Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Fargo 2x07 - Mindent vagy semmit

2016. március 15. 11:00 - tinipuma

Erős a kezdés, Ottot és Ryet temetik, utóbbi esetében azt ami megmaradt belőle, szóval egy övcsatot búcsúztatunk. Gyászol a család, bár vannak hiányzók, Balta és Hanzee ki tudja merre vannak, Charlie ugye börtönben. Bear igazoltan van távol, ő a kansasiakat gyilkolássza módszeresen, valakinek a boltot, akarom mondani háborút is vinnie kell. A másik oldalon Mike és társai ugyanezt teszik, hullanak az emberek mindkét táborban rendesen.

01.jpg

A buli végeztével Mackótestvér is hazamegy, kiderül, hogy erősítést kapott az egyik szövetségestől. Ricky igazán kedvemre való figura, nagyon hiányzott már egy ilyen megbízható idióta a csapatból. A háború állása sportnyelven a következő: Kansas - Gerhardt klán 1:1, vértől kissé csúszós pálya, halottarány egyelőre ismeretlen, nézőkre eleve nem számítottunk. Floyd asszony Balta miatt aggódik, Beart és Simonet viszont nem nagyon izgatja a dolog, utóbbi be is szól egy velőset, mire kap egy hatalmas pofont a nagyanyjától, mondván tiszta apja. A kiscsaj durrogva elviharzik, Floydot pedig Lou és gyomorbajos kollégája viszik el, meglepődök, hogy milyen engedelmesen tart a rendőrökkel, Bear is nagyot néz. Ricky érkezik a hírrel, miszerint valaki telefonált, hogy tud Dodd hollétéről, Mackótestvér leszarja.

A helybéli rendőrfőnök nem boldog, hogy Floyd asszonyt a kapitányságán látja, igazi kollektív szellem lehet itt, mindenki be van tojva a Gerhardtoktól. Némi durrogás után azért nekilát a kihallgatásnak Hank társaságában. Floyd először is pipára gyújt, hamutálat is kap hozzá. Csúnyán berágott a kansasiakra a házát ért támadás és Otto halála miatt, egyébként adja a flegmát, két gyereket eltemetni potomság, régen a torokgyík vitte el, ma meg lelövik őket, nem nagy ügy. Kellemesen elbeszélgetnek, rendőreink győzködik a nőt, hogy vessen véget az öldöklésnek, legalább segítsen elkapni a kansasiakat. Floyd szerint a fiai úgysem fognak leállni, meg a spicliskedésért sincs odáig, de azért elgondolkodik.

02.jpg

03.jpg

Szar napja van Mike Milligan barátunknak, a nagyfőnöknek ugyanis nagyon nem tetszik a dolgok jelen állása, már régen ki kellett volna irtani az egész Gerhardt klánt, ehelyett a központban is hullákat kerülgetnek. Martin Luther King szavai falrahányt borsónak bizonyulnak, kap két napot, hogy tegyen pontot az ügy végére, különben ráküldenek egy takarítót. Ekkor ront be Simone, ő meg azért pipa, hogy az apja helyett a nagyapját nyírta ki, ráadásul ő is golyót kaphatott volna. Mike nem érti mi a különbség és elmélkedik egy kicsit, ezúttal François de La Rochefoucauld-t idézve, hiába, a csaj nem egy filozofikus alkat. A pasas már éppen kihajítaná az idegesítően káráló csirkét, amikor eszébe jut, hogy akár értékes is lehet, nagyobb összeget mernék rá tenni, hogy Simone tyúkszaros életét csak Lou és kollégája érkezése menti meg.

Ben kapja a hálátlan feladatot, hogy kísérje ki a kiscsajt a szállodából. A liftben megdorgálja amiért az ellenséggel cimborál, vajon a kedves nagymama mit szólna, ha megtudná? Simone rámászik a pasasra egy csöppet, majd egy óvatlan pillanatban egy alhasi rúgással küldi padlóra és elinal. Nem jut messzire, a parkolóban Bear és Ricky várja. Frászt is kap menten, hadovál valamit fűbeszerzésről, végül kénytelen a nagybátyjával tartani, az igencsak szeretne elbeszélgetni vele egy kicsit.

De térjünk vissza a szállodába, Lou szokásos higgadtságával felveti a rossz fiúknak, hogy egy másik helyen folytathatnák tevékenységüket, feltéve, hogy az a másik hely kellően messze van Fargotól. Barátunk nem szereti a túlzott mohóságot, amivel a kansasi társaság terjeszkedik, sajnos Mike nem ért egyet, szerinte a rendőr nem látja a nyilvánvaló igazságot, miszerint ő a jövőt képviseli, a haladást megállítani pedig nem lehet.

Ugrunk Luverne-be, Betsy hazaérvén idegen férficipőket talál az előszobában. Gyorsan előkap egy puskát a szekrényből, bár szerintem a betörők és egyéb rossz szándékú betolakodók viszonylag ritkán viselkednek olyan udvariasan, hogy nem lépnek be latyakos csizmával a lakásba. Betsy is csak Karlt és csatlósát, Sonnyt találja a konyhában, reggelit készítenek. Lou kívánságára jöttek egyébként, ők vigyáznak a családra, kaptak kulcsot is.

Simone és Bear kocsikáznak, a szöszi félelmében össze-vissza fecseg, nagy nehezen szóra bírja a nagybátyját. Gyorsan meg is bánja a dolgot, Mackótestvér ugyanis letolja, amiért szegény, börtönben csücsülő Charlie felől nem érdeklődött, majd kiosztja, hogy miként kellene beszélnie az apjáról. Közben letérnek az útról, sétálni indulnak az erdőben. Simone félelme rettegésbe vált, okkal. Bear menet közben elmagyarázza neki, hogy az ő lelkén szárad a nagyapja és mások halála, mellesleg a görény bátyjának is törleszteni akar Bicebóca miatt. Pisztolyt vesz elő és letérdeltetni a lányt, Simone már zokogva könyörög az életéért. Hasztalanul, rokonság se számít, nagybátyja szerint a családnak vége. A lövést ugyan nem halljuk, de Bear a kocsihoz egyedül tér vissza. Nem kicsit feszült egyébként, a motorháztetőn szétveri a kezét (pontosabban a rajta lévő gipszet), majd hazaérve Ricky torkának ugrik, pedig a szerencsétlen csak a hírt hozza, hogy megint jött egy telefon a pasastól, aki azt állítja, tudja hol van Balta. Bear viszont hallani sem akar a testvéréről, lehetőleg soha többé.

Solversonéknál békésebb a hangulat, Karl Mollyval játszik, Sonny pedig ezúttal Noreen eszmefuttatásait hallgathatja. Lou hazatelefonál, hitvese szemrehányással indít, nincs szüksége testőrségre. Férje viszont csak így nyugodt, mivel a helyzet egyre fokozódik. Otthon minden rendben, bár Betsy meg attól nincs jól, hogy ilyeneket hall, pedig pihennie kellene. Meg elmenni megetetni a macskát, szól bele Hank is a beszélgetésbe.

Úgy tűnik Floyd döntésre jutott, hajlandó együttműködni a rendőrséggel, de feltételei vannak. Mindenekelőtt leszögezi, hogy teljes büntetlenséget kér a gyerekeinek, magára vállalva az egész háborúsdi felelősségét. A rendőrfőnök szerint gyilkosságra nincs mentesség, Floyd erre felháborodik, akkor mi értelme az alkunak? Hank megnyugtatja, a dolog mostantól érvényes, viszont tényleg nem kéne több embert megölni. Így már más, Floyd átadja az információit a kábítószer útjáról, a csempészés módjáról és az árusítóhelyekről. Közben látjuk, ahogy Mike nagyobb csapatnak tart eligazítást a szállodában, majd a fegyveresek távoznak. Floyd magára marad a kihallgatószobában, elégedett, ő is felállította a maga unortodox seregét.

Mikenál csörög a telefon, a készüléket a megmaradt iker veszi fel és szervírozza (én pedig sokadszorra sem értem, hogyan lehet egy árva szót sem szólva hívást fogadni), a főnökség van vonalban amúgy, megunták a bénázást, úton van a takarító. Nem lesz ennek jó vége.

Floyd kilibeg a rendőrségről, rögtön kiadja Bearnek az ukázt, szedje össze Hanzeet és kerítsék elő Baltát, legyen kéznél ő is, ha felgyorsulnak az események, ugyanis hamarosan kivégzik a kansasi bandát. Lou és Ben elgondolkodva néz utánuk. Hank hozza az új híreket, egy indián, alighanem Hanzee, lelőtt két rendőrt Sioux Fallsban, miközben a Blumquist házaspárt kereste, nem ártana utánajárni, Dodd is ott lehet ahol a csatlósa. Schmidt kolléga közbeveti, hogy ezzel nem nekik kellene foglalkozni, meg amúgy is most paktáltak le a Gerhardtokkal. Lou nemes egyszerűséggel közli vele, hogy ritka szar rendőr, ezzel nehéz vitatkozni, bár Ben megpróbálja, hiszen most léptették elő, csak tudhat valamit. Hankék persze kiröhögik.

Betsyt még mindig bosszantja, hogy ovóbácsikat kapott, ezúttal Karlt veszi elő. Kedélyesen elbeszélgetnek egyébként, de a nő hirtelen témát vált és végrendelkezni kezd. Érzi, hogy nem a valódi gyógyszert kapja, nincs sok ideje hátra, Karl pedig jobban tenné, ha sürgősen leállna az ivással, mert Lounak segítségre lesz szüksége, például azt is meg kell majd mondani neki, hogy kit nem vehet el, ha újranősülne. Az ügyvéd előhozakodik John McCainnel és a vietkonggal, de Betsy leállítja, nem kell a süket duma. Jobb híján Karl egy suta öleléssel bátorítja. Miután mindent ilyen jól elintézett, Betsy elballag megetetni az apja macskáját. A dolgozószobában olyan látvány fogadja, amitől majd szívinfarktust kap: minden felületet papírlapok borítanak, rajtuk különféle szimbólumok és szavak, Hank megőrülhetett, mondjuk én az idegenek közbenjárását sem zárnám ki teljesen.

Hazaérvén Floyd az unokáját keresi, Bear egyelőre sikeresen terel, Simone a temetés után hirtelen és feldúltan távozott, biztosan nem ért még haza. Rickynek megint új híre van, most Hanzee van a vonalban azzal, hogy megvan Dodd, Floyd erre beviharzik a házba.

Megérkezik a takarító Kansasból, Mike felkészülten várja, üdvözlésképp fejbe lövi és végez a két kísérőjével is. A hallgatag iker viheti a hullákat az erdőbe, a főnökség előtt pedig majd a Gerhardtokra kenik a dolgot. A kitartóan csörgő telefont most Mike személyesen veszi fel, Ed hangját halljuk, közli, hogy Dodd a csomagtartójában van, kell-e? Biztos megunta szegény, hogy Gerhardtéknál folyton lerázták. Búcsúzóul láthatjuk is a henteslegényt, amint egy kihalt parkolóban a kocsijához ballag és elhajt.

Címkék: fargo
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2016.03.15. 12:11:40

Hű, ezt most nagyon eltaláltad!
Lassan már minden szereplő elfogy :-)
Simone szerinted meghalt?
Tuti, hogy a ZUFÓK hagyták ott a szimbólumokat!
Kedvenc hentesem most nem sokat szerepelt.
És sok kicsi sokra megy: Gratulálok a 35.-hez! :-)

tinipuma 2016.03.15. 17:07:19

@Pácsó Ármándó: Köszi :))
Igen, szerintem Simone meghalt, Bear nem az a típus, aki csak úgy meggondolja magát. Eldöntötte, megcsinálja, ez így van rendjén.

Stiel 2016.03.16. 16:16:50

Nagyon jó lett!

Ricky Mike méltó párja a 70-es évek divatdiktátora kategóriában. :) Lou meg mennyire egyenes fickó már, simán megmondta Schmidtnek is a véleményét.

tinipuma 2016.03.16. 18:22:57

@Stiel: Üdv itt! :)
Engem Ricky az első évad megboldogult fitneszedzőjére, Donra emlékeztet. Mondjuk nem az öltözködésükben :)

Gabba 2016.03.16. 20:22:32

@tinipuma: csapásokst adunk és csapásojat adunk, idézheti magában Floyd Virág elvtársat...

Az viszont nekem komoly meglepetés, hogy Ed még mindig életben van. És hova lett Hanzee ?

Pácsó Ármándó 2016.03.16. 21:16:06

@Gabba: Virág elvtársat vagy PinkFloydot viccelte meg a billentyűzete? :-)
Tényleg, a Hanzli!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.03.17. 09:06:27

@tinipuma:

Azért sajnálom a kiscsajt, ha ilyen apám lenne mint a Balta én is szövetkeznék ellene, igaz közben a család is megszívta .
Én csak borotváltam volna neki egy taréjt, azt ergye.

tinipuma 2016.03.17. 18:53:58

@Gabba: Bizony, az élet nem habostorta :D

@szociál: Én is sajnálom, csak szegény hülyeségében pont a legrosszabbal feküdt össze. Van egy olyan érzésem, hogy Balta (is) simán meghúzta volna a ravaszt, ha megtudja, mit művelt.
süti beállítások módosítása