Hogy volt?

A Farm 2x54 - Freedom

2016. május 22. 09:49 - sixx

screen_shot_2016-05-22_at_08_51_10.png

Egy nappal vagyunk csak túl a Fogom Ezt a Széket És Beleállítom A Tiszteletlen Picsádba Te Rohadík-hupákoláson, meg lehet tenni a téteket, hogy kivel üvöltözik majd ma Attila, akinek egyre inkább foszlányokban lógnak az idegei. Kész szerencse, hogy már csak egy hét van hátra, inklúding a jövő vasárnap esti élő finálét, amiben majd az egész ország előtt hülyét csinálhat magából, és fog is, mert ez egy ilyen ember. Zé van velünk ma, hogyvoltozik, Gergő és Szinti védett, azaz a kiválasztott Attila, Brigi és Gaben lehet.

Jön a műparasztműpostás, akit Gaben a kertben hugyozva fogad, mert meg kell adni a módját a dolognak. Az van, hogy kiválasztás lesz, Szinti örül annak, hogy így felgyorsultak az események, Attila meg annyira nem tud már mit kezdeni a feszkóval, hogy inkább kimegy kaszálni, és közben narrálja az eseményeket, köznyelven szóva magában beszél, ami akár kóros is lehet, ugye, d ez csak az egyik a sok probléma közül, ami terheli ezt az arany embert. Szól is Briginek, hogy beszéljenek a kiválasztásról, gondolkodom, mondja, hallom, válaszolja Brigi. Megbeszélik, hogy Attila kapja majd a több jelet, és Gaben őt fogja kiválasztani, és taktikai szempontból ilyenkor az van, hogy nem Gabent viszi párbajra, mert az el lehet bukni, hanem Brigit, aki amiatt aggódik, hogy majd a többiek (értsd: Gergő) azzal vádolja, hogy konspirál. Amit nem értek, de nem baj.

Ha kiviszlek, agyonváglak. (Attila)

screen_shot_2016-05-22_at_08_57_39.png

Brigi aszongya Gergőnek, hogy Gabenre teszi a jelet, és mivel Attila nem viszi ki Gabent, így tök egyértelmű, hogy ő fog párbajozni Attilával. Gergő értetlenkedik. Jön Zé, és viszi is őket kiválasztásra, mert már csak egy hét van a műsorból, és sietni kell, a mai adásban egy full hetet lezavarunk. Húszmillió a tét, mondja Zé, tessék komolyan venni. Attila, hogy lesz ez? Úgy, hogy én kapom a jeleket, úgy. Mit balhéztatok ti Szintivel, kérdezte Zé, ami NAGY HIBA volt, mert Attila ledarálja a mantrát, tiszteletlen semmirekellő kispicsa, alszik, mórikálja magát a kamerába, oszt annyi. Szinti pont leszarja Attilát, és nem hallgatja végig, amin Attila már csak röhög.

Elhagytad a dohányodat és az keresed négy napja. Hát milyen életet élhetsz te kint? (Attila)

screen_shot_2016-05-22_at_09_00_42.png

Szinti rakja a jelet, Attilára. Brigi Gabenre, ahogy azt megmondta, de hát ez elég felesleges jel, mert a heti gazda Gaben saját magát nem jelöli párbajra, de mindegy. Gergő jön, Attilára rak, de rittyent hozzá egy kis beszédet, miszerint Attila nem szorgos, és nincs itt keresnivalója, amitől Attila nulláról 100-ra gyorsul 0,03 alatt, miben gátollak én téged? Gergő felsorolja, hogy Attila belekontárkodik mindenbe, de a saját dolgát ne végzi, elköti a szamarat, amikor az nem rá van bízva, és így tovább, mire Attila leparasztgecizi, és egy rémesen kellemetlen beszóláscunami lesz a vége, amiben előjön Brigi, Attila és a női párbajellenfelek, mert Gergő a középkorban ragadt agyilag, és nem fogja fel, hogy ez egy játék, amiben nincs nő és férfi csak ellenfél, és egészen odáig fajulnak, hogy a na akkor menjünk ki, oszt verekedjünk is elhangzik, de sajnos ebből nem lesz semmi, sőt, Zé széjjelülteti őket. Attila Brigire tesz egyébként, így 2-1-1 az arány, Gaben meg úgyis Attilát jelöli majd.

A házban folytatódik az anyázás, Gergő szerint Attila szájkaratézik, ami náluk nagy kevés. Ne tudom, hol van ez a náluk, Attila sem, aki aszongya, hogy ő nem a pofáját jártatja, hanem magát adja. És csak saját magától fél, mondja a riportban. Közben kisnyulak születnek, elképesztően cukik.

A csüngőhasú kismalacokhoz hasonlítanak. (Szinti)

screen_shot_2016-05-22_at_09_15_11.png

Este Gaben kicsit vívódik, aztán jelöl, Attilát, aki meg ígéretéhez híven Brigit viszi majd párbajozni, de ezt egyelőre nem mondja. Gergő persze a féltékeny idegbeteget alakítja, és baszogatja Brigit, hogy miért azzal az emberrel (Attila) beszélget, aki éppen kiviszi párbajra. A kérdés valahol jogos, Gergő besértődése nem, mert egy mimóza gyökér, nagyon sajnálom, hogy döntős lesz, azt meg még jobban, hogy az idióta nézők miatt meg is fogja nyerni. Mert olyan jóravaló rendes embör, azér. Faszom. Attila másnap fel akarja verni a tanyasiakat hajnalban, de rájön, hogy nem ő a főnök, így inkább kimegy a kertbe, és a teheneknek magyaráz. Ha szerkesztői utasításra, ha nem, elég szánalmas. A sertésgyilkos Kongó a kismalacokkal bandázik, ezt már láttuk egyszer. Gaben aszongya Turnernek, hogy ha nyer, megveszi, és hazaviszi magával. Szintit a hím láma inzultálja, menekülőre fogja. Zajlik az élet, na. A láma elég gyökér, és nyakon köpi. Attila röhög, aztán őt is vegzálja kicsit a hím.

screen_shot_2016-05-22_at_09_16_54.png

Kiválasztás, Brigi kapja a kendőt, Gergő szerint ez gyávaság volt, szerintem meg kiváló taktika döntés. Attilának senki nem fog drukkolni a párbajon, mindenki Brigit támogatja majd. A párbajozók kapnak egy órát, hogy a hozzájuk legközelebb állóval megbeszéljék a hogyantovábbot, Szinti mehet pocolni, Brigi Gergőnek, Attila Gabennek beszél. Semmi érdekeset, ugorggyunk. Gergő most is paraszt egyébként, és mintha kicsit felszabadulna attól, hogy Brigi megy a vágóhídra a párbajszörny Attilával szemben.

screen_shot_2016-05-22_at_09_24_57.png

A párbaj összetett lesz, először szénát kell lapátolni az alpakkának, aztán öt almát kiszedni egy hordóból, foggal, és azzal etetni a kismalacot, majd kukoricát morzsolni, vagy egy kilónyit, megetetni a tikokat, majd egy ostorral leverni három köcsögöt három oszlopról. Brigi, you are DEAD.

screen_shot_2016-05-22_at_09_29_58.png

Attila a szokásos lendülettel esik neki a dolognak a közben eleredő esőben, és mire Brigi rájön, mit kellene csinálnia, már a második állomáson van, és fulladásközeli állapotban hordja az almákat. A kukoricamorzsolásnál Brigi zárkózik, de Attila megállíthatatlan, és pikkpakk letudja ezt az akadályt is. A szokásoknak megfelelően a vesztes vigyorog, eddig senki nem dühöngött vagy anyázott a kiesés miatt, mintha a játék egy meló lett volna, amit le kellett tudni, oszt jónapot. Mindegy, ilyenek vagyunk. Gergő nem nagyon rogy meg a csaja távozásától, Brigi se az a szomorkodós fajta, Attila viszont megállja, hogy körbe szaladgáljon yesmotherfuckersyes kiáltásokkal. Visszamennek a házba, és Gergő vicceskedik, láthatóan felszabadul, hogy a kolonc kikerült a nyakából. Attila az állatokkal beszélget jobb híján. Brigi pakol, búcsúzik, egy hetet kibírnak egymás nélkül, úgy meg pláne, hogy ha meglesz a 20 milla, Gergő le se fogja szari Brigit.

Este buli, Szinti addig rázza a picsáját, míg Gaben el nem kezdi stuffolni, hogy na, kell neked a veres hús, mire Szinti berág, vegyed elő bazdmeg, Gaben viszont inkább felmenekül az emeletre, van neki csaja, akit szeret. És akit a hétfői adásban megmutatnak majd, a farra beköltöző Aurelio mellett. Isten irgalmazzon nekünk.

screen_shot_2016-05-22_at_09_43_53.png

Címkék: a farm
365 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Perspektíva 2016.05.23. 19:57:05

@Cimili: Szegény. Egyedül is boldogult volna...

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 19:57:19

Gergő : Attilához kellett volna behívni. :D

Dirty Lyle 2016.05.23. 19:57:40

Aurél még Attilánál is elviselhetetlenebb.

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 19:58:22

Cintihez jön holnap a papa. Attilának ez nem tetszik.

Cimili 2016.05.23. 19:58:28

@Dirty Lyle: Tuti, h kiadták neki, h üvöltözzön egyfolytában. Most azt kiabálja, h BAJNOK! :)

Dirty Lyle 2016.05.23. 19:58:41

Csak nem Szinti faterja jön?

Cimili 2016.05.23. 20:00:00

@ALOKSAKTWO: Attisnak semmi sem tetszik, ami másnak jó.

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:00:19

@Cimili: Nálam már most betelt a pohár. Elegem van. Köszi RTL. Kapjátok be!!!!!!!

Cérnahuszár a naív 2016.05.23. 20:00:25

szétfutottak az állatok
nem könnyű lélek ez az aurélió

Perspektíva 2016.05.23. 20:00:27

@Dirty Lyle: Azért küldték be ezt a ..., hátha Gábor csinál olyat, amitől esik a népszerűsége???

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:01:08

@Cimili: De most az nem tetszik neki, hogy Cinti előtte nem volt jóban a faterral, most meg jajj de nagy a boldogság. Mondtam én hogy gyökér.

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:02:14

@Commodore: Ne fesd az ördögöt a falra. :DDD TV2st csak nem küldenek be? Nem? :DD

2016.05.23. 20:02:32

az előzetesben ki volt az a csaj, aki ott ült az asztalfőn, és bögréből kortyolgatott? ismerős, de nem ugrik be, h azkiaz.

2016.05.23. 20:03:22

nem vmi ÉNBp-s?

Perspektíva 2016.05.23. 20:03:31

@ALOKSAKTWO: Nem bírja már a feszkót Attis. Mi lenne veke a szavazáson? Engedjék haza anyucihoz.

Cimili 2016.05.23. 20:04:10

@Biriksz_Krokiksz!: ????? Ezt én se láttam. Valaki, aki látta? :)

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:04:23

@Cérnahuszár: Nem könnyű? Finoman fogalmaztál. Tuti hogy lecsapnám ha ott lennék. Idegesítő hülye gyerek. Feltűnési viszketegséggel.

Dirty Lyle 2016.05.23. 20:04:24

@Cimili: hogy "örült" akkor is, amikor a többiek megjöttek a kirándulásról.

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:04:54

@Cimili: Nem láttam ilyet. Én se.

Hortenzia Schneider 2016.05.23. 20:05:08

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem Szandika Alekoszék garnitútájából

2016.05.23. 20:06:12

@Hortenzia Schneider: nem hiszem, sztem az egyik énbp szereplő volt.

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:06:36

@Biriksz_Krokiksz!: @Cimili: Bögre? :D Rosszat sejtek. Brigi? :DDD

Perspektíva 2016.05.23. 20:07:37

@Hortenzia Schneider: Ez most vicc? Szandika??? Milyen formában kötődnek ezek egy farmhoz?

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:07:45

@Krétagarbó: Szívesen. :) Szerintem több napra. Ha jól értettem.

2016.05.23. 20:08:33

@kitty41: igen!!! pont sikerült kigugliznom, igen, énbp zsófi.

ebből mi lesz...

Hortenzia Schneider 2016.05.23. 20:08:39

@Biriksz_Krokiksz!: énbp-t nem nézem, nem ismerem őket.

Cimili 2016.05.23. 20:08:56

@ALOKSAKTWO: Jól mondtad, gyerek még, nem kell túl komolyan venni! :)

Avanivi 2016.05.23. 20:09:52

@Perspektíva: :))))) Az állatok halálra rémültek az üvöltözéstől, menekülnek. :)

Hortenzia Schneider 2016.05.23. 20:10:31

@Perspektíva: Ahogy Anikó mondta, minden nap egy-egy HÍRESSÉG))) látogatja meg őket.

Cimili 2016.05.23. 20:10:37

@Hortenzia Schneider: Én se nézem, sőt nem is ismerek olyat, aki igen. :)

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 20:11:25

@Cimili: Nem veszem. De egyszerűen irritálja az Aurámat. :DDD Iszonyúan. És a fülemet is. :DDD

Perspektíva 2016.05.23. 20:12:42

@Hortenzia Schneider: ... ne keverjük a hirhedtséggel ;)

2016.05.23. 20:13:02

@Őzláb Gida: dedede, közben megtaláltam :)

@Hortenzia Schneider: az elején néztem, de pár hónap után kaszáltam.

2016.05.23. 20:15:09

@Perspektíva: az a legnagyobb baj, h nem mi keverjük ezt a két fogalmat...

loholka 2016.05.23. 20:16:19

Gabor aranyos na ez a férfi igazán szerelmes aranyos a kis csaj is. Atya isten ez az ordibálós bunkó / én csak az újságokból olvastam meg tegnap előtt a fókuszban láttam, én nem néztem a VV se meg másikat se. /De ez az állat paraszt folyton üvöltözik. Az összes eddigi valóság izének nevezett műsorból idehozzák az összes q-t meg faszkalapot? Na akkor én dobbantok erről a műsorról. Sajnálom , hogy még lentebbre teszik a szintet.

Hortenzia Schneider 2016.05.23. 20:18:29

@Cimili: Sőt még a Jóban-rosszban, meg a másikon is megy valami hasonló 13000 . részes valami azt se tudom kik vannak ott és mi a téma.))
@Puncylla: mindegy ki az holnap kiderűl.)

Jóska Pista 2016.05.23. 20:22:28

ÉN Zsófi. Egy kellemes gumicsöcsű, enyhén lófejű leány. Most talán mint DJ képzeli el magát.

2016.05.23. 20:23:48

@loholka: ezt a pár napot már féllábon is! lesz még egy párbaj, meg a hétvégén a végjáték, most már fel ne adjuk!

Jóska Pista 2016.05.23. 20:25:36

Gaben fanok ezt ne olvassák, de egyszerűen visszataszító volt szerencsétlentől, mikor valami olyat mondott, hogy egész idő alatt nem rántott rá, így ha kimegy...
És ezek után a kiscsaj elmegy Spanyolországba. :)

Szegény egyszerű Gaben.

Hortenzia Schneider 2016.05.23. 20:25:42

@Perspektíva: A legjobb megfogalmazás az lenne rájuk, hogy (köz)ismert, de még a közismert megnevezés is túlzás az ő esetükben, hát a show elemeit fokozni kell a fináléig és már hirességek lettek.Az én olvasatomban az a híresség akit bárki kapásból rávágja ,hogy ki az és miért az.hirtelen Madonna pl.

Jóska Pista 2016.05.23. 20:28:28

@Hortenzia Schneider: azért léteznek a "nem ismered?, nálunk világsztár!"-ok is. És nem csak Magyarországon.

Hortenzia Schneider 2016.05.23. 20:31:52

@Jóska Pista: fáradt vagyok, nem értelek, mentem hagyjálfőznit nézni) azon jókat röhögök

Chuck Νorris 2016.05.23. 20:45:53

Gébor egy naiv tisztaszivü gyerek, egyre jobban birom, vannak marhaságai de sztem a légynek nem tudna ártani.
Aurélió egy dologra tökéletes választás volt. ha egész este igy ordit 5 percenként, hajnalban a két ősellenség Ati és Gergő példás összefogással elássa a ganénál :)
az Rtl most irta hogy Szintihez a Kiszel Tünde fog bemenni. az asztalfős csaj más mentora

Chuck Νorris 2016.05.23. 20:57:06

@Hortenzia Schneider: OFF: Pierre: Hát nem lehet azt mondani hogy tulsült :) ezen felnevettem.

2016.05.23. 21:00:38

@Hortenzia Schneider: jahhh, én pl hiányolom a hogyvoltot arról a műsorról, kár h nem írja senki.

Jóska Pista 2016.05.23. 21:04:49

@Hortenzia Schneider: csak annyit írtam, hogy Madonnán kívül is léteznek hírességek. Nyilván a magyar hírességek nem világszerte ismertek, ráadásként vannak másod, harmad vonalbeli hírességek.
És egy Farm típusú műsor, pont ezeket a sztárokat érdemli, mint pl. Aurélió.

Dirty Lyle 2016.05.23. 21:10:34

@Chuck Νorris: jaj, szegény Szinti. Ezt azért nem érdemelte.

Cimili 2016.05.23. 21:17:10

@Chuck Νorris: Tegnap ígérted, h a Blikken felteszed kérdéseid Briginek. Nos? :)

Puncylla 2016.05.23. 21:24:08

@Jóska Pista: egész magyarországon világhírű

Chuck Νorris 2016.05.23. 21:25:19

@Cimili: poénnak szántam, eszem ágában sincs a blikken koslatni :)
amugyis azt hittem hogy valaki más pld te majd megkérdezni :)
jössz a pöcsöcs csöcsös müsorhoz majd vagy 10 kor már hortyogsz?

Cimili 2016.05.23. 21:27:36

@ALOKSAKTWO: Légy megértőbb Gabesz érdekében! :) Vagy te kinek is szurkolsz? Csak nem Attilának? :O

Cimili 2016.05.23. 21:29:18

@Chuck Νorris: Dolgoznom kéne, de mindjárt áttekerek oda. :)

Cimili 2016.05.23. 21:32:05

@Chuck Νorris: A cicák sose horkolnak, hiába tekertem oda, pedig írtad, h 10. :

Hortenzia Schneider 2016.05.23. 21:34:30

@Chuck Νorris: és amilyen arcokat vág amikor meglátja a remekműveket.)
@Biriksz_Krokiksz!: azon is lehetne mulatni )tényleg jó volna ha lenne.)
@Jóska Pista: Valamikor a múltszázadban kedveltem,Ő jutottt eszembe, irhattam volna Presser Gábort is)farmra jók azok is )

Cimili 2016.05.23. 21:35:42

@Berber Oroszlán: Jó ötlet, Kroki jól ír.:)

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 21:37:00

@Cimili: Ezt mire mondtad? Viccelsz? Én Attilának? Hagyjál már.

2016.05.23. 21:37:42

@Berber Oroszlán: sose. biri nem ír. (két sornál többet)

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 21:38:42

@Cimili: Azt Aureliora írtam!! Te!! :D XD

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 21:39:40

@Cimili: Inkább menj és nézd a pöcsöket meg csöcsöket.

Chuck Νorris 2016.05.23. 21:45:09

@Cimili: még nincs is 10 :) nem 21.10 hanem este 10 :)

Perspektíva 2016.05.23. 21:45:16

@ALOKSAKTWO: Az jobb, mint ez? Ott biztos nincsenek pszichipaták :) és nem ordítoznak.

Berborosz 2016.05.23. 21:46:21

@Cimili: Qrva jól ír. Egyébként egy cshicskagheci.

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 21:53:16

@Perspektíva: Kérdezd Cimilit. Ő jár oda. Én nem.

ALOKSAKTWO 2016.05.23. 21:55:25

@Perspektíva: K..... a nem vagyok kíváncsi olyan emberekre, akik ilyen műsorban "kereseim" a párjukat. Mű nők és mű faszik gyülekezete.

Cimili 2016.05.23. 22:00:23

@ALOKSAKTWO: Pont nem érdekelnek. :) Egyébként meg csak viccöltem, de látom hiába, csak felhúzod magad. :)

Mara100 2016.05.23. 22:01:42

Holnapi adásból azért én kiviácsi leszek Attila és Cintia apjának a találkozására. Én az apja helyébe minimum látványosan nem fognék vele kezet.

Chuck Νorris 2016.05.23. 22:04:21

lehetne helyszin ötleteket lopni a farmba a viasatos gagyibol.
A Csábitás Budija, A Szerelem Ólja

Cimili 2016.05.23. 22:04:50

@ALOKSAKTWO: Most láttam belőle pár percet. Ha elvonatkoztatok, és nem figyelem, h ruha nélkül vannak, akkor akár érdekes is lehetne.

Cimili 2016.05.23. 22:05:37

@ALOKSAKTWO: Az Édenben is műnők voltak.

csodalámpa 2016.05.23. 22:06:42

Attila és Gergő szent egyetértésben tényleg elkaparhatná a gané alá ezt a kis gyökeret....aki jól kikerekedet, már majdnem olyan dagadt, mint vv viki :)

Perspektíva 2016.05.23. 22:09:27

@Cimili: Minden ilyen műsorban műnők vannak, mert ők tökéletesnek gondolják a mű testüket és mutogatási kényszerük van.

Cimili 2016.05.23. 22:11:30

@Mara100: Érdekes meglátás, de szerintem nem így lesz.

Perspektíva 2016.05.23. 22:11:35

@Chuck Νorris: A következő részben? Lesz olyan?

Chuck Νorris 2016.05.23. 22:15:34

@Perspektíva: hát a nézettség ha jol tudom erös kezdés után gyenge folytatás majd bányászbéka seggét alulrol kukkantás volt :) . lehet adnak még egy esélyr neki, legfeljebb berakják délutánra az rtl 2-re :)

Cimili 2016.05.23. 22:18:36

@ALOKSAKTWO: Én se akartam nézni, de Mókicáék nagyon kapacitáltak. Végül nagyon tetszett, jobb volt mint a VV. Sajnálhatod, nna ott aztán kellett taktikázni.

Perspektíva 2016.05.23. 22:19:09

@ALOKSAKTWO: Az Éden nézhetetlen volt...olyan sötét volt mindenki.

Cimili 2016.05.23. 22:24:54

@Perspektíva: Ezzel azért vitatkoznék, de most mennem kell. :)

Perspektíva 2016.05.23. 22:26:35

@Cimili: Majd legközelebb megvitatjuk:))

Chuck Νorris 2016.05.23. 22:29:11

@Cimili: igy utolag nekem is kedvező véleményem van az ÉH 2-röl bár már csak arra emlékszem hogy a vége eléggé ellankadt. de napi szórakozásra nem volt rossz.
én a VVket zsigerböl utálom, nekem a kedvenc "realitym" a celeb vagyok ments ki innen :)

Chuck Νorris 2016.05.23. 22:46:21

@Krétagarbó: nyers fasirtot kapott, a hagyma még ropogott benne. erre mondta Pierre hogy nem mondaná hogy tulsült :)

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 07:03:45

Akkor stílusosan beköszönnék így reggel. Miiiiii vaaaaaaaaaan Faaaaaaaaaarm!!!!!!! :D XD Tuti benne lesz az esti összefoglalóban, ahogy ez a lökött Au az állatokra hozza a frászt kora reggel. És talán Attila leüti és elássa valahol a farm hátsó részén, az állatokra való tekintettel. Azért azt észrevettétek, hogy páran kikoptak innen? Csincsillát sem látom mostanában.
@Cimili: Ne haragudj, de ott is olyan szereplők voltak, akikkel nem szimpatizálok. Túl tökéletes testi adottsággal megáldottak. Értem én hogy ez is preferencia, de könyörgöm akkor mindegy lenne, ha modelleket válogatnának be. És meg is látszott hogy noha jól néztek ki, a többség enm volt megáldva sok ésszel. Egyszerűen én az ilyen műsorokat nem szeretem. Ezért sem érdekel a mostani ami a Viasaton fut. A külföldi verziókban miért tudtak olyanokat beválogatni, akik tényleg hétköznapi embernek néznek ki? Nálunk miért kell mindig ilyeneket beválogatni? @Perspektíva: Egyetértek. Persze lehetne nézni azért, mert röhög az ember rajtuk egy jót, de engem még ez sem vonzott. Főleg mikor azt mutatták, matt részegen miket műveltek. És ezzel voltak menők? Jesszusom!!!! És gondolj bele, ilyeneket látnak a fiatalok, és csodálkozunk, hogy mindegyik ilyen akar lenni.

Cimili 2016.05.24. 09:22:37

@ALOKSAKTWO: Csincsilla előre szólt, h nem lesz net közelben ezen a héten. Biztos jön majd. Az ÉH-ban nem mindegyiknek volt tökéletes alakja, engem nem is ez a része érdekelt, nem irigyeltem tőlük. A kinézetükkel abszolút nem foglalkoztam. Volt köztük is agyhalott, végig szurkoltam, h ezek essenek ki. Végül pont egy olyan pasi nyerte meg, aki tudta használni az eszét, tudott taktikázni, ez volt Loki( fenti képen balról a második). De nem is ő volt a fő taktikus, hanem a Peti. Külön tanulmány volt, ahogy manipulálta a társait, ahogy hétről-hétre kifundálta, h hogy tudja megvezetni a sok agyhalottat, örültem volna annak is, ha ő nyer, szimpatikus volt. (fotón balról az ötödik) Az a baj, h sokan csak a külsőségeket nézik, és attól nem tudnak elvonatkoztatni.

ALOKSAKTWO 2016.05.24. 09:56:58

@Cimili: Most remélem nem rám céloztál. Vagy igen? :D Mert én pont nem olyan vagyok. Lehet adnom kellett volna egy esélyt annak de nem tettem. Mert elsőre nem keltette fel az érdeklődésemet. Ahogy a mostani sem, ami a Viasaton fut.

Cimili 2016.05.24. 10:00:34

@ALOKSAKTWO: Áááá dehogy. :) Szeri van. :) De tény, hogy sokan megragadnak a külsőségeken és az eltántorítja őket attól, hogy alaposabban is megismerjék a másikat. És ez a való életben is soxor így van. Régebben én is ilyen voltam, de már nem.:)

2016.05.24. 17:57:55

@Berber Oroszlán: azt már megdumáltuk párszor, kiscsillagom :*
süti beállítások módosítása