Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x47 - Inkább megtévesztő legyek, mint alkoholista (18+)

2016. május 14. 11:13 - sixx

vlcsnap-00004_5.png

Mivel a tanyasiaknak minden este mesét kell mondaniuk - ez nekem új, kimaradtam egy hétből, menten elgurult a gyógyszer? - előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy Gábor is nekiessen a betűknek, és ez az este mostan van. Drága angyalbögyörőim, mondja, és belevág A Farm és a hét farmer című szürreális novellába, amit esküszöm, ki kéne adni. Három szépség, négy rémség, állatok, mindenkinek a legjellegzetesebb tulajdonsága kidomborítva, le a kalappal a pali előtt, ha tényleg ő írta a sztorit, ügyes, ha nem, meggyőzően adta el, hogy ő volt. A mese lecsengéseként Gábor négykézláb lopózik be a luxusszobába, megnyalja az alvó Szinti könyökét, aki erre felpattan, és röhögve elkezdi verni párnával. Legalább nem kurvaanyáztak. Alvás van és nyugalom, Gábor álmában is röhög, ezzel hivatalosan is a kedvenc játékosom lett, és most mondom, hogy a döntőbe Dórit, Brigit és Gábort várom.

Reggel folytatódik a hullamerev unalom, az állatok mondjuk jól érzik magukat, Turner egy kecskével bandázik, Kongó(?) is kergetett valakit, Attila ment szarni kávéval a kezében, Sanya meg azzal nyit, hogy biciklizik a levegőben, az ágyban fekve. Gergő meg Brigi megy romantikus hajókázásra, Kongóval együtt, jóhogy, olyan nincs is, hogy Gergő mínusz Kongó. Ez a kaland egyelőre nem kerül elő, inkább foglalkozzunk a szarás után megkönnyebbült Attilával, aki félmeztelenül ront be Szinti szobájába, de nem azért, mert ott dóga van, hanem azért, hogy hallgatózzon, mert az ablak alatt Sanya és Gábor éppen őt kutyázza. A téma, hogy Attila kit visz majd ki párbajra, illetve az, hogy a tegnapelőtti jósnőt ki mennyire veszi komolyan, és Sanya nem, de Attila igen, mert primitív. Ezt már én mondom, nem Gábor, aki nemigen ismeri ezt a szót. Attila a riportban nagyjából azt mondja, hogy Sanya egy geci, remélem, ki is viszi.

vlcsnap-00012_5.png

Attila kimegy a csűrbe(?), ahol Gábor szerszámok között téblábol, ez ugye eleve életveszély, de nem ezért ment ki, hanem azért, hogy mondja neki, hogy te, Gaben, én mostan kihallgattalak. He? Mert rólam beszéltetek. He? Az ablakból hallottam. Ja, igen, megvan. Gaben kissé lassan ugyan, de felfogja, és szépen megbeszélik, Gaben vagy ennyire lassú, vagy ennyire lassú, de szerintem ennyire lassú. Attila nem tudja, kit visz ki, illetve tudja, de eljátssza, hogy nem, és röpködnek a nevek, Sanya, Brigi, majd ha eldönt foglalkozunk ezzel a témával, addig hagyjon békén.

vlcsnap-00013_6.png

Ugorgyunk a csónakázásra, amit romantikusnak tervezett Brigi, hiszen miért is ne, tó, csónak, idilli környezet, piknik, pezsgő, kaja, izmos macsó a parton - meg egy kutya. Meg is van baszva a románc de keményen, Brigi belül üvölt, a kutyájába szerelmes Gergő meg nem veszi észre, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az orrunk alá fingó kutya kifejezetten kellemetlen tud lenni. Gergő tényleg olyan ostoba fasz, mint aminek látszik, és ne jöjjön itten nekem senki azzal, hogy hát de neki csak Kongó maradt, mert ez egy döntés, bazdmeg, hogy nem egy nővel vagy hatvannal kötöd össze az életed, hanem egy kutyával. Brigi finoman magyaráz és utalgat, milyen jó lenne elmenni egyszer majd a kutya nélkül piknikezni, mintha a gyerekek nélkül mennénk valahova, Gergő erre bólogat, ja, jönnek ők is, és a gyerekek vigyáznak Kongóra. Brigi szeme forog, mint a reklámmacskáé, ez ennyire gyökér bazdmeg, olvasható le az arcáról igen, az.

Otthon közben zaba van, székelykáposzta első ránézésre, és utána egy túrós rétest is bevállalna Sanya, de Szinti feláll, és szó nélkül lepakolja a pincébe a tésztát, ami nagyon gáz. Sanya mondja is, hogy ő ugyan evett vóna belőle, de Szinti szarik rá, és elkezdődik a 34456. “tiszteletlen kis csitri versus vén hülye” szájkarate, amit dettó unok már, Szinti egy ostoba kis nímand, Sanya meg egy rigolyás fasz, egyiknek sincs semmi keresnivalója itt, húzzanak kifelé, de gyorsan. Megjönnek Brigiék, mesélnek, tó, part, piknik, hegycsúcs, hó, falu, Kongó. A beszámoló alatt Gábor olyan arcot vág, mint aki a hegy, csúcs, hó, falu, tó szavakat most hallotta először, Attila meg köpül, de hogy:

untitled_3.gif

Brigi szerint kurva szar volt visszajönni, Gergő viszont otthon érzi magát, ha netán valaki itt felejtené Kongóval együtt, akkor haza se menne sose. Ebből a szempontból ő a Farm Alekosza. Brigi és Gergő megy vízért, Brigi iszonyú idegesítően beszél, az agyamra megy a nő a vinnyogásával, komolyan. Most jöttek rá arra, hogy ők ketten kurvára nem egyformák, és ezt most beszélik meg, engem viszont ez nem érdekel, ugorgyunk. Brigi nincs jól, z nyilvánvaló, Sanya a faszát vakarva ki is beszéli ezt Dórival, aki szerint gáz ez az egész, mert otthon a kölykök, meg minden. Brigi sír egy kicsit, és szeretne egyedül lenni hozzá, de Gergő megy utána, hogy én mennyire unom már ezt, el nem tudom mondani.

vlcsnap-00029_2.png

Este fejés, Szinti szól Sanyának, hogy húzzon kifelé Gáborral, Attila persze önként mártírkodik, hogy megy ő, de Szinti Sanyát akarja, és megy fürdeni, mint aki jól végezte a dolgát. Sanya lassan felöltözik, és ideges, mert éppen valamit csinált, és nem tetszik neki, hogy most mennie kell tehenezni, ezt szóvá is teszi a nappaliban, ki ez a húszéves kis takony, nyit erősen, a kis picsa meg a dézsából üvölt ki, hogy kussolj, te vén fasz, én vagyok a góré, húzzál kifelé fejni. Good times. Közben bevágják Szintit pucéron a dézsában, bimbóstül, csöcsöstül, ezért majd lesz büntetés sok, az NMHH nem bírja az ilyet. Szinti beretvál, alkart, lábat, pinát, hónaljat, lehet ebben a sorrendben. Sanya kimegy a tehénhez, Gaben elküldi, nem jön belőle tej, hagyd a picsába. Szinti a dézsában közli Brigivel, hogy Attila Sanyát viszi ki, amitől a csaj megnyugszik, pedig korai ez még, Attila kiszámíthatatlan.

Gaben konspirál egy sort Sanyával, és mivel vigyorog, ezért nem tudja Sanya, hogy ez most mennyire komoly. Gaben ezt részletezi is, idézem, érdemes:

Szerintem jól tudok félrevezetni embereket, hazudni. Sajnos. Nem nagyon jönnek rá az emberek, hacsak ki nem ismernek. És az a vicces, hogy ha mosolygok, nem tudják, hogy azért mosolygok, mert kamu, vagy azért, mert igaz. Igazából nagyon megtévesztő vagyok, ami nagyon rossz szokás, de inkább legyek ilyen, mint alkoholista.

Word, brother, word.

Címkék: 18+ a farm
329 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krétagarbó 2016.05.14. 21:55:16

@alsophila.grahami: ja így igen, kettejüket tekintve valóban Sanya a minőségibb, ez igaz.

Cimili 2016.05.14. 22:00:14

@Pácsó Ármándó: :DDDDD az a piszkos fantáziád! :) Gábor miatt visszanézem majd a Most-on.:)@Krétagarbó:
Azért Sanya sokkal nézhetőbb. Nagggyon remélem, h az uccsó körben fog Atti kiesni.

Krétagarbó 2016.05.14. 22:01:48

@Cérnahuszár: azt mondjuk nem, de egyébként pont róla tudom elképzelni, hogy azt hiszi, a nagy többség beeszi, amikor ez a proli gyökér végighaknizza a gazdaságot, hogy milyen egy dolgos legény is ő valójában. Nagyon tudatosan próbál játszani, de mindent túltol, mert egy igazi tapló, akit elfelejtettek megnevelni, vagy ami még rosszabb, ilyenre sikerült nevelni...

Krétagarbó 2016.05.14. 22:03:27

@Krétagarbó: sztem (remélem) Attis koppan majd a közönségszavazáson, mint tyúkszar a deszkán.

Mirocska 2016.05.14. 22:05:46

@Krétagarbó: Remélem én is!
Azért legalább a többi csávó leugathatná, hogy miért beszél ilyen ordenáré módon a csajokkal?!

Pácsó Ármándó 2016.05.14. 22:06:33

@Cimili: Annak idején így tünt fel az énekes tehetségkutatóban, hogy mutogatták hogy zuhanyzik :-)

Cimili 2016.05.14. 22:08:16

@Pácsó Ármándó: Emléxem rá, azt az egy adást láttam. :)

Cimili 2016.05.14. 22:10:07

@Mirocska: Az uccsó 3-4 percet én is láttam, és akkora volt a szája. Most kapott csak igazán vérszemet. Olyan tapló lesz ezután, hogy majd pillázhatunk.

Gia 2016.05.14. 22:42:03

Ez a megjátszott sztahanovista nagyon meglepődik majd ha kijön és megtapasztalja,hogy mennyien elítélik a tulok stílusa miatt...

alsophila grahami 2016.05.14. 22:44:53

@Cérnahuszár: majd összevágnak egy olyat, amikor könnybe lábadt szemmel beszél a családjáról, a nehéz sorsáról, a pici lányáról, és majd előad valami kamu drámai sztorit, hogy miért sodorta el a nagyobbik lányától, és mi majd szépen benyaljuk - vagy nem. remélem, hogy nem. a színészkedés nagyon megy neki, majd odateszi magát, csak figyeld majd, lesz miből megható sztorit összevágni a szerkesztésnek.

alsophila grahami 2016.05.14. 22:51:06

@Mirocska: ezt én se vágom, miért nem szól rá senki úgy komolyabban? nem akarnak vele konfrontálódni, gondolom, már rájöttek, hogy szóba állni se érdemes vele különösebben - Gergő ezt amúgy jól kezeli, legtöbbször vissza se szól neki -, mondjuk, én simán kiröhögném, asszem, amikor így csinálja a szokásos elborult műsorát; ma is azt vártam volna tőlük, amikor a semmire verte magát, nem is tudtam hová tenni, amikor látják, hogy fullértelmetlenül, a balhéért magáért csinálja a tüzet, miért nem lehet simán kiröhögni? ha magában őrjöng és mindenki röhög, előbb-utóbb csak rájön, hogy mennyire röhejes, meg el is lehetne ilyenkor szigetelni így... nem?

Mirocska 2016.05.14. 22:58:28

@alsophila.grahami: Dóri próbálta Cintinek jelezni, hogy ő a heti gazda, lépjen már közbe, de ő meg szart az egészre...

ALOKSAKTWO 2016.05.14. 23:51:52

@alsophila.grahami: Na látod, tudod te hogyan fog ez menni. Erről van szó. A sok bolond aki szavazni fog, meg elfelejti a sok taplóságot, és ráfog szavazni, mert szegény, és mert mégis csak ő vitte a showt a hátán. Ez lesz. Mi meg majd csak hüledezünk itt. Aztán meg azt mondjuk, végül is megérdemelte. Már rajtam kívülre értem. @Cimili: Nem besértődtem, csak már tényleg herótom van ettől a palitól. Hogy állandóan a mocskos beszédét kell nézni, azt ahogy a nőkkel is beszél. Egyszerűen az egész ember egy undormány. A szerkik meg elmennek a jó életbe. Hogy egy ilyen elmebeteg alakot nyomnak.

alsophila grahami 2016.05.15. 00:09:08

@Mirocska: persze hogy nem, fél tőle, nehogy párbajra hívja majd valamikor... de azért, ahogy az egynapos kiskirálykodása után is ügyesen kitrükközték, hogy ne tudjon kötözködni, nekimenni bárkinek az asztalnál, csakis azután tálaltak ki az otthonmaradtak, hogy mit ámokfutott egész nap, miután már kiment a veteményesbe motyorászni-dühöngeni magában , ahogy szokott - na úgy ki lehetett volna röhögni össznépileg minden ilyen műsorozásakor, hátha észrevenné magát, hogy már senki nem vevő erre, vagy csak simán ráunna, hogy nem bír vele senkit felhúzni már - erre gondoltam, hogy összebeszélhetnének már az intelligensebbjei a bentmaradtaknak...

alsophila grahami 2016.05.15. 00:14:10

@ALOKSAKTWO: persze hogy tudom, nem vagyok hülye, de az emberek sem, és én azt gondolom, hogy jöhetnek a könnyfakasztó kamusztorik, Attila már annyira lejáratta magát mostanra, hogy nincs az a szerkesztői trükközés, amivel le tudnák tolni az emberek torkán ezt a tróger gyökeret (bocs, de már nem tudok róla normálisan beszélni, undorodom tőle, annyira gusztustalan; hogy részemről hiába nyert párbajt, már az erőfeszítést sem tudom tisztelni az ő esetében), szerintem csúfos bukta lesz az osztályrésze a végén, és legyen igazam! ;)

alsophila grahami 2016.05.15. 00:20:02

sajnos lemaradtam a Jurovizsön magyar versenyzőjéről, igazság szerint a produkcióját sem láttam, annyira nem nézek közszolga csatornát, hogy azt se tudtam, hogy már a döntőnél tartanak - azt pedig megnéztem volna azért... ismétlik esetleg vmikor, nem tudjátok? azóta néztem csak bele, hogy itt írtátok, hogy most megy, de azt kell mondjam, az alapján, amit láttam belőle, vsz nem kellett volna ezt a Justin fiút meghívni, mert Európa ide vagy oda, nemzeti szuperprodukciók ide vagy oda, ez a tengerentúli fickó jött, előadott két számot, és odaverte az egész mezőnyt szimpla 6-8 perc alatt.... rá nem lehet szavazni? ;)

alsophila grahami 2016.05.15. 00:25:33

jéééézusom, ezt a trampli tatárt tudták kiállítani oda, nemá!!!!!!! na ezért - se! - nézek én semmi olyat, amihez az mtva-nak köze van, még az a kiejtés, basszus! angolul vállalhatóan beszélő embert nem bírtak találni széles e hazában??

alsophila grahami 2016.05.15. 00:33:20

de hogy ON is legyek, most olvastam el a posztot csak, és nem tudom hová tenni, hogy sixx vajon mi alapján vizionálja Ribrigit a végső hármas döntőbe? ti értitek? népszerűtlen, sz*r játékos, végtelenül idegesítő és kapta már a legtöbb jelet is, csak megúszta a párbajt; emellett kihívni őt kifejezetten érdemes bárkinek, mert gyenge, könnyen verhető, szerintem bármiben.... hogyan kerülne be a hármasba? és persze minek, ott úgyse győzhet, nem lehetne helyette arra érdemesebb játékos a döntőben? én nagyon utálnám, ha ott lenne a legvégéig.

Cimili 2016.05.15. 00:38:31

@ALOKSAKTWO: Nyugi, ide azért gyere! :) Én is utálom őt, de még van remény. :)

Cimili 2016.05.15. 00:42:28

@alsophila.grahami: A sárga ruhája szétégette a retinámat. :)

Cimili 2016.05.15. 00:44:04

@alsophila.grahami: Szokás szerint nagyon egy véleményen vagyunk. EKG :)

alsophila grahami 2016.05.15. 00:46:18

@Raszputyina: ezzel nagyon egyet tudok érteni.

alsophila grahami 2016.05.15. 00:51:25

@Cimili: nekem is, de az volt vele a legkisebb baj, most is ;) anno, évekkel ezelőtt lelkes nézője voltam az egykori mokkának, és miatta hagytam fel a nézésének, annyira sz*r volt és irritáló a jelenléte, meg úgy minden, amit csinált - na de mára amúgy se nézném, meg ő is "káriert" csinált azóta (lol), ott sincs már, ő se meg más se, akiért-amiért nézni lenne érdemes, meg hát az elvek, na. nem offolok, a nő kitett magáért ma is (jja) xDDD

alsophila grahami 2016.05.15. 00:54:30

@Cimili: örülök, és persze EKG van részemről is :)

Cimili 2016.05.15. 01:17:33

@Pácsó Ármándó: Most nézem másodszor, behalok Gabesz dumáján.:DDDDDDDDD
Aki nem látta volna idézgetek tőle, jól jön majd Sanda Ipse spirálosába.
-Én már innám egyébként, de nyugodtan beszéljél.(Borász csajnak mondta)
-Tudod mikor lennél tökéletes borász? Ha Borbála lenne a neved. ----"----
Vedelés közben: Sanya, nekem van ivókultúrám.
:DDDDDDDDDDDDDDDDD

Cimili 2016.05.15. 01:21:20

@Lilith.Inanna.1: Sokan azon a véleményen vannak, h milyen szexin énekel. Hááááát nemtom. :)@alsophila.grahami: Nem baj, ha offolsz, Sixx papa megértő. :)

Cimili 2016.05.15. 01:26:00

Gábor a többieknek: Annyi jó dolgot mondott a borász, h fogalmam sincs. :DDDDDDDDDD

Cimili 2016.05.15. 01:27:46

Szintén Gábor: A lényeg az, hogy........mi a lényeg? :DDDDDDDDD

Lilith.Inanna.1 2016.05.15. 01:35:00

@Cimili: Nem láttam szexinek sem a hangját, sem az előadásmódot. :)

Lilith.Inanna.1 2016.05.15. 01:37:27

@Cimili: Gábor nem az az idegesítően buta, hanem olyan kis aranyos.Megmondom őszintén, bírom, mindig jókat nevetek rajta. :D

Well... 2016.05.15. 05:07:50

nem kell aggodni a szerkik kedvence atis miatt, vedett leszen o ezen a heten. igy el tudjak tolni a donto elotti utolso parbajig, a kobunko osemmbernek maradnia KELL , a szerkik szerint o az aki a nezetseget csinalja, es igazuk van, abban a stilusban ahogy osszevagjak az adast csak atis az a paraszt (elnezest a foldmuvesektol) aki megoszto karakter a jatekben, a tobbieket illen vagy ollan okbol lehet kedvelni ot semmillen okbol se nem ,szoval generalnia kell a nezetseget, oszt mikor mar csak 3 marad akkor meg a nepek ugy is nezik nelkule is, mert kivancsiak ki nyeri, attist addigra elengedik....

terjőke kígyószisz 2016.05.15. 06:29:53

dfdf@alsophila.grahami: Volt már rá példa. Vagy inkább: alig fordult elő, hogy olyan nyerte volna a valóságshow-kat, aki tudott élni a nyereménnyel és lehetőségekkel, visszaélés helyett.

terjőke kígyószisz 2016.05.15. 06:41:57

@Lilith.Inanna.1:

Volt pár alkalom, amikor felmerült bennem, hogy ez szerep. Pl. ha ő írta a mesét, akkor biztos, hogy csak álarc ez a butaság...

ALOKSAKTWO 2016.05.15. 06:50:25

@Lilith.Inanna.1: Egyetértek. Azt hiszem anno mikor még voltak udvari bolondok, azok pont ilyenek lehettek mint ő. :D Amúgy meg szerintem erősen rájátszik, de azt mondom nem baj ez. Nem olyan buta ő, mint ahogy láttatni akarja velünk. Egyszer egyszer azért kibukik a lóláb. Mikor szépen, folyamatosan, összefüggően beszél. Ezek azok a pillanatok, mikor valószínűleg kiesik a szerepéből. de aztán kapcsolt és már vissza is áll a jól bevált kicsit bugyuta, de szerethető karakterszerepére.

ALOKSAKTWO 2016.05.15. 06:53:44

@Cimili: Aludtam egyet erre az egészre, és nem megyek én sehova. Innen főleg, a jó társaság miatt. Ha nem fogom bírni nézni, akkor egyszerűen elkapcsolom majd. Ennyi. És közben elkezdem tanulni a wudu szertartásokat, hogy ha már a szerkik ennyire nyomják, tutira ne jusson el a döntőig. Majd rajta fogok gyakorolni. Csinálnom is kell egy Attis babát, aztán jöhetnek a tűk, és egyéb kellékek. ;) :D

Well... 2016.05.15. 07:16:34

@Lilith.Inanna.1: gaborka a falubolondja szerepet jacca , nekem egyre erosodo erzesem az, h o konkretan beepitett ember, aki hozza a figurat amit a mark nem tudott hozni, mondjuk nem nagyon kell megjaccania magat, a farmon kivul is nagyon kifejezo kepet tud vagni :o))

www.anony.ws/i/2016/05/15/Cap1ture.jpg
www.anony.ws/i/2016/05/15/Capture.jpg
www.anony.ws/i/2016/05/15/Captur1e.jpg

Well... 2016.05.15. 07:17:32

@ALOKSAKTWO: oh en nem nezem mar a masodik 7 ota csak itt olvasok :o))

Sanda.Ipse 2016.05.15. 07:36:11

Végre egy jó párbaj volt. Ha Sanya előző nap nem borozik be, akkor a "lopás" közben nem öklendezik a bor szagától másnaposság hatására és megnyeri.
Gáborka hozta a formáját a borászatban:)
Brigi irodalmi esszéjén csak bealudni lehetett. Cirkalmas jelzőktől hemzsegő irományát Gergőn kívül szerintem senki nem értékelte. Egyébként Dórinak igaza volt, hogy nagyon tapintatlanok a többiekkel szemben, hogy előttük nyalják-falják egymást. Gergő is szép lassan leamortizálta magát...
Hát ennyit a tegnapiról.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.05.15. 07:41:56

@csincsilla72: Az sajnos még nagyobb bunda volt.
Már én sem nézek amúgy egy ideje de itt azért olvasgatok.
Nyerjen Dóri!

Sanda.Ipse 2016.05.15. 07:44:43

@Well...: Márk és Gábor között óriási különbség van. Gábor egy kedves, szerethető figura, míg Márk egy tenyérbemászó fickó, mint a tegnap párbajt nyert haverja.

Well... 2016.05.15. 07:47:03

@Sanda.Ipse: nem hiszem,h casting szempontjabol akkora kulonbseg lenne, mindket figura erosen narcisztikus, onimado, uresfeju alak, csak a gabor szorakoztatoan adja elo, a mark meg nem eze kellett menie, es johetett a csereparaszt

Sanda.Ipse 2016.05.15. 07:47:05

@Majom1Parádé: sajnos Dórinak is van sansza, hogy jövő héten jelöléseket kap. Ő az, akinek eddig sikerült megőriznie az arcát, én is neki drukkolok.

Sanda.Ipse 2016.05.15. 07:48:25

@Well...: félre ne érts! Gábornak én semmiképpen nem adnám a fődíjat, de sokkal jobban szórakoztat, mint Márk tette.

Well... 2016.05.15. 07:50:42

@Sanda.Ipse: aze hamarosan beut a lakoknal az a VV-s jelmondat, h nehogy man ugy jusson valaki a dontoig, h nem parbajozott.... es ugye van a mindenki brigija, a tarzan gergoje, meg a falubolondja, ezeknek parbajoznia kell a kov 3 heten

Avanivi 2016.05.15. 07:51:34

A gyökér Attila maradt benn,szomorú vagyok.

Well... 2016.05.15. 07:56:33

@Sanda.Ipse: well mas velemenyunk van a szerethetosegrol, nalam valaki akinek az onmegvalositas abbol, all, h milliokat szar el arra, h jol felfujt izmai legyenek, az pont annyira sekelyes mint aki milliokat szor el fodraszra, meg manikurosre ... gondolom a gabornak epp eleget mondtak eletebe, ha nem vagy okos legalabb jol nezzel ki :o))

Sanda.Ipse 2016.05.15. 07:59:38

@Avanivi: ha Sanya nem borozgat be előző nap, nyerte volna.
Attól függetlenül egy fair párbaj volt legalább. Attila benn maradhat a végsőkig, megnyerni úgysem fogja.

Well... 2016.05.15. 08:01:06

@Avanivi: aze vannak olyan hangok, h volt ott valami csalas, mert az atis nem varta meg, h a kiuruljon a folyadek, mielott kivette a kulcsot, vagy valami ilyesmi, de mint mondottam, en csak az elso 2 hetet birtam vegignezni, errol nem t'ok nyilatkozni reszletesebben, valaki aki latta az mondhatna erol velemenyt.

Sanda.Ipse 2016.05.15. 08:04:41

@Well...: ostoba fajankó Gábor, ebben egyetértünk. A "humora" viszont éppen ebből fakad. Márknál kimerült annyiban, hogy nem volt hajlandó felkelni.

Well... 2016.05.15. 08:07:45

@Sanda.Ipse: ja a mark az a tipusu "szepfiu volt" aki szepnek szuletett, (gondolta o) es innentol kezdve csak arra kellett vigyaznia, hogy rrendesen ki legyen szedve a szemoldoke, meg le ne torjon a mukorme.... a gabika atlagosnak indult errol kellett feldolgoznia magat jocsavonak , vegul is mindketto puderhez fordultak segitsegert, csak a mark kulsoleg a gabika meg belsoleg :o)))

Sanda.Ipse 2016.05.15. 08:20:07

@Well...: most megnéztem a honlapon a játékosokat. Tudod mi a vicc? hogy én egyfolytában Danira gondoltam, Márk annyi nyomot sem hagyott bennem, mint a légypiszok. El is felejtettem, hogy benn volt, csak a kiszedett szemöldök csengetett meg valamit...:)

Avanivi 2016.05.15. 08:31:59

@Sanda.Ipse: Nagyon remélem,hogy nem fogja megnyerni ,ekkora tapló embert még nem láttam életemben.Egy sudribunkó.

Avanivi 2016.05.15. 08:37:02

@Well...: No újra. :) Most fogom megnézni de nem csodálkozom ha csalt, az égész élete a csalásról szól. Semmitérő ember.

Avanivi 2016.05.15. 08:41:10

@Well...: Gábor rendesen kiveszi a részét a nehéz munkából,Márk pedig simogatta a kecsre fejét.

Lilith.Inanna.1 2016.05.15. 08:59:29

@Well...: Imádlak. :D Ritka rossz hangulatban keltem,unom már ezt a taknyos időt, de te megnevettettél. :D:Köszi. :)))
@ALOKSAKTWO: @terjőke kígyószisz: Igen.ezen én is elgondolkodtam.Mese amit írt és meg kell hagyni jól sikeredett, abszolút nem megy a buta karakterhez. Egyelőre nem tudom hova tenni a pasit.Nem könnyű az aranyosan hülye szerepet eljátszani a nap 24 órájában.Ha a játék végén kiderül, hogy mind ez csak valóban szerep volt, akkor viszont zseniális.Azt viszont nem tudom beépített ember lenne e. Attit nem bírom elviselni,olyan szinten irritál, már ha rá nézek hülyét kapok tőle.Szerintem ő IRL is egy nagy pofájú ,mocskos szájú, erőszakos ember. Nekem tök mindegy ki nyer, csak ő ne.

Lilith.Inanna.1 2016.05.15. 09:03:50

@Well...: Bizony és itt jön az a mondás, Ha már szép nem vagy, hülye ne legyél. :)))

Cimili 2016.05.15. 09:05:28

@ALOKSAKTWO: Szeri van.:) Aztán ügyesen vuduzzál! :)

Cimili 2016.05.15. 09:11:08

@Well...: Ahogy vesszük. Nem lötyizett ki a folyadék, csak attól, ahogy belenyúlt a kulcsért. Na most h ez mennyire volt szabályos? Szerintem semennyire, kellett volna oda még 1-2 deci. De mint tudjuk, a szerkik úgy akarták, h az a kőbunkó maradjon bent.

Cimili 2016.05.15. 09:13:37

@Sanda.Ipse: Dóriban ezt nagyon bírom, hogy őszintén megmondta Geriéknek, h mennyire zavaró az állandó mások előtti nyalás-falás. Megjegyzem, lehet, ha nem ivott volna előtte bort, lehet, h nem szólt volna. Vajon miért nem tette ezt meg előbb?

Cimili 2016.05.15. 09:15:33

@Sanda.Ipse: Márk? Komolyan, nem is emlékszem rá semmilyen szinten.:)

Sanda.Ipse 2016.05.15. 09:24:26

@Cimili: szerintem a mese tette be Dórinak a kaput. Eddig mindegyik mesélő belevette a Farm összes még benn lévő játékosát, Brigittáé viszont csak saját magáról és az álomlovagjáról szólt, aki viszi a 20 millát és vele a leányzót.
A viselkedésük még alá is támasztotta, hogy rajtuk kívül senki nincs ott, illetve senkire nincsenek tekintettel, mindenkit levegőnek, nullának, biodíszletnek néznek.
Így kerülnek napról napra messzebb a fődíjtól, de a két "nagyon okos" ezt nem fogja fel.

Hortenzia Schneider 2016.05.15. 09:25:04

@Cimili: Márk, a kecske aki magától visszajött)))

ALOKSAKTWO 2016.05.15. 09:31:54

@Cimili: Köszi. Én is. :) Na jó, egye fene bent aludhatsz a házban. ;) :D Attisnál pedig nem löttyent ki úgy a folyadék, mint a Sanyánál. Attis egyszerűen belenyúlt és kivette. Zé meg nézett mint egy bamba szamár. Vártam volna tőle hogy Attila, ez nem volt szabályos, menj vissza, de hát tudjuk miért nem szólt. Undorító ahogy nyomják a szerkik minden féle módon. És én valóban tartok attól, hogy megbundázzák. Nem lesz ott nagy különbség, csak éppen pár szavazatnyi.

Sanda.Ipse 2016.05.15. 09:33:31

@Sanda.Ipse: Mindeközben elejtett mondataikból kiderül, hogy igazán egyikük sem látja a kinti életben a folytatás lehetőségét.

Cimili 2016.05.15. 09:37:11

@Sanda.Ipse: Igen, igazad lehet, h a mese váltotta ezt ki Dóriból, erre nem is gondoltam. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.15. 09:39:05

Azt hiszem, hogy a tegnapi öfi, az eddigi legerősebb műsor volt ebben a Farm szériában. Jó sok érdekes témát adott!

Cimili 2016.05.15. 09:40:11

@Sanda.Ipse: Más. Ugye a végén felteszed ide a spirálosodat? :)

Cimili 2016.05.15. 09:41:27

@ALOKSAKTWO: Köszcsi, mára úgyis nagy esőket jósólnak! :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.15. 09:45:42

@ALOKSAKTWO: Nem fog nyerni Attila, az 100%...! Így nem. Bár azzal jól indított, hogy egy erős párbaj ellenfelet választott, és nem egy nőt, de utána megint sikerült mindent lenulláznia azzal, ahogy viselkedett (ráadásul szerintem is kellett volna még egy kört mennie borért, mert még hiányzott neki kb egy centi a kicsorduláshoz.... Hatan vannak és Attila sztem jelenleg maximum 4. lehet kint a népszerűségi listán, tehát ahhoz, hogy nyerjen ki kelljen esnie Gábornak, Dórinak és Gergőnek előle, és neki Brigivel és Szintivel kellene döntőznie. Ileny pedig nem lesz!

Krétagarbó 2016.05.15. 09:51:09

@Cimili: huh, nekem tetszett a sárga ruhája, az gáz. Az akcentusa azonban tényleg ciki volt:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.15. 09:53:14

Érdekes volt a párbaj abból a szempontból is, hogy a két párbajozó párbaj közben hogy dolgozott. Attila, az ideiglenes előnye birtokában pl. elkezdett nagyképűsködni, amire majdnem ráfázott, illetve csak azért nem fázott rá, mert végeredményben a kulcs kivételénél csalt. Nagyképűsködött pl. először a kapunál, ahol a végén talán még az utolsó deszkát is kiemelte, pedig nem lett volna rá szükség, aztán, hogy a bort kényelmesen komotóan lépkedve vitte a lopójában, aztán pedig a létrafok szegelésnél, ahol indokolatlanul 25 cm-es közökre szegelte azokat lenn, amikor lehetett volna, legalább a legalsót 50 cm-re is. Sanya ezzel szemben viszont pont a pragmatikusságot képviselte, amikor 4 deszkát is bennhagyott, de azokon átlépett, majd a létrafokokat is jóval nagyobb távolságra szegelte...

Avanivi 2016.05.15. 09:56:49

@Cimili:Az én nagymamám ha nyilvános helyen egymást nyaló-faló párokat látott akkor azt mondta "ah nagy szerelemnek mindig nagy sz@r a vége"

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.15. 10:04:23

@alsophila.grahami: Egyetértek veled, de szerintem ez az egész műsor egy kalap sz*rt sem ér, a versennyel együtt!

Cimili 2016.05.15. 10:08:45

@Cimili: Akkor ezt most igennek veszem.:)

Cimili 2016.05.15. 10:09:52

@Krétagarbó: Nem gáz Krétácska. :) A sárga nálam egy nem létező szín. :)

ALOKSAKTWO 2016.05.15. 10:11:31

@VV Erőlegény: Soha ne mond hogy soha. Mert érhetnek kellemetlen meglepetések. A szerkik eddig is bizonyították, tudják úgy csavarni a dolgokat, hogy az marad bent akit akarnak. Miért ne tennék meg azt, hogy megnyeretik vele. Sőt amilyen bolondok, még saját műsort is adhatnak ennek a semmire kellőnek. Nem lepődnék meg. Azt hiszem, most úgy gondolják, megtalálták az új Alekoszukat. Az is egy tenyérbemászó pali volt, meg még most is az, igaz finomabb kivitelben.

ALOKSAKTWO 2016.05.15. 10:15:22

@Avanivi: Nekem egyszer a volt töri tanárom tett valami hasonló megjegyzést. Jött órára, és a folyosón nyalta falta magát egy párocska. :D Amúgy megértem én, hogy nagy a szerelem, és nem mondom azt hogy ne csókolózzanak, na de állandóan már ne. És van olyan helyzet, amikor akár kellemetlenség is lehet belőle. Mondjuk egy zsúfolt buszon utazunk, másfelé nem igazán tudunk a tömeg nyomorban fordulni, ott eszik egymást előtted, és te nem tudsz mit csinálni, nézed. :D Aztán meg ha a pali olyan, még oda szól, hogy mit nézel te baromarc. :D Mondjuk én azt válaszolnám, semmit, egy tükör vagyok, és magadat látod. :DD

Elhaym. · https://elhaym.wordpress.com/ 2016.05.15. 10:28:53

@Well...: már csak 13 rész van hátra szerencsére. De remélem ők hárman még fognak párbajozni.

Dirty Lyle 2016.05.15. 10:42:08

Párbajozzon Brigi és Gergő!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.15. 10:43:45

@Well...: A három közül az egyik párbaj nélkül fog szerintem bejutni...

alsophila grahami 2016.05.15. 19:10:46

@Cimili: lehet, hogy megtette, csak eddig nem láttuk, amúgy EKG ;)

és ami a vadember inkorrekt párbajhúzását illeti... nekem akkor fel sem tűnt, annyira izgultam Sanyáért, de most visszanézve... igen, meg kellett volna óvni, ha a többiek nem is, a kamerásoknak, szerkiknek észre kellett volna venniük; Sanyának sem volt meg az utolsó előtti köre csurig, fordult is még egyet, és ezzel el is veszítette... Attila ezzel szemben belecsapott a tartályba ahogy a kulcsot kikapta, és így csapta ki a vizet. de most őszintén, meglepett ez valakit? Attila unfrankó, igen, és? eddig is az volt. világéletében az volt. de a szerkik őt akarták befutónak, persze, hogy elnézték neki a sunyiskodást, csalást, nála ez szériatartozék. most meg a mi torkunkon is letolják. és a só megy tovább.

alsophila grahami 2016.05.15. 19:15:30

@VV Erőlegény: az biztos is, ezért sem nézem én sem; de azért a legvégén a döntőt, ha tv-közelben vagyok, meg szoktam nézni, csak úgy a hangulat kedvéért... ma lemaradtam a nagyjáról, de a legjobb részről nem (Justin Timberlake isten volt!;)) és a mi delegáltunk 19. helye jól tükrözte az általános megítélésünket (ez viszont shame).

alsophila grahami 2016.05.15. 19:24:39

@Avanivi: bölcs asszony ;) bár vannak kivételek... és egy olyan alapvetés is, miszerint közösségben - pláne ilyen kényszerű bezártságban - illene tekintettel lenni az embertársakra, akiknek ugyancsak lehetnek vágyaik, fizikai és érzelmi szükségleteik, és kétlem, hogy jól esne ilyen körülmények közt ehhez a demonstratív nyíltszíni nyáladzáshoz asszisztálniuk.

Avanivi 2016.05.15. 19:48:13

@alsophila.grahami: Dórinak teljesen igaza volt, kíváncsi leszek, hogy vették-e az adást vagy megy tovább ez a nyalifali.
Összeveszhetnének már :)

alsophila grahami 2016.05.15. 21:16:14

@Avanivi: persze, hogy igaza volt :) és hogy veszik-e az adást? intelligencia kérdése, meglátjuk ;) összeveszni nem fognak már, vagy ha igen, látod, hogy mi lesz a vége: Bribi intenzívebben manipulál, Gergő még jobban becsicskul, aztán meg tovább a nyálzás; inkább párbajoznia kéne a gyengébbiknek, és hazamennie :P
süti beállítások módosítása