Szóval, ott hagytuk abba, hogy Finch beindítja a gépet, és… hát igen, gyorsan kiderül: nem úgy működik, ahogy kellene. És akkor finoman fejeztem ki magam. Pedig már két hónap (!) eltelt a leállása óta, ma épp az arcfelismerő rendszerével van probléma. Ebből egész mókás jelenet kerekedik, ugyanis összecseréli hőseink testét a hozzá tartozó arccal (és hanggal). Nincs más megoldás, ki kell kapcsolni, és tovább javítgatni. Meg nem ártana némi extra adag hardvert hozzácsapni, mert háromszáz játékkonzol kevés az üdvösséghez. Plusz kraft nélkül ugyanis nem jönnek a számok. Forrás ezen kiakad – nem a Szamaritánust kell legyőznünk és megmenteni Shaw-t, meg úgy egyáltalán a világot? De persze, csak mindent a maga idejében.

Ja, amúgy Forrás leköltözött a metróba, merthogy a gép segítsége nélkül nincs álcája, ami elég vicces. Mármint ahogy pizsiben flangál (csak sajna aludni nem tud, sok a tennivaló), és átad egy bevásárló listát Haroldnak. Az öreg zavarba jön, fél fülemet rá, hogy tampon is fel van írva… Elindul beszerző körútra; indítási energiaként kap egy jókora seggrepacsit lakótársnőjétől. Na jó, most drámát nézünk, vagy vígjátékot? Mert én percek óta röhögök.

Odakint John és Főncsi autóban ülve beszélgetnek. Hősünk nem bírja ki csipkelődés nélkül a bevásárló listát olvasva (körömlakk, szőnyeg, két  pár (?) szőrmepapucs), Harold meg is jegyzi, hogy igen, kezdenek becsavarodni a bezártságtól. John meg az unalomtól, mert számok ugyan nem jönnek, de gyilkosság sem nagyon történik mostanában (úgy vélik ehhez a Szamaritánusnak lehet köze). Társa szerint akkor foglalja le magát máshogy: barátkozzon, na meg ott van Iris is. Ugye.

De most nincs idő tovább csevegni, mert a srácok rabolni (bezony!) jöttek, méghozzá egy olyan raktárba, ahol remélhetőleg felszedhetik a hiányzó kellékeket a géphez. Ennek érdekében maszkot húznak, feszítővasat kapnak, Főncsi még villanógránátot is. Felfeszítik mindkét bejáratot, Harold bedobja a gránátot, John hatástalanítja az őröket és már meg is vannak a kütyük, amiket akartak.

Forrás kapott egy pár szőrös nyuszis papucsot, ahogy Medve is – rágni (okos, így nem az övére fog rácuppanni), meg a többi cucc is megérkezett, szóval elég nőiesre varázsolta a hálófülkéjét. Harold sem volt tétlen, felhasználták ugyanis a lopott árut és életre keltették.

A lényeg (már amit a kocka dumából ki tudok hámozni), hogy A) a teljes miskulanciát hordozhatóvá tették arra az esetre, ha olajra kéne lépniük (mármint metrókocsistól hordozható), plusz az egész vezeték nélkül irányítható (mint pölö a metróajtó), B) rá tudtak kapcsolódni a kormány szervereire, így a gép újra kap infókat, és egyben visszanyerheti az elvesztetteket. Most már csak az van hátra, hogy életet leheljenek bele, aztán indul a mandula.

Hősünk vállalja a kísérleti nyúl szerepét, kiáll a tömegbe a Times Square kellős közepére, és nyugodtan várja, hogy az újraélesztett gép megtalálja és felismerje, mint az elsődleges segítőjét. Ez meg is történik, bár én nem feltétlenül verem a seggem a földhöz az eredménytől: kiírja a nevét, a foglalkozását, és azt, hogy 62 ember haláláért (eltűnéséért) felelős. Oké, végülis igaz, de hogy jön ide? Informatikusainknak a szeme sem rebben, sőt örülnek az eredménynek, és annak, hogy a körülötte sétáló random emberek élettörténetét is fel tudja sorolni.

Finch azonban egy pillanatra ledermed, mert a képernyőn Grace-t véli látni (mondjuk csak hátulról), de végül elhessenti a dolgot, mert nem ő az. Forrás javasolja, hogy kapcsolják teljes kakaóra, társa pedig némi hezitálás után belemegy. Nem kell sokat várniuk, pillanatokkal később megszólal a fali telefonkészülék – számok érkeztek.

Hát, jókora elmaradásban voltunk, mert egyből 30 számot kaptak. Sajna Rico nincs közöttük, amin Forrás mereng kicsit szomorúan, de Harold biztosítja róla: úgy intézte, ha eltűnt társuk bárhol felbukkan, azonnal riasztást kapnak. Ám addig is nagyon óvatosnak kell lenniük, mert a rendszerhez most bárki hozzáférhet, és mindig kell attól tartani, hogy rossz kezekbe kerül.

Mindenesetre túl korán örültünk, nagyon úgy néz ki, a gép fals számokat dobál. Reese-nek először egy fiatal srác jut, aki a matekdogát akarta megúszni bombával fenyegető telefonnal, Fuszkónak meg egy színész, aki a színpadon lövi le éppen társát (természetesen a darab részeként vaktölténnyel). Eddig kettőből nulla. Informatikusaink látják a képernyőn, hogy a gép valamiért kitakarja az arcokat – újabb megoldandó probléma. Ezzel még elküzdenek, nyomozóink addig fáradjanak a többi szám után. Közben Főncsi újra Grace arcát véli látni, ezúttal az előadás nézői között, meg is említi Forrásnak.

Azzal, hogy téves számokat adott foglalkozni kell – úgy tűnik nem jól érzékeli az emberek közötti kontextust. Harold elindít egy tesztet a legkézenfekvőbb alanyokra: magára, Forrásra és Johnra. Ki is bukik a hiba menten: a gép korábbi tetteiket a létező legrosszabb szemszögből nézi, és mindannyiukat fenyegetésnek minősíti. Majd ugyanezzel a lendülettel letiltja a saját magához való hozzáférést, informatikusainkra zárja a metróajtót (még a távircsi sem működik), attól tartok a következő lépés a forgalomból kivonásuk lesz.

Mozizás következik a múltba, bár a számláló nem funkcionál tökéletesen, ezért nem tudom melyik évbe nézünk vissza, a gép azt jelzi, hogy ez az R-nap (na ezt az elnevezést még nem láttuk, mikoris volt?). Harold épp tanítgatni kezdi a jó és a rossz közötti különbségre egyszerű példán át: mutatja egy maffiózó és áldozata fényképét, elmondja a sztorit, neki pedig el kell döntenie ki a jó és a rossz kettejük között.

A jelenben Forrás nem tud jobb megoldást, minthogy kitörje a metrókocsi ablakát, már csak azért is, mert a telefon csörög odakint, szóval a számok jönnek rendületlenül. Erről az öregnek eszébe jutnak segítői, felhívja hát őket hogyan boldogulnak. John egy munkást – Jeff Blackwell – figyel, aki 12 éve részegen valaki halálát okozta, pár hónapja szabadult feltételesen, de úgy néz ki, jó útra tért – épp dolgozik (házat fest).

Harold arra kéri, maradjon még, előbb legyen biztos benne, hogy nem lesz gond, aztán Fuszkót hívja. Némileg morcos nyomozót talál a vonal túlvégén, aki konkrétan egy gyilkos sírjához jött, a tag közel ötven éve halott. Ennek hallatán Finch agyában végre fény gyúl: a gép időzavarban van, nem tudja megkülönböztetni a múltat a jelentől. A problémát mielőbb meg kell oldani, a most érkezett számot pedig a listához csapni. Nyomozóink szíveskedjenek átnézni a maradék célszemélyek anyagát, és fontossági sorrendben leellenőrizni őket.

Így is tesznek, jó sokáig túlóráznak az akták fölé görnyedve. Az már biztos, hogy a lista túlnyomó része vakvágány, bár feltűnően sok közöttük az öngyilkosság. John ezzel kapcsolatban elhessenti a rossz gondolatokat (azt, hogy nem is öngyilkosságok voltak), társának viszont más böki a csőrét.

Még mindig nem bírja elengedni a mesterlövész dolgot amit az előző részben sokat feszegetett, de legalább van annyi esze, hogy lehalkítja a hangját mikor erről beszél. Nagyon szeretné tudni mi folyik körülötte valójában, ám John rámorran: ha ép bőrrel akar továbbra is leledzeni, akkor hagyja a francba. Ez hat (remélem). Az akták átnézésével arra jutottak, hogy két személy lehet valóban veszélyben: egy fiatal nő, aki turistaként van a városban, és egy pasi, akit a játékszenvedélye sodort bajba.

Mielőtt utánuk indulnának megjelenik egyik járőr-társuk és lazulni hívja Fuszkót. Hát, kösz, de most nincs rá időm, mondja, mire a tag megöleli, és reméli majd legközelebb összehozzák. Lionel Johnra néz, és levágja: féltékeny arra, hogy ő jóban van a többiekkel – nyilvánvalóan magányos is. Felajánlja, hogy járhatna vele a rendőri bowling csapatba, mire hősünk elküldi a francba. Ez jó!

A közjáték után szétdobják a munkát: Fusco kapja a szerencsejátékost, John a turistanőt. Neki van nagyobb szerencséje, egy lépést sem kell tennie a felkutatására, lévén a csaj végszóra bepottyan az őrsre. Most Lionel lesz féltékeny a könnyű megoldásra, gyorsan el is lohol.

A metróállomáson Forrás elvágja a vezetéket, amin keresztül a gép a kocsi ajtaját vezényli, így végre manuálisan ki tudják nyitni az ajtót. Úgy döntenek újraindítják a masinát csökkentett üzemmódban, hogy rájöjjenek a hiba okára. Nos, ő ezt nem óhajtja, ennek érdekében újra szóba áll analóg interfészünkkel. Először irdatlanul belesípol a fülébe, mire az sikítva esik össze a fájdalomtól, majd közli vele, hogy nem lelkesedik azért, ha bazgálni akarják az agyát.

Harold felhördül: arra programozta a gépet, soha ne bántson senkit, de társa védi a nehezen védhetőt – azért csinálja, mert fél tőlünk. Ezen még jobban meglepődik, és a géphez fordul feltenni a kérdést: ki vagyunk mi? A következő pillanatban minden világos lesz számára, a képernyőn megjelenik kettejük arca azzal, hogy „fenyegetés”.

Az őrsön John a turista-vöröskét hallgatja, aki arról beszél, hogy egy barátja lakásában lakik, de fura zajt hallott, ezért összepakolta a cuccait, és ide jött. Kéri, jöjjön el vele megnézni a helyszínt, de erre nem kerül sor, mert befut Harold hívása, miszerint a gép ellenük fordult, kis segítség kéne. Kéri a nőt, maradjon itt, aztán társai megsegítésére indul. Útközben utasítja őket, hagyják el a helyszínt, ám erre Harold nem hajlandó: Forrás a felszínen azonnal veszélyben lenne, ezt pedig nem hagyja.

Beszélgetésüket a célszemély zavarja meg: minden figyelmeztetés ellenére utána jött Johnnak, és hamar kiderül, hogy nem az, akinek kiadta magát – fegyvert ránt és vadul tüzel. Úgy látszik, most hősünk az áldozatjelölt, szerencsére egyelőre megússza ép bőrrel, bár a vad tűzpárbajt elnézve ismét átkozom a kellékeseket, amiért láthatóan kifogyott a golyóálló mellény a díszlettárból.

Főncsiék jobban megnézik a nő elérhető adatait, és rájönnek, hogy minden hamis, szó sincs turistáról, John is azt jelenti, hogy képzett bérgyilkos. Már csak az a kérdés ki küldte – feltehetőleg a Szamaritánus. Míg odafent a két ellenfél lövi egymást, a metróban a többiek próbálják megoldani a problémákat. Ahogy Apu a géphez lép, Forrás füle berezonál, hiába győzködik, hogy ők segítenek az embereken, azonnal ezzel ellentétes dolgok jelennek meg a képernyőn, méghozzá mindkettejük vonatkozásában: a nő ténylegesen embert öl, Főncsi pedig őt veri szét élete korai szakaszában. Ezek valóban így történtek, de azóta más a helyzet, de ezt a gép nem ismeri el.

Közben Lionel is telefonál, úgy néz ki ezúttal jó számot kaptak, a szerencsejáték-adósságban úszó célszemélynek elkél a segítség. Ennek lehet örülni, legalábbis abból a szempontból, hogy ez esetben jól működött a rendszer.

Elhatározzák, hogy vigyáznak minden szavukra, amit a közelében kiejtenek, hiszen egyértelműen ellenségnek tartja őket. Főncsiben az is felmerül, hogy talán a gép küldte a bérgyilkos John után (mi vaan?). Mit tegyenek, ha választaniuk kell a saját testi épségük, és a találmánya között? Forrás rögtön védeni kezdi, de az öreg nem szívesen döntene a gép és a nő között, ha oda kerülne a sor...

Muszáj kitalálni más megoldást, ezért Forrás elhatározza, hogy kivonja magát az egyenletből. Rico itt hagyott cuccai között van egy rakás erre a célra használható holmi – konkrétan mélyaltatásba helyezi magát a férfi közreműködésével, így a gép nem tud benne kárt tenni (viszont Haroldnak egyedül kell boldogulnia). Addig míg alszik, Medve vigyázza hűségesen az álmát. Cukikám! Ezután a gazdi megzavarodott találmányához lép, és erőszakosan megpróbál bejutni a buksijába, egyelőre kevés sikerrel. Azt legalább kideríti, hogy a bérgyilokot ő küldte John után. Pff!

Nincs jobb ötlete, így hát ’beszélgetnek’. Meggyőzéssel próbálja a megfelelő útra terelni, végülis egykor tőle tanult minden jó dolgot. Győzködi, hogy ők csak mindig a lehető legjobbat próbálták cselekedni, még ha tetteik nem is voltak egyértelműen jók. A gép ezúttal sem hagyja meggyőzni magát, mert John vétkeinek listája hosszú, a gazdi pedig 42-szer próbálta őt kinyírni. Harold rákérdez, hogy milyen nap van ma, mire a gép kiírja: R. Azaz számára ma van minden nap, és így újraéli mindegyik ’halálát’. Vélhetőleg eme időzavar megoldásával helyre áll a rend, ezért Finch előszedi a megmentett számok aktáit, és időrendben elmutogatja az összeset – szép kis esti mese.

A két ellenfél ezalatt egy kínai áruházban bújócskázik, majd vadul lőni kezdik egymást a vásárlókra hozva ezzel a frászt. John, most komolyan, emberekkel teli helyen? Közben jön a hívás Főncsitől: nem a Szamaritánus ügynökével, hanem a gép által felbérelt bérgyilokkal állnak szemben. Plusz a muníció is kifogyott – igazi szopóág.

Jobb híján Fuszkót hívja, de ő nem veszi fel a telefonját. Azért, mert kénytelen közbeavatkozni szerencsejátékosunknál, ahol megjelenik pár sokajtós szekrény és a pénzüket követelik, és nem nádpálcával hadonásznak. Nincs mese, be kell menni, néhány térdlövés pedig gyorsan segít a problémán.

Végre a gép vette az adást, revideálja eddigi elgondolását és újra admin-ként azonosítja Haroldot, sőt bocsánatot kér. El van boronálva, csak hívja vissza a bérgyilkost! Hát, az nem fog menni, mert már megkapta a fizetségét, így hősünknek kell megoldani a helyzetet. Meg is teszi – ha már lőszer nincs, kihasználja, hogy áruházban vannak, felkap egy gördeszkát, a gyilok mögé oson, és azzal vágja képen. Na nem vészesen, csak annyira, hogy elejtse a fegyverét és ezzel harcképtelenné váljon.

Másnap Harold szomorúan dobálja a fals célszemélyek fotóit – egy kivételével mindenkivel likra futottak. Arra kéri a gépet, hogy mutasson meg neki valakit, ő pedig kérdés nélkül Grace képét adja ki. Megnyugodhatunk, olaszhonban van, remélhetőleg távol is marad az eseményektől.

Zárásként lehet dorombolni egy kört – gyanítom vihar előtti csend, de akkor is jó látni a békességet szereplőinkkel. Eljöttek piknikezni egyet a parkba (Forrás is, immár új személyazonossággal). Van itt minden: pléd, kosár, hami, sőt még egy kis bajtársi civakodás is nyomozóink között: John beadta a derekát, és csatlakozott az őrs csapatához, Fuszkó szerint hamarosan ő lesz a sztár, de Riley nyomozó nem díjazza a humort. Szóval egyelőre öröm és boldogság.

Közben azonban az ellenség sem tétlen, és kiderül, hogy az egyik célszemélyre, akit ma megfigyeltek nagyobb gondot kellett volna fordítaniuk. Jeff Blackwellről, a nemrég szabadult sittesről van szó. Látjuk, amint bemegy az állásközvetítőbe – tartós munkára lenne szüksége, ahol megbecsülik, és nem viseltetnek előítélettel iránta.

Mielőtt az ügyintéző megszólal idegen nő lép hozzá, Monaként mutatkozik be, és munkát ajánl. Nem tudni milyen természetűt, de míg beszélnek, a Szamaritánus kiértékeli az alanyt kiemelve az erőszakra való hajlamát, megjelöli magának 704-es számú ügynökként, nekem meg a hideg is végigfut a hátamon.