Bizony kérem, gyűlnek azok a fránya felhők, mert azok már csak olyanok, közlöm ezt az axiómát a rejtőzködésből előbújt számos olvasómmal, az igazi izgalmakat viszont a német cím rejti, miszerint: Verfolgung unter vollen Segeln, üldözés dagadó vitorlákkal. A pityókásan hazaérkező Samuellel kezdünk, két haverja is vele van, akik nagy röhögéssel idézik fel az est eseményeit, miközben Samu a kandallópárkányon hagyott levelet bontja fel: Sarah értesíti, hogy elutazik pár napra Brightonba. Szegény anya, motyogja Samu a múltkori szakításra gondolva, igen, Brighton tényleg szörnyű hely, nevetnek az erről mit sem tudó haverok. (Pedig amúgy Brightonban szoktak történni izgalmas dolgok, mint ahogy az ebből az írásból is kiderül.) Majd ez egyik haver a helyi újság vezető hírét olvassa fel, hamarosan vendégszereplésre érkezik Fergus Doyle vándorszínész társulata, itt az alkalom összejönni pár könnyűvérű színésznőcskével, röhögnek tovább, miközben Samu újabb poharakat tölt tele.

Tele poharat szorongat James is, de az övében tej van, úgy látszik, használ a kúra, mert már két hete nem fáj a gyomra. Baines persze brandyt kortyolgat, úgy hallgatja főnöke panaszát: az ügynökök sehol sem hallottak a szökevény Burgess-ről és Charlotte-ról, hát hol a fenében lehetnek? Mi persze látjuk őket, a Black Pearl most éppen Figueirában vesztegel, mert elromlott a dugattyúja. Charlotte-ot zavarja a meleg, a legyek, a szagok, sőt a legyek, a meleg és még a szagok is, nem beszélve a dög melegről, a büdösről és a zümmögő legyekről. Ny B próbálja türelemre inteni: ez itt kis város, nehéz beszerezni a szükséges alkatrészt.

Letty dr. Porton kíséretében kiadó házat keres sok hálószobával és úgy tűnik, hosszas keresgélés után végül sikerrel jár. Az ingatlanügynök udvarias kérdésére, miszerint hány gyermekkel kíván beköltözni Letty közli, hogy 15-nél nem szeretne többet, az ügynök szemei elkerekednek. Ezt látva Letty nevetve hozzáteszi, hogy nem saját, hanem intézeti gyerekeket kíván itt elhelyezni. Marston vicomte Elizabethet kerülgeti ismét, döntött-e már a chilei vasútépítés ügyében. Sz Sz még egy kis türelmet kér és mintha kissé zavarban lenne a folyamatosan rázúduló bókoktól. Férjes asszony vagyok, ismételgeti, mintha a vicomte ezt nem tudná. Marston új témát hoz elő, Gibraltárból szeretne hazaszállíttatni egy láda portóit, fontos, hogy 20-áig ideérjen a szállítmány. Szerencsére a Mersey Maiden pont arra jár, majd az elhozza, mosolyog rá Elizatbeth.

Lettyhez két férfi érkezik látogatóba, ők a leendő szomszédok és enyhén szólva ellenzik, hogy intézet nyíljon a mellettük álló telken. Egyikőjük, Mr. Barber (a képen balra) különösen empatikus, szerinte az a nő, aki felcsináltatja magát, legjobban teszi, ha a gyerekét bedobja a folyóba. A két fószer egymás szavába vágva ecseteli, hogy egy ilyen intézmény milyen veszélyekkel jár a környékbeli jónevű családok szende lányaira és erkölcsös asszonyaira. Lettyt persze nem kell félteni, dühösen visszaszól, ha egy nő teherbe esik, azért egy férfi a felelős, majd még odaszúr egyet a barbár Barbernek: Csak nem attól fél, hogy az egyik leányanya felismeri? (Tíz pontos beszólás, csókoltatom Lettyt!) A csávók felkeresik Jamest az irodában és neki is panaszt akarnak tenni, de Onedinünk elhajtja őket: A feleségem a saját pénzével gazdálkodik, azt tesz vele, amit akar, én meg különösen rossz néven veszem, ha kioktatnak, viszonlátás!

Sz Sz végre aláírja a chilei együttműködési megállapodást Marstonnal, a Frazer Vállalat szállítja a síneket, Marston cége meg megépíti a vonalat. A vicomte persze egyfolytában nyomul Elizabethre, szőkénk szerint viszont a konvenciók szerint kell élniük. De hát ön szokott rizikót vállalni, veti fel Marston, Sz Sz erre már nem tud mit mondani, ezt kihasználva Marston csendben megfogja a kezét. Az idillnek a távrecsegő hangja vet véget, Dunwoody telefonál, a Mersey Maiden bekrepált, Figueirában vesztegel, mert eltört az egyik propeller, 2-3 hét a javíttatás. Hogy kerül így 20-ig haza a fontos szállítmány?, aggódik Elizabeth, de megígéri a vicomte-nak, megtesz mindent, hogy teljesítse, amit vállalt.

Elrohan Jameshez, de bátyja kijelenti, nem őrült meg, hogy Marston kedvéért egyetlen ládányi rakományért egy egész hajót küldjön Portugáliába. Elizabeth vállalná a visszaút költségét, de James nem egyezik bele, hisz az odaút üres hajóval így is veszteséges, viszont adjon cserébe egy pénzes fuvart a hugi és akkor megegyezhetnek. Elizabeth dúlt kebellel (ez már rég volt) tiltakozik és kiviharzik az irodából. Panaszkodik egy sort Marstonnak, ennek során megtudjuk, hogy a portói ajándék lenne a vicomte apjának 70. születésnapjára és azért különleges, mert az az utolsó láda palackozott sorozat, a bort ugyanis már évtizedek óta hordóban szállítják ide Portugáliából. Természetesen itt lesz időben a szállítmány, fogadkozik ezt hallva Elizabeth.

Letty és dr. Porton újra bejárja a házat, már tervezik, melyik szobát hogyan újíttassák fel, mert a sok ház közül, amit korábban megnéztek, ez a legalkalmasabb a tervezett célra, amikor belép az ingatlanügynök az egyik szomszéddal. Sajnos a környékbeli telkek tulajdonosa, lord Hawkmoor nem járul hozzá, hogy ezt a házat intézet céljára bérbeadják, közli és visszakéri a kulcsokat. Letty könnyekkel a szemében távozik, de még odaszól a csávóknak: Jó ünneplést kívánok a szegény gyerekek fölött aratott győzelmükhöz! (Letty gyönyörű így, ilyen jó képet az eddigi évadok során nem is sikerült lőni róla.) Odahaza egyelőre Jamesnek sincs ötlete, mit lehetne most csinálni, csak annyit tud javasolni, Letty keressen másik házat az otthonnak.

Elizabeth érkezik új hírrel: ügynöke révén megtudta, hogy a Black Pearl is Figueirában vesztegel, James először átverésre gyanakszik, de a hugi megnyugtatja, szó sincs ilyesmiről. A barkókirályt természetesen már nem érdekli a veszteség, amit a rakomány nélküli hajózás jelent, máris útra készülődik, amihez némi vonakodás után a háziorvos dr. Porton is hozzájárul. Visszaútban meg elhozza a láda portóit is, naná hogy persze. Még gyorsan megír egy levelet, amit az irodavezető Dawkins majd akkor adjon át Marstonnak, ha James sürgönyöz neki Figueirából. Aztán irány a kikötő, a Soren Larsen vitorlát bont, James teli tüdővel szívja be a régóta nélkülözött tengeri levegőt.

A kapitány természetesen Baines, aki ugyan szintén örül az útnak, mindazonáltal attól nem túl boldog, hogy a főnökkel együtt kell hajóznia. Nem vagyok elragadtatva, hogy újra a nyakamra ül, szól be egy csípőset, de ezúttal James ezt elereszti a füle mellett. Tom, a hajósinas a szektánssal bíbelődik, James már elkobozná tőle az értékes műszert, de Baines megnyugtatja, a fiú tehetséges tengerész, tud rá vigyázni. Azonban hiába száguldanak teljes gőzzel, pardon vitorlázattal, ahogy a német cím mondja, késve érnek Figueirába, a Black Pearl egy nappal korábban kihajózott, a hírek szerint Madeira felé. Felveszik a láda portóit és már indulnak is Burgessék után, Baines ugyan aggódik, visszaérnek-e így 20-ára Liverpoolba, de James nem hajlandó felhagyni az üldözéssel most, hogy már ilyen közel vannak a menekülőkhöz.

Samuel az egyik barátjával ül le beszélni, akinek az apja ügyvéd, és a válással kapcsolatos tudnivalókról érdeklődik. A srác szerint két lehetőség van: az egyik: szemtanú igazolja esküvel, hogy Burgess és Charlotte együtt töltötte az éjszakát (mintha fényes nappal nem lehetne házasságtörést elkövetni, vetem közbe felvilágosultan). A másik lehetőség: hét évig külön kell élnie Charlotte-tól. Nesze neked gyors ügyintézés.

Marston minden eszközt bevetve végső rohamra szánja el magát, egy nagy kosár vörös rózsát küld Elizabethnek „Charles” feliratú kártya kíséretében. Telefonon is próbálja elérni, de szőkénk letagadtatja magát. Utolsó lehetőségként a komornyikot átverve becsempészteti magát a házba, így Elizabeth már kénytelen fogadni. Persze ki is dobathatná, mint illetéktelen behatolót (érted?), de végül nem tesz ilyet, hanem utat enged Marston vallomásának. Szeretem, mi ketten összeillünk, heveskedik a vicomte, tudom, válaszolja erre Sz Sz, és végre elcsattan az évad eleje óta esedékes csók.

Nem sokkal később megérkezik James levele Marstonhoz, amiben értesíti, hogy megvan a különleges rakomány, viszont szeretne ehhez méltó különleges szívességet kérni a vicomte-tól: járjon közben barátjánál, lord Hawkmoornál, hogy az engedje meg Lettynek bérbe venni az általa kinézett házat. Ha esetleg Marston mégsem akarna segíteni, akkor a különleges rakomány úgy fogja végezni, mint annak idején a bostoni teadélután ládái. Egyenes beszéd, bár szemtelen, Marston viszont elég jól szórakozik rajta, Elizabeth szeme azonban villámokat szór, miközben hallgatja, keblének mozgásirányát meg el tudjuk képzelni.

A Soren Larsen a nyílt tengeren veszteglő vitorlással találkozik, zászlójele szerint sürgős orvosi beavatkozásra van szükségük. James dühös az újabb időveszteség miatt, de meg kell állniuk segíteni, főleg, hogy Baines kapitány is ragaszkodik hozzá. A másik hajó parancsnokának megsérült a karja és már üszkösödik, gyorsan átemelik a Soren Larsenre és már húznak tovább Madeira felé. A fájdalomcsillapítóként használt morfium viszont elfogyott, ezért nem lehet a hajón amputálni a szerencsétlen karját, viszont kétséges, hogy egyáltalán kibírja-e Madeiráig ilyen állapotban.

A sebesült rövid időre magához tér, James bemutatkozik és megkérdezi tőle, tud-e valamit a szintén Madeira felé hajózó Black Pearlről. A beteg elmondja, hogy Figueirában együtt itták asztal alá egymást Burgess-szel, aki részegségében elárulta neki, hogy valódi útiránya a Földközi-tenger, Madeirát csak átverésből dobta be a köztudatba. Visszafordulunk, Mr Baines, irány Lisszabon, ott kitesszük a sebesültet és utána nyomás Liverpoolba!, adja ki a parancsot vigyorogva James.

Végül időben sikerül megérkezniük a láda portóival Liverpoolba, Letty örömmel meséli Jamesnek, hogy Marston közbenjárására lord Hawkmoor úgy döntött, mégiscsak bérbe adja a házat a gyermekotthon részére. Cserébe James beszámol a Black Pearlről megtudott hírekről, most már csak idő kérdése, hogy rábukkanjon Charlotte-ékra. A legutolsó jelenetben a félig deliráló Samu hever az ágyban és az egyik könnyűvérű színésznőcske simogatja az arcát.