Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egyszer volt, hol nem volt… – 5x13 Szívügy

2016. március 18. 13:00 - Qedrák

Vészjósló muzsika közepette siklunk végig az alvilági Storybrooke-on, majd le az alvilágba, ahol az összevert fejű Hook ébredezik. Kapitányunk felüvölt, hogy mi az ördög ez, valami kibaszott trükk, és már-már elindulna, de meglepetésére egy másik alvilági lakó, egy csalódott arcú nő megerősíti fentebbi gyanúját. Hát őt ez nem érdekli, Hádész amúgy is alaposan kiszúrt vele, de a nő azt mondja, hogy nem Hádésztól kellene félnie. Némi bájcsevej után végül mindketten útnak indulnak, miközben valami, aminek elég hörgő hangja van, elkezdi őket üldözni. Hook végül előre küldi a csajt, hogy értesítse Emmát, ő maga pedig szembe száll a sötétből előtünedező, három vörös szempárral rendelkező, Terminátorral keresztezett Cerberussal.

hookalvilag.jpg

Hófehérke a temetőben lévő sírokat járja körül, miközben a férje lohol utána, és konstatálja, hogy mindenki, akinek a nevét itt olvassa, nem más, mint az apja királyságának az alattvalója. Márpedig ha őket nem tudta megvédeni, akkor mi lesz a lányukkal, kérdezi. Az a különbség, hogy ezt most nem egyedül csinálod, és amúgy is szükség van a nyomolvasói tudásodra, biztatja David. Közben talál egy sírt, akinél megáll, de hogy kiét, az nem derül ki. A múltban Reginánál és Hófehérkénél panaszkodnak a királyság alattvalói, hogy egy bandita tartja rettegésben őket, utóbbi kibújna a feladat alól, és megvárná a távol lévő fater hazatérését, de Regina közli nyilvánosan, hogy a mostohalánya bizony törődni fog a népével. Hófehérke azonban itt még fiatal bakfis, aki nem bírja a gyűrődést, úgyhogy elszalad a gondok elől, ki a palotából, egyenesen egy gödör fenekére. Ennek a fele sem tréfa, gondolja, de szerencséje van, mert arra jár egy ifjú, aki fél kézzel kihúzza, és ő nem más, mint Herkules.

youngsnowregina.jpg

Hát bizony, az ő neve van a síron is, és Hófehérkének eszébe jut, hogy a félisten akár segíthet is nekik, ha már itt kóvályog az alvilágban. Emma és Henry, valamint Regina és Robin bebarangolja az alvilágiasodott Storybrooke egy részét, majd a volt polgármesternek eszébe jut, hogy csináltatott térképet a városról. Gyorsan el is küldik Robint és Henryt, hogy szedjék össze, mialatt Emma vért talál, és Reginával követni kezdik a nyomokat. Megtalálják a nőt, akit Hook kimentett, de közeledni kezd egy vicsorgó hang, úgyhogy Emma gyorsan teleportál a szülei lakására. Ott a nő gyorsan elmondja, hogy találkozott Hook-kal, és megszökött az alvilági börtönből, de egy éles fogú, három fejű teremtmény őrzi azt, szóval nem lesz könnyű kiszabadítani. Ó, dehogynem, feleli a váratlanul felbukkanó Hófehérke.

reginaemmamegara.jpg

A visszaemlékezésben a fiatal Hófehérke és a fiatal Herkules csevegnek utóbbi családjáról, meg arról, hogy tizenkét feladatot kell végrehajtania, hogy isten legyen, majd a lány elpanaszolja, hogy meg kell küzdenie néhány banditával, de fogalma sincs, hogy hogyan. Herkules nem habozik, és felajánlja, hogy megtanítja íjászkodni. Hófehérke még lelkizik egy kicsit, majd belemegy az alkuba, miután a srác elmagyarázza neki, hogy ő is tele gatyával csinálta meg az első küldetését. Félreérthetetlenül kezd vibrálni a levegő a két fiatal között, de közben azt is megtudjuk, hogy Herkules utolsó feladata a megistenülése előtt az, hogy megküzdjön a háromfejű Cerberussal.

snowherkules.jpg

Visszaugrunk a jelenbe, a három nő megkeresi a vak boszit, aki bevallja, hogy ismeri Herkulest, bár sajnálja, hogy nem tudja annyira telezabáltatni, hogy eltűnjenek az izmai. Végül csak kiszedik belőle, hogy a dokkban dolgozik, bár Hófehérkét először meg sem akarja ismerni. Ismét előkerülnek a családfák, hiszen Hófehérke nagymama és anyuka is egyben, viszont Herkules halott, és amikor megkéri a férfit, hogy segítsen neki Cerberus ellen, az nem áll a kötélnek. Hook-ot két pokolszolga pakolja le Hádész lábai elé, de kapitányunkban van annyi kurázsi, hogy megfenyegesse az istenséget, hogy megöli, az viszont gúnyosan röhög ezen, és megállapítja, hogy találkozott a háziállatával, aki nem sokkal barátságosabb, mint ő maga.

reginaemmasnow.jpg

Robin és Henry megtalálja az irodát, ám Cora védővarázzsal burkolta be, de a férfi rájön, hogy a szellőzőn bizony be lehet jutni. Be is mászna, ám Henry felajánlja, hogy ő megy be, mert ő ismeri a helyiséget, valakinek pedig kint kell maradnia őrködni. A srácnak elég nagy pechje van, mert egyenesen Szörnyella karjaiba fut, akit Emma intézett el. Herkules ezalatt a három nővel együtt lemegy a barlangokba, de végül egy szál karddal egyedül indul el, hogy szembe nézzen az éles fogú alvilági bestiával. A múltban az emlegetett félszemű bandita éppen kirabolja a falusiakat, mikor felbukkan az ifjú Snow, és követeli, hogy hagyja békén az embereket. A bandita kiröhögi, mire Hófehérke nyilat ránt, azaz csak rántana, mert ehelyett elbénázza az egészet, és a földről kellene összeszednie a fegyverét, amit persze a félszemű pali nem hagy. Herkules itt lép közbe, és elzavarja a banditákat. Azok mennek Reginához a pénzért, és meg is kapják, hiszen beégették mindenki előtt.

youngsnowherkulesbandita.jpg

Az alvilági barlangban Herkules találkozik a Cerberussal, de összecsinálja magát, és megszalad, úgyhogy Emmára, Hófehérkére és Reginára marad a harc, de Hádész bukkan fel, és visszahívja a teremtményt. Az alvilág ura ugye Herkules nagybátyja, aki elmeséli, hogy bizony Cerberus nyírta ki az unokaöcsköst, és mikor ellenkezni próbálnak vele, emlékezteti őket, hogy jobb, ha félnek tőle, mert ő egy istenség errefelé. Üzenetként még hátrahagyja Hook véres kampóját, nesze neked Emma. Szörnyella ezalatt Henryvel társalog, és a segítségét kéri. Mivel a fiú lett az Író, írja vissza őt az életbe, bármennyire tiltakozik is ez ellen. A tollat eltörtem, ellenkezik a fiú, hát persze, de az a helyzet, hogy ez egy olyan alvilág, ahol az eltört tollak is egészben vannak, feleli Szörnyella. Oké, de miért engednélek vissza? – kérdezi Henry. Hát azért, kedveském, mert ha én életben vagyok, akkor az édesanyád nem egy gyilkos, és a lelke ismét olyan patyolatfehér lesz, mint korábban. Szövetségének jeleként még meg is öleli a fiút, aki körülbelül úgy érezheti magát Szörnyella karjai között, mint egy rossz helyre tévedt dalmata.

henrycruella.jpg

Hófehérke maga alatt van a történtek után, és Regina érkezik, hogy kissé felrázza. Emlékezteti őt, hogy nem kellene feladni, elvégre őt is legyőzte, még ha 28 évébe került is ez az egész manőver. Oké, de mit érek én, ha csak pofázni tudok a reményről, érdeklődik a másik. Jó, hát Mary Margarettel nem megyünk sokra, de Hófehérke kell nekünk, feleli Regina. A múltban a fiatal Hófehérke éppen eltörné az íjat, mikor Herkules megállítja. Az a helyzet, hogy nem tudom megállítani a banditákat és Regina ezerszer jobb királynő lesz, mint én, panaszkodik a lány. Nos, nem mindenki nyeri meg minden csatáját, főleg nem az első, feleli Herkules, én például majdnem meghaltam az oroszlán elleni küzdelemben, csak véletlenül elejtettem a fáklyámat, és ez sebezhetővé tette, így nyertem. Jó, marha okos vagy, de hogy állítsam meg a banditákat, kérdezi Hófehérke.

youngsnowherkules.jpg

A jelenben Hófehérke a dokkoknál keresi fel Herkulest, aki épp két horgonyt visz magával, de az elé hajított kardot nem hajlandó felvenni a földről. Mégis hogy haltál meg? Hát úgy, hogy a Cerberusnak három feje volt, én meg csak egyedül voltam. Oké, de ezúttal nem leszel egyedül, feleli a nő. David az otthonuk ablakánál kémlel, majd szól Reginának, hogy baj van, erre Hádész bájos háziállatkája elkezdi lebontani a házat. Emma, Regina, David meg az alvilágból megszökött nő kimenekülnek. A múltban a banditák éppen adóztatják megint a népet, mire feltűnik Hófehérke, és követeli, hogy adja vissza az ellopott javakat. A félszemű férfi nem adja, és kiröhögi, mikor elvéti az első lövést, de a másodikkal már arrébb üti a kardját. A falusiak erre a hercegnő pártjára állnak, és visszatartják a többi banditát. A támadók elpályáznak, a falusiak örülnek, mindenki boldog. Herkules elbúcsúzik, remek királynő leszel, mondja, veled pedig jól jár az Olümposz, feleli a lány, mire váltanak egy csókot, amit korábban Snow letagadott David előtt.

youngsnowherkulesfalusiak.jpg

Az alvilági Storybrook estébe hanyatlott, a kis csapat találkozik a nő nélkül, aki megszökött az alvilágból, de hát Cerberus éppen őt keresi, úgyhogy elhatározzák, hogy még a háromfejű kutyus előtt megtalálják. Ez a siker Herkulesnek és Hófehérkének jut osztályrészül, de először bemenekülnek az egyik épületbe. Ott meggyőzik a nőt, hogy segítenie kell, és végül a vicsorgó fogú dögöt le is győzik. A nő majdnem elájul, de Herkules segít neki, majd bemutatkozik, hogy őt Megarának hívják.

herkulessnowmegara.jpg

A győzelmi ünnepségen Herkulesnek eszébe jut, hogy már találkoztak egymással korábban is. Hát igen, amikor megpróbáltál megmenteni, akkor Cerberus elkapott téged, utána meg engem is. Az egymással flörtölő párost sasolják a többiek, és Mary Margaretnek eszébe jut, hogy neki Hófehérkének kell lennie ismét, aminek mindannyian nagyon örülnek. Henry közben előmászik a szellőzőből, és közli Robinnal, hogy zsákutca volt az ötlet. Herkules és Megara búcsúzik, az alvilág hídjánál ők is felfelé, a fénybe távoznak el a stoorybrooke-i csapat szeme láttára.

herkulesmegara.jpg

Kettőt mennek előre a mutatók, két lélek távozik az alvilágból, ami miatt Hádész panaszkodik is Hooknak, de a kapitányt annyira nem hatja meg az istenség problémája. Az ám, csakhogy Hádész még nem végzett, és azt mondja, hogy minden egyes lélekkel, aki távozik a birodalmából, az egyik behatolónak itt kell maradnia, és kapitányom, te fogod eldönteni, hogy melyikük, mondja, és három friss kősírt tol a szétvert arca elé. Ezzel a gondolattal búcsúzunk a résztől.

hadeszhook.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mkrumpli 2016.03.21. 10:03:27

köszi a hogyvoltot! :)
Nekem kicsit kezd leülni a sorozat, Herkules meg Hádész.. Nem tudom. Megara pedig minden volt, csak nem ilyen magatehetetlen, sokkal többet ért volna (plusz személyes véleményem szerint nem ezt a pszichopata fejű leányzót).

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2016.03.21. 14:17:21

@mkrumpli: Nincs mit. :)
Hát igen, Megara nem igazán az a belevaló csaj volt, mint aki a rajzfilmben, így viszont igazán kár volt szerepeltetni, főleg egyetlen rész kedvéért.

mkrumpli 2016.03.21. 14:20:57

@DSI Builder: Nekem nagy kedvencem, úgyhogy különösen megviselt a dolog..
süti beállítások módosítása