Roper és Pine előbbi magángépén repülnek a fegyverszállítmány után, és útközben beszélgetnek. A góré megmutatja a kiszivárgott iratokat, még azt is tudja, hogy Angelához kerültek. Meggyőződése, hogy ezeket rajta és Sandyn kívül senki nem láthatta, mire Jonathan kijelenti, hogy szerinte Langbourne nem áruló. Hát, erre Roper nem venne mérget, de ő már csak ilyen, hivatalból mindenkire gyanakszik. Hősünk azt javasolja, fújják le a bizniszt, de a fegyvernepper legyint: a hatóságok pont erre játszanak, neki esze ágában sincs. Újdonsült strómanjának is nekiszegezi a kérdést: Te voltál? Ő szemrebbenés nélkül válaszol: nem! Na ja, hidegvér.

Törökország délkeleti részén landolnak, ahonnan terepjárón utaznak egy menekülttáborhoz – segélyt hoztak. Roper, mint nagy filantróp maga is osztogatja a csomagokat a rászorulóknak, közben lehet mosolyogni a kameráknak, eljátszani az őszinte segíteni akarást. Mint távozóban a dzsipben hősünknek kifejti, ez az alibijük, így senki nem firtatja miért vannak itt. Valódi úti céljuk pedig egy, a sivatag közepén fekvő – szögesdróttal gondosan elkerített és őrzött – katonai tábor, itt mutatják majd be a fegyvereket a leendő vevőknek.

Londonban Rex-et felettese hívatja (igen, az áruló szőke), miszerint másik állásajánlattal keresték meg (na persze!) a férfit: a királyi családnál lenne személyi titkár. Azonnal Angelához megy a hírrel, tudatja vele, hogy felmentették, jövő héttől új helyen fog dolgozni. A nő kiakad; már attól rettenet zabos, hogy nem tudja hova tűntek Roperék (plusz a fegyverek, ugye), ez a hír nem teszi sokkal boldogabbá.

Nevezett eközben körbevezeti védencét a táborban, amit Langbourne nemes egyszerűséggel csak királyságnak nevez, és az is – Roper a főnök, a leszerelt, mindenre kapható katonák pedig az alattvalók. Akad belőlük nem is kevés, így első blikkre közel százan vannak. A körbevezetés közben a góré ok nélkül rámorran Sandyre, aki nem érti az okát, mire Jonathan felhomályosítja: Roper árulót sejt a csapatban.

Kora este megérkezik a potenciális vevő – Mr. Barghati. Neki kell a fegyvereket bemutató előadást tartani, ez Pine feladata, amire egész délután készült többek között úgy, hogy az áruról szóló ismertetőket bújta. Az előadás hosszú és részletes, minden egyes eszköz tudását/teljesítményét külön-külön demonstrálják, azaz robbantanak, lőnek, és minden egyéb, ami a fegyvermániásokat felizgatja, belőlem meg maximum egy unatkozó ásítást vált ki (bocs!). A vevő mindezt páholyból nézi végig. Végül még a közeli falut is megküldik némi napalmmal (persze a helyet előtte kiürítették).

Másnap reggel a vevő indulásra kész; távozás előtt Jonathan ártatlan képpel megkérdezi tőle, mégis mely irányba tart, de természetesen nem kap választ. Az őt szállító járművek rendszámait (és ezzel országjelzéseit) azért ki tudja figyelni, és amikor senki nem látja gyorsan le is jegyzi a kapott információt – most már csak alkalmas idő és lehetőség kell a továbbítására. Barghati balra el, és vele együtt egy egész konvojnyi „segély”.

Londonban Angela a helyettesének morog amiatt, hogy nem tudják mi van Jonathannal, és amiatt is, hogy úgy érzi, követik(!). Joel még ront a kedélyén egy alaposat, mikor közli, hogy kiderült: az akció támogatását a fejesek megvonták, neki magának is vissza kell térnie a zusába, azaz vége a dalnak. Miután kicsit megnyugszanak a férfi azt javasolja, hogy trappoljon szépen haza, és pihenje ki magát.

A táborba vendég érkezett, Roper ugyanis iderendelte Corkyt és Jedet – ezen még Langbourne is meglepődik, lévén főnöke sosem engedte a nőjét a meló közelébe. Később testületileg leülnek egy közös pezsgőzésre a sikeres biznisz örömére. Amikor Jed, Jonathan és Corky hármasban marad, az alkalmi szeretők felszínes társalgást mímelnek, miközben jelentőségteljes pillantásokat váltanak, míg a kis mitugrász otromba célzásokat tesz kettejük viszonyára. A nő pár megjegyzés után lelép, Roper egykori jobbkeze pedig fennhangon elmereng azon, vajon főnöke miért hozatta ide a feleségét, mert szerinte ez elég gáz.

A nap végén Angela hazatér, lefekvés előtt kicsit mélázik a házban. A gyerekszoba készülőfélben – szerintem nem említettem, hogy várandós, méghozzá eléggé előrehaladott a dolog. A nyugodt merengésbe a telefon csörgése rondít bele, pontosabban a hívó személye: Dromgoole jelentkezik, a ház előtt várja (egyedül), és beszélni akar vele. A nőt felzaklatja a dolog, de igent mond, és lebattyog a bejárathoz.

Nem engedi be látogatóját, így csupán a küszöbön állva beszélgetnek. A férfi meg sem próbál mellédumálni, annak az embernek a nevére kíváncsi, akitől a Roper elleni bizonyítékokat szerezte. Angela ironikusan rámutat, hogy beszélgetőpartnere a fegyvernepper egyik „üzlettársa”, amit az nem is tagad, csak egy kicsit szebb szavakkal jellemzi magát. Mivel semmilyen információt nem sikerül szereznie, Dromgoole burkoltan megfenyegeti: a saját biztonsága érdekében fejezze be amit csinál. A nő erre rábassza az ajtót.

Késő este a táborban hősünk kiiktatja az áramot, hogy akcióba léphessen. Házaspárunk eközben komolyan elbeszélget egymással. Jed nem érti ura miért hozta ide, a férfit azonban az ismeretlen áruló kiléte jobban érdekli, ezért az asszonynak szegezi a kérdést: te kémkedsz utánam? Megerősítésként még egy kiadós maflást is levág. Ettől persze a nő nem fog bevallani olyasmit, amit nem ő csinált, úgyhogy a feltett kérdésre, mely a kicsempészett iratokat firtatja, adja az ostobát.

A vitát ekkor a testőrök szakítják félbe, mert jelentik, hogy valaki meggányolta a generátort; ez elég nyomós érv ahhoz, hogy Roper magára hagyja az asszonykáját. Pine ezt használja ki, és hátulról a sátorba rongyol, előidézve ezzel egy lájtos infarktust. A nő arra kéri, vigye el innen – ezt persze nem lehet. Akkor legalább árulja el mégis ki a franc ő? Jonathan pedig megteszi: elpicsogja, hogy ügynök és az ura után nyomoz. Baszkikám, a farkaddal gondolkodsz; lesz ennek még böjtje, én mondom!

Elárulja, hogy ő csempészte ki a férje irodájából az iratokat, ami segíthet a hálózata felderítésében, mire a nő megkérdezi: én miben segíthetek? Abban, hogy Corkyra kell kenni a balhét. Jed fut még egy tiszteletkört, mert kedveli a kis mitugrászt, de végül rábólint a dologra. A cél érdekében minden készpénzét a férfinak adja (mégis minek?), aki megígéri, hogy kijuttatja innen, váltanak egy gyors csókot, és már ott sincs.

Pár perc múlva Roper visszatér, Jed pedig betartja ígéretét, miszerint segít Corkoranra kenni a dolgot. Nem gondoltam volna, hogy érdemben hozzá tud tenni az ügyhöz, pedig de. Elmondja férjének, hogy ő fényképezte le a kérdéses iratokat a telefonjával, mert tudni akarta mégis mivel foglalkozik – rákérdezni nem óhajtott, úgysem kapott volna őszinte választ – de végül kitörölte. Elpöttyinti, hogy ez alatt az egy hét alatt, míg nála volt az infó, Corky meglátta a telefonjában, és figyelmeztette, hogy törölje. Ura fejében összeáll az elmélet, amit az asszony sugallni akart: a mitugrász valahogy megszerezte az iratokat a készülékből, ergo ő az áruló. Csodálkozom, hogy csont nélkül beveszi a maszlagot, azon meg még inkább, hogy nem szegi mindezért neje nyakát. A magam részéről arra tippelek, hogy a gyanúja ezzel még nincs elaltatva.

Hősünk nemcsak ezért iktatta ki az áramot, következő lépésként átvágja a tábor kerítését, és kitrappol a külvilágba. Alig halad valamennyit, mikor az úton egy apába és a felfegyverzett fiába botlik. Helyiek, akiket korábban kitelepítettek a faluból a bemutató kedvéért, ám egy másik helyi nem tudta elég gyorsan elhagyni a települést, össze is égett rendesen. A testét viszi most a fater be a városba, megmutatni illetékeseknek. Jonathan rámorran, hogy ne tegye, mert ezzel a fia életét veszélyezteti, de a tag nem hallgat rá, szó nélkül továbbáll.

A bejárat közelében – érkezéskor látta – folyamatosan taxik állomásoznak a segélyszervezetek munkatársaira várva, ezt kihasználva bepattan egyik mellé. Na nem olajra lép, hanem jegyzeteit (a papírfecnit) próbálja eljuttatni Isztambulba. A taxisnak a hotelbe kell mennie, ahol korábban ők Roperrel megszálltak, Angela egyik ügynöke remélhetőleg még ott várja, hátha jelentkezik. És miután a nő nemrég valóban mondta helyettesének, hogy egy embert hagytak hátra, a küldetés akár sikerrel is járhat. Már ha a sofőr megbízható. Mindenesetre kap 200 dolcsi előleget (akkor erre kellett a kápé), és további ugyanekkora összeg ígéretét, ha célba juttatta az üzenetet. Oké.

Mielőtt beleringatnánk magunkat az érzésbe, hogy minden megy, mint a karikacsapás, szar kerül abba a bizonyos palacsintába: miközben hősünk visszafelé mászik a kerítés résén, Corky faarccal figyeli a műveletet. Erősítésnek stukkert is hozott, szóval szarban vagyunk. Jonathan elkapja a fegyvert tartó kezét, és ügyesen megszabadítja tőle, ezután vad kézitusa kezdődik. Egy ideig Corkoran áll nyerésre, ám végül Pine összeszedi magát, és laposra veri ellenfelét.

Mindezt nem lehet csendben kivitelezni, hamar megérkeznek az őrök, akiknek indokolni kell a szitut, ami a győztesnek épp kapóra jön: „átmászott a kerítésen, én meg elfogtam” – így Jonathan. És a népek kajálják, ellenfelében pedig nem maradt annyi szufla, hogy tiltakozzon. Mikor az őrök elmennek a főnökért ő Corky szívére mér pár ütést (ha jól látom), amivel végleg kivonja a forgalomból, megakadályozva egy neki ellentmondó vallomást. Roper futva érkezik, hősünk pedig neki is előadja ugyanazt a mesét. A góré kiakad az egésztől, és maga a haláleset is megrázza. Ukázba adja embereinek, hogy az esetet titokban kell tartani, a testet pedig villámsebesen elkaparni.

A taxis másnap ér Isztambulba, a hotelben átadja a fecnit Angela emberének – öröm és bódottá. Az infó eljut a főnénihez, aki konstatálja, hogy gyorsan kell cselekedni, mert a fegyvereket szállító konvoj három órán belül a határra ér. Miután a mai Rex utolsó munkanapja, talán még ki lehet belőle préselni az akcióhoz szükséges felhatalmazást. Ennek érdekében személyesen trappol be a férfi irodájába, aki némi hezitálás után rábólint a tervre.

A papírt Angela átfaxolja az immár Washingtonban székelő Joelnek és kéri, hogy közvetlenül a Törökországban szolgáló amcsi katonákat utasítsa a járművek átkutatására, így nem fordulhat elő, hogy valamely felettes szerv, vagy Ropernek dolgozó áruló belerondít az akcióba. A férfi azonnal intézkedik.

Roper maga is ríl-tájmban követi a konvoj haladását, méghozzá a világvégi helyszínhez képest egészen jól felszerelt műveleti szobában. Ha minden jól megy saját bukását követheti nyomon, lévén időközben Joel jelenti Angelának, hogy kérés elintézve, a katonák a határnál át fogják nézni a fegyverkereskedő járműveit. Sőt drónok segítségével kémeink is végignézhetik az egészet, szóval tényleg "örülünk, Vincent".

Az viszont elég ijesztő, hogy Roper a szobába hívatja Jedet, és rendkívül bizalmatlan arccal méregeti hősünket. Mondom én, hogy mégsem sikerült eloszlatni a gyanúját (vagy érzi a kettejük közötti vibrálást). Jonathan mindenesetre tűrhetően hozza a pléhpofát.

Mindkét csapat feszülten figyeli a képernyőkön a történéseket, miközben mi „élőben” nézzük végig: a katonák megállítják a konvojt, átkutatják a járművek raktereit, és… semmi! A teherautók mezőgazdasági gépeket, és gabonát szállítanak. Na igen, annyira nem lepődtem meg, Roper nem olyan tök, hogy maga körül árulót sejtve kockáztatná a lebukást. Az ügynökök őrjöngenek, és bizony Jonathannak is meglehetősen nehezére esik lelkesedést mímelni.

A góré kijelenti, hogy a trükk sikerét a kabalájának, azaz a feleségének köszönheti, aki ezentúl mindig vele tart majd. A nőt nem igazán hatja meg a dolog, inkább azt szeretné tudni hol van Corkoran. Ura szemrebbenés nélkül hazudja: beteg lett, hazament.

Joel dühösen hívja Angelát a fiaskó miatt, és sorolja ötleteit az okára: Jonathan talán átállt, és szándékosan adott rossz információt. A nő inkább attól tart, hogy lebukott. Nos, ez esetben csak szoríthatunk érte – így Steadman, azzal levágja a kagylót. Nice! És a szopóroller itt nem áll meg, a pocsék nap végén ugyanis Angela arra ér haza, hogy a lakása feltúrva, férjét pedig a konyhakövön találja kiterülve. Szerencsére él, de valaki úgy buksin kólintotta, hogy elvesztette az eszméletét.

Másnap reggel Jonathannak újabb oka lesz csendben szörnyülködni: Roper testőre megjegyzi, hogy volt némi fennforgás, de már megoldották - és ezen bizony azt az apát és fiát érti, akiket hősünk az éjjeli szökésekor figyelmeztetett, hogy ne vigyék a városba az elhunyt falusi holttestét, mert bajuk lehet belőle. Hát lett. Merengeni sem marad ideje, mert a főnök rászól: indulunk! Útközben beszélgetnek arról, hogyan verték át az ügynököket. Mostanra Pine is rájött: a fegyverek itt sem voltak, Roper tudta, hogy ráálltak, ezért más szállítási módot választott. Nem rossz!

A fegyverkereskedő az öndicséret után előkapja mobilját, és nem mást hív, mint Freddie Hamidot! Bezony, vele fognak bizniszelni, irány Egyiptom! Jonathan a seggéig leizzad a hírre. Bukta lesz ebből, már látom.

Teketória nélkül utaznak is a célállomásra, és naná, hogy abba a szállodába csekkolnak be, ahol hősünk anno dolgozott, és amit ugye elegánsan kifelejtett az önéletrajzából. Amint belépnek, máris nyomasztani kezdik az emlékek, fel kell kötnie a gatyáját rendesen, ha hideg fejjel akarja végig csinálni, ami rá vár.