Nem könnyű elszakadni a tengeri kalandoktól nyolc évadnyi Onedin hogyvoltozás után, de szerencsére a retro sorozatok között akad még pár hajós-kardozós-partraszállós, mint például jelen vizsgálódásunk tárgya. Első fiatalságukon túllevő és a másodikba lépő kortársaim közül bizonyára mindenki emlékszik a szúrós szemű kalózvezérre, akihez képest Flint kapitány, Fekete Szakáll, Anne Bonny és a Fekete vitorlák teljes stábja kismiska. (Ezért a megállapításért elnézést kérek kitűnő hogyvoltos kollégámtól, Pácsó Ármándótól, de ha egyszer ez az igazság…) Az 1976-ban Le Tigri di Mompracem címmel készült olasz tévésorozatot pár évvel később a Magyar Televízió is bemutatta, természetesen óriási sikerrel, a hogyvoltíró is rákattant és valamennyi ismétlését, ill. a sorozatból készült mozifilmet kigúvadt szemmel nézte. A hölgyközönség Kabir Beditől alélt el, a hímek a Lady Mariannát alakító Carole Andrétól, és nemtől függetlenül mindenki a Guido és Maurizio de Angelis testvérek zenéjétől (magyar hangja Neoton Família). Húzzuk fel tehát a vitorlát és csapassuk!

Valahol a maláj szigetvilágban előkelő ruhájú gyermekek játszódnak egy nagy kertben. A fiú tigrisvadászt az egyik állatbőrbe bújt szolgával, a kislány meg állatkerti gondozót egy bébielefánt etetésével. (Cukííí!) Persze nem sokáig tart az idill, mert a bokrok között feketeruhás nindzsákok tűnnek fel. Mérgezett nyíllal lefúvócsövezik a tigrisembert, a kisfiú fejére zsákot húznak és magukkal vonszolják. A kislány menekülne, de őt is elkapják, a megmentésére nagy rikoltással érkező bébiszitterrel heves verekedés alakul ki, és bár a nő mestermódra forgatja a kardot, a fúvócső lövedéke ellen nincs védve, nyakon lövik őt is és lesz neki kampeca. Kemény kezdés.

Fitzgerald ezredes, az angol gyarmati hadsereg tisztje érkezik látogatóba Brooke-hoz, a Kelet-India Társaság vezetőjéhez, aki kiskirályként uralkodik a bennszülötteken, ennek megfelelően fehér rádzsának szólíttatja magát és gyakran ölti magára az ehhez a titulushoz járó díszes ruházatot. Most éppen Selangor uralkodójával tárgyal, akitől a Társaság javára előnyös szerződést akar kicsikarni, következésképpen Selangor jól megszívná. Brooke ezt persze szépen becsomagolt beszédben tálalja, garanciáról beszél és védelemről a kalózok ellen, de mivel az uralkodó nem igazán hajlandó beleegyezni, az ablakból megmutatja neki az elfogott és a kertben fogolyként tartott két gyereket, a trónörököst és a húgát, hogy ezzel jobb belátásra bírja. A választás ezek után nem lehet kétséges.

Az immár civil ruhába visszavedlett Brooke hívatja Fitzgeraldot és barátságos beszélgetésbe elegyednek. Megtudjuk, hogy Brooke angol állampolgár, Indiában született és kitartó munkával sikerült magát feltornáznia legfőbb helyi potentáttá. Elve a kemény kéz, ezért időnként lefejeztet párat az elfogott lázadók közül, tessék, most is éppen ott vonul egy menet. Fitzgerald szerint az ilyen módszerek nem szolgálják Anglia érdekeit - viszont hatékonyak, veti ellen Brooke. A kivégzésre vonulók közül ekkor az egyik fejkendős fogoly dühösen felkiabál Brooke-nak, azzal fenyegetve, hogy kegyetlen módszerei miatt hamarosan utoléri a végzet: A Tigris nemsokára kiszakítja  a szívedet!, vázolja fel a fogoly lényegretörően a dicső jövőt, de Brooke-ot nem ijeszti meg vele.

Viszont a fehér rádzsa ősz fejében váratlanul merész terv kezd körvonalazódni: ez a hangoskodó csávó Sandokan egyik embere, esetleg az ő révén csapdába lehetne csalni a kalózvezért, aki egyedüliként még mindig ellenáll az angoloknak. Elmondja Fitzgeraldnak, hogy Sandokan egyik alvezére fehér ember, a portugál Yanez de Gomera, hasonlóképpen vakmerő, együtt vezetik a mindenfelől hozzájuk sereglett malájokból, indiaiakból, kínaiakból, dajákokból, észak- és dél-koreaiakból, meg még ki tudja, hányféle nemzetiségből álló bandát. Főhadiszállásuk Mompracem szigetén van, Fitzgerald felajánlja a harchoz a hadiflotta hajóit, a két angol biztos benne, hogy így már simán legyőzik Sandokant. Ha-ha, ahogy azt Móricka (angolul St. Moritz) elképzeli!

És ha már ennyit beszéltünk a kalózok főhadiszállásáról, máris odaváltunk, Yanez távcsövön át pásztázza a tengert, előtte fiatal maláj leányzó térdel és húzogatja… a széles pálmalevelet mozgató madzagot, a korabeli rusztikus légkondicionáló kapcsolószerkezetét. Yanez Sambiglionggal, a nagydarab mindenessel beszélget az immár két hónapja távollévő főnökről, jöhetne már.

Yanez szerint az angolok a teával hódították meg a világot, ezért is fontos a helyes teázási szokások ismerete és a megfelelő mennyiségű tej adagolása, bár ő a maga részéről jobb szereti a vörösbort. (Én is!) Az oktatást egy félméteres kobra megjelenése szakítja félbe, de még mielőtt támadásba lendülne, Yanez egy laza lövéssel leteríti. (Hidegvér rules, állatvédők sucks.) A pontos találatot megünneplendő Yanez rágyújt, majd előkap egy üveg portóit és megjutalmazza magát egy pohárkával. Ebből még jópár palackkal van raktáron, nem úgy, mint dohányból, Yanez Vikidál Gyulát idézve arról panaszkodik Sambigliognak, hogy utolsó cigarettája ég. Tengeri Pók, egy másik vitéz harcos lép hozzájuk, de új híre neki sincs, mindenki Sandokan érkezését várja.

Brooke és Fitzgerald biliárdoznak, az ősz hajú közli, Selangor uralkodója másnap aláírja a szerződést, hatásos volt tehát a nyomásgyakorlás az elrabolt trónörökössel és a kis hercegnővel. Az ezredes szívesen váltana pár szót a gyerekekkel, ezért gyorsan megnyeri a partit és indul Brooke után. A különszobába lépve azonban váratlan látvány fogadja őket: az őrök kiterítve, a szoba üres, kiröppentek a madárkák! Egy véres katona tántorog elő, ki tette ezt?, kérdezi Brooke, mire a válasz: A Tigris!

A tengeren gyorsan szeli a habokat egy háromárbocos vitorlás, a fővitorla fölött a korai munkásmozgalmak lobogójára utaló vörös zászlót lenget a szél, benne hímzett tigrisfej, yeah. Már Mompracem közelében járnak, a  szigetről sárkányeregetéssel (!) és üdvlövésekkel fogadják az érkezőket, durrogtatás ágyúval, puskával, pisztollyal és babfőzelékkel. És igen, itt van végre Ő, a nagy Sandokan, büszkén áll a fedélzeten, bal kezén bazi nagy köves gyűrű, ezek szerint nemcsak vitéz harcos, de szereti a smukkot is. Mosolyogva nézi a partot és arról beszél a kiszabadított gyerekeknek, hogy hamarosan hazajutnak Selangorba, és többé senki sem fogja bántani őket.

A főcímzene és a parton ujjongó tömeg egyre hangosabban tombol, végül a hajó horgonyt vet a kikötőben. (Hardcore rajongóknak íme a dal csehszlovák feldolgozásban, a találatért köszönet Flankerr kollégának.)

Férfias ölelkezés Yanezzel, sikerült a tervem, a gyerekek biztonságban vannak, mondja Sandokan. Majd a szigeten történt eseményekről érdeklődik, unatkoztunk, nem volt sok minden, csak egy holland hajót meg egy kínai teherhajót fogtunk el, feleli az alvezér. Megmutatja a közeli barlangban elhelyezett zsákmányt: selymek, ékszerek, az egyik ládában díszes gyűrű, ezt Essex grófja kapta Erzsébet királynőtől, magyarázza Yanez, a műkedvelő történész. A holland hajó rakománya külön van csoportosítva, rengeteg fegyver és különféle borok, biztos Labuánba szánták a katonaságnak. Van még egy harmónium is a cuccok között, Sandokan érdeklődő arccal vizsgálja a hangszert, biztos nagy zenebarát, bár megszólaltatni nem tudja.

Előhozzák az elfogott holland hajókapitányt, Van Dorent, aki vitézül harcolt, de végül kénytelen volt megadni magát. Elmondja, hogy a harmóniumot Labuan Gyöngyszemének, Lady Marianna Guillonknak kellett volna leszállítani, Sandokan elgondolkozva hallgatja a hollandot. Bátorságáért egy vastag arany karperecet ad át neki és szabadon engedi, lovagias kalóz ez, ha eddig kétségeink lettek volna.

Éjszaka újabb harcos érkezik, Koa, hohó, ő az, akit Brooke csalinak szánt! A gyanútlan vezér übercsinos mellénykében, nagy örömmel fogadja és biztatja, számoljon be mindenről, ami vele történt. Koa mesélni kezdi szépen kiötölt hazugságát, hogyan szökött meg Brooke fogságából, és hogyan ücsörgött koldusnak álcázva két napig a kikötőben. Két hadihajó jött, de csak vizet vettek fel és elmentek, magyarázza, ezek szerint most nincs védelme Labuannak?, kérdez közbe Sandokan. Nincs bizony, helyesel Koa, én meg hiába ordítok a monitor előtt, mint a bábszínházban veszély esetén, hogy vigyázz!, a kalózvezér meg sem hallja, hanem azonnali támadásra ad parancsot. Yanez szerint ehhez 15 hajó kéne és legalább 2000 ember, annyi viszont nincs. Sandokan azonban magabiztos, szerinte éjszakai támadás esetén egyetlen hajóval is sikeres lesz a rajtaütés.

Másnap reggel válogatott csapattal nekiindul, a harcosok örömükben rikoltoznak, hogy újból a vezér oldalán harcolhatnak majd, ezért kihajózás közben hangosan megy a kihahózás is (bocs). Koa nem vesz részt az örömködésben, csíkos rabruhára emlékeztető öltözékben feszült arccal nézeget és Sandokant figyeli, aki valszeg Lady Mariannára gondolhat, mert nagyon keményen áll a fedélzeten… Patan nevű emberét hívatja, akit lecsesz, mert a múltkori harcban részegen vett részt, a főnök azonban nem végeztette ki, mert Patan bátor harcos. Most viszont lehetőséget ad neki, hogy elsőnek támadjon az ellenségre és meghaljon, így teheti jóvá a múltkori elhajlást. Patan elfogadja a különös gráciát. (Tessék, ez a mi kalózvezérünk igazságos is, alig negyedóra alatt mennyi pozitív tulajdonságát ismertük meg.) A figyelő jobb felől egy kínai dzsunkát jelez, a fedélzetén füst gomolyog és fehér zászlót tűztek ki rá, minden bizonnyal bajba került. Odamegyünk és megnézzük, dönti el Sandokan, elővigyázatosságból azért megtölteti az ágyúkat.

Sandokan pozitív tulajdonságainak listájára felkerül tehát az emberséges is, pedig a dzsunka nem a betörő víz miatt merül ám mélyre, hanem a gyomrában rejtőző nagylétszámú katonaságtól! A parancsnokuk Fitzgerald ezredessel távcsövön figyeli a közeledő vitorlást, bennünk meg ismét beindul a bábszínház effektus és kiabáljuk, hogy vigyázz!, de hangunkat elnyomja a feszültségfokozó zene. A fedélközben kínai kalapos statiszták gerjesztik a tüzet egy nagy kondérban, nyilván odakozmálták a kutyahúst, a trükk viszont hatásásos, mert a sűrű füst szépen bodorodik.

Sandokan közelít, de gyanakszik, mert túlságosan mélyre merül a dzsunka, nem vízbetörés lesz ennek oka, hanem a túl sok ember. Ez csapda!, jön rá éles elmével (újabb strigula a tulajdonságokhoz), de már nincs idő megfordulni, túl közel vannak. Ezért kiadja a Kormos István zseniális meséjéből, A Pincérfrakk utcai cicákból ismert jelszót: Előre, ne hátra! Rá, rá, rá a macskákra! Teljes sebességgel száguldanak a dzsunka felé és hatalmas reccsenéssel összeütköznek, elsőnek Patan ugrik át a megcsáklyázott dereglyére. Rövid úton lelövik, íme a felelőtlen alkoholizálás káros következménye. A fenékben rejtőző katonák szuronyt húznak a puskáikra, így várják a támadást, ami jön is, mint a fergeteg, Sandokan tenyérnyi széles karddal a kezében veti át magát a dzsunkára, emberei a nyomában.

Kardozás, lövöldözés, vérzivatar, Sandokan kitűnő stratégaként (betelt a papír, nincs több helyem a striguláknak) egymaga elállja a fenékből felvezető keskeny lépcsőt és kettesével kaszabolja le a kitörni akaró katonákat. Elég hosszú időbe telik, mire azok rájönnek, hogy náluk puska van, amivel lőni is lehet, nem csak a szuronyával döfködni, így aztán sortüzet adnak és kirohannak. Sandokan félreugrik a roham elől, ekkor az eddig lesben álló Koa előlépve pisztolyt szegez rá és mellkason lövi! A vezér maga elé ránt egy random katonát, akit pajzsként használva a korláthoz vonszolódik, a katonák még rálőnek párszor, végül Sandokan bezuhan a tengerbe. Basszus, úgy emlékeztem, hat részes a sorozat, erre már most megölik a főszereplőt?!

Sandokan meghalt!, terjed el a hír a kalózok között, így aztán a katonaság gyorsan felülkerekedik és pár perc alatt végeznek a támadókkal. Az egyik maláj égő fáklyával lerohan a raktérbe felrobbantani a puskaport, de Fitzgerald még időben utoléri és lekardozza. A hullákat sorra a tengerbe dobják, a parancsnok szerint Sandokan cápaeledel lesz, nincs szükség rá, hogy felkutassák a holttestét. A dzsunkáról átszállnak a hajóra, Fitzgerald a várakozó Koának odaveti, hogy amint Sarawakba érnek, megkapja a jutalmát.

Koa erre nem szól semmit, azt is halkan, még egy darabig ácsorog, majd előkapja tőrét és leszúrja magát. (Tud spórolni a csávó, bár nem magának, hanem az angol kincstárnak.) Fitzgerald értetlenkedve néz, a parancsnok felvilágosítja, hogy a maláj erkölcs szerint az árulás büntetése halál. Így beszélgetnek a fedélzeten és közben persze ügyet sem vetnek a hullámokon úszkáló roncsdarabokra. Pedig az egyik távolodó deszkadarabba alulról egy kéz kapaszkodik, aminek egyik ujján egy bazi nagy köves gyűrű csillan meg…