Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Jessica Jones – 1x01 Avagy a hölgyek éjszakája

2016. február 23. 11:00 - Qedrák

Új sorozat debütál a hogyvolton, úgyhogy sok szeretettel várunk mindenkit, aki a blogon is követni szeretné a feministák és a kritikusok által is agyondicsért Netflix által gyártott alkotást.

Egy monológgal kezdünk, Jessica mutatja be röviden, hogy mit csinál a mindig mozgásban lévő városban: félrekefélő urakat és hölgyeket fotóz le, közben pedig egy üzekedő párt, majd egy indulatos beszélgetést, amely az üzleti partner részéről az irodaablakban történő landolással végződik. A számláról még nem beszéltünk, teszi hozzá Jessica.

jessica1.jpg

A monológ folytatódik New York napvilágos utcáin is, megtudjuk, hogy Jessica elsőszámú szabálya, hogy nem keveredik bele semmilyen szarba. Közben elhúz az orra előtt egy Trish Talk nevű műsort reklámozó busz. A csaj be is állít egy csillogó-villogó üvegpalota csillogó-villogó irodájába, ahol minden olyan tiszta, hogy a lepukkant Jessicának már a megjelenése is koszossá varázsol mindent. Egy mellben dinamikus asszisztens le akarja rázni azzal, hogy nem jelentkezett be, de magasról tesz rá, és beszédbe is elegyedik az ügyvéddel. Rövid párbeszédükből kiderül, hogy Jessica a modern idők freelancereként a nyomozásban is jobban szereti a kötetlen melót, míg Hogarth, az ügyvéd, elmagyarázza neki, hogy ez a professzionalitásról kell, hogy szóljon. Némi személyeskedő kitérő után kap egy új ügyet, amelynek keretében egy Gregory Spheeris nevű figurának kell idézéseket átadnia. Jessica némi malíciával jegyzi meg, hogy ezzel máris kiérdemelte a bizalmát.

hogarth_jessica.jpg

Egy baromi egyszerű telefonos trükkel megszerzi a nevezett klubtulaj tartózkodási helyét, de közben káromkodva veszi tudomásul, hogy elfogyott a vécépapír. Este lévén bedob egy felest, majd elnyúlik az ágyon, de végül meggondolja magát. Magához vesz egy üveg whiskeyt egy termoszban, egy fotómasina és néhány egyéb cucc mellett, és máris megy ki az éjszakába. valami ügyet szimatol ki, mert egy félmondatos monológ mellett felugrik a tűzlépcsőre, és onnan fotózza a szembe szomszédokat. Igazi célpontja egy emeletes néger faszi, és egy párducmintás ruhában feszítő nő, akik némi kufircolást követnek el kettesben. Közben egy pillanatra elgondolkodik, és úgy érzi, mintha egy férfi beszélne a fülébe, majd elsorol egy csomó utcanevet. Leküldi a termosz piát is.

jessicalesifoto.jpg

Reggel van, Jessica felébred, hogy túl hangos a fenti szomszéd, odavágja a csizmáját, ami szép lyukat üt a plafonon. Hiába, a szuperhősöknek óvatosan kell mérgelődniük, de legalább az idegesítő pár elhallgat. Az okostelefon aksija lemerült, az ajtó nyitva, ami nem tetszik a nőnek, ki is megy, hogy elintézze az alkalmi betörőt, de csak a Malcolm nevű szétesettnek tűnő figura az, aki mogyorókrémet zabál a hűtőből. Éppen kidobná a francba, de új ügyfelek állnak az ajtóban. Barbara és Bob Shlottman a házaspár neve, és eleinte elég bizalmatlanok Jessicával. A Hope nevű lányukat keresik, aki egy sportösztöndíjas atléta, és eltűnt. Mindezt az anya mondja el, mialatt a szorgos apuka nekiáll Jessica ajtajával babrálni, ami mindkettejüket idegesíti. Végül leszerződik a két szülővel, majd kikutat mindent, amit a neten elér róluk, mialatt betol egy szendvicset. Meg is talál egy barátot, egy kínai csajt, de amikor nem nyit ajtót, egyszerűen bemegy. Bocs, nyitva volt, mondja neki, meg az idegesítő barátjának, aki egy kamerát szerelt a búrájára. Amaz a művészet nevében tiltakozik, majd Jessica nemes egyszerűséggel leszedi a fejéről a felvevőt, ez van haver. Kiderül, hogy Hope a kínai csajt faképnél hagyta valami pasi miatt, akiről nem derül ki semmi.

jessicaszulok.jpg

Jessica nekilát, hogy kézbesítsen a sportkocsimániás alaknak, aki menne egy kört a verdával, de amikor egy szuperhős kerül az utadba, akkor néha a legmenőbb járgányok is igen kevésnek bizonyulnak, és ezt Spheeris is hamar megtanulja. A férfi szinte összecsinálja magát a félelemtől, mikor megtudja, hogy Jessica is egy a szuperhősök közül, de az idézést azért nem akarja átvenni, sőt, perrel fenyegeti meg a nőt. Az nem esik pánikba, hanem elmondja, hogy neki bizony lézerszemei vannak, amivel megolvasztja a belső szerveit, szóval nem érdemes kekeckedni vele. Spheeris gyorsan átveszi az idézést, és még egy fotó is készül róla, mindenki nagyobb megelégedésére.

jessicaidezes.jpg

Erre inni kell, Jessica meg is teszi ezt, és eszméletlenül terül el az iroda padlóján, egészen addig, amíg egy férfi meg nem nyalja az arcát, ami miatt felriad. Megint elkezdődik az utcanevek felsorolása, ami nem úgy tűnik, hogy megnyugtatná őt. Hogarth felhívja őt, és elpanaszolja, hogy a klubtulaj ügyvédje a hatóságok felé jelezte a lézerszemes esetet. A beszélgetés alatt Jessica a hűtőjét pakolja ki, Hogarthot pedig az asszisztense kényezteti néhány megfelelő felületre elhelyezett csókkal. Gyorsan le is teszi, hogy kettesben legyenek, Jessica pedig megint megy a négerhez, de ezúttal be is kémlel az ablakon. Pechére, a nagydarab néger faszi a szemetest pakolja tele, és rendes pali, mert megkínálja kedvezményes piával, mert a magányos csajok jót tesznek az üzletének.

hogarth_asszisztens.jpg

Jessica hallgat a jó szóra, és önti magába a piát, közben pedig kikérdezi a négert, hogy mióta őzi az ipart. Az sem marad rest, mert kérdezősködik Jessicáról. Végül a felszínes válaszok után kiderül, hogy a nő magánnyomozó, és félrelépő emberekről készít kompromittáló fotókat. Miközben egymás felé küldik a félreérthetetlen jeleket, kiderül, hogy a férfinak a bár baromi fontos. Egy idő után a szövegelésnek vége, és egy irdatlan nagyot kefélnek egymással. Ahogy végeztek, a nő megy a vécére, hogy ott valamelyest rendbe szedje magát, de talál egy fotót a borotválkozókészlet mellett, ami miatt majdnem elbőgi magát. Olyan gyorsan lép le, hogy még csak nem is köszön. A sarkon azért kidobja a taccsot.

cagejessica.jpg

Reggel megint a zajos szomszéd ébreszti, no meg Barbara telefonja. Hoperól kiderítette, hogy az új barátjának vásárolgatott menő cuccokat a szülei által neki adott hitelkártyával. Az egyik üzlet egy japán étterem, ami a kétségbeesés szélére löki Jessicát. Az étteremben a nem túl készséges japán figura felvilágosítja, hogy Hope újdonsült barátjának mindent megtettek, kapott ingyen drága borokat, és a régi étterem receptjét főzték meg. Régi stílusúra vált a kép, látjuk Jessicát, ahogy kidekorálva ott borozik egy férfival, ahol most Hope tette. Kirohan az étteremből, a világ összefolyik előtte, és elismétli a monológját, majd neki áll rohanni. Gyorsan felkeresi a Slothmann szülőket, és kiderül, hogy a nevét egy angol akcentusú figura adta meg nekik. Ismerős lehet Jessicának, mert azonnal utasítja őket, hogy utazzanak haza, amilyen gyorsan csak tudnak, és ő maga is venne egy Hong Kongba tartó járatra egy nevet. Hogarthoz fordul, hogy kölcsönkérjen, miután Hope hitelkártyáját nem tudja meglopni, de az ügyvéd lerakja, mikor a felesége megérkezik, a korábban vele smároló asszisztense szeme láttára.

jessica2.jpg

Jessica kétségbeesetten megy el otthonról, a liftben összefut a Malcolm nevű, továbbra is szétcsúszott figurával, de ő nem tud neki adni lóvét, csak egy lopott tévét ajánl fel. Helyette bemászik a korábbi hirdetéseken látott szőke rádiós műsorvezetőnő ablakán, aki éppen a szerkesztőivel folytat vérre menő vitát a vendégeiről. Patricia gyorsan kitereli őket, ahogy meglátja a hívatlan vendégét. A teraszon következik egy korántsem felemelő beszélgetés, amiből megtudjuk, hogy a két nőnek már volt közös múltja, és Patricia aggódott Jessicáért, míg utóbbi leszarta a kapcsolattartást. Pénzt kér, de a másik nő korántsem meglepetten fogadja ezt. Visszatért a halálból, feleli neki. Ugyan, ez csak PTST, erősködik Patricia, menj terapeutához. Az lószart sem ér, ráadásul kétszáz dollár volt, feleli. Mondtam, hogy kifizetem, ellenkezik Trish. Jessica meggyőzi, hogy tényleg visszatért, mert Hope-pal mindent ugyanúgy csinált az elrablója, ahogy vele is. A szőke nő gyorsan hívná a rendőrséget, de Jessica meggyőzi, hogy azok lófaszt sem tudnak csinálni, ezért el akar menekülni. Majd megvédünk téged és azt a lányt, majd kitalálunk valamit, mondja. Ráadásul te megpróbáltad. Hát meg, de elbuktam. Oké, megkapod a lóvét, fejezi be a vitát.

patriciajessica.jpg

Az éjszakai New Yorkon keresztül taxizik haza, miközben a szülők mondatai járnak a fejében. Megáll egy emlegetett hotelnél, ahol a londiner régi ismerősként üdvözli. A szoba, amit ismer, hívogatja, de lenyomja a tűzjelzőt, hogy a vendégek kirohanjanak az épületből. Ez sem segít, megjelennek a régi képek, és a fejébe férkőznek a férfi gondolatai. A lányra rábukkan egy ágyban, félig öntudatlanul. Kilgrave elment, tudja meg, de Hope nem tud mozogni, még össze is pisilte magát. Jessica végül felöltözteti, de a lány erőteljesen tiltakozik, szétveri a berendezést, de egy szuperhős az szuperhős, nem segít az atlétika.

hope1.jpg

Hope az irodában már normálisabb, és elmondja, hogy mennyi szörnyűséget tett vele, és elsírja magát. Jessica elmagyarázza neki az utcaneves metódust, hogy megnyugodjon, és elismételteti vele, hogy mindez nem az ő hibája. Megérkeznek a szülők is, ölelés, puszi, a lány nagyon sajnálja. Búcsúzóul megöleli Jessicát is. Távozik az irodából, de láthatóan véglegesen el akar menni. A liftben azonban még szemtanúja lesz annak, hogy Hope elővesz egy pisztolyt, és elkezdi lelőni a szüleit. Nem éri utol őket, csak a földszinten, ahol már ott van két holttest, és a ravaszt újra és újra öntudatlanul meghúzó lányt. Mosolyogj, üzeni Kilgrave Hope útján. A hatásnak vége, a lány ráeszmél, hogy mit tett, és elordítja magát bánatában. A lakók kiözönlenek, Jessica pedig megdöbbenve hagyja ott a tett helyszínét, majd bevágódna egy taxiba. Az utolsó pillanatban visszafordul, és az arcán szilárdan tükröződő elhatározással bemegy az épületbe. Innen folytatjuk.

hope2.jpg

Címkék: jessica jones
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2016.02.23. 12:09:02

Nyitó résznek nagyon jó volt, és a vége az olyan szinten odavert, hogy csak lestem.

enzo23 2016.02.23. 13:23:16

Örülök, hogy erről is van hogyvolt. A rész valóban odavert rendesen, de nem lehetne kicsit megfűszerezni az írást? Valahogy olyan monoton, hiányzik belőle valami stílus.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2016.02.23. 13:35:03

JIhhúúú :) Imádom ezt a sorozatot! Végre hogyvolt is van belőle! :)

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2016.02.23. 13:57:12

@enzo23: A következő jobb lesz, ígérem, ezt meg kellett vágnom, hogy ne legyen túl hosszú. :)

teszt123456789 2016.02.23. 14:14:53

Nagyon-nagyon szerettem ezt az évadot, örülök a hogyvoltnak!
süti beállítások módosítása