Már 36 napja sínylődnek a férfiak a szigeten. Voltak kisebb-nagyobb sikerélményeik, fogtak rengeteg halat, öltek krokodilt, már nem is áznak annyira szarrá, ha leszakad az ég, de összességében azért elég kemény egy éhezők viadalát tolnak a brit hapsikák. Pierce doktor lezavar egy gyors rendelést, és ki is derül, hogy rendesen lefogytak a srácok. Hiába, kókuszon és halon élni nem ugyanolyan, mint minden reggel bepuszilni egy emberes adag kolbászos babot, ugye.
Sam bokájára felmászik egy skorpió, de az instant pánik helyett hamar lepöckölik, megölik és megsütik, hogy a majdnem halálos áldozatul esett Sam megehesse. A totális kimerültség szélén mindenki szétszóródik, egy valami lebeg a szemük előtt, hogy valami flamóhoz jussanak. Megnézik a hálót: semmi, a kókuszok: mind elrohadtak vagy már megették őket. Ekkor jön Sam, aki csak annyit mond a búval bélelt fickóknak, hogy "Gyertek, mutatok valamit". A kitörő lelkesedés elmarad, sőt, még vissza is pofáznak neki, mint én anno anyámnak, amikor a győri búcsúban duzzogtam valamiért. Sam cuki kis bébi téknősöket mutat a srácoknak. Ott totyognak a homokban és igyekeznek a vízbe. Itt mindenkinek meglágyul a szíve és majdnem sírva mondják a kamerába a nagymonológokat, hogy ez az eddigi legcsodálatosabb dolog, amit nemhogy ezen a koszos, elhagyatott szigeten, hanem egész nyomorult életükben láttak. Pedig csak apró teknősökről van szó, nem a Sarki fényről teszem azt. A sors iróniája, hogy pár tekinek nem sikerült a vízbe vezető nagy út, és már félúton megmurdeltek a homokban. Egy darabig megy is a morális dilemma, hogy akkor mi legyen a kis jószágokkal, de végül arra jutnak, hogy akar akarja megeheti őket, mert vagy ők, vagy vadak fognak teknős nasit majszolni. Vannak akik nem kérnek a csemegéből, de ettől még nem tör ki egy gigászi vegánforradalom.
Mire mindenki visszaér, rájönnek, hogy a legidősebb tagnak nem hagytak semmi kaját (ami csak úgy termett valahonnan). Kicsit kellemetlen, úgyhogy Bear narrál egy kicsit a megbomló csapatszellemről. Másnap nagy elánnal indul útnak mindenki, hogy valami kaját találjon, a tűzre bezzeg nem gondol senki. Na, meg a vízre sem. Sam és Kyle délután négykor indulnak el felfedezni a sziget másik felét, hátha ott van ingyen étel osztás, de sajnos csalódniuk kell. Sikerül tök sötétben visszaindulniuk, ettől a tábornál várakozó férfiak is idegállapotba gyünnek, elindulnak megkeresni őket, de hiába. Szerencsére visszatalálnak, így a tábortűznél elhatározzák, hogy holnaptól elkezdenek élni, szereznek kaját és hősként távoznak a szigetről, nem pedig kifacsart, teaszlopáló kis brit nyikhajokként.
Mivel minden fejben dől el, ezért csodák csodájára hatalmas sikerrel viszik véghez ezt a napot. Találnak egy vaddisznót, amit gondolkodás és minden pöcsölés nélkül elkapnak és ledöfnek. Mivel a kaja ezzel meg is van, ezért a szórakozásra is jut idő: gerendát hajítanak a parton. Este még egy bazi nagy tábortüzet is csinálnak, ahol az egyik tag felolvas valami annyira iszonyat heroikus beszédet, ami bármelyik hazafias szellemiségű Michael Bay-filmben tökéletes utolsó jelenet lenne. Ha első nap elkezdenek kókuszt erjeszteni, akkor most cefréjük is lenne, amivel tudnának koccintani és paréjrészegen danajozni, hogy megcsinálták a küldetést, de így ez a beszéd is megteszi.
Másnap érkezik Bear, aki kicsit izgul, mert nem tudja, hogy mire számíthat (a felvételeket csak utólag látta és narrálta az eseményeket), így a ladikból kipattanva pár tiszteletkör és a szokásos kérdések után, hogy szevasztok, hogy vagytok, megvagytok, már csak egy valami van hátra: elhúzni a véres gejzírbe.
Ennyi volt. Megcsinálták. Vígan banánoznak a motorcsónakban ülve, majd a partra érve sírva telefonálnak haza. Szép volt fiúk, de most már jöjjenek a nők!
Facebook kommentek