Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x55 - Mi vaaaan Faaaaarm?

2016. május 24. 07:12 - sixx

vlcsnap-00001_8.png

Amikót kiengedték a csűrből, amit vagy máris lebontottak, és a helyét éppen mésszel szórják be, vagy csak annyira jó az idő, hogy sokkal értelmesebb kint felvenni a konfokat. Anikónak jót tesz a szép háttér és a napvilág, a vidéki tájnak meg Aninó, úgy meg pláne, hogy csak deréktól felfelé látszik. Betakarítás, bolondság, mondja, főszerepben Gaben mester.

A bolondozás azzal indul, hogy reggel van a tanyán, ami azt jelenti, hogy Attila meg látszatmelózni (értsd: megeteti az állatokat) és a tikoknak magyarázza, hogy nem ellenőrzött a csávó, aki ebben az esetben asszem Gaben, de nála nem lehet tudni tutira. Fontoskodik egy sort Gergőnek is, aki leszarja, inkább lehugyozza a kerítést. A riportban Attila elmondja, amit az első naptól fogva tudunk: a farmot a magáénak érzi, az állatok a családja. Alekosz-effektus, baszki. Gaben és Gergő a konyhában röhögik ki Attila buzgómócsingságát.

vlcsnap-00002_7.png

Jön a nemműparasztműpostás, Brigi végrendelkezik, Szinti a heti gazda, azaz ő az egyetlen, ha jól számolom, aki kétszer is főnök lehet. Ez persze bassza Attila csőrét, de nem mondja, inkább kimegy Barnit csutakolni, ahelyett, hogy menne betakarítani, mert Sly parancsainak megfelelően a terményeket le köll kaszálni vagy szedni, vagy mi a faszomat kell azzal csinálni, hogy ne legyen a földön, hanem a ládában. Az állatok persze nem tudják, hogy a kosárban Sly zöldsége van, Turner pl. kajakra zabálná meg az egészet, rá is kell szólni. Gaben hogyvoltozik:

Erről szól az élet, ha valamit belefektetünk, megköszöni. Úgymond meglesz a gyümölcse.

vlcsnap-00007_7.png

Az állatok tényleg szeretik ezeket a félkegyelműeket, odagyűlnek köréjük, és kicsit hátráltatják a melót, amiből Szinti kurvára nem veszi ki a részét.

Szinti számolni se tud, csak dísznek van itt. (Attila)

Gaben a meló közben megpillantja a földeken átrobogó szamarat és kilátásba helyezi neki, hogy ha tovább baszogatja a kismalacokat, állba vágja. Ebből lesz egy versenyfutás, amibe Kongó is beszáll, Gaben meg átrongyol a terményen. Természet vs. Gaben 1-0. A második körben Gaben salátát most, de Csulabá, a láma zavarja, mert hóttszerelmes belé, és csipkedi és köpködi, ami egy ponton Gabenben elszakít valamit, abüdöskurvaistenfaszát, pattan fel, és elkezdi kergetni a farmon át, ez tart vagy öt percig, de a láma gyorsabb, és a faszszopó majom, állj meg, büdös paraszt felszólításra sem áll meg.

Azért köpköd engem Csulabá, mert látja bennem a domináns hímet. Nyilván nem fogom megmászni az ő kis nőstényeit, mert nincs hozzá ingerem. (Gaben)

Természet vs. Gaben 2-0.

Jön végre Sly, Szintit Attila ébreszti, mert persze alszik, de csak levánszorog. Sly érdeklődik, ki baszta ki Brigit? Attila jelentkezik, lepacsizik vele. Sly gyökértablettát vett be, két perc alatt beszól Szintinek is (kenegessék a hátát) meg Gergőnek, az asszonytalannak is. Gratulál nekik, mert már csak négyen vannak, és elviszi a megmosott zöldséget, a lóvét tessék szépen elkölteni, mondja, mert többé nem lehet. Állatokat is visz el, Gaben arcán látszik, hogy a lámákat nem sajnálná. Sly cserébe hozott méheket, bazdmeg, tényleg más sem hiányzik ezeknek. Gergő örül a dolognak, hobbiméhész akart lenni mindig. Sly kakast visz, libát, kismalacot. Gaben nem tudja befogni a kakast, azaz Természet vs. Gaben 3-0. Sly a pónilovat is elviszi. A lámákat nem. Távozás előtt figyelmezteti Attilát, hogy ne hiperaktívoskodjon a méhekkel, mert megszívja.

vlcsnap-00013_9.png

Levél, jó hírekkel, minden nap fogadhat valaki vendéget, elsőként Gábor. Milyen vendég, kérdezi Attila, bravó. Gaben készülődik, azaz fogat mos, és felveszi a kevésbé izzadt atlétáját, van értelme, mert a csaja jön, pedig ő két haverját várta, valami Jocót meg egy másikat, akik minden bizonnyal barlangban laknak, mert Gaben megmutatta volna nekik a Farmot, hogy lássák. Azért nem nagyon csalódik, amikor a csaja jön be, egy tök helyes kiscsaj, sírás, ölelés, csók. Az ilyen family visit a Survivorban is a csúcspont, a nyers érzelmeket nem lehet megírni előre. Szinti átadja nekik a hetigazda szobáját, de persze nem rohannak fel dugni, nem engedik a szerkesztők. Gaben a szimpátiaskálán lépett előre egy kurva nagyot, őszintén szeretik egymást a lánnyal.

A szerelem minden jele jelentkezett rajtam. (Gaben)

A búcsú előtt a csaj bejelenti, hogy június 6-ig Spanyolországban lesz az iskola által, Gaben ettől kicsit kiborul, mert mit fog ő kezdeni addig, és sír. A végén kap még egy hátvakarást, és szevasz, csaj. A helyére új lakó jön, VV Aurelio, aki egy vödörrel a kezében és egy zsákkal a vállán jön, és üvölt mint a sakál, amitől Turner bemenekül a pajtába. A szamárra ránézve Au megkérdi, hogy ezt így hogy, szabadon? Mármint az állat csak úgy. Gergőnek is bemutatkozik, aki korántsem esik el attól, hogy egy celebritás társaságában lehet. Au a zsákjában kedvességet hozott.

Magamat hoztam, meg a helikoptert. (Aurelio)

vlcsnap-00018_8.png

Au azért jött, hogy mentora legyen Gabennek és felkészítse a döntőre, ehhez hozott egy vödör Nerobolt és egy üveg piát, és persze üvölt, ami leginkább Gergő agyára megy.

Au: - Ugye te nem szeretsz engem?
Gergő: - Ne haragudj, de nem ismerlek.
Au: - A végén megcsípsz.

Gergő és Attila lent beszélgetnek Auról, akiről Gergő csak annyit tud, hogy faszhelikopter. A pali odafent meg folyamatosan üvölt, Szinti meg is kérdezi, hogy te állandóan így üvöltesz? Igen, feleli őszintén Au. Hozott magával cigit is, hogy mindenki megszeresse. Isznak, Au üvölt, jó lesz ez hosszú távon. Au rendes cigit ad Szintinek és Attilának, az udvaron üvölt, mint a sakál, amitől az állatok szétszaladnak, más sem hiányzott. A hátsó teraszon is üvölt egy sort, és szerelmet vall Gabennek, megnyeretem veled ezt az egészet, mondja, majd amikor lemennek a kertbe, egy úgy 1 százalékos lejtőn olyat zakózik, mint az ólajtó.

vlcsnap-00019_9.png

Címkék: a farm
377 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.05.24. 20:32:15

@etikette: tv2-nél vannak, asszem. kata a férje miatt szinte biztos.
@Magentax: gondolod h beleférne a büdzsébe? ;)

@ALOKSAKTWO: csak ezt már tisztáztuk párszor, h mi miért, de tudod h szívemcsücske vagy, csak ne élj vissza ezzel :*

Rémület 2016.05.24. 20:32:16

@Magentax: vagy Csányi Vilmost, az etológost, aki kutyákkal foglalkozik. Egyszer nyilatkozta, hogy szereti nézni a valóságsókat.

Őzláb Gida 2016.05.24. 20:33:10

Az megvan, h mikor azt figyelték ki érkezett Szintihez, Gergő benyögte: egy dementor?

etikette 2016.05.24. 20:33:33

@Magentax: tuti valaki barátokköztes ;)

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 20:34:01

@Berber Oroszlán: Mert úgy anyakönyvezték. :D@Biriksz_Krokiksz!: Oksa. Szóba sem hozom többet. Lakat a számon. :)

2016.05.24. 20:35:16

@Magentax: ja, tényleg. nemtom, de mindenképpen vmi minőségi vendéget vizionálok gergőhöz.

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 20:35:36

@etikette: Pedig de. Ez is lehet akár az ok. Itt írta valaki korábban, már nem emlékszem a nevére, hogy volt egy afférja egy hasonló palival anno, és nagyon nem bánta meg. Szóval akár ez is lehet az ok.

Rémület 2016.05.24. 20:36:42

@Őzláb Gida: aha. :) Gergő egy humorbonbon amúgy, csak nem értik odabent.

etikette 2016.05.24. 20:37:28

@ALOKSAKTWO: jah biztos én vagyok a retro hogy nálam más értékek is számítanak ;) mert lehet egy nagy casanova ha mellette pszichopata...

Magentax 2016.05.24. 20:38:37

@Rémület: Akkor meg is oldottuk a problémát. :D
Tényleg megszavaztathattak volna a nézőkkel egy választékból, hogy kit engedjenek be.

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 20:39:28

@etikette: Nem vagyunk egyformák. Ha a csaj ilyen fiatal, neki lehet ez volt az elsődleges. Az is lehet nem volt előtte sok párja, és azt gondolta megfogta az isten lábát. Fene se érti az már tuti.

Magentax 2016.05.24. 20:39:34

@etikette: Gergő meg csak pislogna - hát ez meg ki? :))

Hortenzia Schneider 2016.05.24. 20:40:13

@Berber Oroszlán: ))) jujj, ez most olyan volt, mint amikor szvküdit hallgattak a farmon, és Gábor mrgkérdezte, hogy ez igazi rádióadás? )))

Magentax 2016.05.24. 20:41:18

@Biriksz_Krokiksz!: nem tud annyit fizetni az rtl, meg aztán nem is illene a műsor profiljába, ha elkezdenének zenéről, irodalomról, színházról beszélgetni

etikette 2016.05.24. 20:41:34

@Magentax: nem tudom tudnak-e valakit Gergőnek küldeni akit ismer :P (és celeb)

penna 2016.05.24. 20:43:24

@etikette: ezért lesz muszáj Brigit beküldeni celebnek, őt talán még megismeri Gergő. :D

Magentax 2016.05.24. 20:44:12

@etikette: szavazzuk meg neki Brigi egyik gyerekét. Hadd szokják egymást. :)

diómió 2016.05.24. 20:44:22

Gergőhöz az"Egy perc és nyersz" kapcsán valaki?

2016.05.24. 20:44:46

sírós-meghatós-szívszorítós (zongikisérettel, persze) mmkk vmelyik pártfogoltját köll beküldeni neki. a sztárvendéget viszont passzolom, arra már semmi ötletem nincs.

Dirty Lyle 2016.05.24. 20:47:02

Valaki esetleg a szombat esti műsorból? Sebestyén? Dombóvári? Vadon?

Magentax 2016.05.24. 20:49:00

@etikette: visszatérnék a vv-hez. VV Dani? Ő elég okostojás volt, ha még emlékeztek rá. :DD

2016.05.24. 20:49:02

@Dirty Lyle: baszki, domvóvárit sskk! (halálom az az ember)

diómió 2016.05.24. 20:49:47

El van döntve, Balázs:-) Őt legalább ismeri:-)

etikette 2016.05.24. 20:51:16

@Magentax: jajj lol szakadok :D sztem Brigi már visszasírta magát az exszeretőjeházaspasihoz ;)

etikette 2016.05.24. 20:53:02

@penna: jogos! jah amúgy szerintem is valaki "olcsó" kell. Balázs ezt nem vállalná, túl ismert...

2016.05.24. 20:53:13

@etikette: még nem, majd ha megvan a végeredmény és nem gergő nyeri meg. addig még kivár.
(pfejjjj biri, genyagoni vagy, már megint!)

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 20:54:52

@Biriksz_Krokiksz!: Pákó? ÉS együtt éneklik majd az "...add ide a didit, ....." slágert. XD

penna 2016.05.24. 20:55:20

@etikette: hát, Bridzsit olcsónak elég olcsó...:D legalábbis az én szememben.

ewita 2016.05.24. 20:55:50

@Őzláb Gida: ja hallottam, felröhögtem!

2016.05.24. 20:57:11

@ALOKSAKTWO: mondom: minőségi vendég! (alok, alok....gyűlnek a minuszok) ;)

Chuck Νorris 2016.05.24. 20:58:16

Tudom ki lesz gergő mentora.
Farm Gizi

etikette 2016.05.24. 21:00:28

@Biriksz_Krokiksz!: lehet hogy igazad van és most nem zs kategoriás celebet küldenek be. Ha meg akarják nyeretni vele akkor elviszik egy sos gyerekfalu könnycseppes irányba.

Magentax 2016.05.24. 21:00:55

@Chuck Νorris: :DDD jaja, amúgy is nagy spanok voltak.

2016.05.24. 21:00:55

@Chuck Νorris: neked már azt se hisszük, amit kérdezel, szívem XD

penna 2016.05.24. 21:04:40

@etikette: szerintem hozzá is családtag megy be elsőnek. anyukája üzent neki, tehát ő van, meg mintha szó lett volna testvérről, szóval még tesó is bemehet. családtagon kívül pedig a 2. ember mindháromnál celeb volt, és szerintem Gergőnél is maradnak ennél a kombónál. max. kicsit ciki lesz, ha lövése sem lesz arról, hogy ki fia-borja az illető. :) kíváncsi leszek, Gergőnél is maradnak-e a trash celeb vendégnél, vagy picit feljebb teszik a lécet.

Dirty Lyle 2016.05.24. 21:08:00

Lehet, hogy a végjátékon ott lesznek a kihullottak is, mint biodíszlet, de addig nem hiszem. Aki önként és dalolva lépett le, azt nem tudom. A szerződés talán tartalmazza, hogy a távozás elenére hadrafoghatóak.

Querelle 2016.05.24. 21:21:29

Komolyan mondom , hogy ezeknél a sztárvendégeknél még Kiszel Tündérke és a kis Donatellácska is magasabb színvonal lenne.

2016.05.24. 21:31:50

@penna: igen, emiatt gondolom, h neki nem trash vendége lesz a celebritás-körből kiválasztva. privát meg nyilván vagy családtag, vagy vmelyik gondozott gyerek.

Perspektíva 2016.05.24. 21:33:04

@penna: Előtte kap egy ismeretterjesztő filmet, ki is az akinek nagyon kell örülnie. De legalább tudja, hogy miről lehet vele beszélgetni ;)

2016.05.24. 21:36:31

mondjuk azt nagyon sajnálom, h vasárnap estére rakják a végjátékot-szavazást, kizárt h nézném, vasárnap az enyém. my fault, majd visszanézek, visszaolvasok, DE hétfőn, bakker, amikor már minden mindegy, mert lejátszott meccs :/ #sajni.

etikette 2016.05.24. 21:45:01

@Querelle: Alekosz,Páko,Győzike? A színvonalat ne firtassuk...de őket talán megismeri Gergő ;)

Perspektíva 2016.05.24. 21:50:24

@Biriksz_Krokiksz!: Mit jelent, hogy a vasárnap a tied? ...jól hangzik.

Cimili 2016.05.24. 22:00:32

Nos mire jutottatok? :)

2016.05.24. 22:08:39

@Perspektíva: unreal life felfüggesztése hétvégékre legalább. (farm miatt mostanában belecsúsztam időnként a szombatokba, netuddmeg, törvényt szegtem)

2016.05.24. 22:09:02

@Perspektíva: unreal life felfüggesztése hétvégékre legalább. (farm miatt mostanában belecsúsztam időnként a szombatokba, netuddmeg, törvényt szegtem)

Perspektíva 2016.05.24. 22:13:28

@Cimili: Nemsokra. Találgatások...szeretnénk ha kevésbé fájna, mint Aurelio jelenléte.

Perspektíva 2016.05.24. 22:14:07

@Biriksz_Krokiksz!: ...a real life nyújtotta élvezetek :)))

Gia 2016.05.24. 22:22:06

Ijedtemben megnéztem a dekoratív médiaszemélyiség (Kiszel Tünci) face oldalát,de az elmúlt 4 napban posztolgatott ezt azt,tehát szabadlábon volt..

Gia 2016.05.24. 22:23:43

Gergőnek valami értelmiségit küldjenek,meg egy borotvát.Remélem azt kap ajándékba. :-))

2016.05.24. 22:23:51

@Perspektíva: muszáj megtalálni a balanszt. oly sok fasza sori, oly sok fasza fórum. tök ártatlan vagyok. (legalábbis hétvégenként igyekszem az lenni)

2016.05.24. 22:26:55

@Gia: kiszeltünci chucknorris genyózós agyszüleménye volt, minden valóságalapot nélkülözve :)))

Perspektíva 2016.05.24. 22:31:07

@Biriksz_Krokiksz!: Maximálisan támogatlak a hétvégi lazulásban.

Perspektíva 2016.05.24. 22:32:52

@Biriksz_Krokiksz!: De a holnapi műsorban ez lesz a legizgalmasabb...ki jön Gergőgöz? Mellesleg ki párbajozik?

Gia 2016.05.24. 22:33:20

@Biriksz_Krokiksz!: Jó-jó,de mi van ha titkon jóstehetség? :-))

2016.05.24. 22:36:01

@Perspektíva: honap az nem hétvége, mmkk itt leszek, és sasolok. ;) meg dumálok.

@Gia: persze lehet, de a tüncist bukná. (merem remélni)

Cimili 2016.05.24. 22:37:05

@Gia: Te se csíped a szakállas pasikat? Miért jó nekik, ha +10 évvel öregebbnek néznek ki? :)

2016.05.24. 22:42:20

@Perspektíva: cinti párbajozik sztem gabennel. gaben győz. hármas fiús végjátékot vizionálok. geri-gaben-atesz.
vagy ha cinti marad (mert legyen már egy csaj a végjátékban, és mert cintit is bírom, akkor
geri-cinti-atesz
vagy
gaben -cinti-atesz.
és nagyon be vagyok tojszlizva h a végső nyertes a fos atesz lesz.

Gia 2016.05.24. 22:43:02

@Cimili: Nem tudom.Ha van itt szakállas férfi,akkor írja meg.

Chuck Νorris 2016.05.24. 22:46:53

@Gia: nekem a térgyemig ér a szakállam.
hopsz most nézem az nem is a szakáll

Gia 2016.05.24. 22:47:08

Vesztes lesz és egy gumiszobában fogja mantrázni,hogy pedig ő dolgozott a többiek meg nem csináltak semmmmit... :-D

Perspektíva 2016.05.24. 22:48:25

@Biriksz_Krokiksz!: Cinti-Geri-Gaben? Attis mmkk ott lesz?

Perspektíva 2016.05.24. 22:50:49

@Chuck Νorris: Könnyen eldönthető. Még most is nő?

Perspektíva 2016.05.24. 22:51:23

@Biriksz_Krokiksz!: Ez a tipus nem jön be. Tied lehet:)))

2016.05.24. 22:51:51

@Perspektíva: hát mégis mitől vagyok betojszlizva? ott lesz sztem, sajni.

2016.05.24. 22:55:43

@Perspektíva: karizma, nálam az számít, szakáll tök mellékes.

Perspektíva 2016.05.24. 22:58:20

@Biriksz_Krokiksz!: Hát Attisnak max. kar izmája van :))

2016.05.24. 23:03:26

@Perspektíva: :))))))))) jó, most lassan #alvási, de ha már valóságsó szereplők, akkor tudnék olyan angyalarcúkat mutizni, akiknek közben nőtt ki, mert no borotválkozás menet közben, ettől függetlenül maradtak jóképűek - már ha ez számít egyáltalán, és nem mondjuk a teljesítmény ;)

2016.05.24. 23:05:35

vagy kongónak egy kongócsajt. hehöhe XD

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 23:06:54

@Biriksz_Krokiksz!: Úgy látom már nem csak én tartok ettől. @Gia: XDDDD @Cimili: A sárm cicus. ;)

2016.05.24. 23:08:49

@ALOKSAKTWO: atesztől? vagy hogy érted?

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 23:17:27

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, hogy megnyeri ez az idegbeteg. Te úgy fogalmaztad meg, a végső győztes ez a fos atesz lesz. Erre gondoltam.

Raszputyina 2016.05.24. 23:18:07

Én is törtem a fejem, hogy kit küldnek be Gergőhöz, akit ismer (és elismer), rtl-s realityben is szerepelt, és arra jutottam, hogy a vendég Kucsera Gábor vagy Madár lehet. (Az őserdős sóból.) Szerintetek?

ewita 2016.05.24. 23:19:10

Sztem megint vadembörre teszik,kihívja cintikét, jól felhergelik egymást.a kis csaj jól fölszívja magát és hazavágja az elmebeteget!!

Őzláb Gida 2016.05.24. 23:19:29

@Raszputyina: Kucsera a Tv2-n nyomul a Nagy Duettben.

2016.05.24. 23:25:15

@ALOKSAKTWO: sokan tartunk ettől itt ebben a mikroközösségben, de a csatorna inkább a közösségi portálok véleményét veszi figyelembe, simán.

@Raszputyina: sportoló, jeszoké.

lambada 2016.05.24. 23:29:28

@Raszputyina: nekem is járt az agyam ki mehet be... Eddig hasonló agyi kapacitásra mentek, szerintem Vv Attila lenne esetleg hozzá illő, ha Keleti Andi még ennél a csatornánál lenne szerintem ő is mehetne. Úgy tudom már TV2... De pl x faktor még nem volt pedig az újra indul kell ott is a hírverés, lehet küldenek Vastag Csabit vagy ki tudja ezt...

2016.05.24. 23:34:07

küldjenek be egy természetfeletti grimmet osztkalap. máskülönben úgyis atesz nyer. vagy ha már sport, akkor a dárdait. (ja, ő nem ér rá)

2016.05.24. 23:40:56

@lambada: de ha a mentalitást is figyelembe vennék, akkor au még egy pohár vizet se hozhatott volna gabennek, nemhogy mentorkodhatott volna mellette.(#gyengítési?)

2016.05.24. 23:43:00

(lépek, sok az idő, puszik)

Perspektíva 2016.05.24. 23:47:05

@Biriksz_Krokiksz!: Nem ma sok, holnap kevés...sziasztok

Cimili 2016.05.25. 07:09:56

@Biriksz_Krokiksz!: Még jó, h nem éccaka néztem meg, aludni se tudtam volna.:)

Cimili 2016.05.25. 07:11:49

@Raszputyina: Alföldi Robi köll neki vendégnek. :D

ALOKSAKTWO 2016.05.25. 07:44:51

@Chuck Νorris: Perverz állat. :D XDDD@Cimili: Ez tetszik mi? :DDD Attilának Alföldi? Jó ötlet. Tuti lelombozná.

Perspektíva 2016.05.25. 07:52:54

Gergőnek Fekete Lászlö erősember? Legalább megenné valaki a megmaradt kaját :)

ALOKSAKTWO 2016.05.25. 07:56:18

@Perspektíva: Akár. Bár itt egyesek azt mondanák, a színvonal, a színvonal. És most nem arra célzok, hogy Fekete Laci nem ütne meg egy színvonalat, csak ők valami műveltebbre gondolnak, azt hiszem.

Berborosz 2016.05.25. 08:22:59

@Hortenzia Schneider: Valami olyan válaszra számítottam, hogy a Zsófi név az Éjjel-nappalhoz illik, a Dóri pedig csakis a Farmhoz...

tipptipptuti 2016.05.25. 09:50:45

Atisnak Damu Roland mentornak... csakhogy passzoljanak... Cintinek jobb lett volna Baukó Éva...

Jóska Pista 2016.05.25. 09:52:14

@Raszputyina: a drogos Kucsera miért lenne jó Gáborhoz?

Őzláb Gida 2016.05.25. 10:37:10

@Jóska Pista: Gergőnek ajánlotta, mint sportolót, de eleve kizárt, mivel Kucsera TV 2-es celeb jelenleg. :)
süti beállítások módosítása