Hogy volt?

Blindspot 1x03 - Eight Slim Grins

2016. április 08. 11:00 - Lilac Scorpion

Ott hagytuk ugye abba, hogy főszereplő csaj lakásában elrejtőzik a titokzatos, őt az évad eleje óta követő pasi, és este spontán előugrik egy sötét sarokból, hogy… fogalmam sincs, mit csináljon vele. Látszólag nem akarja bántani, Jane viszont annál inkább: üt-ver mint állat, harcol rendesen, a pasi meg védekezésképp egy darab fával kiveri a fogát. Nem akarlak bántani… haha, jó vicc, de akkor mi a francért vagy itt, egyáltalán hogy jutottál be? A pasi valami kiképzésről magyaráz, de úgy, mintha abban Jane is részt vett volna. Hopp, jön is egy emlékkép, amiben a „fiatal” (lásd: pre-amnéziás és igencsak Amy Leere hajazó) Jane ugyanezen hapsi karját kötözgeti édes és szerelmes mosollyal az arcán. „Ismerlek! – Nem, az nem lehet!” szokásos minipárbeszéd, Jane pedig egy vallomás reményében elereszti a srácot, hátha végre megtud valamit a múltjáról. Az értékelhető információ összesen annyi, hogy nem bízhat meg az FBI-osokban, és azért csak ennyi, mert az ablakon át szitává lövik a pasast.

01.jpg

Az irodában Mayfair diri kirúgatná az összes, Jane-re vigyázó testőrt, de az örök antagonista Reade kezeskedik értük. Semmi nyom a legyilkolt pasi személyazonosságát illetően. Kurt kifejezetten ideges Jane miatt, Zapata a szemkontaktust feltűnően kerülve érdeklődik a csaj hogyléte felől. Hát azt biza csúnyán szétverték. Snitt: terepjáróban gépfegyveresek bevetésre készülődnek, majd levezetik egy ékszerüzlet kifosztását a szokásos paraméterekkel: egy vásárló leütve, reszkető eladók a pult mögött kuporogva. Egy rabló kinéz magának egy feltételezhetően csilliárd dollárokat érő nyakéket, és a társaival ellenkezve kényszeríti az egyik dolgozót, hogy nyissa ki a vitrint, amit nem tudott ököllel szétütni. Ékszer megvan, a vezérürü tartja a bajtársaknak az ajtót, míg kislisszolnak az üzletből: öreg hiba. A vitrinért felelős hapsi meglövi őt: válaszul ugyan szétloccsantják a fejét, de a rablók szöknek a rendőrség elől a francba, a társuk meg ott vergődik a járdán, tehát egy tag elfogható.

02.jpg

Borden doki agykurkászná Jane-t de annak láthatóan csak a fejére szorított jeges zacskóra van szüksége. A kölcsönbe kapott „otthonába” történt behatolás pont a legkisebb baja a teljes memóriatörlés és a beleegyezés nélkül szétvarrt test után. Intim szféra megsértése? Bitch please. A doki még egyszer nekifut: bízol te az FBI-baj, csajszi? Erre jól rátapintott, Jane rendesen kételkedik. Közben Mayfair a „Taylor Shaw = Jane Doe?” - ügyet tolja Kurt orra alá: 8 órán belül kész a DNS vizsgálat eredménye. Weller beavatná Jane-t is, de Mayfair szerint nem kéne bizonytalan infókkal megdobálni egy amnéziás, múltja keresésének köszönhetően lélektanilag közel egy tinédzser szintjére visszacsúszott nőt. Jogos, hogy táncikálnak körülötte, de talán ilyen mértékben nem indokolt. Jane látja az üvegajtón át, hogy róla beszélnek, Weller persze letagadja. Jane elmondja, hogy ismerte a meggyilkolt fickót, de azon kívül, hogy vélhetően együtt lövöldöztek a fantomerdőben, semmi infó róla.

03.jpg

Közben Patterson vázolja a csapatnak a reggeli ékszerrablós sztorit. Oké, miért érdekel ez minket? Mert az elfogott, meglőtt rablónak Navy SEAL-es tetkója van, ahogy Jane-nek (ld. első epizód). Na és, vág közbe a szkeptikus Zapata: egy halom ember varrat magára ilyet, a legtöbb soha a különítmény közelébe se szagolt. Jogos, ismeri el Patterson, de a SEAL-es tetoválások világszerte különböznek, ez viszont pontosan ugyanolyan, mint Jane-é. Itt az áttörés, amire Kurt úgy várt, meg a főcím is. Utána Weller és Jane már a kórházban az elfogott rablót keresik, akit épp egy gurulós ágyon tolnak eléjük. Weller a New yorki rendőrség őrmesterével, bizonyos Vasquezzel egyeztet: a rablópali rossz bőrben van, másodszor is műteni kell. Jane aggódik; újabb szál, ami a régi életéhez kötné, de ha a pasas meghal, megint elveszít egyet. Kicsit sokszor használják már ugyanezt a nyavalygós dumát, a halálba irritál.

04.jpg

Reade közben a banda többi tagja után nyomoz. (Egyéni vélemény, de ha az én rablóbandám Candymen (Cukros bácsik) ragadványnévvel híresülne el, én új személyazonossággal költöznék azonnal a világ túlvégére, és ezt a nevet maximum egy új befektetésként nyitott meleg sztriptíz bárhoz használnám fel.) Úgy tűnik azonban, rablócsapatunk nem küzd ilyen gátlásokkal: a cukibácsik nemzetközileg ismert, világszerte dolgozó banda, 8 centi vastag akta szól róluk az Interpolnál, de egy tag nevére sem derült még fény: most hibáztak először. Zapata megkapja az ujjlenyomat-vizsgálat eredményét: az elfogott rabló neve Casey Robek, jersey-i balhés gyerek. Magas IQ-val és bűnözői múlttal együtt is egyenesen a SEAL-nél kötött ki Omar nevű haverjával és a bátyjával, Travis-szel együtt. Két éve szereltek le kitüntetéssel, ekkor kezdődtek világszerte az ékszerrablások is. Zapata rávilágít, hogy az amoralitás előny a SEAL-nél, mire Reade rögtön Jane-re kezd utalgatni. Zapata, ahogy azt tőle megszokhattuk, ugrik, ha Kurt elgondolásait kérdőjelezik meg, de Reade kérdése valóban elgondolkoztató: mióta hívja meg az FBI az áldozatot, hogy részt vegyen a saját ügye kutatásában? Patterson közben egy automatikus rendszámfelismerő rendszerrel keresgél, és talál egy régi Sedant, ami a két Robek unokaöccséé, a kocsi pedig New York külvárosában van éppen, holott a mindennapi helye egy philadelphiai parkoló lenne. Reade és Zapata csatlakoznak Kurtékhez, és irány Queens.

05.jpg

Jane a helyszínen újrakezdi az „én is megyek veletek terepre” hisztériát (ez a másik kedvence a „talán ez az ember ismeri a múltam” mellett), mire Kurt végre rámutat, hogy Jane-nek marhára semmi keresnivalója a helyszínelésnél, és húzzon vissza a kocsiba őrködni. Kurt, Zapata és Reade átvizsgálják a parkoló közelében levő boltokat, Jane pedig a két keresett bandatag aktáit böngészi, de nem bír megülni a seggén, és körülnéz ő is, hátha talál valami gyanúsat. Fel is ismeri az idősebb Robek tesót az egyik elektronikai üzletben, de olyan kicseszettül bénán közelíti meg (merev tekintet és a „Bocs, csak feltennék pár kérdést” duma), hogy erre én is szedném a lábam. Hajsza a hátsó ajtón kifelé, ahol Travis pisztolyt fog a nőre. Még éles fegyverrel a kézben is verekednek egy sort, de ha Zapata nem fut be, Jean masszív szuícid késztetései rövid úton sikerrel járnának. Hiába rongyol a pali után Reade és Weller is, a tettes meglép, és ezúttal beismerten Jane a hunyó. Végre. Jane ezek után még védekezni próbál – van bőr a pofáján – aztán felhozza, mi szúrja igazán a szemét: Mayfair és Weller róla beszéltek, nem hülye, ő is tudja, ismerjék már be. Kurt kiakad, persze hogy nem bíznak egymásban, Jane se maradt a kocsiban, pedig mi van, ha elveszíti a csajt? Érzelmi pillanat kihasználására se idő se alkalom, Kurt ítél: befogod és alkalmazkodsz az összeszokott Zapata-Reade-Weller trió módszereihez, vagy mész haza és nem követeled a bizalmam, amit amúgy ki kell érdemelni, ha már akkora szociopata vagy, hogy ezt se fogadja be az a kihipózott agyad.

06.jpg

A központban Zapata a Travis Robek által vásárolt cuccok listáját sorolja, Kurt próbálna gondolkodni, de Jane megint sipákol, hogy nem veszíthetik el a fazont (kedvenc nyafitéma #2, innentől csak így nevezem), Reade pedig izomból odavágja a kiskést: mi nem veszítettük el. Patterson a biztonsági kamera felvételein talál használható apróságot: egy nő valószínűleg felmérte a terepet az ékszerüzletben, ahol a banda elbaltázta a legutóbbi rablást. Egy Facebook adatlapot találnak a csajhoz: Isabella Kimondhatatlannevű Dechirico priusszal rendelkezik, de csak kisstílű dolgai vannak, ellenben az Omar nevű bandatag ismerőse. Weller és két jobb keze indulnak a nő után, Jane marad, mint egy engedelmes kutya a „helyedre” parancs után. És mivel unatkozik, jó szokása szerint nekiáll belekavargatni más dolgába. Patterson éppen észrevett valami furcsát a tetoválásain, és láthatóan zavarba jön, mikor észreveszi a gyanakvó sorozatgyilkos arckifejezésével a háta mögött cirkáló Jane-t. Az persze nekiáll kiönteni hányattatott kis lelkét bárkinek, aki meghallgatja, pedig egy kriminológusnak láthatóan jobb dolga is lenne. Szöszi láthatóan nem tud mit kezdeni azzal az iszonyatos egoizmussal, ami szerint Jane-t nyomozásra jogosítja fel az egyszerű tény, hogy a tetoválások, amelyekből kiindulnak, az ő testén vannak – na és akkor mi a fasz van?! Patterson lerázza valami dumával, hogy majd Jane is be fog illeszkedni valahogy ebbe a kirakósba – valaki magyarázza már el nekem, hogy erre MIÉRT is van szükség! (By the way Jane arcán előnyös az a vágás a bal szemöldökében, elgondolkodhatna egy piercing lehetőségén. A tetőtől talpig tetkók mellé simán beleférne…)

07.jpg

Isabella egy kávézóban dolgozik, itt akarják rávenni, hogy feldobja a rablóbandát, nem, továbbra sem vagyok hajlandó Cukros bácsik néven emlegetni őket. A brazil Isabella tíz rongyot kapott Omartól előre, hogy derítse fel az ékszerboltot: ő már ült, érte nem kár. Némi zsarolás árán kiderül, Omarnak van egy hajója Manhattanben, azon lakik. Reade kideríti, hogy Omar álnevet használ, így indulna is a nyomozás, de Vasquez őrmester hívja Wellert: Casey Robek magához tért a műtét után. Tehát Weller előbb Jane-nel együtt indulna a kórházba, Reade Zapatával kikötőket kutatni. Reade mézesmáz modorban cserét indítványoz; szerinte Weller már nem objektív, ha Jane-ről van szó. (Yep, már egy jó ideje.) Weller ellentmond és parancsba adja az eredeti felosztást, nincs apelláta. Közben Patterson és a barátnője felfedezik Jane tetoválásai közt azon FBI akta számát, amit az előző epizódban Mayfair dugdosott a csapat elől. Az aktának köze van bizonyos Saul Guerrero-hoz, az eddig ismeretlen nevű Nuestra Sangre banda vezéréhez: az ő ügyét Mayfair vezette. A diri pókerarccal hallgatja Patterson lelkes hadarását, kicsit sem tűnik idegesnek; ja, majd ránéz az ügyre. Majd. Később. Igen, Patty, húzás az irodámból. Persze amint a szöszi eltűnik, Mayfair arcán látszik, hogy eléggé benne van a szarban.

08.jpg

Casey a kórházban intubálva, néha elveszíti az eszméletét, de Kurték próbálnának beszélni vele. Ennek ellenére másodpercekig kínos csend a betegágy mellett, majd Jane újra védekezésbe kezd: HA lett volna fegyvere, HA nem tartaná vissza Kurt a Jane ügyével kapcsolatos infókat, stb. Fogd már be, inti le Kurt, inkább nyögd ki, miket mondott a szakállas hapsi, aki betört hozzád és majdnem kinyírt. Labdajáték, mereven és kihívóan egymás szemébe bámulászás, ezt rohadtul nem itt kéne intézniük. Oké, adja fel Jane: nem szabad bíznom bennetek, kedves FBI. Kurt továbbra is tagadja hogy Mayfairrel Jane-ről beszélgettek volna, és folytatnák még, de hál’ Istennek nem. Full sötét lesz, lövések dörrennek: egy banda fényszórós puskákkal irtja a kórház népét odakint. Két tag kiszedi Vasquezből „a másik” tartózkodási helyét (ötletem sincs, ki az, de az őrmester szerint másik kórházba szállították), majd őt is keresztüllövik. A szobában maradt Kurt telefon után kapkod, de persze se vonal, se térerő, az ágyban haldokló pasi bátyja nyilván ügyködött valamit, hogy leárnyékolja a hálózatot. Se kép se hang szó szerint, egyedül kell kijutniuk.

09.jpg

Egy halálra rettent doki esik be a szobába, Kurt utasítja, hogy gyűjtsön össze és zárjon be minden dolgozót, mert a banda Casey-ért jött, mindenki más le van szarva. A banda négytagú: beazonosítják Casey szobáját, ott viszont néma csönd és hullaszag – az talán nem, de ha mégis, Travis bátyó fejéből ítélve ronda dolgok vannak készülőben. Az egész emeletet átkutatnák Casey után, akit Weller és Jane közben ágyastul elgurított a konyhába. Kurt Jane-hez vágja a pisztolyát – tévedtem, kell neked egy fegyver, csajszi – és egy full sötét szobában puszta kézzel esik neki az egyik fegyveres bandatagnak, és a biztonság kedvéért négy-öt injekciós tűt is belevág. Nem tudja, mi volt bennük, de a pali elterül a földön. Casey közben magához tér, Jane azonnal nekiesik: ismersz engem, paraszt? Casey bólint, de másra nincs idő: Omar beront, Jane elbújik. Közben Travis felfedezi a Kurt által belőtt faszit a padlón, hajaj, társaságunk van, csessze meg. Casey egy pillantással elárulja az ajtó mögött bújkáló Jane-t Omarnak, aki bevág egy gránátot a szobába. Jane sípoló füllel, félsüketen lövöldöz hátrafelé, közben kórházi konyha szarrá lyukasztva. Mikor elfogy a golyó, étkészletekkel esnek egymásnak, végül Jane egy bazinagy kést vág tövig Omarba, majd Weller után rohan segíteni. Az éppen golyót cserél egy szimpatikus bandataggal, de lefegyverzik. Nem mondja meg, hol van Casey, és már menne is a lövedék az agyába, de Jane szitára lövi hátulról. Létszámolás: kettő kilőve, a harmadik injekcióval a hátában: maradt Travis, és Casey az ágyában. Oops, az sehol, lelépett. Az életben nem jutunk ki, basszameg, hol a whiskym, mondja Kurt feje.

10.jpg

Patterson Mayfairnek jelent: lövöldözés a kórházban, ott van a bandánk is. Húzás a Szent Józsefbe, Reade és Zapata hagyják a jachtokat a kikötőben. Travis közben egy orvossal hadakozik az öccséért, meglepő módon anélkül, hogy egy AK47-est is bevonna a beszélgetésbe. Kurt és Jane közbelépnek, golyózápor ezerrel, Travis a liftben menti magukat, a dokit pedig túszként vinné magával, hogy életben tartsa Caseyt. Aha, kórházi körülmények nélkül. Én drukkolok… Zapata, Reade és Mayfair odakint süvítő rendőrkocsik és pánikoló tömeg közepette egyeztetnek: Kurt mobilja nem elérhető, az épületben meg kurva sötét van, meg kell várnunk, hogy kijussanak. Travis orvosi köpenyben a megfélemlített dokival tolja kifelé Caseyt, ahol meglátja az FBI-osokat. Doki lelép a tömegben, Travis összefossa magát egyedül, tolja vissza tesókát a folyosóra, ott viszont Kurt és Jane várják. Travis ki akarja nyírni Caseyt, mire ő maga kap pár golyót, Kurt orvosért kiált, Casey pedig haldokolva a bátyját keresi, aki holtan fekszik mellette a padlón, de még nem látja. Jane megpróbálja utoljára kiszedni Caseyből, ismeri-e őt, de láthatóan késő: a férfi egy szót suttog: „orion”, majd meghal.

11.jpg

Jane megint összezuhan; megint nincs közelebb a megoldás. Kurt annyira megsajnálja, hogy elmondja a saját elképzelését, ugyan a DNS eredmény még nincs kész: esélyes, hogy Jane Taylor Shaw, Kurt rég eltűnt gyerekkori játszótársa, akiért Kurt bármit megtenne, hogy megtalálja – csak érteném, miért ilyen fontos neki ez az ügy. A csapat végül a központban tárgyal, ahogy azt az epizód végén kell. Orion, az sok minden lehet, sorolja Zapata, a tetoválásokkal pedig megrekedtek a laborban, semmi egyezés. Mayfairnek már elege van a Jane-témából, de Kurt ezt a percet választja ki, hogy Jane csapatban elfoglalt helyét megvitassa velük. Zapata és Reade feje sok mindent elmond a véleményükről, de a diri mintha hajlandó lenne tárgyalni az ügyben. Végül kimegy Jane-hez, és közli, hogy feljebb lépett a ranglétrán: fegyvert kap, hogy meg tudja védeni magát, mert a tetkók kifejezetten veszélyes szituációkba kergetik a teamet nap, mint nap, és annak most már hivatalosan Jane is a tagja. Bizalom pipa, bár ezt a szkeptikus Zapata és az ellensége Reade oldaláról erősen kétlem, de úgy tűnik, itt Weller döntött. Jane szalad is megköszönni, de Pattersonnak is beszélnivalója lenne. Taylor és Jane DNS-e egyezik, három ellenőrzés után is. Erre ugye nincs igazán jó válasz, csak néma egymásba kapaszkodás.

12.jpg

Mayfair egy sötét helyen találkozik egy öltönyös fickóval, akit még nem ismerünk, a diri viszont igen. Valami Daylight (Napvilág) nevű dologról beszélgetnek, ami rohadtul nem tűnik tiszta ügynek, és amiről, úgy tűnik, Jane életének tönkretevője tudott. Jane nem ért semmit, de a tetkók a testén hallhatóan komoly ügyek titkait rejtik. A ficere Jane kiiktatását sürgeti, erre azonban Mayfair nem hajlandó, hiszen a tetkók már a rendszerben vannak, és a gyilkosság feltűnést keltene. Akkor viszont ne kezeld a problémát, utasítja az öltönyös. Tüntesd el. Mayfair piszkosul benne van valamiben.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.