Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marvels Jessica Jones 1x11 – Avagy a kék köd

2016. május 05. 15:00 - Qedrák

Visszatekintéssel kezdünk az epizódot, Jessica családjának autóbalesete villan fel néhány pillanatra, majd az szuperhősünk pislog néhányat a kórházi ágyán, miközben felette ketten suttognak. A szövegből hamar kiderül, hogy Trish és az anyja az, és utóbbi arról dumál a lányának, hogy amit tesznek, az feltűnően szükséges ahhoz, hogy megőrizzék Patsy imidzsét. A lány tiltakozik, hogy baromira nem ismeri ám Jessicát, de az anyja letromfolja, hogy inkább erről írjanak a lapok, mint arról, hogy beájult valami rendezvényen. Felcsendül az „It’s Patsy”, ami valljuk be, tényleg kibaszott idegesítő, de a tinédzser Trish pontosan tudja ezt, és kinyomja a tévét. A vita tovább folyik, immár kissé lanyhább intenzitással, Patsy elmondja, hogy Jessica bizonyára boldog lesz, ha megtudja, hogy az egész családja halott, majd egy ajándék játékmacit lebaszva közli az anyjával, hogy utálja a parókát, mert viszket tőle a feje. A félkómás Jessica persze meghallja a párbeszédet, és elkezd könnyezni. Trish-anyu gyorsan fölé is hajol, és őszintének mérsékelten nevezhető mosollyal elkezdi nyugtatni, hogy minden rendben lesz.

trishanyuka2.jpg

Váltás van, Jessica letakargatja Hope testét, a frissen kibuggyant vér pedig egyre nagyobb nyomokat hagy a fehér lepedőn. Lepkeagy és társai sikongva menekülnek az akasztásból, és Robyn még el is bőgi magát, miközben azon siránkozik, hogy ő amúgy gyűlöli az öngyilkosságot. Jessica, miután valamennyire rendbe jött a hirtelen támadt sokkból, elmondja, hogy azt kell hazudniuk, hogy Hope öngyilkos lett, miközben összejöttek egy kis baráti piálásra, de Lepkeagy persze azonnal nekitámad, hogy ő márpedig kibaszottul nem fog hazudni. Oké, akkor mondd meg a fakabátoknak, hogy parancsra fel akartátok kötni magatokat, feleli Jessica. Malcolm kapcsol, és eltünteti az akasztás nyomait. Lepkeagy tiltakozik még egy darabig, de aztán belátja, hogy Jessicának bizony igaza van, és leáll a baromságaival.

robynmalcolm2.jpg

Végül megtörténik, amit Jessica akar, és érdekes váltással a résztvevők arccal a kamerába mondják el a sztorijukat, bár Lepkeagy egy pillanatra megbicsaklik, végül ő is elmondja a hazugságot. Trish jön kocsival Jessicáért, és próbálja nyugtatni a mostohatesóját, hogy nem volt rossz ötlet a csere, de Jessica lakonikusan megjegyzi, hogy most mindketten halottak. Patricia hazavinné szuperhősünket, de ő inkább úgy dönt, hogy felkeresi a város összes hullaházát, amelybe friss halottat visznek. Trish meggyőzi, hogy előbb talán cseréljen ruhát, mert a hullaház megvárja. Az első hullaházban azonban egy zsíros arcú csinovnyik nem akarja beengedni őket, még akkor sem, amikor Jessica Patsyre hivatkozik, mert az idős hullaházi segédmunkaerő nem követi a trendi műsorokat, és fogalma sincs, hogy ki az a Patricia Walker. Végül meglátják a kezében a gasztronómiai magazint, és egy luxuséttermes kajálásért, amit Trish intéz el neki, belépést nyerhetnek a halottak közé. Nincs szerencséjük, nem Albert hulláját hozták be.

jessicatrishhullahaz.jpg

Már estére jár az idő, mikor fáradtan bóklásznak vissza Trish kocsijához a sokadik hullaházi látogatás után. Szőke sztárműsorvezetőnk megpróbálja némi alvásra rábeszélni Jessicát, mondván, hogy csak ki fogja csinálni magát, ha nem így tesz, de lerázza egy hazugsággal, és egészen hajnalig a halottlerakatokat vizslatja. Az egyik bezárt hullaház lépcsőjén le is dől aludni egy sort, mikor meglát egy sötétlila öltönyös fazont. Rohan is utána, de egy nagy csattanást hallunk, és elsötétül minden. Azonnal összegyűlnek a pánikoló gyalogosok felette, ki mentőt hívna, ki az esetet tárgyalja ki, és az egyikük segítene is rajta, de mikor Jessica meglátja a kék öltönyös figurát, arrébb erővel arrébb rakja. Ráfázik, mert nem Kilgrave az. Az akciójával mindenesetre elveszti a közönsége szimpátiáját, úgyhogy feltápászkodik, és arrébb vonszolja magát, hiába kap még néhány tanácsot arról, hogy meg kellene várnia a mentőket.

jessica6.jpg

Trish a műsorában egy távol-keleti fuvolaművészt konferál fel, mikor megérkezik Répafej a stúdióban. Trish kijön, és beküldi a szerkesztőjét bólogató kutyának, míg lerendezi Simpsont. Répafej bocsánatot kérni jött, elmondja, hogy a drog tette ezt vele, és kilépett a programból. Mindez azonban annyira hitelesen hangzik, hogy még ő maga is megjegyzi, mennyire béna az alakítása. Jessicát keresi, de Patsyt nem ejtették a feje lágyára, ő ugyan nem mondja el ennek a két lábon járó droglabornak, hogy szuperhősünk merre van, aki végül felajánl egy bocsánatkérő vacsorát, és elpályázik. Trish nem sokkal később követi, magára hagyva a kétségbeesett arcú szerkesztőt.

trishsimpson4.jpg

Már az otthonában kezdi el ápolgatni Jessicát, akinek az oldala olyan lila, hogy azzal elmehetne egy Újpest-meccsre, úgyhogy Trish gyorsan körbe is tekeri fóliával. Bevallom őszintén, hogy valami béna wrapsex felnőttfilmben ez bizonyára hatékony eszköz, de kétlem, hogy a gyógyuláson sokat segítene, noha mindketten azt ecsetelik, hogy Jessica milyen gyorsan regenerálódik. Kap egy kis jeges borogatást rá, majd Trish le is fekteti, bár szuperhősünk tagadja, hogy szüksége lenne rá, mégis jól esik neki, hogy leveszik a szakadt bakancsát, és betakargatják. Egy kis elmélkedés következik arról, hogy az emberiség túl hülye ahhoz, hogy megmentsék, és amúgy sincs sok szeretnivaló példány közöttük, de azért némi ironizálás keretében utal arra, hogy Patricia a kivételek közé tartozik.

jessicatrish4.jpg

Egy visszaemlékezést kapunk, amelyben a fiatal Trish a változatosság kedvéért az anyjával perel, mindezt pedig azalatt figyelhetjük meg, mialatt Jessica kipakolja a dolgait a fürdőszobában, gondosan arrább rakva minden, általa feleslegesnek ítélt cuccot a mostohatesó és a mostohaanyja készletéből. Mialatt azt hallgatja, hogy Patsynek elege van saját magából, idegességében eltöri a fésűjét, majd, miután a kinti showműsor nem maradt abba, egy jó nagyot sóz a mosdótálra. Pechje van, a műporcelán nem bírja az ütést, és leszakad a fenébe, Jessica pedig ott áll felette kétségbeesetten, hogy mi az ördög történt vele, a fél mázsás mosdótálak ripityáratörése eddig nem volt rá jellemző. Bemutat vele egy kis súlyzógyakorlatot, miközben azért a tükörben bambulja magát, és tényleg fel tudja emelni. A veszekedésnek úgy lesz vége, hogy Trish benyit a fürdőszobába, és magukra zárja, és némi meglepetéssel konstatálja, hogy mi történik. Jessica rákérdez, hogy miért vérzik az újdonsült tesó válla, aki azt feleli, hogy hozzávágtak egy trófeát, de számára meg az az érdekesebb, hogy egy hetven kilós márványtömböt hogy a fenébe lehet emelgetni. Meg is próbálja, nagyjából annyira eredményesen, mint amikor Thürmer Gyula veselkedik neki annak, hogy visszahozza a kommunizmust. Patsy el akarná mondani az anyjának, de Jessica veszélyes elmebajosnak nevezi, és nem akarja, hogy kihasználják, szóval megzsarolja, hogy ha elárulja őt, akkor megy a sajtóhoz, hogy elmondja Patsyről azt, hogy bántalmazzák. Végül némi mérgelődést után kiegyeznek, de ez a deal nem éppen a szívélyességből fakad.

jessicatrishyoung.jpg

Jessica feléled Trish lakásában a telefonja csörgésére, amely arra figyelmezteti, hogy egy új hulla érkezett, úgyhogy felpattan, és elmegy, de az elhízott gasztrotündér már nincs a helyén, a következő műszakos nővér pedig lepattintja. Azért azt megtudja, hogy a holttest abból az épületből érkezett, ahonnan Kilgrave megszökött, szóval szépen feltöri a hullaházat, miután nem engedik be. A friss, elszenesedett hullában felismerni véli Clemons nyomozó jelvényét. Trish pont akkor hívja, amikor erre rájön, és ezt el is mondja neki, de Jessica Kilgrave-t gyanúsítja, és megbeszélik, hogy Jessicánál találkoznak. Trish távozna, de a lakása előtt ott posztol Simpson. Egy baromi kínos beszélgetés következik arról, hogy Répafej kedveli őt és nem akarja elveszíteni, ja és amúgy merre indult, kérdezi. Persze Patricia megint bizonyítja, hogy ő nem az a fajta nő, akit ilyen egyszerűen palira lehet venni, és bemond valami átlátszó hazugságot, de az nem akarja elengedni, amíg ki nem szedi belőle, hogy hol van Jessica. Két rosszarcú figura érkezése vet véget a vitának, akik azért jöttek, hogy visszavigyék Répafejet Kozlovhoz. Simpson azonban megfordul, hogy beküldje a lakásba Trisht, és a nő orra előtt bevesz két piros tablettát. Azonban nem a mátrixban ébred fel, hanem marad New Yorkban, és fog egy pisztolyt, és lelövi a két humortalan látogatót. Meg kell hagyni, ez a bogyó elég gyorsan hat, hiszen Répafej alig harapta ketté, már működésbe lépett.

trishsimpson5.jpg

Jessicát Trish telefonján hívja fel Simpson, és van egy sajátos bája ennek a beszélgetésnek, mert Répafej éppen a vért pucolja fel az előtérből, meg a csaja lakásából, szóval nem világos, hogy kinyírta-e szuperhősünk mostohatesóját. Végül azt mondja, hogy van egy nyoma Kilgrave-hez, de látni akarja a halálát, szóval együtt kell működnie, Jessica pedig közli, hogy fél óra, és otthon lesz. Kiderül, hogy Patsy mégsem halott, viszont Répafej becsukta az edzőtermébe, és megy, hogy elintézze a dolgokat. Trisht azonban nem olyan fából faragták, hogy ennyiben hagyja az egészet, és kézi súlyzóval veri ki átmeneti börtönének sarokvasait. Szuperhősünk hazafelé menet belebotlik Malcolmba, aki híreket kérne a segítő csoportjának, de azt nem kap, mert nincs, és Jessica lekoptatja. Simpson érkezik meg, pisztolyt fog az ajtón keresztül a nőre, majd meggondolja magát, mikor a szomszédok indulnak egy kis nagybevásárlásra. Simpson bejön, és elkezdődik a macska-egér harc, egyelőre csak szóban. Répafej garanciát akar arra, hogy Kilgrave megdöglik, Jessica pedig belengeti, hogy ezt kiérdemelte azzal, hogy el tette láb alól Clemonst. Hát igen, de nem tűnik úgy, mintha a hír meglepetésként ért volna, közli szuperhősünk Répafejjel, persze, az őrsön mondták. Tűzben érte a halál. Aha, persze, fejbe lőtték egy golyóval, ami egy rendőrségi fegyverből származott, kontrázik Jessica. Marhaság, nincs olyan ballisztikai jelentés, ami ilyen gyorsan elkészül, feleli Simpson. Az lehet, csakhogy két ember tudta, hogy Trish és Albert a motelben van, amit te felkerestél, és ez, valamint a rajtad lévő égési sérülés azt bizonyítja, hogy jártál ott, sorolja el Jessica az észrevételeit. Nem kellett volna, mert elkezdődik a bunyó.

jessicasimpson2.jpg

Répafej pisztolyt ránt, Jessica azonban gyorsabb, és átrúgja a lakás túlsó végére a férfit. Gyorsan falhoz szögezi egy székkel, és kiszedi belőle, hogy nem Kilgrave parancsára tett így, de Répafej kiszabadul, és megpróbálja lelőni Jessicát. Nem sikerül, szuperhősünk elszedi tőle a pisztolyt, mire a férfi falhoz keni őt, és az így keletkezett szünetet kihasználva beszed kettőt a piros tablettából. Hatékonynak tűnik, mert Jessicát olyan erővel vágja falhoz, hogy a vékony gipszkarton megadja magát, és átrepül a szomszéd helyiségbe. Az erőviszonyok Jessica sérülése miatt Répafej javára tolódnak el, és már a nyakát fogja, mikor megjelenik Trish egy piros tűzoltókészülékkel, és megmenti. A dühöngő, szétdrogozott Répafej elől a fürdőszobába zárkóznak, ami szerintem nem a legjobb menedékhely, de ők tudják.

jessicatrish5.jpg

Jön egy kis lelki fröccs a zuhanyzótál szomszédságában, mialatt Répafej törögeti be az ajtót, felajánlva a távozást Trishnek, de az nem él az alkalommal. Egy vascsövet ragad, hogy beverekedje magát, el is éri, hogy belessen a helyiségbe, ahol azt látja, hogy Trish előszedi a piros bogyókat, amelyeket tőle lopott el. Nehogy beszedd, üvölti, mert ha nem küldöd utána a kéket, akkor nem fogsz tudni lélegezni, és ki is dobja az ablakon a dobozkáját. Jessica felajánlja magát, hogy ő vegye be, de Trish szerint neki Kilgrave-re kell koncentrálnia, szóval elropogtatja a két piros bogyót, és akcióba lép. Egy csavarhúzót döf Répafej karjába, és megindítja a támadást, a férfi egy ideig állja a rohamokat, majd arrébb dobja a szőke nőt, de ekkor Jessica érkezik, aki szétveri a fejét a hűtőn, és még rá is rakja a biztonság kedvéért.

trishsimpson6.jpg

Répafej kiütve, Trish pedig még mindig pörög, mintha most lépett volna ki egy diszkó ajtaján, de egy idő után megáll a légzés. Jessica pánikba esik, és hívja a mentőket, az pedig eszébe sem jut, hogy megkeresse a kék pirulákat. Váltunk a múltba, Trish-mama hánytatná a kamasz Patsyt, egyik kezével a vécé fölé nyomva a lányt, a másik kezét pedig a torkán akarja ledugni, hogy kiszedje belőle az extra kaját. Jessica benyit, és abbahagyatná a műveletet, az anyuka kiküldi, hogy törődjön a maga dolgával, Patsy pedig emlékezteti, hogy abban állapodtak meg, hogy nem menti meg. Sajnos nem tehetem, feleli Jess, és kibassza a fürdőszoba ajtaján a kedves mamát. A mentőben segíteni próbálnak Trishen, a szíve le is áll, de végül benyomnak neki valamit, ami semlegesíti a drogot, és néhány aggódnivaló másodperc után magához tér.

jessicatrishmento.jpg

Malcolm várakozik az estében a többiekre, mikor Lepkeagy jelenik meg. Robyn megint annyira idegesítő és degenerált, mint bármikor máskor, és ecseteli, hogy mekkora baromság idegeneknek elküldeni a tartózkodási helyét, mert a csoport felbomlott, nem jönnek el, és amúgy is mindegyik egy potenciális zombigyilkos. Malcolm ezt visszautasítja, neki azt tanították a templomban, hogy segítsen másokon, ez az élete. Jahm, tévedtek, te pedig egy hülye vagy, mondja Lepkeagy. Hát nem, mert akkor ki kellene nyírnom magam, feleli a férfi, tedd csak meg, biztatja a másik, magasfokú toleranciáról téve tanúbizonyságot, és ott hagyja a másikat. A következő snittben Trisht látjuk a kórházi ágyban, és Jessicát, amint vigyáz rá, miközben kommandósok lepik el szuperhősünk lakását. Ott megtalálják az eszméletlen Répafejet, és Kozlov nagy örömére, még életben van, de biztos ami biztos, elviszik. Malcolm látja a fényeket Jessica lakásában, és gondolkodik egy sort, hogy küldjön-e üzenetet, vagy lépjen-e közbe, de végül egyiket sem teszi, és sértődötten hazamegy.

jessicatrishkorhaz.jpg

Jessica ismeretlen számról kap üzeneteket, alighanem Kilgrave az. Közli, hogy megtalálta a pasiját, és ha siet, még pont el tud tőle búcsúzni. Szuperhősünk rohan is Lukács kocsmájába, és meg is látja a férfit, de abban a pillanatban az arcába robban az egész kóceráj. A lángolva kitántorgó volt kocsmatulajt gyorsan eloltja, és egy kétségbeesett pillantást váltanak. Ezzel búcsúzunk ettől a résztől.

jessicalukerobbanas.jpg

Címkék: jessica jones
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2016.05.05. 15:22:08

Nagyon jó volt, itt már alaposan felpörögtek az események a végjátékra.
Patsy anyja sem egy egyszerű picsa, ritka idegesítő.
Répafejnek már kijárt a verés, de ha tényleg ő Nuke, akkor nyilván visszatér még, ha lesz következő évad.

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2016.05.05. 23:34:49

@Is: Mondjuk amit a fiatal Trishről és az "It's Patsy" című műsoráról megtudtunk, annak alapján csoda, hogy egy aránylag normálisan gondolkodó felnőtt nő lett belőle. :)

Is 2016.05.06. 08:48:10

@DSI Builder: Igen. Bár ugye, mint oly sok hozzá hasonló gyereksztár, ő is végigcsinálta az alkohol-drogok kombót.
süti beállítások módosítása