Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x27 - A nemzetközi helyzet egyre fokozódik (18+)

2016. április 21. 09:00 - Dzsudibí

Kisebb kihagyás után újra itt vagyok, rendszeres olvasóim nagy örömére (akikből 3 is van: drága Édesanyám, aki mindig büszkeséggel konstatálja, hogy kicsi lányából olyan nagy ember lett, hogy az interneten DEGRADÁL másokat; a férjem, akinek minden poszt megjelenése után legkésőbb 10 perccel kötelező jelleggel prezentálnia kell a kedvenc részeit a posztból, külön kiemelve, hogy még mindig milyen kibaszott vicces vagyok; illetve természetesen jómagam, mert ugye mi büszkeség az az embernek, ha ilyen színvonalas műsorokhoz adhatja a nevét, még ha csak ily közvetett módon is.) Na de, már megint elkalandoztam. Anikóval nyitunk, akit egy aranyos, benyugtatózott pónika szagolgat.

1_3.png

Dicsőséges Norbert seregei felszabadították a Farm addig elnyomásban élő lakóit, és még Szinti, a közveszélyes munkakerülő is ígéretet tett Norbert elvtársnak, hogy mostantól nem lesz rest felkelni reggelente a többi proletárral; amennyiben díszes kis valagát éjjelente Norbi öléhez dörzsölgeti a kulák lakosztályban, úgy cserébe kényelmes ágyban pihenheti ki a munkakerülés fáradalmait. Reggel persze már kurvára nincs kedve kikelni az ágyból, Norbi keltegetné, de Szinti inkább megpróbálja meggyőzni, hogy ő végezze el helyette a Barni körüli teendőket. 

2_3.png

Attila kaszál, Sanya is, csak ő sarlóval, Attila meg is mondja a frankót a riportólban, miszerint látja ő, hogy Sanya próbálkozik, de "még mindig nem kerek a perec", jelentsen ez bármit is. Briginek problémát jelent, hogy a kismalacok úgy esznek, mint a disznók, hogy száradna ketté hosszában, aki a genetikát feltalálta, ugye. Gábor érdeklődik, hogy kire teszi majd a jelét, Brigi Sanyát szemelte ki magának, de Norbi elvtárs és a légzéshez és fingáshoz szükséges minimális agysejt halmazból gazdálkodó Gábor inkább Heni felé terelgetné. 

3_3.png

Norbi a reggeli darált moslék jóízű kanalazgatása közben rögtönzött, nem reprezentatív közvélemény kutatást tart arról, hogy zavar-e valakit az, hogy Szinti még reggel kilenckor is a csúnyáját vakargatja az ágyon, amíg mások már letudták a feladataikat. A kutatás eredménye az, hogy tulajdonképpen senkit nem zavar a dolog, csak magát Norbit, na meg persze Sanyát, aki mindössze három napja kezdett el részt venni a Farm fenntartásához szükséges munkafolyamatokban, de azóta ránézésre többet öregedett és jobban elfáradt, mint a többi játékos együttvéve. 

4_3.png

Érkezik Anikó, merthogy ugye felvirradt az ötödik kiválasztás napja, a proletárok megint a kivégzőosztag elé küldhetik az általuk legfeleslegesebbnek/legidegesítőbbnek/leglustábbnak ítélt elvtársukat. Anikó megemlíti az éles váltást, ami Sanya munkamorálját jellemzi, mióta már másodszor is haza akarták küldeni a francba Farm lakói. Sanya egyébként is megviselt orcáját mély ráncok keresztezik, úgy tűnik ő is sejti, hogy nem kerek az a kibaszott perec. A következő interjúalany maga I. Felszabadító Norbert, aki az M1 híradót megszégyenítő magabiztossággal sorolja, hogy hogyan növekedett a termelékenység 200, a lelkesedés 300, és az életszínvonal 500 százalékkal, amióta ő itten a kihaénnem. Persze, jó politikushoz illően megemlíti, hogy ez nem neki, hanem a becsületes parasztoknak köszönhető, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat.

5_3.png

Természetesen szóba kerül Szinti koránkeléshez fűződő viszonya is, Norbert nehezményezi, hogy Szinti megígérte neki, hogy a kényelmes ágyért cserébe fel fog kelni reggelente (kivéve pénteken, mert azért a bulika után mégsem ébredhet gyűrötten), mire Szinti közli, hogy jól átbaszta Norbertet, ugyanis ő nem ígért semmit, csak MONDTA, mert amit ő megígér, az úgy is lesz, kéremszépen, nem mondhatja azt senki sem, hogy ő egy megbízhatatlan szar ember. Kapunk még egy kicsit abból, hogy engemnemérdekelavéleményed, jóvanhelószia, nekem kellemetlen, ugorjunk.

6_3.png

Jön Heni véleménye, aki a glasznoszty jegyében el is mondja, hogy Norbi egy szar, egyenlőbb az egyenlők között, meg a dohányt is berendelte kérdés nélkül, ezzel azt hiszem el is intézte, hogy amennyiben sok jelet kap, bárki ellenében őt küldi párbajozni Norbert. Ismét egy magasröptű párbeszéd következik, ezúttal Heni és Norbert között arról, hogy majd ki látja meg, kinek a véleménye kinek nem számít, és ki mit nem ért. Az egyetlen igazán szórakoztató az egész jelenetben Sanya, aki már az öklét rágcsálja izgalmában, de minek, úgyis ő lesz a másik, akire a jeleket pakolják. 

71.png

72.png

7_3.png

Még megtudjuk azt is, hogy Dia eddig felnézett Attilára, ugyanis egy napon születtek, de mióta a nők nagy tisztelője, Attila tegnap Diának is beolvasott, azóta már ez a megszakíthatatlannak tűnő vérkötelék sem számít többé. Attila hátradől, ő nem magyarázkodik itt senkinek, mert mondott valamit, és az úgy is van, tetszik nekem ez az érvelés, beépítem én is a kommunikációs eszköztáramba. 

8_3.png

Sorban ütődnek a szegek a táblába, még tán kicsit izgulnék is, hogy mi lesz a kiválasztás vége, ha a., nem tudnám, hogy úgyis megint Henit, Attilát és Sanyát akarják a Farm deszkalécein kívül tudni, és b., az izgalom fenntartásának látszatát is keresztbe épp csak nem szaró kameramen nem mindig azt mutatná, akire az éppen felszólaló a jelét pakolja majd. Attilában Heni turkál késsel, legalábbis érzése szerint, Sanya úgy gondolja, hogy Heni szerelmes belé, Gábor pedig háromszor fut neki a provokáló szónak, mire sikerül egyben elhadarnia, hogy Henire adja voksát, amivel ki is érdemel Henitől egy "megöllek álmodban te kis g.ci" nézést.  

- Elvetted a szűziességemet. (Dia)

9_3.png

Egy szó, mint száz, Sanya és Heni 3-3, míg Attila 2 jelet kap, így közöttük dől el, hogy ki fog párbajozni a héten. A házhoz visszatérvén tanúi lehetünk, hogy Attila bizony zokni nélkül hordja a gumicsizmát, aminek csak a gondolatától is üvöltve ráz a hideg, a jövőben komoly pénzösszegeket kell majd arra áldoznom, hogy a retinámba égett jelenetet drogokkal, sokkterápiával, és a kényszerzubbony kúraszerű használatával enyhítsék valahogyan. 

10_2.png

Attila és Norbert, akik egy hét alatt ősellenségekből legjobb barátok lettek, megbeszélik, hogy ki kire és miért pakolta a jeleket, miközben Gábor az alapvető higiéniai szempontokat figyelembe véve akkurátusan szagmintát vesz előbb a bal, majd jobb hónaljából. Attila átmegy taktikai buldózerbe, és Henit fűzi, hogy vigye ki Diát, aki viszont nem Diát akarja kivinni, és akinek valami megmagyarázhatatlan dolog történt a farmerjával. Visszatérve a házba gyorsan körbe is fut az asszonyok között Attila gerinctelenségét hirdetve, mi több, ellenforradalmat szít és besúgóhálózat kiépítését veti fel. 

11_2.png

12_2.png

13.png

Sanya csalódott Brigiben, mert ugye itt testvérnek a testvérrel karöltve fel kellene állnia, szembeszállni a gonosz és elnyomó rendszerrel, és nemet mondani a kiválasztásra, hiszen ez nem egy játék, ahol a gyengék és semmirekellők kipotyognak, hanem egy szövetség, ahol nincs helye jelek egymásra pakolászásának. Újabb üvöltözés következik, amibe Szinti is beszáll, a vita témája a megunhatatlan ki dolgozik többet kinél, kinek van és kinek nincs igaza, és kit nem érdekel, hogy a másik mit mond séma mentén halad, általános értem én, csak leszarom arckifejezéssel minden résztvevő részéről, ezzel el is telik az adás maradék része, az előzetesből kiderül, hogy a következő részben is ugyanezt láthatjuk majd. 

Címkék: 18+ a farm
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csincsilla72 2016.04.21. 10:17:34

A tegnapi öfi alapján megkezdődött a tattika!:-)
Egyelőre elég gyengécske. Sanyáé viszont nagyon átlátszó. A fószer a jelek szerint kezd változni gondolkodásában. Ő valszeg egy pillanatig sem hitte, hogy sokág maradhat, neki ismertség kell és az, hogy a neve mindenki fejében összenőjön a fitnesszel és ez eddig teljesülhetett. Viszont visszajött két párbajról is és most már kezdi hinni, hogy eljuthat a végjátékig. Szerintem mondjuk nem, de ez legyen az ő gondja. Ahhoz viszont a gyengéket kell kivinnie, ami ugye nem túl férfias, tekintve, hogy milyen feladatokat kaptak eddig. Úgyhogy Sanya kiválasztotta a két leggyengébbet, aki Szintike és Brigi, és most kezdi megideologizálni, miért fogja őket kivinni adott esetben. A büszkesége ugyan azt mondaná, hogy férfit vigyen, de Sanya nem olyan.:-)

2016.04.21. 10:19:41

a kép az ökölrágós sanyáról büntet :)))) nagyon nevettem XD és a poszton is.
dzsudibi <3

2016.04.21. 10:23:01

(ja, és elfelezem veled a karamellás fagyimat, ez tényleg a szeretetem jele, dzsu)

Chuck Νorris 2016.04.21. 10:27:09

"rendszeres olvasóim nagy örömére (akikből 3 is van: ..."
már 4 :)

jo volt a post, sanya ökölrágásárol lemaradtam, szegényke, ezentul még jobban neki drukkolok :)

Perspektíva 2016.04.21. 10:34:25

@csincsilla72: Ez mindig is így volt. Ő nem az a tipus aki meg akarja mutatni mekkora férfi. Nyerni jött, ehhez vissza kell jönnie. Ezért írtam előbb hogy Norbi emiatt Henit fogja vàlasztani.

Chuck Νorris 2016.04.21. 10:34:48

@csincsilla72: az hogy kit visz ki majd, még csak feltételezgetés, legutoljára is egy hozzá méltó ellenfelet vitt ki, elötte meg a kiesni akaró Laurát. a délig döglö Szintike meg is érdemelné hogy hazamenjen, baszni se baszik, dolgozni se dolgozik, nem is tudom ki irta nagyon találoan, hogy az össze munkája abbol áll hogy a szamárnak kiabál. :)
Az meg hogy látszatsérelmeket és álindokokat hoz elö, szerintem elér majd a müsor arra a pontra hogy a nagy párbajok elkerülése végett, egyre többen jönnek elö ilyen kamusérelmekkel, :)

,, 2016.04.21. 10:35:02

Kezd Sanya a legszórakoztatóbb karakter lenni:)

nosce 2016.04.21. 10:38:49

@csincsilla72: @Chuck Νorris:
Sanya az egyik legagyafurtabb játékos. Persze azt mondja h senkitől nem fél, de a macska is felfujja magát ha el akar ijjeszteni valakit. De azt is tudja mert el is mondta h a párbaj feladat majd adaptiv lesz a résztvevőktől függ. És ezért sót felszopó játékosokat nem akar majd kivinni

csincsilla72 2016.04.21. 10:53:43

@Perspektíva: @Chuck Νorris: @nosce: Sanya jelen pillanatban az egyetlen, akit tényleg tattikázik. Használja az eszét.:-)
Heninek erre volt egy jó mondata (amiben nagyon egyetértek vele): mindenki úgy játszik, ahogy akar. Cél a 20 millió. Sanya is megértette most már.
Az elején egyébként nem láttam benne ezt a fajta eltökéltséget, most már sokkal inkább.
Csak a fődíj számít. Annak érdekében jöhetnek a tisztességes és tisztességtelen játszmák is (feltéve, hogy kellően kulturált hangnemben történik:-))

lac64 2016.04.21. 11:05:16

@csincsilla72: Ez egy játék, ahol az utolsó nyer. Tökéletesen megértem, hogy nála gyengébbet akar vinni. Ráadásul ellentétben Norbival ő sosem hirdette, hogy lányt vinni férfiatlan, tehát a seggéből sem csinál szájat. Ürügyet sem kell keresnie, hiszen Brigi és Szinti következetesen rápakolnak. Jól mondta Sanya, Brigi mondhat bármit, a jel az összes rizsánál többet jelent.

lac64 2016.04.21. 11:11:41

Egyébként nem értem Brigit és főleg Szintit. Sanya a múltkori győzelme után nagyon szépen elmagyarázta a többieknek a taktikáját. Úgy látszik, hogy nem értették meg.

lac64 2016.04.21. 11:12:38

@lac64: jav: a szájából sem csinál segget :DDD

Perspektíva 2016.04.21. 11:18:44

@lac64: Brigi megijedt az biztos. És az is hogy most Norbin a világ szeme :)

Dzsudibí 2016.04.21. 12:14:00

@Biriksz_Krokiksz!: Legyen csoki, és nem fél, hanem egész, és máris megegyeztünk! :D

2016.04.21. 12:17:40

@Dzsudibí: az is van! indítom a tranzakciót XD

mézescsók 2016.04.21. 12:18:08

@lac64: Az első párbaja előtt mondta, hogy ő úgy indult, nőt nem hív párbajra. Viszont Laura annyira kérte, meg különben is: ha Lau otthagyja a játékot (nagyon indulóban volt) visszajön Dani, amitől isten ments, ezért inkább feladja az eredeti elgondolását. Ez azért nem a szájból segg csinálás tipikus esete, de azért jelzem, hogy volt ilyen elképzelése.
És nyugodtan kihívhatná Brigit, Szintit, Dórit. Henit még ne, mert az egyik fő műsorelem, akár szimpatikus, akár nem. És Diát sem, mert ő meg még az lehet.
Gyanítom, hogy Heni lesz Norbi választottja.

CsicseriErika 2016.04.21. 13:01:12

azt hiszem, én benne vagyok a háromban, már kezdetektől végigröhögöm a posztjaidat.
kerek volt ez mint a perec, de lehet, h csak genetika :D

csincsilla72 2016.04.21. 13:30:02

@mézescsók: Henit nem fogja kihívni, mert van könnyebb préda is.
Heni csak akkor műsorelem, ha Norbi és Attila éppen kussolnak. De most már Sanya és Szintike is van annyira műsorelem, mint Heni.
Szintike vagy Brigi lesz a választott, ha Sanyának kell mennie. Szintikét felesleges, jó lesz ő még későbbre, de Brigi kiütése Gergőnek is betenne. Én a helyében tuti Brigit vinném.
@lac64: "Ez egy játék, ahol az utolsó nyer."
Ez így van.:-) És mivel eddig láthatóan az erősebbnek kedveztek, célszerű gyengébbet vinni.:-)

aloksak 2016.04.21. 13:38:44

Szuper lett a poszt. Köszike. :) @mézescsók: Pontosan. HA mondjuk Gergőt megakarja szívatni, akkor Brigit viszi. De Cinti is szóba jöhet, vele is volt már jó pár vitája.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 14:04:50

@csincsilla72: Nem Sanya az egyetlen. A legnagyobb taktikus a Kutyás, aztán taktikus Dóri, és Attila is, de nem tagadom Sanya is taktikázik, a többiek szerintem nem nagyon taktikáznak, hanem ösztönösen játszanak.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 14:09:32

@csincsilla72: Érdekes, hogy Brigi és Gergő soha sem egyeztetnek a szavazatukkal.... Gergő sokkal taktikusabban szavaz egyébként, mint Brigi!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 14:10:55

@VV Erőlegény: A kutyás taktikája a "láthatatlan ember", és ezt hihetetlenül jól hozza!

Chuck Νorris 2016.04.21. 14:12:06

a legnagyobb taktikus Dani volt, de kigolyozták szegénykét

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 14:14:19

Dzsudibí, beállhatok édesanyád, a férjed, és önmagad után fos4-nek a sorban? :-)

csincsilla72 2016.04.21. 14:16:35

@VV Erőlegény: Igazad van, Gergő és Dóri is jól csinálja. Ügyesen adagolják magukat, konfliktus nélkül, ha pedig "műsoron vannak", abban van szórakoztató faktor. Attila már sokkal veszélyesebb játékot játszik.
Ami meglepett tegnap, az az, hogy Attila együttműködést ajánlott Heninek, aki ezt visszautasította. Heni milyen startégián van? A szöszikommandó éppen szétesik, Dia gyenge, Dórival összerúgta a port, Szintikét meg se említsük. Nem értem, hogy mi a francnak kellett azonnal szétkürtölnie mindenkinek, mit akart tőle Attila. Őt most saját maga ellenségévé tette, erre tényleg szükség volt?

mézescsók 2016.04.21. 14:20:59

@csincsilla72: @aloksak: Nem arra tippeltem, hogy Sanya Henit viszi ki, hanem arra a vágyálmomra utaltam, hogy inkább maradjon Diával együtt. Mert a hölgyek közül őket a legkarakteresebbeknek tartom.
Brigit akkor is kihívhatná, ha nem akarná megszívatni Gergőt, bár a dolgoknak szoktak lenni járulékos következményei. Brigi többször tett rá jelet, kölcsönösen nem becsülik egymást, van rá oka, hogy őt válassza.
Ne felejtsük el azonban, hogy nemcsak Sanya az esélyes ma este.

Chuck Νorris 2016.04.21. 14:25:16

@VV Erőlegény: ugy látom nem olvastad el :)
-> Chuck Νorris 2016.04.21. 10:27:09

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 14:54:50

@csincsilla72: Gyakorlatilag a műsor kezdete óta azt szajkózom már, hogy Heninek tettikailag (és a tettikai alatt egyfajta hitelesnek tűnő tettetést, és nem csak tattikázást értek) Attissal kellene összeállnia. Furcsa, de ezek ketten együtt nagyon erős párost alkothatnának, amelyik a férfi és a női mezőnyt tekintve is dominánssá tudna válni. Attilához igazából egy megoldási kulcsot kell csak találni, persze ez nem túl egyszerű, de szerintem létezik ilyen!

aloksak 2016.04.21. 14:55:26

@mézescsók: Én arra mondtam, hogy pontosan, hogy még az első kihívásakor mondta az, nem vinne ki nőt mert, ...... :) És nem felejtettem el, Heni is igen csak esélyes. Aztán mekkorát fordulna a helyzet, ha Attilát nevezné meg Norbi, ő meg kivinné Sanyát. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 15:08:04

@aloksak: Nem láttam még a tegnapi öfit, de nem úgy van, hogy a két legtöbb jelet kapott közül kell választania Norbinak, az meg Heni és Sanya 3-3 szavazattal? Akkor van kettőnél nagyobb merítési lehetőség, ha a második legtöbb jelölést több ember is megkapja....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 15:13:20

Nagyon remélem, hogy a jövő héten a Kutyás lesz a heti gazda. Szeretnék már ebből az emberből többet is látni annál, mint hogy szagolgatja Kongójának segglukát, és nyűglődik a nagy Ő-vel !

aloksak 2016.04.21. 15:14:44

@VV Erőlegény: Nekem úgy rémlik hogy Attilát is mondták akik közül Norbi majd megnevezi azt akit választott. De lehet félre hallottam? :D Már süket is lennék? :DD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 15:14:48

@VV Erőlegény: A női mezőnyben meg Dia érdekelne a legjobban, mint heti gazda.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 15:18:43

én is zokni nélkül hordom..nahát.

Chuck Νorris 2016.04.21. 15:40:25

@VV Erőlegény: hát ezt elés sokféleképpen lehet értelmezni, elején én is azt hittem hogy a két leggyengébb közül kell választani de ugy tünik a "két legtöbb jelölést kapó" kitételben a 2 az nem a játékos számára utal hanem a jelölésre. értelemszerüen ha vki 2 szavazatot kapna, a többi meg egyet akkor bárkit lehetne párbajra küldeni. érdekes mindenesetre

Chuck Νorris 2016.04.21. 15:42:54

én arra leszek kiváncsi 5 embernél mi lesz. mert az akkori párbajnál az 5. nek kiesö megjelöli a hetigazdát az értelemszerüen döntős, mivel a köv héten 4 embernél már nem kap jelölést.

Chuck Νorris 2016.04.21. 16:27:27

@PeniValdes:
hát van 5 ember - 1 hetigazda 4 paraszt, a 4 paraszt közül ketten párbajoznak egyik kiesik. a kiesö megnevezi a hetigazdát a maradék 4 ember közül. mivel a hetigazda nem kaphat és nem adhat jelölést csak kiválaszt, már benn van a legjobb 3 ba (a döntöbe) mivel biztos hogy ö nem megy a 4 közt párbajozni :)

nosce 2016.04.21. 16:33:45

@Chuck Νorris:
ilyenkor az a csavar szokott lenni, h nincs védettség :)

Puncylla 2016.04.21. 16:38:36

@Chuck Νorris: hol van az még? addig rengeteg vadonatúj szabályt lehet kreálni, aszerint, hogy ki az az 5 ember

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.04.21. 17:08:47

Olyan verseny kéne hogy az essen ki aki a legkevésbé választékosan tud kurva anyázni.

aloksak 2016.04.21. 17:22:11

@Mr Eggs: :D @nosce: Igen várhatóan akkorra ez lesz a szitu. Itt vajon nem lesznek "sztárvendégek" az utolsó szakaszban? Mint a VV-kben anno? Mondjuk Szilveszter és András gazda beköltözhetne. :D

nosce 2016.04.21. 17:40:39

@aloksak:
sztem bemehet sztárvendégnek mmkk Pityu és vadembernek meg kéne rendesen lovagolni :)

aloksak 2016.04.21. 17:45:23

@nosce: Azt mondod? :D Lehetne ez is párbaj feladat, Pityu lovaglás. :D

perszepolisz 2016.04.21. 17:46:56

Gergő mester benn van még? Vagy csak végleg betujult?
Azon gondolkodtam, hogy vajon, ha most lenne a döntő, akkor a nézők kivel nyeretnék meg a játékot? Egyáltalán mi alapján döntünk? Én most biztos nem az alapján döntenék, hogy ki mennyit, meg hogy dolgozik, meg ilyenek, hanem hogy kinn lehet jelenleg a legtöbbet röhögni. Ezek pedig nálam Gábor és Sanya.
Kíváncsi vagyok, hogy a lakók benn mit gondolnak erről? Azt hiszik, hogy a konfliktus kell, vagy a jó munkamorál, vagy mi?

Alajka Bal 2016.04.21. 17:47:06

Lassan eljön az idő, hogy szinte midenkit utálok :)
Heni : bár jókat mond, de olyan irritáló módon és hangon, hogy szívesen a gerendába verném a fejét majd oda is szögelném 1 100as szöggel
Brigi: a nyávogó orrhangjával és a leharcolt arcával kegszívesebben felrúgnám
Cinti : borzalmas hangon mindenit fikáz ha megmondják az igazat : hülye lusta kurva
Dia: bunkó prosztó nő, már a mellét is csak füldugóval fogom meg !

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 17:58:24

@aloksak: Egyébként szerintem Sly Oscar díjasan hozza a szerepét, nekem nagyon tetszik, jobb, mint a műsorvezetők. Amúgy Sly simán lehetne a Farm műsorvezetője is sztem...

aloksak 2016.04.21. 18:01:18

@VV Erőlegény: Az elején azért látszott hogy nem igazán volt nagy kedve hozzá, de azóta belerázódott. És igen, most már jól hozza a szerepét. A végén lehetne akár HetiGazda is. Azzal a feladattal, hogy jól fingassa meg a csapatot. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 18:04:26

@perszepolisz: én haszon alapján döntenék,nevetni máson sz6oktam..igazából a 2 kombija a legjob

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 18:08:59

@PeniValdes: Helló Penni, szóval azért találtak meg, mert filigrán szemüveges vagy/voltál? Furcsa, mert ma a szemüveg nagy divat lett...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 18:14:00

@VV Erőlegény: pontosan,ma már se filigrán,se szemüveges:)
de akkor igen,ott álltam a lapos hasammal,meg a hosszú vékony lábammal,míg a többiek már cicisedtek

alkalmi nyúl 2016.04.21. 18:16:23

@Alajka Bal: :DDD es a pasik? Arrol is olvasnek velemenyt.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 18:17:45

@VV Erőlegény: ez nem vicces:)
ténylegelég nyeszlett voltam

alkalmi nyúl 2016.04.21. 18:22:05

@VV Erőlegény: jo paros lennenek, de Attila nem eleg megbizhato szovetsegesnek szerintem, az idejbajossaga miatt. Heni szerintem nem bizik benne es osztonosen valmiert a nokhoz vonzodik, pedig igen, pasival jobban jarna. De ok mast latnak bent mint mi itt kint. :(

alkalmi nyúl 2016.04.21. 18:23:21

@PeniValdes: Alajka Bal-tol. De akar barkitol, toled is :)

Puncylla 2016.04.21. 18:31:27

@Alajka Bal: ezek szerint Dórit nem utálod

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 18:36:00

@alkalmi nyúl: pasik:)
Attila..nekem továbbra is kissé hirtelennek tűnik,aki most jött be a mezőről,ami részben előny, tekintve hogy kint vannak a pusztán,másrészt hátrány,mert nincs egyedül.egyébként nem fektetném meg,nem szeretem a hosszú hajat pasiban.
Gábor...biztos vicces,meg minden,de őtsem fektetném meg...
Gergő: él még? tutyumutyi...nem jön be
Norbi: erőszakos,diktátor,nem kell
Sanya: kellemes hangszíne van,de őreg. őT sem

alkalmi nyúl 2016.04.21. 18:42:35

@PeniValdes: :)) megfektetni egyiket sem, brrr
En nagyjabol egyforman nem birom oket. Mindegyikuk eroszakos, nem okos es nem is vicces. En a humoros, intelligens, okos pasikat birom. Akiknek helyen van az onertekelese, de nem nagykepu, rendesen banik a nokkel es nem akarja a foldbe dongolni oket, nem masodlagos lenyek szamara. De ugyanez igaz a ferfi tarsaira is. A kigyurt izmok es nagyotmondas sajnos ezeket nem helyettesiti. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 18:43:43

@alkalmi nyúl: ja én is kitudom magam gyúrni,meg tudok pózolni..ha akarnék,oszt mégsem leszek férfi

alkalmi nyúl 2016.04.21. 18:46:59

@alkalmi nyúl: na persze vannak nok akik kierdzoszakoljak az agressziot a pasikbol, ez ketsegtelen. Pl Sanya szerintem alapvetoen nem taho a nokkel, de Szinti es Heni mar megutottek nala azt a szintet amikor mar gorombasagokat mond. Attilanal ez a szint alacsonyabban van. :) Norbi teljesen gyoker a nokhoz es okkel. Az a fajta amiz meselt. Meghagja egy fatoveben aztan szevasz. Ez az en nem viszek not duma is azt mutatja, h a noket gyengebbnek es alacsonyabb rendunek tartja maganal, nem a tiszteletrol szol.

Cimili 2016.04.21. 18:48:09

@aloksak: Mekkora ötlet! :) Remélem olvassák a szerkik is a HV-t.

alkalmi nyúl 2016.04.21. 18:48:32

@PeniValdes: igen, es a nematalakito mutet is bonyolultabb :)

aloksak 2016.04.21. 18:49:49

@Cimili: :) Beugrott. És nem nagyon tudnának lázadni, mert már célegyenesben lennének. :D Szóval tűrni és tűrni kellene nekik. Lehetne jókat röhögni. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 18:52:05

@alkalmi nyúl: Azt adom, hogy nem megbízható, de úgy vélem, hogy amennyiben érdeke fűződik hozzá, akkor jó alkalmi szövetségessé lehetne tenni jó néhány körön keresztül, csak egy picit alá kellene Heninek játszania. Alapvetően én nem szeretem, ha valaki a reality vonalon a tuja síkon mozog, tehát ha lenne szimpatikus, vagy jó teljesítményt nyújtó aktív szereplő azt sokkal jobban értékelném, mint a Kutyás hallgatását, és Dóri centrális erőtér elfoglalását (bár utóbbi azért így is tiszteletreméltó számomra). Azt szeretem tehát, ha valaki az aktív , és ha kell megosztó síkon próbál befutni, mert ez a legnehezebb, de egyben a legszórakoztatóbb is. Ebből a szempontból Heni párja a férfi mezőnyben Attila, vagy Sanya lehetnének, de én az őstuskósága ellenére inkább Attilát választanám Heni helyében, mint a ravaszkodó Sanyit, viszont Heniben nem érzem az ehhez elegendő női empátiát, gógyit és belső erőt!

alkalmi nyúl 2016.04.21. 18:58:11

@VV Erőlegény: egyetertek tulajdonkeppen. Heni keptelen megszabadulni a szemelyes ellenteteitol. Ha ezt felre tudna tenni Attila valoban jo lenne. De erre noncs sok eselye. Amugy Attila miert nem Norbit kerte h kuldje ot ki. Nem lehet? Es ha annyira meg akarna szabadulni Diatol, maga is megtehetne. Ez is sunyisagra vall es Heni csak ezt a felet latta.

aloksak 2016.04.21. 19:03:09

Na Attila is benne van nagyon a pakliban. Norbi erősen gondolkodik.

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:04:02

NObri Attilán gondolkodik mint kiválasztott, kikéri tarzan brigi és klasszanyukadóri véleményét

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:06:04

Heni már tartja a kezét a kendőért, meg is kapja.

aloksak 2016.04.21. 19:06:27

Norbi nem merted. Papír huszár.

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:08:45

Basszus, Gábor meg Sanya a malactápszert issza kondizáshoz

Zephyrous 2016.04.21. 19:09:10

A gyúrósok felzabálják a malacok elől a tápszert, ez kész :DD

csincsilla72 2016.04.21. 19:10:11

Heni most már nonstop irritáló. Ha Sanyát viszi, akkor megy haza.

Zephyrous 2016.04.21. 19:10:58

A 3 lusta gráciát (Dia, Heni, Szinti) jó lenne kiszórni, túl sok bent a nő.

csincsilla72 2016.04.21. 19:12:00

@Zephyrous: Végülis... a malacka is jól nő tőle:-)

lac64 2016.04.21. 19:12:06

@aloksak: Miért papírhuszár?

lac64 2016.04.21. 19:14:41

@aloksak: Tök mindegy, ha Attilát választotta volna, akkor meg az lenne a mondás, hogy mással akarja eltakaríttatni, mert fél tőle

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 19:15:02

@lac64: Nem papír huszár, de nagyon gyenge stratéga. Ha Attilára teszi a kendőt megszabadul egy férfi ellenfelétől, mert nem hinném, hogy Attis kihívta volna Diát...

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:15:57

hát én is annak drukkolok aki vicces , most a két legnagyobb ütödött Gábpr és Sanya, a csajok unalmasak, és idegesitöek, a fiuknál még Gergő esetleg feljöhet, de a 2 bumburnyáknak már nem fogok drukkolni sztem :)

aloksak 2016.04.21. 19:16:29

@lac64: Az a baj, hogy mivel a többiek tartanak Attitól, senki nem meri majd párbajra küldeni. Majd figyeld meg. Szépen be fog masírozni a döntőbe, párbaj nélkül.

aloksak 2016.04.21. 19:17:39

Sanya a malactápot issza. :DDDDDDD

aloksak 2016.04.21. 19:19:39

Fúúúújjjjjjj Attila :DD

csincsilla72 2016.04.21. 19:20:52

Gábor meg a szavak:-))))

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:21:28

a Filozofus és Mr Budapest rákap a malactápra, nehogy ök is a 2x-ére duzzadjanak egy hét alatt :)

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:22:07

majd jól telefingják töle éjjel a körletet

csincsilla72 2016.04.21. 19:23:49

@Chuck Νorris: A malacok meg tüntetést szerveznek:-))

csincsilla72 2016.04.21. 19:29:22

Henit nem lehetne 2 percre korlátozni??
Gáborunktól megkaptuk az akadémiai székfoglalót is. Nagyon bírtam:-))

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:29:24

Gábor forradlami találmánya: kecskefejő folyósó. Mekkora arc.

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:30:27

@csincsilla72: Szegény Gábornak tuti kevés a fejadadag, mindig ö kapargatja a lábos alját, már megfigyeltem. Szóval én nem sajnálom töle azt a kis tápot :)

Zephyrous 2016.04.21. 19:32:04

Bírom mikor Gábor üres tekintettel a semmibe mered, mintha "gondolkodna", közben a szája nyitva, már csak a nyálcsorgás hiányzik... :D
De szépen levezette, hogy a malactáp tele van emberi fogyasztásra alkalmas fehérjékkel és vitaminokkal, mintha ő valami vegyész lenne, aki tényleg tisztában van a táp pontos összetevőivel :D

Cimili 2016.04.21. 19:36:30

@Zephyrous: Gábort én is nagyon bírom, szórakoztató fazon. Sanya is kezd feljönni a kedveltségi listámon.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 19:36:55

@aloksak: Ha ez így lenne, hogy Attila párbaj nélkül masírozik be a döntőbe, akkor tőlem látatlanban megkapta a fődíjat. A látatlan alatt azt értem, hogy bárki lesz is benn ellene a hármas döntőben, mert az egy óriási taktikai bravúr lenne tőle. De biztos, hogy lesz párbaja, legalább Norbi ellen!

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:40:09

annyira kínosak ezek a "jön a bótos és megveszi a zárut" jelenetek

sixx · http://comment.blog.hu 2016.04.21. 19:41:05

heninel elviselhetetlenebb szereplot nem sokat lattam, pedig 2000 ota nezek kibaszott reality musorokat.

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:42:12

Vajon mi a cucc sorsa amikor "elviszik" ? Elássák a trágyadomb végében?

aloksak 2016.04.21. 19:43:26

@VV Erőlegény: Meglátjuk. Ha vesztek, küldök egy hatos pakk sört neked. :) ;)

csincsilla72 2016.04.21. 19:45:46

@Schlomo Goldberg: próbálnak áutentikussak lenni:-))

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:46:33

Gábor nem tudja milyen egy gyári fejőfolyósó. Nagyon pontosan kéne megépíteni, de még nem látott ilyet, mondja. De a kecskék olyan rafináltak hogy kiemelik a lábukat, rugdosnak.

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:47:01

ezek a Gábor riportok elég mókásak :)
amugy nem buta ö csak nehezen fejezi ki magát :)

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:47:59

@Chuck Νorris: meg az a baj hogy nem a felvilágosodásrol kérdezik

csincsilla72 2016.04.21. 19:48:20

rápróbálják a kecskére a folyosót.-))

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:49:17

a tögy a hibás, bekavart a nagy kecskefejőgépbe :)

aloksak 2016.04.21. 19:51:08

Gábor beszél a kecskékhez, mintha értenék. :DDD

aloksak 2016.04.21. 19:52:29

Saját kútfejből.... :DDDD Gááááábor

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:52:57

Lehet hogy hagyom az egészet aztán csinálok egy kis sámlit .. Gábor bazzz, ez állat

Chuck Νorris 2016.04.21. 19:54:22

ez elég jó adás volt, végre a vicces emberek többet voltak a központban

Schlomo Goldberg 2016.04.21. 19:55:04

Anikót azért beterelném a kecskefolyósóra, a kettes állásra. Aztán kútfőből.

Cimili 2016.04.21. 19:56:07

Gábor szerintem benne lesz a végső 3-ban. :)

Zephyrous 2016.04.21. 19:56:56

@Schlomo Goldberg: A kis sámlinál én is besírtam :D Nagyon jól idézhető beszólásai vannak :D

Cimili 2016.04.21. 19:57:45

@aloksak: Attis is beszél mindig az állatokhoz.

Cimili 2016.04.21. 19:58:35

@sixx: Elég idegesítő tud lenni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 20:00:57

@aloksak: Ne bakk, te most arra fogadtál velem, hogy Attila szerinted párbaj nélkül fog a 3-ba jutni? Már küldheted is a 6-os pakkot, de rendben itt mindenki előtt én meg felajánlok fogadási tétnek egy üveg Hungária extra dry pezsgőt (csak azért nem sört, mert nyilván egy sörgyárban dolgozol) :-)

Cimili 2016.04.21. 20:01:49

@Cimili: Próbáltam neki szurkolni, még is csak HV lakó volt, de egyszerűen nem megy.

aloksak 2016.04.21. 20:04:55

@Cimili: Tudom. :D De arra értettem, hogy állj, ne menj tovább, meg hasonlók. :D Legalább van min nevetni. :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 20:14:27

Heni a legszarabb létező stratégiát választotta az elmúlt napokban, amikor a futottak még szöszikommandőhoz csatlakozott. Attila számtalanszor felajánlotta neki a szövetkezés lehetőségét, annyit kellene tennie kiinduláshoz, hogy kihívja az 50% verhető Diát. Ehelyett még Szintivel is most kezd el szövetkezni, így nagy valószínűséggel Sanyát fogja kihívni (bár még nem zárnám ki, hogy az utolsó pillanatban mégis csak Szinti lesz belőle), akit csak akkor tud megverni, ha a szerkik is akarják egy Henire igazított párbaj feladattal....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 20:19:31

A műsor eddigi legnagyobb problémája számomra, hogy semmilyen taktikai meglepetéssel nem szolgál. A játékosok lépései teljesen kiszámíthatóak. Eddig minden történést gyakorlatilag 80%-os valószínűséggel 10 napra előre ki lehet találni, néhány napra előre meg 90%-ra. Az eddigi legnagyobb taktikai meglepetést Sanya okozta azzal, hogy az utolsó párbaja után elkezdett dolgozgatni...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 20:24:17

@Schlomo Goldberg: Nem az a kínos, hanem az, hogy Norbi komolyan elhiszi, hogy alkupozícióban van. :-)

perszepolisz 2016.04.21. 20:45:27

Amúgy nincs ezzel baj (mármint, hogy nincs taktika). Ehelyett ez a műsor hoz néhány valóban szórakoztató figurát (Gábor és Sanya), meg egy kis "állatokat". Simán megteszi ez így tavaszra. Tavasszal ugyanis egyébként se lehet nézettségi adatokat dönteni.
Kétségtelen azonban, hogy az élvezeti értékhez a hogyvolt.blog kurvasokat tesz hozzá.

xukxuk 2016.04.21. 20:48:19

Meg kell figyelni azt amikor a kamera premier plánban mutatja az arcokat ha elég közel van akkor sok mindent ki lehet belőle olvasni. Például a szőke aki most megy verekedni ,vele nem sokáig bírnám egy fedél alatt. Beleköt még a jégverembe is. A vékonykák még elmennek kategória. A professzor nő (optikája van) , még belefér a normális kategóriába. A faszik nem érdekelnek különösebben. A ricsés gyerek túl játszik mindent. A bájgúnárok csak egyék a tápot. A mongol beütésű pedig komp akart lenni és...............

Igaza van itt valakinek , hogy a kutya a király.

alsophila grahami 2016.04.21. 20:50:27

Vivike a szomszédban (rtl2) főzikél Bencusnál, lol! xD Most még csak ellendrukkerkedik, de a reklámszünet után ő jön élesben... ;)

Cérnahuszár 2016.04.21. 21:09:28

@xukxuk: "A bájgúnárok csak egyék a tápot."
ezen szétröhögtem magam XDD
eddig nem néztem, ma szöktem fel ide visszaolvasni, meg tájékozódni videó ügyben
az a videó lekoccoltatta velem a billentyűt, amikor értekeztek róla hogy milyen jó :DDD
bakker a faszik mindenre képesek

csincsilla72 2016.04.21. 21:16:59

@VV Erőlegény: Heninek nincs stratégiája. Illetve van: mindenáron képernyőre kerülni. Csak sajnos eltévesztette a rendezvényt. Ez nem a VV, nem minket kell meggyőznie, hanem a többieket, hogy megéri őt nem kib.szni onnan.

alsophila grahami 2016.04.21. 21:17:51

@VV Erőlegény: Én már leírtam vagy két hete, hogy nincsen neki kutyafa**a taktikája sem, egy az egyben Knap Attila egykori VV-s taktikáját próbálja klónozni, de nagyon benézte ezt a dolgot, egyrészt, mert ez itt nagyon nem a VV, teljesen másféle játékstílus kell ide - ahogyan már sokan leírtátok: itt simán meg kell húzódni, a párbaj-szituba kerülésnek még a kósza gondolatként való felröppenését is gondosan el kell hessenteni a játékostársak fejében - ezt Dóri csinálja pl. jól, ill. Akadémikus barátunk (új kedvencen) Gábor; de emellett igen, húzni kell az igát a többiekkel, és nem árt ügyesen egyensúlyozva azért a társaság aktív tagjaként néha szórakoztató oldalunkat is érvényesülni hagyni, és/vagy korrektségünket megmutatva potenciális szövetségesként is megnyilvánulni, hogy számoljon velünk, aki szövetségest keres, és így tovább, és így tovább... egyszóval, ez egy komplexebb játékot megkívánó reality, mint a VV, ide pont nem jó se a tujulás, se a Knap-féle konfliktusgerjesztő, össznépi gyűlölködésre építő stratégia, és akkor még arról nem ejtettünk szót, hogy Heni sajnos valami iszonyatmód ellenszenves karakter már önmagában is - a metakommunikációja, a beszédstílusa, a folyamatos rikácsolása, a vicsorgásai, és minden, de tényleg minden... úgy rossz az egész, ahogy van, ő nem alkalmas social-game alany, ez van. És a látvány, basszus.... én próbálok nem figyelni rá, de az idő előrehaladtával egyszerűen képtelenség nem észrevenni a rettenetes hajviseletét, meg a groteszk szemöldökét, ami kb kétharmadától az eredeti szemöldökvonala fölé van rajzolva, őt idézve: szánalomra méltó - ja nem, bocs: szánalmas... és ha már: azok a szövegpanelek, amiket folyton ismételget; kb Alekoszra hajaz velük, aki úgy akart intelligensnek látszani, hogy bemagolt egy rakat szövegpanelt, és azokat variálta mindig, minden szituban, ha odapasszolt, ha nem. Na de ő legalább vicces volt, Heni nem az. Inkább irritáló, nagyon-nagyon.

És szerintem erre már a szerkik is rájöttek, és meneszteni fogják, hívjon ki bárkit. Akár Szinit is - mert vsz őt fogja, hiába nagy az arca, végül biztosra akar majd menni, és a - mind fizikálisan, mind mentálisan - leggyengébbet választja majd, csak figyeljétek.

Perspektíva 2016.04.21. 21:19:21

@perszepolisz: Korábban Brigi volt a kedvenc. Már nem?

alsophila grahami 2016.04.21. 21:26:37

@csincsilla72: Ez nem volt még itt, amikor elkezdtem írni, bocsi, de végül is örülök, hogy egyet gondolunk ;) És azzal még ki is egészíteném magam, hogy nem csak hogy Heninél van zéró stratégia, de olyan, hogy "szöszi kommandó" sincs, és nem is volt soha, csak idevizionálták néhányan, mert szívesen láttak volna végre egy működő reality-s nőszövetséget, de sajnos ahogyan eddig se, úgy most se létezett ilyen, amit mi sem mutat jobban, mint hogy képtelenek akárcsak egyszer is összhangban kiválasztani, teljes káoszban, az egyeztetés leghaloványabb jele nélkül szavazgatnak ad hoc jelleggel, kinek ki éppen az ellenszenves a játékban; rendszernek, értelemnek nyomát nem látom, sajnos - a mai öfiben láttam először, hogy Norbi próbál egy négyes szövetséget összekalapálni Dórival és a kutyás házaspárral, de eddig ez volt a max...

alsophila grahami 2016.04.21. 21:28:20

Ja, közben meg fitnesz-Vivike megnyerte a mai főzős fordulót, és holnap meg VV-Dani (igen, ő, a 7-esből) lesz az ellenfele ;))

xukxuk 2016.04.21. 21:31:00

@alsophila.grahami: Ha vékonykát viszi, akkor fogalmam sincsen mit találnak ki, hogy a 40 kiló nyerjen, talán állva pisilés ki tud messzebbre alapon, vagy ülve szotyolázás esetleg távolba merengés. Talán egy akadályfutás vagy bak ugrás?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 21:31:28

@alsophila.grahami: Vivi sokkal jobb volt ebben a műsorban, mint a Farmban!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 21:32:35

@alsophila.grahami: Heni tipikusan az a személyiség,akit csak az tud kedvelni,aki tényleg ismeri. Nekem mindig sok volt,bár lehet,hogy én vagyok túl visszahúzódó

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 21:33:27

@xukxuk: vagy fáramászás..abban a 40 kg előny

xukxuk 2016.04.21. 21:33:42

@Cérnahuszár: Szerintem az egész csak kitaláció , nem hiszem el, hogy az agg gúnár ilyen ökör lenne. A másikról már inkább el tudom képzelni , ott már a koksz begőzölte a tekervényket.

alsophila grahami 2016.04.21. 21:35:08

@perszepolisz: Igen, Gábor és Sanya valóban hozzák a szórakoztató karaktert, és is szakadok rajtuk, nem hittem volna az elején, de a második párbaja óta nem csak elviselem, de szurkolok is Sanyának, Gábor is új kedvenc, amióta többet mutatnak az akadémiai székfoglalóiból; Dóri az elejétől szimpi, és a kutyás embör is (felette jó formájú fickó, na!;) Dia viszont a leghatározottabban kuka az utóbbi hetekben; mármint nem csendes, hanem részemről offos, minden szimpátiám - és reményem, hogy valaha szerethető lehet még - elveszett sajnos, nagyon negatív lett mostanra. Norbi meg szimplán sok, túlpörög minden szinten.

perszepolisz 2016.04.21. 21:36:26

@Perspektíva: Nem, a műsor az elmúlt héten átment egy langyos délutáni matinéba nálam. Nincs semmi tétje, totál érdektelen a végkimenetele és ezért gondolom azt, hogy itt most már az a "szimpatikus" aki legalább vicces. De azt azért tartom ,hogy Brigi az eddigi legjobb hetigazda. Őt utálták a legkevesebben a végén és szerintem ez - na nem nekünk, inkább a benntlakóknak - fontos.

xukxuk 2016.04.21. 21:36:33

@PeniValdes: Nem egészen így van ez , hanem a hasonló karakterek , akik valamilyen szinten azonosulni tudnak vele és ezek csak nők lehetnek. A pasik visítva és farkuk behúzva menekülnek.

alsophila grahami 2016.04.21. 21:36:41

@xukxuk: Én elhiszem, mert tényleg látványosan összeesett, amióta bent van, hiába no, a felfújt izomzat már csak ilyen, táp nélkül hamar összetöpped.

xukxuk 2016.04.21. 21:38:18

@PeniValdes: Ez is igaz. Tisztelt rendezőség , itt az ötlet remélem figyelnek!

alsophila grahami 2016.04.21. 21:38:35

@VV Erőlegény: Eggen... ;) Ügyes volt, és mennyivel csinibb is! Ugyi? ;)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 21:38:37

@xukxuk: én nő vagyok,aztán mégsem tudok vele azonosulni

xukxuk 2016.04.21. 21:43:40

@alsophila.grahami: Lehet, hogy bugatópor (is) van benne. Elvégre a kismalacok gyorsan fejlődnek.

Cérnahuszár 2016.04.21. 21:43:51

@xukxuk: gondolod az öregnél nem? Most gané leszek, de aki ilyen idősen akarja összeszedni a 20 milláját, hát nem egy komoly embör na. Chippendale múlt meg ilyenek...szerencselovag típus

xukxuk 2016.04.21. 21:44:16

@PeniValdes: Ezt konkrétan a személyesre értettem.

csincsilla72 2016.04.21. 21:44:18

@PeniValdes: Én is nő vagyok, de ezzel a mentalitással én sem tudok azonosulni.

xukxuk 2016.04.21. 21:45:38

@Cérnahuszár: Ott még nem olyan látványos a hatás.

alsophila grahami 2016.04.21. 21:46:43

@PeniValdes: Nyilván neki is megvan a maga szűkebb köre, akik ismerik, és bírják (tolerálják) őt úgy, ahogy van, efelől nincs kétségem, ahogyan afelől sincs, hogy a többiek ugyanígy vannak ezzel, és a tévéik előtt szurkoló barátaik ugyanígy mentegetik őket.... De ez sajnos nem változtat azon, hogy Heninek nagyon nem kameraképes a személyisége.

De gondolom, az se lehet véletlen, hogy a csendes-rendes, mindenki által kedvelt és respektált Tűzoltó is meglehetősen lehúzta a búcsúlevelében, konkrétan a színészkedését emelte ki, ha jól emlékszem... és senki nem hördült fel miatta, senki nem értetlenkedett, vagy védte meg... ez megvan? Ő közvetlen közelről élvezhette Heni társaságát hetekig, csak sikerült a real karakterét meglátnia.... nem-e?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 21:46:57

@perszepolisz: Még egyszer mondom, hogy a Kutyásra, illetve Diára nagyon kiváncsi lennék hetigazdaként. Dórit, azt hiszem, hogy tudom, hogy hogyan működne, Szinti nem érdemli meg, bár mondjuk lehet, hogy mókás lenne nekünk (viszont katasztrófa a Farmnak), mint ahogy Gábor is, ahogy kiadja az utasításokat, Heni esetében szerintem ugyancsak nagy össznépi rikácsolás lenne.

Cérnahuszár 2016.04.21. 21:49:37

Így első blikkre nekem egyik csaj sem tűnik hitelesnek, talán csak dóri? aki sirdogált amalacok miatt
a többi csak hajlott gerincű, mind mentegetni akarja a gyengeségeit, inkább szájal hogy ez ne tűnjön fel, szájharcosok

perszepolisz 2016.04.21. 21:52:32

@VV Erőlegény: Én igazából valami olyasmit pedzegetek (magam se tudom azért hogy mit :D), hogy tulajdonképen nem a heti gazda határozza meg a farm életét. Nincs olyan hatalmas befolyása a nap 24 órájára. Persze mi csak egy órát látunk, amit úgy vágnak össze ahogy akarnak, de meggyőződésem,hogy a lakóknak nem ugyanazok a konfliktusai mint amit mi itt hiszünk.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.21. 21:52:43

@alsophila.grahami: ok,de van akinek szimpi ez a real karakter. bár szerintem ezzel együtt kell felnőni

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.21. 21:58:23

@perszepolisz: Nekem abból a szempontból lenne érdekes, hogy a Kutyásról gyakorlatilag nem tudunk semmit, és Diáról is viszonylag keveset (Brigiről is akkor kezdtünk el valamit megtudni, amikor a gazdahete volt). A hetigazda azért hivatalból eléggé sokat szerepel, és beszél, a saját hetében, tehát tulajdonképpen csak másodlagos számomra, hogy milyen a teljesítménye, mint heti gazda, ami fontosabb, hogy 5 hét után szeretnék már végre valamit tudni róluk...

alsophila grahami 2016.04.21. 22:03:55

@Cérnahuszár: Eh nekem se, ugyanígy gondolom, ahogy írod, mind Dóri, mind a többiek tekintetében; Briginek még bedőltem egy ideig - bár a kinti élete azért elég necc, gyanakodtam, hogy azért ő se lehet a korrektség mintapéldánya a nős pasis sztorijával -, de most a kiválasztáskor, meg utána tisztán megmutatkozott a kétszínűsége, pl. amikor Sanyával "nyugodtan megbeszélte" hogy miért rakta rá a jelét, amikor meg nem figyelt, Szintivel kiröhögte és odavetett Szinti takarásában egy laza kis "hogy dögölnél meg!"-et.... az szép volt. Jó, értem én, de innen meg akkor egyenesen következik, hogy minden ezt megelőző türelmes, mindenkire odafigyelő, konfliktuskerülő attitűdje amit eddig alakított - főleg hetigazdaként - színtiszta színészkedés volt részéről; ami hát, csalódás, na.

alsophila grahami 2016.04.21. 22:14:08

@xukxuk: Ahaha xDDD Ez jó, de talán a szerkik többet tudnak az erősségeikről és gyengeségeikről mint mi, innen kintről - lásd Gizella és a cipőfűzés-kötözés esetét, hát, annál nevetségesebb módon elvérezni azért nehezen tud egy férfiembör, azt hiszem... :D Ki gondolta volna, hogy az az elszállt majom nem képes pár botot egymáshoz kötözni...? Szóval, sztem képben vannak ők, és csak rendelkeznek A és B tervvel minden eshetőségre, hogy biztosan az essen ki, akit ők szánnak hazamenősnek... (ha másképp nem, hát majd "újraveszik";))

Perspektíva 2016.04.21. 22:29:30

@alsophila.grahami: Lassan, de biztosan mindenkit megismerünk, hogy milyen valójában. A végjáték felé haladva elhagyják az álarcukat és megmutatkozik az igazi arcuk. Már aki bentmarad. Szerintem Dóri és Gergő sem ilyen nyugodt és konfliktusmentes a való életben.

alsophila grahami 2016.04.22. 01:17:03

@Perspektíva: Azért az nem olyan biztos, ahogy a kor előrehaladtával bölcsebbé is válik az ember, úgy higgad le az indulatosabbja is; jó, nem mindegyik, de általánosságban a tapasztalat bölcsebbé tesz - Dóri hozza ezt a farmon, Gergő meg... ismertem ilyen pasit, félelmetesen emlékeztet a kutyásra - nem csak habitusra, temperamentumra, de a külső jegyekben is, kivéve a kutyanyalogatást -, nah, ő ugyanilyen nyugodt, lassú, megfontolt lélek volt, nem igazán lehetett kihozni a sodrából, és az érdekessége abban rejlett, hogy a kigyúrt, kisportolt, csupa izom külső kellő magassággal társulva éles ellentétben állt a szelíd lelkével és az intelligenciájával, szóval sok mindenre számított tőle, aki életében először találkozott vele, csak éppen filozofikus csevejre nem, mégis azt kapta, mert ő ilyen volt, és igazából élvezte is az emberek megrökönyödését, amivel reagáltak erre a disszonáns jelenségre... szóval szerintem Gergő is ilyen, bár nyilván neki is van gyenge pontja - asszem éppen ezt sikerült megbirizgálnia az első napokban cipőfűzős Gizellának, amikor volt egy kis kiabálás, de azóta sem - pedig Attisnak is szúrja a szemét a kezdetektől a srác, bele is állt párszor, de mindhiába (pl. tehén-ganajozós sztori). Egy szó mint száz, vsz nyugisak ők ketten a való életben is, de pl. Brigi már biztosan nem az, ő csak szerepet játszik a magára erőltetett nyugalommal éppen úgy, mint a türelmes "mindenkit meghallgatok, mindenkivel fair vagyok, mindenkinek segítek" attitűddel...

Anickmármás 2016.04.22. 07:05:49

A Heni Brigit fogja kivinni és teljesen mindegy ki fog visszajönni.Gergő lesz a HG ,így talán többet fogjuk látni,ha Heni esik ki,akkor talán Diát nevezi meg. Heninek nem sikerült közel kerülni senkihez,hogy finoman fogalmazzak.Ő egy hárpia aki a saját életét vágja tönkre,mert már a közelébe sem mernek menni .40+ évesen már nem fog változni.

Perspektíva 2016.04.22. 07:35:37

@alsophila.grahami: Egyetértek. Én Brigit a kezdetektől művésznőnek gondoltam. Nekem a kinti története is kitalációnak tűnik. Valahogy érdekes akart lenni. Norbinak azt mondta, hogy a beköltözés előtt még a párjával sírt. Aztán néhány nap múlva Gergővel "játszott".

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.22. 07:42:20

@Anickmármás: Örülnék az általad felvázolt forgatókönyvnek, de sajnos nem így lesz... Heni csak Sanya és Szinti között fog gondolkozni, és most, hogy Szintivel Dia révén kvázi szövetkezik paraszthajszálnyiak lesznek a különbségek, de még mindig Szintire tippelnék (viszont Sanya sem lenne meglepetés).

nosce 2016.04.22. 07:50:18

@alsophila.grahami: @Anickmármás:
Ezt jól előadtátok, de nagyon eltévedtetek, még Sixx is csak nézte de nem látta az adást :) mert aki több adásban is elviszi a műsoridő majd 20%-t az per definitionem nem lehet szar egy valóságsóban. De ha Heni kiesik akkor majd lehet fél óráig nézni ahogy attila a tehénszart lapátolja a másik fél órában meg Norbi issza a tejet Dóri kavargatja a rántást Brigi mosogat sanya meg bicepszizik a vizes vödörrel. Meg talán Gábor is elvennie 5 percet ahogy megküzd egy mondattal, mert az is csak azért vicces mert megvágják meghallgatni, élőben nagyon ütne. A farm karakterei befáradtak Attila se rohangál már reggel az állatokhoz a női szekció egy rakás szar Brigi nem dug Dia nem kanol Cinti nem leszbizik, Norbi meg egy bepunnyadt kivénhedt diktátor nak tűnik, csak Heni viszi a sót. Mit néznétek nélküle ?

Perspektíva 2016.04.22. 07:50:42

@VV Erőlegény: Nem azt mondta, hogy lányt nem fog kihívni? A fiúkat akarja megtizedelni.

,, 2016.04.22. 07:54:43

@Anickmármás: @VV Erőlegény: én is szintire tippelek, sanya bizonyította h ügyes, öngyilkos merénylet lenne kihívni. Szinti viszont tuti kieső, semmilyen területen nem kiemelkedő. Az vígasztal, h innentől viszont már nem lesz potyautas, talán láthatunk igazi párbajokat is.

Perspektíva 2016.04.22. 08:02:22

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): De most Szintivel van. Miért nem Brigi? Erősebbnek vagy védettebbnek gondolod?

Sanda.Ipse 2016.04.22. 08:05:43

@Perspektíva: legfeljebb a Kutyás bosszújától félne egy párbajon:)

,, 2016.04.22. 08:07:55

@Perspektíva: igen, Brigit erősebb ellenfélnek gondolom sokkal, súlyban talán 1 kategória szintivel, de erőnlétben nem biztos. Kitartásban, értelmi képességben mindenképpen jobb nála, plusz sokkal összeszedettebb is. Úgyhogy a leggyengébb láncszem szinti.

Anickmármás 2016.04.22. 08:12:12

@nosce: Nem lehet tudni kit visz ki és ki jön vissza , minden csak feltételezés. Azt mondod ha Heni marad kint, nem lesz veszekedés? Ez a veszekedés a só?
Jelen helyzetben annyira kitaszítottnak látom Henit,hogy azt szeretném ő jöjjön vissza most,bárki ellen.

lac64 2016.04.22. 08:12:19

@nosce: Milyen sót visz? Én már unom a folyamatos vitáit. Sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt pl. Gábor hamvába halt fejőfolyosós ötletének megvalósítása.

,, 2016.04.22. 08:12:37

@Sanda.Ipse: hát az elég nagy csavar lenne, ha szinti legyőzne bárkit, de hajrá, szeretem az ilyen meglepiket:)

nosce 2016.04.22. 08:17:20

@lac64:
ne viccelj már néznéd 1 órát gábort ahogy kalapácsolja eszetlenül a fadarabokat ? Nyilván a vita azért került be mert az volt a legérdekesebb, ha Gábor Voltaire-ről adna elő egy fullizgalmasat akkor azt tennék be, vagy Attila és Sanya lenyomna egy standup-ot akkor azt, de nem, heni mozgatja a sót az ő vitái teszik érdekesebbé a többi karaktert is. A fő karakter Attila és Heni csak meg kell nézni a müsoridőket

Sanda.Ipse 2016.04.22. 08:17:32

@Anickmármás: azért ne felejtsük el, hogy ő taszigatja saját magát egyre kijjebb. Ez nem VV. Itt igazán az (lenne) érdekes, hogy a résztvevők miképpen találják fel magukat egy számukra idegen közegben.

Sanda.Ipse 2016.04.22. 08:19:38

@nosce: ne bántsd Gábort. Remekül lehet rajta szórakozni. Igazi Fülig Jimmy tipus.

nosce 2016.04.22. 08:22:42

@Sanda.Ipse:
nem bántom, de már leirtam h azér vicces mert úgy vágják, de csak töltelék karakternek jó mert 1 óra cselekményéből lehet 15 sec vicceset vágni, az nagyon kevés egy 1 órás műsoridőre

lac64 2016.04.22. 08:23:33

@nosce: Bocs, hadd döntsem már el, hogy számomra mi érdekes. Borzasztóan unom azt, hogy Heni mindenből vitát generál. Ha ilyenre lennék kíváncsi, akkor Mónika sót néznék, ugyanis Heni nagyon sok esetben azt a színvonalat hozza.

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.22. 08:25:36

Heni megfogadta, h sóelem legyen, csak túltolja a biciklit....

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.04.22. 08:26:19

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: a legnagyobb baj, h kicsit sem szerethető. De maradjon csak bent. Cintit viheti, nem fog hiányozni.

Cérnahuszár 2016.04.22. 08:27:00

@lac64: ezzel én is így vagyok, inkább néznék poénokat, és melyik a legnagyobb bolond, mint az összeférhetetlenséget és piszkálódást.

Sanda.Ipse 2016.04.22. 08:27:02

@lac64: egyetértek. Számomra kifejezetten unalmas. A szókincse meg kimerül a "szánalmas" és "kettős mérce" sűrű alkalmazásával.

nosce 2016.04.22. 08:28:45

@lac64:
"Bocs, hadd döntsem már el, hogy számomra mi érdekes. "
ja bocs nem tetted oda h NEKED volt érdekesebb én azt hittem általánosságban beszélünk.

Anickmármás 2016.04.22. 08:33:25

@Sanda.Ipse: Minden kiválasztásnál benne volt a pakliban,érik Heni kiesése de ha lehet ne Sanya, vagy Cinike ejtse ki.

nosce 2016.04.22. 08:34:38

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll:
az h túltolta-e majd később derül ki, de mi is ezt javasoltuk neki emlékszel. Unalmas szarnak minek bemenni ? Különben már Attila is elkezdett vele szövetkezni meg puncsol neki az azért valamit jelent.

lac64 2016.04.22. 08:36:35

@nosce: Ezt írtam: "Én már unom". Ebből melyik rész utal az általánosságra? :)

Perspektíva 2016.04.22. 08:36:36

Henivel az a baj, hogy minden adásban ugyan olyan. Mindig kötekedő, vitázó, stb. Az is jó stratégia lenne, ha egy másik oldalát is bemutatná...ha van neki.

,, 2016.04.22. 08:36:47

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: én nem értem, csak az ismertség volt a célja? Az lehet h sokáig eljut, de a fődíjra nem tartom esélyesnek, éppen a viselkedése miatt.

Sanda.Ipse 2016.04.22. 08:37:15

@nosce: ha személyes ismerősötök, akkor érthetőbb, hogy minden áron véditek. Aki nem ismeri, annak viszont egy antipatikus, házsártos, unalmas nőszemély. Ha kinyitja a száját már sejthető, hogy mit fog mondani.

nosce 2016.04.22. 08:38:41

@lac64:
ezt irtad:
"Sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt pl. Gábor hamvába halt fejőfolyosós ötletének megvalósítása."
Én Gáborra írtam választ, itt melyik szó utal arra h szerinted ? :)

nosce 2016.04.22. 08:41:32

@Sanda.Ipse:
nem védjük, én csak megvilágítom más szemszögből a történéseket, akkor is ezt tenném ha vadidegen lenne ahoyg az volt sokk VV-ben. És igen @Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): nak igaza van ennek a kockázata h a háromba be is jut akkor is kevés az esélye

Chuck Νorris 2016.04.22. 08:41:58

Heni vs Szibti ki tud tovább aludni párbaj durván izgalmas lenne.

,, 2016.04.22. 08:45:33

@nosce: ha nem is nyeri meg a fődíjat, ettől még kamatoztathatja az ismertségét, pl el tudom képzelni h a kövi dzsungeles műsorba már őt is meghívják. Ez is egy stratégia, a 20 v mennyi milla helyett hosszú távban gondolkodik

lac64 2016.04.22. 08:45:57

@nosce: SZERINTEM (így ok?) rossz taktikát javasoltatok neki, ha most azt játssza, amit megbeszéltetek. Ugyanis teljesen egysíkú a játéka, ráadásul bent és kint is visszataszítóvá válik. Lehet, hogy valahogy eljut a döntőig, de ott a stílusa miatt szerintem nem fog nyerni.

2016.04.22. 08:48:14

heni nem csak sóelemként ment be, hanem nyerni is. ehhez viszont kell a végén a nézőke is. amúgy meg uncsi, h állandóan meg kell magyarázni a bizonyítványát. játszani nem jól játszik, nem ilyen tanácsokat kapott anno kint.

Anickmármás 2016.04.22. 08:49:21

@nosce: Én azt javasoltam volna neki egy kicsit legyen szerethetőbb, nem a nézőknek,hanem a bentlakóknak. Nem értem miért kell mindenért veszekednie.

lac64 2016.04.22. 08:50:18

@nosce: B*sszus, most a szőrszálat hasogatod? Az első mondatban ott volt az "én". A kedvedért írjam ki az összes mondatban?

nosce 2016.04.22. 08:51:30

@Biriksz_Krokiksz!:
nem kell semmit megmagyarázni a 20% műsoridő magáért beszél :)

lac64 2016.04.22. 08:51:54

@Chuck Νorris: Kérdés, van-e erre több napnyi műsoridő :)

nosce 2016.04.22. 08:52:55

@lac64:
nem hasogatok semmit én nem úgy értettem h arra is vonatkozik, nyilván nem azt írom akkor amit.

2016.04.22. 08:54:39

@nosce: értem és megértem én, de mennyire hasznos az a 20%? mert egyelőre csak szimpátiát veszít általa...

nosce 2016.04.22. 08:55:03

@Anickmármás:
én értem, de ezt most nem irom le, talán csak utána ha már nem lesz bent, ha még érdekes.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.22. 08:55:55

@Biriksz_Krokiksz!: de legalább beszélnek róla..vkinek az is elég....

nosce 2016.04.22. 08:56:13

@Biriksz_Krokiksz!:
és nézd meg h a sajt vaj faszom készítést is egyedül ő tanulta meg pedig városi lány ugye

Perspektíva 2016.04.22. 08:57:16

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Ez, mint hosszútávú stratégia? Ahhoz egy kicsit szerethetőnek is kellene lenni. Vagy legalább érdekesnek. Na, hát ő egyik sem.

nosce 2016.04.22. 08:57:33

@PeniValdes: @Biriksz_Krokiksz!:
szted miért kell egy negativ karakter mindig egy soriba ? :)

Sanda.Ipse 2016.04.22. 09:00:37

@nosce: egy "jó" negatív karakter mindig elmés, szellemes. Ez a nő sajna nem az.

2016.04.22. 09:00:39

@nosce: igen, az piros pont. ami viszont nem tetszik, h abból amennyit és ahogy a képernyőre kerül (20%) nem ő profitál (egyelőre) csak a csatorna (nézik, mert balhézik).
és azért a balhézás meg a tujulás között van átmenet is, még mielőtt ez lenne az ellenérv bki részéről is...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.04.22. 09:02:16

@nosce: igen vkinek annak kell lennie,bár szerintem a népszerűség jobb

2016.04.22. 09:02:45

@nosce: ;)))) nemtom emléxel-e, de pl én VVViki fan voltam XDXDXD

,, 2016.04.22. 09:03:11

@Perspektíva: próbáltam pozitív lenni:)

nosce 2016.04.22. 09:03:24

@Anickmármás:
"Én azt javasoltam volna neki egy kicsit legyen szerethetőbb,"
De a szerethetőség mindig viszonyul valamihez, egy uncsi karakternél ki nem szarja le h szerethető vagy sem ? De amyúgy persze igazad van csak nagyon nehéz a váltás pl. VV5Pettinek se sikerült, de lehet h nem is akarta

2016.04.22. 09:05:20

@Sanda.Ipse: pedig biztos az, csak azt már nem mutizzák.

Anickmármás 2016.04.22. 09:06:41

@nosce: Ha szerethető akkor a véleményét is respektálják,persze akkor kell megszólalni ha igaza van és nem közbemogyogni ezt azt.

nosce 2016.04.22. 09:13:28

@Anickmármás:
ez nem, és a keverés h a háromig a játékosok szavaznak utána a nézők sokkal bonyolultabb játék. És persze az is igaz h csak elvekről vitázrunk és csak amig ez egy lehetőség volt utána amikor tény már nem, mert ugye nem lehet.

nosce 2016.04.22. 09:14:24

@PeniValdes:
na persze mert te mindig érzed :)

nosce 2016.04.22. 09:16:11

@Sanda.Ipse:
"egy "jó" negatív karakter mindig elmés, szellemes"

vagy geci :) na off

Cérnahuszár 2016.04.22. 09:16:13

@nosce: mit gondolsz arról hogy vvEdina azért bukta a népszerűségét (sztem a játékot is mert elkezdett huzakodni a pasiért? Akkor lett negatív karakter, sokan csalódtak benne. A végjátékot meg robin nyerte, az se volt egy összeférhetetlen alak, a többit aki "hozta" a sót, lapátra tették. Az emberek mindig a szerethető /szerethetőbb karaktert választják.

2016.04.22. 09:17:27

@Anickmármás: itt tök átlagemberek vannak jobbára (az átlagot nem negatívan írtam, azaz nem kizárólag ostobenkó műcicik, meg izompisták), és emiatt nagyon visszatetsző az a viselkedésmód, ahogy leszólja a játékostársait. nem is túl kreatívan, mert nagyrészt ugyanazokat a frázisokat mantrázza.

(az vót má', h "félszerzet")?

nosce 2016.04.22. 09:17:54

@Cérnahuszár:
ez igaz, VVEdina bepasizott sztem az volt a baj

Cérnahuszár 2016.04.22. 09:20:52

@nosce: sztem az nem, az egy jó lehetőség volt, hanem az hogy nem játszotta el az elhagyott szegin lányt, elkezdett küzdeni a pasiért.

nosce 2016.04.22. 09:27:24

@Cérnahuszár:
nézd akit a kamera előtt megdugnak az soha nem fog nyerni MO-n, sztem.
de tényleg off

Anickmármás 2016.04.22. 09:27:53

@nosce:VV Edina mindenkit kikérdezett hogy mi a véleménye erről és erről, aztán visszamondta mit hallott és ezért jutott előbbre Lacinál Mondhatni egy ge.i kis besúgó volt..

Cérnahuszár 2016.04.22. 09:29:06

@Anickmármás: taktikázott, nekem tetszett hogy a nézőket is beavatta mit gondol

Cérnahuszár 2016.04.22. 09:30:34

@nosce: nem tudom, ezen még nem filóztam, lehet benne valami

2016.04.22. 09:31:22

@Cérnahuszár: az a baj, h esse feltétlenül van így, robin előtt zsinórban nyertek megosztó karakterek (attila, alek, aurélia)

most pedig kivárunk! XD

Berborosz 2016.04.22. 09:36:52

@nosce: Meg azt is javasoltátok neki, hogy szerezzen szövetségest. Nem tette. Ha szombaton nyer, akkor kíváncsi vagyok, képes lesz-e Attila szövetségét elfogadni.

Valószínűleg nyer, mert tényleg szükség van az ő negatív karakterére - most még.

Cérnahuszár 2016.04.22. 09:37:35

@Biriksz_Krokiksz!: azokat nem néztem, auréliát ismertem talán a végén kezdtem nézni a hajam égnek állt tőle, mondjuk ott egyiknek sem adtam volna
az lehet hogy az emberek megcsömörlöttek az összeférhetetlen karakterektől?

2016.04.22. 09:40:23

@Cérnahuszár: simán lehet. de korai még találgatni. (mondjuk attól még bulikahh)

sixx · http://comment.blog.hu 2016.04.22. 09:41:14

@nosce: nem azt mondtam, hogy szar, hanem azt, hogy idegesítő. nem szabadna kiesnie, az egyértelmű, ennyire nem vagyok hülye.

lac64 2016.04.22. 09:46:19

@Berber Oroszlán: Az Attilával szövetség érdekes dolog. Szerintem egyrészt azzal, hogy a lányoknak elárulta Atti ajánlatát, gyakorlatilag nem tud úgy szövetkezni Attilával, hogy ne bukja a lányok szövetségét. Másrészt arról álmodozott, hogy a fiúkat kell megosztani és egymás ellen párbajoztatni. Azt most nehezen tudom elképzelni, hogy Norbi, Gergő, Gábor és Sanya egymást válasszák, egyedül Atti, aki az előző négyesből többet is kivinne. Márpedig erősen kérdéses, hogy melyikkel szemben tudna biztosan visszajönni.

,, 2016.04.22. 09:51:39

@sixx: szerinted nyerhet a végén?

csincsilla72 2016.04.22. 09:52:46

Én viszont nem bánnám, ha az ő karaktere eltűnne. Igazából Norbi 2, abból egy is elég. Nem szórakoztató és szarkavarónak is gyenge. Egysíkú a játéka és csati sem mutat belőle többet, csak a veszekedő hárpiát.
Teljesen megértem, hogy a barinők védik és ragaszkodnak hozzá, nyilván én is kiállnék egy hozzám közel álló mellett. De így, ismeretlenül... hát, kösz, inkább ne. Most ő az a kategória, akinél egyszerűen leveszem a hangot, ha megszólal.
Negatív karakterek tényleg nem ártanak egy ilyen műsorban, de itt egy kicsit túltolták őket. Norbi, Attila, Sanya, marják egymást rendesen, de rajtuk legalább lehet röhögni. Henin nem.

Perspektíva 2016.04.22. 10:09:52

@csincsilla72: Na igen, Attis új szókapcsolatokat gyárt: " sánta retek" :)... Heni meg ugyanazt hajtogatja három hete.

tejfölbiztosítás 2016.04.22. 10:21:21

Bennem egyre inkább ennek az egésznek az etikussága merül fel, Heninek lassan nem marad nem agonisztikus-közeli megnyilvánulása, létrezdülése. Ő hallja a nevét. Nem tudom mi van még ebben a szexhiáyon kívül, de mást ilyenkor már idegorvoshoz küld a környezete. Itt meg cirkuszi majomként nézi az ország, ahogy kikészül. Ha egyszer igazán kifakad az operaénekes hangján, minden tévéképernyő bereped a vehemenciától. Igen kifejező az egész, főleg ahogy minden - bevágott - verbális kommunikációjában eluralja a hangját a sértődöttség és a hajszál híjján előtörő, vegytiszta és fékezhetetlen hisztéria. A kasztingon nyilván ezt látták elörre.

csincsilla72 2016.04.22. 10:25:57

@tejfölbiztosítás: Ez a fajta stressz mindenkit megvisel, de ez a lényege. Kiléptetik őket a komfortzónájukból és ők ezt önként vállalják. Engem sokkal jobban izgat, hogy egy nyilvánvalóan beteg embert hogy lehet beengedni. Nem Henire, hanem Attisra gondolok.

tejfölbiztosítás 2016.04.22. 13:06:40

@csincsilla72: jajj, ne már. Attila esetében nincs "de ez a lényege"? Nem vagyunk egyformán összerakva, Attila nem betegebb mint egy átlagnéző. Ebben a kontextusban és környezetben igazi showman, nélküle elég sótlan lenne a produkció. Sokadszorra és élvezhető az őrült tekintete a baltatánca után a főcímben.:D Prosztó az emberekkel, olyan környezetből jött, amilyenből, nem felmentendő írom, hanem mint tényt. Ugyanakkor ha megfigyelted, az állatok felé kiemelt empátiával és figyelemmel bír és legyünk őszinték, sokszor érdemesebbek rá, mint az ember a kicsinyes kis intrikáival. Van benne életbölcselet, jó gondolatok, tettvágy, önazonosság (nagyon fontos). Az emberekhez meg nem vezet nála kifinomult út, Gergőhöz sem tudott szimpla kérdéssel közeledni, hanem ösztönlényként kiakadt annak milyenségén.:)) Szerintem kezelhető fószer, ha valaki nem a 32 fogas amerikai mosolyra és egyéb, külsőségi manírokra bukik és azok mentén ítél, hanem gondolkodva él (ettől még nem lesz kevésbé baltával faragott a modora).

Valami azt súgja nekem, hogy Heni nem erre ment be, nem ezt vállalta, nem ilyen szintű "ezt". Valahol belül neked is? Bírom, hogy nem szorult a legtöbb emberbe annyi erkölcsi és szociális érzék, érzékenység, hogy meg ne magyarázná magának valami rémegyszerű és rémkompakt megokolással, hogy miért is jó az, amit lát. Ez infantilizmus, szerintem. Ha közelfogadásnak örvendene a végtagok levágása, te is és még jópár tíztezren ugyanúgy rábolintanának a dologra és arra is ugyanez lenne az érv, hogy hát ez erről szól, meg hát ők vállalták (hogy mi élvezhessük). Van egy pont, ahonnan be kellene kapcsolnia az emberségnek, de ha van is ilyen villogó, az igen gyakran átkonvertálódik hasonló magyarázatokba. Én ezektől élesen elhatárolódom és javaslom, te is vizsgáld felül magadban az ilyen fajta hozzáállást.

alsophila grahami 2016.04.22. 13:51:07

@Anickmármás: Az biztos, hogy én is ezt javasoltam volna neki, csakis ezt, mert ha szerethető a bentiek számára, máris az lesz a nézőnek is; de kérdés, hogy alkatilag vajon alkalmas-e erre, mert nekem nagyon úgy jön le, hogy ő alapvetően konfliktuskereső, -gerjesztő, -fenntartó alkat, aki nehezen enged el bármit (pitbull-like), mintha ebből nyerné az erejét ...

alsophila grahami 2016.04.22. 14:00:51

@nosce: Ez az ő esetében sajnos kontraproduktív, nem szeretik sem bent, sem kint, ha netán el is jutna a döntőig - amit kizártnak tartok, mert úgy nézem, a szerkiknek elég jó a ritmusérzékük, és most a nézői akaratot is mintha figyelembe vennék, szemben a VV-kkel -, szóval ha valami csoda folytán mégis bejutna a végső hármasba, innen kintről a kutya nem fog rá szavazni a közvetlen családján és baráti körén kívül, de az édeskevés lesz a győzelemhez, lássuk be... Sajnos, ahogyan Gizella-Daninak, úgy neki is abszolút negatív a megítélése idekint, és innen már nem tud vsz visszajönni - persze nem is akar, mert gondolom, fogalma nincs arról, hogy milyennek látszik kívülről.

Anickmármás 2016.04.22. 14:16:13

@alsophila.grahami: Tudod mi volt megdöbbentő? Amit Sanyi a tűzoltó írt róla,pedig nem láttuk hogy konfliktusa lett volna Henivel.

alsophila grahami 2016.04.22. 14:19:57

@tejfölbiztosítás: Egyetértek, mindenben. Pontosan ilyen, és pontosan ezért válogatták be, de hogy ez így messze nem etikus, az is biztos. Csak hogy az összes trash-reality ezekre a karakterekre épít, a sérült, pszichopata, antiszociális személyiségek üzembiztosan szolgáltatják a napi cirkusz-adagot, amiből aztán össze lehet vágni egy tuti vérnyomásemelő öfit., és a nézettség garantált, plusz a bulvármédia is megél ezekből... Aztán, amikor kijönnek a játékból ezek a - mondjuk ki - kihasznált emberkék, jellemzően háromféleképpen, vagy a három különféle variációi szerint reagálják le a kritikákat: 1./ leszarják a kritikákákat és kritizálókat; 2./ pontosan ezt és így akarták eredetileg is játszani; 3./ a valóságban ők egészen mások: vérkorrektek, őszinték, cukimukik és szerethetők, csakis a játékban voltak ilyenek, persze tökszándékosan és előre eltervezetten (ld. 1. pont)... Dani is éppen ezt adja, amióta csak meglátta a negatív visszajelzéseket, és a VV-sek esetében is ez volt a reakció, akár győztesről, akár vesztesről volt szó. Szerencsére van olyan is, akinek nem kell majd magyarázkodnia, ilyen pl Dóri, Gergő, de nyilván rájuk nem lehet trash-realityt építeni, viszont kiváló győztes-alanyok; ja, és még az olyan gyöngyszemek is, mint Gábor, akin be lehet szakadni, mégis csupa jóindulat, abszolút szerethető karakter, de ilyet a legnehezebb találni egy-egy castingon...

alsophila grahami 2016.04.22. 14:25:33

@Anickmármás: Igenigen, írtam én is ezt tegnap, de ami még ennél is beszédesebb volt számomra, hogy senki meg nem védte, de még csak fel sem hördült ezen egyik játékostárs sem, még azok se, akikhez közel áll bent, elvileg (mert aztán ki tudja, lehet, hogy rég átlátnak rajta, csak nem akarnak mindenáron konfrontálódni vele, mert akkor oda a tuja-taktikájuk;). Ez mindennél beszédesebb, csak a szerkik nem törekednek mindent megmutatni nekünk, cseppekben adagolják a a napi cirkuszt, hogy ne unjunk rá idő előtt. ;)

alsophila grahami 2016.04.22. 14:49:57

@csincsilla72: Ezzel is egyet kell értsek, az egy dolog, hogy a hangot kilövöm én is, a látványt meg kommentolvasgatással ignorálom, de tényleg szükség van egy ilyen figurára, aki öncélúan kötekszik, marja, akit éppen kipécézett? Amikor vannak más konfliktusgenerátorok köztük, akik adekvát módon, valós véleménykülönbségek, satöbbik miatt ugranak össze, nem pusztán azért, hogy képernyőre kerüljenek, vagy így próbálják kicsinálni az ellenfeleket... A hangja is azért olyan fülsértő, mert kiérződik belőle a hisztérikusság, és ez akkor jött ki a legjobban pl,, amikor a cukor miatt balhézott Norbival, és a kamera a remegő kezére fókuszált; ebből jól látszott, hogy csak magára erőlteti ezt a "leszarom" stílust, amivel a konfliktusokat kezeli, belül közben meg túlfeszültség-alert van, bármikor robbanhat (talán a szerkik is ebben reménykednek, de ez... na ez minimum inkorrekt tőlük, maradjunk annyiban).

alsophila grahami 2016.04.22. 15:07:53

@Perspektíva: Jah xDD Attissal amúgy nem lenne különösebb baj szerintem, ha vissza bírná fogni, ill le bírná vetni a mocskolódó vitastílusát, még vicces is lenne, vagyis így is az, csak keserű szájízzel nevet rajta az ember, mert a szóhasználatai nehezen felejthetők egy-egy fájtja után... sokszor éppen a szóhasználata váltja ki a hangos összeugrást, nem is az, ami miatt zúgolódott - de vsz rászólhattak a riportban, mert mostanában mintha látványosan visszavett volna ezekből, pl. a mostani kiválasztáson Diával is, hiába erőltette volna Anikó, egy-egy "ááeáh"-val lerendezte inkább, látszott, hogy belemenne, de inkább nem, hogy ne legyen gond...
Kár, hogy olyan korán lett hetigazda, mert a teljhatalom kihozta belőle az állatot, amit jobb lett volna nem megismernünk, ha ezután lenne csak hetigazda, már nem engedne meg magának ilyen szintű mocskolódást a "napszámosaival", és jóval kedvezőbb lenne a megítélése idekint, még drukkolni is tudnék neki - egyelőre nem tudok, bár szeretnék, mert kétségtelenül színes, sokoldalú figura, kell oda a karaktere, nagyon is.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.04.22. 16:23:23

@nosce: A Kutyás műsorideje a játék eleje óta a nullához konvergál mégis meggyőződésem, hogy összességében most ő kinn a legnépszerűbb!
süti beállítások módosítása