Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x60 - Gone boy

2016. május 29. 10:01 - sixx

screen_shot_2016-05-29_at_09_45_33.png

Az utolsó előtti adásban két dolog történt, amiről lehet írni. Na jó, három, de abból egy a mai adásra lett időzítve, nekünk csak egy kis ízelítőt mutattak egyelőre. Oké lehet volt négy is, de akkor már nagyon megengedőek vagyunk. Megint Zé van a vártán, remélem nincs semmi baj Anikóéknál a kicsivel, és csak azért nem ment már le a farmra, mert ő maga is unta a banánt, ahogy mi is, mert valljuk be, elég lapos lett a műsor harmadik harmada. Na mindegy, erről majd lesz egy hosszabb írás, ez most nem az a műfaj.

Gyere ki a hóra!

Amit tegnap a szarul megvágott promó lelőt, és amit a logika diktált: Szinti Attilát viszi ki magával, mert van esze, illetve fasz se tudja, mert istenigazából azt nem lehet tudni, hogy a közönségkedvencnek tartott Gergő, a mulyaság két lábon járó szobra, mennyire lenne aktív egy párbajban, és ugye Gaben sem bizonyított még ezen a téren. Attila viszont egyszerű célpont, közellenség úgymond, így amikor Zé bejön az utolsó kihívást megdumálni, nem volt kérdés, mi fog történni. Attila persze tudta, hogy ez lesz, sőt, a Szintire rakott jellel ő maga provokálta ki az egészet. A legjobb az egészben Barni volt, aki a konyhában randalírozott, és megette a lisztet, illetve Zé, aki belekóstolt a mézbe, és aszonta, hogy fasza. Attila a szokásos üdvözült mosollyal az arcán fogadta a dolgot, oké, én megyek ki, ez van.

screen_shot_2016-05-29_at_09_45_13.png

Egy apróság: azzal, hogy nincs zsűri, és nem a lakók döntik el, ki kapja a pénzt, hanem a nézők, az RTL által megvágott, tulajdonképpen manipulált adásfolyam alapján, a műsor eddigi menetének és a szarnak adnak egy pofont. Nem értem, miért nemmerik bevállalni a színtiszta belső döntést, ami alapján persze dettó nem nyerhetne az idegbeteg Attila, félreértés ne essék, nem neki drukkolok vagy valami ilyesmi (Dóri volt a favoritom), csak szeretném egyszer látni, hogy az Éden Hotel mellett van egy olyan reality a tévében, amiben a szimpátiaszavazatok lófaszt sem érnek.

Ha azt mondom, ugorj kútba, beleugrasz?

Gaben? Bele. Fogalmam sincs, mi vitte rá Gabent az idiotizmuson túl arra, hogy belemásszon a kútba, amiből kijönni nem biztos, hogy annyira egyszerű, bár azt sejtem, hoy az RTL nem hagyta volna beregadva a nyomorultat. Mindenesetre lemászik, mert neki ez van a bakacslistáján, kész szerencse, hogy a kecskebaszás nem.

Lehet lent van a kislány A körből. (Gaben)

Kap a nyakába egy lámpát, rákötik a kötelet a derekára, és mászik lefelé. Felfelé már nem annyira egyszerű, de majd kiderül, mondja Gaben, a bátor és/vagy debil. Egy ideig tud menni, utána egyre nehezebb, csúszkál a lába a falon, kimerítő a mászás, panaszkodik. És a nézők ennek fognak megszvazni 20 millió forintot.

screen_shot_2016-05-29_at_09_48_32.png

A havon

Az utolsó párbajra csak ketten mennek ki, Attila és Szinti. A játéktér ketté van osztva, van egy nagy sártenger, a végén egy ajtó, azon túl egy asztal. A feladat: a sárban elrejtett 10-10 téglát meglelni, szétverni, kivenni belőlük azt a kulcsot, ami nyitja az ajtót, azon átmenni, az asztalra halmozott szalmát meggyújtani, a tűzzel begyújtani egy fáklyát, azzal visszaszaladni a mocsár elejére, ott egy oszlop, ott megint begyújtani valamit, oszt kalap. A téglák közül 3-ban van kulcs, de csak egy nyitja az ajtót, és különböző színűek. Szinti a veres, Attila a kék. Az első feladat eg Survivor-téma variációja, ennek idie verziójában, csak mondom, homokban kellett keresni mindenféle baszokat, és a kambodzsai 40 fokban 3 játékos is hőgutát kapott a másfél órás kaland alatt, egyiküket helikopter vitte kórházba, mert kis híján nagy baja lett.

Itt annyira nincs meleg, plusz a mocsár is hűt, ugye. Beleugranak, keresnek, a téglák bele vannak ásva a mocsárba, sok minden ez, csak nem könnyű. Az egész a mákon múlik, éppen elsőre is meglehet a kulcs, de akár egy óra után sem. Keresnek. Sokáig. Talélnak, nincs kulcs. Keresnek tovább. Szinti, amikor egy kék téglára lel, visszanyomja a víz alá, nem túl sportszerű, de érthető, a tégla viszont valami könnyű anyagból van, így feljön a felszínre. Attila az első tégláját kibassza a partra, majd visszamegy a mocsárba, nem is értem, miért nem csekkolja le azonnal, hogy van-e benne kulcs, de aztán valószínűleg megteszi, mert Zé narrálásábó kiderül,higy 3-3 tégla után még sehol semmi.

Fáradnak, Attila egy vörös téglát talál az Szintié, de nem dobja vissza, hanem odadobja neki, ez sportszerű, és Szinti viszonozza is a kedvességet. Aztán Szinti a második kulcsos téglában meglelei azt a kulcsot, ami jó, kinyitja a kaput, és megy tüzet gyújtani, ami megintcsak nem olyan, mint a Survivorban, azaz itt össze van készítve minden, és csak az a dolga, hogy kovával szikrát csiholjon, de kurva lassan egy neki. Közben Attila a sárban fürdik, és tessék-lássák keres téglát csak, hogy miért, nem tudom. Az ő kulcsai nem nyíitnak semmit. Szinti végre meggyújtja a tüzet, majd a fáklyát, és megy vissza, Attila meg felhagy a kereséssel, és átviszi a sáron, mert úgyis mindegy, legalább szerez pár jó pontot. Szinit nyer, Attila szevasz.

A hó után

Attila elbúcsúzik az állatoktól, látványos a jelenet, na. Gaben és Szinti elköszön tőle, Gergő leszarja, de egy kézfogás belefér azért. Attila balra el, a kapuhoz nem kíséri ki senki, mert ezt kéri (nem mintha annyira mentek volna), kint négyet pattint az ostorral, majd felül a szekérre, és szevasz.

A ma esti adásban eldől, ki nyer, de lesz egy összefoglaló is, amiben kiderül, hogy dugta meg Gegő Szintit, aki a reggeli ébredés után azt motyogja neki oda, hogy

Tőlem ugyan nem tudja meg Brigi.

Legjobb valóságshow-s mondat EVÖR.

Címkék: a farm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanda.Ipse 2016.05.29. 10:11:54

Az fog nyerni, akit a kanális akar:)

perszepolisz 2016.05.29. 10:19:58

Szerintem Szinti nyer. Legyen végre egy női győztes is. Gergő elvesztette a női szavazatokat, ezzel a dugással. (Igen mert ez még mindig nem fér bele sokaknál) Szinti párbaj győzelme meg ugye még csak most volt, szóval élénken él az emlékezetben.

Dirty Lyle 2016.05.29. 10:20:09

@Perspektíva: statisztikai hibahatáron belül van :)

Perspektíva 2016.05.29. 10:23:58

@perszepolisz: A játék elején Brigit kedvelted. Szeretted volna a döntőben látni Cinti helyett?

Sanda.Ipse 2016.05.29. 10:25:17

További jó fórumozást és estére szurkolást! Majd utólag megtudom, hogy ítélt a nép, mert nem fogom tudni nézni:)

Zephyrous 2016.05.29. 10:27:33

Gaben nyerjen, mert bár buta, de legalább szórakoztató, dolgos, humoros, jószívű.
Gergő nem érdemli meg, mert nem szórakoztató, unalmas figura, aki ha nyerne, azt az üzenetet közvetítené, hogy tujasággal és konfliktuskerüléssel meg lehet nyerni egy valóság show-t (erre sajnos már több példa is volt a VV történelmében, akkor is népharag lett belőle, ezekről a győztesekről azóta sem hallani semmit)
Szinti megérdemelné, mert hányatott fos volt a gyerekkora, viszont a stílusa és a hangja elviselhetetlen, ráadásul nem is dolgozott sokat a farmon.

Perspektíva 2016.05.29. 10:27:41

@Sanda.Ipse: Az a sanda gyanúm, hogy ipse fog nyerni :))))

perszepolisz 2016.05.29. 10:30:49

Igen, simán. Én most sem tudom megítélni Brigit sem, elsősorban azért, mert kb április közepe óta nem láttam egy teljes részt se elejétől a végéig.
Cintiről viszont azt gondolom, hogy baromi ellenszenves, mert megtestesít mindent ami számomra idegen. Ez az ellenszenv vele kapcsolatban már az első percben megvolt és nem is változott. Ez egyébként olyan öreges dolog részemről, mert egyszerűen én nem értem a 20 éves embereket (lányokat főleg nem :D) Lehet hogy azért mert okosabbak, kitartóbbak, életrevalóbbak, szebbek, mint én).
u.i: Hát ez egy elég szép coming out volt részemről :D
u.i2 Kíváncsi vagyok az összefoglaló hogyvoltra.

Atanos 2016.05.29. 10:49:29

Aki még nem látta volna lehet szavazni az aranyköpésekre. :)

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=139783690&t=9232011

Plusz le is lehet tölteni őket.

data.hu/get/9749127/Aranykopesek_NET-re.txt

D.Leery 2016.05.29. 10:53:31

A játékot egyértelműen Cintia nyerte. A pénzről majd a nép szavaz úgy, ahogy... tudjuk...

vikitutáló vagyok 2016.05.29. 10:57:12

@perszepolisz: Igen,és kit dug meg?Nála nem bűn,?

perszepolisz 2016.05.29. 11:00:57

@vikitutáló vagyok: De. Sőt az a furcsa hogy ennek ellenére csak Gergőt ítélik el az emberek.

penna 2016.05.29. 11:07:41

"Attila persze tudta, hogy ez lesz, sőt, a Szintire rakott jellel ő maga provokálta ki az egészet." szerintem egyszerűen nem mert egyik fiúra sem jelet tenni. az 5. kiválasztás óta csak lányra tesz. (Heni, Szinti többször, Brigi)

"Fáradnak, Attila egy vörös téglát talál az Szintié, de nem dobja vissza, hanem odadobja neki, ez sportszerű, és Szinti viszonozza is a kedvességet. " ez pont fordítva volt.

de a lényeg számomra az, hogy akit utáltam, kiesett. mivel nagy sajnálatomra Dóri már nem nyerhet, innentől nekem nagyjából mindegy, ki fog nyerni. mert mindegyik mellett és ellen is tudnék érvelni. de ezt már sokszor megtettük itt hetek óta. most talán hajszállal Szintinek örülnék a legjobban (de szerintem 3. lesz), aztán Gergőnek és Gabinak szinte egyformán.

zsuzsha 2016.05.29. 11:25:56

Csak a pontosság kedvéért, Cinti adott először ajándék téglát Attilának, aki viszonozta ezt!!! Vajon miért nem megy egy óra a párbajok alatt, hogy kiderüljön szerencsétlenek menni ideig csimpaszkodnak az oszlopon, turkálnak az agyagos gedvában.
És, hogy ki fog nyerni? Cinti 2+1 (legerősebbnek mondott) pasit ütött el valószínű a nyereménytől, de elviselhetetlenül visít és affektál, Gábor jópofa, de ostobácska, Gergőnek szép teste van, de lagymatag, és a botkormányos (farkával gondolkodik). Ez a felhozatal, ebből fognak választani a népek, ami (ha nem bunda, és tudni lehetne szavazatok számát) tanulságos lenne, hogy mi tetszik a magyar népnek.

2016.05.29. 11:39:16

Hát ezt Görgő elk*rta. Nem kicsit, nagyon. Már ha tényleg az történt, ami. Mert lehet ebben még csavar. Illetve nem tudjuk, hogy hogyan kezdődött/végződött.

De mivel már tegnap estétől lehet szavazni, a hölgy szavazók már folyamatosan büntetnek. Szerintem. Nálam is vesztett Görgő a népszerűségéből, de csak azért, mert ha tudja, hogy esélyes, azaz legalább 1/3 esélye van, akkor nem kell a végére egy ilyen kockázatos Qrást bedobni. Ez önsorsrontás. Nem igaz, hogy nem bírta volna ki. Bár Szintinek tényleg jó segge van :-D

Kedves sixx: Szinti dobta oda Attilának az első téglát. És ez a rész egyáltalán nem volt unalmas.

,, 2016.05.29. 11:42:56

kíváncsi vagyok gergőtől számíthatunk-e még ma a riportólban egy szemlesütős bocsánatkérésre brigi felé... brrr

Rémület 2016.05.29. 11:50:04

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): remélem, nem. Szerintem, gondolkodott, gondolkodott, hogy mindjárt kimegy és kezdődik a végét nem érő blikk lávsztori és inkább rövidre zárta. :))

D.Leery 2016.05.29. 11:56:54

A Farm legszimpatikusabb történése sixx elsőzése volt.

Cimili 2016.05.29. 12:13:01

Én egyáltalán nem ítélem el Gergőt, ha igaz ez az összefekvése Szintivel. Miért ne tette volna meg? Egyedülálló pasi, Brigi többször is átvágta, csalódott benne. Amiért én mégis inkább Gabeszra szavaznék, hogy Gerivel ellentétben ő nem unalmas, sőt számomra szórakoztató volt, rajta lehetett nevetni. Az meg egyenesen nem érdekel, hogy Geri okosabb nála. Ez nem műveltségi vetélkedő volt.

Attilajukkaja 2016.05.29. 12:13:23

Van, aki ezt nezte?????????????????

Cimili 2016.05.29. 12:13:33

@D.Leery: Jaja, nekem is bejövős volt. :DDDDDDDDDDD

terjőke kígyószisz 2016.05.29. 12:19:04

Kizárt, hogy a tehénlovagolást, a kútbamászást saját maguk találták ki. (Pl. a kamera a kútban előkészületet igényel.)

Ha Gergő valóban együtt volt Szintivel, ráadásul reggel meglepődött rajta, akkor nem különb, mint Brigi a csókolózással...

Nagyjából egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy már mindegy számukra ki nyer. Dóri kiesével még maradt valami szikrája bennem a szimpátiának Gergő felé, de a kutyacsókolgatós eset ezt minimumra redukálta. A szex Szintivel kétélű fegyver, egyrészt "mégis van esze, időben lerázza Brigit", másrészt "eltűnt a tapintatos, nyugodt, udvarlós jópasi".
Szinti gyerek még, kéne mellé valaki, aki kezeli a pénzét. De az önfejűsége miatt szerintem jó eséllyel nem tud élni a lehetőséggel.
Gábor talán képes lenne nem visszaélni a pénz adta lehetőséggel. De valami miatt mégsem gondolom, hogy jó helyen lenne nála a pénz.

Rémület 2016.05.29. 12:24:09

@terjőke kígyószisz: szinti lakást akár venni. Megveszi és már nincs is mit kezelni. Azért az a csaj, aki tök egyedül boldogul már x éve, nem nevezhető gyereknek.

terjőke kígyószisz 2016.05.29. 12:24:47

@Cimili:

Gergőnek van humora, csak ritkán került adásba, és nem nagyon értették bent. Gáborral nem együtt nevetünk, hanem rajta. A lámás-alfahímes szövegén jót nevettem, aztán belegondoltam, hogy hányan nevetnek még így rajta.... senkinek nem kívánom azt, hogy ilyen maradjon.

terjőke kígyószisz 2016.05.29. 12:27:06

@Rémület: valóban, képes talpon maradni. De a makacssága, dacossága jelzi, hogy mennyire éretlen.

Perspektíva 2016.05.29. 12:32:56

A felmérések szerint Gergő mindig sokkal több szavazatot kapott, mint a többiek. Ezzel a húzással csak kigyenlítettebb lesz a verseny. Ez a csatorna érdeke. Hogy Gergő miért ment bele?...biztos van rá magyarázat. Ilyen ember, pénz, sok pia. Ki tudja?

Rémület 2016.05.29. 12:34:09

@terjőke kígyószisz: és gondolod, hogy makacságból csakazértis elveri a pénzt? Nem hinném. Szerintem pénzügyekben érett.

12zahra12 2016.05.29. 12:34:58

@Cimili: Ezzel vitatkoznék. Gergő folyamatos morális beszédével képletesen mindig Brigi fölé helyezte magát. Azzal, hogy egyik napról a másikra összefekszik egy másik nővel azt a látszatot kelti, hogy bort iszik és vizet prédikál. Vagyis a Farmos "játéka" színjáték volt. Ő is ugyanolyan laza erkölcsű, mint Brigi. Ergo egyik kutya, másik eb. Gergő a (mutatott, megjátszott) tisztalelkű, egyenes játékát egy mozdulattal kettévágta és kinyírta saját magát.
Vagy te úgy gondolod, hogy akkor most kvittek, hogy mind a ketten átvágták a másikat? Gergő ugyanazt csinálta amit ő elítélt. Akkor miről beszélünk?

terjőke kígyószisz 2016.05.29. 12:41:31

@Rémület: Lehet. Az is lehet, hogy még kiderül. :)

12zahra12 2016.05.29. 12:43:39

@terjőke kígyószisz: Gábor egyszer már elvert X milliót az izmai felfújására. Úgyhogy én nem vagyok benne olyan biztos, hogy ésszel fektetné be a pénzt. Másrészt a többséggel ellentétben én ebben a nagy szerelemben sem hiszek annyira a barátnőjével. Én inkább a szexhiányt éreztem Gáboron, mint az óriási szerelmet. Az egyik legfontosabb közölnivalója a lány látogatásakor az volt, hogy nem verte ki a farkát. Ez volt a legfontosabb, ráadásul mikor tudja, egy ország figyeli?? Hát.... A lány részéről pedig inkább azt érzem, hogy leginkább azt élvezi, hogy valaki csorgatja a nyálát utána. Ha Gábor nyer, kint rá fognak csimpaszkodni a rafkós pénzéhes ribancok és kétségem sincs felőle, hogy ez a bamba fiúcska hagyja is magát átbaszni.

Cimili 2016.05.29. 12:45:24

@12zahra12: Azért azt se felejtsük már el, h amikor Briginek "prédikált", akkor igaza volt, mert úgy nézett ki, h egy párt alkotnak. De most? Szabad ember, Brigit ő már rég elengedte magában. Nálam ezzel egyáltalán nem nyírta ki saját magát, szerintem ő is nyerhet.

Cimili 2016.05.29. 12:47:23

@12zahra12: Bírom az ilyen jellegű jóslatokat. Mert egy kívülálló mindig jobban tudja, h mi fog történni.

Cimili 2016.05.29. 12:49:44

@12zahra12: Ez a kvittek vagyunk, meg számomra nem játszik, lécci ne adjál olyat a számba, amit nem mondtam!

Perspektíva 2016.05.29. 12:54:23

Jut eszembe! Régebben egyik kommentelőt az űrbe küldtünk, mert feltöltőkártyával akart szavazni. Szerintem visszajöhet a Földre ;))))

Empty Bee 2016.05.29. 12:57:41

@Cimili: "Szabad ember, Brigit ő már rég elengedte magában. "

És ezt Brigivel is közölte? Ugyanis Brigi még úgy tudja (az itt kint készült interjú alapján), hogy közös jövőt terveznek Gergővel. Magyarul ezzel Gergő ugyanarra a szintre süllyedt, mint Brigi, és ugyanazt csinálta, amit Briginek felrótt. Nem gondoltam volna az elmúlt pár hónapban, de Gergő odáig süllyedt nálam, hogy inkább adnám Szintinek vagy Gábornak, sőt, inkább szavaznék arra, hogy a Dunába öntsék, minthogy Gergő nyerje.

12zahra12 2016.05.29. 13:02:07

@Cimili: Én nem tudok róla, hogy hivatalosan szakítottak volna, hiszen mikor Brigi kiment, összeköltözésről beszéltek, ha jól emlékszem. Azt lehet, hogy a Gergő az apja reakcióiból azt szűrte le, hogy Brigi felejtős kategória, de ha ő olyan erkölcsi oszlopnak állította be magát, akkor egy laza este után nem vágódik be egy ribizli karjaiba. Még egyszer mondom nem lett volna ezzel baj, ha Gergő végig nem úgy játszik és nem azokat mondja amit.

D.Leery 2016.05.29. 13:04:29

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Gergőre vall: aki másba beleesik, magának ás vermet

12zahra12 2016.05.29. 13:04:52

@Cimili: Te komolyan úgy gondolod, hogy ha nyer nem fognak Gáborra a pénzéhes macák rámozdulni? :D

Janossz 2016.05.29. 13:06:14

Ha valakinek eddig kétségei lettek volna, hogy az Attila nevezetű a csatorna beépített embere, hát tegnap megtudta.
Szerintem az ő téglája a kulccsal valahol 80 cm mélyen volt elásva, és ezzel ő is tisztában volt, nem is sok sikerrel imitálta a nagy küzdelmet.
Az, hogy gyakorlatilag végig narrálta a sorozatot, egyértelművé tette a szerepét. Nem magában beszélt.
Én a maradék opciókból még mindig Gergőt választanám, de ilyen hülyeségekre elvből nem költök. Majd a NÉP! Az bölcs, mindig jól választ, mint tudjuk.

Kongó 2016.05.29. 13:08:41

Gratulálok Cintikének, még Attilánál is sunyibb, görényebb!Elérte a célját amit kitervelt.Jó, persze mindenki a pénz miatt megy be, de nem mindegy milyen áron próbál nyerni!A kislány nem is kislány, hanem egy rafkós K....!Gondolom, ezért került el az apjától is.Akkor is hajrá Gergő, de Gábornak is örülnék, csak ne a leszbi vagy ribi, vagy mit is mondhatnék rá.Fúúúj!

Cimili 2016.05.29. 13:18:04

@12zahra12: De, biztos rámozdulnak, de én úgy láttam, h szereti annyira a barátnőjét, hogy nem fog ezekkel a csajokkal foglalkozni. Azért annyira Gábor se buta.

,, 2016.05.29. 13:26:15

@D.Leery: ez egy jó mondás...Én nem is leszek már senkibe szerelmes sskk pont emiatt.

Rémület 2016.05.29. 13:28:36

@Kongó: ja. Szerintem se kellett volna megerőszakolnia szegény, naív Gergőt.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2016.05.29. 13:29:46

Attila érdemelte volna meg a pénzt. Magát adta, ( még ha olyan is amilyen !! ) Elfáradt, mert idősebb a többieknél, és sokat dolgozott. Gergő egy sunyi kis köcsög. Szintia borzalmas, ostoba.Gabesz meg bent volt és ennyi. de szerintem Attilát csak berakták, megbízásból, hogy legyen aki generálja a balhét. Különben jobban harcolt volna a végső párbajon. Csak lassan lézengett.Olyan ez mint a VV-ben Olivér is be volt téve az RTL megbízásából.Aztán Alekosz nyert. Szóval Ez most megint így jött ki, Attila volt a leg jobb, kár hogy be épitett ember volt.

12zahra12 2016.05.29. 13:31:28

@Cimili: Én kicsit BB Évi férfiváltozatát látom Gáborban. A naiv gyerek, akit majd szépen felapróznak és a vadak osztozkodnak a koncon. De ne legyen igazam. Az újságcikkekből pedig azt is tudjuk, hogy szórt ő már el nem kevés pénzt orbitális hülyeségre. A barátnőjével való szerelemről én már leírtam amit gondolok. De legyen ott is neked igazad. Aztán majd idővel meglátjuk. Mert cikkezni fognak az biztos.

Őzláb Gida 2016.05.29. 13:34:20

@12zahra12: Ahogy írod: "egyik napról a másikra összefekszik egy másik nővel" és ez minden egyéb pozitív emberi tulajdonságát felülírja? Rengeteg férfi borzasztó nagy bajban volna, ha ez igaz volna...

Jóska Pista 2016.05.29. 13:40:29

@12zahra12: te komolyan azt gondolod, hogy 20 millió akkora összeg, hogy ezért rámozdulnak a macák?
Sokkal fontosabb az ismertség, az meg a 20 millió nélkül is megvan.

Empty Bee 2016.05.29. 13:41:16

@Őzláb Gida: De a többi rengeteg férfinek nem kell 20 milliót odaadni.

Pácsó Ármándó 2016.05.29. 13:44:43

Különben is, ha végignézitek az előzetest, Gábor meg NAnikóval feküdt össze az utolsó este! :-)

12zahra12 2016.05.29. 13:47:47

@Őzláb Gida: Nem figyeltél rendesen arra, amit írtam. Azt írtam, hogy nem lett volna ezzel semmi baj, ha 3 hónapig Gergő nem úgy játszik és nem azokat mondja, amit. Ha nem állítja be magát a hűséges, józan gondolkodású férfinak. De így játszott, vagy nem? Brigivel pedig nem szakított. Magyarán amire a játékát felépítette, azt szétbombázta. Az egész játéka a szerelmi szálra épült. Jobban mondva az ő erkölcsi fölényére. Azt pedig a tegnapi Cintivel való hempergéssel lenullázta.

Cimili 2016.05.29. 13:48:10

@12zahra12: Azért én nem hinnék el mindent az újságíróknak. Ezt mondom úgy, h 2 húgom is újságíró.

12zahra12 2016.05.29. 13:49:49

@Jóska Pista: Hidd el, hogy ebben az országban nagyon sok helyen és nagyon sok mindenkinek óriási összegnek számít még a 20 millió forint.

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 13:50:44

Olvasom itt a hozzászólásokat, és ámulok. Lassan ott tartunk, hogy Brigit kell sajnálnunk. Hogy szegény gyerekes nő bedőlt ennek a sunyi nőfalónak. Ellett felejtve mit csinált ez a nagyszerű nő? Nem arról volt itt szó, hogy azért van Gergővel mert a pénzre hajt? Mert mintha ezt a többség elfelejtette volna. Gergő egy felnőtt férfi. Majd viseli ő a következményeket. Főleg ha ez a végső győzelmébe kerül. De egy éjszaka miatt még nem lett rossz ember. Brigike sokkal több alkalommal hibázott bent. És ha Dóri anni nem lett volna, láthattunk volna egy gruppen szexet is. Ebben biztos vagyok. @Ari11: Ne viccelj már. Attila és a munka, két különálló dolog. Az a látszat lődörgés minden volt csak nem munka. Mikor megmutathatta volna hogy tud dolgozni, az ásásra gondolok, akkor fogta és megcsináltatta a többiekkel.

12zahra12 2016.05.29. 13:54:32

@Cimili: Érdekes, tehát az újságcikkeknek nem hiszel, de amit az RTL összevagdos Gáborról vagy a szerelméről azt minden további nélkül. Egyik sem hitelesebb a másiknál. Magyarul azt hiszel el amit el szeretnél hinni. :)

Rémület 2016.05.29. 13:56:11

@12zahra12: szerintem Brigi szakított Gergővel, mikor elkezdett Attila seggébe bújni. Ott szakadt el végleg valami Gergőben.

Pácsó Ármándó 2016.05.29. 13:56:11

@Cimili: Szoktam? :-)

@ALOKSAKTWO: Kinek szurkolsz most, hogy kiesett Attis? :-)

Jóska Pista 2016.05.29. 13:57:59

@ALOKSAKTWO: Attila részre: pontosan. Se az ásást nem vitte végig, se a magunkért dolgozunk hetet, amikor a többiek adták össze neki a pénzt, mert se köcsögöt, se nyúlketrecet nem csinált, se diót nem tört.
Viszont remekül tud állatot simogatni, malacot ölelgetni, ezért én megszavazok neki egy éves belépőt az állatkertbe, különös tekintettel a kisállat simogatóra.

Cimili 2016.05.29. 14:01:24

@12zahra12: Megint kiforgatod a szavaim, ejnye.:) Nem azt mondtam, h nem hiszek, hanem , h nem mindent.:)

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 14:01:43

@Pácsó Ármándó: Így már senkinek. :( XD @Jóska Pista: Támogatom. Írjunk a csatornának, hogy ezt a vigaszdíjt kapja meg Attila. Már a kislányára való tekintettel is.

Cimili 2016.05.29. 14:02:44

Nna, koncentrálok az F1-re.:)

12zahra12 2016.05.29. 14:03:12

@ALOKSAKTWO: Szó nincs róla, hogy bárki sajnálja Brigit. Senki nem menti fel Brigit. Sőt Gergő hülye volt, hogy az első szarsága után nem ejtette. Csupán arra világítottam rá, hogy Gergő ugyanazt csinálta, amiért ő a párját elítélte. Semmivel sem különb a cselekedete. Ez pont olyan amikor Attila felhozta Cintinek a kapcsolatát az apjával és azzal hergelte Cintit, miközben ő is otthagyta a lányát. Magyarán olyannal piszkálta a másikat, amiben ő is kudarcot vallott. Így már érhető? Senki nem sajnálja Brigit, de a látottak alapján Gergő sem különb.

Cimili 2016.05.29. 14:04:18

@ALOKSAKTWO: Azt hittem, h azt fogod válaszolni Pácsónak, h a Hamiltonnak.:DDDD

terjőke kígyószisz 2016.05.29. 14:05:08

@ALOKSAKTWO: "Lassan ott tartunk, hogy Brigit kell sajnálnunk. "

A csudát. Szerintem Brigi továbbra is a férfiak réme, ha fiatal férfiaknak "menekülj tőle" típusú nőt kell mutatni, akkor ő jó példa.
Csak Gergő ezzel a részegen (?) összebújással (?) pont azt tette, mint Brigi a csókolózásokkal.

Pácsó Ármándó 2016.05.29. 14:05:53

@Cimili: Ot van a bal felső részen, az ESC és az F2 között :-)

12zahra12 2016.05.29. 14:06:19

@Cimili: Elbeszélünk egymás mellett. Majd az élet elintézi. Én nem hiszek a tündérmesékben. Attól én már sokkal több mindent tapasztaltam. De mondom legyen neked igazad. Aztán ha úgy alakul majd folytatjuk a csevejt a jövőben. ;)

Őzláb Gida 2016.05.29. 14:06:21

@12zahra12: Szerintem max az RTL építette erre a játékát. Ennyit mutattak belőle, semmi mást. Nem láttuk, hogyan dolgozott, ha énekelt, ha szavalt, semmit. Csak néha egy - egy játékos elszólásából. Ezért ezzel azonosítjuk, hát szerintem meg ennél azért ő lényegesen színesebb figura, és szereti a nőket... :D

Cimili 2016.05.29. 14:09:42

@Pácsó Ármándó: Ot? :P :) Tényleg, te kinek drukkolsz este?:)

Rémület 2016.05.29. 14:10:43

Akkor mondhatjuk, hogy Gergő és Brigi egy kutya, ha Gergő is úgy fog csinálni, mint, aki nem érti, mi a baj.

Cimili 2016.05.29. 14:11:04

@12zahra12: Ez igaz, én hajlamos vagyok hinni a tündérmesékben.:)

Rémület 2016.05.29. 14:24:05

Na, Kiminek már megint annyi.

Cimili 2016.05.29. 14:28:31

@Rémület: Sírok is, innentől már nem is nézem.:(

sziamiau19 2016.05.29. 14:34:07

Azért azt nem kellene elfelejteni, hogy ribike akkor mászott rá mindenkire, amikor még Gergővel "nagy volt a szerelem". Gergő pedig már csak most, amikor szerintem magában már rég lezárta ezt a kapcsolatot, hiszen pl. Adának és ÉNB Zsófinak is azt mondta, hogy nincs szerelem.

Cintihez pedig annyit, hogy akármilyen kis mocskosszájú leányzó is, mégiscsak ő picsázott el két nagyszájú, ki ha nem én pasit. Ő az egyetlen aki azt mondta, hogy tudja milyen, de szeretne ezen változtatni. Még csak 20 éves, bármi lehet még belőle. És azt se feledjük el, hogy milyen gyerekkora lehetett.

Attila meg már le volt zsírozva. Szerintem adtak neki 1 millát vigaszdíjul, oszt viszlát. Jó lett volna, ha már őt is és ribikét is rég kirakják, akkor talán nem lett volna unalmas és nézhetetlen ez az utolsó 1-2 hét.

Pácsó Ármándó 2016.05.29. 14:39:24

@Cimili: Hamiltonnak! :-))

@sziamiau19: Egyetértek, hajrá Szinti!
Attis még meghívják egy-két RTL-es celebműsorba, meg jár majd falunapokra.

,, 2016.05.29. 14:41:37

Szerintem ma úgyis visszamegy Norbi, szavazok rá inkább. hátha

Infomaniac 2016.05.29. 14:42:21

Én nem sok részt láttam, most próbáltam volna visszanezni a felező bulit, de hülye rtlen nem tudtam addig visszamenni. Viszont mindent olvastam itt. Nem szerettem meg Brigit az egyéb dolgai miatt, de bocs, nekem az, hogy buliból valaki több emberrel smacizik egy este, tök más dolog, mint osszefekudni valakivel. De azért hajrá Gergő!

Őzláb Gida 2016.05.29. 14:42:27

@ALOKSAKTWO: EKG , pont ezt gondolom. Ha elveszíti a játékot emiatt, úgy kell neki, parancsolt volna a farkának! De ettől még ez nem ugyanaz, mint amit Brigiről feltételeztünk/ láttunk, hogy pusztán érdekből volt vele, h a legnagyobb ellenségével kvaterkált, sőt kifejezetten feszítette a húrt sokszor.

sziamiau19 2016.05.29. 14:44:51

@Infomaniac: Erre csak annyit, hogy nem Brigin múlott a dolog!!!

Rémület 2016.05.29. 14:45:41

@Őzláb Gida: EKG.

Hajrá Gergő. Hajrá Szinti.

12zahra12 2016.05.29. 14:47:41

@Őzláb Gida: Ez nem érv, amit felhoztál Gergővel kapcsolatban, mert ennyi erővel, ezt bárkire mondhatnánk. Attilára is, hogy az RTL állította be pszichopatának, de ennél ő jóval jószívűbb. Lásd még a malacokhoz is odabújt tegnap a búcsúzkodáskor. Vagy Cintiára is, hogy mindig azt mutatták, hogy délig alszik, de lehet, hogy délután megcsinálta a feladatát, csak nem láttuk. Nyilván mindenkiből csak egy szeletet kaptunk, nemcsak Gergőből. Kidomborítani pedig azt lehet nyilván ami a játékosra a legjellemzőbb.
Az meg szintén nem érv, hogy Gergő szereti a nőket. Hát Brigi meg a férfiakat. 1-1. Vagy ami miatt Brigi ribanc, ugyanazért Gergő menő? Miért, mert az egyiknek lóg valami a lába között, a másiknak meg nem?
És újra mondom, nem Brigit mentem fel, hanem Gergőt IS elítélem. Nem azért mert lefeküdt Cinitával, hanem azért mert Briginek hónapokig szentbeszédet tartott olyan valamiért, amit ő is elkövetett az első adandó alkalommal.

loholka 2016.05.29. 14:49:58

@12zahra12:
abszolút igazad van. A többhetes hegyi beszéd a kínlódás a szerelem és a csalódás a kétkedés megjátszása nem bírta ki az utolsó 48 órát. A bemutató filmecskéből számomra az derült ki ő mászott rá Cintire / face oldal/. Nem kedveltem de ez a tette , maga a hányinger meresztgetheti a szemeit reggel, hogy jaj de hülye vagyok .Óóóó remélem ez a busz már elment kiestél a szerepedből apukám rendesen.. A kutya csókolgatásai, a hegyi beszédei, és a végén a ......
a tipikus vizet prédikálok bort iszom.
Nem értem a hétalvó mocskos szájú kis Cintit mért kezelik kislányként. 20 éves nem kislány és ahogy elmondta és mutatta is nagyon is benne van már az "élet -dolgaiban"
A pszichopatát se értettem mért kis hülyézte le mikor az barátnője is csak 22 éves . Rejtély . A párbajban szerencse kísérte a csajt és az, hogy a psziho kimerült feladta. Az egyetlen aki végig ember tudott maradni hát az nem a Gergő aki ugyan azt mondta, hogy ember ként jött be és ugy is ment ki,na ez nem jött össze neki ez egyedül a Gábornak jött össze, pedig biztos neki is viszketett már a varázsbotja mégsem ő ugrott rá a csajra. Ha már megígérte a szerelmének, hogy utazgatni fognak ha megnyeri hát vigye !

sziamiau19 2016.05.29. 14:54:36

@loholka: Azért azt nem tudhatjuk, hogy mennyi idő telt el, mert csak a mai adás lesz élő. Én úgy tudom, hogy Attist már 3 napja kiejtették.

Őzláb Gida 2016.05.29. 15:09:38

@12zahra12: Nem értek egyet, Attiláról amit mutattak, a stílusa, a szék Szintire emelése, az agressziója megbocsáthatatlan számomra, bármi mást mutattak volna ezt nem írhatná felül, mivel szerintem, SENKINEK sincs joga így beszélni, viselkedni a másikkal. Aki ezt megengedi magának, az tőlem bármi mást is csinálhatna nem tudnám támogatni. Nálam ezért bukott . Szintinek is van egy ilyen vonása, h néha minősíthetetlen stílust enged meg magának, de az pl. kiderült, h legtöbbször ezt védekezésül használja csupán, ha normálisan közelednek felé, normálisan reagál, az h mennyit alszik számomra irreleváns. Gergőnél a csatorna ezt a szerelmi vonalat lovagolta meg, csak erre fűzték fel az adásokat, ettől uncsinak, málénak láttuk. De azért szerintem az utóbbi adások simán le is építették ezt a kapcsolatot. Pl. Ada ki is kényszerítette Gergőből a vallomást, h már nem szerelmes. Amikor Zé megkérdezte kettőjükért játszik e, akkor is egyértelműen kijelentette, h csakis magáért. Ez a félremenés Szintivel ilyen körülmények között történt.
És a legfontosabb, én is nő vagyok, a lehető legtávolabb áll tőlem, h amiért egy nőt elítélek, azt egy pasinál menőnek találnám. És soha tőlem olyan kommentet nem találsz ahol azt írtam volna mekkora k Brigi mert a buliban ezt-meg azt tett. Nem, én Brigit nem ezért ítéltem el, hanem az előbbi kommentemben leírtak miatt.
Végül, abban nincs vita közöttünk, h Gergő hülyeséget csinált-e vagy sem. Hülyeséget csinált, de ettől nálam nem lett sem erkölcstelen, sem pedig szar ember, főleg pedig nem írta fölül az eddigi véleményemet róla.

Hortenzia Schneider 2016.05.29. 15:28:19

rtl.hu/rtlklub/farm/ime-a-farm-10-legzavarbaejtobb-pillanata
ezt láttátok már?
A 3. Gábor szellentése heteken keresztül fűszerezte a lakók életét, végül ő lett az egyetlen Farmer, aki még a kútba is belefingott. Azonban egy ízben önmaga orra alá is eleresztett egy békegalambot zoknimosás közben, csak úgy recsegett a szelétől a padló:)))

Kongó 2016.05.29. 15:28:59

Nem Attilának szurkoltam, de látszik rajta, hogy be volt nyugtatózva, hogy ne legyenek dühkitörései, csak ezért tudott nyerni Cinti

Perspektíva 2016.05.29. 15:29:06

A lónak négy lába van...a kérdés, hogy sportot űz belőle vagy egyszeri hülyeség volt. Egyébként még mindig nem tudjuk biztosan mit csináltak Cintivel. Ez azért aljas húzás volt a csatornától, mert szavazni már lehet. Olyan dolog befolyásol, ami csak sejtésen alapul. Csak este derül ki, hogy borivós vizetprédikálós-e? Esetleg kintről kapnak infokat pl. dobja már Ribit, és rossz választ ad rá?

Chuck Νorris 2016.05.29. 15:33:36

nagyon elszurta az rtl ezt a kamurealityt, akik végére maradtak dögunalmasok. Hol vannak ezek az arcok Okihoz vagy Pongóhoz képest?

Csak pár ötlet röviden mit lehetett volna kihozni ebböl.

1: Terhes Tina: na ez egy jó ötlet volt kár hogy 1 napig birta. Micsoda drámákat lehetett volna csinálni!
pld. Tina terhességi depressziojában összejön Sándorral a Tüzoltóval, aki uj ismeretlen érzéseket gerjeszt benne, Tina egy ideig vonakodik, de hamar rájön, eddigi életében mennyi mindent elfojtott, amit csak az ő Sándora szabadithat fel. Tehát dugnak egy jót. vagy kettüüt!

Ezt meglátván kinn maradt párja, a rokonaival összefogva ostrom alá vonja a Farmot, kapákat, kaszákat lóbálnak, próbálják betörni a keritést.
A dráma utolsó pillanatában ez sikerül is, már az ajtót döngetik, mikor a csür tetején megjelenik a fehér fátyolruhába öltözött Tina, és azt mondja az ajtót tartó Sándornak - Holtomig Óvd!
Na jó nem ezt, de valami hasonlót pld. - Sán-dor! Sán-taságig Dor-bézolj! - majd elteleportál. (vagy leesik és nagyot nyekken, innentöl lényegtelen)

2: Farm Gizi: Na ö is egy jó karakter lehetett volna, de Uncsi Dorka kiejtette. Gizi lehetett volna Attila társa a velejéig gonosz aki a végén partnere ellen fordul hogy megmentse a jót képviselő szüzies Brigittát, akit orális akcióra akar kényszeriteni Szent Gergely.
Ezt akár több részen is lehetett volna vinni, a nézök láthatták volna a farm hogy megváltoztatja az embert akit addig mindenki megváltoztathatatlannak hitt. A végén persze meg is nyerte volna a játékot és a 20 millát, amitl olcsó kurvákra és kokóra költ.

3: Az a kis ratyi aki fésüt faragott rönkfábol de a neve nem ugrik be.
Na hát én szivesen végignéztem volna ahogy lenö a szemöldöke, felökleli a kecske, vagy csak simán éhenhal,
Micsoda drámai jeleneteket lehetett volna csinálni a kis buz... gó mócsingról ahogy fekszik a csürben és éhségében szalmát zabál, miközben egy tükörben nézi magát és elhaló hangon jajong.

12zahra12 2016.05.29. 15:34:34

@Őzláb Gida: Gergő egészen addig, amíg Brigi ki nem esett, szerelmes volt. A nyomában loholt, csókolgatta a nő részeg tivornyája után is. Sőt a nevezetes affér után arra a kérdésre is hogy mit kezdne a pénzzel Brigivel képzelte el a jövőt. A nő többször hülyét csinált belőle a játékban, de ő mindig megbocsátott. Tartott egy szentbeszédet vagy többet, megsértődött, aztán még a végén ő kért bocsánatot. Ez egészen addig ment, míg Brigi párbajozni nem indult. Onnantól kezdve hangoztatta, hogy magáért játszik, majd mikor Brigi kiesett, attól kezdve mondta, hogy nem szerelmes. Azért ez tény. Nézd vissza. A játékát ő építette a szerelmi szálra, nem a csatorna. Ő Brigivel, jobban mondva a maga által Brigi fölé helyezett erkölcsi nagyságával és a mamlaszságával lavírozott el hónapokig. Aztán a tegnapi előzetes alapján adott a szarnak egy jó nap pofont.
Igazából ahogy írtam én egyiknek sem adnám a fődíjat. Se az álerkölcsös Gergőnek, se a lusta, ribizli Cinitnek, sem a szteroidokra milliókat az ablakon kiszóró Gábornak.
Költsék az állatokra a pénzt. Az állatok csinálták a legnagyobb "showt", viccesek, aranyosak és jó helyre is kerülne a fődíj.

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 15:50:12

@Kongó: Van benne igazság. De szerintem ezt nem azért tették, mert Cintit akarták győztesnek kihozni. Azért lehetett szükség rá, mert a csatornánál is észlelték, kezd teljesen bekattanni a pali. És kitudja mit tett volna ha ezt nem lépik meg. Bárki mondjon bármit, ez a pali kezdett nagyon közveszélyes lenni. @Őzláb Gida: Ezt én is így gondolom.

Őzláb Gida 2016.05.29. 15:57:23

@12zahra12: Én egy picit másképpen láttam azért, persze az is lehet h igazad van. Az én olvasatomban, hitelt adva Gergő édesapja véleményének, Gergő beleesett Brigibe. Hogy mit látott benne, nem tudom, bár az utóbbi történéseket figyelembe véve, bukik a szőke , vékony nőkre. Ha ez így volt (naivan ezt feltételezem), akkor számomra nagyon is érthető h miért próbált mindent elkövetni a szeretett nő megtartásáért. Hogy ez kinek, hogyan jön be, az egyéni. Aztán azon a bizonyos bulin eltört benne valami. És vegyük figyelembe, h akkor még 100%-ban tepert Brigiért, tehát mondjuk úgy a kapcsolatuk zenitjén voltak. Brigi mégis megtette, amit, és aztán nem azt mondta, h "na hülye voltam, bocsi", hanem addig csűrte csavarta a dolgokat, amíg Gergő lett végül a hibás. Attól kezdve, bár Gergő megbocsátott, de nem tudta túltenni magát a dolgokon és ezt számtalanszor ki is mutatta. De Brigi is távolodott már addigra, egyre többet láttuk Attilával, aki Gergő legkomolyabb ellenfele volt a kezdetektől. Gergő ezt nehezen viselte és többször szóvá tette, már azt is tudjuk, h tudta, h anno Briginek Attival is volt egy kis tipitapidínó (nyilván ez nagyon piszkálta a hiúságát). A csúcspont Dóri -Atti párbaj, ahol Brigi Attinak drukkolt. Én úgy éreztem, Brigi akkor úgy gondolkodott, h Atti erős, sorra nyeri a párbajokat, ergo célszerű vele bratyizni (láttuk mi lett a vége). Ott már volt olyan adás, ahol alig-alig szóltak egymáshoz. Gergő egyértelműen távolodott, volt az a beszélgetés, aminél Brigi nem is tudott mit válaszolni csak próbált bújni Gergőhöz, h tompítsa a dolgokat. Szóval messze nem a kieséskor kezdődött ez a szakadás kettőjük között.
Azzal viszont teljesen egyetértek, h az állatok voltak messze a legjobb fejek.

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 15:57:23

@12zahra12: Ez nem pontosan igaz. Mikor Brigi kihívott lett, sőt már mikor Attila vele zsarolta, már ott megtört benne valami. Mikor hiába kérdezte Brigit, mondja már meg, ugyan miért Attilát támogatja. És a nő nem tudott épkézláb választ adni rá. Ott valamit átértékelt magában Gergő. A párbajon meg látványosan nem igazán szorított Brigiért. Szerintem lassan rájött, milyen valójában a nő, csak nem merte még nyíltan kidobni. Pedig az lett volna az igazi jó megoldás. Láthattuk, mennyire felszabadult lett az utolsó napokra. Most igen, hibázott. De ettől még nem rossz ember. Ha elveszti a 21 millát, meg is lesz a büntetése. De köpönyegforgatónak titulálni e miatt, nevetséges. Az igazi köpönyegforgató, az Brigi volt bent.

Őzláb Gida 2016.05.29. 15:58:22

@ALOKSAKTWO: Na jól van... és még meg is előztél! EKG :)

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 16:07:44

@Őzláb Gida: Ez full, másodpercre EKG. :D

Őzláb Gida 2016.05.29. 16:11:04

@ALOKSAKTWO: Nekem először úgy dobta fel, te vagy az első, ezért is írtam, de látom h tök egyszerre. :)

Infomaniac 2016.05.29. 16:25:22

@sziamiau19: nagyon köszi!
Most megnéztem a tegnapit. Vicces, hogy mikor Szinti visszajött a parbajrol és Gabennel ölelkezett, teljesen úgy tűnik, hogy Gergő közben a fenekét nézi...

Empty Bee 2016.05.29. 16:26:30

@Infomaniac: szerintem még a tévénézők nők is Szinti fenekét nézték... brutál alakja van.

Berborosz 2016.05.29. 16:30:49

@Chuck Νorris: Retkesék biztos jegyzetelnek, és várják a további ötleteidet.
Valami szodómiát is vegyél bele!

Mirocska 2016.05.29. 16:45:36

Vigye a lóvét a postás! :)
Nekem innentől szinte mindegy, lényeg, hogy a tahó gyökér kiesett. Szerintem egyébként tutira le volt szedálva tegnap.

penna 2016.05.29. 17:04:43

@Mirocska: abban én is biztos vagyok. már abban, hogy kapott gyógyszert. amilyen állapotban volt az előző műsorban... és könnyen lehet, hogy a legvadabb húzásait még nem is mutatták. valamit kezdeniük kellett vele a párbajig. túlpörgött, kikészült. tegnap meg mintha le lett volna lassulva. legalábbis magához képest. egészen bizarr látvány volt a túlpörgése is és ahhoz képest a tegnapi állapota.

,, 2016.05.29. 17:09:42

@Empty Bee: tuti h fog kapni pléboj fotó meg hasonló felkéréseket... ha még vannak olyanok?

fáncsi28 2016.05.29. 17:37:06

Nagyon örülök, hogy Attila kiesett. Falhoz vágtam volna a tévét, ha a végén elvitte volna a 20millát. A tegnapi Fókuszban beszélgettek a 4 bentmaradt ember családtagjaival, és érdekes volt, hogy Attila csaja először azt mondta, hogy Attila a kinti életben is ilyen, aztán észbekapott és helyesbített, hogy jóóó, azért nem ennyire...

Jóska Pista 2016.05.29. 18:01:32

@Empty Bee: "még a tévénézők nők is Szinti fenekét nézték... brutál alakja van. "
Ezért szép ez a világ, mindenkinek más tetszik. Nekem a töpszlik nem jönnek be.

Hortenzia Schneider 2016.05.29. 18:07:12

@ALOKSAKTWO: Azt mondta a drágaszentattilla, hogy megtisztult.Amennyi mocsok, trágárság elhagyta a mocskos pofáját elhiszem neki.A nagyon marha saját magát közösítette ki.Nem sajnálom, Zé meg vigye haza,lakjon vele ha annyira megkedvelte.))

Janossz 2016.05.29. 18:19:41

@Hortenzia Schneider: Az már tény, mondta az Atti haver, hogy majd főz Neki...

Avanivi 2016.05.29. 18:30:47

@Hortenzia Schneider: Amikor Zé ezt nyilatkozta szerinte már túl voltak az utolsó párbajon.

Empty Bee 2016.05.29. 18:35:34

@Jóska Pista: Hát ja, nem lehet mindenki kamionsofőr!

Hortenzia Schneider 2016.05.29. 18:39:24

@Janossz:Igen. Majd Zé lesz a mentora a civil életben )
@Avanivi: Akkor is, meg egyébként is,Zének az normális, hogy pl Dórinak is hogy leüvöltöte a haját semmiért?Meg írták itt többen, hogy nem volt pártatlan a Sanya féle párbajon se.Én meg kis naív azt gondoltam, hogy szerki utasításra pártolja.Ennél korrektebb fickónak gondoltam.

Hortenzia Schneider 2016.05.29. 18:41:11

Ezen már kár rágódni, az a lényeg hogy nuku 20 milka neki )

Cimili 2016.05.29. 18:46:14

@ALOKSAKTWO: Ezek szerint ott lesznek a kiesett farm lakók is.

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 18:49:22

@Cimili: Igen. A Gizike is ott lesz.

Janossz 2016.05.29. 18:49:25

@Hortenzia Schneider: Az lenne a Sztrítkicsen, fángliban sült lecsókolbász parasztosan.:-)

Cimili 2016.05.29. 19:00:56

@Chuck Νorris: Én már rég megszavaztam, h vegyenek fel téged a kreatív stábba.:)

Hortenzia Schneider 2016.05.29. 19:07:15

@Janossz:Jókat írsz, mindig jókat nevetek ))
@Avanivi:Azon is pukkadoztam : Nem tudom már melyikőtök írta azt, hogy Zé is milyen hamvába holt volt a dzsungelben, a leghangosabb megnyilvánulása az volt amikor kavargatta a babot )) és Ő mondta Gergőre ua ezt.Ebből a szempontból összeillenek a dilinyóssal.)

Rémület 2016.05.29. 19:50:29

Basszus! A Veszprémnél hosszabbítás. Hogy nézem így a farmlégyottot?

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 19:58:10

Azt nem értem hogy Szini miért az utolsó pillanatban hagyta magát megdugni

Cimili 2016.05.29. 19:58:26

Egész jó kis összefoglalót mond a műpostásparaszt.

Krétagarbó 2016.05.29. 19:58:32

Hihi, jó ez az összefoglalás amit a postás nyom:)

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:00:53

@Krétagarbó: én már az első nap is akartam, ebből kiindulva szerintem azok is akik össze voltak vele zárva

Cimili 2016.05.29. 20:01:12

Hangmérnök monyon le!

Krétagarbó 2016.05.29. 20:01:19

De zsír, mindenki ott van az ólban:)))

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:01:54

Milyen tömeg gyűlt össze a döntőre.

,, 2016.05.29. 20:01:57

Ani túltolta a snezi púdert, Zére nincsenek szavak (ocsmány) és hol van Norbi????

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:02:49

Sok gusztustalan bértapsoló

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:03:33

@Cimili: @Krétagarbó: igen, akár ő írta, akár nem, nekem tetszik

Cimili 2016.05.29. 20:04:11

Zé, tiszta Borat.:) Borzalmasan néz ki, fos9 viszont kúl.:)

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 20:04:50

Na hali. Én is itt vagyok. :)

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:05:35

Sokminden átfordult az agyamon, nagyon jó farmerokké váltunk - Szinti

Krétagarbó 2016.05.29. 20:05:46

@Cimili: Fos9 azért nagyon jó csaj, szép az arca is.

Krétagarbó 2016.05.29. 20:07:08

@ALOKSAKTWO: hali!

Sanya hangját nem ismerte meg Gaben?

Dóri jól néz ki, jól áll neki ez a szolid smink.

etikette 2016.05.29. 20:08:40

Mivaaaaaaan finaleeeee! Kerlek irjatok le mindent reszletesen :) koszonom

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 20:09:03

@Cimili: Meccset néztem. De tidzta ideg lettem. Inkább jöttem ide. @Krétagarbó: Igen. Jól néz ki. :)

Krétagarbó 2016.05.29. 20:09:04

Lesik Szintit? De izék mááár...

Cimili 2016.05.29. 20:09:26

Basszus, ezek leskelődnek? :DDDDDDDDDD De arik. :)

,, 2016.05.29. 20:10:28

@Krétagarbó: Ani nagyon szép szerintem is, kedvencem.

,, 2016.05.29. 20:11:28

ez nagyon gáááz:D a kipixelezés is jááááááááááááj

Krétagarbó 2016.05.29. 20:11:47

Nem is buliztak, bakker, Geri ezt színjózanon csinálta. Mondjuk Szintit megértem:)))

Cimili 2016.05.29. 20:12:32

Geri most hálálja meg Szintinek, h kipattintotta Attilát. :D

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:12:36

Gergő meg...ta a csajt?

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:13:59

Nem volt buli. Megették a krémest, aztán irány az ágy.

perszepolisz 2016.05.29. 20:14:14

Közben a stáb megeteti az állatokat.

Krétagarbó 2016.05.29. 20:15:41

Hehehe, mielőtt befeküdt volna Szintihez, megnézte Brigi képét:))

Ez mekkora összevágá, Gaben az udvaron imádkozik mindhármuk lelki üdvéért, amíg Cinti és Geri éppen élveznek:DDD

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:16:06

Gabi imádkozik, közben a másik kettő meg játszik egy kicsit egymással. :)
Csodálatos vágás.

Infomaniac 2016.05.29. 20:16:28

De perverz a vágó, Atyám.

Chuck Νorris 2016.05.29. 20:17:00

ejj be szép lány a szintike reggel :)

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:17:04

Először Szintit, aztán a kutyát

perszepolisz 2016.05.29. 20:17:10

A vágásért, rendezésért én most adok egy díjat mindenkinek. :D

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:17:16

Ilyen színvonalú műsor kellett volna korábban is :D

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:18:07

Azéert mindenkibrigije még nem mondott le a 20 millióról

Krétagarbó 2016.05.29. 20:18:07

@Dirty Lyle: sztem csak kézimunka volt, feltehetően kölcsönösen.

Cimili 2016.05.29. 20:18:28

Jól van Ribi, pofára estél és meg is érdemled!

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:19:01

de jó hogy minden takonyszívogatás és horkolás behallatszik

Krétagarbó 2016.05.29. 20:19:18

Geri levághatta volna a szakállát.

perszepolisz 2016.05.29. 20:19:45

Technikailag szerintem nem volt dugás.
De közben mi van az állatokkal???

Cuddy 2016.05.29. 20:20:32

Lehet Gergő ilyen módszerrel szakít Bridzsittel.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:20:34

Hazudnék ha nem izgulnék - Gábor

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 20:20:37

@Krétagarbó: Pontosan. Jól megvezettek minket.

,, 2016.05.29. 20:21:27

nem gondolom h gergő és szinti ezután esélyes lenne...

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:21:52

@Krétagarbó: egy kicsit igazítottak rajta szerintem, de bajusz pödörítő kocsi kenőcsöt kapott

Krétagarbó 2016.05.29. 20:22:01

Állást fognak mutatni!

Nemsokára a 3dikk kiesik.
30, 36, 34

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:22:09

fantomképek, remélem elkúrják a felfedést

Cimili 2016.05.29. 20:22:12

Elég szoros állás.

Chuck Νorris 2016.05.29. 20:22:14

Szinti és Gergő tuti páros
Gergpé a házimunka, Szintié a kézi.

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:22:38

30-36-34%
Na ne már. :)

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:24:06

Szinti lesz a harmadik.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:24:20

csúnyán lejáratták Szintit meg Tarzant ezzel a beharangozott (kamu)dugással

Janossz 2016.05.29. 20:24:20

Egy második ligás Frédy Mercury imitátor a műsorvezető....

Krétagarbó 2016.05.29. 20:25:02

@Cimili: Sokan szurkolnak Gabennak. Mintha Dóri is a Hajrá Gábort skandálta volna az elején?

Rémület 2016.05.29. 20:25:07

Kikapott a Veszprém.
Kik azok az idősödő tapsikoló hölgyek?

Commodore 2016.05.29. 20:25:26

@perszepolisz: Attila megetette őket hajnalban.

perszepolisz 2016.05.29. 20:25:45

Attila egyébként feltűnően virgonc. Tuti kinéz neki valami RTL-es állás.

Zephyrous 2016.05.29. 20:26:19

Osztogathatják az Arany Málna díjakat, annyira gyenge volt ez a szereplés, amit letoltak.
Gergő reggel csak úgy beugrik Szinti mellé dugni, mert why not?! Boxere rajta. Az atomvallásos, turbókeresztény Gábor intézi a szokásos reggeli imáját, miközben Szintit pocsékolják reggeli ébresztés gyanánt.
Aha, hihető.

Rémület 2016.05.29. 20:26:28

Hajrá Gergő! Hajrá Szinti!

,, 2016.05.29. 20:27:48

@perszepolisz: de mi? 1 napra beküldik a kövi vv-be, vagy a celeb vagyokba, azonkívül mit tud ebből a műsorból kamatoztatni? vagy bárki a győztesen kívül?

Cimili 2016.05.29. 20:28:32

@Krétagarbó: Nem hallottam, de csodálkoznék, azt hittem Gerinek fog szurkolni.

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:28:32

@Rémület: Z. nagymamái és azok kanaszta partnerei

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:31:28

Nagy szerencse, hogy nem Attila maradt Szinti helyett, azt még kikockázva se adhatták volna le :)

perszepolisz 2016.05.29. 20:31:38

@Zephyrous: lehet az RTL csak úgy válogatta be a társaságot, hogy lesz bizonyos számú dugás. Lehet hogy már csak ez az egy hiányzott a feldobott bónuszhoz.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:34:31

Szinti lejáratását láthatjuk

,, 2016.05.29. 20:35:54

foscsi most a műsor, össze van csapva, nem is foglalkoznak a kiesettekkel (norbi), csak brigit absztrahálták, ezért kár volt őket behívni.

Zephyrous 2016.05.29. 20:38:01

Kimaradt, hogy Gaben mindig járt a hajnali szentmisére a legközelebbi templomba, sőt én még ministrálni is láttam ott!

,, 2016.05.29. 20:40:08

a bejátszások is manuperálósak...nem is nézem inkább

alsophila grahami 2016.05.29. 20:41:16

@Krétagarbó: az volt, de nekem nagyon nem tűnt ez minden előzmény nélkülinek... olyan magától értetődő természetesen feküdtek össze, mintha már nem az első lett volna, vagy nemtom... miért nem lehetett nekünk megmutatni, hogy mik voltak az előzmények..?

Mirocska 2016.05.29. 20:41:42

Gábor minden aranyköpését megmutatják! :))

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:41:52

Gaben kisfilmje, fullba nyomja a kretént, baszott jó

Zephyrous 2016.05.29. 20:41:53

Reménykedtem hogy a szájból kaja kicsulázás ki fog maradni...

Krétagarbó 2016.05.29. 20:41:54

ez a bamba Gaben arc, kicsit olyan szomorú szamurájba oltott Csokonai Mihály feje van.

Queen Alix 2016.05.29. 20:42:29

@alsophila.grahami: az ember magától értedően fekszik le a másikkal, ha be jön neki.ha nem akkor nem,de akkor a fekvés sem preferálandó

Zephyrous 2016.05.29. 20:42:32

Gaben normális videót kapott, Szinti lejáratósat, most jön Gergőé, valszeg ő is lejáratósat fog kapni.

Krétagarbó 2016.05.29. 20:43:24

@alsophila.grahami: egy csomó mindent kihagytak a műsorból amúgy, simán ezt is.

Zephyrous 2016.05.29. 20:45:06

Gaben 2 hét alatt visszahozza az elvesztett izomtömegét. Azért ilyen lángész, mert még a kismalacok tápját is megitta. 20 millát el fogja verni kokszra.

Mara100 2016.05.29. 20:45:10

Műsorvezetőknek az élő adás még nagyon nagyon korai volt.

polpetti 2016.05.29. 20:45:36

@alsophila.grahami: Lehet, hogy kint egy pár ők ketten. És most nyílt lehetőség arra, hogy ezt ki/bemutassák :D

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:46:20

Tarzan bizarr kutyasimogatása nagyon kemény

Mara100 2016.05.29. 20:46:28

@Zephyrous: Én azt azért nem hinném. Más nem a szülei rászólnának.

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:46:34

Milyen kemény gyerek volt az elején Gergő.

alsophila grahami 2016.05.29. 20:46:41

azé halljátok, ez a a - nevezzük epizódnak - ultra bizarr volt bakker ;) Gaben térdre rogyva fohászkodik a teremtőjéhez, azok meg ott ketten büzgón kézimunkáznak... xDDDDD ban humora a szerkesztésnek, hjah xDDDDD de csóri RiheBrigit azért most megszántam, van arcuk odahívni és élőben végignézetni vele ezt..? mondjuk oké, megérdemelte a konzekvens Gergő-alázásokért, de akkor is... pfff, és milyen jóképű fickó ez a Geri a dzsízuszkrájszt szakáll nélkül... már nem is emlékeztem rá, köcce a szerkiknek az emlékeztetőért (már el is nyomtam egy szavit;))

Zephyrous 2016.05.29. 20:47:42

Gergő 2 hónapnyi tujaság és konfliktuskerülés után beszarinak tituálja Attit. Kemény.

Krétagarbó 2016.05.29. 20:48:29

@alsophila.grahami: hihihi, én is írtam, hogy Cintit teljesen megértem:))

Cimili 2016.05.29. 20:49:11

Ribit se keverték bele Geri kisfilmjébe.

Zephyrous 2016.05.29. 20:49:19

@alsophila.grahami: Remélem Ribrigi gyerekei is ott vannak az emeleten tapsolórobotnak, így jobban ütne az élő kérdezés :D

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:49:34

@alsophila.grahami: de azért Brigi drága volt olyan okos és számító hogy nem mondta ki hogy ennyi, megvárja hogy 20 millával vagy anélkül jön ki

Krétagarbó 2016.05.29. 20:49:42

Geri és Brigi és a közös jövő:)) Kicsit sem hazu-dikk:)))

Chuck Νorris 2016.05.29. 20:49:44

toltam 40 szavit Gáborra és visszajött 40 igazolo sms hogy köszönjük hogy szavazatával Fésüs Nellyt és Berki Krisztiánt támogatta.

Zephyrous 2016.05.29. 20:49:46

@Cimili: Végül csak Szinti kapott lejárató filmet, 2 férfi nem.

Mara100 2016.05.29. 20:49:52

@Zephyrous: Miért nem az volt? Legalább méltósággal esett volna ki Gergő ellen.

alsophila grahami 2016.05.29. 20:49:56

@Krétagarbó: na igen, de amiről nem tudunk, azt "bacca sas" hogy egy VV-klasszikust idézzek xDD de ha ezt bemutatják, akkor illene valami értelmes előzményt is mellékelni hozzá, hogy értsünk már valamit az egészből, hádde nem?

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:50:08

A többieket is megkérdezhetnék, hogy miért nem hívták ki Gergőt.

Cimili 2016.05.29. 20:50:38

De a mostani kinyilatkoztatása nem biztos, h tetszik a szavazóknak. Ribivel képzeli a jövőjét.

Krétagarbó 2016.05.29. 20:50:40

@Cimili: nem véletlen, a csati a két fiút preferálja, legalábbis a kisfilmek alapján.

perszepolisz 2016.05.29. 20:51:06

Könnyen lehet ám, hogy a tapsolók mind szlovének.

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 20:51:15

@Zephyrous: Attila a hőzöngésével volt bátor? Komolyan kérdezem.

Dirty Lyle 2016.05.29. 20:51:17

@Krétagarbó: negyedik gyereknek vihetik Szintit. :)

,, 2016.05.29. 20:51:37

@Cimili: legalább bocsikérés nem volt...

Zephyrous 2016.05.29. 20:52:07

@Mara100: Taktikai húzás volt. Amúgy Gergő seggét miért védi itt a sok nő? Mert bejön nekik a Tarzan külső, kb. mint a kiéhezett Dórinak. De ennyi, a csávó nem csinált 2 hónapig semmit, unalmas volt, tuja volt, Sándor fiatal kiadásban.

2016.05.29. 20:52:10

Nekem akkoris Görgő a nyerő!

Krétagarbó 2016.05.29. 20:52:24

Anikó mingyá' rosszul lesz, olyan arcot vág!

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:52:32

Zé ebben a metroszexuális cicanaciban bármikor beugorhat egy NDK-s buzipornóforgatásba

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 20:52:41

@Cimili: Nem értem én ezt a palit. Lehet szeretne művelődni. :D

alsophila grahami 2016.05.29. 20:52:49

@polpetti: az is bizarr lenne, mert az elején meg tépőzáras Gizellához bújt, utána Norbihoz dörgölőzve aludt Szinti, utána meg Ribrivel nyalogatózott, szal... érdekes variáns lenne ez is ;)

Queen Alix 2016.05.29. 20:53:41

@Zephyrous: Gergő egy nagy tyúkszar...ennyi. oda vagytok,voltatok érte,mert jaj kutya,meg kisgyerek..meg spanyol gitár

Krétagarbó 2016.05.29. 20:53:53

@Dirty Lyle: hihihi

Cintia kiesett, sajnálom.:(

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:53:57

Ha nem lett volna egyértelmű, Cinti esett ki

perszepolisz 2016.05.29. 20:54:59

Gergő most is megfogta Cinti seggét. Mi történik itt? Az előbb Brigiről beszélt.

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 20:55:03

@Cimili: Gergő azért búcsú gyanánt még megfogta a febekét. :DDDD

Cimili 2016.05.29. 20:55:20

@ALOKSAKTWO: @Krétagarbó: Legalább úgy tud már visítani mint az ördög nóri.

Krétagarbó 2016.05.29. 20:55:50

Azt hiszem, tök mindegy, ki nyeri. Egyiknek sem örülök.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:56:23

A tapsoltató felszopóember nincs a toppon

,, 2016.05.29. 20:56:29

@perszepolisz: nem tudom. de remélem nem Gergő nyer, bocs a rajongóktól. Ezzel Szintit csak egy ócska ribinek pozicionálja akinél brigi többet ér.

Cimili 2016.05.29. 20:56:43

@ALOKSAKTWO: Én is pont azt sasoltam. :DDDD

Commodore 2016.05.29. 20:56:43

Attis vezényel! :-)))

,, 2016.05.29. 20:57:12

@Krétagarbó: gábor nyeri, a kisfilmje jó volt, elhúzott.

alsophila grahami 2016.05.29. 20:57:16

@Cimili: én már szavaztam, szal miattam aztán kár manipulálni a kisfilmekkel, és még tervezek is, mert lehet röhejes, de én úgy vagyok ezzel, hogy az a cca 200 ft nevetséges viszonzás a 2-3 hónapnyi napi rendszerességű szórakozásért, amihez a műsor adta az apropót, na meg a muníciót, úgyhogy én nem sajnálom a csatitól azt a kis "adományt", evvan (javíthatatlan idealista vok, bocsesz;))

Zephyrous 2016.05.29. 20:57:47

LOL! :D Szinti kitér a szar videójára :D

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 20:57:50

Szinti megmondja konkrétan hogy a kisfilmjével buktatták el :D

,, 2016.05.29. 20:58:01

szinti beszólt a reteknek:D

Krétagarbó 2016.05.29. 20:58:14

Geri fog nyerni. Eddig középen Gaben volt, most szokásosan felcserélik.

Cinti kimondta, hogy lejáratták a kisfilmjével. Igaza is van.

Zephyrous 2016.05.29. 20:58:27

Mindjárt rászólnak a háttérből, hogy nem így beszéltük meg, nem ezt kell mondanod, mert ez volt a szerződésben... :D

perszepolisz 2016.05.29. 20:58:29

@Schlomo Goldberg: Mondom én hogy szlovének a tapsolók. :D
@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Most már úgy érzem Gergőről valamit nem tudunk, vagy valamit tényleg notóriusan kivagdostak a műsorból.

Queen Alix 2016.05.29. 20:58:33

@perszepolisz: Megérdemli Brigit ésvissza

Mara100 2016.05.29. 20:58:39

@Zephyrous: Nem védem a Gergőt csak az igazat írtam le. Attila gyáva volt megmérkőzni, alibizett. Szintiben pont ez szerette a többség, hogy nem félt harcolni.
Gergő és Gábor között dől el és ha közülük kell választani én Gergőnek adnám.
Gáborban mit szerettünk, hogy buta? Nem vele hanem rajta nevet a fél ország ezért ne nyerjen 20 milliót.
Gergő meg akár milyen tuja, akkor is valahogy ember tudott maradni. Nála jó helyen lesz a pénz.

Queen Alix 2016.05.29. 20:59:53

@Mara100: ember:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Mara100 2016.05.29. 21:00:06

@perszepolisz: Meg mintha azt mondta volna, hogy szereti nem búcsúzáskor?

Commodore 2016.05.29. 21:00:13

Cini szétrobban az idegtől.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:00:43

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): az,de ez nem volt benne a forgatókönyvben, Zé gyorsan próbálta is menteni a helyzetet, undorító volt

,, 2016.05.29. 21:02:05

@Schlomo Goldberg: láttam...az összes eddigi vv-ben ment a művigyor az ilyen esetekben, ez az első amikor vki megmondta a frankót

perszepolisz 2016.05.29. 21:02:17

A formátum az ami nem nyerő: 2 és fél hónapig benn dekkoltan, aztán egyszer csak a végén mondják, hogy a nézők nem rád szavaztak, helló.
Érdekes mondjuk, hogy 2 és fél hóna alatt egyszer sem beszéltek a játékosok arról, hogy a nézőknek vajon mi a szimpatikus.

Dirty Lyle 2016.05.29. 21:03:44

@Commodore: tényleg bízott abban, hogy nyerhet.

Zephyrous 2016.05.29. 21:04:01

@Mara100: Szintiben ezt az egyet becsülöm, hogy beleállt a dolgokba, nem adta fel, nem szart be. Viszont egy irritáló, rikácsoló, rajzfilmhangú, lusta dög. Ezen nincs mit szépíteni. Szerintem a többség nem szerette őt sem.

Ez egy szórakoztató valóság show (vagyis annak kellett volna lennie). Gergő unalmas, tuja, nem csinált semmit 2 hónapon át. Sándor fiatalabb kiadásban, teljesen egyezik a jellemük. Ha nincs a Ribrigis szál, meg az ide-oda rohangáló kutyája, fel sem tűnik, hogy bent van, sőt be sem került volna a napi összefoglalókba. Gergő milyen ember is tudott maradni? Kioktatta Mindenkibrigijét erkölcsökből, utána ugyanúgy bebaszott a bulik alkalmával, majd most lenyomta ezt Szintivel.

,, 2016.05.29. 21:04:15

@perszepolisz: mármint nem vágták be adásba? vagy hogy érted? mert tuti h napi szinten beszéltek erről

Queen Alix 2016.05.29. 21:04:19

@perszepolisz: Igen,elég kockázatos,mert nincs visszajelzés

perszepolisz 2016.05.29. 21:05:19

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): De akkor miért nem mutatták? Na mindegy, majd az összefoglaló cikknél megbeszéljük.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:06:28

@Mara100: hát nekem most azért furi. Hazudik, vagy így, vagy úgy, de vmit eltitkol előlünk és én azt nem szeretem.
Pont mint ember bukott meg most a végén, sztem.

Cimili 2016.05.29. 21:06:40

@Mara100: Hogy nevettem volna vele, ha ott se voltam????????? Így csak rajta tudtam nevetni és szórakoztatónak találtam.

Mara100 2016.05.29. 21:07:04

@Zephyrous: Nekem már első héten feltűnt. Igen egyszer hibázott de Attila naponta ötször.

Zephyrous 2016.05.29. 21:07:13

@Mara100: Tegnap már megfogalmazták, hogy Gergő akkor volt férfi és mert megszólalni, amikor már biztos volt a helyzete: megvolt ki a 2 párbajozó. Addig csak elcsukló hangon magában mormogni mert. Ribriginél sem volt hangja, játszotta a hűséges kispincsit, akkora papucs volt.

,, 2016.05.29. 21:07:41

úgy látszik szini csak kanolásra jó de az igaz szerelem az brigi. hányok....

Mara100 2016.05.29. 21:08:39

@Cimili: Hát azért nem mindegy, hogy azért nevetek mert vicces vagy azért mert egy közmondást nem tud helyesen elmondani.

Commodore 2016.05.29. 21:10:13

Attila csinálja a fesztivált,nem merték élőbe rakni... :-)

Mirocska 2016.05.29. 21:10:30

Hoppá! Valaki nagyon elhúzott!
61-39

Dirty Lyle 2016.05.29. 21:10:39

61-39
Jó nagy különbség van

Krétagarbó 2016.05.29. 21:10:46

Ott van Geri apukája, mellette egy vagány néni zászlóval, ő lehet Gergő anyukája?

61-39 az állás.

Gergő vagy Gábor, Gábor vagy Gergő??

Perspektíva 2016.05.29. 21:10:54

Attis szemei....ilyet még nem láttam:))

Zephyrous 2016.05.29. 21:10:55

A vezérlőben nagyon kell koncentrálniuk a munkatársaknak, hogy jól írják ki a százalékokat, nehogy 100% fölé menjen összegezve :D

Mirocska 2016.05.29. 21:11:26

@Commodore: Elfogyott a tegnapi nyugtató

Cimili 2016.05.29. 21:11:36

@Mara100: Én viccesnek találtam. Azzal sincs semmi gond, h te nem. :)

Commodore 2016.05.29. 21:11:43

Céges telóról nem lehet, kár h nem App

Mara100 2016.05.29. 21:13:10

@Cimili: Egy ideig nekem is az volt.

Cimili 2016.05.29. 21:13:43

@Commodore: Kérd el a szomszédtól! :)

alsophila grahami 2016.05.29. 21:15:13

@Mara100: Mara, nagyon egyetértek veled, és remélem, Gergő nyeri, de ha Gábor, akkor sem fogok sírni, mert aranyos ő is - jó, kinevetjük, de szeretettel tesszük, nemigaz? ;)

Szintiért meg kár sírni, ő csak most, a legeslegvégén jött fel valamennyire, abszolút szimpi volt, ahogy az utolsó párbajszituba beleállt, de azért a három hónap viszonylatában ez igen kevés - teszem hozzá, szerintem. tudtuk, hogy elsőként vérzik el, kiszámítható volt, és NEM a kisfilmje alapján, az alapján már kétlem, hogy bárki is megváltoztatná a szimpátiáját, legyen szó akármelyik szereplőről... ilyenkorra már mindenki tudja, hogy kinek adja a szavazatait.

Commodore 2016.05.29. 21:15:14

KECSKEFEJŐ ÁLLOMÁS! Figyelem FIGYELEM! KECSKE ÉRKEZIK!

Zephyrous 2016.05.29. 21:15:16

Gaben állat hangokat utánoz, kb. mint az 1 éveseknek készült kínai játékok.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:15:20

@Commodore: kire nyomnád a szavazatod?

Dirty Lyle 2016.05.29. 21:15:38

Gábor aranyos, ahogy állat hangokat utánoz. Mint egy kiscsoportos :)

2016.05.29. 21:16:21

Attila azért elég nagy féreg most is. Gábort meg tolja a csatorna, nem csak a tápszer...

Zephyrous 2016.05.29. 21:18:01

Kár, hogy Anikó összefirkáltatta a bal karját, szarul áll neki.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:18:23

Essünk már túl rajta, Gaben nyer, kutyás balra el.

alsophila grahami 2016.05.29. 21:18:38

@Mirocska: jajaja pont ezt akartam írni én is xDDDD idegesítő is, ahogyan túlpörög már megint - úgy viselkedik, mintha ő lenne a hivatásos tapsoltató emberke ott - lehet az is? vagy esetleg az szeretne lenni, azért nyallerkedik ott? ;)

Cimili 2016.05.29. 21:18:57

Zé basszus ne táncoljál már, mert elszédülök!

Commodore 2016.05.29. 21:19:47

Remélem Kongóról is lesz film! puszi

Mirocska 2016.05.29. 21:19:48

@alsophila.grahami: Tipikusan az az ember, aki rosszul van, ha nem vele foglalkoznak.

Zephyrous 2016.05.29. 21:19:50

Na jött is a kimaradt Ribrigis videó :D

Krétagarbó 2016.05.29. 21:20:10

Remélem Gergő brigis kisfilmjébe beleteszik a végén Cintit is.

,, 2016.05.29. 21:21:12

LOL megbuktatják Gergőt

Krétagarbó 2016.05.29. 21:21:16

Remélem Gergő brigis kisfilmjébe beleteszik a végén Cintit is.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:21:40

Szerintem ezért a pettingért kaptak fejenként 250 + áfát,e z volt az előzménye

gyilok killer MAXBET 2016.05.29. 21:21:41

Gábor nem is tudja hogy azzal nyerte meg a 20 milkát hogy ráizgultatta, ráugratta a borotválkozó Cintire Gerit. Zseniális!

Dirty Lyle 2016.05.29. 21:21:54

Ez az összeállítás Gábornak kedvezett.

alsophila grahami 2016.05.29. 21:21:55

fa****mért erőltetik már ennyire ezt a Ribri-vonalat már megint orrba-szájba, rohadtul UNCSIIIIIIII, blőőőeee!

Commodore 2016.05.29. 21:23:00

Bohóckodtak, polírozta a bohócot!

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:23:02

Na, akkor mi is volt a takaró alatt, feszegessük

Mirocska 2016.05.29. 21:23:08

Cinti megint beszólt :D

ez a nick már létezik 2016.05.29. 21:23:14

az lejött, hogy a ma hajnalinak beállított cinti-gergő kamaty BÁRMIKOR megtörténhetett az elmúlt napokban (vagy mióta brigi nincs ott) ?!
elég jól dolgoznak a vágók-szerkesztők...

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:23:57

Remélem a jövendő kiccsalád is nézi a műsort

,, 2016.05.29. 21:24:13

Gergő nagyon gáz. A nagy hős lovag, kár h nem veszi észre h egy másik csajt így semmibe vesz ezzel

Dirty Lyle 2016.05.29. 21:24:20

Gergő nem mondhatja ki, hogy szerkesztői utasításra volt az esti műsor. :)

Krétagarbó 2016.05.29. 21:24:20

@Commodore: Váo, tényleg? nem gondoltam volna.

Zephyrous 2016.05.29. 21:24:36

@Schlomo Goldberg: Főleg, hogy mindketten fel voltak öltözve, de azért a Retek rákockázott Gergő derékig felhúzott boxerére. Nem volt ott semmi.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:24:58

Attila továbra sem hagy kétséget afelől hogy nem százas

Mirocska 2016.05.29. 21:25:03

Attilának megszavazok egy nyugtató lövedéket

Cimili 2016.05.29. 21:25:09

Attila kényszeresen produkálja magát, rém uncsi.

Zephyrous 2016.05.29. 21:25:18

Atti szétbassza az egész istállót :D

,, 2016.05.29. 21:25:21

Gábor nyer, 100000000000000%

Mara100 2016.05.29. 21:25:41

@ez a nick már létezik: Ezen a héten volt mert a heti gazda szobában voltak, az meg csak ezen a héten volt a Cintié.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:25:50

@Farm Attila: jogos meglátás.

Akkor most te tapsolóemberke lettél a csatinál? Ott ugrabugrálsz, mint egy nem normális:)

Commodore 2016.05.29. 21:25:53

Na Attis is kapott feladatot...

Mirocska 2016.05.29. 21:26:01

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Gergő mondta, hogy bohóckodtak, erre Cinti: ki hogy nevezi... :D

Zephyrous 2016.05.29. 21:26:19

Attit még visszafogják hívni szakértőnek vagy műsorvezetőnek a Farm 3-ba... lelkes :D

alsophila grahami 2016.05.29. 21:26:48

nna, fos9 is úgy forgatja a szemét, mintha ő nem firkálgatott volna ott a plasztik sztrippercsajszi bugyijában a takaró alatt anno.... xDDDD (neve nincs meg most hirtelen, Szandika talán?)

úgy bírnám, ha idióta Attila MÁSODSZOR is megszívná.... :PP xDDD

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 21:26:50

@Cimili: Ennek tényleg elfogyott a gyógyszere.

Commodore 2016.05.29. 21:26:56

ZÉ elkarajokizza a víárdöcsempönszt?!

Dirty Lyle 2016.05.29. 21:27:08

Az előbb mintha rászóltak volna Attilára, hogy menjen már ki a képből :)

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:27:10

Már megint a közjegyző duma, baszod

,, 2016.05.29. 21:27:18

Miért vesz fel egy faszi egy kismadaras virágos pólót?:((( ilyen bajusszal:(

,, 2016.05.29. 21:28:20

@Mirocska: és megint igaza volt.

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:28:31

Anikó olyan képet vág mintha kihuzták volna a fogát
vicces lenne ha a kihirdetés után Gergő meg Gaben smárolnnak egy jót.

Cimili 2016.05.29. 21:29:20

Nyert Gabesz! :)))))))))))))))))

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:29:39

Megmondtuk vagy megmondtuk

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:29:54

jajj ott a kis fésüfaragó ratyigyerek is :)

Zephyrous 2016.05.29. 21:29:55

Na most kérdezzük Ribrigit, hogy mi lesz a kapcsolatuk jövője :D

Krétagarbó 2016.05.29. 21:30:07

@Zephyrous: remélem azért nem csak kokszra költi:))

Empty Bee 2016.05.29. 21:30:29

Na, Brigikénél most vajon mekkora lesz a szerelem? :DD Szerintem alig várja, hogy eltarthassa a melákot meg a kutyáját :D

Dirty Lyle 2016.05.29. 21:30:39

A reggeli ima segített.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:30:40

20 milla az több mint 40 kiló protein, nagy az öröm :)

Zephyrous 2016.05.29. 21:30:40

@Krétagarbó: De nem is könyvekre, hogy tanuljon... :D

Commodore 2016.05.29. 21:30:56

Bohóckodás vs IMA! Köszönöm DÉZSA!

Mirocska 2016.05.29. 21:31:00

Köszönöm dézsa, hogy beléd állhattam! :)))))))))))))

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:31:02

köszöböm dézsa hogy beléd állhattam.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:31:10

mondjuk én nem gondoltam, hogy ekkora különbség lesz kettejük között.

Queen Alix 2016.05.29. 21:31:10

@Mara100: juhéééé!!! Éreztem,küldtem az energiát.

alsophila grahami 2016.05.29. 21:31:32

na jóvan, csati megnyerette Gabennek, de azért nincs para, GRATU neki, remélem, nem tápra költi :PP

Zephyrous 2016.05.29. 21:31:37

A csikung kigyúrt istenéhez imádkozott

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:32:20

Szárazpinájú Anikónak valami nagyon babaszemeket sminkeltek ma estére

Mirocska 2016.05.29. 21:32:30

@Krétagarbó: Én is szorosabbra számítottam.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:32:33

Mondjuk én Kongónak adtam volna. Meg Turnernek. Meg Barninak meg Hurrikánnak...

Zephyrous 2016.05.29. 21:33:09

@Krétagarbó: 51-49 keményebb lett volna, de hát tudod a "közjegyző"... :D

Cimili 2016.05.29. 21:33:24

Geri pontosan tudja az okát, de nem vallja be.

Schlomo Goldberg 2016.05.29. 21:33:34

Mit csinálsz ha hazamész?
Nincs otthonom
lol

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:33:40

nyilvánvalü hogy Gábor az imájával magához láncolta a Szent Gergelyhez huzó de a bejátszott szintimóka miatti tétova, hatalmas méretü mélyen vallásos középkoru szavazóbázist, és ezért tudott nyerni.

alsophila grahami 2016.05.29. 21:33:55

@Schlomo Goldberg: xDDDDDDD @Dirty Lyle: vagy a csatorna... segond, lényegében ugyanaz ;))

Pék Sütemény 2016.05.29. 21:34:03

Király. Ennek így kellett történni. Köszönöm a közvetítést. ( Dolgozok, ezek a szemetek nem tettek ide nekem tévét.) :)))

Zephyrous 2016.05.29. 21:34:36

De most a faterja is hajléktalan vagy haza miért nem mehet?
A Szintis búcsúdugásért úgyis kapott egy kis aprót albira!

Mirocska 2016.05.29. 21:34:43

A postás meghozta a lóvét!

Commodore 2016.05.29. 21:34:56

Postás +hozta a csekket!

,, 2016.05.29. 21:35:00

Dia hogy kicsípte magát

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:35:18

nyugi!
most olvasom a retek klubon hogy számolják még a szavazatokat, mert a közjegyző asztarol leesett 2 dossziényi é nem vették észre.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:35:36

És Dóri is odaugrott Gabenhez az elsők között. Sztem csalódott Gergőben, és jól hallottam, hogy neki szurkolt.

hollario 2016.05.29. 21:35:48

Azért ennyire nyilvánvaló manipulatív csalásra nem számítottam a csatorna részéről. Az imádkozós jelenet (is) gusztustalan volt.

Mara100 2016.05.29. 21:36:14

Mondjuk a Márk úgy örül Gábor győzelmének mintha egy percig is lettek volna együtt a műsorban.

perszepolisz 2016.05.29. 21:36:34

Rutinosan nem jelentették be hogy lesz Farm 2, pedig az ilyenek ilyenkor szokták.

Queen Alix 2016.05.29. 21:36:41

Nos én remekül éreztem magam veletek ebben a 3 hónapban,ez volt életem első realtyje. Egy kedves kommenttárs miatt kezdtem követni március közepétől. Sokat vitatkoztunk itt,néha téptük egymást,de persze mindig éreztük,hogy tesók vagyunk. Külön megköszönöm Alajkának a felém mutatott támogatását.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:36:53

@Schlomo Goldberg: remélem brigi befogad. hát nagyon röhögök.

alsophila grahami 2016.05.29. 21:36:53

@Zephyrous: ezt akartam kérdezni én is, hogy mi van a családdal, papa, többiek?

"remélem, Brigihez mehetek..." - jja, pénz nélkül? hüjjje vaaagy? xDDDDD

Mirocska 2016.05.29. 21:37:01

Atti rajongók átszavaztak Gáborra, szeritnem ezért lett a nagy fölény.

Commodore 2016.05.29. 21:37:30

@Zephyrous: Farmon nem maradhat? Jó hely.

polpetti 2016.05.29. 21:37:55

Az RTL szemtelenül manipulál...mondjuk, az emberek is hülyék, mert bedőlnek. :)

,, 2016.05.29. 21:38:01

Bocsánat a kritikáért, de Heninek le kéne szoknia erről a derék köré kötött felsőről, amivel a popót szokták takarni a kamaszlányok... nem lesz kisebb csak idétlen így, és nyugodtan lehet olyan ruhaméretet is választani ami tényleg passzol, nem olyat ami min 1 számmal kisebb. bocs.

Zephyrous 2016.05.29. 21:38:12

Ezzel a sok imádkozással tuti jó pontot szerzett a Retek a kormánynál is, nem fog a médiahatóság bírságolni a kdnp-kompatibilis adás miatt :D

Queen Alix 2016.05.29. 21:38:21

@Schlomo Goldberg: Mindenkinek van otthonqa, kinek egy villa a Svábhegyen,kinek egy fa.

Cérnahuszár 2016.05.29. 21:38:44

hát sztem a cinti kalandon bukott ekkorát.... agyoncsapta mindazt amit eddig mutatott magáról, ő sem más mint a tipik férfi

Zephyrous 2016.05.29. 21:39:04

@Mara100: A kis ratyigyerek csak megkívánta a kigyúrt Gabent :D

Mara100 2016.05.29. 21:39:36

@alsophila.grahami: Igen mondjuk ezt mindig is egy szerepnek gondoltam. Miért ne mehetne haza a szüleihez. Valami pénzt biztos kap a műsorért is, azon is mehet albérletbe.

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:40:24

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): ugyan már, a hurka a lábosba is akkor szemrevaló mikor már szinte szétpattan.

Cimili 2016.05.29. 21:40:26

@Queen Alix: Még el ne köszönj, jön Sixxtől egy holnapi és külön egy összefoglaló poszt! :)

Queen Alix 2016.05.29. 21:40:27

@Cérnahuszár: szerintem korábban, az már csak a végső volt

Krétagarbó 2016.05.29. 21:40:32

@Queen Alix: jajj, eza végén igen szánalmas egy mondat volt Geritől.

Empty Bee 2016.05.29. 21:40:37

Gergő: "Remélem, Brigi befogad"

LOL
LOLZORDZ
LMFAOCOPTER

ezneménvagyok 2016.05.29. 21:40:40

Szerintem Heninek sokmindenről le kéne szoknia... :-)

Queen Alix 2016.05.29. 21:41:44

@Cimili: Ok,holnap felfedem valódi énem.

Zephyrous 2016.05.29. 21:41:52

@ezneménvagyok: Az alakjával van a legkisebb gond szerintem... az elviselhetetlen, rosszindulatú stílusán meg már nem tud ilyen korban változtatni.

Krétagarbó 2016.05.29. 21:42:07

@Cimili: Igen? Még két poszt lesz?

Zephyrous 2016.05.29. 21:42:37

@Queen Alix: Hm? Te is ilyen beépített, fizetett bérkommentelő vagy, akit a Retek küldött, mint én? :D

Empty Bee 2016.05.29. 21:42:42

@ezneménvagyok: Pl. légzés

Na jó nem. Csak ne beszéljen.

Queen Alix 2016.05.29. 21:42:56

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): már nem kötöm, tiniként igen..de akkor mindent magára aggat az ember,csipőnadrágot

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:43:02

@Queen Alix: én tudom hogy te a Farm Gizi vagy

Krétagarbó 2016.05.29. 21:43:39

@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: te is itt vagyol? :) Látom nyárias viseletre váltottál:)

,, 2016.05.29. 21:44:20

@Queen Alix: helyes. tiniként más:)

Atanos 2016.05.29. 21:44:31

Lezártam az aranyköpésekről indított szavazásaimat. :) Itt a végeredmény.

data.hu/get/9752721/Aranykopesek_TOP_listak.txt

alsophila grahami 2016.05.29. 21:44:37

@hollario: jó hát ne csináljunk úgy, mintha nem lehetett volna számítani erre a csati részéről, mindig is így nyomták, az összes reality során, nem-e? Gergő volt az elsődleges preferáltjuk az elejéről fogva, ez látszott, aztán levették, hogy az ostobácska Gaben mennyoire népszerű, meglátták a remek lehetőséget, hogy a full drogos Aurélió utódja legyen, ennyi történt csupán. valahol meg is lehet érteni, Au már totál vállalhatatlanná züllött agyilag, és közeleg a VV8, kell egy új arx, aki fullba tolja majd a kretént nekik.

Cimili 2016.05.29. 21:45:01

@Krétagarbó: Az összefoglalót a mai elején ígérte Sixx (VV-knél is volt) a holnapit meg kilogikáztam. :)

Queen Alix 2016.05.29. 21:46:01

@Chuck Νorris: Igen,Én vagyok gizi a farmról

Cuddy 2016.05.29. 21:46:36

Gergőnél ez a nincs otthonom, nem vár senki image annyira szánalmas. Mintha nem lennének szülei, rokonai vááá. Oké, hogy a műsor alatt ezt tolták de most, hogy kiesett már nincs annyira szánalomszavazat szerző értéke. Mikor megláttam a Bridzsitt-Gergő bejátszást drukkoltam, hogy a butuska Gaben nyerjen mert nagyon elrontotta a műsort a kamulove sztori.

Cérnahuszár 2016.05.29. 21:46:46

gaben köpés: " basszus milliomos vagyok"
na fiúk lányok megéri imádkozni.
ha nem veszitek az úr üzenetét, magatokra vessetek :)

,, 2016.05.29. 21:46:49

@alsophila.grahami: Gábor mint műsorvezető? Nem tudom elképzelni

ezneménvagyok 2016.05.29. 21:47:24

Azért remélem, az rtl ezt a kreatív csapatot nem ereszti szélnek. Sok műsort lehetne még így széttrollkodni... :-D

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:47:24

@alsophila.grahami: Semmi közös nincs Aurélioban és Gáborban, azon kivül hogy nyertek.

alsophila grahami 2016.05.29. 21:47:53

@Queen Alix: gondolod, kell? van még itt valaki szerinted, aki nem tudja? :P xDD

Chuck Νorris 2016.05.29. 21:48:01

@Queen Alix: mindig is tudtam, mert én nagyon okos vagyok :)

Queen Alix 2016.05.29. 21:48:54

@alsophila.grahami: jaj már, sosem tudni mit tudni:)

Queen Alix 2016.05.29. 21:50:30

egyébként sajnálom hogy vége....

alsophila grahami 2016.05.29. 21:50:38

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): mondom, "aki fullba tolja a kretént.." ;) nem mint műsorvezető, hanem mint általános, bármikor előhúzható bohóc (a vadember sajna nem alkalmas erre - sem, de talán felszopó emberkének jó lehet)...

Queen Alix 2016.05.29. 21:53:43

egyébként lesz mostvmi új üzlet?

Infomaniac 2016.05.29. 21:54:03

Végül örülök, hogy nem Gergő nyert. Katasztrófa volt ma, főleg a végén.

alsophila grahami 2016.05.29. 21:54:13

@Chuck Νorris: szerintem van, mindkettő bohóc, mindkettő jóindulatú alapvetően, mindkettő szárálmás alkat, mindkettő labilis, mindkettő remek bulvár-szappanopera alany.... folytassam? ;)

Sanda.Ipse 2016.05.29. 21:54:49

Most értem haza, látom az előre borítékolható eredmény jött be.
Röviden a véleményem: nem tartom Gergőt a legkevésbé sem buta fiúnak. Pontosan úgy viselkedett, mint aki szándékosan veszíteni akar, mert így sokkal könnyebben rövid úton megszabadulhat Ribitől egyszer és mindenkorra, a 20 millával nehezebben dobbant le mellőle.
A cintiás videón a legkevésbé sem tűnt úgy, hogy alkohol befolyása alatt állt volna, reggel különösen nem. Megnézte a bekeretezett fotót és nagy elszántsággal bebújt a lány mellé.
Szerintem 20 milla nem nagy ár azért, hogy megszabadult a nőtől.:)

alsophila grahami 2016.05.29. 21:55:35

@Queen Alix: én is sajnálom, de majd jön a kövi VV, remélem hamarosan :))

Queen Alix 2016.05.29. 21:57:40

@alsophila.grahami: az sajnos nem fér bele az imidszembe

Cérnahuszár 2016.05.29. 21:57:43

@Sanda.Ipse: azt meg lehet tenni 2 szóval is
senki nem dob oda 20 millát hogy szakítson egy nővel

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 21:59:31

@alsophila.grahami: Jelentkezem. Én lassan már azt sem tudom, fiú vagyok e vagy lány. :)) Most ki kicsoda? Vagy mi van? Engem totál összezavartatok. Na azt hiszem mára ennyi volt. Inkább kipihenem magamat.

Sanda.Ipse 2016.05.29. 21:59:42

@Cérnahuszár: feltételezed, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a cintiás dolog negatívan jön le a nézőknek? Nem a fenét!

,, 2016.05.29. 22:00:03

@Queen Alix: dehogynem, semmi különbség és most új formula is lesz talán

Queen Alix 2016.05.29. 22:00:34

@ALOKSAKTWO: Te lány vagy,látszik az avataron a tésztaszűrő

alsophila grahami 2016.05.29. 22:01:42

@Sanda.Ipse: szia Sanda, így jártunk :) de mondasz valamit, alkohol biztosan nem játszott be, töktudatosnak tűnt az egész akció - és nem is előzmény nélkülinek -, és valóban, igen abszurd jelenet volt, ahogy elővette a Ribri-féle komplett családi fotót, majd ment és.... bebújt Cinty mellé... így, hogy nem bontották ki a sztorit a szerkik, csupa kérdőjel az egész, majd kérődzhet rajta a blikkbulvár hetekig-hónapokig....
de ha Ribritől akart egy huszárvágással megszabadulni, akkor mire véljük, amit a végén Zének mondott, hogy reméli, Ribri befogadja..? komolyan nem értem, ott az apja, nyilván van neki is otthona, akadhatnak barátai is, nehogy már ne legyen hová bekucorodnia éjszakára! :P ;) te vágod ezt?

Queen Alix 2016.05.29. 22:01:53

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): á, nekem a VV túl alacsony,de egyélőszereplős profshowt élveznék

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 22:01:56

@Queen Alix: Na ne viccelj. :)) Tésztaszűrő? :)) Ezt még nem is figyeltem. Ha ha ha :D

ALOKSAKTWO 2016.05.29. 22:03:54

@alsophila.grahami: Talán arra apellál, hogy Brigi mondja ki azt, hogy köszi de nem kérek belőled. Pénz nélkül nem kellesz. Ezzel saját magát írná le végérvényesen a nő. Megmutatná hogy végig csak számításból volt Gergővel.

Sanda.Ipse 2016.05.29. 22:04:00

@Sanda.Ipse: azzal minden realitys tisztában van, hogy főleg nők szavazgatnak ilyesmire, akiknél a tette szőrös bunkót érdemel:)

Queen Alix 2016.05.29. 22:04:38

@ALOKSAKTWO: bárhonnan nézem az tésztaszűrő

,, 2016.05.29. 22:04:42

@Queen Alix: a műsor foscsi lesz de a hv-os társaság ugyanolyan kiváló:P szóval...:)

Cérnahuszár 2016.05.29. 22:04:54

@Sanda.Ipse: nem volt tisztában vele
akkor vigyorgott volna tovább mint a vadalma, nem lett volna olyan savanyú a képe amikor második lett
a zsebében érezte a győzelmet, ez van

etikette 2016.05.29. 22:04:56

Sixx irja: A műsor nézettsége a mostani tévés piac átlagához képest nem alakult rosszul, 20 százalékos közönségaránya megvolt átlagban, de elég drága mulatság volt, így nem biztos, hogy az RTL bevállalja a folytatást. A csatorna következő reality műsora a Való Világ-Big Brother hibrid lesz ősszel, az RTLII-n.

Sanda.Ipse 2016.05.29. 22:05:14

@alsophila.grahami: nem néztem a műsort, de ha ilyet mondott, szerintem iróniának szánta:)

alsophila grahami 2016.05.29. 22:05:46

@Cimili: pppepepeeersze! ;)) @ALOKSAKTWO: Alok drágám, neked meg nincs mese, meg kell várnod akkor a holnapi revelációt, amit beígért a királynőnk; má mégse rondíthatok bele a játékába, az nem lenne cééép ;)))

,, 2016.05.29. 22:06:14

@etikette: már ősszel? hűha, be kell építenem az idegrendszeremet addig

Queen Alix 2016.05.29. 22:06:44

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): mostmár elárulom...nem néztem az adásokat,csak itt olvastam

etikette 2016.05.29. 22:08:02

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): bezony :D es hibrid! Szoval valami extra f@szsag! Mar most imadom :D

alsophila grahami 2016.05.29. 22:08:48

@ALOKSAKTWO: a tésztaszűrőn? hát azon nem lehetett nem mulatni, mindjárt ki is zoomolom az avidat maxra, hadd lássam már én is, és ha nincs ott, esküszöm, fotosoppolok neked egyet rá ;))

Cimili 2016.05.29. 22:09:24

@Sanda.Ipse: Nem feltétlen van így. Én pölö egyáltalán nem ítéltem el ezért.

Commodore 2016.05.29. 22:09:58

Ameddig nem vagyunk menők, addig nem harapnak a nők,
Ameddig nem vagyunk menők, addig nem harapnak a nők!

Queen Alix 2016.05.29. 22:10:22

@etikette: az nem ugyanaz? a VV meg a BB

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.05.29. 22:10:24

@Krétagarbó: oh, már legalább egy hónapja nyárias vagyok.

Túlzás, h itt vagyok. Láttam pár kommentárt, egyre reagáltam.

Cimili 2016.05.29. 22:12:04

@alsophila.grahami: Mondtam, eskü! Komolyan. Na most már valljatok, így hogy fogok tudni elaludni!?

2016.05.29. 22:12:57

@Queen Alix: ezt valakitől nem is olyan régen olvastam :D

,, 2016.05.29. 22:13:34

@Queen Alix: akkor szép munka volt:)
@etikette: engem a hibriddel megvettek:) egy film miatt egy elbaszott kísérlet eredménye jut róla eszembe, amelyben néhány nagyokos kretén rászabadít a világra egy torzszülött izét:)
És mindezt a VV-re simán lehet asszociálni! nyamnyam:)

etikette 2016.05.29. 22:13:36

@Queen Alix: aaaa viccelsz? Egyik jobb mint a masik :D a bb a csorosabb hawanna lakotelepes verzio a vv pedig a sashegyi elit :D

Sanda.Ipse 2016.05.29. 22:13:47

@Cimili: figyu! Ha neki tényleg fontos lett volna még most IS Ribi és a nézők, akkor utolsó pillanatban ezt az ökörséget nem követi el. Tudatos pasinak tartom, aki tisztában volt a következményekkel, ami a szavazatokat illeti. Ráadásul ma éjszaka már bárkivel lehetett volna szabadon, kamerák nélkül.
Rá el lehet mondani szó szerint, hogy elbaszta a szerencséjét:) (Vagy nem: ha ezen az áron szabadult meg a közös jövő ígéretétől, akkor megérte neki)

Queen Alix 2016.05.29. 22:13:58

@Neytiri1: én is mindent összeolvasok

Queen Alix 2016.05.29. 22:15:00

@etikette: és a kettő keveréke,mi?

,, 2016.05.29. 22:15:41

@etikette: és most vegyítsék össze léééci úgy ahogy mondod, a játékosok fele legyen az elit a másik a gettó, kész is a hibrid, jáááájdekígyóó

Cimili 2016.05.29. 22:18:24

@Sanda.Ipse: Gondolod, h álcából mondta azt is ott Szinti mellett, h mekkora hülyeséget csinált? Meg nekem tök őszintének tűnt, ahogy ledöbbent azon, h nem ő nyert. Előtte sokkal magabiztosabban mosolygott.

etikette 2016.05.29. 22:20:56

@Queen Alix: elkepzelesem sincs...en osszezarnam az eddigi evadok legbrutalisabb szereploit es eltorolnem a ne bantsatok egymast szabalyt :P

alsophila grahami 2016.05.29. 22:22:08

@Queen Alix: ez alapvetés ;)) @Cimili: én sem.... :) @Sanda.Ipse: hát, remélem, hogy tényleg - na nem mintha számítana valamit is már, csak kiábrándító lenne, ha most leállna itt pincsiskedni... :/ namindegy, azért kár, hogy nem láttad, mert amikor Zé faggatta, hogy szerinte mit szól Ribri a látottakhoz, volt egy epic kiszólása, hogy "bízom benne, hogy majd ő is csak poénnak veszi....." xDD Gergő olyan mint az elefánt, nem felejt.. ;))

etikette 2016.05.29. 22:22:14

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): na ugye? :D meg is van! Remelem felkernek minket a kreativ teambe

,, 2016.05.29. 22:22:58

@etikette: Alekot Farm Attilával?

Queen Alix 2016.05.29. 22:25:02

itt az idő.hogy lefeküdhünk

,, 2016.05.29. 22:25:42

@etikette: félek h ezeket az embereket összezárni tutira vmi nemzetközi emberjogi egyezmény megsértésének minősülne:)

ez a nick már létezik 2016.05.29. 22:26:06

Geri a 20 millát tegnap hajnalban bukta el - mert a cintis "incidens" már tegnap este benne volt az előzetesben és jó sokszor lejátszották azóta
Gaben a 20 millát ma hajnalban nyerte meg - amikor a szerkesztők kiküldték kicsit imádkozni és épp ott járt egy operatőr is véletlenül
Cinti a 20 millát ma este bukta el, közvetlenül a róla készült lejárató jellegű rövidfilm levetítése után
ja, sok véletlen összejátszott...

,, 2016.05.29. 22:27:15

@etikette: tényleg mihez kezdene Ati a VV-ben ahol gyakorlatilag tilos bármit is dolgozni?

alsophila grahami 2016.05.29. 22:29:29

@Sanda.Ipse: igen, emiatt annyira disszonáns ez az egész, kibírta ennyi ideig, és szó nélkül hagyott annyi mindent, nem állt bele a konfliktusok zömébe, fát lehetett a hátán vágni, és épp egy ilyen piti hülyeségen csússzon meg? nekem ez nem áll össze, és ha majd megnézed esetleg, látni fogod, hogy ez az egész összekucorodás is olyan - nem is tudom, nekem olyan bejáratottnak tűnt, mint akik nem először bújnak össze - minimum fura volt. /de azért az tetszett, ahogy Ribri felé kommunikálta, vicces volt, és meglepő, hogy ennyire bosszúálló a srác../

etikette 2016.05.29. 22:31:17

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): lehet hogy akkor egy masik szemelyisege jonne elo ami most a gyszerek miatt hatterbe szorult...a poeta...a mukedvelo...humorherold...

alsophila grahami 2016.05.29. 22:31:53

@ez a nick már létezik: eggen, ez mind igaz, kivéve a cintis részt, ő már eleve esélyes sem volt igazán, túl későn ébredt fel, hogy hogyan kéne játszania ezt a játékot, ha győzni is akar, nem csak ott eltölteni az időt.

,, 2016.05.29. 22:32:53

@etikette: :OO ez ijesztően valószínűnek tűnik:S
ezekkel a nyugtalanító gondolatokkal térek most nyugovóra!

etikette 2016.05.29. 22:34:28

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): joejt! En is lepek mert megjott Gergo kutyastol. Mosthagyjamahidalattaludni? :P

Cimili 2016.05.29. 22:36:09

Azon sundáztam, h a VV-be most vajon melyik HV lakó fog beköltözni? :)

Cimili 2016.05.29. 22:37:34

@etikette: Semmi esetre sem, jó éjt! :)

ez a nick már létezik 2016.05.29. 22:37:39

@alsophila.grahami: egyetértek: a geri-cinti összebújás úgy tűnt, mintha nem először csinálnák, csak a csatorna most használta fel a felvételeket a nézettség felpörgetésére. Vajon mi az esélye annak, hogy épp a döntő előtti napon kúrnak?

alsophila grahami 2016.05.29. 22:39:02

@ALOKSAKTWO: hmm, lehetséges; vagy: tényleg nincs hová mennie, és ez egy nyílt felhívás a női rajongók felé, hogy "itt vagyok, tessék csak tessék, el lehet vinni haza..." egyet fizet, kettőt kap (kongó;)) én már eleve azt sem értem, hogy miért nem volt képes azt a fertelmes arcszőrzetet letakarítania magáról a fináléra..?! szörnyen nézett ki vele... :/

Infomaniac 2016.05.29. 22:39:26

@alsophila.grahami: Szerintem kicsit sokat képzelsz Gergőbe. Egyszerűen nem bírta ki az az 1-2 napot (lehetett 3 is ugye a csúszás miatt), nem bírta a feszültséget, úgy érezte, hogy a nyerésen múlik az élete, ezért mászott Szintire. Látszott, hogy mennyire szét volt esve, amikor nem nyert, hogy majd most megy az adósok börtönébe. És egyáltalán nem poénosan. Ha erős lett volna, azt mondja, hogy sokan látták, mit bír munka terén teljesíteni, várja az állásajánlatokat. Mosoly.
Mindenesetre kíváncsi vagyok az utózöngékre Brigivel.

Commodore 2016.05.29. 22:40:23

Attis él, izegmozog izzik él! nemtuja. sly2

Infomaniac 2016.05.29. 22:40:37

@alsophila.grahami: Mert az alá akart rejtőzni. És jól tette végül.

alsophila grahami 2016.05.29. 22:46:32

@ez a nick már létezik: semmi, és még csak úgy sem tűnt, mintha egyáltalán jóban lennének egymással, Gáborunk sem akadt ki az egészen, pedig ott osonkodott ki mellettük a "térdre imához" akciójához, és az ajtó tárva-nyitva volt... az egészben valami hatalmas kamu van, fejem rá! még a párbaj után az átfagyott szerencsétlen reszkető kislánnyal is csak kezet fogott, míg Gáborral vadul ölelkezett Cinti, utána meg hirtelen "van fél óránk az ébresztőig" - "akkor bújj ide mellém" - és ő hezitálás nélkül bújik. és ahogy egymás kezét fogták? egy gyors kis sikamikánál? fura volt; meg az is, ahogy még éjjel, lefekvéskor csak úgy simán, minden átmenet nélkül ráfordult a csajszira - mintegy elköszönésképp... ilyet csinált már korábban is? mert Cinti pöppet nem lepődött meg.

VR6 2016.05.29. 22:47:29

Kiderult vegul, Szinti hogy borotvalja?

malevil2050 2016.05.29. 22:49:24

Nos emberek ,nincsen itten má semmi látnivaló, mindenki mennyen a dógára! Ez nem FARM volt , hanem egy nagy semmi,amivel ismét sikerült behűlyíteni a a jó magyar népet. Megvan a következő balekja a rötölönek. Hajrá!

,, 2016.05.29. 23:01:29

@alsophila.grahami: utsó aztán lépek: mi van ha az egész brigis románc szerkesztői utasítás volt, és szinti volt a "valódi"? Vagyis már lehettek együtt korábban is, a brigizés csak a kamerának szólt... Visszagondolva, az egész udvarlás a plagizott hinta v mi építős gesztussal kezdődött...egyértelmű h az szerkesztői utasításra történt...
Meg kicsit átértékelődik mikor dóri hívta gergőt h "legyél jelen" mert az van a szerepben megírva vajon?

alsophila grahami 2016.05.29. 23:02:19

@Infomaniac: ellentmondásos, amit írsz, mert ha valóban az úgy érezte, hogy az élete múlik a nyerésen, akkor pont hogy NEM bújik össze az utolsó éjjelen senkivel, pláne nem Cintivel az az ember, aki Buddha egyik földi inkarnációját alakította a játék túlnyomó hányadában, majd pont az utolsó napon esik szét? ugyan.
és amikor veszített, sem csúszott szét, hanem ahogy Sanda Ipse is mondta, ironikusan, félmosollyal somolyogva dobta be az adósok börtönés megjegyzését - célozva a szövegekre, amiket kint nyomtak róla az Attila-fanok megállás nélkül a fészen...
és itt erősítem meg én is azt, amire többen céloztak már korábban: szerintem is kaptak külsős infókat bentre, és nagyon gyakran ezekre reagáltak - pl legutóbb Attila is a látványos, irreleváns bocsánatkérésekkel a végén - pont miután kihívott lett - hangoztatva azt, hogy lám, ő igenis tud bocsánatot kérni.... milyen érdekes, hogy pont azon a napon gondolta ezt kinyilatkoztatni, mikor a nője is lenyilatkozta szó szerint ugyanezt a blikkben, vagy hol...

Őzláb Gida 2016.05.29. 23:10:52

@alsophila.grahami: Eddig is így volt, és most is EKG :)

alsophila grahami 2016.05.29. 23:11:05

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): lehet, de akkor ez egy olyan fickó, aki a féltékenységet hírből se ismerheti, mert - valaki már felvetette ezt a variánst fentebb, és ugyanezt válaszoltam rá, hogy - az elején Cinti még Gizellához dörgölőzött, utána Norbival bújt össze éjszakánként, majd jött a Ribri-féle nyálcserebere, szal... nem tudom, a játék egésze alatt alig kommunikáltak egymással, ezek után ez hirtelen váltás volt, amit Gáborunk is szó nélkül hagyott? a mi mamlasz GÁBORUNK?? ... (mindenesetre jól el lehet konteózni a témán, arra már jó az egész katyvaszos rtl-es szerkesztési bravúr)

alsophila grahami 2016.05.29. 23:13:37

@Őzláb Gida: örülök, és részemről is EKG az összes eddigi komidra :)

Cérnahuszár 2016.05.30. 06:08:01

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): azt hittem ennél objektív vagy :)
Nem akarjátok elhinni hogy gergő elbacta?
én is sajnálom

a konklúzió: mondani mindent lehet, csinálni meg egyféleképp
brigike magyarázata: én nem iylen vagyok aki ismer az tudja (akkor nem nős pasival kezd)
gergő: vedd poénra (hát ő sem különb)
a hasonló a hasonlót vonzza, lehet ezért dilemmázott annyit gergő hogy dobja-e brigit vagy sem, mert ő is ugyanolyan
más akar lenni, de neki sem megy

na minden jót nektek :) érdekes farm volt

ALOKSAKTWO 2016.05.30. 06:40:55

@Queen Alix: Akkor én vaksi vagyok. Mondjuk szemüveges vagyok, így talán már én is értem. @alsophila.grahami: Ha az van, amit feltételezel, nos akkor Oscar díjat mindkettőnek. Mert azt eljátszani, hogy semmi közük egymáshoz, sőt Gergőnek egy másik nővel kell "kapcsolatban" lennie, innen nézve óriási alakítás volt. Ahogy a Briginek is, mert kizárt hogy ő erről ne tudott volna. Meg úgy mindenkinek aki ott volt. Már játékosok. Gondoljátok nem szólta volna el senki magát? Vagy volt ilyen, és azt kivágták, esetleg újra vették a jelenetet? Nem tudom, nekem ez túlságosan nyakatekertnek hangzik. Ha mégis ez az eset forog fent, akkor meg tényleg nem érdemes ilyen műsort nézni, mert olyan mintha egy színdarabot néznél. Ha ilyet akarok látni, elmegyek egy színházba.

Hortenzia Schneider 2016.05.30. 07:41:14

Hát Gergő fiam, egy marha nagy lúzer vagy!
A finisben így bekacsázni és seggre esni, www.youtube.com/watch?v=lhSKsOb14_E
A helyett hogy férfiasan bevallottad volna a gyengeségedet, érzéseidet, kinos helyzetbe hoztad magad egy ilyen banális poénnal, hogy bohóckodtatok.Nekem volt kinos nézni azt a beszari csalódott arcot amit vágtál, mint a fábasszorultféreg.

Isten megteremtette Ádámot, majd magához hívta:
- Ádám! Teremtettem neked agyat, hogy tudj gondolkodni!
És teremtettem neked nemi szervet, hogy tudj szaporodni!
Ádám boldog, újjong. Ám Isten félbe szakítja:
- Csakhogy egy kicsit kevés vért teremtettem beléd, ezért a
kettőt egyszerre nem tudod használni!!

Avanivi 2016.05.30. 07:47:05

@ALOKSAKTWO: Nekem nagyon furcsa volt az ,hogy megkezdődött a szavazás előző nap és közvetlen utána kidobtak egy ágyjelenetet, ill az ágyjelenet egy részét. A finálén az egészet úgy tolták elénk, hogy Gábor végig imádkozott. Pont addig imádkozott ameddig kellett. Szinti nem vesztett semmit, de Gergő bukta a 20 millát. Remélem Brigittát is . A szemét Attila pedig had örüljön most Gergő bukásának, legyen ez a legnagyobb öröme.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.30. 07:52:13

@alsophila.grahami: Nem hiszek ebben a konteo elméletben, de tény, hogy nagyon illogikus, karaktergyilkos és a műsorfolyamban eljátszott szerepéhez képest ellentmondásos húzás volt ez Gergő részéről néhány nappal a főnyeremény behúzáa előtt (Szintitől kevésbé).

Infomaniac 2016.05.30. 07:54:42

@alsophila.grahami: Nem ilyen egyszerűek az emberek. Gyakran tesznek olyat, amiről akkor vagy utólag tudják, hogy nem jó, de olyan lelkiallapotban vannak, hogy nem tudnak leállni.
Én ugy emlékszem, direkt megvárták, hogy Gaben kimenjen, de majd visszanezem. Következtetés szempontjából nem mindegy.

Perspektíva 2016.05.30. 07:58:40

@Avanivi: Gergő baromságot csinált, de szerintem még Gáborról is össze tudtak volna vágni negatív kisfilmet. Az előzetes leadása időzítve volt a szavazáshoz. Ez bárkivel szemben aljas dolog lett volna, nem csak Gergővel szemben.

,, 2016.05.30. 08:11:56

@Cérnahuszár: nem neki drukkoltam (sőt!), de ilyen késői órában elkapja az embert a konteó láz:)

Avanivi 2016.05.30. 09:57:19

@Perspektíva: Miért volt az fontos, hogy az élő műsorban kell ezt megbeszélni és a szavazás közben a képébe vágni mindenkinek? Akkor amikor Gábor buzgón imádkozik?

Perspektíva 2016.05.30. 10:01:40

@Avanivi: A cirkusz mindenek felett. Ez a kereskedelmi csatornák lényege. Minél nagyobbat szóljon...mi meg nézzük.:(

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.05.30. 13:03:06

@etikette: Szerinted hány napig tartana, mire kicsinálnák egymást? :-)))

terjőke kígyószisz 2016.05.30. 19:30:39

Azt hiszem megint hanyagolom pár évig a valóságshowkat. Ez egy lehetőségekkel teli alapfelállás volt, és megint elment abba az irányba, ami miatt még külső szemlélőként sem érdekelt az egész. Pár részt visszanéztem, többnyire az itteni poszt alapján, bele-beletekerve. És megint bosszant, hogy mennyire hülyének nézik a nézőt, aztán megint megállapítom, hogy nem én vagyok a célcsoport. (Bár jövőre hivatalosan is kikerülök belőle.) Nézőként sem, de szavazóként aztán biztos nem.
Legközelebb akkor nézek bele egy ilyenbe, amikor 24 órás webkamerás közvetítés lesz, visszanézhető, tárolt anyagokkal. Az valóságsó. Ez meg egy átlátszóan manipulált, első harmad után teljesen vv-be átcsúszott, unalmas, megrendezett műsor volt, kicsit érdekesebb környezetben. Csak a Hogyvoltokat volt érdemes elolvasni, a többi felesleges időtöltés volt.
süti beállítások módosítása