Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sleepy Hollow 3x03 - Blood and Fear

2016. február 10. 11:00 - Szencsike

Kezdjünk Pandorával, a fácskája szép nagy lett, a rajta növögető fekete rózsák még csak kicsi bimbók, de hamarosan már kinyílhatnak. A nő kútnál kéri a lelkeket, hogy mutassák meg mi a Tanúk titka, és egy ismeretlen, fess fiatalembert látunk a vízben. Majd a doboz újra feltárja titkait, onnan egy lepelbe bugyolált tőr kerül elő. Ugrunk a hivatalra, ott Crane szónokol az amerikai álomról, a mobilján pötyögő Abbie már kívülről tudja, Crane mikor fog Jeffersontól idézni. A lelkes tömeg együtt követeli Crane-nel az igazságot, majd Crane az ügyintézőhöz fordul, nézzen a szíve mélyére és döntsön jól. Az unott ügyintéző elutasítja Crane kérelmét, vagyis csak amerikai állampolgár adhatja be azt a kérelmet, amivel az irattárat védett műemlékké nyilvánítják. Crane morcin elsétál, Abbie bedobja a logikus lépést, majd ő beadja a kérvényt. Rambót idézve, ez Crane harca, ám Abbie el fog késni a melóból, a hisztinek vége, papír aláírva. Abbie véletlenül összeütközik egy sorban állóval, a telója kiesik a kezéből, Crane felveszi és lám csak, Abbie apuci fotóját nézegette. Még nem mondta el Jennynek, talán nem is fogja. Crane próbál optimista lenni, keresse meg őt, hátha rendezni tudják a soraikat. Lehet, de az apjuk már talán továbblépett, neki is ezt kell tennie, le kell zárni a múltat, jobb lesz így. Abbie megy el, de Crane még tudomására hoz egy fontos döntést: amerikai állampolgár lesz. Megtagadta angolságát, de a folyamat most fog igazán kiteljesedni. Na, még egy őrült alakkal több lesz nekik...

1.png

2.png

Kint Crane összefut Ms. Corinth-tal, ő volt az a kedves ügyintéző hölgy, aki megnézte az archívumot. Hallotta Crane-t bent és örül, hogy meghozta az állampolgárságával kapcsolatos döntést. Kezd valami kialakulni a fiatalok között. Menjünk egy irodába, ott ücsörög egy számítógép mögött egy irodista srác. Lelkesen kémleli az előteret, ott plátói szerelme, egy csinos szőke hölgy beszélget egy jóképű öltönyös kollégájával. Elbúcsúznak, a lány beszáll a liftbe, a fiatalemberünk pedig rohan utána. A srác esetlenül beszélgetést kezdeményez, egy kajáldát dicsér, a lánynak más a programja, egy kolléganője születésnapjára tart épp. A srác lelkesen bólogat, akkor ott összefutnak. A lány is helyesel, majd elbúcsúzik attól, akivel telefonon beszélt, szépen kikapcsolja a headsetjét és kilép a liftből. A srác kedve meg a béka feneke alá zuhant, ez volt aztán a lebőgés. A srác később egy diszkó bárpultjánál piál és nézi Szőkét, ahogy az Öltönyössel táncolnak. Pandora ül a srác mellett és arra biztatja, ne hagyja, hogy az Öltönyösé legyen a csaj. A tánctérre viszi, hogy megmutassa a valódi énjét és valahogy hipnotizálja őt. Később, a srác otthon ébred, az éjjeliszekrényen pedig ott az a bizonyos kés.

Az irodában Öltönyös a liftben egy kollégájának dicsekszik a Szőke meghódításával, ma este tuti meglesz a csaj. Mögöttük pedig ott áll a bevadított srác, jót nem jelent. Jenny és Abbie dumcsiznak, a téma Joe, aki az apja titkos életét akarja kideríteni. Jenny majd eligazítja a srácot, de megkéri Abbie-t, hogy nyomozza le azt a fazont, Randall Martint, aki elrabolta Joe-t és az Anubisz kövéért cserélte csak el. Megérkezik hozzájuk Reynolds ügynök is, végre találkozhat a sokat emlegetett Jennyvel. A lány jobbnak látja, ha lép, így Reynolds újabb feladatot ad ki Abbie-nek. Késelés, de semmi vér nem volt a helyszínen. A helyszín pontosan az az iroda, ahol a korábban megismert hármas dolgozik, Abbie Crane-nel érkezett és vele szemlélik meg a helyszínt. A halott Öltönyös, mintha kiszáradt volna, Abbie a szúrások gyakorisága alapján arra tippel, hogy dühből történt a gyilkosság. Crane valami Bertie-t emleget, az emlékei szerint egy férfit megkéseltek, aki ugyanilyen állapotba került, mint Öltönyös. Crane szerint ez a gyilkosság nem valami híres történelmi eseményhez köthető, hanem egy ősrégi démonhoz, a legismertebb neve: Hasfelmetsző Jack.

5.png

Az irattárban Abbie felteszi a nyilvánvaló kérdést, mit keresett Hasfelmetsző Jack száz évvel a gyilkosságai előtt Crane fiatalkorában? Crane 1763-ban az etoni magániskola diákja volt, nohát, ő az a fiatalember, akit Pandora a kút vizében látott. Egy esős délutánon ő maga látta meg Jacket az udvaron, mígnem egyik diáktársa ragadja karon és rohan el vele, mert valakit meggyilkoltak. Az áldozat az a bizonyos Bertie volt, Crane legjobb barátja, mióta csak ide jártak. A társai elhatározták, hogy megkeresik azt, aki megölte a barátjukat, Crane-re is számítanak. A fiatal Crane visszatért a hálóba, ott pedig a családja inasa fogadja, a holmija összepakolva, irány London, itt már nem biztonságos. Ugyan a következő szeptemberben visszatért, de a hangulat megváltozott. Se egymásban, se a tanárokban nem tudtak többé megbízni. Crane pedig mióta csak tudomást szerzett Hasfelmetszőről, azóta kutat utána. Az 1888-as whitechapeli gyilkosságok csak a jéghegy csúcsa, Hódító Vilmosig (1066) lehet visszavezetni "Jack" működését. Pandora ezt a szörnyeteget idézte meg, mi több, valahogy tud Crane gyerekkoráról. Az első nyom mindenképp a kivéreztetés. Hála a 21. századnak, sokkal több esélyük van elkapni őt, mint a 19. században.

6.png

Lássuk Jennyt és Joe-t, Randall után nyomoznak, egy motelnél fedezték fel a faszi kocsiját és ugyanezzel a lendülettel be is rúgják a szobája ajtaját. Ott csak egy nőt találnak, azt állítja, hogy ő csak egy stoppos, nem ismeri a fickót, aki egyébként jégért ment. Jenny nem erőlteti tovább a dolgot, de pár pillanattal később már észbe kap, még sem kellett volna elengedni a nőt, aki már szökik is Randall kocsijával. Jennyék visszamennek a szobába, a fürdőszobában a csövekhez bilincselve találják meg Randallt, nem vesződnek a kiszabadítással, Jenny keresi a követ inkább, de a kőnek semmi nyoma, a nő lelépett vele. Ez az eltévedt stoppos módszer Corbin seriff egyik trükkje, de akkor ki lehet a nő? Vagy bővült a Corbin seriff tanoncai lista? Randallt a fürdőben hagyják, és a páros megy tovább kutatni. Eközben irodistánk az asztalánál ülve figyelheti, ahogy Szőkeség az Öltönyös halála miatti sokktól sír. Abbie-lak, a lánynak megküldték a jelentést, mivel ölhették meg Öltönyöst, Crane nyomban felismeri a modellezett kést, ez egy bizánci parang, amit még 958-ban készítettek Jeruzsálem helytartójának. Aki birtokolja a tőrt, azon csillapíthatatlan vérszomj lesz úrrá. Vagyis nem a gyilkost kell megtalálni, hanem a fegyvert.

Irodistánk a nap végén beszáll a kocsijába és elmereng egy kicsit azon, hogy mit is tett, szemmel láthatóan bűntudata van, vagyis még megmenthető. Pandora bukkan fel a hátsó ülésen, ő nem hagyja, hogy a srác feladja amit elkezdett, bontakozzon csak ki az igazi énje. A srác megpróbálja eldobni a kést, de az hozzáragadt a tenyeréhez és beburkolja fémmel a kezét. Abbie az irodában jelent Reynoldsnak, rituális gyilkosság, további részletek később. A később legyen egy vacsora, Abbie pár döbbent pislogás után elfogadja a felettese meghívását. Közben Crane lelkesen kutat a könyvek között, miután ezt befejezte indulna is, de egy váratlan látogatót kapott, Ms. Corinth személyében. Szegény Crane azt hiszi, hogy ismét visszautasították a beadványát, de a lány csak azért jött, mert szeretne neki segíteni megkapni az állampolgárságot. Crane először köszöni, de tisztelettel elutasítja, nem élhet vissza a nagylelkűségével. A lány közli, hogy a sógora tagja a szenátus bevándorlási albizottságának, ezek után már Crane sem húzódozik sokat. A lány el, Crane pedig vigyorogva szedi össze a cuccait.

Pandora tovább suttog irodistánk fülébe, ő lesz az új fegyver, aki kiállhat a Tanúk ellen, de csak akkor, ha nem lesznek kétségei. Abbie és Crane egy bizonyos Nelson Meyerst keresnek, vagyis az irodistánk az. A profilozók szerint az elkövető magányos fehér férfi és egyedül ő nem ment be dolgozni. A saját következtetéseik szerint Pandora egyénre szabottan válogatja az eszközeit, mert ismeri őket. Nelson lakásához érve a srác már teljesen megváltozott, a kés a hatalmába kerítette és bizony nem fogja feladni az újonnan megtalált egyéniségét. Abbie kénytelen lelőni a srácot, aki kizuhan az ablakon, de több emeletnyi esés meg se kottyan neki, karcolás nélkül áll talpra. Egy étkezdébe ugrunk, a Stoppos lány eszi az ebédjét, de kap némi társaságot. Jenny ül le mellé a bárpulthoz, Joe az egyik asztalnál figyeli őket. Az Anubisz kő újra Jennynél van, ugyanis Stoppos egy újabb Corbin-trükköt alkalmazva a kocsiban rejtette el. Stoppos nem ismeri Corbint, azt sem mondja meg, hogy kinek dolgozik, és ahogy ma átverte Jennyéket biztos, hogy már régóta nincs egyik se a szakmában. Ő viszont nagyban élvezi a kincskereső létet, ám Jenny kilátásba helyez sok csúnya dolgot, ha Stoppos újra felbukkanna a kő miatt. Nem fogja odaadni, mert Corbin rábízta, meg fogja védeni.

11.png


Abbiék megint okoskodnak, az elmúlt 900 év gyilkosságai valahogy mindig megszűntek. A gyilkosságok egyszer csak véget értek. Crane kéri, hogy nézzék meg az etoni gyilkosságok idejéről származó születési-halálozási adatokat, abban az évben 5 gyilkosság volt köthető „Hasfelmetszőhöz”, az egyik áldozat Berti volt. A listát böngészve sok fertőzéses haláleset is történt az iskolában. Hirtelen kezd összeállni a kép, Crane-t nem a gyilkosság miatt vették ki a suliból, hanem a járványveszély miatt, amit eltitkoltak az egyszerű emberek elől. Az apja tudhatott róla, mivel sok politikus ismerőse volt, és így kihozhatta a gyereket a suliból. Érdekes megfigyelni, hogy minden egyes gyilkosságsorozat valamilyen járvány miatt maradt abba, a holttesteket meg kivéreztették. Vagyis a kés elszívja a vért, és ha fertőzött vér kerül bele, a gyilkos is meghal, így vért kell szerezni. Az egyik laboros szól a párosnak, hogy sikerült feltörni Meyers gépét, azon sok-sok fotót találtak a szőke lányról, vagyis ő lesz a következő áldozat.

12.png

És milyen igazuk van, Nelson már a parkolóban vár rá, viszont szerencsére az FBI előbb érkezik és elviszik a lányt. Abbie-nek a kolléga már jelenti, hogy a lány biztonságban van, még annyit kellene megtudni, hogy láttak-e bármi furát a helyszínen. Crane előkapja a távcsöves puskát, a fertőzött vérrel teli injekciót ebből fogja kilőni. Crane személyes ügynek tekinti ezt, minden áldozatot meg fog bosszulni. A kolléga nem jelzett vissza semmit, fel kéne hívni, de csak a rögzítő felel, így Abbiék a parkoló felé veszik az irányt. Ott megtalálják a kollégákat, mindketten halottak és kivéreztették őket. Abbie nem tud erősítést hívni, mert nincs térerő a parkolóházban, de meghallanak valakit nyöszörögni. Felbukkannak Nelsonék, a kés a lány nyaka előtt várakozik. Crane kíváncsi lenne, hogyha megöli a lányt, azzal mivel tesz jót magának, így is elég necces helyzetben van. Abbie oldalról közeledik, megrúgja Nelsont, a lánnyal gyorsan Crane-hez futnak. Nelson elkapja Abbie-t, aki szóval tartja a gyilkost, közben Crane kilőhet egy ampullát, de a kés védelme erős, páncéllal borítja be a srác tarkóját, így a lövés sikertelen. Ezt kihasználva Abbie elfut a lánnyal, Crane meg üldözheti Nelsont. Sajnos a srác túlságosan is erős, a második és egyben utolsó ampullát nem sikerül betölteni a puskába. Nelson Crane-be döfi a kést, elszívja a vérét, de pár pillanat után a srác kiejti a kezéből a kést, a páncélozás hatása is megszűnik, a srác összeseik, Crane meg kiejti a kezéből az üres ampullát, a combjába szúrta azt.

Nelsonnak vége, Crane is szenved, Abbie végre megérkezik, de Crane elájul. Pandora is felbukkan, milyen érzés lesz, ha Crane a karjaiban hal meg? Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment, most már csak Crane-ért kell aggódni. Jenny munkahelyén vagyunk, Joe nézi át az apja cuccait, de semmi lényeges nincs már benne. Vagy ott van Abbiéknél, vagy ki lett dobva. Jenny még mindig Stopposon rágódik, ki kell deríteni ki ez a nő, hogy kapcsolódhat Corbinhoz és ki keresi az Anubisz követ. Joe áll elébe a feladatnak, még több titok derülhet ki így az apjáról. FBI iroda, ma este nem lesz vacsi, de egy gyors ital még belefér. Reynolds tovább nyomja a ketten együtt sokra vihetnénk szöveget, Abbie sem ellenkezik túlzottan, de a lényeges beszélgetés később lesz. Otthon, Crane ébredezik, karjában ott az infúzió, kap a lánytól egy lecseszést, miért pont maláriát kellett használnia?! Crane csak mosolyog, Charleston ostrománál volt egy malária járvány, az amcsik tudták kezelni a betegséget, a britek hullottak, mint a legyek. Abbie elmeséli Pandorát is, rá akart ijeszteni csak, lehet neki is készül pár meglepetés. Crane ismeretei szerint Pandora egyik célja a félelemkeltés, most azt kell kitalálniuk, hogy milyen meglepetések várnak még rájuk. Crane lassan álomba szenderedik, de annyit még elnyöszörög, hogy örül, hogy ők ketten itt vannak egymásnak. A kút vizéből Pandora figyeli Abbie-t, már készül valamire, és a fekete rózsák kivirágoztak a fán.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása