Hosszú idő után újra a show atyja, Cyril Abraham írta az epizód forgatókönyvét, és meg kell mondanom, olyat kapunk tőle, hogy a fal adja a másikat. Ezt erősíti a hasonlóan borongós hangulatú német cím is: Kurs ins Unheil, miszerint út a veszélybe, hát, ez egyre rosszabbul hangzik. A Neptune-on kezdünk, jó széllel szeli a habokat hazafelé, rakománya acéllemezek a Fogarty-féle új hajógyár részére, ahogy arról a múltkori részben megállapodtak, emlékezteti James az öreg Bainest és minket is. Az ifjú Williamnek is tudomása van erről a fuvarról, Beaumont bankárnak panaszkodik éppen, micsoda kitolás ez, a saját apja más céggel fuvaroztat, nem a Frazer Vállalattal. Na de ha majd én leszek itt a főnök, minden megváltozik!, önérzeteskedik. Beaumont persze adja alá a lovat, így is van, a cég hajói komoly tőkét jelentenek, a tőkének pedig dolgoznia kell, stb. Majd ellátja egy jó tanáccsal is: A tekintélyt nem osztogatják csak úgy, azt mindenkinek magának kell kivívnia. William tovább duzzog, de az ajka fölött alig pelyhedző legénytoll miatt mégis inkább csak egy durcis gyereknek látszik.

Nem sok hiányzott. Carlito már látta a pálmaliget végét, utána a tisztást, annak másik oldalán pedig a földutat, amin ott hevert a banánüléses biciklije. Két méteren múlhatott, gondolta utólag, a hotel feletti domboldalon üldögélve, a bőgőmajmok üvöltözését hallgatva, és a szemét meresztve a furcsa mellű lányra, aki éppen a medence partján, négykézláb rázta a fenekét valamiért. Mintha rohamot kapott volna, vagy - na adj isten - egy démon költözött volna a testébe. Carlito gyorsan keresztet is vetett, szegény lány, nincs ennek elég baja? Tegnap este odarondított a terasz sarkába, valami csak nem stimmel vele. A Bé az utolsó méteren kapta el a grabancát. Még most is beleremegett a gondolatba, amikor elsötétült az ég, és megjelent fölötte a jellegzetes, tojás alakú kopasz fej, azzal a vicsorral, amitől azóta rémálmai vannak. A Bé hangja a legendákkal ellentétben nem volt félelmetes, a fura, idegen szavak darabosan estek ki a szájából. Carlito rémülten nyút a zsebébe, és ösztönösen messzire hajította magától az órát, ami a bajt (vagy Bé-t) a nyakára hozta, és amikor az eleresztette, és öles léptekekel indult el az óra felé, úgy rohant ki a ligetből, mint akit puskából lőttek ki. Soha többé tengerpart, mondogatta magában, miközben hazafelé tekert. A sors azonban másképp akarta.

A vonat lassít, Mike Ehrmantraut pedig egy sporttáskával a hátán száll le az Albuquerque-i állomáson. Hosszú út lehetett, így egyből az utasváró felé veszi az irányt, ahol pár perccel később Stacey öleléssel köszönti. Indulás előtt még elmegy mosdóba, a nő addig ellenőrzi a kijáratot. Ehrmantraut először a női mosdó felé veszé az irányt, majd miután meggyőződik róla, hogy teljesen üres, egy csomag betétet vesz az automatából és átmegy a férfiba. Bevonul az egyik fülkébe, leveszi az ingét és széttépi a betétes dobozt. A vállán lévő kötés átázott a vértől, így gyorsan kicseréli az imént vásárolt sterilre. Sóhajt egyet és összepakolja a cuccait.

Az óra, mint egy ökölnyi, félkilós vasdarab csapódott neki a combjának minden egyes lépésnél. A piros rövidnadrágja volt rajta, a liverpoolos, amit az anyja hosszas hiszti után vett meg Juan bálás boltjában, ahol Carlito már ott tartott hogy beveti a földön fetrengést is, annyira kellett neki a selymes, fényes anyagú nadrág, a jobb combján azzal a furcsa madárral. Az aljnövényzet alattomos csapdákat rejtett, rohanás közben kis híján kitörte a nyakát, amikor rálépett egy teknősbékára, és megcsúszott, amikor pedig visszanyerte az egyensúlyát, egy tövises ág csapódott az arcába, de nem érdekelte, hiszen a kék óra most már az övé volt. És amint hazaér, megszerezheti végre a távcsövet, és elolvashatja, mi van annak a furcsa mellű lánynak a seggére írva. Tovább rohant a bokrok között.

Ott folytatjuk, ahol a múlt héten abbahagytuk, Lester ül az autóban, nézi ahogy Malvo elsétál miután lelőtte Lindát. Sóhajt egy nagyot, majd kiszáll és az irodába siet (kellett odaadni anyunak a dzsekit, még a végén ő fog csúnyán megfázni). Egy pillanatra megrendülten megáll a neje holtteste felett, de tényleg csak egy pillanatra, elvégre dolog van, a széfből előszedi az útleveleket aztán inkább mégse, ehelyett a kulcsokat hagyja ott az asszony kezében. Eddig megvolnánk.

Az eheti ügyünk a szadista milliomos Colin Sweeney újabb botránya: egy sorozat egyik epizódjában egy rá kísértetiesen hasonlító férfi meggyilkolja a feleségét – és Sweeneyt éppen ez alól a vád alól mentették fel legutóbb, így most jóhíréért aggódva pereli a sorozat producerét. A bíróságon Diane képviseli őt, de Sweeney nincs megelégedve vele, inkább Aliciát akarná. Aki viszont Pradyvel randizik titokban. Jó, nem olyan randi, a kampányról beszélnek. Meg arról, hogy állítólag Alicia kampánya áll egy bizonyos robothívás hátterében, ami látszólag Pradyt támogatja, de valójában a konzervatív szavazókat akarja Alicia mellé állítani.

Alicia számon is kéri a kampánystábján az ügyet, akik tagadják, de Alicia jó ügyvéd, és bebizonyítja, hogy közük van hozzá, szóval leállítja őket. Közben az is kiderül, hogy Pradynek hirtelen gazdag és befolyásos támogatója akadt, és hajaj. Közben a tárgyaláson a tanúk padjára kerül a színész, aki a nem-Sweeney Sweeneyt játszotta a kérdéses filmben. Azon kívül, hogy egy idegesítő ripacs be kell vallja, hogy a producer azt kérte, Sweeneyre hasonlítson az előadása – mivel ez konkrétan szerepel a válogató felvételen.

Cookie-val kezdünk, a nagyasszony úgy váltogatja a ruháit, mint egy tini, aki randizni készül. Végül egy térdig érő csizma és egy bunda mellett döntött, mert bizony egy étteremben lesz a találka. Lúciusz fogadja őt, de nem randira hívta az exnejét, pedig Cookie a múltkori rózsa után erre számított. Egy külön teremben ott az egész család, Haki és Jamal épp egymást osztja a múltkori rablás miatt, egyik fülön be, a másikon ki, Rhonda és Andre elégedetten figyeli őket. Cookie nagyon meglepődik, hogy itt van mindenki, Szobor is elégedetten vigyorog az asztalfőn. Most, hogy mindenki itt van, Lúciusz és leendő felesége bejelentik az eljegyzésüket. Visszafogott öröm a család részéről, Cookie egyenesen karót nyelt a hír hallatán. Szobor eldicsekszik az eljegyzésről, pezsgő, gyertyafény, gyémántgyűrű, Anthony Hamilton, minden tökéletes volt. A bosszús exfeleség sem rejti véka alá a véleményét, ő bizony egy romantikus kettesben töltött vacsira számított, ahol kibékülhetnek Lúciusszal, a bunda alatt egy fűző rejtőzik, egy kívánatos popsival, mindent bevetett volna…

Carlito négykézláb iszkolt ki a bokorból, és semmi másra nem figyelt, csak a kék órára, ami úgy nyolc méterre tőle hevert a szürkés homokban. Apály volt, a tenger messze visszahúzódott a medrében, kagylók és a parton tehetetlenül vergődő polipok maradtak utána, de ez most nem érdekelte Calitót, csak az óra, amit majd elpasszol a félszemű Juannak, a falu egyetlen világot látott lakójának, akinek Miamiban is voltak kapcsolatai, és két robogója is volt. Miközben az utolsó métereket tette meg négykézláb, és az óra egyre nagyobb lett előtte, és már ki tudta venni azt is, hogy a számlap hálistennek nem repedt meg, na akkor Carlito csak arra tudott gondolni, hogy az óráért kapott pénzből megveszi végre a szomszéd távcsövét, hogy rendesen tudja kukkolni a hotelben lakó csajokat.

1849. május 8., az utazás második napja

Vízkeleten hagytuk magára a postakocsit és utasait, a serfőző Juszagos házában éjszakáztak, ahonnan másnap hajnalban indulnak tovább. Juszagos hajtja a lovakat, mert ő ismer egy rejtett gázlót a Dudvágon, nagy elánnal hajt be a vízbe, a nők rémülten sikoltoznak és kapaszkodnak, a férfiak csak kapaszkodnak. Szerencsésen elkerülnek egy úszó fatörzset és hamarost át is érnek a túlsó partra, Juszagos útmutatása alapján innen Galántára kell eljutniuk, ahol Kalivoda, a félszemű kovács szerez majd nekik passzust, jelszó: Sarlós Boldogasszony napján sose vigadok. Estilla két rúd bejglivel gondolja megjutalmazni a serfőzőt a segítségért, Schwappach ezt ellenzi, a bejgli titkos, ne is említsék. Így az őrnagy részéről Juszagos jutalma csak egy kézszorítás és egy „Éljen Kossuth!” felkiáltás, tűzze a kalapja mellé, amikor eső esik karikára.

Vén tengeri medve (nem, nem Onedin kapitány) egy parti kocsmában szól társaihoz arról, hogy megszerezték a kincset, de erről tartsák a szájukat, nehogy baj legyen az információáramlásból. Mikor aztán lakhelyén egyedül marad, mélyebben a pohár – mit pohár, az üveg – fenekére néz, ám az italozást gyilkosának érkezése zavarja meg: az elkövető morbidan stílusos, egy szigonnyal döfi keresztbe. Aztamurva!

Másnap reggel Abe új térképeit örömködi körbe, amelyek jó vételt jelentenek, és remélhetőleg hamarosan még jobb eladást. Az érkező Henry ennek tiszteletére kiselőadásba kezdene a térképészet történetéről, de az öreg leállítja: majdnem 70 éve vagyok a fiad, nem tudsz új sztorit előadni. Hősünk ezen némileg megsértődik, mire Abe teszteli: oké, akkor mondj évszámot én meg sorolom mondjuk a halálaidat. Maradjunk annyiban, hogy nem hangzik el olyan évszám, amire ne lenne meg azonnal a válasz. A halálokok pedig? Van itt a lavinától a szifiliszig (jaja!) minden. Mikor Henry konstatálná, hogy ezek szerint kezd unalmas lenni betoppan Jo – szerencsére a különleges ügy, amiről hírt hozott minden lesz, csak nem unalmas.