Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x52 - Audiovizuális vérnyomáscsökkentés

2016. május 20. 07:13 - Chat Géza

Lehet, hogy szívbajosok vagy nyuggerek szerkesztették a tegnapi adást, merthogy konkrétan semmi nem történt benne. Oké, már csak hatan vannak, nem lehet már mit kitalálni, hogy ne a látványos unatkozást bámuljuk, de ez azért már tényleg szánalom. Ezért volt az, hogy jobb híján valóvilágoztak egy kicsit a játékosokkal, azaz nyíltan ki kellett mondaniuk, hogy melyik párbajozoót várják vissza. Ebben se lett volna semmi meglepő fordulat, hisz Attilát mindenki rühelli, mint a szart, de Brigi úgy döntött, hogy ő őt támogatja. Ebből kellett főzni és 48 percnyi adásidőt kitölteni.

kepernyofoto_2016-05-20_6_56_28.png

Gergőnél ez egyből kiverte a macsóhisztit, hogy mégis mi az édes faszom miatt vár vissza egy olyan majomembert, aki köztudottan az ő legnagyobb nemezise. Ez is fontos, de amitől én dobtam le a láncot az az érvelés,, hogy Brigi nyíltan kimondja, hogy taktikából dönt így. Ezzel jól ki is herélte ezt a mesteri tervet vagy mi vót ez, mert

a taktika lényege az, hogy mások ne tudjanak róla, hogy valami taktikázás megy.

Hihetetlen. A nagy kupaktanács végtére csakis erről az elbaszott döntésről szól, mintsem Dóri lelki mentorálásáról. Ott hergelik egymást a teraszon kávézgatva, cigizgetve, hogy Brigi pálfordulása mekkora egy sunyi kis geciség volt.  Brigi meg répát zabálva hallgatja Prehisztorik Attila faszságait. Annyira eseménytelen az élet ott vidéken, hogy egyből jön is a párbaj. Előtte egy kihelyezett jóbarátokos kanapén még megint meg kell gyónni, hogy ki kit vár vissza, mert Anikó biztos nem hallotta, így kicsit direkt módon megint meg lehet cibálni Gergő bajszát ezzel a vidám kis témával, hogy a párja, a kedvese, a csaja, a nője, az oldalbordája, a nyestje, a szukája, a szerelme az ő ellenségét várja vissza. Persze ez itt nem a Maunika Shouw, úgyhogy két tőmondat, az se sok, de csak ennyire futja. Annyi baj legyen, úgyis tovább gyűrűzik még ez a fosfolyam.

kepernyofoto_2016-05-20_6_55_36.png

És akkor párbaj! Egy gerenda körül kell ugrálni, kúszni, mászni, hogy a párbajozók kibogozzák a rájuk erősített kötelet, aztán fejenként 25 nyuszit kell egyesével elvinni egy cirka 20 méterre lerakott ketrecbe, aztán el kell ültetni egy facsemetét, amire a nyuszikon található masnikat kell felkötni. Meglepő, de Attila nyer, Dóri húzhat haza a véres messzeségbe. De előtte még Anikó megríkatja a traktornál a kiesett játékost. Addig kérdezgeti, hogy mi adott erőt, hogy két hónapig nem látta a gyerekeit, míg végre eltörik a mécses és be lehetett rakni valami klimpírozást aláfestőnek.

kepernyofoto_2016-05-20_6_54_50.png

Brigi és Gergő kétfelvonásos veszekedésének első fele abból áll, hogy Gergő 5 centiről ordít bele Brigi arcába olyanokat, hogy Attila majd jó apa lesz, kullogjon csak szépen utána, meg hasonlók. Miután Gergő idegből szart egyet (nem hasonlat, tényleg lendületből tépte ki a budi ajtaját a vita szünetében), már tiszta fejjel tud beszélgetni a nőjével. Ez annyiban különbözik az előbb lezavart üvöltözésnél, hogy itt lejjebb vették a volumét, meg nem csak Brigi is szót kap végre. Igazi konklúzió az nincs, egyszer csak összeölelkeznek, oszt onnantól megint minden fasza.

Na de majd a következő adásban Kongó kinyír egy kismalacot...

Disclaimer: Nem tértem ki rá, de nagyon jó volt, hogy Kongó a párbaj alatt végig nyüszített. Gondolom a szerkesztők is legalább annyira boldogok voltak, mint én és még megannyi néző. Jó ötlet volt megengedni Gergőnek, hogy elhozza a kutyáját, mi? 

Címkék: a farm
728 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loholka 2016.05.21. 08:27:48

@Sanda.Ipse: a kettőjük párbajánál azért valljuk be, hogy a Gábor és a Gergő közötti testmagasság különbség a Gergő javára sokat segített, egyszerűen csak amiatt, hogy ő sokkal jobban tudott támasztani a két karjával és az egész testével tudott tolni. A Gábornak sokkal rosszabb volt a megtámasztási lehetősége, lévén a magasság difi.

2016.05.21. 08:30:16

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): fúúúú meg volt egy überklassz minisori az axn-playeren: www.imdb.com/title/tt1542543/ azt nagyon imiztem, mmkk megnézem újra vmikor.

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 08:31:14

@ALOKSAKTWO: Az írtakat értsétek jól. :D Már Attila szerint dolgozott csak ő, ........ :)

Hortenzia Schneider 2016.05.21. 08:32:25

@ALOKSAKTWO: A bucsu bulikában vendégnek álcázott testőrök fülessel a fülükbe kapnák az instrukciót:Karvaly hivja sirályt! fiúk!fiúk! mártirszentattila akcióra készül,összegyüjtötte a nyálát mint a csulagép a férfimosdó előterében,hívjátok a tekeseket is!

loholka 2016.05.21. 08:34:09

A magam részéről úgy látom a Gábor egyre jobban pofázik, úgy tűnik dobta a szerelmi szálat ./ a szerk. biztos leállította , hogy most már nem kell / RiBrig pofára esett se erő se ész ! /
Na most talán a pszichopata kiejti Ribrigit, a következőn meg a mocskos szájú Cintit / bár ebben nem vagyok biztos mert kis mocsoknak azért van ereje ha felszívja magát/ lehet döntős lesz . Én maradok az egyszerű Gáboromnál ha bent lesz a döntőben neki szurkolok. Persze szavazni azért nem fogok mert annyit nekem nem ér meg, hogy pénzt szórjak rájuk.

2016.05.21. 08:34:20

@ALOKSAKTWO: felőlem azt csinál utána már, amit csak akar, tőlem aztán handabandázhat ahogy a csövén kifér; nekem egy a lényeg: _ne_ő_nyerjen!

loholka 2016.05.21. 08:34:59

Bocsi Gergő pofázikot akartam írni bocsi!!

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 08:40:06

@Hortenzia Schneider: :DDDDDDD Vagy kiengedte az összes állatot. :DDDD @Biriksz_Krokiksz!: Ismét csak igazad van!!!! Na mégis csak a nőknek van igaza mindig? :P :D A próféta szóljon belőled. XD

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 08:42:25

@loholka: Lehet nem is kell szórnod. Akár aplikációs is lehet. Bár azt talán már elkezdték volna "reklámozni". Na majd kiderül. Mondjuk én úgy gondolom, ha azt szeretnénk, hogy a Gergő vagy a Gábor nyerjen, jobban jönne az sms szavazás. Nem mindenkinek van ám okostelója, így sokan kiesnének a szavazók köréből.

2016.05.21. 08:44:38

@loholka: gábor-gergő végsőn pl nekem nem lenne problémám, akármelyik is győzne, talán gergő egy hangyabokányit előrébb áll az én rangsoromban. #kivárunk! ;)

Sanda.Ipse 2016.05.21. 08:45:51

@loholka: na egy szusszanásnyi szünet:)
Nézd szépen végig a párbaj videót. Abban egyetérthetünk, hogy Attis és Gábor hasonló magasságú. Attist 53 mp alatt tudta eltolni Gergő, Gábort 40 mp alatt, holott az már neki is a második párbaja volt és ugyanúgy jobban kifáradhatott az elsőnél. Konditeremben már volt módom megtapasztalni, mit érnek a szteroiddal nyert izomtömegek. Mutogatni jók, ennyi.
Amúgy mindenki oda drukkol, ahová akar. Én kokszosnak nem szavazok meg egy petákot sem:)

Sanda.Ipse 2016.05.21. 08:47:28

@loholka: ha még tovább csicskulna Ribinek, akkor meg az lenne vele a baj.
Ha van rajta sapka, vagy ha nincs...

Hortenzia Schneider 2016.05.21. 08:48:41

@ALOKSAKTWO: Vagy a fináléban ott áll harmadikként, és amikor meginterjuvolják, milyen volt benn. Válaszként egy rottyantós galambot is kienged))

Hortenzia Schneider 2016.05.21. 08:50:23

én is röppentem az esti viszlátig)))

Cimili 2016.05.21. 08:54:03

@ALOKSAKTWO: Ha már festés, én meg a szempilláimat festem ki minyá. :)

Hortenzia Schneider 2016.05.21. 08:56:41

Még csak annyit.Az előzetes szerint Attila&Gergő szócsatázik, A: te paraszt!,G:te meg tuskó vagy!
Gergő felül értékelte ,mert lejjebb van Attila,nem tuskó hanem GYÖKÉR!

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 08:56:55

@Cimili: Ha gondolod segítek. :) A pemzlivel húzok én egyet. :D

Cimili 2016.05.21. 09:00:18

@Hortenzia Schneider: Milyen igazad van. :) Ma úgy látom, szinte mindenkinek igaza van, aki ma írt ide. :)

Cimili 2016.05.21. 09:02:41

@ALOKSAKTWO: A gyönyörű szempillám tabu. :))))

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 09:08:16

@Cimili: Bocsánat. :) De minek festi egy macska a szempilláit? :D Csak nem randi lesz? :))

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 09:12:15

Most viszont én is megyek dolgomra. Majd később leszek. :)

Mara100 2016.05.21. 09:18:02

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Dehogy két különböző ember. A Báros lányt nagyon szerette a közösség talán ötször is visszaszavazták a játékba.

Chuck Νorris 2016.05.21. 09:24:34

SPOILER!!4!
Én tudom mi lesz a párbaj! összeraktam a kellékekböl.
Láma, sok alma, Mérleg, Rudak.
Tehát! Egyszerre startol a két versenyzö, szlalomban el kell futni a lámájukhoz, akit addig kell ingerelni amig nem köpnek. ha ez megtörténik, vissza kell futni az almásdobozig és addig rágni az almát amig a mérlegen a csutka egy bizonyos sulyméret alá esik. ezután ismét szlalom a lámáig, köpés, vissza. 50 almacsutkánál lesz nyertes, ezért a párbajt 2. részbe látjuk.
:)

2016.05.21. 09:26:11

@Cimili: baszki, nagyon röhögök :))))))))

2016.05.21. 09:29:34

@Cimili: akkor segíts, mert nem tudok dönteni, és te szakértőnek tűnsz: lecsófőzéshez mi illik: koktélruhát vegyek fel, vagy nagy estélyit? XD

Chuck Νorris 2016.05.21. 09:35:14

@alsophila.grahami:
Bár csapat
Erika - Léna, Napsugár, Zsanzi, Laura - Tiger, Tomi, Tibi - Zoli, Böde, Torghelle

Cimili 2016.05.21. 09:46:52

@Biriksz_Krokiksz!: :DDDDDDDDDD Ilyen melegben bikini dukál.:)

Cimili 2016.05.21. 09:47:59

@Chuck Νorris: :DDDDDDDD Nem is értem, h te miért nem vagy kreatívos a rötöelnél. Annyira jó ötleteid vannak mindig. :)

,, 2016.05.21. 09:49:58

@Chuck Νorris: az egy alpaka volt. (egyelőre még küzdök az alpakák létjogosultságának elismeréséért, de lassan feladom )

Mara100 2016.05.21. 09:53:11

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Ne add fel, én már megtanultam és tegnap anyunak is mondtam aki visszakérdezte mi az az alpaka :)

,, 2016.05.21. 09:58:07

@Mara100: az alpakák cukik, a lámák faszok. ennyi:)

2016.05.21. 10:10:20

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): :))))))))))))))))) fülükön is látszik a különbség, meg a szőrtakarójukon vmennyire. de a te általad adott megkülönböztethetőségi mód az mindent visz :)

Cimili 2016.05.21. 10:10:56

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Azon kívül? télleg érdekelne, h mi a különbség, és honnan lehet felismerni.

Őzláb Gida 2016.05.21. 10:11:14

Gergő adatlapja az "Egy perc és nyersz" játékból. Nem meglepő hogy tulajdonképpen legázolta a fiúkat, komoly sport múltja van:
www.mediaklikk.hu/2014/10/08/daniel-gergo/

2016.05.21. 10:13:00

@Cimili: javagyúgy :) bocs, a smink miatt aszittem kiöltözéses főzőcskézést tartunk ma :))

Mara100 2016.05.21. 10:17:05

@Őzláb Gida: Tudtommal a játék határok nélkülben is szerepelt. Ez inkább annak az adatlapja lehet, mivel azt láthatta gyerekkorában max.

Őzláb Gida 2016.05.21. 10:30:51

@Mara100: A cikkben az van 2014. október, de persze az is lehet, h annak az adatlapja. Igazából csak az benne lévő információk miatt találtam érdekesnek. De egyébként igazad lehet, mert az oldal alján a "Játék határok nélkül" oldalra vezető link van. Figyelmetlen voltam.. :)

Perspektíva 2016.05.21. 10:44:22

@Őzláb Gida: Ezek után magyarázzátok már meg, hogy ennek a Ribinek miért nem jell ez a srác? Mi benne a hiba? Nagyon ragaszkodó?

,, 2016.05.21. 10:52:24

@Cimili: amit kroki is mondott, de méretre is sokkal kisebbek.
@Perspektíva: nekem se kéne... külsőleg sem jön be egyáltalán de belül vannak a gondok. Pl eddig egyszer sem derült ki h lenne humorérzéke... ami meg komoly baj h túl alacsonyra pozicionálja magát, így hogy várja el h egy nő felnézzen rá? utána meg puffog... brrr.

2016.05.21. 10:52:26

@Perspektíva: talán mert bridzs drámakirálynő típus, egy nyugodt, kiegyensúlyozott kapcsolatban megfulladna, mert nem neki való.

2016.05.21. 10:58:03

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): humorérzék az pl tényleg fontos, de a csaj szempontjából ez sem mérvadó, mert neki se sok van. inkább az lehet, h nem erőskezű koppány típus geri, pedig bridzsnek inkább olyan kéne.

2016.05.21. 11:04:03

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): hát akár jah. de mindenképpen olyannak gondolom a csajt, akinél a húzdmeg - ereszdmeg számít. ha fut utána, akkor nem kell fújjj, ha levegőnek nézi, netán még alázza is, az viszont fincsi.

Őzláb Gida 2016.05.21. 11:08:37

@Perspektíva: Kroki kolléganő véleményével értek egyet. Nyilván lételeme az állandó feszültségben való lét, és Gergő nyugodtsága uncsi neki.

Raszputyina 2016.05.21. 11:15:08

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Hát pedig szerintem van, pl. a Dóri, gombóc van a torkodban? az ő szájából hangzott el, amikor Dóri guggolva próbálta elejét venni, hogy sugárban hányjon.

Raszputyina 2016.05.21. 11:19:33

És amúgy meg nekem külsőleg, belsőleg nagyon bejön; ha nem volnék fényévekkel idősebb nála, akkor volt most lenne életcélom. Szerintem Gergő egy kapcsolatban nemcsak "szerető", hanem bajtárs is, akire minden helyzetben számítani lehet.

Azálea 2016.05.21. 11:28:37

@ALOKSAKTWO: Ha méregetős feladat lesz, attól tartok, kiejtetik vele Gabent, akinek, mint tudjuk, az ész nem az erőssége. Kint a szerkik látják, hogy Atesz Gaben ellenében a végső szavazáson nem nyerhet, így, ha beígérték neki a nyereményt, akkor most kell Gabent kitenni.

Őzláb Gida 2016.05.21. 11:29:32

@Raszputyina: Ráadásul, ha emlékeztek, mikor a fiúk verset írtak, egyértelműen kiderült a szellemi fölénye is. Persze nyilván van 100 kiállhatatlan vonása is, de kinek nincs. Szerintem még mindig a simán vállalható kategória.

2016.05.21. 11:35:23

@Raszputyina: az avidon ez saját macskusz? mert <3

Azálea 2016.05.21. 11:38:41

Szerintem nem volt véletlen az sem, hogy a szerkiknek most fel kellett mérniük a valós erőviszonyokat, ezért kellett mindenkinek mindenkivel megmérkőznie - viszont tét nélkül. A cél az volt, hogy lássák, Atti vajon erőpárbajban akár Gergőt, akár Gabent le tudná-e verni. Most kiderült, hogy nem, így jönnek a más típusú feladatok (mérés). Lehet, hogy Attila boltos volt előző életében :)

Mara100 2016.05.21. 11:48:15

@Azálea: Szerintem műsor utolsó heteiben ennyire már nem szól bele az rtl. Szerintem csak Attila hiszi, hogy az a pénz az övé az rtl egyáltalán nem akarja, hogy nyerjen.
Majka, Béci, Anikó, Anett sem nyert aztán mégis műsorokat adtak nekik

2016.05.21. 11:48:59

@Azálea: simán elképzelhető. ahogy az is h te is vérprofi konteós csapattaggá 'avanzsáltad fel' magad a szememben ezennel ;)

Hortenzia Schneider 2016.05.21. 11:50:54

@Azálea: Mérés?? a f@szméregetés az megy neki)))
Boltos?? inkább lókupec lehetett

Azálea 2016.05.21. 11:53:12

@Biriksz_Krokiksz!: Csak próbálok gondolkodni, mit tennék, ha minden hájjal megkent szerki lennék.:)

Berborosz 2016.05.21. 11:58:01

@Azálea: A szerkik korábban is tisztában voltak az erőviszonyokkal.
Pl. tudták, hogy Dóri nem edzette magát, csak a konyhában kavargatott. Ehhez képest választották ki a párbajt, amikor - Attilával összekerülvén - már inkább őt akarták kiejteni.

Perspektíva 2016.05.21. 12:01:29

@Azálea: Inkább férfi-női párbajra tippelek ezzel a méregetéssel. De nézettség szempontjából nincs különbség. Gábor Attis Brigi ugyanolyan "vonzóak" a magas nézettség elérésében csak más-más szempontból. Ha Attila párbajozik kiváncsi vagyok kiejtik-e? Ha nem, az elgondolkoztató, mert Brigi legalább annyi nézőt hoz, mint ő. Egyébként egy Attis Brigi párbajban nem tudnék dönteni ki menjen ki maradjon.

Krétagarbó 2016.05.21. 12:03:27

@Chuck Νorris: akkor megint csak Attisnak kedvez, a láma tuti előbb leköpi őt bárkinél...:))

Azálea 2016.05.21. 12:05:03

@Perspektíva: Igen, Brigi sok nézőt vonz, de a végső megmérettetésen nem tényező, nem növeli az izgalom faktort.

Krétagarbó 2016.05.21. 12:08:18

@Őzláb Gida: azt írja, hogy a nővére síelésben vesztette életét. Az de gáz :(((

Azálea 2016.05.21. 12:08:51

@Berber Oroszlán: Azzal valóban tisztában voltak, hogy a lányok gyengébbek, de a fiúk izmait látva, ránézésre nem lehet tudni, ki az erősebb, ki tud jobban küzdeni. Ez most egyértelműen eldőlt.

Mara100 2016.05.21. 12:12:16

@Krétagarbó: Igen és az is sokat mondó, hogy nem Brigivel hanem még Dórival beszélt erről.
www.nlcafe.hu/sztarok/20160422/farm-gergo-nover-testver-meghalt-halal/

Krétagarbó 2016.05.21. 12:12:56

@Mara100: én is így gondolom, nem hiszem, hogy kifejezetten Attisnak szánnák a fődíjat.

Krétagarbó 2016.05.21. 12:14:50

@Hortenzia Schneider: ne bántsuk a böcsületes lókereskedőket kérem szépen:)

2016.05.21. 12:15:02

@Krétagarbó: ahhoz dupla ká betű kell a szó közepébe, h ez sikerüljön ;)
(de csak kötexem, ismersz) ;)

Hortenzia Schneider 2016.05.21. 12:33:29

@Chuck Νorris: Könnyesre nevettem magam ))
@Krétagarbó: böcsületes lókereskedő ))

2016.05.21. 12:38:07

@Krétagarbó: tudtam h tudtad ;)
@Perspektíva: "Egyébként egy Attis Brigi párbajban nem tudnék dönteni ki menjen ki maradjon."
szerencsére nem is kell ezen külön agyalnunk, bridzs megy haza, osztkalap. geri majd látszat-sajnálkozik (szimpátia-faktor emelése a majdani közönségszavazáshoz) ;)
ha atesz vmi miatt mégis inkább gábort hívná ki ma este, akkor viszont garantáltan ott fogok csápolni a B-közép első sorában gáborért.

Cimili 2016.05.21. 12:38:35

@Azálea: Na neeeeeeeee, erre gondolni se merek.

,, 2016.05.21. 12:40:05

@Krétagarbó: én tuttam h tudod, de egy pillanatra azért kibillentem a balanszból:)

Cimili 2016.05.21. 12:43:34

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Ne billegjél már, este feladat van! :) Itt köll csápolni( by Kroki)! :)

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 12:49:01

@Cimili: Na, akkor már legyen monokini. ;) :D XDDD

Őzláb Gida 2016.05.21. 12:53:31

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem egy ilyen méregetős feladatot fiú-lány párbajra tartogatnak. A fiúk inkább erőnléti feladatot kapnak. Viszont a matatós feladatban akár nyerhet Brigi is. Mondjuk nekem speciel mindegy, ki esik ki ha Attila -Brigi párbajban gondolkodunk.

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 12:56:28

@Azálea: Reméljük hogy nem. Vigye csak Attis Bridzsitet. Ha mégis Gaben lesz, és valóban kiejtetik, akkor az egy újabb bizonyítéka annak, mait itt szajkózok. És amit nem írok le megint, mert a többiek megtépnek, hogy már megint károgok. Kár kár kár :DD XDD

ALOKSAKTWO 2016.05.21. 12:59:15

@Őzláb Gida: Lételeme az állandó ballansz keresés is. :D

Chuck Νorris 2016.05.21. 13:05:08

na most aztán jó visszanéztem mi várható az akadálypályán.
A gyenge idegzetü nyugdijas olvcasókat kérem csak a... SPOILER!!!! A mérlegig SPOILER VÉGE olvassák.
a pálya (nem a bea)

1: rajtgép
2: 5 üres rud
3: mérleg egy asztalon mellette egy gyanus vágódeszka
4: egy négyszögletes karámba vmi állat, ránézésre tyuk. vagy nyul. vagy nyultyuk.
5: hordo tetején almák. tán jonatán
6: egy négyszögletes karámba vmi állat lást fenn
7: egy alpaka kikötve egy rudhoz
8: még egy rud
9: vmi szénabála vagy mi a szar
10: egy mély verem benne egy éhes szlovéniai aligátorral.
11: célszalag

Azálea 2016.05.21. 13:05:25

@ALOKSAKTWO: Ne legyen igazunk! Ha esetleg Gaben kiesik, a verseny Attis és Gergő között dől majd el. Akkor a szerkik Attis győzelmét azzal indokolhatnák, hogy bár Gergő népszerű volt, a nézők Ribi miatt nem adták neki a fődíjat és kész.

2016.05.21. 13:07:33

@Őzláb Gida: kicsit izgulok, h milesz, hogylesz.

Cimili 2016.05.21. 13:09:13

@Chuck Νorris: "ránézésre tyuk. vagy nyul. vagy nyultyuk." Hát behalok rajtad. :DDDDDDDDDDDD
Lennék a kollégád, van felvétel nálatok? :))))

Chuck Νorris 2016.05.21. 13:09:20

@Chuck Νorris: elnézést a nyugdijasoktól és a nemazoktól is, elirtam a nagy izgalomba! a 3-as az a 6-os helyén van :)

Cimili 2016.05.21. 13:10:36

@Azálea: Hogy Gaben kiesik, gondolni sem szabad!!!!!

Azálea 2016.05.21. 13:11:04

A szavazásból egyértelműen kiderül, hogy a nézők nem akarják Gaben kiesését, ahogy Dóriét sem akarták. Ám ez mit sem számít! Ergo bent maradása esetén Gaben több szavazatot kapna, mint Attis. Ribi, Szinti nem számít. Ez esetben Gaben-Gergő között dőlne el a dolog.

Azálea 2016.05.21. 13:12:20

@Cimili: Dóri távozására sem akartam gondolni, aztán mégis! :(

2016.05.21. 13:14:22

@Chuck Νorris: almákat megenni a versenyzőknek -> szénabálát megetetni LÁMÁVÁL (ssk nem alpakával! -> rozsdás mérleget megetetni aligátorral ->
ááá, hagyjuk, atesz nyeri, bárhogy is lesz.

Dirty Lyle 2016.05.21. 13:27:28

@Azálea: vannak boltosok akik tíz deka parizert számolnak, de nyolcat mérnek le. Nem mindenki Lenke néni. :)

2016.05.21. 13:28:38

gyertek már át az új poszt alá lszi. szétforgácsolódnak így a figyelmek ;)

Hortenzia Schneider 2016.05.21. 13:33:00

@Dirty Lyle: Sőt azt mondják, hogy itt a vége fuss el véle)))

Raszputyina 2016.05.21. 15:35:33

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, ő Raszputyin, az én 16 éves szibériaim, aki nagylelkűen a nevére vett.
süti beállítások módosítása