Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 6x01 - A vörös asszony

2016. április 27. 10:28 - sixx

A Falon I.

Mindenki emlékszik, hol hagytuk abba, a véres hóban, ott, Havas fekszik, és az élet szó szerint folyik kifelé belőle, mert megbicskázta Ser Alliser Thorne és áruló bandája, köztük a kretén Olly, aki tulajdonképpen egy óra alatt zárkózott fel Ramsay és Joffrey mellé a sorozat legnagyobb faszkalapja díjért folytatott versenyfutásban. És igen, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, Havas fekszik a hóban, a vére meg egy sárkányt kirajzolva fagyot a hóba, nahát, EZ NYOM, mondta a tűzoltó is az Egészséges erotikában, de én őszintén szólva már elengedtem Havast, ahogy a könyvben is Starknét, de minek. Mivel Szellem folyamatosan vonyít, és ez idegesítő, Ser Davos kiront a neki kiutalt kamrából, hogy megnézze, mi ez a nagy hupákolás.

Havast látva kiborul, mint konzervatív kommentelő a patkolt pinás valóságshow-hősnő láttán, lerohan, megnézi, ez halott bazdmeg, konstatálja, és Havas ekkorra odaérő, számomra megjegyezhetetlen nevű haverjait utasítja, hogy vigyék be a hullát a lakosztályába, vagy hogy is mondják azt a lyukat, ahol itt elszállásolják az embereket. Ser Davos láthatóan megrendült a parancsnok halálától, ahogy Havas haverjai is, Ser Alliser meg jobb ha az égen csinál magának helyet, mert széjjelszabdalják. Na ja, hatan ha vannak, és ebbe már Szellemet is beleszámoltam, meg a pont jókor megérkező vörös rébéket, aki dettó megrendül a halott Havastól, de hát bazdmeg láttam a lángokban Deres alatt emberkedni, mondja, ez eddig akkor kettőből semmi, mondom én, ilyen nagy hibahatárral jósnak menni nem mernék.

Na, mindegy is, nem ezért van itt a banya, tessék vérmágiázni, és feltámasztani, MOST, de nem, nem tesz semmit, majd csak kilencedik részben, ha addig Szellembe át nem költözik Havas lelke, mert ez azért még egy eshetőség, a harmadik meg az, hogy Havas Jon HALOTT, és már soha nem fog megtudni semmit se. Közben a Ser Alliser elmagyarázza, hogy mi van. Havas beeresztette a Vadakat, földet adott nekik, és ha így ment volna tovább, az Éjjeli Őrségnek annyi lenne, mint a botnak. És ez ugye baj lenne, hiszen itt mindenkiben csak úgy buzog a tettvágy, rendes jóravaló emberek szolgálnak a Falon, egy erőszaktevő, tolvaj, gyilkos, rabló nincs köztük, mind tök rendes önkéntes, aki imádja, hogy befagy a segge, hogy szar kaját kap, és hogy soha nem dughat. Ser Alliser jó szónok, és meggyőzi az embereket, hogy Havasra már ráfért a megölés, és ígyjárás volt, Olly közben fölényesen vigyorog, és amint feltalálják az interaktív tévét, én ezt a részt előveszem, és agyonverem egy lapáttal.

vlcsnap-00008_2.png

vlcsnap-00010_1.png
Szellem őrzi Havast, Ed (eszembe jutott) meg tervet eszkábál, hirtelent és rosszat, kimegyünk mind és meghalunk. Ser Davos rámutat, hogy ez a gyaloggaloppi lelkesedés annyira nem célravezető, mert MEGHALUNK MIND, de ez itten senkit nem érdekel, hevület van és lelkesedés, csörögnek a bőrmellények a mellkast verő szőrmekesztyűtől, villognak a szemek és hiányos fogsorok. Davos el kell menni a Vadakért, akik az életüket köszönhetik Havasnak, Ed belátja, hogy tulajdonképpen meghalni később is lehet, és elrohan értük.

vlcsnap-00011_1.png

Deres és a környékbeli erdőség

Ramsay, a rohadék a csaját síratja, gyerekkori emlékeket idéz fel, és tök emberinek LÁTSZIK, de amikor az udvarmester vagy ki a fasz megkérdi, hogy gödör vagy máglya, aszongya, etessék meg a hullát a kutyákkal, ne menjen veszendőbe ez a sok hús. Fuckyeah, ezt a Ramsayt szeretjük. A folyosón az apja állja az útját, győztesnek érzed magad, édes egy komám, mert legyűrted Stannis mezítlábas, hóttfáradt seregét? Majd ha egy pihent Lannister-hadtest jön szembe, kisfiam, majd akkor kell pofázni. Ramsay a fogát csikorgatja, mert nem szereti, ha kioktatják, azt meg pláne nem, amikor a fater Sansát keresi rajta, akiért elég sok mindent feláldozott, pl. a becsületét, ugye, és aki nélkül baszhatják az északi uralmat, akkor Ramsay nyel egyet, és aszongya, hogy a legjobb kopói és emberei vannak a nyomában.

És így is van, Sansa és Theon menekül a fagyosra maszkírozott stúdióban, átkelnek egy jeges patakon, hogy az egyre közelebb csaholó ebek ne kapjanak rendesen szagot, és elbújnak valami nagy fa gyökere alatt, ahol kis híján halára fagynak. A kutyák a patakos trükknek nem dőlnek be, és közelítenek, a Bűzösből lassacskán ismét férfivá váló (na jó, nem minden értelemben) Theon meg aszongya Sansának, hogy ne mozduljon, és kimegy az útra, jól van, lebuktam, nagy kaland, vigyetek. Az üldözők nem hisznek neki, és a két kutya kb. 3 másodperc alatt lel rá Sansára, aki a világ legszarabb bújócskázója. A helyzet kilátástalan, ha ezeket visszaviszik Ramsayhez, abból nyúzás lesz, elevenen.

HOPPÁCSAK, két lovas jő, Brienne és Pod, ebből lesz egy rövid, de elkeserítő küzdelem, mármint elkeserítő az ellen számára, mert darabokra vágják őket, pedig csak egy nő rontott rájuk, jegyzi meg az egyik hímsovoniszta, non-pc, nem genderneutrális fegyveres. Meg is kapja a beosztását. Pod is legyűr egy katonát, majd amikor szarba kerül, Theon, a Bűzös, felkap egy arra heverő kardot, és leszúrja a Podot fenyegető rohadékot, jeee, csak ember lesz még ebből a Theonból egyszer. Sansa remeg, mint a nyárfavelél, Brienne elé térdel, amitől nem lesz sokkal alacsonyabb, és hűségesküt tesz, amiben az a legviccesebb, hogy Sansának gőze sincs, mit kell ilyenkor mondani, és Theon, ill. Pod segíti ki. A lényeg: Brienne az ő hűséges lovagnője lesz, és Sansa nekiláthat visszafoglalni Derest.

Egy kérdés: a Sansára acsargó vérebek HOVA A FASZBA TŰNTEK? Köszönöm, hogy elmondhattam.

Királyvár

A kicsit lerobban Cersei nagyon megörül, amikor hallja, hogy hajó jött Dorne-ból, hiszen jön a lánya, meg a testvére, Jaime, aki a lánya apja is, ugye, de ezen most lendüljünk túl elegánsan, mert a partra leérve Cerseiben lecsapódik a szomorú igazság: Jaime ugyan visszatért, de Myrcella csal holtan, meg megmérgeződött. Cersei este iszik, és Jaime-vel együtt a régi szép időkről beszélgetnek, a halott anyjukról, meg hasonlókról, a bőre fekete lett, a teste felfúvódott, tényleg érdemes most ilyenekről beszélgetni. Cersei előbb-utóbb meg fog bolondulni, de kajakra, remélem ez abban csúcsosodik majd ki, hogy kinyírat mindenkit a várban, kezdve a vallási fanatikus brigáddal, akiket nem mellesleg ő szabadított rá Királyvárra.

Margaeryt is megmutatják, szív a a tömlöcben. És elég szarul néz ki. A Főveréb bemegy hozzá, és beszélgetnek, Margaery kérdezősködik, de nem kap választ a Ser Lorasra vonatkozó kérdéseire. A Főveréb azt akarja, hogy a csaj gyónjon, vallja be a összes bűnét, és majd akkor mehet isten hírével. Na persze.

vlcsnap-00034.png

Dorne

Ezt a szálat rühellem, és nem is látom nagy jövőjét, de mindegy, a lényeg, hogy Doran herceg addig kenetteljeskedik, míg Ellaria meg nem unja, és az egyik lánya (a világ legszebb nője, ha jól látom) segítségével kinyírja a testőrkapitányt és Dorant is, mert Ellaria szerint Doran egy teszetosza fasz, és tenni kell valamit, hogy a Dorne-i lakosság ne érezze magát úgy, mint a magyar, azaz a vezetői által análisan inzultálva. Helyileg nem ide tartozik, de logikailag igen: a királyvári kikötőben horgonyzó Dorne-i bárkán Trystan herceg is meghalódik, mert Ellaria másik két lánya kinyírja. Oszt kalap.

Meereen

Ezt a helyszínt szinte csak azért kell megmutatni, nehogy elfelejtsük, hogy van, no meg azért, mert Peter Dinklage annyi pénzt kap a szerepért, hogy dolgoztatniuk kell. Tyrion és Varys a városban sétál és filozofál, egy koldusnőre Tyrion a frászt hozza, mert nem beszéli a valíriai nyelvet rendesen, és azt hiszi meg akarja enni a gyerekét. Aztán az egyik házfalon Danyt kutyázó feliratot látnak, amitől kicsit idegesek lesznek, de ami ennél sokkal rosszabb, hogy egy vörös pap téríti a népet lelkesen, ne várjatok a Sárkányok Anyjára, mert minek, inkább vegyétek a saját kezetekbe a sorsotokat, és hajrá. Mindezt a fény és láng papja mondja, az eredménye pedig kézzelfogható: a kikötő összes hajóját felgyújtják, nem megy innen senki sehová egy ideig, hacsak sárkányháton nem.

A dothraki tengeren

Megtévesztő helyszín, nem tenger ez, hanem a róna, amit barbár lovasok uralnak, és ahol Jorah és Daario keresi Danyt, de nem őt lelik meg, hanem egy elszenesedett kecske tetemét, kurva sok patanyomot és egy fülbevalót, amiből Jorah leszűri a megoldást: Danyt elvitték magukkal a dothrakiak, basszameg. Winettou csak jelenthetne Ser Jorahnak, akinek ugye rohad le a fél karja a szürkebetegség miatt, nézegeti is aggodalmas arccal.

vlcsnap-00045.png

Danyt közben kötélen vezeti egy dothraki harcos, akinek a fogsora is stimmel. A barbárok kurva sokan vannak, most nem spórolt senki a CGI-statisztákon. Menet közben a barbár korbácsolja Danyt, és beszólnak neki a haja miatt, meg még sok mindenért, nem tudván, hogy minden szavukat érti, azt is, amiben azt találgatják, hogy vajon a pinaszőre is szőke-e Danynek. Muhaha, borotvált, szopás. Lehülyézik, aztán megjegyzik hogy mondjuk ahhoz nem kell ész, hogy seggbe dugjanak valakit. Erre csak azt tudom mondani, hogy a fasz egyik végén sem kell, ha már itt tartunk. Dany egy szót sem szól.

Az út végén egy táborszerűséghez érnek, megintcsak kurva sok ember van, Danyt meg viszik a főnökhöz, akinek nagyon vicces szakálla, és feketével vastagon kihúzott szeme van. A khal mellett ülő nők egyből féltékenyek lesznek Dany láttán, le kell végni a fejit, mert boszorkány, mondogatják, ez köztudott, mint az, hogy a föld banán alakú. A khal feláll, és egy Monty Python-jelenet jön, mi lenne jobb annál, mint egy nőt először meztelenül látni, teszi fel a költői kérdést, mire a földön ülő sameszok egymás szavába vágva soroljék, lovagolni, rabolni, gyilkolni, Liverpool-meccsre járni, cigizni reggel egy jó kávéval, hogyvoltot olvasni, stb. A khal a szemét forgatja, kussbazdmeg, az első ötben benne van. És már tépné is le a ruhát Danyről, de hát ugye Emilia Clarke megmondta, hogy ennyi pénzért annyi csöcs járt, amennyi eddig volt, bónusz nem lesz, így be is szól dothrakiul, hogy esze ágába’ ne legyen a khalnak ilyen marhaságot csinálni.

Ettől mindenki kap egy kis sokkot, mint az egyszeri tévénéző a bénának öltöztetett Schobert Norbi láttán, a khal elereszti a textilt, Dany meg mondja a mantrát, én vagyok a…, stb., mondja vagy két percig, de hiába, a khal kiröhögi, és aszongya, lehet neked egymillió neved, senki vagy baszki, én meg Moro khal vagyok, és nagyon megbaszlak ma éjjel. Én ugyan nem dugok veled, mondja Dany, és nem is szülök neked gyereket, amíg a nap keleten kél. VÁGD LE A FEJIT, mondja a khal gyakorlatias ágyasa hátulról, de nem lesz itt lefejezés, mert Dany kijátssza a Drogo-kártyát. Drogo halott, mondja Moro, és egyből más hangnemet üt meg, más khal neját nem lehet pocsíkolni, bocs, nem tudtam. És elereszti. Nahát. Dany menten bótolna, ha visszakísérsz Meereenbe, kapsz ezer lovat. Nem, nem, mondja Moro, ez nem így van, és a feleségek már röhögnek előre, nem hát, te mész szépen Vaes Dothrakba, és a többi özveggyel együtt üldögélsz életed végéig.

vlcsnap-00054.png

Braavos

Arya vak koldus lett, ami itt sem annyira kifizetődő meló, ráadásul a templomból az egyik csaj bottal meg is veri, mert egy gyökér. És ez minden nap így lesz.

vlcsnap-00055.png

A Falon II

Ser Alliser megy Davos lakrészéhez (hahahaha, kétszer nem hívtam ugyanúgy azt a vermet), az Őrség katonái mögötte, ebből hiríg lesz. Szellem odabent vicsorog, Alliser a zárt ajtó túloldalán aszongya, nem kell emberkedni, aki leteszi a fegyvert, megússza, Davos meg kap egy lovat, és mehet a faszba. Jó, mondja Davos, de kaja is kell. Alliser vállat von, felőlem, vigyed a vörös rébéket is, vagy hagyd itt, mindegy. Estig tegyétek le a fegyvert, szevasz. Alliser nem hülye, tudja, hogy nem lesz fegyverletétel. Davos azt mondja, ahogy kinyitják az ajtót, nekik annyi, Alliser egy hazug geci. Edben bíznak, meg a vörös rébékben, utóbbiban Davos, aki már látta mire képes.

vlcsnap-00057.png

És ha már itt tartunk: Melisandre a saját szobájában van, vetkőzik, nézi magát a tükörben, majd leveszi magáról a nyakláncot, és hoppácsak, nem is dögös milf, hanem egy 400 éves öreg néni. És úgy nézi magát a tükörben, hogy az jut szembe róla, hogy esküszöm, ez a sorozat eddig legszomorúbb jelenete.

Ez lesz a folytatásban:

Címkék: trónok harca
138 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papierusz 2016.04.27. 13:02:16

Végigkockáztam, a helyzet a következő: Theon és Sansa a gyökér alatt pihennek. Jön 4 lovas, és két talpas katona 1-1 kutyával: 6 ember, 4 ló, két kutya. A kutyák már Sansát szaglásszák. Theon kicsit arrébb áll. Megjön Brienne és Podrick, előbbi kapásból levágja az egyik lovast, aki a földre esik és annyi. Podrick elkezd vívni egy másik lovassal. Brienne nekiszalad a harmadik lovasnak, egyet ütnek a karddal, továbbmegy, jön a negyedik lovas és kiveti a nyeregből. Sansa és Theon figyeli a küzdelmet, Theon mögött látható az egyik kutyás katona karddal a kezében és a kutyájával a másik kezében, valamint a másik kutya félig. Az őt tartó katona kívül esik a képen. Érdemes megfigyelni, hogy bár megy a harc, a két kutya mégis az ellenkező irányba néz a kidőlt fa alatt. Biztos ott a tréner a főtt májjal. A Briennet nyeregből kiütő lovas leszáll a lováról és megy Brienne felé, majd amikor odaér arcon rúgja a csajt. Felállnak és harcolnak, a háttérben a két kutyás látható két kutyával és Theon. Brienne földre küldi a katonát és levágja, majd elvágja a nyakát. (2. lovas katona kész) Podrick még mindig a saját emberével vív, a negyedik lovas katona kétlábra állítja a fehér lovát és megindul Brienne felé, aki lerántja a lóval együtt a földre. Theon és Sansa néznek, a háttérben Podrick még mindig a maga emberével viaskodik és leszúrja azt a lovon ülve (3. lovas is halott). Podrick a megölt lovassal együtt lezuhan a földre kirántja belőle a kardját. A negyedik lovas katona a lova alatt nyög és próbál kiszabadulni alóla. Ekkor egy gyalogos katona, aki kizárásos alapon csak az egyik kutyás lehet, rátámad Podrickra és harcolnak. Közben Brienne elvágja a ló alá szorult lovas nyakát, ezzel mind a 4 lovas kikerült a képből. Podrick harcol a gyalogossal, de az földre küldi, majdnem megöli ám ekkor Theon egy felvett karddal pontot tesz az ügy végére. 4 lovas és egy gyalogos meghalt, viszont itt a csata vége, nem tudjuk hova tűnt a 6. ember és a két kutya.

pocokman 2016.04.27. 13:09:01

@papierusz: Akkor gondolom kinéz egy olyan jelenet a következő részben, hogy egy katona 2 kutyával hazatér mint a kivert kutya (ééérted :D), elmondja mi volt, Ramsay megnyúzatja, majd odaadja a kutyáknak, vagy fordítva, aztán mennek megint kergetőzni.

FlybyWire 2016.04.27. 13:09:13

@papierusz: A fő kérdés nem is az, hogy hová tűnt a két kutya, hanem hogy MIÉRT NEM ENGEDTÉK rá őket mondjuk Brienne-re, amikor ő éppen a földön fetrengéssel volt elfoglalva.

2016.04.27. 13:09:54

csatlakozom, a sárkány formájú vérfolt nekem sem tűnt fel, arra koncentráltam, h szuszog-e Jon, kerestem rajta az életjeleket ;) Dzsonobszesszióm van (helló sixx!) XDXD
A montipájtonos hasonlat így visszaolvasva viszont nagyot ütött a rekeszizmomon, felnevettem hosszan :)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.04.27. 13:11:53

@Knapp75: Én azt tippelem, hogy Thorne részéről ez csak propaganda. Így nyugodtan mutogathat Jony fiúra, hogy ő átengedte a csúnya rossz vadakat bezzeg én még a parancsot se szegtem meg! Így rögtön Jony lett a rosszfiú, ő meg a jó.

papierusz 2016.04.27. 13:14:22

@FlybyWire: Vagy éppen Theonra, aki odasasszézott az első lovas földön heverő kardjához, felvette, majd a gyalogkatona után ment és hátulról átszúrta a csávót.
De az is lehet, hogy becsületesek voltak és az egy-egy ellen rendszer hívei. Bár a gazdájuknak nyilván nem ez a felfogása. Egyébként tök aranyos kutyák voltak, nem?

2016.04.27. 13:14:33

@Hüpna: az a dimenzio tele van elveszett fulbevalokkal es felpar zoknikkal XDXD

Roan 2016.04.27. 13:14:59

Mindenki ezen a kutyás témán lovagol (hogy némi képzavarral éljek), de az miért nem merült fel senkiben, hogy a kutyások elmenekültek, és a következő részben majd ők számolnak be Ramsay-nek az esetről? Tudom, nem logikus, de ez is egy lehetőség.

papierusz 2016.04.27. 13:15:04

@akere: akkor Tristan kinek festette a hajón a halotti szemköveket?

2016.04.27. 13:15:31

@Biriksz_Krokiksz!: bezzeg a rohadek porcicak nem teleportalnak azuristenuket xd

papierusz 2016.04.27. 13:19:14

@Cérnahuszár: ironizált szerintem, nem ostoba.

Knapp75 2016.04.27. 13:19:21

@Hüpna: Oké, de Thorne túlélési esélyei nőttek azzal, hogy az egyetlen embert, aki szót értett a vadakkal, kinyírta?
Megkapta az őrség vezetését, de az emberek egy része még ott is inkább Havas híve volt, ráadásul nem is állnak olyan jól harcedzett tisztekkel, hogy Havas ne hiányozzon.
Ha a vadak átengedése előtt ölik meg, az lett volna logikus. (bár persze az átengedés után meg könnyebb lehetett ehhez szövetségeseket találnia)

akere 2016.04.27. 13:23:10

@papierusz: Ez egy jó kérdés, így is, úgy is hibádzik a dolog.

Ruadhnait 2016.04.27. 13:24:06

@akere: @papierusz: Azt irja a levelben hogy visszakuldi a Tristant. Ha a level es a srac egyutt erkezett miert uldogel a hajoban szemet festegetve ahelyett, hogy odaadna a levelet az apjanak? A levelek gyorsabban utaznak ravennel, mint a hajok. Es a srac a szemet Myrcella-nak festi. Es a csajok Kings Landing-ben olik meg, mert utana mentek. Szerintem.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.04.27. 13:24:20

@Knapp75: Hát a túlélési esélyei vadakkal szemben nem nőttek, de ahogy láttam az ebédlős jelenetben, szegény Jony legközelebbi haverjait leszámítva gyorsan meggyőzött mindenkit. Hiába, az őrség azért nem a birodalom krémjéből áll össze, már gondolkodás terén sem :S Thorenak meg csak a hatalom kellett, amire olyan rég ácsingózik, de hogy mihez kezd majd vele ezután, abba szemmel láthatóan nem gondol bele (mert ha még hiriget is akar a várfalon belül akkor az amúgy sem hatalmas őrség még tovább fogy)

Knapp75 2016.04.27. 13:24:48

A hírek szerint 4%-kal esett a pornóoldalak látogatottsága a Trónok harca miatt.
Szerintem ha Daenerys csöcseivel zárult volna a rész, akkor ugyanennyivel emelkedett volna.

(azt mondjuk nem értem, hogy ha látunk egy olyan szemöldököt, mint Dannyé, akkor ki gondolhatja, hogy szőke/"fehér" punci lesz alatta... Hja hogy ez a fantasy benne! :) )

Az is érdekes, hogy nagyban megy a torrentezés, miközben a 6/1 ingyen, regisztráció nélkül megnézhető a csatorna oldalán.

pocokman 2016.04.27. 13:32:54

@Knapp75: Idézem a kollégát: "Látszik hogy én nem néztem a GoT-ot :D "

Ruadhnait 2016.04.27. 13:34:14

@papierusz: Madarral, holloval, mindegy. :)

Cérnahuszár 2016.04.27. 13:37:01

@papierusz: nem látok ott smileyt, semmit
has mégis leesett neki hogy a színészi alakításra gondoltam, akkor bocs.

nota19 2016.04.27. 13:39:43

@Ruadhnait: szerintem is ez a helyzet. Jaime a levelet a hollópostán küldte, a srác meg a hajón dekkolt egyelőre Királyvárban. A két ribi pedig valahogy utánament, ebben nincs semmi hihetetlen. Lehet nem csak Trystane legyilkolása a céljuk, hanem más is.
@Knapp75: Thorne ennyire nem kompetens a helyzetet illetően. Kezdetektől gyűlöli Jont, ráadásul helyette ő lett a parancsnok. Mivel az igazi veszélyt nem fogja fel, talán el sem hiszi az egészet, csak a vadakra koncentrál. Kihangsúlyozza, hogy ő sosem tagadta meg a parancsot, még át is engedte a vadakat, de most ha nem lép, vége az őrségnek. Halleluja, ő a megmentő, a jó fiú aki egyelőre nyeregben van. Annyira korlátolt, hogy ennél tovább nem lát.

FlybyWire 2016.04.27. 13:55:13

@papierusz: nem ironizáltam, és egyáltalán nem vagyok ostoba.
Cérnavitéz kolléga kommentjei viszont legalábbis is furcsák... :)

FlybyWire 2016.04.27. 13:56:30

@Cérnahuszár: Nem igazán volt színész játék, és ordított, hogy smink.
Lehet ilyen testű öreg néni, de az sokkal ráncosabb.

Elhiszem, hogy nem fura az ízlésed, de az első két kommenteden ez nem jött át :) amúgy vedd lazábbra szerintem, ezek csak kommentek!

FlybyWire 2016.04.27. 13:57:44

@papierusz: ja, cukik voltak a nagy spániel füleikkel :)

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2016.04.27. 14:20:02

Csak egy + 15 másodpercnyi jelenet kellett volna hogy pl. "Brienne legyek egy kutyát, mire többi elmenekül" és máris nem lenne sírás. :)

Amúgy egyetértek. Dorne és az hogy Dannny Simcityzik már egy évada -és ráadásul megint messzebb került a céljától- a sorozat legérdektelenebb részei...

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2016.04.27. 14:36:39

Csak még egy apróság a Bolton családot illetően. Roose Bolton elég csalódott képet vágott a Ramseyvel való beszélgetés során, és a beszélgetés lezárásaként csak annyit mondott, hogy reméli a kedves felesége fiú gyermeket vár tőle. Ramseynek eléggé fagyos volt a tekintete ezután.

namnam 2016.04.27. 14:47:48

Valóban elég szomorú volt az egész, de ezen a hogyvolton könnyesre röhögtem magam. Köszi! :D

Dekatlon 2016.04.27. 14:54:28

"a királyvári kikötőben horgonyzó Dorne-i bárkán Trystan herceg is meghalódik, mert Ellaria másik két lánya kinyírja. "

szerintem őt Dzsémi hazaküldte, otthoni kikötőben csapták agyon

Ruadhnait 2016.04.27. 15:06:41

@nota19: Pontosan, nagyon korlatolt. Es a kis szaros Olly-ra ezert nem tudok annyira haragudni, mint egy Ramsay-re vagy Joffrey-ra. Egy kis parasztlegeny, akinek a falujat es a szuleit megettek a vadak. Miert is latna a fatol az erdot? De hogy Thorne hogy lehet ilyen beszukult agyu az rejtely.

Pan Modry 2016.04.27. 15:12:43

@papierusz:

Bazdmeg, amikor meg Stannis harcolt a Boltonokkal, akkor ott meghalt tobbszaz ember, oszt megsem mutattak minden egyes legyilkolast, nem is ertem, hogy lehetseges ez????
Hogy lehet ott tobbszaz hulla ha a TV nem mutatta, oistenem???!!!

papierusz 2016.04.27. 15:22:00

@Pan Modry: Neked valami bajod van? Az édes jó anyukádhoz szólj ilyen hangnemben barátom, így kérj tőle vacsorát! Mit képzelsz te magadról?
Hogy a kérdésedre válaszoljak, egy sokakat érdeklő-picit bakiízű- de mindenképpen nem rendhagyó jelenetről beszélgettem az arra érdemesekkel. És itt nem több száz ember halt meg, hanem egészen pontosan üt. Ha zavar mások szórakozása, ne gyere ide! Barátom.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.04.27. 15:35:14

@papierusz: Plusz a Stannis csatát mutatták hogy rohannak egymás felé. Következő snitt= hullahegyek, valahová nagyon siető félbevágott haldokló :) Ez korrekt. Itt egy kutyanyüssz és egy leszúrt plüsskutya elég is lett volna ha már mutatni nem akarják :)

meggyes alfonz 2016.04.27. 16:07:58

Meereen falain angol(!) nyelvű felirat volt. Miért is?

chrisred 2016.04.27. 16:19:54

@Knapp75: Olly viselkedése az igazán idegesítő, nem az indítékai.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.04.27. 16:22:20

@meggyes alfonz: amiért mindenki angolul ír és levelez ebben a világban :)

nota19 2016.04.27. 16:43:29

@chrisred: én is így látom. Érthető, ha a gyerek gyűlöli a vadakat, és lehet, hogy nem is egy lángész. De Jon a szárnyai alá vette, támogatta, és ráadásul elég világosan elmagyarázta neki, hogy nem migránssímogatásról van szó, hanem mindenki érdekéről. Még Samu is elmondta neki. Oké, nem érti, miért is értené egy egyszerű parasztgyerek, de egyből a gyilkosok oldalára állni, és még vigyorogni is hozzá, hát ez az ami vérlázító. Thorne egy egyszerű gyökér, tőle mást nem is lehet várni, de Olly a megmentőjében egy kicsit jobban is bízhatott volna, vagy legalábbis adhatott volna neki esélyt, de ha mégse, azért beledöfni a kést, hát az durva.

Pan Modry 2016.04.27. 17:42:28

@papierusz:
Hat ha mar igy szemelyeskedsz, akkor halkan megjegyzem hogy a szuloi hazban samoobsluha rendszer van es nem szokasom csicskaztatni a mutert a vacsoraert ha eppen arra jarok.
Masreszt nem eloszor olvasok ma olyat hogy az az erzesem tamad hogy itt egyesek a cseh kettot nezik es magas nekik a tristan kivegzese es fennakadnak az ebeken.
Vannak nyomkoveto kutyak es harci kutyak, nem tudom te hol elsz de a valo vilagban sem pitbullokkal szagoltatnak nyomokat es nem vizslakat szoktak kutyaharcba kuldeni.

Pan Modry 2016.04.27. 17:47:11

@nota19:
Oli legalabb annyira irritalo mint jofrey volt, de legalabb jofreyn lehetett rohogni.

Ruadhnait 2016.04.27. 18:09:11

@Pan Modry: Sokan azert akadnak fenn, mert volt egy resz, aminek az elejen a kutyak uldoztek egy csajt, majd jol megettek. Ugyanazok a kutyak, akik kiszagoltak. Azt gondolna az ember, hogy most is azokat kuldi rajuk a Ramsay. De miert is tenne, nem hiszem, hogy szet akarja tepetni a Sansat tronorokos hianyaban...

Pan Modry 2016.04.27. 18:28:46

@Ruadhnait:
Szerintem sem tenne, mert akkor roose ot nyuzna meg legkozelebb.
Raadasul a story szempontjabol total lenyegtelen hogy mi lett a dogokkel.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben 2016.04.27. 18:45:38

En azon gondolkodtam, hogy Frey-eknek Bolton mellett kellene alnia a hazassag miatt - es plane, hogy a tehen terhes is Bolton-tol. Azt tudjuk, hogy Cersei morcos a Boltonokra a Sansa hazassag miatt. Es azt is tudjuk, hogy Frey-ek a vörös lagziban igencsak a Lanister-ek szekeret toltak. Akkor most ha Jaime feltunik az ikertornyok kornyeken, akkor mi lesz? Az elozetesekben volt utalas, hogy lesz csetepate azon a kornyeken es ahogy kinez ebben a pillanatban Waldron-nak igencsak nehez dontesei lesznek. Es akkor a Stark-okhoz mai napig hu csaladokrol meg nem is beszeltem.

nota19 2016.04.27. 18:57:58

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben: ezek nagyon jó kérdések. Az öreg Frey, akinek Walder a neve jelenleg a Folyóvidéken terpeszkedik, hogy milyen minőségben azt nem tudom. Mivel a sorozat ennyire eltér a könyvektől, felesleges arról beszélni, hogy ott mi volt. Az biztos, hogy a vén gyökér fel fog tűnni, és nagyon remélem, hogy meg is szívja, ahogy kell. Azt viszont kötve hiszem, hogy a Boltonok segítségére sietne, ő aztán nem szegül szembe a Lannisterekkel, annál sokkal óvatosabb. Ami Roose feleségét illeti, hiába frey-lány, náluk ez fogyóeszköz, szerintem a kisujjukat sem mozdítják érte.

Cérnahuszár 2016.04.27. 19:12:34

@nota19: na de ha elkapja sansát, kiüti a lannistereket mert nincs miért követeljék derest, mondjuk amúgy se, mert Tyrion már a levesben van mint lannister elveszett a család számára.
viszont ramsey örökös nélkül marad és akkor a lánya és annak gyereke örökli derest.

Cérnahuszár 2016.04.27. 19:24:01

cerceiék nekimennek egy bolton-frei seregnek?
tyrrel ház nem segít mert a királynő épp börtönben van, cercei ezt eljátszotta, és ezt nem bocsájtják meg neki
talán át tudja verni a tyrrel házat ha kidomborítja a nagy menetelését és beadja nekik hogy ő is áldozat volt, nem ő mozgatta a szálakat
ezt a lépést meg kell tennie mert a fejére nőtt az új vallás

papierusz 2016.04.27. 19:38:26

@Pan Modry: Ha személyeskedek, ígérem észre fogod venni! Csak el akartalak igazítani, ki az, akivel úgy beszélhetsz, mintha a seggedből rántottad volna ki. Nem én vagyok az, hidd el.
Egyébként nem értem, mibe kötöttél bele, én csak leírtam részletesen, mi volt a jelenetben, nem volt benne semmilyen üresjárat, így tényleg hiányolhatom, hova tűnt a 6. ember és a kutyák. Persze, bármilyen magyarázat jó rá, elszaladtak hírt vinni a buktáról, megláttak a kutyák egy sündisznót, akármi. Nem ez a lényeg, hanem a játék és a szórakozás. Ha te úgy érezted, ezért rám kell böfögnöd egy irreleváns jelenetet odacitálva, egészségedre! Csak azt ne hidd, hogy szó nélkül hagyom. Nem szükséges válaszolnod, minden jót!

nota19 2016.04.27. 19:43:54

@Cérnahuszár: hát nem tudom miként fogják megoldani ezt az egészet. Az biztos, hogy újra lesz Edmure Tully a szerencsétlen vőlegény a Vörös Nászról, Brynden Tully a Fekete Hal, és a Testvériség is, valszeg Myri Thoros is, és még valaki(k), aki annyira meglepi, hogy majdnem mindenki sejti kicsoda. Zúgó is lesz, és Jaime is elkeveredik valahogy a Folyóvidékre. Az előzetesekből és a hírekből legalábbis ez látszik. Úgy gondolom, hogy most mind a Boltonok, mind a Freyek saját magukkal lesznek elfoglalva, mármint a saját bajukkal. Én nem hinném, hogy Ramsay elkapja Sansát, minek következtében meggyűlik a baja az apjával, és Ramsay jelleméből adódóan Roose könnyen a nyúzókereszten, vagy min találhatja magát, a feleségével együtt. De ez csak az én feltételezésem, úgy látom Ramsay egyre kevésbé tűri az apja kritikáját és megjegyzéseit.

Cérnahuszár 2016.04.27. 19:55:05

@nota19: tényleg a csata az lesz az fix, a lannisterek összecsapnak velük
gondolkodom jó lenne-e ramseynek ha megnyúzná apucit, legalábbis eltenné láb alól.
végül is logikus lenne, mert már elismerték, ott a kutyabőrön a neve.

XocoLatte 2016.04.27. 20:05:50

@papierusz: nem tudta, de saját magának

Cérnahuszár 2016.04.27. 20:06:56

egyedül ramseynek érdeke h sansa életben maradjon...
roose bolton meg nem jó ha fenyegeti ramseyt, nem csak azért mert vadállat hanem nem biztos hogy fia születik.
meg annak idő is kell hogy felnőjön és tudjon hadsereget vezetni és nyúzogatni a népeket
addig ez a feladatot ramsey viszi

Cérnahuszár 2016.04.27. 20:09:21

kisujj
őhozzá mehetne sansa?
mert nagyon úgy néz ki h senkije sincs.

XocoLatte 2016.04.27. 20:13:59

@Knapp75: az öreg Targaeryen szavazatával lett meg Jon többsége a parancsnokválasztáson, így enyhe túlzás azt állítani, hogy Thorne-nak ne lennének hívei Jon ellenében.

nota19 2016.04.27. 20:22:10

@Cérnahuszár: a csata Deresnél tuti, de szerintem a Lannistereknek nem lesz köze hozzá. Inkább a Boltonok és az általuk megnyert északiak, valamint a Strakokhoz hű északiak, kiegészítve Tormundékkal. És Kisujj is beszállhat a Völgy seregével Sansa oldalán. És ne felejtsük el, hogy Rickon is szerepelni fog az évadban, hogy miképpen arról fogalmam sincs, de Osha az Umberekhez indult vele. Remélem ezt senki nem veszi spoilernek, mivel az egyik trailerben volt, de van egy olyan epizód ahol Davos vonul egy sereggel Stark lobogó alatt. Hogy ez ténylegesen mit fog jelenteni arról fogalmam sincs (na jó van elképzelésem).
A Lannistereknek teljesen más irányú elfoglaltságai lesznek szerintem, nem lesz sem idejük, sem erejük a Boltonokra.

Cérnahuszár 2016.04.27. 20:34:21

mi van ha az általam sztárolt 400 éves anyókának az éjjel sikerül beadni a kulcsot, és így kel fel havas john? akkor még segíthetne sansának valahogy visszaszerezni derest, talán azért mennek arra a vadak is, és a lángokban látottak is valóra válnak azért

Labancbérenc 2016.04.27. 20:34:51

Az van, drága feleim, hogy még mindig egy nagy kaktuszt szeretnék feldugni (de körösztbe' ám!) annak az ánuszába, aki ennyire bénán lefordította a karakterek és földrajzi pontok neveit magyarra. Ezért minimum egy "Kerényi Imre Arany Faszkorbács" jár.

Na de back to topic, ahogy a svéd mondaná:

Rosszabbra számítottam, de az előrelátható volt, hogy csesztetik egy picit a t. publikumot a "feltámad-e Jon Snow vagy nem"-témával, a Vörös Ribanc félresikerült tükröm-tükrömözése viszont tényleg szomorú volt, már-már sajnálni kezdtem a luvnyát. Lesz itt még hirig Castle Black-ben! Aztán majd úgy a nyolcadik-kilencedik részben kiderül, lesz-e feltámadás.

A dorne-i szálat tavaly is utáltam, idén sem lesz jobb: egy besavanyodott feminista picsa és a három fattyú lánya (akik közül az egyik mindig olan képet vág, mint aki most harapott volna egy férges, rohadt és különösen savanyú citromba), na brávó. Mégha a "világ legszebb nője" ment volna a hajón Tristan-nal, akkor legalább meglett volna az esély, hogy Bronn-nak is jusson egy-két szép jelenet (netán még egy kiadós dugás is) az évadban.

Arya pillanatnyilag felejtős, persze most építgetik a szálát. Remélem nem ilyen nyögve-nyelősen fog folytatódni. A másik csaj meg nem gyökér, csak kíméletlen. De bársonyba burkolt pofonokból lassabban okulna a megvakult (?) kiscsaj.

Dany rácseszett egy picit a kolostoros özvegy-megőrzővel, Jorah és a másik hősszerelmes (neki mindig elfelejtem a nevét) viszont érdekes pár lehetnek még.

És úgy egyébként: nektek feltűnt, milyen szépen párba rakták a karakterek többségét? Jorah + A Másik, Tyrion + Varys, Cersei + Jaime, Sansa + Theon, Brienne + Pod... mind amolyan "furcsa párt" alkotnak. Lesz kiből válogatni, amikor arról van szó, ki hal meg következőként...

Ja, egyébként szerintem azok a kopók nem teleportáltak: Brienne simán megette őket - egy ilyen drabális amazon nem tofun és szójafasírton él!

Knapp75 2016.04.27. 20:42:46

@XocoLatte: Nem is állítottam, hogy ne lennének hívei Thorne-nak, ráadásul a közös gyilkosság is a támogatottságát mutatta. ;)
Inkább arra utaltam, hogy Havasnak is voltak (vannak) hívei, ahogy te is írod, az őrség kb. fele volt mellette a szavazáskor.
A választás óta együtt védték a falat a vezetése alatt, ami növelhette a támogatottságát, a vadak átengedése meg biztosan csökkentette...
Bizalmi szavazást kellett volna kérnie maga ellen. hehe

Mindenesetre egy tucatnyi, bosszúállásra hajlamos Havas hívő sem életbiztosítás Thorne-nak, főleg miután "példát mutatott" abban, miként lehet a problémákat késeléssel elintézni. :)

nota19 2016.04.27. 21:10:27

@Cérnahuszár: ez sem lehetetlen, bár sajnálnám, ha a Rébék kipurcanna.
@Knapp75: na ja, konstruktív bizalmatlansági indítvány á la Westeros.

nota19 2016.04.27. 21:19:27

@Labancbérenc: hát ez jó volt. Különösen a citrombaharapós, stb. hasonlat. Tényleg teljesen olyan a nő. A fordítással kapcsolatban nem értek egyet, a többivel igen.

zizi77 2016.04.27. 22:33:07

Megvan hogyan találtak rá Dany gyűrűjére. Valaki már írta?
Amikor jöttek a lovasok, akkor ugye jól körbeügették párszor, ami miatt kis tisztás kerekedett középen. Ezen a tisztáson állt meg Jorah és ott látta meg a gyűrűt.

Labancbérenc 2016.04.27. 22:42:23

@zizi77: Igen, a rengeteg patanyomot látva Daario meg is jegyzi (illetve félig kérdezi): "Egy hadsereg?" Mire Jorah: "Egy horda." (Mármint Dothraki sereg.)

Rhaenys 2016.04.28. 00:13:13

@Labancbérenc: Eszedbe jutott, hogy Daario? :D

Zsoofka 2016.04.28. 08:29:55

@Cérnahuszár: Egyetértek. Szerintem úgy érzi, az az utolsó esélye saját hitének túlélésére, hogy ha ő maga feláldozza magát és meghal, hogy Havas élhessen....

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.04.28. 09:40:24

@Zsoofka: Én éreztem abban a jelenetben egy ilyen...önmagával való szembenézést is "Kit akarok én becsapni? Megvénültem, elcsesztem, na!" Szomorú volt tényleg :( A kérdés csak az, hogy ezek után mit fog kitalálni (a trailerek alapján még nem ez lesz Mel vége, még biztosan látjuk szexi vörös démonként, mert ott mutattak olyan jeleneteket amiket még az első részben nem láttunk, szóval remélem, még nem kell temetnünk)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.04.28. 10:50:28

@nota19: bizony, hasonlóképp látom én is. Lannister seregekre azért ráfér a pihenés, mielőtt összetalálkozna a pihent dorne-i hadakkal, vagy netalán törne a Tyrell-frigy.
Északon azért Boltonék magukra maradnak Sansa híján és Lannisterek csak veszítenének Moat Cailin felett. szerintem Frey-Bolton páros harcol a megmaradt Stark szövetségesekkel, Kisujj meg odaküldi a Vale friss lovagjait. Greyjoyok meg lesben állva várják, hogy Riverrunba törhessenek a Freyek bukásával.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.04.28. 10:55:37

@nota19: jut eszembe: Kisujj a Paramount leader of Riverrun, vagyis a fő hűbéres a Korona felé, Walder Frey pedig a megbízott katonai intéző, Lannister támogatással. Tullyék pedig sereget sem tudnak állítani, Edmure ráadásul fogságban.

Cérnahuszár 2016.04.28. 11:42:41

@adamskij: no de kisujj és walder frei is tett húzásokat a lannisterek ellen
hivatalosan lannister pártiak, de közben meg ellenük dolgoznak, gyengítik őket

FlybyWire 2016.04.28. 12:09:07

@Pan Modry: nem széttépetni kellett volna most sem a kutyákkal senkit (bár Theon szerint erre bőven képesek lettek volna, csak ezt ti nagyvonalú kutyaszakértők szeretitek elfelejteni), hanem bőven elég lett volna, ha csak akkor engedik rá Brienne-re őket, amikor az leesik a lóról. Ott 1 percig feltartják, amíg a másik katona le nem hentelni.

EZ lett volna a realitás, ennyike.

FlybyWire 2016.04.28. 12:12:22

@Cérnahuszár: Erre én is komolyan gondoltam, simán sanszos, hogy saját magát "áldozza" fel, hogy Jon felpattanhasson.

nota19 2016.04.28. 12:57:38

@adamskij: a Tullyk jelenleg nem tényezők. Edmure a Freyeknél, valszeg börtönben. A Fekete Hal eltűnt, nem tudni hol fog felbukkanni. A Freyek szerintem egyelőre lapítanak és kivárnak, az öreg Walder elég óvatosnak tűnik és nagy szemétláda. Őket a környéken mindenki utálja, a Lannisterek is. Viszont amíg az öreg nem biztos benne, hogy kockázat nélkül ellenszegülhet, addig nem is teszi meg. Kisujj, nahát az más kérdés. Cersei egyelőre nem tudja, hogy Kállay-kettőst játszik, még ha sejti is, hogy rosszban sántikál. A balul sikerült konspiráció és utána a megpróbáltatások elvonták a figyelmét.
Olvastam egy érdekes teóriát a Vörös Asszonnyal kapcsolatban, nem tudom mi lehet belőle az igazság, ha van egyáltalán benne:
www.petofilive.hu/2016/04/27/erdekes-tronok-harca-rajongoi-teoria-erkezett-melisandre-varazslatarol/?source=hirkereso

Ruadhnait 2016.04.28. 13:59:43

@nota19: Ezt en is lattam, meg is neztem a jelenetet. Szerintem Selyse nem a valodi alakjat latja. Mikor Melisandre magyarazza a fozeteit, hogy ez meg arra valo, hogy elcsabuljanak a ferfiak, Selyse kerdezi, hogy hasznalta-e azt varazslatot Stannis-en. Azt pont nem, de mondjuk biztos, hogy az alakvaltot igen. Szerintem nem lenne ertelme kerdezni, ha az oreg nenit latja, mert akkor egyertelmu, hogy illuzio miatt csabult el a Stannis. De nem tudom. Szerintem nem sok koze van a nyaklanchoz. Lehet, hogy csak meztelen akart lenni az atvaltozashoz, azert vette le.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2016.04.28. 22:05:26

@Cérnahuszár: Nekem is ez az első tippem.

És igen, végre hogyvolt! Kicsit aggódtam, hogy idén nem is lesz.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.04.28. 22:33:01

+1 Melysandre áldozatra: már Stannisnél is erőltette az egyezést a jövendölésekkel, most meg egyenesen adja magát az Azor Ahai lehetőség, ha az élőholtak a falhoz érnek.

Kisujj a főgeci az egész történetben és erre Varys mellett Tyrion is rájöhetett. Sansa az egyetlen, aki kihasználhatná ezt, de kérdés, eljut-e ehhez a felismeréshez.

a Freyeket biztos ki fogják iktatni, túl sokfelé érnek el és kellemetlen (=vállalhatatlan) szövetségesek.

Balfars 2016.04.29. 00:43:11

Amúgy csak az az 1 homokkígyó Elaria lánya aki vele volt és leölte a testőrt. A másik kettő Oberyn más nőitől származik.

Cérnahuszár 2016.04.29. 09:28:48

@nota19: kigondoltam, nem lenne jó ramseynek apucit nyúzni
akkor szembe kellene nézni egyedül a lannisterekkel, meg frei-el is aki neheztelne a lánya miatt és hogy bukta a reményt hogy megszerzi derest

Cérnahuszár 2016.04.29. 10:22:04

@FlybyWire: újranéztem a tarilert hogy hány jelenete van benne a banyának, csak egy, ami az őrségnél van
van egy rossz érzésem hogy inkább csak megpusztul, elkedvetlenedik hogy nem jöttek be a jóslatai

pocokman 2016.04.29. 11:09:55

@Cérnahuszár: Én azért bízom benne, hogy végül csak igaza lesz. Gondolj bele, mennyire gáz lenne, ha kiderülne, hogy a semmire ment el egy csomó játékidő...

Cérnahuszár 2016.04.29. 11:20:55

@pocokman: végül is a baratheon ház kihalt, lehet igazából ez volt a feladata, mert minden ténykedésének ez lett a következménye, lehet hogy nem tudott róla

pocokman 2016.04.29. 11:28:49

@Cérnahuszár: Akkor viszont kiderülhetne, hogy a jégisten (vagy mifene) jól átbaszta, és elhitette vele, hogy a tűzisten szól hozzá. Aztán így tudtán kívül előkészítette a terepet a Másoknak :)

Cérnahuszár 2016.04.29. 11:32:47

@pocokman: a tűzisten daneryssel van és a sárkikal, csak kevesebb küllőt kell kinyírni a forgó kerékből- így jellemezte a családokat dany

nota19 2016.04.29. 11:58:43

@Cérnahuszár: én sem gondolom, hogy okos dolog megölni az apját, de el tudom képzelni Ramsay lelkiállapotának egy olyan szintjét, amikor megteszi, mert a hatalmat azt nem fogja hagyni elúszni.
Én változatlanul úgy gondolom, hogy sem a Lannisterek, sem a Freyek nem mennek a Boltonok ellen.

zolij 2016.04.29. 12:58:26

Deres alatt tippre a Jon + Sansa vezette vadak és északi családok, illetve a völgy csapatai (Kisujj ugyebár, akinek erre még felhatalmazása is van Cersei-től) lesznek a boltonok és egyéb entitások ellen.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.04.29. 14:21:03

@nota19: Ramsaynak nem feltétlenül kell apucit kinyírnia. Elég ha Boltonné Walda asszonyság véletlenül leesik a várfalról, hassal egyenesen egy hanyagul felfelé állítva hagyott vasvillába háromszor. Meg hát egy újszülött csecsemővel is annyi tragédia történhet ebben a nagy hidegben...akkor meg már Bolton papa sem nyírhatja ki Ramsayt (még ha le is vágja, hogy ő volt, ami tuti, mert az öreget nem ejtették fejre), mert megint kell az örökös. Bolton papa helyében 12 lakat alatt őriztetném a zasszonyt...

nota19 2016.04.29. 15:47:19

@zolij: én is pontosan így gondolom.
@Hüpna: amit előadtam csak az én elképzelésem, lehet, hogy teljesen más lesz. Arra is alapoztam, hogy elhangzott, hogy Boltonék táján meg fognak nyúzni egy-két-három-vagy több állandó, de nem rendszeres szereplőt. Ezek persze lehetnek mások is, de úgy adja magát a dolog.

nota19 2016.04.29. 15:57:18

@Hüpna: nem szeretnék a könyvekkel villogni, de ott Roose elmondja Theonnak, hogy tudja, hogy a törvényes fiát és örökösét Domericet Ramsay ölte meg. És azt is, hogy tudja, hogy Walda fiát, és az esetleges későbbi gyerekeket is meg fogja ölni. De ez őt nem érdekli??!!! Hát ilyenek Boltonék.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.04.29. 16:24:24

@nota19: nos, Ramsay apján keresztül a Lannistereknek köszönheti jussát.
jelenleg a Lannisterek fő ellenfele Dorne és Tyrellek, szóval ebbe nem fér bele segítség nyújtása északra. és kényelmesebb is kívülállóként végignézni a Frey és Bolton ház bukását.

nota19 2016.04.29. 16:45:57

@adamskij: szerintem sem fognak a Lannisterek észak ellen fordulni. Jelenleg nincs rá sem okuk (Kisujj mesterkedései igazi mivoltát nem ismerik), sem idejük, sem erejük. Most tényleg csak Dorne a fő ellenség, és persze Tyrell papa Margaery miatt mellettük fog állni a Hit és a Verebek ellen. Most ez köti le őket. A Folyóvidék persze más tészta, Jaime valamiért oda fog menni (könyvek ismerete ebben most sem segít), és lesz ami lesz. Hogy Walder Frey miképpen jön ide nem tudom, de az öreg szerepelni fog.
Ami a lényeg szerintem, hogy északon a Lannisterektől függetlenül fognak a dolgok eldőlni, és ez jelenleg Cerseiéket nem érdekli, hiszen még a jelentőségét sem fogják fel. Tudom, hogy a könyvekben a Freyek ott voltak északon, de csak asszisztáltak, és meghalt néhány közülük (nagyon helyesen), de itt most más a felállás.
Ramsayt pedig egyáltalán nem érdekli az ilyesmi, ezt már bebizonyította, és hangoztatta is. Roose hidegvérű és lelketlen, de okos és jó stratéga, Ramsay ellenben igazi pszichopata, emellett hirtelen, meggondolatlan és teljesen kiszámíthatatlan. Nem érdeklik az apja által összehozott szövetségek, csak a saját elfajzott érdekei. Ezért gondolom, hogy nem fog habozni akár az apját is kinyírni, ha ez kell az "elgondolásaihoz". És a trailerben Ramsay fog a deresi csata élén állni, Roose-t sehol nem látni, persze egy ilyen trailer csalóka ám, de nagyon.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.04.29. 23:06:54

@nota19: egyetértek, Ramsay tényleg kiszámíthatatlan és még inkább az, ha nem lát maga előtt kiutat. Roose viszont sosem harcolt első vonalban, viszont szerintem is benne van a pakliban, hogy Ramsay oltja ki életét, ha épp úgy esik kedve.
Freyek igazából nem nyúlhatnak más szövetségeshez, csak a Boltonokhoz, ezért gondolom, hogy részük lesz egy ilyen összecsapásban.
teljesen ad hoc ötlet és csupán kitaláció, de Kisujj lehet annyira furfangos, hogy valami olyan bizonyítékot juttat el Királyvárba, ami Walder Frey számára terhelő (teszem azt, köze volt Joffrey mérgezéséhez). ez ugye logikusnak nem logikus, de Cersei számára nem is a logika fontos, hanem a bosszú. egyből útnak is indulhat Jaime a Twins felé - de ez csak példa.

mortullus 2016.05.01. 11:52:01

@adamskij: Cersei pontosan ezért nagyon is kiszámítható játékos.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.05.02. 21:47:46

nos, nem nyitok spoiler thread-et: ez a második rész legalább annyira erős, mint annak idején Ned Stark lefejezése volt. jézus! ha ilyen sebességgel halad a sorozat, nem véletlen, hogy ezen a szérián túl 7+6 rész elég kell, legyen. ahh, nagyon jó ez a GoT!!

lilcsi manó 2016.05.03. 08:26:53

@adamskij: én a végét visszatekertem párszor, nem tudok betelni vele
Jöhetne mar a következő hogyvolt ☺

nota19 2016.05.03. 12:53:10

Én már tegnap délben megnéztem, és komolyan frusztrál, hogy be kell fognom a szám. De befogom :)

Dekatlon 2016.05.03. 13:29:44

@nota19: befogom én is, de nem egyszerű... jó sűrű rész volt a második...

Csigataposó 2016.05.03. 13:45:19

Amatorok. En vasarnap fent maradok mindig hajnali negyig, hogy egybul lassam. :P

Csigataposó 2016.05.03. 13:57:14

Valoban kicsit ranyomtak a fastforward gombra. Hogy itt tenyleg nemszamit hogy kedvenc karakter, meg sok eves szerzodes, meg rendezo jol tud vele dolgozni itt barki meghalhat. Igy folytatjak nem sok szereplo marad. Bar szerintem kicsit atestek a lo tulso oldalara. Mivel szereplo halalok miatt (is) nepszeru sorozat most raktak bele futoszalagot. De a korabbi konyvek alapjan keszult evadoknal azert volt jo mert legtobb eleg jol fol volt epitve (Ned-Rob-Tywan) es borzaszto jo dramai tetopontok voltak, a sorozat gyartott (ez mekkor szovicc, eladom Fabrynak), halalokkal pont ez a katartikus pillanatok tunnek el. Arrol nem is beszelve, hogy a mostani halal is Doranehoz meg Stannisehoz hasonloan eleg csalodast kelto volt. A konyvben megismet karakterhez kepest olyan bena, halaluk volt amit nehezen tudok elkepzelni roluk. :(

2016.05.03. 13:57:24

@Csigataposó: Nem ez az ok, h csondben vagyunk, mer' en is amugy, meg vagyunk ezzel igy paran, de genyasag lenne kicsit az uj poszt megjelenese elott kibeszelni a torteneseket ;)

Dekatlon 2016.05.04. 08:51:35

khm... már szerda van... csak mondom...
süti beállítások módosítása