Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kossuthkifli 1x01

2015. március 22. 15:00 - Gabba

Belecsapunk ebbe a régóta várt sorozatba, elvégre évek óta nem láttunk színvonalasnak szánt új magyar sorozatot a tévében, itt a blogon meg végképp nem. A magam részéről nem fogok sem a sorozat költségvetésével, sem az első részről szóló fogadtatással foglalkozni (maximum egy megjegyzés erejéig: az Index teljes mértékben lehúzó kritikájával egyáltalán nem értek egyet), csak az elkészült produkcióval. Aki olvasta a könyvet, az tudja, mire számíthat, aki még nem, az olvassa el, szerintem akkor a filmet is jobban fogja élvezni.

Kossuthkifli1 00

1809. június 14-én kezdünk, a Napóleon serege ellen vívott győri csata után. Nemesi felkelő hadaink a túlerőtől vereséget szenvedtek, a csatamezőre akkor érkezünk, miután nemes Elepi Kőszál, debreceni cívis megmentette Vödric Demetert egy rátámadó francia ulánustól. Kőszál először csak az ellenség bal, majd később a jobb karját is levágta, így a francúz hasonlatossá vált a Gyalog galoppból ismerős Fekete Lovaghoz, de végül Kőszál bezúzta a fejét, és elröppeni készülő lelkét befogta az iszákjába. Pénzt viszont nem nagyon talált nála, csak egy nyakláncot, rajta cukrászmestert ábrázoló medállal. Kőszál átnyújtja a hálálkodó Vödricnek a láncot, majd befejezve a halottak fosztogatását, lóra száll és maga mögé ülteti Vödricet.

Kossuthkifli1 01

Tovább
Címkék: kossuthkifli
komment

Az oroszlán ugrani készül 2/2

2015. március 21. 13:00 - Gabba

VI. A díszhalak a tintát sem szeretik!

Kiderül, hogy Klauberg motorcsónakba szállt és elhajózott arra a furcsa sziklaformás szigetre, amit korábban már hosszasan szemlélt a partról. A pesti nyomozó persze erről mit sem tud, karórás adóvevőjével kétségbeesetten hívja Menő Fejet: SA-6, SA-6 jelentkezz! A titkosügynök azonban nem hallja a hívást, nyilván olyan alaposan gondoskodott Éva szükségleteiről, hogy most a többszörösen jól végzett munka után kómásan hever a nő mellett az ágyban. SA-11 így Pečar felügyelőt hívja és közli vele, hogy elvesztette a prof nyomát, ezért most a Folklór villához megy. Dobro, de akció nem egyedül kezdeni!, figyelmezteti tört magyarsággal a felügyelő. SA-11 észrevétlenül elhelyezkedik a villa közelében, ahová hamarosan megérkezik Klauberg. A nyomozó elkerekedő szemmel figyeli, amint a kesztyűt viselő prof töltőtollából egy csepp tintát ejt a díszhalak vizébe, akik egy pillanat alatt felfordulnak, mindkét értelemben.

oroszlan17

Tovább
komment

Az oroszlán ugrani készül 2/1

2015. március 21. 12:00 - Gabba

A béketábor válasza az imperialista Nyugat felforgató ügynökére, James Bondra! Bizony, kérem, ezzel a mozival bővítjük a retro magyar filmek hogyvoltjának portfólióját itt a blogon. A filmet 1969-ben mutatták be Révész György rendezésében, a főszerepben Bujtor Istvánnal, a korszak és a hogyvoltíró egyik legkedvencebb színészével. Bujtor eddigre már túlvan a Bors első etapján, benne az általa megformált csendőrtiszttel, Zentay Dezsővel, de még előtte áll a Sándor Mátyás címszerepe. Jelen írásnak természetesen nem célja Sean Connery, a „one and only” James Bond és a Bujtor alakította Menő Fej karakterének összevetése, hanem csak annyi, amennyivel Dolák-Saly Róbert invitálja a nézőket a diafilmes izgalmas kalandvetítésekre: Mindenki jöjjön! Nézzék emberek és gyerekek! Jó szórakozást kívánunk!

oroszlan00

I. Öreg asszony nem vénasszony!

Az Illés „Miért hagytuk, hogy így legyen?” c. számára indul a főcím, a dal szövegének ismeretében érthető, miért nem ez a film volt az akkori átkos (és néhány későbbi) rendszer kedvenc mozija. A Fővárosi Tanács Öregek Otthonának kertjében kezdünk, ahol az idős álompár, Aranka és Kálmánka beszélget tervezett házasságkötésükről. Aranka az aznapi újságból olvassa fel a híreket, köztük azt, ami Ottó Klauberg náci orvos börtönből történő szabadulásáról szól. Klauberg történetesen Aranka veje, és szerinte ártatlanul ült, az öreglány a retiküljébe bevarrva már 20 éve őrzi az erre vonatkozó bizonyítékokat, a doki feljegyzéseit. Kálmánkát azonban ez nem hatja meg, háborús bűnös családjába semmiképpen nem akar benősülni, és „köztünk mindennek vége!” felkiáltással, korát meghazudtoló zergefürgeséggel felszalad a ház lépcsőjén.

oroszlan01

Tovább
komment

Éden Hotel 3x20 - Gergő, a csendes gyilkos (18+)

2015. március 21. 09:53 - sixx

screen_shot_2015-03-20_at_20_10_34.png

Hihetetlen, de igaz, Gólem négy napos kóválygás után sem talált ki a ligetből, viszont mindenki nyugodjon le a picsába, a napi egy szett az megvan keményen, most éppen egy eléggé elszabott csíkos ing van rajta egy darab órával, és azt csikorogja ritmustalan hangon, hogy Béjvacsra kemény órák várnak, mert egy rossz választás az pecsétel, először sorsot, majd útlevelet.

Tovább
Címkék: 18+ éden hotel
komment

Forever 1x17 - Social Engineering

2015. március 20. 15:00 - tinipuma

Times Square, New York, esti tömeg, mosolygós emberek szelfibotokkal szelfizgetnek, a kivetítőn beszélgetős műsorban politikusnak tűnő alak magyarázza a bizonyítványát. Magányos kapucnis alak egy kávézóban nézi az adást és zongorázik a laptopján, hirtelen a nyugalom megzavarására alkalmas képek tűnnek fel a képernyőn, miszerint emberünk bizony hazudik. Mondom, hogy oda a nyugalom, a stúdióban mindenképp, az adást bizony meghackelték, a politikusembert nem túl jó fényben feltüntető képsorok tűnnek fel, viszont a téren héderező emberek fotóznak bőszen és a kapucnis srác is boldogan távozik, ő elvégezte a feladatát. A titokzatos Faceless nevében. (Még nem tudni ki hal meg, de már előre vigyorgok azon, hogy ki lesz az a szerencsétlen, aki a hackelés fogalmát Henrynek megmagyarázza.)

1.jpg

Tovább
Címkék: Forever
komment

Grimm S03E07 – Cold Blooded - Hidegvér

2015. március 20. 13:00 - Kapitánylány

„Eme ebadta démont ha elengeded, biztosan nem nyersz tőle kegyelmet.” - John Dryden

Egy csatornában egy csuklyás férfi egy nagy rakás arany, ezüst ereklyékre pakol még újabb adagot.

Adalind Viktor Chlodwig zu Schellendorf von Konigsburg, az új herceg társaságában van, aki Eric-kel másod unokatestvérek voltak. A férfi elmondja, hogy továbbra is számít a nő szolgálataira, hűségére, rögtön írhatna egy listát azokról, akik Portland-ban Eric halálát akarhatták.

01.jpg

Tovább
Címkék: grimm
komment

Better Call Saul 1x04 - Hőstett

2015. március 20. 11:00 - roxig

Hajnali kettő körül járhat, Saul Goodman pedig egy szakállas férfival mászkál a városban, aki arról panaszkodik, hogy ilyen unalmas helyen még életében nem járt. Hogy feldobják az este hátralevő részét, továbbmennek afterezni egy reggelig nyitva tartó bárba, útközben pedig arról értekeznek, hogy igazán nem illik egy nő fülébe élvezni. Egy sikátorban sétálnak, mikor az ismeretlen férfi felveti, hogy ahhoz képest, hogy együtt töltik az estét, még be sem mutatkoztak egymásnak. Goodman erre megmondja, hogy Saul Goodmannek hívják, mint a "S'all good, man!” és röhögnek egy sort. Ebben a percben viszont észrevesznek egy készpénzzel kitömött pénztárcát a földön, nem sokkal később pedig a tulajt is, aki eszméletlenül hever egy konténer mellett. Persze miután megpiszkálják kiderül, hogy igazából csak ki van ütve, majd miután jól el is küldi a két férfit a francba, Goodman úgy dönt, bosszúból lenyúlja az óráját.  Újdonsült barátja viszont azonnal érdeklődni kezd az óra márkája iránt, mire kiderül, hogy igazából egy Rolex és legalább 3-4 ezer dollárt ér. Goodman hiába mentegetőzik, hogy nem tudta, hogy Rolex, az ismeretlen férfi már el is dönti, hogy az órát majd ő tartja meg, Goodman pedig megkapja a tárca tartalmát, amit még ki is egészít kicsit a saját pénzéből. Miután a férfi elégedett vonyításokkal elfut, a kiütött férfi feláll és Goodmannel lepacsizva megvetéssel nézik a pasast, aki azt hiszi, megcsinálta élete üzletét.

kepernyofoto_2015-03-10_12_55_17.png

Tovább
komment

Fargo 1x08 - Viszki és vérnarancs

2015. március 19. 15:00 - tinipuma

Egy üzemben járunk, robotok (na jó, egy-két ember is) dolgoznak, a gyártósor olajozottan működik, a futószalag végén legördül a kész termék, hogy aztán rendeltetési helyét elérve az elégedett fogyasztó mindennapi életét könnyítse, s tegye egyszersmind boldogabbá. Esetünkben Lesterét, az áru az ő ajtajában ér céljához, vett egy új mosógépet. Ideje volt már lecserélni a régi köhögőset, volt vele probléma elég. A szállító meg is jegyzi, hogy ilyen ócskavasat már rég látott. Nyilvánvalóan egy új élet kezdetének szimbóluma ez.

14.jpg

Tovább
Címkék: fargo
komment

A FALKA 1x06 – Csak az évad ért véget, a történet nem!

2015. március 19. 13:00 - Bruti

1_4.jpg

Sajnos elérkeztünk a Falka évadzáró epizódjához, ami ugyan lehangolóbb volt, mint közmunkás napja Fesőzsolcán, de nekem ennek ellenére nagyon bejött. Bár a zömmel amerikai és angol produkciókhoz szokott szemünknek kicsit furcsa volt egy lengyel sorozat, de aki végignézte az évadot, biztos, hogy visszatér a következőre is.


Natalia temetésévek kezdünk. Ott van mindenki, aki számít, kivéve Rebrowot, mert ugye ő bent búsul a böriben. Mindenki meg van rendülve, Grzywa még meg is szédül, egy pillanatra, mi meg elhisszük neki, hogy nem színészkedik. Az ügyészcsajt, (na, jó az utolsó részben szólítsuk a nevén) Doboszt felkeresi egy miniszter, aki pár infóval támogatja meg a nyomozást. Pont abban az időben, mikor felrobbantották a Falkát, néhány teherautó lépte át illegálisan a határt. Homályosan utal rá, hogy a lengyel állam gyakorlatilag fegyverrel kereskedik nem, éppen törvényesen. Dobosz meg csak les, mint Overdose a szántásban.

Tovább
Címkék: 18+ a falka
komment
süti beállítások módosítása