Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

A Farm 2X45 – Gombóc van a torkomban

2016. május 12. 11:00 - Bruti

Na, kérem, volt itt minden: intrika, kombinálás, gombócevés, védettség, kiválasztás, szarkavarás, és még ezzel sem bírták megállítani azt a lejtmenetet, amit a műsor produkál már lassan egy hete. Csak én unom, vagy ti is látjátok, hogy a szerkesztők vért izzadnak, mire összekalapálnak nekünk valami adást estére.

1_29.jpg

(Ha nincs témád, csak dobj be egy vágóképet a malacokról)

Zé jön, majd egy blikkes felvezetést ad a műsornak. Belenget egy borzalmas nagy csalódást Brigi részérő, pedig az utána következő blokk egyáltalán nem indokolta ez a bulváros kezdést. De mi is történt? Gábor meló közben rákérdezett, hogy hol a picsába van már Sanya, mert mocskosul unja hogy egyedül kell fejnie. Halálfej Brigi, kap is az alkalmon, és megpróbálja kibeszélni Fitnöszgurut, de Gábor nem vevő az intrikára. Ugyan látja Sanya hibáit, de igazából leszarja, meg amúgy is, ki hibátlan itt? Ugye kedves Brigitta? A nő elkullog a házba, és most Cintiával beszéli ki Gábort. Tipikus női csevejt hallunk, a kétszínűségről, meg az egyenességről.

2_27.jpg

(Gábornak láthatóan nehézséget okoz, hogy ne rúgja fel "véletlenül" Brigit)

Csapódunk Attilához és, ha már a témánál vagyunk, ha valaki, akkor ez a fickó tényleg kimeríti a csalódás fogalmát nálam. Eddig csak azt gondoltam róla, hogy csupán egy ostoba haszonállat, aki öntörvényű baromságaival kirí a csapatból, de lássuk be, hogy kemény szavai csak szállnak, mint fing a szélben, mert a tettei nem tükrözik nagy arcát. Kivihette volna Gergőt, de inkább a buta, tunya Diát vitte, mert tudta, hogy azzal nem hibázhat. Szóval hangemberünk ássa a kertet, (amit büntiből kapott a lopásért) közben csirkék és kisdesznyók vegzálják, így nem halad a meló.
Sanya is befut a fejésre, Gábor meg már adja is le a drótot Brigi kavarásáról.

3_28.jpg

(Attila tyúkot kapál)

Következő műsorszám, a Nagy Zabálás. Zé összehívja a csürhét egy terített asztalhoz, amin hét darab tál van. A tálak tartalma, egyenként ötven darab szilvás gombóc. A feladat nagyon egyszerű, aki többet töm a buciba, az nyer, a nyeremény pedig nem más, mint a heti védettség. Hoppá! Ezt most, hogy gondolták kedves szerkesztők? Mert az ugye nyilvánvaló, hogy ezzel a kis játékkal valamelyik srácot akarják bent tartani, ugyanis egy csaj a legritkább esetben zabál többet, mint ezek a 100 kilós fickók. Az eredmény sem volt meglepetés, tudjuk, hogy Gergőt inkább ruháznánk, mint etetnénk, szóval simán nyerte a védettséget. Pedig Dóri konkrétan hányásig ette magát, de a többiek se voltak éhesek már aznap.

4_24.jpg

(Ha cukorbeteg leszek is, de megnyerem!)

Gergő győzelmével kissé felborította azt a lakók körében népszerű álláspontot, hogy majd ő megy Attilával bokszolni, így mindenki nyugodtan hátradőlhet (köztük Brigi is), és várhatják az eredményt. Haha, de ennek most vége, itt bizony senki sincs biztonságban. Brigi így hirtelen kurva jóban lett Cintivel, és együtt latolgatják az esélyeket, majd a szünet után jön a kiválasztás Anikóval.
Anikó be, műparasztok ki, és kezdődik az epehányás. Első szakértőnk Papírkutya Attila. A szokásos kusza stílusával Brigittát jelöli meg. Jön a nyakatekert mondatok koronázatlan királynője Brigi, és kamujelét kamu indokkal Gáborra teszi. A hülye is látja, ez csak azért történt, hogy ne haragítsa magára Attilát, aki nagy valószínűséggel a kiválasztott lesz. Gergő érkezik, aki durcásan Attilára teszi a voksot, mert csúnyán szólt a Kongó blökihez. Papírkutya sem hagyja válasz nélkül, fröcsög, mint a vizes olaj, de ez már senkit sem érdekel. Jön Dóri, akinek szemet szúrnak Attila hülyeségei, ezért megy a jel. Sanya tenyerében még jócskán benne a reggeli tüske, így borítékolható volt, hogy Brigi a választottja.
Ezzel meg is vagyunk: Brigi három, Atilla kettő jelet kapott, Cintia meg eldönti még ma, hogy ki megy párbajra közülük.

5_18.jpg

(Attila nem rejti véka alá a véleményét, kár, hogy senkit nem érdekel.)

Visszatérnek a Farmra, Brigi és Cintia már agyalnak, hogy lenne a jobb, de hamar rájönnek, hogy sehogy, Briginek elég sanszos a párbaj. Azért még meginterjúvolja a vadparasztot is, aki állítja, hogy Dórit viszi ki. Persze azt mond, amit akar, a szavára adni meg már rég nem lehet.
Este Cinti húz egy merészet és bízva abban, hogy most az egyszer nem lesz átbaszva, Attilát küldi csatába. A fickónak egyébként megint kinyílt a csipája, most, hogy valamiféle kétes hatalom van a kezében, és el is mondja Briginek, hogy ő Gergő ellen harcol, de mivel a kászákdőrt nem viheti, így Brigi szívja meg. Vagy nem. Na, a nő egyből biztosítja ellenfelét arról, hogy ő milyen kurva tisztességes és korrekt volt vele mindig, majd nézze vissza otthon. Haha… mintha ez bármit is számítana akkor, amikor vissza tudja nézni. Istenem ez a nő olyan átlátszó, mint egy kitört ablak. Míg Attila a közömbös Sanyának ecseteli a szitut, a főnöki lakban a három hölgy elemzi a helyzetet, majd végül arra jutnak, hogy Attila egy pöcs. No, ennyi volt mára az izgalom, és bár a közmondással ellentétben, szarból is lehet várat építeni, csak hogy állunk a minekkel?

6_15.jpg

 (Brigi most tudja meg, hogy szart vág a kerék)

 

Címkék: 18+ a farm
278 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 19:38:12

Cinti nem volt még külföldön eddig? :D Valaki felvilágosítaná, hogy több mint egy hónapja Szlovéniában él? :DD

Pácsó Ármándó 2016.05.12. 19:40:22

@Cimili: Buggyantságra :-) Az egyedüllét megőrjít :-)

Cimili 2016.05.12. 19:40:56

@Pácsó Ármándó: Nemtom, még eggyel se találkoztam.:)

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 19:42:14

Ooooh de cuki, még sírt is a kicsi Attila.

Chuck Νorris 2016.05.12. 19:42:25

most jön a Dájmond dráma, érzékeny lelküek, és 60as iq felettiek kérem ne nézzék.

Cimili 2016.05.12. 19:43:10

@Pácsó Ármándó: Melyik adón ment? egyet se láttam.:)

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 19:43:13

@Pácsó Ármándó: Tudom. Fene se érti. Mindenki lehet fosik, hogy párbaj lesz belőle. Ahogy Cintike is félelemből nem merte Attit számon kérni.

Cimili 2016.05.12. 19:44:11

@Cimili: Majd minyá megkritizálom a posztodat. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.12. 19:47:16

@Chuck Νorris: A szerkik elmondtak Dájmondnak vmi titkot Attila múltjából, ő meg most kiingázza Attilának, az meg elhiszi. :-)

Zephyrous 2016.05.12. 19:47:58

@VV Erőlegény: Nem ő lett volna a napi gazda, hanem más, akkor semmi konfrontáció, mindenki csinálja magától a napi rutinját, nehéz lett volna összerakni a napi összefoglalót, mert totál unalmas lett volna, holnapi hogyvolt is az lett volna hogy "nem volt semmi". Látom itt mindenki utálja Attit, de ő csinálja a show-t azzal hogy egy gyökér paraszt. Emellett jók még Gabi és Sanya beszólásai. De Gergő totál unalmas fazon, smárol a nőjével és a kutyájával, meg erőltetve van ez az elkúrt szerelmi szála, ami ha nem lenne, 1 percet se kapna a napi összefoglalókból, mert nem történik semmi, alig beszél és csak végzi a dolgát. Nem csinálja a show-t, nem szórakoztat. Én a szórakoztatás miatt nézem a Farmot. Ezért bánom, hogy Tépőzáras Gizike is hamar kibukott, mert ő akkora egy beképzelt faszkalap volt, hogy remekül generálta a feszkót.

csincsilla72 2016.05.12. 19:48:56

@Gia: Attila a legjobb érv az abortuszra. Egy ilyen gyökeret időben kell kikaparni:-(
Kár, hogy nem volt a lányoknak jó ideje. Imádom Izolát:-))

csincsilla72 2016.05.12. 19:49:22

@Zephyrous: Bocs, de ez nem show. Ez szar:-((

Chuck Νorris 2016.05.12. 19:50:25

Dájmond az 50000 farmpengős lélektolmács
:D

Chuck Νorris 2016.05.12. 19:51:20

dájmond kicsit hasonlit Magdi anyusra

Pácsó Ármándó 2016.05.12. 19:51:47

Sanya légtornász volt álmában.

busifa 2016.05.12. 19:52:12

Diamond nem a bűvész Màgikus Barbi mutterja?

Chuck Νorris 2016.05.12. 19:52:39

Attila milyen látványosan unatkozott amig Sanya álomfejtett :)))

Cimili 2016.05.12. 19:53:14

@Chuck Νorris: Meg se engedném neki, h hozzáérjen a kezemhez.

Pácsó Ármándó 2016.05.12. 19:54:03

Attist simán befolyásolja majd.

Magentax 2016.05.12. 19:56:49

Ez az Attila milyen ostoba! Így beszopni ezt a kamu "álomfejtést". Az meg sem fordult a fejében, hogy az a kifestett boszi előre tájékozódott a körülményekről?

Gia 2016.05.12. 19:56:55

Nem is mondta a jós a szövetségesek szétszedését.....

Cimili 2016.05.12. 19:58:57

Á, holnap jön Gabesz meséje. :DDDDDDD

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 19:59:36

Ha ha ha. Attis megint kamuzik. :DD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.12. 20:00:13

A szerkik megüzenték Attilának a jósnőn keresztül Attilának, hogy a "szövetségeit rúgja fel"...! :-DDDD Ez a hét vicce! :-D

Gia 2016.05.12. 20:00:25

@Magentax: Bocsi,nem figyeltem.Azt hittem csak az előzetesben vót..

Gia 2016.05.12. 20:01:38

Gergő mi a pícsnek vitte a kutyát is romizni?Bízta volna addig Cintire.

Commodore 2016.05.12. 20:02:14

Kongót is vitték a csónakba, vihettek volna még farmállatokat,kiskucukat,és meglett volna a NOÉ bárkája.

Cimili 2016.05.12. 20:02:28

@Magentax: Ahhoz már ész is kéne.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.05.12. 20:03:05

@Gia: Gergő valójában a kutyáját vitte kirándulni Brigi csak elkísérte őket! :-)

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 20:03:30

@VV Erőlegény: Ez az. Ennyire átlátszó ötletet régen nem láttam. :DD

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 20:04:30

@Commodore: Ennyi erővel vihették volna magukkal a Farm legnagyobb állatját is, Attilát. Milyen szép is lett volna. :DD

Magentax 2016.05.12. 20:06:57

@VV Erőlegény: Annak az Éden hoteles gyökérnek - aki megnyerte a pornós párjával együtt - sem emlékszem már sem az arcára, sem a nevére, csak arra, hogy iszonyat egy bunkó állat volt.
Sztem Attiska sem fog pl. bennem maradandóan mély nyomokat hagyni. :DD

Chuck Νorris 2016.05.12. 20:10:09

@Magentax: Loki és Barbi, amugy Loki sztem nem volt rossz arc, felnagyitodtak az emlékeid :)
A csaj meg azon kivül hogy pornos semmit nem csinált :)

Gia 2016.05.12. 20:11:48

Ha Gergő egy elefánttal költözik be,akkor azt is elvitték volna kirándulni??Anyám borozgass... :-)

Hortenzia Schneider 2016.05.12. 20:17:48

@Zephyrous: jót nevettem.))
@csincsilla72: úgy úgy, még spermakorában kellet volna a budiba pottyantani)))
@Chuck Νorris: de miből tudott licitálni 50 000 farmpengővel a büdösbűrök, amikor egy huncut petákot nem melózott össze?

Sanda.Ipse 2016.05.12. 20:18:24

@VV Erőlegény: Voltak szövetségei? Nahát!

Cimili 2016.05.12. 20:18:25

@Magentax: Loki jó fej volt sztem. :)

Gia 2016.05.12. 20:20:56

@Hortenzia Schneider: Azt mondta a műsorvezető,hogy a szövetségeseitől kapott lóvét Atti.Azoktól,akik közül most az egyiket talán kihívja párbajra...Khm..

Hortenzia Schneider 2016.05.12. 20:24:24

@Gia:köszi az infót) olyan gerinces mint egy földigiliszta)

Magentax 2016.05.12. 20:24:31

@Chuck Νorris: @Cimili: Tééényleg, Loki. :DDD
Az én emlékeim szerint egy simlis, bunkó paraszt volt. Kifejezetten utáltam és bánatos voltam, hogy ő is nyert. Végig drukkoltam a párjának - dobd el! Dobd már el! :))

Cimili 2016.05.12. 20:27:33

@Hortenzia Schneider: Tuti, h összelopkodta a farm lakóktól.

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 21:02:17

@Cimili: Nem. Tényleg kapta a szövetségeseitől.

Cimili 2016.05.12. 21:05:40

@ALOKSAKTWO: Igen, akkor azt épp nem láttam.

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 21:07:38

@Cimili: Ezért pofátlanság az amit tervez. Bár kíváncsi vagyok, meri e valóban. Ha Gábort kihívja, bízom benne hogy kipicsázza ezt az öntelt gyökeret.

Cimili 2016.05.12. 21:16:52

@ALOKSAKTWO: Nagyon le vagyok maradva, a végét nem láttam. Gabeszt akarja kihívni? Vagy mit tervez?

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 21:20:29

@Gia: @Cimili: Igen. Az előzetesben neki ígérte meg. De szerintem se meri. Papírhuszár. :D

Pácsó Ármándó 2016.05.12. 21:32:14

@ALOKSAKTWO: @Cimili: Csak a szája jár! Kongót fogja kihívni :-)

Cimili 2016.05.12. 21:36:57

@Pácsó Ármándó: Jól teszi, majd jól megharapja. :D

Pácsó Ármándó 2016.05.12. 21:48:18

@Cimili: @ALOKSAKTWO: Későre jár, mindjárt tíz, ideje lefeküdni :-)

ALOKSAKTWO 2016.05.12. 21:50:55

@Pácsó Ármándó: Jó éjt. Én is lépek. :) @Cimili: Neked is jó éjszakát. :)

Cimili 2016.05.12. 22:00:53

@ALOKSAKTWO: Neked is! :) Természetesen Pácsónak is jó éjt! :)

Pácsó Ármándó 2016.05.12. 22:02:42

@Cimili: Remélem ezt félre értetted :-))

Pácsó Ármándó 2016.05.12. 22:11:14

@Cimili: Vettem. Szerintem a Fressnapfban a legolcsóbb a macska alom :-)

Cimili 2016.05.12. 22:18:04

@Pácsó Ármándó: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Cérnahuszár a naív 2016.05.12. 23:26:06

@VV Erőlegény: nem azt mondta hogy a szövetségeket, nem szövetségeit
sztem brigi-gergő szövetség felrúgása körvonalazódik

azt nem is tudtam h kapott lóvét az aukcióra, azt a részt töredékekben néztem
hogymikvannak
szemétség lenne ha a forrását szivatná meg

Cérnahuszár a naív 2016.05.12. 23:27:43

na még 1x
nem azt mondta ajósnő hogy a szövetségeit bontsa meg hanem a szövetségeket
vagy rosszul emlékszem?

moli 2016.05.12. 23:38:29

a gomboceves lebonyolitasanal most nem voltak eleg korultekintoek a szerkesztok, ugyanis mig a csotanyszamolasnal megkertek diat, hogy huzza ki a kulcsot, ezzel bizonyitva azt, hogy nem piszkalt a zar, addig ki tudja, hogy gergo teli taljaban nem volt-e kezdeskor csak 45 gomboc? ezzel biztositva, hogy gergo maradhasson.

moli 2016.05.12. 23:40:42

@moli: javitom onmagam, jut eszembe, random sorrendben ultek, igy csak az asztalfore ultetett gazda eredmenyet hamisithattak magabiztosan. azert az is valami.

alsophila grahami 2016.05.13. 00:15:13

@moli: @Cérnahuszár: nem nem, jól emlékszel, csak a farm csótánya képtelen értelmezni az üzenetet; mondjuk, nem lep meg, nagyon beszűkült a gondolkodása szerencsétlen szociopatának - de most őszintén, láttuk az X-faktoros alakítását az idióták szegmensében... ezek után ki várt tőle mást? ő ezt tudja.

amúgy pedig a szerkik sztem a Gergő-Brigi páros megbontására próbálták ösztönözni, esetleg Dóri-Gergő, de az első variáció nekem sanszosabbnak tűnik, ezeken felül pedig hol van szövetség, és ha van, miért nem láttuk, amikor összeálltak?!

és engem is érdekelne:
HONNAN VOLT A MIHASZNA CSÓTÁNYNAK PÉNZE LICITÁLNI AZ ÁRVERÉSEN?

alsophila grahami 2016.05.13. 00:30:43

@moli: na de azt meg minek hamisítani?? amikor előre tudható volt, hogy ez a challenge nem a lányokra volt szabva, sőt, már vagy két napja megírtam, hogy Gergő és Gábor esélyesek egyedül, mert egyrészt ők a nagyevők, másrészt akaraterőben is ott vannak a toppon - nem véletlen dolgoznak ők a legtöbbet -, és ilyen extrém mennyiségű étel elfogyasztásához igenis akaraterő kell elsősorban, hogy az undort legyőzze az ember, mert ekkora mennyiségben a világ legfinomabb desszertje is undort kelt, miután telítődött vele a delikvens, szal... ők ketten jöhettek szóba egyedül, nem volt ezt nehéz kitalálni, és úgy is lett, kettejük közt dőlt el (Gergő mondjuk, durván legyűrte Gábort is)... na de a lányok, nekik milyen esélyük lehetett itt? maga a feladat volt manipulatív, úgy, ahogy volt, nem kellett ide már más trükk;

alsophila grahami 2016.05.13. 00:40:36

ja, és el ne felejtsem: BRUTI for president! imádtam a posztot ;)

alsophila grahami 2016.05.13. 00:47:43

látom, csótányAttis sokunknál kiverte a biztit ma is, de én még mindig inkább viselem el őt, mint a két csekély értelmű, a bent maradásért kétségbeesetten kepeszkedő lányt, Brigittát és Cintyit - pfff, most is, a kiválasztás óta milyen gané módon nyaltak be már Attilának mindketten... Cinty képes őt megtenni napigazdának? menjen már! nem átlátszó törekvés, tényleg. xDD, ha közülük visz ki valakit Attila, hálás leszek, ha nem, mééérges...

Commodore 2016.05.13. 00:52:27

@alsophila.grahami: Brigi kimegy, kutyás még érdekesebb lehet, kutya gate miatt...

2016.05.13. 06:44:07

@alsophila.grahami: szinte boritekolhato, h megint csajt fog kivinni, es merem remelni, h a brigit.

Sanda.Ipse 2016.05.13. 07:04:49

@Cérnahuszár: szerintem is Gergő/Brigitta szövetség megbontására akarta sarkallni őt Magdi anyus, de félreértelmezhetően fogalmazott.

ALOKSAKTWO 2016.05.13. 08:20:39

@Sanda.Ipse: Persze hogy arra, csak a pici agyával ezt nem volt képes felfogni. Lehet egy cetlire rá kellett volna írni neki, és a látóasszonyság mikor megölelte "spontán" módon, a nadrágzsebébe csúsztatta volna. :D

ALOKSAKTWO 2016.05.13. 08:23:08

@Cimili: @Pácsó Ármándó: Ti engem jól átvertetek. Elköszöntök, aztán meg itt buliztok. Aztán meg együtt folytatjátok. Na most csalódtam. A macska kint fog aludni ezek után, még hogy az ágyban. Szó se lehet róla. És köszi Pácsó az esőt. Ide küldted nekem. Ezért még számolunk. :DD

2016.05.13. 08:35:04

Szerkesztői utasítások/üzenetek a tegnapi adáshoz.
1. Szinti, spontán jelöld meg Atust gazdinak
2. Szinti, ha visszajössz a pancsiból, a többiek majd lecsesznek, de te ragaszkodj ahhoz, hogy a te ötleted volt
3. Atus, időd van, tejed van szopassá'. Ha jól szopatsz, elintézzük, hogy a pábajon te nyerj
4. Gergő, kérlek ne üsd le Atust, parancsot teljesít
5. Atus ne vidd túlzásba! (De ez az üzenet már nem ért el a címzetthez)
6. Jósnő: itt van Atus életrajza, úgy teked-csavard, hogy Sanyát vigye ki.
7. Kedves Nézők: ugye milyen spontán volt minden?

Perspektíva 2016.05.13. 08:39:35

@Sanda.Ipse: De miért kell ezt is kívülről befolyásolni? Gergő Brigi párosból csak Brigit tudja kihivni. Egyszerűbb lett volna egyenesen megmondani kit hivjon ki. Nem lehet, hogy Sanya Gábor szövetségre gondolt, hogy ne legyen beszari és kiszámítható. Hívjon ki végre egy férfit. Ahogy egy férfihez illik.

Sanda.Ipse 2016.05.13. 09:01:10

@Perspektíva: "Hívjon ki végre egy férfit. Ahogy egy férfihez illik."
Ez a játék nem a lovagiasságról szól. Egyébként éppen Dóri példája bizonyítja, hogy lehet olyan párbajt is kitalálni, ahol egyenlő esélyekkel indulnak a versenyzők.
Én mindenesetre Brigittát látnám szívesen már farmon kívül. Ott bulikázhat is kedvére, kamerák nélkül.

Cimili 2016.05.13. 09:02:24

@ALOKSAKTWO: Szívtelen vagy! :P :DDDDDDD

Cimili 2016.05.13. 09:04:41

@Spitzbauer: Naggggyon jól összefoglaltad. :)

Perspektíva 2016.05.13. 09:06:40

@Sanda.Ipse: Brigi egyébként is nagy esélyes a párbajra. Engem csak a külső befolyásolás zavar. A döntést bízzák rájuk, ha már minden mást megsúgnak nekik.

Cimili 2016.05.13. 09:14:18

@ALOKSAKTWO: Ne is törődj vele, h ronggyá ázok majd! :)

alsophila grahami 2016.05.13. 13:01:53

@Commodore: pontosan, ebben reménykedem én is, unom már nagyon a nyűglődésüket, kutya-gate sokkal érdekesebbnek ígérkezik (különben is, dolgozzon már meg Kongó azért a győzelemért, ha már ennyi szurkolója van;)) @Biriksz_Krokiksz!: igen és igen: összefoglalva: EKG ;)

alsophila grahami 2016.05.13. 13:15:25

@Sanda.Ipse: szerintem is, és minden épelméjű ember számára ez jött le az üziből - kivéve Attila, de akkor miért is normál ember számára felfoghatóan üzentek neki, és miért is nem a számára felfogható módon? hát, ez kérem szerkesztői baki, elég hosszú ideje tanulmányozhatták kívülről, illett volna félreérthetetlenül tudatni vele a szerkesztői akaratot (jelzem, ez esetben ez a nézői többségi akaratot is lefedi), elbénázták, túlértékelték Atesz kognitív funkcióit, ő egy abszolút ösztönlény, ezért is képtelen szociábilis lenni /hát hogy idegesítette már a lányok élménybeszámolója! "most minek örüljek, mások örömének? broáááf" vagy valami ilyesmi mormogással ment ki tegnap is az udvarra, ebben minden benne volt, amit róla tudni érdemes/. na de majd a riportban csak meggyőzik, hogy kit kell kivinni - cserében egy újabb hét bent maradásért... remélem ;)
süti beállítások módosítása