Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Jóban Rosszban 24. hét

2016. június 21. 14:00 - lulu1.0

Fanni csak bevállalja ezt a bizonyítós eljárásos mizériát. Mivel titokban kéne tartani, így elmondja Szilviának és Mónikának. Szilviából előtör az anyatigris. Bodolai Bandi depresszióssá válik a pincébe zártságtól. Gyöngyi és Misi igyekszik segíteni Neki kilábalni, de inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Adél és Big a békülés mezejére lépnek. Vera még mindig nem hisz Szabináéknak, ám rájött, hogy a hátulról mellbe az hathatósabb, mint a szemből üvöltözve. Müllerék addig kutattak, amíg csak találtak egy harmadik, Ákoshoz köthető áldozatot is.

24_het_1_bekezdes.jpg

Ákos nyaka körül szorul a hurok. Nem elég, hogy az exe olyan alibit igazolt neki, ami inkább árt, mint használ, most még előkotorták a vélhetően egyes számúnak nevezhető áldozatát. Ottó, Jenő és Gabi profilozókat megszégyenítő módon összerakta, hogy ez az ember nem bírja a visszautasítást. Mások sem szeretik, de mondjuk nem ölnek miatta. Ákos vélhetően igen, és szuvenírként mindig elrak valamit, ami köthető a gyilkossághoz. Ne ezeket a tárgyakat fogják hamarosan jól megtalálni és ezáltal lebuktatni Őt. Mindeközben Szilvia, aki Fanni majdnem mamájának gondolja magát, lekapja Szlávikot a tíz körméről, amiért belerángatták a lányt ebbe a lehallgatósdiba.  A lényeget átlátva, miszerint Fanni bevonása távol áll a hivatalos eljárástól, követeli, hogy azonnal fejezzék ezt be. Jenő igazat ad Szilviának, de szerencsére így sem kell feladniuk az elképzeléseiket, hiszen Gabi újabb nyomra lelt.

24_het_2_bekezdes.jpg

Bandinak egyre inkább nehezére esik ez a pincében dolgozás. Rájött, hogy hiába imád bütykölni, Ő egy szociálisabban érzékenyebb lény annál, mint, hogy egyedül senvedjen egy mesterséges fénnyel elárasztott helységben. Olyan nagyon odavan, hogy egy, a 70-es - 80-as években igen divatos, bólogató kutyával beszélget jobb híján. Mivel azonban nem szeretne hálátlannak tűnni, akkor sem jelzi, hogy ez így már nagyon nem lesz jó, amikor jelenlegi főnöke, Hannácska, bővítési szándékáról tájékoztatja. No, nem a föld felszínén, csupán a szomszéd pincét még megvenné a mostanihoz, hogy azután jól összenyithassák.

24_het_3_bekezdes.jpg

Ebben a nem túl fényes helyzetben Misi és Gyöngyike igyekeznek segíteni. Történetesen abban, hogy Bandi legalább Böbének bevallja a pinceundoritiszt. Kitalálják, hogy egy vacsorameghívásnál nincs is alkalmasabb színtér az őszinteségre. Persze Böbe nem hazudtolja meg magát. Öt percen belül eljut a várható eljegyzés prognosztizálásától egészen Gyöngyiék leendő gyermekének keresztelőjéig. Amikor rájön, hogy ezek közül egyik sem következik be a közeljövőben, viszont a férje az első mélypont után fel akarja adni az eddig oly vágyott álommelót, igen-igen kiakad.

24_het_4_bekezdes.jpg

Vera ugyan taktikát váltva, de nem tágít attól, hogy lebuktatja Szabináékat. Őszintének tűnő bocsánatkéréssel és szánom bánommal elaltatja barátai gyanakvását, de változatlanul figyel. Szabináék érzik a veszélyt, ezért Ők is nagyon kedvesen, de szintén támadásba lendülnek a másik oldalról. Csabinak nem nagyon akaródzik, de a terv az, hogy meg kell hódítania Verát. Ehhez persze össze kell ugrasztani jelenlegi élete párjával, Lacival. Viszonylag könnyen sikerül ezt megoldani, azzal, hogy Lacit először csőbe húzzák és kicsikarnak belőle egy korai még a házasság típusú vallomást, amit persze megosztanak Verával, majd ismét csőbe húzzák és elhitetik Vele, hogy ezt a csorbát csak úgy tudja kiköszörülni, ha azonnal megkéri a lány kezét. Szerencsétlen pasi a nagy kapkodásban hibát hibára halmoz és még a munkahelyén szerelme elé térdel a nagy kérdéssel. Vera sokkot kap, hogy egy talponállóban, részeg vendégek körében, ráadásul mások késztetésére történt mindez. Csabi-Laci 1:0

Címkék: jóban rosszban
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása