Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Jóban Rosszban 51. hét

2015. december 21. 16:00 - lulu1.0

A nyitó képben Milán azon lamentál, vajon az anyukája meddig bírja ki velük, mikor fog megint visszatérni alkoholista apjukhoz, egy szóval visszakozni, amit én a sokadik meghallgatás után is úgy értettem, hogy „honnan tudjuk, mikor fogsz megint visszakúszni.” S ugyan a történet szempontjából hihető nyelvezet lett volna, de igen furcsállottam a szövegírók ily módú lazaságát, majd aztán nagyon sajnáltam, amikor kiderült, hogy szimplán csak süket vagyok.

51_het_1_bekezdes.jpg

Roland meglehetősen feszült az újabb kihallgatása során. Emelt hangerővel pedzegeti Jenőnek és Ottónak, hogy ugyan már, nem lehetnek ilyen vakok, hogy nem látják, Őt itt most az áldozat. Valaki rá akarja venni a balhét. Később, amikor Barbara meglátogatja, megbeszélik, hogy egy időre a lány veszi át az irányítást, ahogy azt is, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy Rolandot mielőbb kiszabadítsák. Kétség nem fér hozzá, meg kell lelni a hordókat szállító sofőrt. Előbb, mint bárki más.

51_het_2_bekezdes.jpg

Milán és Bori anyja mindeközben bevallja gyermekeinek, hogy utolsó cseppként a pohárba a kedves papa, Őt minden bizonnyal szarvasmarhának nézve, megbillogozta. (Értsd: a karjához nyomta a forró vasalót.) Felhánytorgatta, hogy asszonya mitől ilyen stramm, sőt, igazából azt sem érti mi a fenéért nem döglött még meg egyáltalán.

51_het_3_bekezdes.jpg

Big pofavizitre érkezik Adélékhoz. Közös családi vacsora, virággal, beszélgetéssel. Adél szerint anyja ciki és ódivatú. Gabi erre kicsit rájátszva, gyorsan felhelyezi az i-re a pontot, amikor megkérdezi, vajon komolyak-e a fiú szándékai, mindezekhez olyan fejet vág, mint ha Ő lenne a Jancsi és Juliskából a gyerekeket hizlaló boszorkány. Szerencsére érkezik a felmentő sms. Halmos írt a lányának, hogy találkozniuk kell. A Macsekban futnak össze, ahol Halmos közli, akció indul. Első lépéseként Biget előre lezsírozottan majd jól felveszik a pláza biztonsági emberei közé. Az lesz a feladata, hogy az első éjszakai műszak során nyitva hagy egy ajtót, amely ajtón a lebuktatásra váró rablóbanda könnyedén ki-be közlekedik.

51_het_4_bekezdes.jpg

Barbara gyorsan felvette a maffiózóné ritmust. Először Konrád és Alíz vesz részt nála audiencián, majd Kata érkezik. Barbara úgy ítélte meg, talán az újságírónő módszerei hatékonyabbak lesznek a szőrén - szálán eltűnt sofőr megtalálásához, mint a saját embereié. Kata valóban fondorlatos módszerrel próbálkozik. Terhességi teszttel állít be a hulladék feldolgozóba, Kelemen felkutatására. Elhinti, hogy a keresett sofőrtől várja a gyermekét, csak most van közöttük egy kis mosolyszünet. Nagyon nagy segítség lenne, ha valaki, aki tudja a férfi tartózkodási helyét, odakísérné hozzá, hogy elmondhassa neki, apa lesz.

51_het_5_bekezdes.jpg

Időközben a pláza kirablósdi olajozottnak tűnő fogaskerekeit egy kavics látszik megakasztni. Kiderül, hogy Big mellett Bodolai Bandi is pályázik a részidős biztonsági őr pozícióra. Túlvezérelt neje, a karácsony közeledtével, a város halászlével történő ellátását tervezi, megmentve ezáltal a háziasszonyokat az érthetően utálatos halpucolástól és passzírozástól. Bandi kivételesen nem tartja asszonya gondolatait elvetendő ötletnek, így ígéretet tesz arra, hogy némi plusz munkával előteremti a pénzt a nagy mennyiségű halászlé előállításához szükséges alapanyagok beszerzéséhez. Az állásinterjúra megérkezvén Big és Bandi ijedelemmel vegyes meglepettséggel konstatálják, hogy ugyanarra a pozícióra érkeztek. Szerencséjükre több embert is keresnek és ó, igen – még a Big által hozott lelkiismereti szál ellenére sem vagyunk képesek meglepődni azon, amikor mindkettőjük neve elhangzik a szerencsés továbbjutók névsorának felolvasásakor.

51_het_6_bekezdes.jpg

Kata igazán hatékonynak számító terhességi tesztes terve besül. A hulladék feldolgozóban eleinte segítségére siető férfi valaminek okán gyanakodni kezd, és megtorpedózza azon tervüket, hogy a lányt odavezeti Kelemen rejtekhelyére. Amikor Kata megérkezik a megbeszélt helyre és időben, ahelyett, hogy elindultak volna, mindösszesen annyi történik, hogy a pasi szembefotózza a lányt. Tettét azzal magyarázza, hogy először inkább ily módon nyer bizonyosságot a férfitól, valóban ismeri-e Katát. Amennyiben felismeri a fotóról, már valóban nem lesz akadálya, hogy személyesen is találkozzanak. A lány elkeseredésében először Barbarához fordul, de a közöttük zajló cicaharc nem vezet semmi jóra, majd Milánt kéri meg arra, segítse Őt tovább, üljenek autóba, lőjenek néhány fotót azokról a pillanatokról ahol Konrád és Alíz ugyan picit drasztikusabb módszerekkel, de nála láthatóan hatékonyabban eljutnak a keresett sofőrig.

51_het_7_bekezdes.jpg

Bandit és Biget ugyanabba a szolgálatba osztják. Másképp nem tudna bekavarni az akcióba, ugye. Adél feszengve várja odakünn, hogy a pasija beengedje Őt is a plázába, de Bandi az istennek sem akar elindulni a járőrbe, úgy kell rászólni. Nem érti, hogy ez a link fiú, mármint Big, mitől lett ilyen kötelességtudó hirtelen. Az elemlámpáját csak ott hagyja a földszinten, így pont akkor lép vissza érte, amikor Adél már ajtón belül van. A fiatalok ügyesen kivágják magukat. Adél valami átlátszó pecabotvételi szándékkal sikeresen eltávolítja Bandit a földszintről, ahova hamarosan megérkeznek a rablóbanda tagjai. Azzal valószínűleg nem kalkuláltak, hogy egy üres pláza cseng - bong, ha csak egy gombostűt ejtenek a padlóra, akkor is. Az üzleteket záró rácsok le-föl mozgatásából eredő hanghatásokról nem is beszélve. Bandi felhúzza magát azon, hogy rajta kívül mindenki úgy tesz, mint ha semmit sem hallana, így visszastartol a földszintre. Persze, hogy pont belefut a már terepet elhagyni szándékozó rabolókba. Elhangzik az ilyenkor szokásos állj meg fel a kezekkel. Nem veszik nagyon komolyan. Persze valamit lépni kell, mert nem ácsoroghatnak így, reggelig sakkban a pörgő-forgó ajtó előtt. A biztonságiak főnöke Bandi mögé kerül és elsüti a fegyverét, akarom mondani sokkolóját. Itt mindenki ilyennel játszik. Az utolsó képben Big a földre rogyó Bandit szólongatja. Mindenki nyugodjon le a pi…ba(ndi ezt is túl fogja élni).

Címkék: jóban rosszban
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása