as, a lovagjai képesek befolyásolni, ahogy Sansa is. És ha Sansa felajánlja a kiscsávónak, hogy Kisujj kirepülhet a Hold ajtón, nem hiszem, hogy habozni fog. Szóval én komoly alkudozást várok mindenki háta mögött.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.22. 15:33:13

@Lady Ann: Kisujjnak az lenne a legjobb döntés, ha meggyőzné Sansát, hogy a segítsége nélkül nem fogja tudni megtartani Északot, mert a - minden jel szerint- Starkokkal elégedetlen házak nem fognak besorolni alá engedelmesen.

fátum 2016.06.22. 15:41:27

Nem királyné, királynő. Saját jogán uralkodó, nem egy király felesége.

nota19 2016.06.22. 15:41:42

@purga: azt nem hiszem, hogy megfékezte a havazást, de mivel valszeg csak még ősz volt, ezért átmenetileg elállt a havazás ettől függetlenül is. Jon mondja is, hogy el akar Deres ellen indulni mielőtt havazni kezd.
A sárkányok pedig nem hinném, hogy önmagukban elegek lennének. Hódító Aegon sem csak a három sárkánnyal harcolt. Kezdetben is volt egy kis serege, ami a győzelmek után egyre nőtt. Jól jöttek a sárkányok Harrenhalnál, a Sasfészeknél, a flották ellen, de a földön is folytak ütközetek. És ahogy valaki említette, a békét is fenn kell tartani a hódítás után. A Sárkányok Táncában pedig hiába volt egy csomó sárkány, a földön is komoly csaták zajlottak. Ha van több száz sárkány akkor persze mindjárt más a helyzet.

Lady Ann 2016.06.22. 15:48:14

@Hüpna: Igen logikus. De kérdés, hogy Sansának tényleg szüksége van-e egy okos manipulátorra, akinek a hűségében sose lehet biztos...
A Boltonok és az Umberek legyakása után maradt még nagy ház Északon?

Dekatlon 2016.06.22. 15:51:36

@gwr: azért nem teljesen más :)
a sárkányoknak is nagy az elrettentőereje
a sárkányok se az a kifejezett precíziós fegyver (pl nehéz velük foglyot ejteni)

további problémák:
a sárkányok legyőzhetőek, még Drogot is megböködte pár hárpia dárdákkal, igaz akkor kisebb volt, de felteszem ballisztákkal, direkt ellenük készülve be lehet szopetni őket is (még egy darabig)
nameg Dany tűzálló, nem nyílálló... ha érted mire gondolok

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 16:00:24

@Dekatlon: Ramsay vajon letudta volna vadászni Drogon hátáról? :) Amúgy ja, igazán készíttethetne magának páncélt, meg esetleg egy nyerget is.

Egyébként a látottak alapján nem is biztos, hogy kell, illetve lesz még sárkánylovas. Anyuci megy elől, többiek követik.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 16:18:43

@purga: Nem biztos, hogy a sárkány három feje fizikailag is meg kell, hogy lovagolja a sárkányokat. De három erőnek vagy minek csak össze kell jönnie. Legalábbis elég béna lenne, ha nem. Bár nekem tetszene, ha rá is ülnének.

zoli12345 2016.06.22. 16:20:55

Dany vagy elfoglalja Westerost, vagy csak simán szövetségre lép Jonnal.
Ezután a westerosi összes egyesített sereggel és a sárkányaival elindul legyakni a másokat. Utána vagy Dany vagy Jon fog uralkodni. (Vagy lehet hogy összeházasodnak és együtt uralkodnak.)
Vége.

zoli12345 2016.06.22. 16:32:13

Amúgy a mások a tengeren nem tudnak átkelni, nem igaz?
Tehát a másik kontinenst nem fenyegetik.
Legrosszab esetben el lehet menekülni a másik kontinensre, a mások meg zombiskodjanak Westeroson. (De le fogják győzni őket amúgy. :)

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:33:21

Sztem sansa nem áldozott fel senkit a családjából mega seregéből, hanem pont hogy szólt hogy ramsey kissé másképp műxik mint egy kiszámítható pacák
javaslata meg azért nem volt mert nem hadvezér
nekem egész végig az járt a fejemben hoyg mi a fenéért nem csináltak egy orgyilkos csapatot, aki elkapja ramseyt amikor alkalom adódik
ehhez még sansa ötlete sem kellet volna, jon és a többi tökkel megáldottnak kellett volna eszébe jusson hogy több tervük legyen a nyersére, főleg ha kevesen vannak

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:34:48

Amúgy én végig be voltam tojva hogy ramsey még tesz valamit úgy is hogy le van fogva, le van kötözve, annyira nem akartam hogy bármelyik stark odamenjen a közelébe
megkönnyebbülés volt hogy megették a kutyái
ezek szerint csak én ronyóztam

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:37:38

ja és ami még foglalkoztat, kisujj

szóval ő most már végleg elkötelezte magát a starkok mellett, azzal hogy nyíltan vitte az arryn sereget
szóval nem aháttérből manipulál mint eddig, most még veszélyesebb, sansának észnél kell lennie mit mond válasznak neki
ha én sansa lennék, elfogadnám a házassági ajánlatát, de csak azért hogy megszerezzem a vagyonát és harrenhalt és a gyámságot a dilis unokaöcsi felett

most arról fog szólni a dolog, melyik lesz gyorsabb a házasság után, kisujj hogy övé legyen deres is a bolton birtokkal, vagy sansa?

szepi79 2016.06.22. 16:44:04

na, akkor teóriázgatás lesz részemről. azt vettem alapul, hogy grrm azt nyilatkozta, hogy "keserédes befejezésre" számítsunk a legjobb esetben is.

első körben végig vettem a nagy házakat, ahogy voltak a sorozat elején, mégpedig abból a szempontból, hogy ki viszi tovább a családot (konkrétan a nevet):
- targaryen: az utolsó elismert tagja dany, aki eleve nő, és valószínű meddő is lett a "vetélése" után, ergo új nemzedék már nem lesz
- stark: a fiúk közül egyedül bran él már csak, de kötve hiszem, hogy ebben az állapotában gyereket nemzene. sansa és arya pedig ugye nem fogják továbbvinni a család nevét
- lannister: jaime az egyedüli esély arra, hogy a név tovább menjen* (lásd később, hogy tyrion miért nem opció), kevan bácsi meg lancel kihalt ág lesznek
- baratheon: tommel még névleg baratheon, de a jóslat szerint ő is cersei előtt fog meghalni. látva margery húzódozását, nem lesz ebből szvsz trónörökös.
- tully: na, esetleg ők megmaradnak, de még mindig a freyeknél van az asszony meg a gyerek is, még ezt nem kiabálnám el.
- arryn: sweetrobinból sem nézem ki, hogy saját gyereket csinálna, főleg azelőtt nem, hogy kisujj kinyírná
- tyrel: margery nem viszi tovább a családi nevet, loras meg... hát ő nem abban a csapatban játszik
- greyjoy: ahogy most a helyzet áll, yara lesz az örökös, euron meghal, de ő ismét csak nő, aki nem viszi tovább a nevet

szóval ahogy én látom, grrm nyomott egy kurva nagy reset gombot, már ami a nagy családokat illeti. persze könnyen lehet, hogy ezek közül nem mind jön be, de én ezt a mintát látom, mint új irány.

második elmélet, (ami miatt tyriont kihúztam a fenti listából) hogy ugyebár 3 sárkány van, 3 lovasnak is kell lennie. az egyik nyilván dany, a második valszeg jon (a r+l=j alapján), a harmadikat meg tyrionra tippelek, ő az a szereplő, akit leginkább érdekelnek a sárkányok (lásd visszaemlékezések, ő vette le a láncot is), és ugyebár nála is van rá esély, hogy targaryen vér csordogál az ereiben. és mivel ez a tűz és jég dala, aminek le kell zárulnia teljesen szerintem a végén kiirtják egymást a sárkányok (+lovasaik) és a mások. ha nem így lenne, akkor nem a tűz és jég dala lenne, hanem "a tűz dala, miközben lenyomják a jeget és egyéb kalandokba is keverednek"

szepi79 2016.06.22. 16:45:36

@Cérnahuszár: mondjuk a vörös papnő szülhetett volna még egy árnyékdémont.

nota19 2016.06.22. 16:53:45

@Dekatlon: a sárkányok is legyőzhetőek persze. Meraxest Rhaenyssel a hátán Dorne-ban úgy ölték meg, hogy szemen találták és ő vergődés közben lerombolta a várat és Rhaenyst is agyonnyomta. Vagy ha egymás ellen harcolnak, de ez a lovasaiktól függ (lásd Sárkányok Tánca).
Az északi házaknál pedig mind az Umbereknél, mind a Karstarkoknál lehetnék még unokatestvérek, nagybácsik, akik tovább viszik a nevet, és lehet, hogy a Boltonok lebőgése után mégis a Starkok mellé állnak. A Starkoknál és a Mormontoknál tényleg necces a dolog, ez amit biztosan tudunk eddig. A többi ház passz. Illetve Manderly még szóba jöhet, elég nagy hatalmú család az is.

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:55:25

ja és mi van havas jonal, hiszen neki még mindig nincs birtoka, deres sansáé

Cérnahuszár 2016.06.22. 16:58:42

danny
szóval nekem az jön le hogy egyre inkább targayen, a tanácsadói próbálták más útra vinni, westerosi módival hogy egyezkedjen de az nem vált be mert gyengeségnek vette a másik fél és betámadta
egyedül csak a sárkányokkal jól elégetlek válik be, ez van.
futotta a tanácsadók köreit, de hiába, kezdi a saját targaryen útját felvállalni, ami miatt agyatlannak néz ki, de hát ez van.

Brazen Head 2016.06.22. 16:59:40

@Cérnahuszár:
Deres, mivel tudják hogy él, jog szerint jelenleg elvben Bran öröksége, már amíg él, lévén ő férfi.
(Gyermeke valószínűleg nem lehet.)

nota19 2016.06.22. 17:06:50

@Cérnahuszár: dehát Dany pont most viselkedett végre igazi királynőként. Meghallgatta Tyrion magyarázkodását, és elfogadta a tanácsát, sok-sok rész után végre most tűnt úgy, hogy talán felnő a feladathoz. Még a Yarával való egyezkedésnél is ránézett Tyrionra, hogy mi a véleménye, és hallgatott rá. Nekem nagyon tetszett, amikor Tyrion elmesélte neki Aerys papa tervét a futótűzzel és megértette vele, hogy nem feltétlenül kell mindenkit felkoncolni, elégetni, lerombolni. Ez a szememben határozott fejlődés. Ha így halad még a végén megkedvelem.

nota19 2016.06.22. 17:11:54

@Cérnahuszár: Jonnal kapcsolatban olvastam olyan elméletet, hogy ő lesz Észak Királya. Nem tudom ez hogyan lenne lehetséges, hiszen fattyú (kivéve ha Rhaegar elvette Lyannát, ebben az esetben viszont nem Stark). És Sansa sem hiszem, hogy ebbe belemenne, a történtek után ez lehetetlen a számomra. Hogy mi lesz vele? Harcolni fog a Mások ellen, gőzöm sincs hogyan, és lehet, hogy bele is hal. Még akár Azor Ahai/ a Herceg is lehet, de nem hiszem, hogy az ő számára boldog véget ér ez a történet.

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:12:46

@nota19: szerintem is most kezd végre királynő lenni, ezért írtam hogy próbált más úton menni de felesleges köröket futott
tyrion megint akarta másfelé vinni, de aztán nem volt idő rá hogy előadja mit gondolt ki
tyrion akármilyen kis okos pacák, itt nem tud kibontakozni, ezeket a meccseket nem az ő szabályai szerint játszák
hiába próbált furmányosan a mesterekkel kiegyezni, nem jött be és be is volt carva hogy adja elő dannynek hogy ő bacta el, miatta jött a nagy támadás

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:14:43

@Brazen Head: ja de egyenlőre semmit nem tudnak róla, így deres sansáé
havas jon nem rúghat labdába, mivel havas

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:15:36

@Brazen Head: ha meg bran előkerül akkor sansa mehet még a bolton birtokra, mert az övé lett a férje révén
de jon akármi történik is, földönfutó

nevetőharmadik 2016.06.22. 17:15:55

@zoli12345: A tenger is be tud fagyni, és onnantól...

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:17:41

@szepi79, első ezen a néven: nem tudom mire gondolsz az árnyék démonnal

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:20:28

@szepi79, első ezen a néven: 3 sárkány, 3 lovasnak kell lenni
miért?
én nem olvastam a könyvet, ezért teszek fel ilyen botor kérdést :)
nem csak az aktuális targaryen lovagolt a legnagyobb sárkányon, a többi meg ment utána?

purga · http://horrormirror.blog.hu 2016.06.22. 17:33:08

@Cérnahuszár: Nem :) Régen a legtöbb Targaryennek saját sárkánya volt. Az utódok is mindig kaptak egy tojást, ami ki kelt mellettük. A Sárkányok tánca ezért is volt izgalmas ilyen szempontból, mert ott sárkányokkal harcoltak egymás ellen.

celentano81 2016.06.22. 17:40:47

Összességében nekem tetszett ez a rész. Bár teljesen kiszámítható volt, mégis sikerült a csatajelentben feszültséget teremteni, én legalább is végig izgultam, pedig tudtam, hogy Jon és serege nyer. Amit nem értettem (túl a megszokottakon, pl. óriás), hogy 1, miért nem várták meg Brienne-t? Ha Blackfish segített volna, úgyis megvárják a csatával, és azért a lovagnő igen sokat tudott volna egyedül is segíteni. 2, miért nem fogta vissza senki Jont, és ment helyette Rickonért? Pl. Davos, így Ramsay csapdája sem lett volna olyan hatékony (persze vsz. akkor Rickon hamarabb kap nyilat a hátába).
Az egyértelmű, hogy Jon ott jelezte, hogy vagy sikerül megmenteni, és marad a taktika, vagy fejezzétek be nélkülem, úgyis meghalok, szóval védhető, hogy az érzéseire hallgatott, inkább az emberei nem tartották magukat a megbeszélt taktikához.
Sansa ne tudom, tudta-e, hogy jön a segítség, de Kisujjból azt is kinézem, hogy már két napja a közelben várakozott, és direkt megvárta, hogy a csata eldőlni látszon, és így jobban tudja Sansát is zsarolni. Aki egyébként nagyon ügyes volt Ramsay halálánál. Előbb tudatosította vele, hogy egy senki, miatta halt ki a családja, és el lesznek felejtve, majd utolsó csapásként odaböki, hogy senki sem marad hűséges hozzá, még a kutyái sem.
Az évad eddig viszont nagyon vegyes. A Dorne-i szál totál felesleges volt, egyelőre nekem a Greyjoyok is kérdésesek, Arya szerepét szintén nem értem (eddig azt hittem, Jaquen több, egy bérgyiloknál, valami olyan mestere lesz Aryának, mint a Háromszemű Holló Brannak), és összességében nekem kevés az intrika, a politika, a Game of Thrones. A könyveket nem olvastam, de érdekelne, hogy ez az évad mennyire Martiné. Ha teljesen nem is készült el a könyvvel, a nagyobb részét már megírhatta, így a forgatókönyv fontosabb részeit elvileg onnan vehették át. A főbb kimeneteleket meg gondolom elmondta, szóval ezek miatt még nehezebb pár szálat értelmezni.

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:48:19

@celentano81: én azt olvastam hogy nem fogja befejezni, mert egy csomó más melót bevállalt..valami hivatalosan jelentette be, nemtomhol
na ez így vicces :D

celentano81 2016.06.22. 17:53:25

@Cérnahuszár: simán benne van, gondolom a könyvek is kevésbé fogynak, ha ismerjük a sztorit a TV-ből. De ezt az évadot lefedő könyvet elvileg lekezdte, nem? Gondolom 10 oldalnál többet írt, az elmúlt X évben..

Cérnahuszár 2016.06.22. 17:55:22

@celentano81: hát ha valaha be is fejezi, más sztorit kell írnia mint a tv végkifejlet

nota19 2016.06.22. 18:02:58

@Cérnahuszár: nem így volt. Aegon és a nővérei egyszerre több helyen voltak, így segítve a seregeket. Visenya Vhagarral pl a Sasfészeknél, Rhaenys Meraxessel Viharvégnél, Aegon Balerionnal Harrenhalnál. Azt hiszem egyedül a Tűz mezején harcoltak együtt, (a Tyrellek elődei a Mern királyok, és Loren Lannister ellen). És még ott voltak Torrhen mezején is együtt, amikor Torrhen Stark harc nélkül letérdelt Aegon elé, mert már hallott az elődei sorsáról. A Sárkányok Táncánál pedig egyértelmű. A két fél sárkányokon harcolt egymás ellen, ezért is haltak ki majdnem mind a sárkányok.

Dekatlon 2016.06.22. 18:52:43

@Cérnahuszár: a törpi mesterkedése a többi város ellen nem jött be, de _ezt_ a várost tényleg felvirágoztatta picit.
látszott, amikor Varys-t búcsúztata, hogy zajlott a kereskedés, pezsgett az élet.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.22. 19:17:09

@celentano81: Szerintem azért fogynának rendesen. Valami olyasmit olvastam, hogy már majdnem befejezte, de aztán nekiállt újraírni egy részét.

ovits 2016.06.22. 19:58:48

szvsz. Tyrion nem cseszte el annyira a dolgokat. a mesterekkel folyamatosan gond volt az arénás eset óta. a kiegyezéssel nem csak a mesterek, de a mereeniek is erőt gyűjthettek volna. ha jól emlékszem valaki még mondta is Tyrionnak, hogy nem lehet bennük megbízni. erre az meg úgy válaszolt, hogy nem is bízik bennük. tehát elsősorban időt akartak nyerni. ennyit sikerült.
nem akarom túlgondolni (mint ahogy Arya leszúrásával mindenki tette), de Varys pont a balhé előtt lépett le. az gondolom a készítők klisés, ámde bugyuta húzása volt, hogy csak akkor tűnt fel mindenkinek egy egész flottányi hajó, amikor már kopogtattak. de hogy pont Varys ne tudta volna, hogy a mesterek szervezkednek? azért lépett le, mert úgy gondolta a helyzet reménytelen? vagy neki is benne volt a keze? vagy csak túl gondolom, és annak ellenére, hogy nem bíztak a mesterekben nem állítottak rájuk kémeket?

az északi csata látványos volt, de már többen leírták a bajaikat vele, ezeket én is osztom, de Jon-t és Sansát egyformán felelősnek tartom a nagy emberveszteség miatt. Sansa visszatartott egy létfontosságú információt. amit ha tudnak, addig elhalaszthatják a támadást, amíg meg nem bizonyosodnak, hogy jön-e a felmentő sereg. Jon pedig felrúgott minden tervet és logikát, azzal, hogy maga lovagolt a féltestvére segítségére. vagy ha már ő lovagol, akkor legalább visszavonulna, mikor odaér a halott öccséhez (akin mellesleg keresztülvágtatott a saját lovassága is). persze úgy nem lett volna akkora dráma, illetve olcsó, hatásvadász fordulat.

szvsz az Aryás szál is hihetőbb lenne, ha a sok edzés vége-felé mutattak volna olyan jelenetet is, ahol már egyenlőbbek az erőviszonyok a két lány között, és a hídon nem egy látszatra halálos sebet kap.

sajnos ebben az évadban sokszor beáldozták a logikát/hihetőséget néhány hatásvadász jelenet kedvéért.

Dekatlon 2016.06.22. 20:09:58

@ovits: Sansa mit mondhatott volna Jonnak? hogy LEHET jön Kisujj? Az így is megbontotta a csatararendet, és rohant, mint a vesztés, hogy megmentse az öccsüket. Gondolod, ha tudja, hogy lehet jön Kisujj, akkor a seggén marad? :)
Nameg Kisujj kivárt, takarásban, és szépen oldalba kapta a falanxot, ami lovassággal amúgy az egyetlen módja, hogy bármit kezdjen vele.
Ha hamarabb jön, ráfordulnak, és szusi....
Ezt a csatát akkor úszhatták volna meg olcsóbban, ha adnak az óriásnak valami fegyvert :D

ovits 2016.06.22. 20:24:47

@Dekatlon: a támadás elhalasztását úgy értettem, hogy legkésőbb, amikor Ramsay-vel tárgyalnak, akkor húzzák az időt és pl. gondolkodási időt kérnek, nem pedig odavetik, hogy holnap meghalsz. de inkább még előtte halasztják az akciót.

Dekatlon 2016.06.22. 21:21:17

@ovits: minek időt nyerjenek?
Kisujj kb. jókor ért oda. Ha később jön, már végük, ha korábban, a gyalogságot nem tudja oldalba kapni.
(Ja, és nem akkor ért oda, nem csatakos lovakon, fáradt-koszos harcosok lihegtek be épphogy, tippre egy ideje ott várakozott, csak várta az alkalmat)

Janos Mohacsi 2016.06.22. 22:19:48

@Dekatlon: Na ja. Altalaban egy hadsereg sem tamad egybol: pihenni kell egy kicsit meg felfejlodni. Inkabb az a kerdes: hogyhogy nem fedeztek fwl elobb? Ekkora sereget nehez csak ugy ekildeni!!

Janos Mohacsi 2016.06.22. 22:27:01

@Janos Mohacsi: Ha Karlstark meg Umber is meghalt akkor meg tobb birtok van uresen!!

Aszusz 2016.06.22. 23:20:56

@Janos Mohacsi: Karstarknak és Umbernek lehetnek még élő rokonai, gyerek, unokatestvér, akármi, aki örökli a földet. Boltonból viszont nincs több, Ramsay tett róla.

mortullus 2016.06.23. 06:22:50

@Aszusz: Ha Sansa terhes, akkor lehet van még Bolton is.

szepi79 2016.06.23. 08:46:33

@Cérnahuszár: az "árnyékdémon" az a szellemlény volt, aki megölte renly baratheon-t. az jött ki a vörös papnő intim részéből.

mindegyik sárkányon másik targaryen "lovagolt". nem tudom, hogy a sorozatban mennyire volt hangsúlyos a "sárkánynak 3 feje van" jóslat, de a könyvben eléggé tolták. valszeg a sorozatban is megjelent legalább 1x. de még ha nem is, akkor is sokat sejtet, hogy 3db sárkány van, illetve hogy ha megnézed a targaryen ház "logóját", akkor azon egy 3fejű sárkány van.

Rive 2016.06.23. 08:59:12

Izé, részfüggetlenül: a három sárkány neméről tudni valamit?

Pratchett óta tudjuk, hogy a nőstények a legnagyobbak ;)
Csak ötlet a másik két sárkány/lovas nemét illetően.

szepi79 2016.06.23. 09:05:44

@ovits: " de Varys pont a balhé előtt lépett le. az gondolom a készítők klisés, ámde bugyuta húzása volt, hogy csak akkor tűnt fel mindenkinek egy egész flottányi hajó, amikor már kopogtattak. de hogy pont Varys ne tudta volna, hogy a mesterek szervezkednek? azért lépett le, mert úgy gondolta a helyzet reménytelen? vagy neki is benne volt a keze? vagy csak túl gondolom, "

szerintem csak túlgondolod. a könyvekben varys jóval korábban elment királyvárba, ergo a forgatókönyvírókra volt bízva, hogy mit csinálnak a karakterrel... és hát ők nem gondolkoztak annyit, mint amennyit a rajongók (fognak).

"az északi csata látványos volt, de már többen leírták a bajaikat vele, ezeket én is osztom, de Jon-t és Sansát egyformán felelősnek tartom a nagy emberveszteség miatt."

+1!

"sajnos ebben az évadban sokszor beáldozták a logikát/hihetőséget néhány hatásvadász jelenet kedvéért. "

+1!

Smile64 2016.06.23. 09:10:21

@Rive: Igazából senki nem tudja, hogy egy sárkány milyen nemű. Azt mondják, hogy akkor lehet tudni, ha látták tojást rakni, ez esetben nőstény. Ha egész életében nem rakott tojást, akkor valószínűleg hím. Vagy csak ügyesen csinálta, és nem vették észre. :)

szepi79 2016.06.23. 09:40:06

@Smile64: de a nőstény is csak akkor tud tojást rakni, ha előtte "találkozott" egy hímmel, nem?

Dekatlon 2016.06.23. 09:45:21

@szepi79, első ezen a néven: ugyan! még a tyukoknak is sikerül kakas nélkül ;)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.06.23. 09:47:01

@szepi79, első ezen a néven: A sorozatban is előjött már a sárkány három feje dolog, valaki egyszer be is linkelte azt a részletet a youtube-ról.

Smile64 2016.06.23. 09:59:17

@szepi79, első ezen a néven: Ezt írja a Wiki of Ice and Fire. Azt nem részletezi, hogy hogyan dugnak a sárkányok. :)
De lehet, hogy elég nehéz őket megfigyelni ezirányú tevékenységük közben.

szepi79 2016.06.23. 10:00:25

@Dekatlon: igen, de a kakas nélküli tojásból nem lesz csibe, az csak a menstruációja. azért a sárkányoknál csak nem így megy. (különben nem lenne annyira értékes a sárkánytojás, ha minden hónapban kipotyogtatnának 2-3at)

szepi79 2016.06.23. 10:03:07

@Smile64: már hogy lenne nehéz megfigyelni őket közben, hát akkorák, mint egy kamion! :D a sárkány pöcse nagyobb, mint egy ló!!! :DDD aki azt nem látja, annak szemüveg kell! :D

Smile64 2016.06.23. 10:11:34

@szepi79, első ezen a néven: Itt a földön akkorák, mint egy kamion. De a levegőben? :)
Ha röptében csinálják, mint a legyek, akkor nehéz megfigyelni őket, mert egyrészt magasan vannak, másrészt gyorsan mozognak. Lovassal a hátukon meg csak nem csinálnak ilyet. Legalábbis arról már hallottunk volna, ha egy Targaryen a sárkánya nemi életébe halt volna bele. :)

szepi79 2016.06.23. 10:22:07

@Smile64: miért, a madarak talán a levegőben dugnak? :D

káposztásrétes 2016.06.23. 10:26:28

joég, tegnap azt álmodtam hogy én mentem feleségül kisujjhoz, hogy ezzel megmentsem sansát. :'D bár nem tudom meg e történt a házasságkötés, mert csak a készülődésre emlékszem...

amúgy szegény rickon majdnem úgy halt meg mint ygritte, hátulról lenyilazta egy debil jon szeme láttára. : (

Smile64 2016.06.23. 10:27:32

@szepi79, első ezen a néven: Fogalmam sincs, nem vagyok ornitológus. :)

Kodomo 2016.06.23. 11:09:02

@Grabbe: @nikmarcell: "Jon warg, ezert lehetett feltamasztani. (A konyvben van erre utalas) Rickon valoszinuleg nem az."
Rickon együtt (és ugyanazt) álmodott Brannel az apjuk halálakor. Sőt, amikor az anyjuk elhagyta Derest ő mondta Brannek, hogy sosem tér vissza többé.
Ha a vörös asszonynak nem lesz szerepe abban, hogy éppen ott van a halottak közt és Rickon, Rob-hoz hasonlóan, követi apjuk seanbean-i hagyományait, akkor Rickon csak azért volt a sorozatban, mert hülyén hangzott volna, hogy arra a bizonyos tanyára csupán 1 fő gyerek megy segítségül.

exterminador 2016.06.23. 11:48:16

@agnesko: Igen, a könyvben már kétszeri évszakváltás volt: először az ősz, az ötödik kötet vége felé pedig a tél.

mézescsók 2016.06.23. 12:18:04

@mortullus: Ha Sansa terhes, akkor az apa - mármint nem a nemző, hanem a törvényes - Tyrion. Vagy már nem ő a férj?

Tyrion, miutnán kinyirta a szeretőjét és az apját, lelépett, hogy mentese a bőrét, de főleg, hogy megtalálja Danyt. Az OK, hogy azt hitték, meghalt (Cersei kerestette megszállottan), de él!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.23. 12:24:45

@mézescsók: Nem is az a lényeg, hanem hogy Tyrion és Sansa nem hálták el a nászt, tehát nem "ér" a házasságuk. Azt ugye Ramsay tudná bizonyítani hogy Sansa szűz volt a nászéjszakájukon, de őt megették. Marad még Baelish szava, bár őt ismerve még azt is ki tudná magyarázni hogy Sansa még mindig szűz, mert Ramsay bár messzire olyan jól látott, mint a sas, közelre rövidlátónak bizonyult, és rossz lyukat használt mindig :D

szepi79 2016.06.23. 12:36:13

@mézescsók: azt a házasságot érvénytelenítették, mivel nem hálták el.

plusz az is kell hozzá, hogy az a gyerek meg is szülessen ÉS túl is élje az első hetét, amire azért nem nagyon szavaznék túl sokban.

Tóthi 2016.06.23. 13:51:06

@szepi79, első ezen a néven: Ki érvénytelenítette? Merthogy Királyvárban Sansa per pillanat No. 2 a körözési listán Tyrion után, Boltonék pedig tulajdonképpen nem voltak jogosultak hasonló eljárás lefolytatására (és utalás se történt rá, szvsz a sorozat egyik nagyon csúnya logikai bakija történt itt), Ramsay egyszerűen elvette feleségül, de ez így elég elhamarkodott szál lett szvsz.

Az más kérdés, hogy vallási szempontból lehet párhuzamot vonni a katolikus-protestáns elismerem-nem ismerem el játékkal*, de szerintem azért egy egységes királyságban nem úgy működik, hogy Északon leszarjuk a királyi székhelyen lefolytatott szertartásokat. Ezt azért kicsit alaposabban körül kellett volna járni a készítőknek.

(*vö. Jókai: A kiskirályok, ahol a főszereplő anyja protestáns hitre térve elválik az első férjétől, másodszor is férjhez megy, gyereket szül, majd húsz év után koppan egy nagyot, mert rájön, hogy a katolikus Habsburg-adminisztráció nem ismeri el a házasságát, ezért kimarad az udvari bálból, mire hiúságból és sértettségből visszatér elhagyott egyházába, és egy füst alatt hozzámegy addig rühellt sógorához, mert az így prezentálja számára a báli belépőt. Második férj meg koppan egy picinykét, mikor hazatér a többhetes tivornyából.)

mézescsók 2016.06.23. 14:18:41

@Hüpna: @szepi79, első ezen a néven: Kösz. Arra emlékszem, hogy nem hálták a Tyrion-Sansa házasságot (Boltonnal kapcsolatban meg bezavart nekem még az Arya-Jeyne Pool vonal is), de arra nem, hogy a gyerek is "érvényességi kellék" lett volna. Amúgy mintha Theon is ott lett volna Ramsay és Sansa nászéjszaikáján.
Tyriont halottnak gondolták ( Cersei üldözte és bizonyságot akart a halálára, aztán mintha Krajcár testvérét prezentálták volna helyette), ebből a szempontból tehát akár újra férjhez is mehetett Sansa, Ám a halottnak hitt pasas nem volt halott, és azon morfordíroztam, hogys ez utólag nem befolyásolja-e a házasság érvényességét.
Na. Megértettem, hogy nem.

Dekatlon 2016.06.23. 14:36:02

@Tóthi: körül volt az járva! Volt ott egy Septon, aki összeadta őket, mert elhitte, hogy az előző érvénytelen (vagy mert nem akart megnyúzódni) :)
innentől érvényes az új

Dekatlon 2016.06.23. 14:37:58

@Hüpna: Kisujj bárkivel elhiteti, hogy Sansa Dany sárkányától terhes, ha ez áll érdekében :D

Dekatlon 2016.06.23. 14:39:42

@Hüpna: Ramsay meg tényleg játszott arra a lyukra is, ha hinni lehet Sansa beszámolóját értelmező netes tömegeknek :)
... és még örülhetünk, hogy megelégedett a meglévőkkel és nem fúrt újakat

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.23. 15:50:42

Nekem eszembe jutott valami a következő rész intrója után...
Mi van, ha Cersei a minden mindegy alapon kitálal a fiacskája, Tommen származásáról? Ezzel ugye hazavágná a Verebek reputációját, hiszen egy vérfertőzésből született fattyú nem-király a fő reklámfigurájuk éppen, és újfent kitolna Margeryvel is, hiszen ő meg ehhez a fattyúhoz ment hozzá. És akkor Tommen sem igazi király, Cersei meg úgyis tudja, hogy nem fogja ép bőrrel megúszni a vádolást, ha a seggét földhöz veri az ártatlanságát bizonygatva, akkor sem. Látott ő már kirakatpert, tudja hogy működik. Ez az egy ütőkártyája van még a kezében (ha a futótüzet nem számoljuk), de ezzel boríthat, ha elég elkeseredett és öngyilkos hangulatú.

Duke Silver 2016.06.23. 16:19:12

@Hüpna: nem tudom elképzelni,h Cersei tudja, hogy nem nyerhet. Annyira bele van táplálva a Lannsiter vagyok, ezért felsőbbrendű, hogy szerintem inkább a pokoltűz, mint ez.

@Tóthi: azért az szépen leírja a jelenlegi helyzetet Westeroson, hogy az esküvő egy Stark lánnyal nagyobb legitimizációval bír Északon, mint a királyi plecsni. Amúgy szerintem Észak mindig is kicsit kilógott. Vallásilag is, etnikumban is.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.23. 16:30:14

@Duke Silver: Nekem valamiért az a jelenet jutott eszembe, amikor Királyvár ostromakor majdnem megmérgezi Tomment, csak nehogy az ellenség kezére kerüljön. Nyilván jól emlékszik rá, mi történik a vesztes ellenség gyerekével (ugye Rhaegar legyilkolt gyerekei) és úgy van vele, hogy van az a szitu amitől inkább a halállal kímélné meg a gyerekeit. Most pedig pont a szeme előtt vált az utolsó megmaradt fiából egy dróton rángatott, agyatlan báb, aki még tőle, a saját anyjától is elfordul. Tommen gyakorlatilag az ellenségei kezére került, és Cersei anno pont ettől akarta volna megkímélni azzal hogy megmérgezi... Most az a kérdés, hogy Cersei mennyire elkeseredett...Lehet, hogy végül beveti a futótüzet, de azt Tommen biztos nem éli túl, míg ha csak felfedi az igazságot a származásáról, a gyerek még TALÁN megúszhatja....

Cérnahuszár 2016.06.23. 17:09:55

@szepi79, első ezen a néven: tudom mi volt az árnyékdémon, azt nem értem miért ajánlod
miért kellene még 1x gyártani olyat?

nota19 2016.06.23. 17:46:44

Már nem emlékszem, hogy csak a sorozatban volt, vagy a könyvben is, de zakkant Lysa hozzá akarta adni Sansát Robert/Robinhoz, mondván nem hálták el a házasságot Tyrionnal, nagyszerű feleség lesz. Ennek fényében nem meglepő a Bolton házasság, úgyhogy nincs ebben semmi különös, vagy logikai baki.
Cersei pedig nem tudom mire lenne képes. Az egy dolog, hogy a Feketevíznél meg akarta mérgezni a gyereket, de megint más, hogy most így lehetetlenítse el azzal, hogy bevallja az igazságot. Persze amilyen állapotban van még ez is lehet. A futótüzes actionre én nagyobb összegben fogadnék, de majd meglátjuk.

Janos Mohacsi 2016.06.23. 17:48:10

@Hüpna: Tomment mindenki droton akarja rangatni. Most eppen a verebek vannak soron. Szerintem halalra nem itelik max szamuznek messzire Cerseit.
Ami az Eszakot illeti:Bolton birtok ures. A Karlstarkok meg Umberek arulok,szoval a csaladjuk repul a birtokrol a p..ba(Ramsey is ezt csinalta volna pl. A Bear Islandon). Sot a Gloverek is mehetnek ha genyoznank a Jon-ek.
Cerseire visszaterve:ebbol is latszana,hogy a hatalom fontosabb neki,mint a csalad vagy a gyerekei. Kuloben meg lenne mi denki b..dva ha kiderulne,Stannisbak igaza van. Na de: ki lenne mas a kiraly? Talan szetszakadnanak ujra 7 kiralysagra, Tomennek meg max egy Frey lany jutna...

nota19 2016.06.23. 18:00:26

Utánanéztem a Lysa féle storynak. Kardok Vihara 981.oldal Sansa POV: "Nem lenne méltó a fiamhoz hogy a törpe hulladékát vegye magához, de mivel nem ért hozzád...mit szólnál, ha feleségül mennél az unokaöcsédhez, Lord Roberthez?" Ennyit a logikai bakihoz.

nota19 2016.06.23. 18:07:17

@Janos Mohacsi: azért észak nem ennyire egyértelmű. Az Umbereknél lehet még férfi örökös, unokatestvér, nagybácsi, stb. a Karstarkoknál szintén. Nem biztos, hogy azoknak tetszett Smalljon Umber, vagy Harrion Karstark lépése. Akár még hűséget is fogadhatnak Sansának, ő meg hülye lenne, ha csak a bosszú miatt vagy sértettségből elutasítaná. Ugyanez igaz a Gloverekre is. A Stark győzelem után felül is vizsgálhatják az álláspontjukat, és letérdelhetnek a Starkok előtt. Végülis a Boltonoknak annyi. Rémvár az tényleg érdekes, hogy kié lesz. Ha Sansa Lady Bolton, akkor elvileg az övé, de ha Lady Stark, akkor kié vajon? Érdekes dilemma lesz ez számára, feltéve ha felmerül egyáltalán.

szepi79 2016.06.23. 19:59:48

@Cérnahuszár: ja, hát még a csata előtti estén kellett volna gyártani egyet, hogy ramsay megpurcanjon, ezáltal nincs több bolton, max sansa. ekkor ez a pár eshetőség van:
1. mint a bolton ház egyetlen tagja, sansa lesz winterfell új ura, nincs háború
2. több kisebb ház feje (umberek, meg mit tudom én még, kik) egymásnak esik a vezérségért, néhányan erősen gondolkoznak az átálláson.
a, valaki nyer is, és vagy felkínálja rickont a mentességért cserébe, vagy ha hülye, akkor szarrá ostromoltatja a várat.
b, nincs egyetlen elég erős ház winterfellben sem ahhoz, hogy ledominálja a többit, és inkább megadják magukat.

Cérnahuszár 2016.06.23. 20:11:51

@szepi79, első ezen a néven: aha, szóval ramseynek szántad, ok
most már értem

Tóthi 2016.06.24. 09:55:11

@nota19: De nem rögtön akarta ő se nyélbe ütni a nászt. (Mondjuk én Boltonék helyében se siettem volna a sorozatban, hanem legfeljebb zártkörű eljegyzéssel, és Sansa elszigetelésével oldottam volna meg az ügyet. Akkor annyiban más a helyzet, hogy Királyvár felé egyelőre nem nullázom le magam, kivárom, merre fordulnak Délen a dolgok, a csaj úgyis nálam van túsznak, szükség esetén egy septon bármikor összead vele, viszont ha úgy hozza a sors, szép csendesen akár el is tehetem láb alól. Oké, egy játékszerrel kevesebb, de abból meg úgyis van elég. Persze egy pszichopatánál nem logikai vagy politikai alapon működik, Ramsaynek okvetlenül meg kellett törnie a Stark-lányt, még ha ezzel magának ásta is meg a sírt.)

Janos Mohacsi 2016.06.24. 15:58:15

@szepi79, első ezen a néven:
Mas a regeny meg a film. A regenyben(igaz Stannishoz)all nehany Umber meg hovatalosan a Karstarkok(akik arulok). A filmben viszont az Umberek es Karlstarkok egyertelmuen Bolton hiveive valnak. Aki semleges, az meg szamithatna ra,hogy Ramsey vegez veluk egy gyoztes csata utan. A kozepkorban dubla vagy semmit jatszottak: ha a varur elbukott a csataban kiirtottak a csaladjat is(hacsak nem tudtak sokaig kitartani es kompromisszumot kotni)vagy minimummegfosztottak oket a birtoktol/hozzakenyszeritettek a fiatal notagokat a gyoztes hiveihez stb stb.

ezneménvagyok 2016.06.24. 16:55:42

@Thomas Dantes: "És miértnem futott cikkcakkban? De miértnemmiértnem?"

Mert nem volt ott Jaguármancs, hogy súgjon neki :-)

ezneménvagyok 2016.06.24. 17:07:35

@broáf: "Amikor Stannis ment Deres ellen, akkor tökig ért még a hó, és a winter meg még mindig coming, akkor most hova tűnt a hideg és a fehér táj?"

Csak egy kis melegfronti hatás. A sárkányok miatt felborult az időjárás, mert Dany nem hajlandó korlátozni a Co2 kibocsátásukat. :-)

ezneménvagyok 2016.06.24. 17:24:36

@agnesko: "Szerintem az Éjkirály szem élytelenebb. Ő amolyan démoni fenyegetés, aki természetétől fogva gonosz, és az ember elpusztítására tör. "

Egyetértek, egy ilyen karakterből legfeljebb egy Spielberg tud igazi gonoszt kreálni (Cápa), de ahhoz már tudni kell. Meg mondjuk nem árt, ha összesen öt szereplő van a sztoriban, és mindenki más jobb nála, meg rájátszik a tudatalatti félelmekre. Az éjkirály ennél sokkal haloványabb. Kicsit abban bízom, hogy egyszerűen még nem jött el az ideje, és az utolsó évadra ütősebb lesz a figurája.

ezneménvagyok 2016.06.24. 17:34:36

@zoli12345: "Amúgy a mások a tengeren nem tudnak átkelni, nem igaz?
Tehát a másik kontinenst nem fenyegetik."

Majd télen átmennek a jégtáblákon, mint a jegesmedvék.

nota19 2016.06.24. 18:03:05

@Tóthi: nem tudom, hogy Kisujj mennyire van tisztában a Királyvári helyzettel. Szerintem teljesen képben van, és tudja, hogy a Lannisterek északon nem igazán tényezők (hogy is mondjam, kompetensek?) szóval kisebb dolguk is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzanak.
Az arával kapcsolatban pedig, amikor Petyr átadja Sansát Roose Boltonnak, mondja, hogy még érintetlen, de a gyökér azt feleli rá, hogy ez őt nem érdekli. A lényeg, hogy elvileg érintetlen, és ezt játszották meg a Boltonok. Ehhez nem kellett semmilyen eljárás, sem itt sem a könyvben.

szepi79 2016.06.24. 19:27:43

@Janos Mohacsi:
1. ez nem a középkor, csak hasonlít rá
2. de ez mindegy is, az a lényeg, hogyha ramsay, akinek nem volt örököse, a csata előestéjén meghalt volna, akkor vagy nincs is csata egyáltalán, vagy ha van, akkor lényegesen egyoldalúbb a dolog. az umbereknek és a karstarkoknak nincs kihez hűségesnek maradniuk, a halott ramsay meg nem bünteti meg a semlegeseket se.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.24. 20:17:14

@nota19: A Boltonoknak nem feltétlen egy szűz menyasszony kellett, hanem egy Stark lány, aki szül egy Stark-Bolton örököst a családba, ezzel legitimálva a család igényét Deresre és Északra. Ramsay nyakaszegett gebe csaja meg is mondja Sansának, mielőtt BűzösTheon lelöki a várfalról, hogy Ramsaynak csak az azon részek kellenek Sansából, amik egy gyerekhez kellenek, a többi mehet a levesbe. Ha Sansa szült volna egy fiút hites urának, valószínű már másnap nyugodt szívvel adták volna a kutyáknak, hiszen megvan az örökös, nem kell tovább az asszony, aki csak bonyolítja a helyzetet. érdekes egyébként...Bolton papa és Ramsay gyakorlatilag versenyt dugtak egymással, hogy ki tud előbb fiúörököst felmutatni...Azt a menetet Bolton Papa nyerte meg, de Ramsay meg késrántásban volt gyorsabb XD

Janos Mohacsi 2016.06.25. 00:02:17

@Hüpna: Hat azert Ramsey meg joideig elve preferalta volna Sansat(csak a Miranda feltekenysegbol mondta a masik dolgot), viszont be akarta torni.
Amirol beszeltem az a mi lett volna ha. Olyanok a viszonyok,hogy a semlegesseget sem lehet turni, hiszen akkor nem teljesitik a parancsokat a tobbiek sem(maffiatorvenyek: ha nem demonstralod a kemenysegedet,akkor hulyenek neznek). Persze a tobbi szereplot kisporoltak a filmbol.
Kivancdi vagyok mi lesz a zaro reszben vasarnap. Kisujj nem kerhetne maganak Sansat csak Jon Arrynnak. A Freyeknel is lehet geb sz. Melissandrei felb..ta Davos agyat, de erdemes lenne megolni?? Nem hiszem.

Janos Mohacsi 2016.06.25. 00:04:21

@Hüpna: Valojaban nagycsalad nelkul bem igazan elte volna tul senki sem a kozepkorban, foleg egy fonemesi csalad. Ergo az is furcsa, hogy a Boltonokbol csak ketto maradt(biztos csaladi hagyomany a rokonirtas).

nota19 2016.06.25. 10:17:49

@Hüpna: teljesen egyetértek,így igaz. Annyit még hozzátennék, hogy Roose óvta (volna) Ramsayt az indokolatlan kegyetlenkedéstől. Persze nem azért mert jófej volt, hanem mer látta hova vezethet mindez. Ramsay nem látta, vagy nem érdekelte. Roose mondta is, ha veszett kutyaként viselkedsz, úgy is fognak bánni veled. Az mindenesetre érdekes, hogy nem Ramsay veszettkutya üzemmódja miatt vesztett, hanem egy olyan sereg miatt, amiről nem tudott. Ez az északi urak hozzáállása miatt érdekes számomra. Umbert és Katrstarkot láthatólag nem érdekelte. Hol van akkor a North remembers? És ezután mit fognak lépni?

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.06.25. 15:50:55

@nota19: "Hol van akkor a North remembers?" ez nekem már az évad eleje óta böki a csőrömet. Szerintem a készítők kapkodásának esett áldozatul ez a szál is. Mert az eddigiek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a North remembers mozgalom kimúlt Sansa előző évadban megnyúzott komornájával.

Janos Mohacsi 2016.06.25. 17:32:58

@Hüpna:
A North remember hat evve valt!! A regenyben a Freyek egyreszt tuszokat tartottak a nemesi csaladokbol, masreszt katonailag segitettek a Boltonokat. Itt me az volt:
1, A Karlstarkok kibuktak Robbra, es bar nem vettek reszt a megoleseben, azert szivesen tettek volna. Meg mindig bosszut allnanak a Starkokon most a Boltonok mellett
2, Az Umberek megbekeltek Ramseyval, mivel az megolte az apjat, masreszt a vadaktol jobban feltek,mint a Boltonoktol.
3, A tobbi nagy haz(Manderly-k, Howard Reed stb. kiblettek sporolva a sorozatbol-???)
4, Ha nincs megfelelo ero,akkor nem kovetik a tobbiek. A Starkok osszes sajat embert legyilkoltak a par szolga kivetelevel szoval ugy gondoltak Jon-ek gyengek. Az igazi erejuket most is a vadak adtak(mert azoknak maskeppen csak vesztenivalojuk volt) meg par kisebb haz.
Na ez a magyarazat.
Ugylatszik a Starkokat is annyira szerettek,mint a nepek Robert kiralyt(Aerys idejeben jobb volt-hallgatta Arya a 2ik sorozatban asszem).

Janos Mohacsi 2016.06.27. 09:05:39

@Janos Mohacsi:
Na megint jo nagy osszecsapkodas lett az evad vegere, ahelyett, hogy kibontakozott volna a tortenet. Csakba gyors lezarasra torekednek, hogy mar csak a Whitewalkerekkel legyen koltseg.

Dekatlon 2016.06.27. 19:22:58

@Janos Mohacsi: persze jó dolog fanyalogni,
és valóban nem történt túl sok meglepő ebben a részben,
de szerintem nagyon szép iparosmunka. Stabil alapvetés a köv. évadhoz

Cérnahuszár 2016.06.27. 22:19:56

@Dekatlon: nekem tetszett, engem azért meglepett arya :)
a konteók kezdenek bejönni, de nem is baj, ez végre olyan lezárás volt hogy nem anyázok, hogy elhullott egy pozitív karakter
nekem ez most bejött
amit nem értek, a vörös papnő dolga, na de majd jól kibeszéljük az öfiben

Cérnahuszár 2016.06.27. 22:21:08

ja, a teleportos képesség azért fura na, úgy látszik a hbo-nak ez az új skillje (arya, varys)

Janos Mohacsi 2016.06.27. 23:32:13

@Cérnahuszár: Nekem pl. pont o nem tetszett. Nem akarok spoilerezni, de tanult majd egy evet oszt a lenyeg meg 2 perc. Sokkal jobb lett volna ha ugy megy, mint a regenyben WF-ben.
A masik a gyors teleportalasok ide-oda
szinten gazok. Viszont szerintem igaz lesz,hogy Aerys+Joanna Lannister=Jamie+Cersei. Az ifjabb kiralyno es a valoquar=Danerys(es nem Margery).

svonk 2016.06.28. 16:06:58

Kicsit szubjektiv, de szerintem "A fattyak csataja" jobban hangzik es pontosabb forditas is.

Janos Mohacsi 2016.06.28. 16:55:22

@svonk: Hocsata, Havasok a pályán, Fattyuharc, Havasok harca, Emberek a Havason...

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.06.28. 17:27:56

@Janos Mohacsi: Tyrionnal kevered, aki fiatalabb ikertestvéreinél.

NewToM 2016.06.28. 18:31:03

@adamskij: Tyrion utoljára született, ugyanis az anyjuk belehalt a szülésbe. Emiatt is utálja Cersei az Ördögfiókát :-)

Janos Mohacsi 2016.06.28. 18:35:20

@adamskij:
Mindenki Tyrionnal jon,de szerintem pont forditva: ok vannak Aerystol Tyrion meg Tywintol. Igy Danerys a fiatalabb testver.

mézescsók 2016.06.29. 10:45:47

@Janos Mohacsi: Tyriont nem égették meg a sárkányok, amikor a láncuktól megszabadította őket (6. évad 2. rész, ha jól emlékszem). A könyvben simán megsütötték a Quentin Martell nevű fazont, ki biztos volt benne, hogy Targeryen származék.
Vagy jobban bírja a hőséget.
Egyébként lassan mindenki Targeryen lesz a kommerek fantáziájában. Kéne egy máglya, esetleg egy bazi nagy sátor. Beterelni mindenkit, meggyújtani. Aki kijön, annak lehet igénye a Vastrónra.

Petrow 2016.06.29. 10:51:07

@mézescsók: Ezt a megoldást esetleg lehetne adaptálni... üvegzseb után lehetne a neve azbeszting, vagy hasonló...

broáf 2016.06.29. 11:01:04

@Hüpna: ezektől függetlenül lehet, hogy a kis Bolton ott röhög már egy ideje Sansa hasában.

mézescsók 2016.06.29. 12:12:27

@Petrow: Tűzpróba....... Sárkányok tánca helyett Tűztánc.
Máskülönben nem vagyok piromániás.

Dekatlon 2016.06.29. 14:01:22

@Cérnahuszár: Arya még csak-csak, az ő történetszála kicsit időtlen volt, bármikor megtörténhetett.
De Varys! Ő minimum repül.
Csak azért visszahozni, hogy ott feszíthessen a hajón a törpi mögött, szerintem elég felesleges.
Várhatta volna őket a kikötőben.
süti beállítások módosítása