Elmondjam egy szóban, mi történt a tegnapi adásban? Semmi. Két szóban? Lófasz se'. Mivek az utolsó napokra az RTL láthatóan nyújtja az epizódokat, és mert ezeket már mind én fogom tolni, tömörebb leszek a megszokottnál. Zé nyit, választunk. Nem elnököt, szopót.
Zé annyira komoly, hogy a végén még én is elhiszem, hogy ez itt jelentőségteljes pillanat. A kiválasztás előtt még kiderül, hogy Gaben szerelmes a csajába, Szintinek baja a volt a faterral, de már nincs, Gergő szereti az apját, ai jó ember, Attila megnyugodott a csajától. Na, válasszunk. A meglepetés, amitől Gaben kis híján lefordult a farönkről, az, hogy Attila Szintire rakja a jelét, mert nem hülye. Gaben ezt nem tudja értelmezni, de legyen ez az ő baja, ő Attilára tesz, ahogy Gergő is.
Ebből lesz egy nagyon hosszú, de sehová nem vezető beszlgetés, mert Gaben azt hitte, majd ő kapja a jelet, de nem ő kapta, és akkor most Szinti mi az isten csinál majd, magára teszi-e a kendőt vagy Attilára, ami MINDEGY, bazdmeg, mert ezek ketten fognak párbajozni, ezt én is tudom, meg mindenki tudja. És ha Szinti Attila mellett dönt, akkor a vadbarom majd kihívja, ha nem, akkor meg ő hívhatja ki, mert tőle tart a legkevésbé. És mondom, ezt MINDENKI tudja, baszki, Gaben meg arénázik egy kicsit. Gaben és Gergő azt nem képes felfogni, hogy a döntő előtt egy lépéssel NINCS lovagiasság, meg mindenféle ilyen szarakodás, túlélés van és döntőbe jutás, és a leggyengébb Szinti a pakliban.
Ezek egész nap kerülgetik egymást ezek után, és Szinti látványosan tipródik a semmin, ami kurvára nem érdekel senkit, ahogy az sem, hogy mi áll Szinti apja végig nagybetűkkel megírt levelében. Este Szinti papírról olvassa, amit gondol, ha nem a szerkesztők diktálták neki ezt a szart, a csaj sokkal ostobább, mint gondoltam, hiszen arról a mondatról van szó, hogy "És én magamat váladsztom". Na, de meglepő. Így legalább ő irányítja a sorsát, de ismétlem, MINDEGY mi történt, mert Attila kiválasztottként is Szintit vinné párbajra. A folytatásban ugyanaz megy, mint eddig, azaz vekengés, ezerrel. Zé meglepetést színlel, majd felvezeti a következő szegmenst: Attila álmot látott.
Tényleg így volt, álmodott, és ettől ment is ki az állatokhoz, hogy széjjelbarmoljon mindent, amit csak lehet, illetve ezt lehet, csak én gondolom már hozzá ehhez az egészhez, mert ott áll a konyha közepin, és azt kiabálja, hogy megvanmegvanmegvan, és felmegy Szintihez, hogy megölelgesse. Akinek persze ez kell, de nagyon. Az álmában, már ha érdekel is ez bárkit is, Attila Danitól azt hallja, hogy a döntőben ők ketten, azaz Szinit meg Attila is ott lesz, és ehhez az kell, hogy Szinti ne őt hívja ki. Ez mondjuk elég nagy hernyóság taktikának, de mindegy, legyen, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle. Attila azt szeretné, ha a kislánya büszke lenne rá, ez mondjuk nem az a húzás, amit gobelinbe hímezve tennék ki a Községháza dicsőségfalára,de hadd ne én neveljem már Attila lányát.
Attila ajánlata? Híres akarsz lenni, Szinti? Nem, gazdag. Itt megakad a nagy terv, mert erre a válaszra nem számított a gyökér, hagyjuk is ezt az álmot, meg a kameráknak előadott faszságokat. Attila nem adja fel, kiviszi Szintit a csűrbe, hogy ott is elmondhassa neki a gigantius tervet: NE ŐTET HÍVJA KI! Szinti aszongya, ő itt mindenkit meg tud verni, nem fél senkitől, amiből a világ egyik legnagyobb pofára esése lesz szerintem, de már mindegy, mer Szinti akkor is Attilát fogja kivinni, és kész. Szinti bent kiröhögi Attilát, és elmeséli, hogyan akarta befolyásolni ez a szerencsétlen.
Végre valami új történik, jön Sly búcsúzkodni, de előtte Gergő felül az egyik tehénre. Mert csak. Gaben is. Mert idióta. Sly a kis piros traktorral jön, hoz ajéndékot és búcsúzik, mindenkit nagyin tisztel és becsül az elvégzett munkáért, az ajándok egy életre szóló élmény, egy-egy, névre szóló köcsög. Ez nagyon aranyos, komolyan, meg is hatódnak a tanyasiak is. Nincs még vége a karácsonynak, kapnak egy-egy nyakláncot, rajta szerencsét hozó patkóval. Gergő menten mondja is, hogy ő nem hord ilyeneket, az ellenpont Attila meg élete végéig fogja hordani. Gaben számot vet: ő innentől minden farmon elboldogulna. Nem, Gaben, nem így van.
A mai rész előzeteséből két dolog derül ki: Attila lesz a kiválasztott, és az, hogy a párbaj fizikális lesz, kemény, sáros-mocsaras-falmászós cucc. Szerintem szevasz lesz Szintinek.
Az utolsó 100 komment: