Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Négy esküvő 3x10 - A hülyepicsaság kimaxolása

2016. június 18. 08:57 - sixx

vlcsnap-2016-06-18-00h39m07s190.png

Na, ezt is megéltük, a termékelhelyezéssel sújtott vagy inkább súlyosbított (idióta magyar nyelv a két jével) évadnak menten vége, addig viszont még lesz két esküvés, egy romantikus, meg egy falusi. Na, adjunk a melónak.

Melinda és párja egy színházteremben ad elő valami kis performanszt a mi kedvünkért, de igazán kár volt fáradni szerintem, úgysem értékeljük. Legyen elég annyi, hogy Melinda Istvánt a legjobb barátnőjének tartja, aki nem mellesleg egy korábbi diszkólátogatás során letaperolt minden csajt. Ez itt sokkal több kérdést felvet, mint amennyit a szűkös keret adta lehetőségek (agysejtjeim száma) megválaszolhatnának, szóval hagyjuk inkább. Az esküvőre a bariarik olyan ruhában érkeznek, mintha a kínai piacra ugrottak volna le Recebok mackóért, innentől amelyik a ruhát, vagy stílust kritizálja, az menjen a faszomba.

vlcsnap-2016-06-18-00h43m26s139.png

Fanni a dekoráció láttán - saját elmondása szerint - majdnem dobott egy hasast, amit azért kurvára megnéznék. Ja, és attól volt kiborulva, hogy a dekor jobb, mint az övé volt. Petra a ceremóniára várva valamiért nagyon ideges, jár a lába feszt, tán elfogyott a munkavédelmi kokain? Alexa szerint a terem szépen fel van díszítve, de esküvői hangulat sehol. Na, jön Melinda, szerintem tök oké a ruhában, fején fátyollal, de Petrának persze nem tetszik, hol a csöcse benne, kérdezi őszinte felháborodással a hangjában, mintha az lenne a legfontosabb dolog egy nőben. Oh, wait, Petra csöcseiben vagy másfél köbméter szilikon van. Fanni is górja a ruhát, miközben az esküvésre egy farmeringben bírt elmenni, amit meglátva a nyolcvanas évek telefonált, hogy Bruce Springsteen egyik zenészének sürgősen kell a fellépőruhája vissza. Fanni is a csöccsel van megáldva.

Igen? Igen. Na, kezdjük a mókát, mielőtt Petra elalszik. Alexa szerint Melinda és István végig remegett, és tényleg, meg vannak hatódva kajakra. Ez a buli sem megy le simán, kell valamit játszani (de minek), ezúttal fogadalmakat írnak a bariarik egy papírra, anmiknek köze van az ifjú párhoz, és a amiket ők vállalnak be helyettük. Mit tudom én, pl. "holtodiglan", oszt későb lehet mutogatni Petrára, akinek ez kurvára nem jön be. Aztán léggömböket eregetnek, és jön egy nyitótánc is, és ezen a ponton lett teljesen világos, hogy Istvánnal, de valószínűleg Melindával sem stimmel minden, azaz ha valaki azért baszogatja őket, mert bénán táncolnak (mert bénán táncoltak), az nem biztos, hogy a legélesebb kés a fiókban. Igaz, Petra?

Mondjuk én jót szórakoztam a valóban esetlen, de legalább ezerrel odatett táncon, Petra arcára viszont úgy ült ki az undor, mint a meztelen seggére a só a pucéremberes reality műsorban. A bariariknek melegük van, éhesek, semmi nem jó nekik, de jön a kaja végre, csontleves, aminek az illata jó, de az íze Petra szerint fos, nincs íze, kellene bele Erős Pista. Petra szerint a levesben a borsó éretlen és kemény, Alexa a vegetán túl semmit nem érez benne. Oké, jöjjön a főétel, svédasztalos formában. Petra félretolja a többieket, és teleszedi a tányért, ahogy kell, MERT ELFOGY HA NEM ÓVATOS, majd egy Mami néven szólított asszonyt fenyeget meg azzal hogy táncba viszi, szerencsétlen nő köpni-nyelni nem tud.

vlcsnap-2016-06-18-07h36m16s538.png

A hússal persze baj van, nincs megsütve, nincs grillezve, nincs ízesítve, NINCS. A krumpli nem friss, kimeredt, de legalább a rizs jó. Ez is valami. Petra a párolt húsra azt hitte, nyers, elmagyarázták neki, hogy nem. A probléma, Fanni szerint, hogy a szakács időben megfőzött mindent, de közben telt az idő, a melegen tartó edényekben meg a kaja kimeredt és szar lett. Mindegy már, jöjjön valami kunszt, István bűvésztrükköt ad elő, de úgy, hogy az utasításokat, amiket a közönség egy random tagjának ad (Petra) papírokra írtak fel, egy haverja meg felolvas. Ennek biztos lesz majd értelme, csak nem látom. Petra aszongya, hogy próbálja oldani a hangulatot, ami nagyon szar. Mondjuk nem látok egy nejloninges rokont sem üvöltve hányni, az igaz. A trükk tré.

vlcsnap-2016-06-18-07h43m16s630.png

István és Melinda ad a bariariaknak egy-egy kis üveg eperpáleszt, ami nem az első ajándék az este folyamán, és ha azt mondom, hogy Petra mindet otthagyta, akkor senki nem csodálkozik, ugye. Van sztárvendég is, egy köpcös, a nyakában vörös sálat viselő pali, akit tuti ismernem kellene, de a faszom se tudja ki az, énekelni fog, és az Operettszínház tagja, na azért nem tudom, hogy kicsoda. Legalább nem playbackel, és megvan az is, mire ment el az 1,8 milliós költség egy része. Fanni vágja a palit, Mészáros Árpád Zsolt, akire rosszat nem is tud mondani. Asszem ez az első műsorelem, amire Fanni nem tud rosszat mondani. Petra számára ez volt a mélypont:

Még jobban lehúzott az életről.

Mariann és István, akikről ez az egész szól, viszont élvezték, és maradandó emléknek tartják, hogy miközben a pali a Rómeó és Júliából énekelt, ők táncoltak. Nekem inkább az a maradandó emlék, hogy mindezt egy vonatozás követi, amit hatóságilag tiltanék be, sőt, lenne gondolatrendőrségem, mint a Különvéleményben, és amikor valakiben csak megfogalmazódik az ötlet csírája, máris rárúgnám az ajtót. A vonatozás közben Petra haját egy pali marokra fogja, és tekeri, helyes. Ja, és Petra tényleg megtáncoltatta Mamit, és énekelt is, mikrofonba. Táncolgatnak, de különösebb meggyőződés nélkül. Torta is van emeletes, pink, természetesen egyik arának sem ízlik. Pontok: a helyszín és a dekor Fanni szerint fasza, de miért nem a főépületben voltak, 5 pont. Alexa szerint Melinda ruhája tré volt, 3 pont, Petra értékelhetetlennek tartja a hangulatot, 1 pont. A húszból. Azt a picsát.

Alexandra sztorijának felvezetésére egy réten kerül sor, ahol a leánykérés megtörtént. A vőlegény újvidéki, az esküvő hagyományos lesz, a határ két oldalának szokásait ötvözve. A nagy eseményre éppen megérkező bariarák közül Melinda hagyományos vidéki kajára számít, de Fanni már előre is tud gyökér lenni:

Jó, hagyományos, de azt is el lehet baszni. Érted.

vlcsnap-2016-06-18-07h58m46s884.png

Petra nem állja a falusi romantikát, és amikor meglátja a helyszínt, legszívesebben hazamenne. Hogy pontosan mi baja van, az egyelőre nem világos. A szokásoknak megfelelően rozmaringot tűznek a ruhájukra, Fanni érdeklődik is, oszt ha nincs? Akkor nem jössz be, mondja egy idős néni határozottan, én nem mernék emberkedni vele. Petrának ez lehet a menekülő útvonal, és kell is mert kijelenti, hogy már most tudja, hogy szarul fogja magát érezni. Hogy pontosan mi baja van, nem tudom, de egy falusi esküvés nem a kapkodó idegbetegek sportja, azt lehetett tudni előre. Két órás várakozás után történik végre valami, szülőköszöntő, amit a talpig csillogós ezüstbe öltözött vőlegény szipogva mond el Petra meg Fanni meg kis híján kiröhög.

Annyira nem jött át nekem ez a dolog. (Fanni)

A szülőköszöntés után vonulás kezdődik, és ezen a ponton kénytelen vagyok szolidálni a bariarákkal, mert baszki, a menet úgy mozog, mint egy lassított felvétel, és ez lehet, hogy hagyomány, de értelmetlen, és gonosz, mert ettől a Kályhaezüstbe Öltözött Fiú nem fogja jól érezni magát, sőt, kurva szar napként fogja letenni a fejbe ez a napot. Persze, ha ez a cél, akkor nem szóltam. Na, lányos ház, a vőfély kéri Alexát, de nem jól, legalábbis Petra szerint, aki látott már pár ilyet, és ez nem volt jó. Fanninak nem a menetelés, kikérés fájt, hanem a tempó. A falun átsasszézó menetben én is agybajt kaptam volna mondjuk. A ceremónia helyszíne kicsi volt, az örömszülőknek nem jutott szék például (bezzeg Petráéknak igen).

Nagyon csúnya volt ez a ruha, jött, mint egy cső. (Petra)

Igen? Igen. Na, menjünk bulizni, mert ezek elalszanak, ott a tanácsházán. Kimennek, azt remélve, hogy történik valami, de nem, a zenekar ugyanazt az egy számot játssza, és mennek megint, lassan.

Takarodjon mindenki a faszomba. Én biztos nem sétálok. (Petra)

Az utcán a menet azért nem halad, mert lépten-nyomon táncolnak. Petra lábát kikezdte a cipő, levette. A helyszín dekorja kissé zavarbaejtő, én kurvaisten, hogy nem húznék fel díszítőelemként SEHOVÁ, piros focilabdákat, de legyen ez az én bajom. Melinda csalódott a helyszínben, se sátor, se kert, Fanni pedig egyenesen egy tornateremhez hasonlítja. Leülnek, de jön értük valaki, gyertek, meglepi lesz. Hát az lett, a nagyi népviseletbe öltöztette be mindegyiket.

A meztelenkedéshez jobban hozzá vagyok szokva, mint az ilyen népviseleti ruhához. (Petra)

Melinda városi emberként furának tartja a ruhát, de nem ellenzi. A tempó viszont nagyon lassú, mire kijön a kaja, ezek majd meghalnak. A leves sűrű, ahogy kell, belefőzve a tyúk, a zöldségek, a bélés, Petra természetesen már hányik az egésztől, nem is eszik belőle, de hát ezt ki nem szarja le. Melinda szerint finom leves volt, kicsit sós, de oké. Fanni is így gondolja, Petra viszont továbbra is hisztizik, mert egy hülye picsa, amikor Fanni mondja neki, hogy mindjárt jön a körömpörkölt, akkor felháborodik:

Ki eszik ma már ilyet? Te látod az én testalkatomat?

Láttam, nem nagy szám. A sültökkel vajon mi lesz a baj? Jó, a krumpli elég szarul néz ki, meg nem is túl sok (falusi esküvőben éhen maradni az nagy szégyen), Petra most azért borul ki, mert nincs csirke, csak sertés, PEDIG Ő SZÓLT. Beleszól abba is, hogy Melinda mit eszik, aki ezen felbassza magát kicsit. Petra karfiolt eszik csalamádéval és kenyérrel, és Fanni is éhen maradt. A buli szarul indul, és szarul is megy tovább, a mulatós zene Melindának nem jön be, Petra meg úgy tesz, mint aki élvezi, de nem. Fanni attól borul ki, hogy a zene tökegyforma, a ritmus ugyanaz, a tánc dettó.

Ezek a helyiek azt a táncot ismerik, hogy balra, jobbra, kört alakítunk. (Petra)

vlcsnap-2016-06-18-08h29m37s541.png

A torta három emeletes, rajta a vőlegény marcipánfugurája focilabdával áll, értem már a dekort, a helyi Dombi Tibiről van szó. Fanni a tortát valamiért nem górja, nem is értem. Petra külön kap tortát, laktózmentest.

Nem annyira ízlett. (Petra)

vlcsnap-2016-06-18-08h33m04s164.png

Aztakurva, a hülyepicsaságot tényleg kimaxolja ez a liba. Indul valami vonatozáshoz hasonló tánc, mire Fanni kiborul, menjünk haza a gecibe, és elindul kifelé, a másik kettő követi. Tényleg leléptek. Pontozás: Petra szerint a ruha ótvar, 1 pont. A hangulatra Fanni 3 pontot ad, Melinda a kaját értékeli 2 pontra. Baszki, ennél alacsonyabb pontszám még sehol nem volt, igaz, ilyen fos esküvők sem, ha már itt tartunk.

Na, jön a limó, a négy picsa kicsípve várja, fogalmam sincs, ki nyer, de Petra aszongya, hogy ő leszarja, mert ő beül az autóba és megy. Hahahaha, Fanniék nyertek. HATVANÖT PONTTAL BASZKI. 150 a max. Alexa esküvőjére 23 pontot adtak, mondja is a csaj, hogy Fanni nem volt fair játékos, de hát a többi sem, baszki, a hangulatra 80-ból hetet adtak összesen. Melinda 35 pontot kapott, és csalódott, Petra 43-at, és bőg.

Na ennyi volt, köszönöm a megtisztelő figyelmet, hogyvolt van még a blogon kismillió, tessék csak olvasni őket szorgosan.

Címkék: négy esküvő
36 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.06.18. 10:13:11

Mi a rossebről szol ez a műsor, vagymi?

Flankerr 2016.06.18. 10:25:01

@Lady Scarlett: "Visszatért végre az egyik kedvenc realitym, ami olyan, mint a Hal a tortán, csak bolond menyasszonyokkal, akik egymás esküvőit pontozzák, és aki a legjobb, mehet csudanászútra. Ennyi, egyszerű, mint a bot, de vicces. Az új évad első körében négy menyasszony feszül egymásnak, köztük Karda Bea, a 65 éves mátka, egy Andi, egy Anita és egy Ági nevű csaj, sok lesz az A betű Beának, ezt most mondom. Az értékelés a megszokott, a ruhát, a helyszínt, a kaját és a hangulatot pontozzák, utóbbi 20 pontot ér, előbbiek tízet."

qwertzu 2016.06.18. 10:25:55

Kibaszott ostoba pontozási rendszer van. A nyerő stratégia nyilvánvalóan az, ha mindenkinek alacsony pontszámot adsz, valamint az is logikus, hogy leszóld a többiek esküvőjét, hogy a másik 2 versenyző is alacsony pontokat adjon.

A végeredmény jósolható.

dorcsimpi 2016.06.18. 10:41:53

sixx, help! a "gor" szo itt milyen jelentestartalommal szerepel? nalunk ottho a "dob, hajint" szinonimaja, de itt kontextusba agyazva sehogy se jovok ra :) koszi.

nyelv-ész 2016.06.18. 10:43:40

Mi ez a tömény szófosás? Ki az a mazochista, aki ilyeneket végignéz? Pláne cikket ír róla? Illetve bocsánat, én vagyok a hülye, hogy még végig is olvasom.

hidroponi 2016.06.18. 11:14:27

ezek a szarok forgatokonyv alapjan keszulnek..ki az az idiota aki meg el is hiszi amit lat?

fáncsi28 2016.06.18. 16:35:23

Épp az imént fejeztem be ennek a résznek a nézését és a pofám leszakadt attól, amit ezek műveltek. Már a múlt héten írtam, hogy ilyen ótvar prosztó népség még nem volt, ezt nemhogy tartom, de hatványozottan így érzem. Buta, faragatlan, rosszindulatú némber volt mindegyik.
De mind között a legalja Petra volt, akit 1. nem tudom, honnan kukázott ki a Viasat, 2. nem tudom, miért futtatja (és gondolom pénzeli is rendesen). Ez a nő olyan sötét ostoba gyökér, hogy mostanában nemigen láttam ilyet. Mondjuk ez már a pucéremberes realityben is lejött. Ha ő nyerte volt, szétcsaptam volna a tévét. Azt se értem, mire van olyan nagy arca, szegény olyan ronda, hogy az etióp gyerek nem meri elvenni tőle a rántott húst. Ja, egyébként ha már kaja. Mindent leszólt, de mindig ő volt az első, aki úgy ugrott a kajára, mintha egy hete nem zabált volna.
Ezeket a ribancokat ki öltöztette? Vagy ki nem szólt nekik, hogy "helló, esküvőre nem megyünk szanaszét szakadt farmerban". És még ezek kutyázták egymás ruháit.
Száz szónak is egy a vége, egyik garnitúra se volt nagy szám, de az évad utolsó két adása egyenesen vállalhatatlan lett.
Sixx-nek köszi a jó kis hogyvótokat, amik ezerszer többet értek, mint maguk az adások.

inebhedj - szerintem 2016.06.18. 18:06:03

OFF: Hülye picsák, hülye picsák, meg idióta, idióta, de majd az lesz igazán húzós, mikor megismerkedsz az angollal is: ghoti. ;)

Irbisz 2016.06.18. 20:54:12

Nem tudja valaki, ezek önkent vallaljak ezt a bazari majomkodast, vagy kapnak erte zsetont?

sixx · http://comment.blog.hu 2016.06.18. 21:51:13

@oli90: nem volt nehéz kitalálni, melyik vagy, alá is írhattad volna, de tényleg mindegy. nem, nem voltam ott, én a tévéműsorról írtam. van még valami?

Szilárd vélemény 2016.06.19. 00:54:26

@oli90: Már meg ne haragudj, de erre van egy mondás: "Aki kurvának áll..." Gondolom ismered. Jelentkeztél egy műsorba, aminek hatására sok ezer ember látta az összevágott anyagot. Ez alapján lesz egy véleményük, a kritikusoknak is lesz, de újra leírnám, senki sem kötelezett, hogy jelentkezz. Ha igen, az ezzel jár. Egyébként nyugi, Petra vitte a legalja szintrt, nincs miért szégyenkezned. Az az ostoba primitív nő, nemhogy az illemet, az alapvető emberi viselkedést sem tudja. Külön neki, rá figyelve hoznak neki valamit, aztán az leszarozza. No comment.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.06.19. 05:01:34

@oli90: ez a műsorról egy kritika, tessen már megérteni, ettől még lehetett jó az esküvő, biztosan jól is éreztétek magatokat, de! Tekintettel arra, h ez egy tv műsor, mi a látottak alapján tudunk véleményt mondani. Az meg, h emiatt negatív lett, köszönjétek a Viasatnak, de ne a leírónak, aki természetesen egy kicsit éllel ír, mert jómagam is hasonlóan láttam, pl.. Arról meg nem ti tehettek, h elcseszték ezt a formátumot, mert én több ilyet nem akarok látni.

Legyetek boldogok ;-)

É2I 2016.06.19. 07:40:11

Ez is lehetne a műszar alcíme: "Az egysejtűek megmondják a tutit."

Ez a petra még a pucér realityben is idegesítő egy darab volt. Viszont nézhetne tükörbe is, mert az a gebe ló aki visszatekint; saját maga.

@oli90: Kár volt idejönni a pofonért. Mondjuk egy focistának tudni kéne kezelni a verbális pofonokat is ;) De hát az ige-igekötő páros se nem megy ;) Remélem azért ennél jobban rúgod a lasztit.

Nbl 2016.06.19. 08:54:41

Sok műsor van amit nem nézek meg, csak a Hogyvoltját olvasom, de most még utóbbiban is átugrottam pár bekezdést, aki nem a blogot minősíti. Amúgy ez az egérfejű Petra tényleg annyira gáz, h a fejénél csak a stílusa irritálóbb. Kíváncsi lennék, ebből mennyi a saját kútfő és mi az amit a szájába adnak :)

legelső MortalWombat 2016.06.19. 17:03:09

@oli90:
Szerintem ha értenéd az iróniát, akkor értenéd.

Még valami: ha felénk egy esküvőm ilyen ruhában (farmer, póló, farmering,dzseki, vászon tornacipő)jelenne meg egy résztvevő, akkor odamennének hozzá, hogy itt és itt van egy helyiség, ahol átöltözhet az utcai, utazós ruhájából az esküvőire. Ugyanis ezek a ruhák a sértés kategóriába tartoznak. És igen, a Te nejedre is vonatkozik.

Szandy9 (törölt) 2016.06.19. 20:21:01

Na drágáim ebből elég!
1: Igen jelentkeztünk egy müsorban, és ? Se én se a férjem nem adott arra engedélyt, hogy meg emlitsenek minket bármilyen firkálásban!!!
2: Lehet védeni ezt a szar Blogot de semmi értelme meg kell forditani a helyzetett ti mit szólnátok hozzá!? na puszi pá :P :D

sixx · http://comment.blog.hu 2016.06.19. 21:13:05

@Szandy9: ki a faszomat erdekli, hogy te mihez adsz engedelyt? szerepeltel egy tevemusorban, a nagy nyilvanossag elott. az ilyenrol meg az ir, aki akar. ezt azert magyarazom neked ilyen reszletesen, mert latom, nem vagy igazan kepben a vilag dolgaival. a szerzodest legalabb olvastad? aki kurvanak megy, ne sirjon, ha basszak.

legelső MortalWombat 2016.06.19. 21:52:07

@Szandy9:
Na, drágám!
1. Ha ebből a 4-es eresztésből vagy az egyik ara, akkor gratulálok ahhoz, hogy 1x41+1x25 perc alatt (saját esküvő nem számít) sikerült ennyire lejáratnod magad!
2. Engedély? Kitől? Mire?
3. Aki az életének egyik legfontosabb eseményére beengedi a médiát, az meg is érdemli a kritikát.

Cimili 2016.06.19. 22:03:47

1 részt se láttam, de az ifjú pár reklamálós kommentjei nálam kimerítik a röhej kategóriát. Ezek hol élnek? :DDDDDDDDDDDD

csiberibe 2016.06.19. 22:05:25

Ennyi buta libát.. Mondjuk a férjek megérdemlik oket.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.06.19. 23:54:21

@oli90: kisfiam, inkabb vagyok ilyen, mint egy haszonleso, sertett fotballista, aki eladja a sajat eskuvojet egy tevemusornak egy kibaszott naszutert, aztan amikor nem nyer, mert a musor tortenetenek legkevesebb pontjat kapja, haborog. megprobaltad, nem jott ossze, nincs is ezzel semmi baj. csak a sertett vergodes, na az nem kellett volna. ha tudnal szoveget ertelmezni, kiderult volna neked is, hogy nem baszogattam az eskuvodet jobban, mint maset, sot, de most mar tenyleg mindegy. reszemrol befejeztem, javaslom, te is cselekedj hasonloan.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.06.20. 07:09:14

@Szandy9: kicsit fordítva ülsz a lovon. Onnan, h te aláírtad a szerződést, nem tudsz beleszólni semmibe. Eladtad magad egy műsor kedvéért. Ami nem baj, csak akkor ne lepődj meg. Ha valaki véleményt formál, amit le is ír egy műsorról, ahhoz neked már semmi közöd, sőt, segítek egy kicsit, mert nem sikerült megérteni az olvasottakat, ez egy KRITIKA.

Megjegyzem, semmi bántó nem volt benne.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.06.20. 07:11:05

@Cimili: pedig érdemes megtekinteni, cicus :-) Egy újabb műsor, amit teljesen elcsesztek. Viszont nagyon lehetne röhögni, de még azt sem.

Irbisz 2016.06.20. 09:09:53

@Cimili:
Ja, ezen a kommenten en is majdnem hangosan felröhögtem :)

Ha valaki nem csak ügyesen trollkodott, akkor az emberi butasag minösitett esetevel allunk szemben.
A sajat esküvöjükböl reality sot csinalnak, es utana felhaborodottan reklamalnak hogy micsoda kommentek születnek a TV-ben lathato, szerkesztett, vagott müsor alapjan.
No comment, csak felmerül az emberben, ezek szavazokepes allampolgarok … ?

julie0812 2016.06.20. 14:45:07

Na meg az hianyzik, hogy majd a csöcsök-és-pöcsök meg a farmosok is idejöjjenek reklamalni. Hahaha :D

Kartontigris 2016.06.21. 19:02:50

Ettől a Facebook beszélgetéstől itt a tetején, az egyik büszke férjjel eldobtam a hajamat!
:DDDD

Kartontigris 2016.06.21. 19:13:06

Most nézem, alább is ment a dráma!
Sírok!
:DDDD

Kirei 2016.06.21. 19:52:45

Ilyen az amikor valaki házhoz megy a lófaszért..

fáncsi28 2016.06.22. 16:43:41

Azért felhívnám az itt pampogó ifjú férj figyelmét, hogy nem sixx és a kommentelők a rosszindulatúak. Ez egy hogyvótos blog, az írója a műsorról ír, a hozzászólók pedig a műsort véleményezik.
Viszont az ő kedves arája aztán nem ment messzire rosszindulatért, mert ha a fiatalember visszanézi a Viasat műsorát, láthatja, hogy Petra után pont az ő asszonykája volt az, aki mindenről és mindenkiről hihetetlen undorral beszélt, ráadásul olyan ábrázattal, mintha épp hányni készülne. Szóval nekik csak ne essen semmi rosszul, mert a feleségéről végig sütött az utálat.
A műsor miatt meg reklamáljon a Viasatnál, de gondolom, ott észnél voltak és aláírattak velük olyan szerződést, hogy utólag ne lehessen picsogni. Na azt kellett volna elolvasni kedves fiatalok.
Ez meg itt egy olyan oldal, ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét a látottakról. Ha nem tetszik, nem kell a médiában villogni.

dr. pretender 2016.06.25. 10:00:06

a hangulatra nem 80 pontot lehet kapni összesen, hanem 60-at.
süti beállítások módosítása