Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Fear The Walking Dead 2x01 - Monster

2016. április 12. 09:00 - Chat Géza

kepernyofoto_2016-04-11_9_28_06.png

Ugyanaz a maréknyi ember van most is a főszerepben, mint az első évadban. Nem úgy indulunk neki az új szezonnak, hogy pár, eddig teljesen ismeretlen embert akarnak bemutatni. Az van, hogy a csapat egyik fele szeli a habokat egy motorcsónakon, hogy eljussanak a yachtra, míg Travis, Madison, Chris és a muter holtteste a parton dekkol és vár az éppen gyönyörűen lenapalmozott Los Angeles festői hátterében. Megjelennek a zombik is, de azon túl, hogy sikerül az idő közben visszatért motorcsónak propellerével leszántani az egyik elő halott arcát, és ezzel az anyasorozatot is felülmúlta kreatív zombigyilokban, nem történt semmi, sikeresen kihajóztak, na. És akkor innentől formabontó hogyvoltba csapunk át, és inkább valami karakterelemzésen belül ábrázoljuk az adott rész cselekményét, amit amúgy egy mondatban el lehet intézni: Tenkes kapitánnyal tutajuztak az óceánon, aztán a főnök elkezdett nabazmegelni...

Chris - Travis fia már a parton adja a duzzogó tinédzsert, aki nem akarja otthagyni az anyja hulláját. Ez alapból egy teljesen normális dolog, de egy zombiapokalipszis idején nettó fogyatékosság és luxus, pláne, hogy ezzel majdnem megölte a faterját, merthogy a zambik azért kiértek a partra, hiába napalmozták le a várost. A hisztit a hajón is folytatja, de ez csak az apját zavarja, aki még egy tisztességes temetést is rögtönöz volt feleségének, mire Chris jön és dühből a vízbe löki a holttestet, majd állcsúcson pattintja a fatert miközben veszekednek.

kepernyofoto_2016-04-12_7_53_43.png

Alycia - Ő továbbra is a társaság lelenc gyereke, nem foglalkozik vele senki sem. Kicsit meg van zuhanva, hogy elvesztette a pasiját, na meg neki nem rágták még a szájába, hogy emnnyire para is ez a világvége szitu. Így, amikor Travis kiadja neki ukázba, hogy hallgassa a rádiót, hátha hall valamit, akkor kis gondolkodás után azért szóba elegyedik egy Jack nevű taggal, és el is árulja, hogy egy kicseszett yachton lazulnak. Sajnos nem tudunk értetek menni, hogy aztán elmenjünk Hawaiira, mondja a csaj. Semmi baj, hamarosan találkozunk, érkezik a válasz...

kepernyofoto_2016-04-12_7_52_56.png

Ofelia Salazar - Gondolkodtam rajta, hogy ő egyáltalán szerepeljen-e a felsorolásban, de végülis, tök mindegy. Igaz, hogy két mondatot szólt, abból az egyik alami visszakaffogás volt arra, hogy Nick elmagyarázta neki miként cserélje ki a kötést a sebén. Mást nem csniált. De még az óceánt se kémlelte a gondolataiban merengve. Ellenben az előző kis jelenetből azért kiderül, hpgy ő meg a herkás csávó azért majd összejönnek, hisz nincs más. Vagy ez, vagy férfertőző testvérszerelem. de ez meg nem a Trónok harca, szóval, inkább az előbbi.

kepernyofoto_2016-04-12_7_51_40.png

Daniel Salazar - A háborút is megjárt borbély keményen áll egy sörétessel a kezében, és megbeszélik Madisonnal, hogy a Tenkes kapitánnyal jobb lesz vigyázni, ezért inkább rajta tartják a szemüket. Aztán még fog egy halat, aminek köszönhetően lesz este mit kosztolni.

Madison - Travis nője, aki a sorozatban először ölt zombit (az iskola igazgatóját) most a hülyeségtől vezérelve egy tucat túlélőt is felengedni a hajóra, de Travis oltja le, hogy nem lehet, mert ki tudja milyen emberek azok. Ez a bizonytalanság aztán hamar elillan, pláne akkor, amikor Daniellel megbeszélik, hogy a kapitány nagy kópé lehet, hogy már előre bepakolt, és ennyire tudja, hogy dél felé kell hajózni.

Travis - Miután lelőtte feleségét kicsit megerősödött. Igaz, hogy zavarja Chris bedepizése, de még a hisztis fiától kapott öklösébe se remegett bele. Még a kapitánnylal is leállt vitatkozni, de belátta, ez nem az ő hajója, szóval neki itt szava nincs. 

kepernyofoto_2016-04-12_7_55_19.png

Nick - A herkás csávó a híd Travisék és a hajó kapitánya, Srand között. Sőt, utóbbival továbbra is jóban van, és amolyan life coachként terelgeti, amikor elmagyarázza neki, hogy a folyamatos cuccozás miatt kiirtotta magából a félelem érzetet, ami jó. Ezért ugrik egyből a vízbe Chris után, majd nézi meg közelebbről a nyílt óceánon füstölgő felborult ladikot, amit szemmel láthatóan szitává lőttek.

kepernyofoto_2016-04-12_7_53_55.png

Strand - Ez az én hajóm, majd én azt tudom, hogy mit csinálunk, nem veszünk fel senkit pluszban, mert a hétre már minden életmentő kvótámat kijátszottam. Ha megállunk, akkor az azért lesz, hogy kivágjak valakit. Nabasszameg! ... Jobb lesz menni, mert akik tésztaszűrőre lőtték ezt a csónakot, azok most sanszons, hogy visszatérnek. És sokkal nagyobb hajójuk van, mint nekünk.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RTB 2016.04.12. 11:26:54

vagy azért szar most ez a hogyvolt, mert lusta vagy, vagy azért, mert tényleg ennyire szar volt az első rész. Mivel láttam, asszem aza válasz, hogy ilyen szar volt. Semmi, de semmi érdekes nem történt benne.
A zombi gyilkolások a Walking Dead után egyáltalán nem ütnek akkorát, szóval itt valami mással kellene domborítani, de ezt egyelőre nem látom. Nekem az jön le, hogy ugyanabban az idősíkban játszódik az egész, mint a Walking Dead első részei és az sem kecsegtet túl sok jóval, hogy

- kamaaradráma a hajón
- Rivális csoportok küzdelme
- két dudás egy csárdában (a kapitány és Travis)
- vízben úszó és ott tökéletesen látó zombik
- hülyecsaj karakter: Alycia, aki felfedi a hollétüket
tehát sablonos elemek, amiket már láttunk a Walking Deadben is

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2016.04.12. 11:55:20

Ne kárhoztasd szegény írót. :) Az első rész tényleg ennyire szar volt.

Évadnyitóhoz képest meglehetősen unalmas volt.

Egyedül a drogos srác és a néger pali szimpatikus eddig.

Az utána lévő WD kibeszélő volt a legjobb, ahol a készítők lelkesen nyilatkozták, hogy valami új irányba terveznek menni ezzel sorozattal, ezért hamarosan nagyon hasonló lesz a Walking Dead -hoz. ???

Hát kapják be.

Azóta sem tudom megbocsájtani nekik hogy egy ilyen ígéretes témát ilyen ostoba, pofátlan nézőbecsapó módon csináltak meg.
Hónapokon át nyilatkoztak, hogy ők majd a KEZDETEKET mutaják be aztán a tényleg ígéretes első 3 rész után egy pofátlan X nappal később felirattal pont azt a rész ugrották át ami mindenkit érdekelt volna.

Akkor mostantól Walking Dead 2 - The Swimming Dead lesz a sorozat? Mert akkor nem éri meg nézni.

RTB 2016.04.12. 12:17:13

@Prof. William: én azt vártam, hogy a sorozat orvosi laborokban fog játszódni, ahol kutatják , hogy mi ez az egész, honnan indult, mi az ellenszer ,lesznek zombi kutyák és macskák, meg hangyák is. Némi love story meg személyes történetszál beleszőve, erre kapunk egy walking dead light-ot

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 14:16:32

@RTB: Ilyen is volt már... még túl sok is.

shred 2016.04.12. 14:58:55

Igazából az a kérdés, hogy ez az egész mennyire lenne érdekes, ha nem TWD márkanév alatt jött volna ki, és nem szerepelnének benne zombik, hanem bármilyen más drámai elemre húznák rá a történetet.
Gyanítom, semennyire. Annyira hihetetlenül laposan, kétdimenziósan játszanak a szereplők, mint ha kizárólag a házukra felvett jelzálog miatt vállalták volna el a melót. Még Frank Dillane-ben látok fantáziát, belőle lehet egy stabil név a tévé világában, de a többiek egyszerűen rémesek. Pedig a többség tud jól játszani, csak nem itt.

Scagnetti 2016.04.12. 15:05:58

Évadnyitónak harmatgyenge volt. Egy átlagos, félidő környékén vetített töltelékrész szintjét hozta.

Scagnetti 2016.04.12. 15:09:05

@Prof. William: "Hónapokon át nyilatkoztak, hogy ők majd a KEZDETEKET mutaják be aztán a tényleg ígéretes első 3 rész után egy pofátlan X nappal később felirattal pont azt a rész ugrották át ami mindenkit érdekelt volna. "

Nem tudják bemutatni a kezdeteket, mert az a WD leginkább logikátlanabb része. Ezek a lassú, könnyen kiismerhető és elpusztítható zombik sosem tudták volna leigázni a világot. Ezért indult a TWD is már akkor, mikor alig maradt élő ember.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.04.12. 16:34:19

Nekem amúgy az tűnt fel, hogy ezek a zombik lassabbak. De a zombik egyedfejlődése a TWD-ben is évről évre más volt. Az első évadban még csak csoszogtak, a másodikban majdnem rohantak, a harmadikban is elég fürgék és hirtelenek voltak...
Nekem nem volt bajom ezzel az évadnyitóval. A megírása miatt persze szenvedtem. Ezért választottam ezt a formát, hisz tényleg csak annyi történt, hogy hajókáztak az óceánon és két mondatban lerendeztek egy veszekedést, hogy nem vesznek fel utasokat, mert ki tudja milyen emberek, plusz itt Strand a góré... Finoman megpendítették, hogy Daniel Salazar majd szépen fellázad és ha más nem, de fenyegetőleg használni fogja a kezében pihenő sörétest.
Nekem a hangulat, az óceán és a napsütés miatt jobban bejön, vagyis érdekesebb, mint a már 6. éve az erdőben bóklászó Rickék.

RTB 2016.04.12. 21:27:12

@Chat Géza: azt nem tudom figyelted-e, de a horgászós jelenetnél igen tré volt a vetített háttér, illetve a látszott, hogy ami a hajó körül hullámzik, az nem tenger, hanem egy medence. Nagyon igénytelen volt.
süti beállítások módosítása