Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x08 - Ahol húsvéttal nem ér véget a böjt

2016. március 30. 09:00 - Bruti

Indul a hülyezene, jön Anikó, és már nyakig is vagyunk a műparasztok mindennapjaiban. Bájos műsorvezetőnk rájött, hogy, ha eléggé keresztbe kuszálja a lábait, akkor az isten meg nem mondja, hogy most görbe, vagy nem, de mivel az én lábaimat meg ki se lehet olvasni, ezért ígérem, leszállok a témáról.

1_1.jpg

De nézzük inkább a jobbágyokat. A húsvétra való tekintettel, Attila a sutyerákok királya, kioszt minden srácnak egy papírt, hogy írjanak húsvéti köszöntőt. Abból, ahogy elmélyülten rágcsálták a libatollat semmi jóra nem számítottam, de végül tisztességesen szerepeltek. Reggel mindenki ünneplőben tüsténkedik, a srácok, felsorakoznak az udvaron pár vödör vízzel felfegyverkezve, majd jönnek a rosszat sejtő csajok. A legtöbben a hozzájuk legközelebb állóhoz verselt, majd lájtosan locsolgattak is. De a jó világ eddig tartott, mert a lányok egy rohadt tojás nem sok, de annyit nem bírtak felmutatni.

2_1.jpg

Attila, a farm eheti gazdája lenézett a kamrába, és nem akart hinni a szemének. Tegnap óta nem fialt le se a krumpli, se a hagyma, zsír se keletkezett a bödönben, szóval csalódottan távozik. Dóri és Sanya tanácstalanul forgolódnak a konyhában, mert valami reggelit kéne hegeszteni, de alapanyag híján Sanya már a fényevést pedzegeti. Bár saját bevallása szerint ez nem diéta, amit ő csinált kint, mikor fitneszölt na, az vót valami! Így van ezzel Laura is, aki a kinti világban már éhezett tudatosan (!), szóval ki is köpi a búzadarát, amit egy büdös nagy lábosban keverget. Kint a srácok központi témája is a kaja. Mára már párás szemekkel emlékeznek vissza a négy nappal ezelőtti tejbegrízre, majd Attila szétosztja a „reggelit” és a kirakatparasztok szomorú orcával falatozni kezdenek. A riportban mindenkinek van néhány gondolata az éhezésről, de a csúcspont Dóri, aki már konkrétan legel a kertben.

3_1.jpg

Reklám után Gergővel kezdünk, aki egy alapvetően szimpatikus ember, a blökijével együtt, hát még most, amikor Briginek hintát készít, hogy azon ülve merengjenek bele a naplementébe... mondjuk vacsora helyett. Kongó kutya viszont valamit félreérthetett, mert kitolta a rúzst és teljes harci díszben rárontott a birkabőrös hintára. Amíg a párocska romantikázik, Márk és Cintia ketrecet eszkábálnak a nyulaknak. A metroszexuális barátunk kezében úgy áll a kalapács, hogy bármelyik pillanatban komoly károkat tehet magában és környezetében. Ha lehetne, fordítva verné be a 75-ös szöget is, de hál’ istennek nem lehet. Dia és Norbi már a kiszavazáson agyalnak, Dia Vivit lökné oda a kutyáknak, Norbi meg Sanyát, mert tele a töke azzal, hogy egy ilyen erős ember csak a konyhában sertepertél.

4_1.jpg

Vivi valamin veszekszik Attilával, de faguriga legyek, ha értem mi a faszról van szó. Mert Attis klingonit használ, a csaj meg csak szimplán ostoba, szóval nehéz a kommunikáció idegen fajok között. A lány inkább elmegy futni a másik fitneszguruval, Sanyával, aki közli vele, hogy nem a munkájával van a baj, hanem, hogy sokat pofázik, ami roppant idegesítő. Erre a csaj felüti a közhelyszótárt az "én ilyen vagyok" oldalon. Hát ne legyél b+! Visszatérünk a két asztalosunkhoz, akik annyi szöget bevertek a ketrecbe, hogy már egy kisebb mágneses vihar esetén is életveszélyben lennének a nyulak, majd mikor Attila meglátja a művet, annyira elképed, hogy inkább veszekedés nélkül kifordul a pajtából.

5_1.jpg

A farm heti főnökének amúgy is sok gondja van a hülyékkel, ráadásul van valami az istennek se fér, az amúgy sem bántóan okos fejébe: a délutáni szieszta. Az meg mi?

Az éjszaka úr vagy, nappal is legyél… az.
Vagy, ha éjszaka legény vagy a talpadon, akkor járjál táncot reggel is!

Sorolja a klingoni közmondásokat, én meg látom magam előtt a műsor producerét, ahogy elégedetten bont pezsgőt a castingossal. Attila egybegyűjti a jobbágyokat az ebédlőben és kioszt minden álomkórost. Cintia viszont rosszul tűri a kritikát, így mocskos nagy veszekedés lesz belőle. A végén minden marad a régiben, szóval sok értelme nem volt, max annyit ért el a főni, hogy most már a saját klikkje is utálja. Norbiék viszont kihasználják, hogy egy helyre vannak beosztva és nagyon okosan megint a szavazást erőltetik. Végén megegyeznek, hogy Sanyát és Cintiát küldik a párbajra.

Vacsora után Attila összegzi a napot. Több embert meg szeretne dicsérni, de inkább csak Henit veszi elő, aki séf létére nem bír rendet tartani a konyhai rabszolgák között. Szó szót követ, és egy fasza balhé után Heni mehet a földekre kubikolni, míg a konyhafőnök ezentúl Dia lesz, akinek láthatóan tetszenek a fejlemények. A nap utolsó eseménye, hogy Norbi és Cintia csókolóznak az éjszaka leple alatt, ami azért pikáns, mert Norbi, kis társaival pont őt küldené haza. Hm...

6_1.jpg

Címkék: a farm
635 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

,, 2016.03.31. 18:09:40

@aloksak: rögvest aranyoskám, csak kiveszem a sublótból

aloksak 2016.03.31. 18:27:40

@Cimili: Imádlak. Ezt eddig nem is tudtam. :D:D:D

zaphodbeebthe1st 2016.03.31. 18:41:49

Ez a danigyerek szerintem bármilyen feladaton elvérezne bárki ellen (talán Márk ellen nem). A negyvenixes nőci maga is meglepődött, hogy ennyike a kölök. Márk jól tette, hogy lelépett mert ő lett volna a következő párbajozó. Pl. nem ismert meg egy sarlót, azzal akart fafésűt fabrikálni. Nyilván a modellkedéshez nem kell ilyesmit tudni. Ez a gyerkőc teljesen zoolander világban él, meg a modell csaj is. Biztos jópofa az a világ is, de még gyakorolni kell a Magnumot.

csincsilla72 2016.03.31. 18:42:39

@beacska: Valaki nem csinálta meg a házi feladatát.:-(

Cimili 2016.03.31. 18:43:00

Azt hittem, mire végzek a reggelimmel jön már végre a mai poszt. Sixx, sztrájk??????

Cimili 2016.03.31. 18:43:45

@aloksak: Levettem, h nem tudod, azért is írtam le. :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.03.31. 18:55:16

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Én is annak nézném, semmi esetre sem szamurájnak. :-) Nagyon sötét az a kép, nekem kivehetetlen. :.-(

aloksak 2016.03.31. 18:59:23

@Majom1Parádé: :D bocs. Akkor legyen az. :D

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:01:41

Mai posztot is a szabózé írja?

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:04:50

Na, Szintikébe azért előbb utóbb csak beleakad a fasz

Cimili 2016.03.31. 19:05:20

Fúúúúúj, Geri a kutya táljából eszik!

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2016.03.31. 19:07:11

Na romantika, izélés éccaka, ezek szerint Simi az új Farmjátékos...

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:07:15

Az Államvédelmi Hatóság emberei helyszínre mentek. Valamelyik pulyka hazaáruló lesz.

,, 2016.03.31. 19:07:34

Nem tudom megérteni ezt a húshiány dolgot

Cimili 2016.03.31. 19:08:16

Pulyka gyilok van, jesszusom. Nem bírnám végig nézni.

aloksak 2016.03.31. 19:08:53

@Cimili: Higiénikus. Ki akar egy puszit Geritől? :))

aloksak 2016.03.31. 19:09:46

@Cimili: Pedig a cicusok is jól járnak ilyenkor. :)

aloksak 2016.03.31. 19:11:00

@Cimili: És még finoman fogalmaztam. :) Brigi most kérhetett volna egyet. :))

Cimili 2016.03.31. 19:12:43

Dóri kardigánja is mindjárt meggyullad.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2016.03.31. 19:12:45

Kecske most mennyire lehet depis, Márk nélkül?

Cimili 2016.03.31. 19:13:38

Sanya mif@szt csinál?

aloksak 2016.03.31. 19:13:41

Na ne!! :D Sanyát mi a franc lelte? :D

perszepolisz 2016.03.31. 19:15:29

Estére Dia is belebukik ebbe az konyhafőnökségbe. Durva ez az állás.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2016.03.31. 19:15:33

Sanya túl sokat állt füstben szélirányban úgy tünik

Cimili 2016.03.31. 19:18:01

Komolyan nem kaptak sót?

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:19:36

@Cimili: nem, már sokszor nyivákoltak miatta

Cimili 2016.03.31. 19:20:05

Geri, mint egy ősember, mindig kézzel eszik és nyalogatja utána az ujjait.:DDDDDDD

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:20:40

@Cimili: izzadságot kéne összegyüjteniük és a napon elpárologtatni.

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:23:28

vagy aki sót akar enni, a reggeli kenyerét becsapja a hona alá, estére sós lesz a kenyér. :D
gusztustalan de a tulélésért mindent!

aloksak 2016.03.31. 19:24:46

@Cimili: Az nem lenne baj. Csak előtte Kongó is azt nyalogatta. :)

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:27:20

Most meg Laura nyivákol hogy haza akar menni, kezd kurva unalmas lenni.

aloksak 2016.03.31. 19:27:50

Laura most feladta? Mert kimondta. Nem?

Magentax 2016.03.31. 19:28:45

Mi volt abban a löttyben az a fehéres izé? Krumpli nem lehetett, hiszen az már régen elfogyott.
Jót röhögtem a Henin - pulykatöpörtyű! :)))) Valamelyik nagyokos lány meg benyögte a pörköltre - de jó, van tojás is. Pulykapörköltbe tojás? Hmmm - érdekes.

Cimili 2016.03.31. 19:29:02

@Chuck Νorris: Fúúúúúúúj! :DDDDDDDD

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:29:49

madárijesztő... inkább kitettek volna pár hurkot

Cimili 2016.03.31. 19:30:22

Nna, annyit dolgoznak, h minyá megint megéheznek. :)

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:31:05

Sanyának kurva súlyos problámák vannak a fejével.

Cimili 2016.03.31. 19:31:52

Jól mondta asszem a Heni, h egyik Napóleonnak képzeli magát. Gondolom az Attilára gondolt. Mininapóleon. :)

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:32:12

Giziiiiiiiiiiiiiiii :(((((

Cimili 2016.03.31. 19:32:57

@Chuck Νorris: Erre én is kíváncsi lennék.

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:33:28

Napólati már a fát is jobban vágja a hivatásosonál :))

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:34:31

sztem beküldték a Laura pasiját, nehogy feladja ö is.

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:34:36

Most komolyan, nincs kötbér? Csak úgy hazasétálgatunk ha valami nem tetszik?

Cimili 2016.03.31. 19:38:20

Tehén vakaró meg minek? Csak úgy kérdezem, városi vagyok.

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:39:11

az uj fiuka böfögni már egész vidékiesen tud :D

aloksak 2016.03.31. 19:40:49

@Cimili: Én is ezt kérdezném. Mint vidéki

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:41:22

én sem értem ezt a tehénvakarósdit. De majd Aloksak megmondja a tutit, ö nagyon vágja a vidéki létet ::)

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2016.03.31. 19:41:45

Mint egy karóba húzott ember, ez a madárijjesztő :-)

,, 2016.03.31. 19:41:46

@Cimili: ő mindenkire ezt mondja, aki nem rendeli alá magát az ő akaratának... Nem először hallom ezt sem.

aloksak 2016.03.31. 19:42:06

Na Attika elintézi Laurát. Gizellát akarja. A pöcshuszár

perszepolisz 2016.03.31. 19:42:27

Vakarni ép szokták a tehenet, de hogy a tehén nem fog egy rúdhoz dörgölőzni magától, az hót ziher. Nem baj jó lesz majd sztripper rúdnak.

aloksak 2016.03.31. 19:42:51

@Chuck Νorris: Fogalmam sincs. :) ilyet én még nem is hallottam

Chuck Νorris 2016.03.31. 19:45:55

@aloksak: már kiokositottam magam. tehát vagy kézzel/ruddal kapargatják a tehenet hogy jobb legyen a komfortérzete, vagy van már ilyen modern szörös henger amivel bizgassák a teheneket.
de ilyen "majd nekidöl és vakarja magát" tipusut nem láttam :)

aloksak 2016.03.31. 19:49:23

@Chuck Νorris: mert nincs. Kézi használtunk mi is mindig.

Cimili 2016.03.31. 19:49:33

Áááááá, Gizuscsak akkor jöhet vissza, ha Lora kimegy. :DDDDDDDDD

perszepolisz 2016.03.31. 19:50:24

Amúgy az új gyerekkel valami baj van.

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:51:30

Heni kiüldözte Sanyát. 10/10

aloksak 2016.03.31. 19:52:48

@Cimili: Nagy dilemma. :) Attika intézkedni fog.

Cimili 2016.03.31. 19:53:24

Persze, Napolati még a kecskét is felkapja. Utána meg majd vele együtt taknyol el. :DDDDDDDDD

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 19:55:38

Na, Sly hoz nekik 5 millió 300 ezer farmpengőt, tudnak vásárolni. Csak azért mert elvetették a magokat.

Remélem az árfolyam egy kiló krumpli / 1 millió körül van.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2016.03.31. 19:57:42

Az hogy a kis 19 éves Laura ennyire félreismeri az a rohadék Danit az érhető. De hogy Attila ennyire ne vegye észre az ingyenélő sunyit azt nem értem. minden ellenszenvem ellenére, nem hülye ő és melózik, de hogy ebbe az iránya vak legyen?

Amúgy Attila lehiggadt a hét második felében, vettem észre.

perszepolisz 2016.03.31. 19:58:13

@Cimili: Eddig Attila kifutófiúját játssza, de szerintem nem játssza. Kicsit egyszerű, naív ez a gyermek. Persze még csak tízpercet láttunk belőle, szóval lehet hogy nincs igazam.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.03.31. 20:07:49

@perszepolisz: Az ő feladata először, hogy integrálódjon a közösségbe, én is így csinálnám a helyében az első napokat... Attilának meg abból a szempontból igaza, van, hogy a srác tele van energiával, akkor dolgozzon egy kicsit ő most. Szerintem ez mindkét oldalról normális reakció!

,, 2016.03.31. 20:10:46

Attila nem is olyan rossz arc. És legalább a hátán viszi a sót. Nehogy kiessen.

Cimili 2016.03.31. 20:18:45

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Kezdem én is megszokni, és valóban lehiggadt egy kicsit. Viszont ha a Gizi visszamenne, az ő hátországával megint sokkal nagyobb szája lenne.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.03.31. 20:30:01

@Imperator Furiosa (változásbejegyzés alatt): Attila egy olyan egyébként átlagos magyar férfi ember, aki egyfelől tök jó tulajdonságokkal rendelkezik, tud érzelmeket kimutatni és felvállalni, másfelől meg esendő és irritáló tulajdonságai is vannak, pl. hogy gyakran nem tudja az indulatát kordában tartani. Viszont tényleg vannak úgymond emberi tulajdonságai melyek szerethetővé is tehetik, és ami még fontos, nem egy feladós fajta!

beacska 2016.03.31. 21:09:47

szimpatikus ez a Gábor-gyerek

natalja (törölt) 2016.03.31. 21:15:56

@Cimili: Igen, már a lehetőség egészen felvillanyozta. Brrrrrr.... :-(

Well... 2016.03.31. 21:18:38

ezek mirol pofaznak hushianybol kifolyolag ??? nem akkak oromkodott mind tegnap, h babot ettek fustolt csulokkel ?????? most en vagyok a hulye vagy en vagyok a hulye ??? vagy csak hulyenek neznek ?

Well... 2016.03.31. 21:21:30

na a bekaszaju megdumalja a sztriptizest, h ot vigye , igy kijut a danikajahoz szia kicsilany ennyit tucc

Well... 2016.03.31. 21:23:21

hogy van az, h a riport mellett log egy akkora furt banan, h a legnagyobb bananfa is megirigyelne abbol miert nem csipkednek ??

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.31. 21:33:08

@perszepolisz: masszírozni kell,hogy wugyu marha legyen belőle

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.31. 21:35:46

@Schlomo Goldberg: egyébként az az igazi Sly gazda? vagy csak a mása papundekliből?

mákoskecsöpösfreestylekolbász 2016.03.31. 21:55:16

Valamiért abban a hitben voltam, hogy ma lesz már kihívás is.

alkalmi nyúl 2016.03.31. 21:57:46

Na most néztem csak meg. Attila egészen megnormálisodott. Remélem Sanya nem Henit viszi ki bosszúból. Amúgy ezek ketten mióta rühellik így egymást? Nemrég még közös szado-mazo showt nyomtak... hol romlott el ez a viszony? Valaki tudja? Majdnem hánytam mikor néma Gergő módszeresen lenyalta az összes ujját tőből, miután a kutya kajájában turkált. Meg ahogy alszik vele és simogatja a seggét.... Csak nekem bizarr? ááááá

alkalmi nyúl 2016.03.31. 21:59:26

Ez a tehén vakaró fa vagy mi a szösz, nem lehet, hogy a tehén vajúdásának kelléke lesz? Tudjátok mint ahogy régen kinyomták a gyereket a fatörzsnél az ősanyák... :)

Well... 2016.03.31. 22:03:40

na ma este mindenkinek elmagyaraztak szajbaragosan azt amit el kell... a dani visszahozasa konkretan a laura ellen van, (na b+ ki gondolta volna) , es a laura konkretan a dani (penze) utan akart menni (na b+ ki gondolta volna) es nem fogjak a gyurosnak (oregebbik gyuros) megengedni,h a laurat valasza..(hupsz, ja ezt nem kell tudjatok)...

Well... 2016.03.31. 22:05:01

@Pácsó Ármándó: hmm en ugy emlexem feher volt mikor meglepett, lehet nemetbe akar eljutni, es menekultnek alcazta magat ?? :oP

Schlomo Goldberg 2016.03.31. 22:13:39

@PeniValdes: nem tudom, én soha nem láttam az 'igazit", állítólag ez az csak elhízott mint a disznó

aloksak 2016.03.31. 22:27:16

@alkalmi nyúl: Nem hiszem. Én életemben nem láttam még csak hasonlót sem. Fogalmam sincs mire gondolnak.

zsiroskenyer8686 2016.04.01. 01:02:58

Most tudom megnézni az aktuális részt... hááát van rá egy láda söröm, hogy Dia kanolni fog Gáborral :D
süti beállítások módosítása