Hogy volt?

Blindspot 1x06 - Cede Your Soul

2016. május 01. 12:11 - Scott Pilgrim

A Talán Taylor, Jane Doe ágyában kezdünk, aki éppen azt álmodja, hogy hupákol valakivel, akiről egyelőre nem tudjuk, hogy kicsoda, csak azt, hogy izmos a háta. Közben magát simogatja – de nem ott! – míg fel nem riad egyszer csak. Másnap Weller irodájába érkezik a nővére, Sarah, hoz neki egy táskányi ruhát, majd megkérdi, hogy az irodájában aludt-e – igen a válasz. Elnézést kér, amiért az előző epizódban ott volt az apjuk, majd elkezdi nyaggatni, hogy igazán kezet foghatott volna legalább az öreggel. A jó Weller ezzel nem igazán ért egyet. Sarah azt gondolja, hogy a Talán Taylor előkerülésével tisztázódott az apja, de a morcos arcú ügynök jelzi, hogy valaki azért csak elrabolta és fogva tartotta a lányt, szóval ne igyon a medve bőrére. Sarah nem hisz a fülének, hogy az öccse még mindig az apjukat vádolja. Kiderül többek közt, hogy az apja rákját csak lassítani tudják, gyógyítani nem. Végül abban maradnak, hogy idősebb Wellernek el kell minél hamarabb tűnnie.

vlcsnap-2016-05-01-02h38m27s448.png

Közben Zapata verejtékezve ül, megérkezik az uzsorása, megfenyegeti, de amint az ügynöknő vállára teszi a kezét, azt simán leszereli és a falhoz nyomja. Az uzsorás figyelmezteti őt, hogy perkálnia kell, különben a főnökei valami csúnya dolgot fognak művelni, feltételezhetően nem arra utal, hogy egy letörölhetetlen U2 lemezt fognak rakni az iPhone-jára. Jane Doe közben a pszichiáterrel próbálja kideríteni, mit jelentett a szexuális álma, a doki áttörésnek nevezi, próbálják kitalálni, hogy ki volt az izmos hátú ember. A doki ügyesen rávezeti, hogy biztos Weller volt az. Ezzel párhuzamosan Mayfair főnök afelől érdeklődik Wellertől, hogy kell-e aggódjon amiatt, hogy egymásba gabalyodnak, és oda lesz a nyomozó objektivitása az ügyet illetően. Mindketten tagadnak, végül azt a tanácsot kapják, hogy tartsanak némi távolságot egymástól. Menten össze is futnak, de hamar rövidre zárják egy csevejt egy kínos small talkkal arról, hol is kellene viselnie a fegyverét a tetkós lánynak.

vlcsnap-2016-05-01-02h39m42s374.png

Aztán be is indul az akció. Fekete autó szállít arabokat, de eléjük vág egy másik fekete autó, kipattannak belőle nem túl kaukázusi emberek, és rögtön lövöldözni kezdenek. Végül az arabokat szállító öltönyös emberek közül egyik túléli és elintézi a támadókat, de az arabok nem élik túl. A kis csapat rögtön össze is ül, hogy nyomozzanak, kiderül, hogy a támadók mobilján egy spéci app volt, ami be tudja mérni az ügynökség nyomkövetőit, amik az autójukba vannak szerelve, ezért tudtak gyorsan lecsapni. Ezzel viszont minden ügynök, aki autóval jár, veszélyben lehet. Jane Done-nak elmagyarázzák, mi az a dark web, ahonnan az appot szerezhették a támadók. Az app logója pedig naná, hogy rá van tetoválva.

vlcsnap-2016-05-01-02h42m07s665.png

A főcím után gyorsan megtudjuk, hogy az app elterjedt, és már több tanút és zsarut is kinyírtak hasonlóan az utóbbi időkben. Ezután elkezdenek számítógépes halandzsát beszélni, aminek a lényege, hogy tök nehéz megtalálni a forrást, de ezen felül, akárcsak Jane Doe, én is csak annyit értettem, hogy adatbázis. Rákeresnek, hogy ki nyerte meg a legutóbbi programozóversenyt, és mivel Fülesbagoly a felhasználóneve, az appnak meg a logója egy fülesbagoly, így már nyomon is vannak. Másodpercekkel később már azt is meg tudják mondani, hogy a hacker Brooklynban van. Szobára is mennek, találnak egy megszeppent, metált bömböltető 17 éves hackerlányt, akiről kiderül, hogy bár ő írta az appot, de az FBI-nak, mivel az NSA-nél dolgozik.

vlcsnap-2016-05-01-02h44m07s614.png

Beviszik kihallgatni, de semmit nem szednek ki belőle, azt hajtogatja, hogy beszélni akar Leonard Gaillel. Jane bemegy a lányhoz megmutatni a baglyos tetkóját, hátha tud róla valamit. Kiderül, hogy a tavaly elhúny bátyja rajzolta a lánynak a logót, hogy megnyugtassa vele. Közben a többiek kiderítik, hogy Leonard Gail vagy nem létezik, vagy hazudik az NSA. Végül arra jutnak, hogy magukat NSA-snek kiadó emberek verhették át a lányt. Szembesítik, hogy emberek halnak meg az app miatt, szóval le kéne lőnie. A lány közli, hogy nem tudja, mert egy Shawn Palmer nevű rejtélyes fickónál fut a szerver. Akinél biztos van kilövő gomb, amivel azonnal fellőné a program forráskódjait, hogy elterjedjen, szóval nem törhetik rá az ajtót. Mivel egy kamu tűzriadóval nem lehet átverni, ezért az a terv, hogy akkor nem kamu lesz az a bizonyos tűzriadó.

vlcsnap-2016-05-01-02h44m49s148.png

Tetkós Jane és Weller az akció előtt tépelődnek még picit azon, hogy nem szabadott volna Talán Taylornak vallatnia, ahelyett, hogy végre már szobára mennének.  Elindul az akció, tüzet csinálnak Shawnnál és lezárják kívülről a gépét, de nem kirohan, hanem megpróbálja eloldani a tüzet. Elájul, bemennek hozzá, kihozzák, leég a szerver, a baglyos appnak vége. Viszont gyanússá válik, hogy se a hackerlányt, Anát, se Shawnt nem akarták eddig megölni, mi van, ha ez egy csapda? Jane megpróbál bratyizni Anavál, ami miatt Weller hisztizni kezd, végül kiderül, hogy Jane szeretne együtt tölteni némi időt olyan emberekkel, akik nem stírölik egész nap a testét nyomok után kutatva, ami egy elég fair elvárás. Közben a szőke elemzőlány félrehívja Wellert, hogy tud-e hozzáférést szerezni egy aktához, mert a főnökük nemet mondott. Ettől a főnökük, Mayfair is gyanús lesz.

vlcsnap-2016-05-01-02h45m50s660.png

Ana hazaért, és a lakásán menten megjelennek maffiózósan atléta-bőrdzseki kombóval nyomuló rosszarcúak. Maffiózósan kelet-európai akcentussal követelik tőle, hogy javítsa meg az appot, van egy órája, különben valami rosszat csinálnak, valószínűleg nem Nickelback koncertjegyet akarnak venni a pénzén. El is kezd bőszen programozni, de közben jelez újdonsült nyomozó barátainak, sumák módon bekapcsolja a webkamerát, Wellerék pedig gyorsan le is futtatnak az adás alapján egy arcfelismerőt. Hatalmas meglepetés: a rosszarcúak oroszok és amúgy drogokkal kereskednek. Útnak is indulnak, de amire odaérnek, Ana már nincs ott, meg az oroszok sem, de mázlijukra a lány nyomot hagy nekik.

vlcsnap-2016-05-01-02h47m57s833.png

Az oroszok Anával megérkeznek valami elhagyatott parkolóba, ahol kiiktatják az ott parkoló kamionosokat, és  kiderül, hogy éppen fegyvernek látszó tárgyakkal terveznek kereskedni. A kiscsapat megérkezik a parkolóba, elindul a lövöldözés fegyverrel, rakétavetővel, robbanó autó, miegymás. A tetkós lány egymaga elkezd akciózni és kiszabadítja a hackerlányt. Az egyik rosszarcú el akar menekülni a teherautónyi fegyverrel, de Wellernek pont kéznél van egy gránát, amit az autóra dob, az meg eléggé felrobban. Mindenki biztonságba kerül, aztán amikor Anától már búcsúzna Jane, az egy pillanat alatt megfejti csak úgy csípőből az egyik tetoválását. A nagy fekete folttal nem elfednek valamit, a nagy fekete folt maga az üzenet, egy kis számítógépes hókusz-pókusszal pedig meg is lesz a valódi ábra.

vlcsnap-2016-05-01-02h48m57s643.png

Mindenki haza indul. Tasha Zapata kifizeti az előző epizódban kapott mocskos pénzzel a behajtóját, és jelzi neki, hogy végzett a sportfogadással. Kurt Wellernek viszont arra kell a nővéréhez érnie, hogy az apjuk még mindig ott van a kérése ellenére, Sarah pedig arra kéri, hogy csak üljön le vele beszélni. Elmondják neki, hogy Talán Taylor él, amitől az apjuk örömében zokogni kezd és megfogja mindkettőjük kezét, hiába néz úgy rá Kurt, mintha kidobta volna a nyertes lottószelvényét. Talán Taylor hazaér, megpróbálja beinvitálni a testőreit, vagy elhívni inni valahova, de visszautasítják. Majd a csukódó ajtót már egy távcsőből látjuk, kiderül, hogy aki a végén van, az a népszerű francia színész, Francois Arnaud, és mivel ugyanolyan fás tetkója van, mint abban a bizonyos szexuális álomban a fickónak, így kiderül, hogy nem Weller, hanem ez a rejtélyes figura volt az izmoshátú.

Címkék: blindspot
7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2016.05.03. 08:57:07

becsülettel próbálkozom, de csak nem tud berántani a sori...
ami persze nem a hogyvolt hibája :)
(szerzőváltás volt amúgy? :)

Pácsó Ármándó 2016.05.03. 09:53:42

Csatlakozom. A tetkós csaj nagyon bejövős, de a sorozat kevésbé. A hv-t köszi! :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.05.03. 19:24:39

@Gabba:

Én is pont így vagyok vele.
Ha nálam a Dr. House vagy a Sopranos 10 pont, akkor ez kb 5, pedig lehetett volna orvosolni ezt a kásztingnál, ritka gyenge a felhozatal.
Szerintem ez a pali a kommandós múltjával (sorozat) a legrosszabb választás volt, rajta el lehet verni, bukó.
Eleve ismeretlen színészekkel próbálkoztam volna, néhány próba (pilot-ot, ami még nem éles) csináltam volna, hollywoodban van pénz.

Gabba 2016.05.03. 19:35:52

@szociál: a kinti nézettsége folyamatosan csökkent, mégis berendelték a 2. évadot

kaszálni azért nem fogom, mert érdekel, hogy mi lesz a magyarázat a tetkókra

@Pácsó Ármándó: nálam Natasha játszik :)

Gabba 2016.05.03. 19:59:10

@Pácsó Ármándó: az jó, hogy nem kell egymást párbajra hívnunk :))

Pácsó Ármándó 2016.05.04. 06:37:29

@Gabba: Vigyázni kell magunkra, egyediek vagyunk :-)
süti beállítások módosítása