Baljós cím, mert bizony összegyűltek a viharfelhők főhősünk felett, ebben megerősít minket a német verzió is: Blinder Haß, vak gyűlölet. Tengeribeteg olvasók ezúttal előnyben, mert semmi tajtékos hullámzás nem lesz, végig a szárazföldön maradunk. Tengerpart közeli kis temetőben kezdünk Tom temetésével, a sírásókon kívül csak Baines van jelen, aki megfogadja, hogy mihelyt lesz pénze, rendes sírkövet fog csináltatni kis barátjának. Majd elindul Liverpoolba, hogy rendezze a dolgokat James Onedinnel.

Akit éppen az egyik hitelezője, Mr. Pearson zaklat, már sokadszor kéri a 2000 fontnyi tartozás rendezését, de James egyelőre nem tud fizetni. Viszont új terve van, amiből nemsokára pénzhez jut, addig még türelmet kér, Pearson dühösen távozik. Az irodába Van der Rheede érkezik és meglepődve értesül Dunwoodytól, hogy Dawkins már nem dolgozik itt. Majd félrevonul James-szel és megtudjuk, hogy az Angelus nevű barkot végül Van der Rheede vette meg 8400 fontért, mert James visszalépett a további licitálástól. Nem nyugszom, amíg földönfutóvá nem teszem, közli Onedinnel, de az csak magabiztosan vigyorog.

Baines megérkezik az Onedin házhoz, de csak Margaritát találja otthon. Az öreg kapitány teljesen magánkívül van, feldúltan meséli el a Tengeri Tajték pusztulását és Tom halálát Margaritának, aki erről mit sem tudott. Baines szerint miszter Onedin tehet a fiú haláláról, mert ha nem bánik vele olyan kegyetlenül, akkor a fiú nem szökik meg tőle és még most is élne. Margarita próbál tiltakozni, ő úgy tudta Jamestől, hogy Baines vitte el magával Tomot. Nem jutnak dűlőre egymással, végül Baines elmegy, hogy az irodában beszéljen volt gazdájával. Útközben felveszi a kocsijára Van der Rheede, a holland úgy tesz, mint aki mélyen együttérez az öreggel, és megbeszélik, hogy később meghívja egy italra.

Bainesnek nincs szerencséje, mert James közben hazament, ahol Margarita elmeséli neki a Bainestől hallottakat. James megrendül a hírtől, mert ő csak annyit tudott, hogy egy vitorlás kigyulladt a skót partoknál. Úgy dönt, haladéktalanul felkeresi Bainest, akinek most biztosan szüksége van pár együttérző szóra. Margarita javasolja, hogy utazzanak el kettesben, amint azt már régóta tervezték, James beleegyezően bólint. Szerinte legjobb lenne Hollandiába menni, ott úgyis van pár ismerőse, az odaútra szerez valami fuvart és nemsokára indulhatnak.

Váltunk Elizabeth házába, ahol a volt és a jelenlegi Mrs. Samuel Onedin beszélget. Ezt a kommunikációt persze erős túlzás beszélgetésnek hívni, Charlotte és Caroline ugyanis úgy osztja egymást, mint menő hamiskártyás a lapokat. Elbocsátottad a gyerekeim megszokott dadáját! – Mert túlságosan el voltak kényeztetve! Szeretetre van szükségük! – Akkor te miért hagytad ott őket? Én saját magam keresem a kenyeremet, te meg csak az apád pénzéből élsz! – Magadat mutogatod mindenki előtt, az meg micsoda dolog már?! És így tovább, és így tovább, végül a heves összeszólalkozás csúcspontján mindkét részről elcsattan egy-egy pofon. Catfight!! Csapásokat adunk és csapásokat kapunk, ahogy ezt Virág elvtárs igen találóan megfogalmazta. Sajnos ruhaletépés nem követi a verbális abuzálást, mert ekkor belép Elizabeth „nem tűrök ilyen viselkedést a házamban!” felkiáltással, és letépi magáról a ruhát! (Nem). Charlotte feldúltan elrohan, Bristolban van dolga, ott remek szakadt rucikat lehet kapni, ha történik valami fontos, írjanak neki, Mary néni tudja a címét, gudbáj.

Max van der Rheede ücsörög a klubban és magához hívja a belépő Samuelt. Gratulál neki az új házasságához és különleges szépségű feleségéhez, valamelyik nap feltétlenül menjenek el hozzá vacsorára, örömmel látja az ifjú párt. (Bocsánat, lehetek szemtelen? Leszek. Én inkább érdekes arcúnak mondanám Caroline-t, és bár minden tiszteletem a művésznőé, erről eszembe jutott egy vicc: Érdekes arca van; érdekes, hogy ez egy arc.) Aznap este családi vacsira gyűlnek össze az Onedinek Jameséknél, Elizabeth tréfás szemrehányással fordul bátyjához: Úgy tudom, Viktória királynő személyesen írt köszönő levelet neked a bolgár herceg múltkori sikeres hazaszállításáért, és te nem is szóltál róla, az egészről csak Daniel révén értesültem, hát micsoda dolog ez? James szerényen mentegetőzik: Hát igen, izé, meg ecet. Még az is lehet, hogy ki fognak tüntetni, ragyog Sz Sz, Margarita is büszkén mosolyog.

Max van der Rheede tovább tekergeti a csápjait, most éppen egy Betsy nevű prostinál héderel, akit már egy ideje anyagilag támogat, cserébe széles körű kiszolgálásban részesül általa. (Végül is igaza van, mégiscsak egyszerűbb ez, mint minden alkalommal Nassaura hajózni Max kisasszony bordélyába, Betsy legalább mindig kéznél (érted?) van.) A csaj azt pedzegeti, vegyen neki az ő Foxi Maxija saját kérót, és akkor csak és kizárólag őt fogja kényeztetni, a holland erre még aludna párat. Észrevesz viszont egy értékes gyémánt nyakláncot a csaj komódjában, Betsy szerint az egyik gavallérja hozta pár hónapja Londonból és megkérte, hogy vigyázzon rá, amíg érte nem jön. Tehát a cucc lopott, vonja le a következtetést Max és megkéri a lányt, adja neki kölcsönbe az ékszert pár napra, visszahozza isti bizi.

Később Max meghívja Bainest a korábban megbeszélt italra, és biztosítja az öreget együttérzéséről a hajója elvesztése miatt, ami ráadásul nem volt biztosítva, mert arra már Bainesnek nem maradt pénze. Hát ez szomorú, de én hajlandó lennék átvállalni a maga veszteségét, sőt esetleg kapitányi állást is ajánlanék, abból a fizetésből törleszthetné az adósságát, fuvolázza Van der Rheede. Már várom, hogy Virág elvtárs nyomán ő is kijelentse: egyszer majd kérni fogunk magától valamit, Baines elvtárs, de ez végül nem hangzik el, az öreg tengeri medve viszont pár nap gondolkodási időt kér, meg különben is, még vissza kell vinne pár cuccot, amik nála maradtak, Onedin hajójára.

James nagyban szervezi a holland utat, rakományt ugyan nem talált, viszont sikeresen megegyezik Jack Pendletonnal, aki az egyik legjobb hírű hajószakács, hét tengeren nincs párja, specialitása a Gundel palacsinta és a csülök pékné módra. Magának csak egy feladata lesz, hogy finomakat főzzön a feleségemnek az úton, hogy kövérek legyünk, ahogy a KFT is mondja, viccelődik James, barátságosan megrángatva a szakács übercsinos zöld sapkájának pomponját.

James felmegy a hajóra kicsit szétnézni, és ott találja Bainest, aki éppen végzett a térképek és egyéb cuccok elhelyezésével. A két ember kényszeredetten beszélgetni kezd, de James hamar a lényegre tér és őszinte sajnálatát fejezi ki Tom és a vitorlás pusztulása miatt. Baines ezen meglepődik, ő azt hitte, volt gazdája le se szarja, ami történt, pár pillanatig nem is talál szavakat, hát még amikor James kijelenti: Bűntudatot érzek a fiú halála miatt. Később Baines elmondja, hogy Van der Rheede állást ajánlott neki, úgyhogy ő és miszter Onedin minden bizonnyal külön utakon fognak járni, majd zavartan elköszön és lelép.

Alighogy távozik, két rendőr lép a kabinba, mert bejelentést kaptak és át kell kutatniuk a hajót, James azt hiszi, rosszul hall. Közli, hogy nemsokára indul Hollandiába magánútra, de azért a szervek csak végezzék a munkájukat. (Drámai pillanat, szó se róla, de ahogy a felügyelő lóbálja beszéd közben a gumibotját, arról nekem egy Monty Python jelenet ugrik be és kicsit röhögök.) A másik rendőr matatni kezd a kabinban, és az egyik térképtartóból egyszer csak előkerül a Betsy-féle gyémánt nyakék! Mivan? Jamesnek fingja, pardon, fogalma sincs, hogy kerülhetett ide az ékszer, a rendőröket viszont ez nem érdekli, letartóztatják a barkókirályt. A történtekről Sam számol be a családnak, a rendőrség szerint a nyakéket pár hónapja lopták el Londonban, közli. Mindenki döbbenten néz egymásra, ez csak valami félreértés lehet, bizakodik Elizabeth, Caroline viszont azon aggódik, hogy a lapokból az apja is értesülni fog a dologról és mit fog szólni, milyen családba házasodott be érdekes arcú leánya.

Sam a börtönben meglátogatja Jamest és együtt próbálnak rájönni, ki rejthette el az ékszert a hajón. James szerint az új szakács gyanús, rajta kívül nem járt idegen a fedélzeten, de jó lenne erről bizonyosságot szerezni, mert lopott holmi rejtegetéséért akár 14 évre is ítélhetik. De aznap Baines kapitány is ott járt, veti fel Sam, de James teljességgel kizártnak tartja, hogy az öregnek bármi köze lenne a dologhoz. Később Sam és Elizabeth ismét találkozik, Sz Sz megemlíti, hogy Van der Rheede állítólag bosszút akar állni Jamesen, lehet, hogy ő bujtatta fel Bainest, ezt viszont Sam nemigen hiszi, mert vele mindig nagyon kedves volt a holland.

A börtönben amúgy nagy a forgalom, Jamest többször is meglátogatja Mr. Dakers, az ügyvéd. Szerinte az a fő gond, hogy James bevallottan rakomány nélkül akart Hollandiába menni, ami köztudottan a gyémántkereskedelem központja, és az sem igazán mentesítő körülmény, hogy az utat már jóval az ékszer megtalálása előtt leszervezte.

Természetesen Van der Rheede nem mulasztja el, hogy triumfáljon vetélytársán, ezért először Margaritát keresi fel és együttérzéséről biztosítja, majd bemegy a börtönbe és a cella ajtaján keresztül verbálisan piszkálgatja Jamest. Kiderül, hogy többek közt az is dühíti, hogy James hagyta licitálni az Angelusra, amiről csak később derült ki, hogy jelen állapotában hajózásra alkalmatlan. James látszólag nyugodtan hallgatja a hollandot és csak annyit mond, Van der Rheede bele ne merje keverni valami módon Margaritát a kettejük dolgába, mert akkor kicsinálja. Maga még sokáig nem lesz abban a helyzetben, hogy ártson nekem, vigyorog sötéten Max.

Samuel felkeresi Bainest, aki magában tépelődik és bevallja, most már belátja, igaza volt miszter Onedinnek, ő (mármint Baines) is hibás Tom halálában. Samu elmeséli a gyémánt nyakék dolgát, Baines szerint ha Pendleton is a környéken van, akkor nem is kell tovább keresni a tettest, tuti a szakács volt az, aki jól főz ugyan, de amúgy cégéres gazember. Majd elmondja, hogy Van der Rheede nagyvonalú ajánlatot tett neki, de nem fogadta el, mert tartott tőle, hogy később valami törvénytelen dologra akarja majd rávenni. Később kiderül, hogy Pendleton időközben eltűnt a városból, így nem lehet tanúként beidézni.

Betsy kérné vissza a nyakláncot Maxtól, de a holland csak terel, ugyan minek az neked, megmondtam, hogy megőrzöm, stb. A csaj viszont gyanút fog, nem-e lehet-e köze-e annak az Onedinnek a bezárásának ehhez az ékszerhez-e? Ugyan már, hova gondolsz, dorombol Foxi Maxi, hazafelé viszont úgy dönt, ideje megszabadulni ettől a túl okossá vált nőtől. Egy elhagyatott helyen meg is állapodik valami szakemberrel, aki 50 fontért végleges megoldást kínál a problémára. Betsy így másnap már egy ismeretlen célállomás felé tartó hajón tér magához, több sorstársnője társaságában. (Ha engem kérdeztek, a célállomás Nassau és szívszerelmem Max, a rózsaszín testrészek tulajdonosa által vezetett műintézmény.)

Van der Rheede továbbra se bír magával és együttérző arcot vágva ismét felkeresi az Onedineket, de a látogatása ezúttal rövidre sikeredik. Elizabeth közli vele, tudják, hogy bosszút akar állni az öccse halála miatt Jamesen, és nyilván az ő keze van a nyakék dologban, majd a tiráda végén dúlt kebellel (ez már rég volt) ajtót mutat a hollandnak: Nem akarjuk magát többet ebben a házban látni! Max távozása után Samuel azt fejtegeti, sajnos a bizonyítékok alapján James bácsi ellen vádat fognak emelni.

Az utolsó képen Jamest látjuk, ahogy magányosan ücsörög a sötét cellában, és a jövőre gondol, ami Virág elvtárs véleményével ellentétben jelen pillanatban egyáltalán nem tűnik fényesnek.

Még két rész.