Ahogy az ismert klasszikus mondás tartja, nem ma fogunk leszokni a cigiről, de a piáról sem, mert megint pofán ver bennünket a BBC, ennyit előre elárulhatok. Ha az angol címből nem fognánk gyanút, tekintsük meg a németet, Der Lauf des Schicksals, a sors keze. Az ominózus összezördülés után Onedinék visszaérkeznek Liverpoolba, Baines és James között enyhén szólva fagyos a hangulat. Tom próbálkozik az összebékítéssel, de sikertelenül, James el is küldi, inkább szerezzen kocsit. A két régi (volt) harcostárs egymás tekintetét kerülve vált pár szót, hosszú időt töltöttünk együtt, így James, talán túlságosan hosszút, kontráz Baines. Végül azért kezet fognak, Onedin sok szerencsét kíván Bainesnek az új hajóhoz, a kapitány cserébe üdvözletét küldi Mrs. Onedinnek, később majd benéz az irodába, hogy elszámoljon Dawkins-szal és felvegye az elmaradt járandóságát.
James hazamegy és megdöbben az ágyban fekvő Margarita láttán, felesége igyekszik megnyugtatni, Tüdő Gyula ugyan alaposan meglátogatta, de már egészen jól van, az orvos szerint pár nap múlva felkelhet. James arcán átviharzik, hogy már két feleséget is elvesztett: Nem élem túl, ha valami bajod történik, hajol a beteghez. Margarita szerint a nyirkos liverpooli levegő nem tesz neki jót, James kijelenti, ha meggyógyul, együtt el fognak utazni valami napos helyre, a Velencei-tó Gárdonynál állítólag nagyon kellemes ilyenkor.
Eközben Tom a Tengeri Tajtékon az új fedélzetmesterrel, Connollyval beszélget, a csávó szerint a hajónak elég rossz híre van matrózkörökben, de remélhetőleg Baines kapitány kötött rá biztosítást.
James az irodába megy, ahol közli Dunwoodyval és Dawkins-szal, hogy az elefántcsont szállítmányon elért tízezer font nyereséget egy új vitorlásba tervezi befektetni: az Angelus nevű barkot nézte ki magának. (A szinkronban következetesen bárkát mondanak, de jobb, ha tudjuk, hogy a bark háromárbocos hajótípus, az első és a főárbocon keresztvitorlázattal, a hátsó árbocon élvitorlával.) 8 000-ért kínálják, de James hajlandó 9 000-ig is felmenni, ha az árverésen úgy alakul. Dunwoody bizalmasan megsúgja, milyen lepukkant helyeken járkált Mrs. Onedin, nem csoda, ha olyan beteg lett, a kocsit is elküldte és gyalog mászkált a nyomornegyedben, azért ázott meg annyira. Én javasoltam neki, hogy ismerje meg Liverpoolt, oltja le a barkókirály a tojásfejűt, majd átnézi az új fuvarajánlatokat. Dawkins a legnagyobb haszonnal kecsegtető viszkiszállítmányt ajánlja, Islay szigetéről Liverpoolba, ráadásul a szállítmányozási ügynök kifejezetten a megbízható Baines kapitányt kéri a fuvarhoz. James hűvösen közli, hogy Baines önállósította magát, már nem az Onedin Társaság alkalmazottja, a két D betűs irodaszolga csak pislog.
Baines a kikötői felügyelővel, Mr. Hobbs-zal átnézeti a hajót, minden rendben, kifutásra alkalmas, már csak rakományt kellene találni. Az öreg elvonul az irodába, ahol Dawkins leszámolja neki az összes járandóságát. Majd halkan felhívja Baines figyelmét a viszkis ügynök ajánlatára, ami ráadásul rendszeres szállításra vonatkozik, nem csak egyszeri útra.
James betegápolóként finom borjúvelővel eteti Margaritát, bár úgy nézem, ő közben többet halózik belőle, mint a beteg. Margarita kijelenti, náluk a betegnek fűszerekkel összekevert papayát adnak, nem ilyen nehéz kaját, James viszont nem érti a problémát, de hát ez nagyon finom, hajtogatja. Margarita inkább témát vált és arra igyekszik rábeszélni Jamest, a régi barátságra tekintettel engedje át a viszkis fuvart Bainesnek. Majd Charlotte kerül szóba, aki időközben elvált Samueltől és jelenleg Mary nagynéninél lakik, de még mindig nem tett bemutatkozó látogatást Margaritánál. Elizabeth érkezik, aki arra emlékezteti Jamest, hogy másnap lesz a William Frazer vízrebocsátási ünnepsége, öltözzön ki szépen. James nem túl lelkes.
Az irodában Tom összegyűjti Baines kapitány térképeit, hogy magával vigye a Tengeri Tajtékra, egyúttal megköszöni Dawkinsnak az infót a viszkiszállítmányról. Belép James, aki elképedve hallja, hogy Tom nemcsak hogy társtulajdonos lett, de még el is akar utazni a Tengeri Tajtékkal Skóciába. Jól felhúzza magát és emlékezteti Tomot a tengerésztiszti tanfolyam elvégzésére kötött szerződésre, amíg az érvényben van, addig Tommal ő rendelkezik, úgyhogy máris készüljön Swansea-be egy kis szénrakodásra. Ja, és tulajdonosi részesedését is adja el mielőbb. Tom duzzogva elvonul, persze egyenesen a kikötőbe, ahol Bainesnek azt mondja, Onedin beleegyezett, hogy kihajózzon a Tengeri Tajtékkal. (Zárójel: Swansea egyik ismert szülötte Catherine Zeta-Jones, innen is hódolatom küldöm a mélyen dekoltált művésznőnek.)
Jameshez Max Van der Rheede érkezik, aki nadrágjába nyúl, előveszi és lazán belóbálja Jamesnek… azt a tízezer fontról szóló adósságlevelet, amivel Samuel fizetett neki a New York-i raktárért. A fizetési ígérvény esedékessége a következő nap, ráadásul a holland azzal is tisztában van, milyen nehéz anyagi helyzetben van a barkókirály. James dühében majd felrobban, de aztán kijelenti, holnap fizetni fog. Dawkins bevallja, hogy kb. egy hónappal korábban az irodába megérkezett a fizetési meghagyás, de mivel Mr. Onedin nem volt itthon, nem tudta róla értesíteni. Hát a távirat korában ez elég gyenge duma, James dühe nem is csillapodik tőle és mérgesen elvonul. Dawkins kétségbeesetten emlékezteti a hollandot, a múltkor arról volt szó, hogy segíteni akar Onedinen, mire Van der Rheede csak ennyit mond: Ez így is van, csődbe segítem.
A csinosan felöltözött Elizabeth, James és Dunwoody kocsin megy a kikötőbe az új gőzös avatására, James azon dühöng, honnan tud Van der Rheede az ő üzleti nehézségeiről? Dunwoody megjegyzi, hogy a jómúltkor látta Dawkinst és Van der Rheede-et együtt iszogatni a klubban. Megérkeznek a kikötőbe, a parton már szól a fúvószene, de Jamesnek mostanra elment a kedve az egész ceremóniától: Holnapra elő kell teremtenem 10 000 fontot plusz 500-at a kamatra, úgyhogy ezt most inkább kihagynám, közli. Sz Sz ezen persze jól berág és mérgesen kipattan a kocsiból. (Aki megmondja, milyen eposzi jelző kíséretében, annak a legközelebbi piknikre extra adag palacsintát sütök.)
James visszamegy az irodába és rövid úton intézkedik Dawkins kirúgásáról, szegény irodai alkalmazott hiába védekezik, hogy ő csak a miszternek akart jót.
Az ügynök végül Bainesnek adja a viszkis fuvart, így a Tengeri Tajték jó széllel hasít a skót szigetek felé. Tom most látja elérkezettnek az időt, hogy bevallja Bainesnek, Onedin kifejezett tiltása ellenére jött el Liverpoolból. A vén tengeri medve erre szörnyen dühös lesz, megszegted a szerződésedet, ilyet nem tehetsz, berakodás után a lehető leggyorsabban hazaindulunk és jelentkezel Mr. Onedinnél!, dörög a hajósinasra. De szénbányába akart küldeni, és el akarta adatni velem a részesedésemet, panaszkodik Tom, de Bainest mindez nem hatja meg: Mr. Onedin rendelkezik veled, hozzá tartozol és kész! Ennek megfelelően a rakomány felvétele után Baines máris kiadja a parancsot a visszaindulásra, pedig a helyiek figyelmeztetik, hogy nagy vihar készülődik.
James házába Elizabeth érkezik, levelet kapott Samueltől: jön haza Amerikából és magával hozza új feleségét. Legjobb lenne itt, Jamesék házában fogadni a fiatalokat, hiszen Margarita még nem nagyon tud elmenni itthonról. Némi rábeszélés után James beleegyezik, majd elhúz az irodába.
Itt találkozik Van der Rheede-vel és kifizeti neki a tartozást, gondolom az elefántcsonton nyert haszonból. A holland elégedetten közli, hogy ebből így most megveszi az Angelus nevű barkot, majd azt is hozzáteszi, hogy ezzel még korántsincs vége a kettőjük dolgának. Feltett szándéka ugyanis, hogy tönkreteszi Onedint bosszúból, amiért Szumátrán becsődöltette az ő családi vállalkozásukat és aminek következtében az öccse öngyilkos lett.
Elizabeth-hez levél érkezik Mary nénitől, Charlotte már két hónapja elköltözött tőle, fogalma sincs, jelenleg hol lehet. Végszóra megjelenik a kisasszony, aki egy vándorszínész társulathoz csatlakozott, mint énekesnő, és Lancashire-i Csalogány művésznéven lép fel velük. Úgy érzi, most kiteljesedett, végre azt csinálhatja, amihez igazán kedve van. James persze kiakad, mint a budiajtó: Az emberek előtt mutogatod magad, hát micsoda dolog ez, ráadásul fillérekért, mert nyilván nem kapsz ezért heti hét shillingnél többet! A hét az stimmel, de nem shilling, hanem font, vág vissza Charlotte, erre aztán James szava elakad, nem gondolta volna, hogy ilyen jól fizetnek a csepűrágóknál. Jövő héten itt lépünk fel Liverpoolban a Pantheon Színházban, majd küldök nektek páholyjegyet, búcsúzik Charlotte, valamikor később még úgyis átnéz Jamesékhez, és akkor megismerkedik majd Margaritával is.
James, Margarita és Elizabeth szépen kiöltözve várakoznak Samékre, akik hamarosan megérkeznek. A legújabb Mrs. Onedin neve Caroline, és első pillantásra látszik, hogy nem az a szende típus. A bemutatkozás után máris közli, hogy a gyerekek régi dadáját elbocsátják és ő majd a saját dadusát fogja mellettük alkalmazni. Apja amúgy a Bayville Long Island bank igazgatója és a New York Yankees baseballcsapat elnöke, úgyhogy aki üzleti segítséget akar kérni a fatertól, az legjobban teszi, ha kimegy a meccsre és a folyamodványát a dísztribünön adja át. Mi is így ismerkedtünk meg Samuellel, teszi hozzá.
James különböző üzleti témákba merül el Sammel, meg is állapodnak egy újabb együttműködésben. A relatíve jó hangulatba ekkor belibeg Charlotte, szintén csinosan kibodorítva és igazi szőkenős csacsogással odalép Caroline-hoz, és vidáman köszönti a kedves Margarita nénit! Puff neki, ez ám az igazi suicide blonde! Szó bennszakad, hang fennakad, én a röhögéstől félrenyelem a névnapomra kapott vörösbort, a kimért Caroline-nak persze nincs kedve nevetni. Vérig sértve elbúcsúzik a vendéglátóktól és kivonul a házból, Samuel csak annyit tud kinyögni: Köszönöm szépen, Charlotte! A volt nej ártatlan mosollyal hallgatja a dühkitörést.
Odakint a tengeren sem épp vidám a hangulat, beigazolódott a viharra vonatkozó előrejelzés, a Tengeri Tajték a tajtékos tengeren dülöngél az erős szélben. Baines félti a hordókat, ezért leküldi Connollyt az egyik matrózzal, nézzék meg, nem sérült-e meg a rakomány a hullámveréstől. A raktérben erős piaszag terjeng, valamelyik hordóból folyik a szesz, néhány patkány izgatottan rohangál a deszkákon. Connolly szerint ezek már be is rúgtak a viszkitől, amiben lehet is valami, mert egyszer csak az egyik agresszíven ráveti magát a fedélzetmesterre. A vérnyúl után itt a vérpatkány, fut át rajtam a vicces gondolat, de vigyorom gyorsan lefagy, látván, hogy Connolly ijedtében leejti a petróleumlámpát, ami széttörik és a láng meggyújtja a kifolyt alkoholt.
A matrózok gyorsan kimásznak, a tűz viszont terjedni kezd odalent, Baines kiadja a parancsot, homokot ide, de gyorsan! Közben Tom úgy dönt, majd ő odalent intézi a homokkal oltást és lemászik a hordókhoz. Egy nagyobb hullámtól azonban elveszti az egyensúlyát és bezuhan a lángok közé, Baines rémülten utánamászik és nagy nehezen megtalálja a sűrűn gomolygó füstben eszméletlenül heverő fiút. Ölben viszi fel a fedélzetre, a srác sérülései sajnos komolynak tűnnek, Baines utasítást ad a hajó elhagyására. Mindenki beszáll a mentőcsónakba és igyekeznek biztonságos távolságra evezni a most már teljes lánggal égő vitorlástól. Az én büszkeségem, az az én fene nagy büszkeségem!, ostorozza magát Baines, ölében tartva Tomot. A hajórakomány ebben a pillanatban felrobban, és pár pillanattal később szegény Tom is meghal. Baines összetört arccal néz maga elé, szeméből folyik a könny. Az enyémből is.
Már csak három rész van hátra.
Facebook kommentek