Hogy volt?

The Knick 2x10 – This Is All We Are

2015. december 22. 09:00 - glaurung24

Hát, őskáoszba hajló évadzárót vártunk, és tulajdonképpen ezt is kapuk, a végén egy akkora cliffhangerrel, mint a leégett új Knickerbocker kórház alatti telek. Merthogy John Thackery tényleg addig ment saját őrületével, hogy ahonnan nem sok lehetőséggel kecsegtető visszaút van: nekiállt maga megműteni saját isémiás bélbetegségét érzéstelenítő nélkül, mellközéptől lefelé lebénítva, mert ez az igazi látványosság.

vlcsnap-2015-12-20-18h42m40s14.png  

Persze amögött, hogy nem engedte az altatást, és persze másnak sem a műtétet, két dolog áll: egyrészt az, hogy a világon mindenkinél többre tartja magát, másrészt az, hogy még mindig nem tette túl magát Abigail éter és laudanum túladagolás okozta halálán. Ez a kettő pedig Thack fejében persze egyféle megoldást dobott ki a képletre: hiába ajánlotta fel Dr. Zinberg a segítségét, hiába volt ott Algie és Bertie is, ő inkább mindent magára vállalt, ráadásul a műtét előtt még egy hatalmas adag kokainnal is az égbe lőtte magát, csak hogy minden remekül menjen. A folyamat persze a sorozat egyik legundorítóbb jelenetét hozta, amiben közvetlen közelről követhetjük, ahogy Thack egy tükör segítségével vág ki darabokat a saját beléből (de tényleg, Steven Soderbergh, azért mindennek van határa!), majd végleg főszerepbe lép, és ahogy rájön, hogy mekkora bajba került, narrálni kezdi – nekünk, és a műtőterembe gyűlt igen népes közönségnek is – saját haláltusáját, az egyre gyengülő látását, a csökkenő testhőmérsékletét. „Ez az. Ezek vagyunk mind” – mondja elhaló hangon, majd Abby és Sonya szellemét látja már maga előtt, mi pedig agyalhatunk, hogy Thack most tényleg meghalt-e, vagy csodát tesz Bertie lélekjelenléte, és a Thack mellébe nyomott óriási adag adrenalin.

 vlcsnap-2015-12-20-18h42m57s189.png

Erre nem kapunk választ, csak ködös utalásokat. Egyrészt, a műtét utáni percekben már nem találkozunk Thackkel, ráadásul Algie egyik elejtett mondata szerint tartozik annyival Johnnak, hogy befejezi az addikciós programot azzal a fickóval, aki legutóbb még Abbyvel folytatta a terápiás kezelést. Amíg mi nem tudjuk meg, mi is az igazság, addig Cornelia számára összeáll a kép az idei nagy nyomozásában. Férje, Phillip szállítja a puzzle utolsó darabját, amikor az apját gyászoló nővel közli, hogy te kis buta, hát nem is az apád, hanem a bátyád felelt már évek óta minden ügyletért a kikötőkben, úgy San Franciscóban, ahogy New Yorkban is. Vagyis nem más, mint a drága Henry a felelős az összes járványért, és minden másért, ami utána jött. Henry a pénzt választotta a családja helyett, és gyújtotta rá apjukra az épülő kórházat, mert tudta, hogy fél pillanat alatt vezetnének hozzá a szálak. Mindezt már testvérének árulja el azzal együtt, hogy apjuk nem vezette jól a céget, és Henry tartotta életben a családi vállalkozást. Eközben Corneliát a fejénél fogva egy lépcső tetején tartja, és tényleg csak egy őrült pillanatra van attól, hogy lelökje saját testvérét a halálba. „Mennie kellett. Nem hagytál más választást” – mondja hidegen Corneliának, majd Lucy társaságában távozik a család newporti birtokára.

 vlcsnap-2015-12-20-18h42m07s188.png

Cornelia sem marad sokáig, eladja ékszereinek a javát, a pénzből pedig vesz egy jegyet „valahova messze” – különösebb terv nélkül menekül, és csak a jegypénztáros javaslatára dönt Ausztrália mellett egy új kezdet reményében, New Yorkban ugyanis már sem család, sem az őt sosem szerető férj, sem Algie nem tudja ott tartani. Ebben persze semmi meglepő nincs, nem úgy, mint Tom Cleary teljesen váratlan lépéseiben. Előbb a kettejük által az óvszereken keresett pénzen vesz egy jegygyűrűt és megkéri Harry kezét, ám a szívében magát még mindig apácának érző nő kikosarazza. Ezek után a templomba siet a mentősünk, hogy kiöntse szívét a gyóntatófülkében, hátha attól Harry majd meggondolja magát: bizony ő volt az, aki bemártotta a rendőröknél az apácát az abortuszklinikája miatt, de csak mert sosem gondolta volna, hogy ilyen súlyos büntetést kap majd a nő, és ha majd ő befogadja, talán el tudja majd csábítani. Hát ennyit Cleary őszinte, kedves szándékairól. A csavar viszont ennyivel nem áll le: a nagy gyónás tényleg csodát tett, és Harriet másodjára igent mondott Clearynek, méghozzá úgy, hogy a reggelinél a gyűrűben jelent meg Tom előtt.

 vlcsnap-2015-12-20-18h42m27s137.png

Hozzájuk hasonlóan Algie is végre kicsit jobb helyen zárja az évadot azok után, hogy a legutóbbi részben talán minden eddiginél mélyebbre zuhant. Persze ez nem jár áldozatok nélkül, a Gallingertől kapott hatalmas ütések miatt a bal szemére szinte biztos, hogy megvakult, viszont dühvel teli lélekkel vág neki élete következő korszakának. Ezt apjának mondja Capt. Robertson temetésén, a szavaiból pedig egyértelmű, hogy a magára vállalt függőségkutatás mellett civiljogi harcos is lesz belőle a folytatásban.

 vlcsnap-2015-12-20-18h43m19s151.png

A Knick jövője viszont a legjobb esetet nézve is bizonytalan. Henry a távozása előtt mindent lerendezett a biztosítóval, és a tőlük kapott pénzből kifizeti az új Knickre adományozókat, a régit pedig nem hajlandó tovább finanszírozni családja pénzéből, inkább a városra bízná annak működtetését. Thack ugye (akár él, akár meghalt), jó darabig újra nem tudja majd vezetni a kórházat, Gallinger egy éves kihagyásra Németországba (hova máshova) utazik a fajnemesítési elmélet további tanulmányozására és népszerűsítésére, Algie pedig a szeme miatt esik ki a körből – bár legalább hagyott rá valamennyit Capt. Robertson a vagyonából. És az eddigi kórházigazgató, Herman Barrow helyzete sem tartogat sok jót: miután az egész évadzáróban azt intézte, hogy bizonyítsa, tényleg ártatlan a Knick felgyújtásában, a kezén felbukkanó sebekből gyanítható, hogy Junia valami titokzatos betegséget is vitt magával a bordélyból az új belvárosi házukba.

vlcsnap-2015-12-20-18h44m55s76.png

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.