Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marvels Jessica Jones 1x13 – Avagy mosolyogj! (ÉVADZÁRÓ)

2016. május 23. 13:00 - Qedrák

Antiflex Lukácsot Jessica kétségbeesetten vonszolja be a közeli kórházba, mialatt a narrálását hallgatjuk arról, hogy a fájdalom akkor a legdurvább, ha beüt, hiába akarta elkerülni ennek a lehetőségét. A férfit azonnal egy kisebb egészségügyis csapat veszi körül, tompa tárggyal okozott fejsérülés, szóval csak a szokásos rutinmunka, gondolják, és elkezdik ellátni. Igen ám, de az injekciós tűk olyan kétségbeesetten hajolnak meg Lukács bőrén, mint egyiptomi fáraók előtt a késést magyarázó piramisépítő munkások. Három tű után az ideges orvos lecseréli a szurkálást intéző ápolót, és hívat egy másikat, aki ismerős lehet egyeseknek egy másik sorozatból. Ő sem tudja megszúrni Lukácsot, sőt, a gyémántfejes fúró is sikoltva adja meg magát, ráterhelve a társadalombiztosításra a milliós károkat. Az orvos fel is adja, miután rájön, hogy Lukács egy „olyan”. Mondván, hogy kell ide a főnöke meg a kórházigazgató, adjanak szakvéleményt, lelécel.

jessicakorhaz.jpg

Jessica kérleli a nővért, Claire Temple-t, hogy segítsen, de ő ugye nem doki, szóval azt mondja, hogy nem tud. Szuperhősünk erre úgy dönt, hogy kiviszi innen Lukácsot. Igen ám, de jön a rendőrség, keresik a férfit, úgyhogy sürgőssé válik a dolog, de Claire első körben nem rajong a segítségnyújtás gondolatáért, és ez az érzése csak fokozódik, mikor kiderül, hogy Jessica nyomta oda a puskát Lukács buksijához. Végül Jessica erővel győzi meg, a nővér marad, és tátott szájjal nézi, ahogy a nagydarab férfit úgy teszi át a kerekes székbe, mintha valami felfújt gumibábu lenne. Persze azonnal leesik neki, hogy Jessica is a szuperhumánok közül való, szuperhősünk mondja is neki, hogy rendben van, a frászt hozza a fajtám magára, de Lukács egy rendes fickó, szóval vagy segít nekem, vagy félreáll az utamból. Claire némi malíciával azt feleli, hogy ne képzelje azt, hogy ő az első, akivel találkozott. A liftbe mennek, hogy elfurikáztassák magukat, de Calire elmeséli, hogy nem érdemes szuperhőst felvinnie magához, mert bukja a bérleti szerződését, és az Egyesült Államokban még nem vezették be a csokot. Nem gond, feleli Jessica, nekem is van egy kéróm, igaz, hogy szétverte egy szétdrogozott szuperkatona, de a falai még állnak. Aztán rátér a lényegesebb kérdésre, hogy ti. Lukács meg fog-e halni, de a nővér nem tudja a választ, annyit tehet, hogy lejegeli a fejét, meg szájon át ad neki gyógyszereket. Jah, és amúgy fejezze be. Micsodát, kérdi Jessica, azt, hogy magát hibáztatja. Szuperhősünk hárít, Claire pedig rámutat, hogy utálja azokat, akik hárítanak, mert ő mindent a maga eredményének akar betudni, legyen az jó, vagy rossz döntés.

jessicaclaire.jpg

Az alagsorban éppen a parkoló felé mennének, és Claire privatizál néhány egészségügyi segédeszközt, mikor Jessica hívást kap. Szuperhősünk azonnal vágja, hogy ez Kilgrave, és elküldi a nővért Lukáccsal az otthonába, majd átveszi a kagylót. Jessica hangján nyoma sincs a meglepetésnek, és mialatt beszélteti Kilgrave-t, megtudakolja, hogy merre van a biztonsági központ. Kicsit felingerli a férfit, majd a telefonnal együtt elbújik a kamerák elől, de ez csak egy trükk, ugyanis rohan a biztonsági központba. Ráfarag, Kilgrave számít erre, és meglép előle. Menne utána, de először egy dühös biztonsági őr ered a nyomába, azzal az eltökélt szándékkal, hogy kinyírja őt, de előle még bemenekül egy idős hölgy kórházi szobájába. Kilgrave azonban ellene uszítja az egész kórház személyzetét,  úgyhogy a csípőprotézises néni miden józan megfontolás ellenére megtámadja őt, csak úgy, mint a kórház összes lakója és a teljes személyzet, leszámítva a fejhallgatóval a fején kószáló takarítót. Végül valahogy kijut, de azért a combjára összeszed egy vágást.

jessicakorhaz2.jpg

Jessica lakásán Lukács fejét Claire lejegeli, de nem túl nagy sikerrel, mert a férfi rohamot kap. Ez nem jó jel, a nővér rá is telepszik, és Jessica pont jókor állít be, hogy segítsen neki. Szuperhősünk felhívja Claire figyelmét arra, hogy az agyfolyadék lecsapolása kétségtelenül hatékony dolognak tűnik, de a bőre sebezhetetlen, nem baj, kapja meg a választ, a szermén keresztül csapolom le, szóval tartsd a fejét olyan mozdulatlanul, ahogy csak tudod, ha fontos a látása, az élete, meg a többi hasonló dolog. Jessica oda sem néz, mindjárt kidobja a taccsot, de végül csak erőt vesz magán, és az akció sikeres, Lukács remegése is alábbhagy. Jessica azt csinálja a nagy megrázkódtatás után, amit szokott, azaz piál egyet. Claire visszamenne, de Jessica Kilgrave után akar eredni, szóval egyelőre marad, és ellátja szuperhősünk sebét. Közben kikérdezi őt Kilgrave-ről, mire Claire elkezdene mesélni egy barátjáról, aki szintén szuperhős, szóval segíthetne neki. Persze nem a pszichológusról van szó, Daredevil-nézők előnyben.

jessicaclaire2.jpg

Kilgrave idegesen szidja az apját, hogy nem működött a dolog, Jessica majdnem elkapta, szóval adja be az egész cuccot, amit csinált. Oké, de 40 a 60 ellen az esélye, hogy belehal. Kilgrave kockáztat, hátha irányítani tudja Jessicát, és elképzeli, hogy miként szúrna ki vele. Szuperhősünk ezalatt a lejegelt fejű Lukácshoz bújik hozzá, és esküdözik, hogy ha véget ér ez az egész történet, akkor nem cseszi szét az életét, mert lehet, hogy halott lesz. Most viszont kell a telefonja, mert azon keresztül eljuthat Kilgrave-hez, és Claire be is kiabál a szobába, hogy feltöltődött. Kilgrave ezalatt szintén kap egy szurit, de minden fájdalmas kellemetlenség ellenére túléli. Jessica megtalálja Justin Boden számát, aki egy New York-i luxuslakásban tengeti az életét, alighanem ott rejtőzködhet Kilgrave. Szuperhősünk megkéri Claire-t, hogy maradjon, aki némi hezitálás után megteszi ezt.

kilgrave2.jpg

Jessica felhívja Trish-t, hogy fuvarozza el a helyszínre, de mielőtt felmenne, ráveszi, hogy mondja el, hogy mit akart neki közölni a múltkor, amikor olyan gyorsan lelécelt. Trish elmondja, hogy az IGH, ami támogatta Simpson bedrogozását, Jessica gyógyulásánál is jelen volt. Szuperhősünket azonban nem érdekli a múlt, feladta már a múlt utáni keresést, viszont borzasztóan irigyli Trisht, amiért ilyen erős akarata van, hogy sohasem adja fel. Amikor azonban a mostohatesó menni akar vele, visszautasítja. Maradjon csak szépen itt, de azért megbeszélik, hogy legyen valami jelszó, amit sohasem mondana, de amit mondani fog, amikor találkoznak, hogy kiderüljön, nincs Kilgrave irányítása alatt. Olyasmi, mint amit Jessica mond búcsúzóul, hogy „szeretlek”.

trishjessica3.jpg

Odafent Jessica nyitott ajtót talál, és azt, hogy az egyik lakó már intravénás hipóval megölte magát. A következő test Alberté, akinek már mindkét karja hiányzik, a földön még ott van a véres fűrész is. A lakástulaj is előkerül, éppen turmixolja szét Albert karját, de Jessica ártalmatlanná teszi, és bezárja a kamrába. Az asztalon lát egy családi fotót a jachtról is, ami alighanem Justin Bodené, ám Albert váratlanul magához tér, és utolsó erejével elmondja, hogy a fia erősebb lett, ne nézzen rá, és ne figyeljen rá. Jessica még próbálná kiszedni belőle a történteket, de Kilgrave apja meghal. Lent a türelmetlenül várakozó Trish megkapja a kódolt üzenetet, hogy minden rendben.

jessica7.jpg

Claire telefonon próbálja megbeszélni a kollégáival, hogy még ne kelljen bemennie, végül abban maradnak, hogy megy, amint tud. Malcolm jelenik meg, némi lemeózás után szimpatikusnak találja őt, és elpanaszolja, hogy ugyanaz a helyzetük: különleges képességek nélkül segíteni embereken. Fel is váltja az őrködésben Claire-t, hogy pihenjen egy kicsit. Jeri Hogarthot Jessica hívja fel, és ráönti a szart a biliből, hogy Hope elvetélt magzatát Kilgrave kezére juttatta. Hogarth védekezne, hogy ő már mindent elvesztett, amit csak lehetett, de Jessica nem áll le, és végül kivasalja belőle, hogy ingyen vállalja el Justin Boden védelmét. Közben Trish felvilágosítja Jessicát, hogy a jachtos kép azért került oda, hogy megtalálja, de szuperhősünket úgy tűnik, mintha nem érdekelné ez a körülmény, ő lerendezi Kilgrave-t egyszer és mindenkorra.

malcolmclaire.jpg

A kikötő homályos épületét pásztázza végig a kamera, odakint sötét van már, és egyetlen utas sincs, aki beszállásra készülődne. Kapucnis pulóverben, és őrjítően hangos zenét hallgatva lép be, és halad a cél felé megfontoltan Jessica, Albert tanácsa szerint fel sem nézve. Kilgrave szónokolna neki, eredmény nélkül, úgyhogy előszalad egy csomó kikötői rendőr, és körülveszik a nőt, fegyvert szegezve rá. Megszólal a riasztó, ekkor a besétáló alak felfedi magát. „It’s Patsy!” mondja Kilgrave panaszos hangon, de nem a műsor címét idézi fel, hanem tényt állapít meg, mert tényleg Trish az. Jessica más úton jönne, de Kilgrave észreveszi, és tüzet vezényel. Szuperhősünket meg is sorozzák, de nem találják el, Patricia pedig jobbnak látja arrébb slisszolni. Kilgrave is felveszi a nyúlcipőt, miután látja, hogy a rend éber őrei képtelenek eltalálni a szuperhőst.

trishdokk.jpg

Érdekes módon mindegyiknek egyszerre fogy ki a tölténye a fegyveréből, úgyhogy Jessica egyszerűen átugrik fölöttük, mialatt a tányérsapkás kommandó tátott szájjal nézi őt. Mire rájönnek, hogy tüzelniük kell, Jessica már talpon, és hogy ne kelljen foglalkozni többet a rendőrökkel, egy ráccsal lezárja a kifelé vezető útjukat. Trish időben kijutott, és találkozik is a testvérével, de szemben áll velük az agykontrollozott kikötőlátogatók hada, akik elég morcos arcot vágnak. Jessica elmutogatja Trishnek, hogy a zene marad, a tekintet továbbra is lefelé irányuljon, és elindul. Kilgrave nem hiszi el, amit lát, és indulásra készíti el a jachtot, majd ravaszul megparancsolja a civileknek, hogy kezdjék el megölni egymást. Szuperhősünk nem tehet mást, nekilát az egymást agyaló emberek szétválasztásának, Trish pedig lelkesen csatlakozik hozzá, ám őt is megtámadják, és lekerül a fejhallgató a buksijáról.

kilgrave3.jpg

Ezt látva Jessica nekilódul, félrehajítja az útjában lévőket, és egyenesen Kilgrave-re ront. Az antagonista vöröslő fejjel elüvölti magát, hogy áll, mire mindenki abbahagyja a másik gyepálását, és Jessica is megáll, kétségbeesett arcot vágva. Kilgrave azonban nem ül fel, nyilvánvaló kamu az egész, szóval bökje ki, hogy mit tervez. Jessicanem tartja vissza az infót, azt mondja, hogy Kilgrave-nek kellett megállítania őket, mert nem tudja, hogy meddig tartott volna az agymanipulátor hatása. Kilgrave viaskodik magában, ez egy új helyzet, és képtelen elhinni, hogy Jessicát újra az ellenőrzése alatt tartja. Odahívja magához Trisht, és szép lassan ecseteli, hogy miként csinál belőle mentális szexrabszolgát, de a célja persze az, hogy biztos legyen abban, hogy Jessica nem csak eljátssza a szerepet. Kilgrave előbb úgy tesz, mintha lelépne, majd Trishnek megparancsolja, hogy csókolja meg, de Jessica most sem lép semmit. A férfi el sem hiszi, hogy ez valóság, úgyhogy fellelkesülve siet oda Jessicához, hogy elmondja, mit fog érezni, még egy mosolyra is ráveszi szuperhősünket. Utasítja Jessicát, hogy mondja, hogy szereti aki meg is teszi ezt, egyenesen Trish szemébe nézve. Ebben a pillanatban nagyjából mindenkinek leesik, hogy Jessica tényleg csak megjátszotta magát, úgyhogy Trish arcára is kiül a mosoly. Kilgrave arcáról pedig lefagy, mikor a következő mozdulattal Jessica állkapcson ragadja, felemeli és eltöri a nyakát.

jessicamosoly.jpg

Kilgrave halott, az emberek felélednek a kontrollból. Lukács is magához tér, Claire szeme láttára, némileg hasogató és puklis fejjel. Elmondja a férfinak, hogy Jessicát letartóztatták Kilgrave megölése miatt, amúgy a kórházban meg a dokknál mindenki megőrült, szóval nyugodjon meg végre egy kicsit. A férfi kér egy kis vizet, de nem várja meg, míg megkapja, hanem szó nélkül lelép. A börtönben Hogarth védi Jessicát, és előveszi végre az ügyvédcápás énjét. Elmondja, hogy az ügyfele baromira nem akarta ezt az egészet, eleve meg akarták ölni, ráadásul egy rakás rendőr nyitott rá tüzet, és Jessica egyébként is Kilgrave parancsára ölte meg a férfit, mert az nem tudta elviselni a bűntudatot, amit a tettei okoztak. Jessica emelt fővel sétál ki, ahol Trish ölelheti meg végre, aki a következő snittben megkapja az anyjától az aktákat. Szuperhősünk hazatér a szétvert lakásába, de se Lukács, se a nővér nem várja ott, csak Malcolm, meg egy üveg whiskey. Bekapcsolja a telefonját, amely tele van egy csomó üzenettel, a behajtóktól kezdve a kétségbeesett és bántalmazott nőkig, de mindegyiket lerakja. Végül, amikor csörögni kezd a készülék, Malcolm veszi föl, és fogadja a hívást az Alias Investigations nevében. Köszönjük az egész évados figyelmet, reméljük, jövőre ugyanitt ismét találkozunk!

jessicatrish6.jpg

Címkék: jessica jones
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2016.05.23. 14:03:48

Nagyon jó kis befejező rész volt. A végén még bennem is volt kétely, hogy vajon Jessica csak megjátssza-e magát vagy sem. Jól adta.
Lukács nyilván azért nem tudta megvárni hősnőnket, mert sietnie kellett a saját sorozatának a forgatására. :)
Hogarth végre tényleg hasznossá tette magát a végén, mondjuk az általa felsorakoztatott érvek valóban porrá zúzták volna a vádat, még ha maga a védelem érvelése is elég hihetetlennek hangozhat.

Jó kis sorozat volt, köszönöm a hogyvoltot!

teszt123456789 2016.05.23. 14:17:46

Itt amúgy munkaköri leírás mindenkit hülye néven hívni?

Is 2016.05.23. 14:46:25

@teszt123456789: A sorozatban, vagy hogyvoltíróként? :)

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2016.05.23. 15:56:31

@teszt123456789: Természetesen.

@Is: Bevallom, én kicsit csalódtam a fináléban. Azt gondoltam, hogy az előző két rész dinamikája folytatódik, vagyis a felturbózott ellenfél (Simpson) után jön a legyőzhetetlen ellenfél (Luke), majd utána még rátesznek egy lapáttal, de nem ez történt, az előző két részhez képest Jessica feladata "mindössze" annyi volt, hogy minél kevesebb civil sérüljön meg. Viszont kárpótolt a mostohatesókra helyezett hangsúly, és úgy tűnik, hogy végül mindenki a saját, testhezálló szerepében fejezte be a sorozatot. (Malcolm, Trish, Hogarth).

Is 2016.05.23. 21:35:50

@DSI Builder: Ahogy mondani szokták, a kevesebb néha több. Lehetett volna még-még-még több, de nekem nem volt bajom ezzel a befejezéssel sem.
süti beállítások módosítása