Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hungary’s Got Talent 1x10 - Életjel

2015. december 14. 09:00 - Csecse Becse

Végre-valahára elkezdett élni a műsor, a műsorvezetők megtalálták a helyüket, a zsűri is megmozdult, volt látvány, eksön, szépség és szép hang, de ami még fontosabb: időegységre vetítve több volt a tehetség, mint a gyíkság. Sajnos az időegységre vetített reklámok mennyisége is nőtt. Részletek hajtás után.

00_start.jpg

A kezdés a szokásos: előző heti kiesők, továbbjutók, ízelítő a mai fellépőkből, néhány motiváló mondat. A stáb is készülődik, rendezgetik a fénytechnikát, valamelyik produkciónál zenét cserélnek, szorgoskodik mindenki. Visszaszámlálás, kigyullad az „On Air” lámpa, főcím, start. Érkezik a két házigazda, Dombóvári István és Sebestyén Balázs, üdvözölnek mindenkit és persze, elismétlik a szavazási infókat. Felkonf a zsűrinek, jó nagy taps közben bevonulnak, kicsit illegnek-billegnek a színpad közepén, aztán lecsüccsennek az ítészi asztal mögé. Mindannyian nagyon kíváncsiak az estére, Márkó különösen, hiszen az ő aranygombos csapata is fel fog lépni, emellett külön örül, hogy Patrícia úgy néz ki, mint Vilma a Flintstones-ból. Imre meg annyira várta az estét, hogy a hét közepén már elvonási tünetei voltak. Nyeremények a szponzortól, első fellépő(k).

01_red.jpg

R3D Zone

A válogató színpadon a közönség reakciójából úgy gondolták, hogy jó, amit csinálnak és jó irányba mennek. Eszter ugye azzal kritizálta őket, hogy nem elég pontosak, ezért erre nagyon ráfeküdtek a próbákon. Már csak azért is, mert a koreográfiájuk nem egy történetre épül, hanem a táncra és a stílusukra. Bár heten vannak, de úgy kell tűnnie, mintha egy emberként ropnának. A feszesség érdekében videón elemzik az egymás közötti szinkront, de bevetnek egy jó hosszú szalagot, amivel egymáshoz kötözik a kezeiket. A dolog akkor bicsaklik meg, amikor az egyikükre rátör a szapora, szóval rántja magával az egész brigádot a budiba.
A színpadon szép fehér-szürke átmenetes, piros csíkos egyencuccban indítják a táncukat. A stílus ugyanaz a modern hip-hop, mint az elődöntőn, ennek megfelelően hol gyorsan, hol szakaszosan mocorognak, a mozdulatok egyes elemei hajaznak az electric boogie-ra. Változatos ugyan a koreográfia, de az egyetlen hátraszaltót kivéve nem különösebben látványos, a zeneválasztás sem túl szerencsés, valahogy nem robbantják fel a színpadot. Márkó nem sokkal a vége előtt egy piros X képében fejezi ki nemtetszését.
A közönség tapsának lecsillapodását meg sem várva hangot ad a véleményének, kifejezetten unalmasnak találta és hiányolta a sokat emlegetett pontosságot. Patrícia egyetért vele, pedig nagyon szurkolt nekik, a frontemberek jók voltak, de a hátsó sor szétesett, „kár-kár-kár”. Imre nem teljesen ad igazat társainak, ő látta a törekvést a szinkronra, azonban várta a csodát, helyette viszont egysíkú maradt a produkció. Eszter is látja a fejlődést, de ez még kevés. Kisinterjú a táncosokkal a rajongó lányokról és a konkurens tánccsapatokról. Szavazási infók.

02_ba.jpg

Bangó Adrienne

A válogatáson sok érzés kavargott benne, félt tőle és egyben izgult is. Amikor lenyomta a dalt és hallgatta a szép kritikákat, talán az volt élete legboldogabb pillanata. Ezek után nem volt egyszerű visszazökkenni az életbe és az iskolapadba, és tudta, hogy ezek után még többet kell készülnie. Jó sokat matekolt, hogy vajon mit daloljon az élő show-ban, amivel át tudja adni az érzéseit a népeknek.  a dalválasztással is gondban volt. A gyakorlásban és felkészülésben énektanára sokat segít neki, mind technikailag mind pedig érzelmileg. A színpadra lépés előtt hihetetlenül izgul, de reméli, el fog múlni és énekelhet valami szépet.
Lila szoknyában, fekete kabátkában – szerencsére már térdgép nélkül – kezdi el Szeder nevű formációtól a Reggeli dalt. Könnyedén, mosolygósan, csillogó szemekkel, de ami a legfontosabb, nagyon-nagyon szépen és tisztán énekel – Eszternek meg ha nem lenne füle, akkor körbemosolyogná a fejét, annyira élvezi az előadást. Természetesen a hegedűje is előkerül, abban sincs hiba. Jogosan jár neki a hatalmas taps és ováció.
Patrícia nagyon lelkesen kezdi az értékelést, a dal szerint bármi lehet belőle, de őbelőle biztos zenész lesz. DE! El kéne engednie magát, mert be volt szorulva. Eszter nagyon nem ért egyet vele, emiatt összevitatkoznak. Imre veszi át tőlük a szót: teljesen szabad volt a kislány, az egész élet  ott van előtte, ha meg vége a műsornak, szeretné megölelni. Amíg az Eszter-Patrícia-Imre hármas tovább rugózik, Márkó foglalja össze az érdemeit: szépen, szívből, természetesen, mindenféle manírtól mentesen énekelt. Eszter még ajnározza a kicsit, aztán a szerep már Balázséké. Ő történetesen ott állt Adrienne anyukája mellett, aki végigkönnyezte az előadást. Mama nem kicsit érzékeny, vallja be Adrienne. Szavazási infók. Reklámszünet.

03_peet.jpg

Peet Project

Mi vagyunk a Peet Project zenekar és a válogatás előtt nagyon izgultunk (nofene!). A siker miatt hatalmas volt az öröm, pláne, amikor bekerültek az elődöntőbe. 2008-ban alakultak, a jelenlegi felállásban 2 éve zenélnek együtt: az örök mosolygó billentyűs Olivér, Ati az energikus szaxis, a dobos és basszer posztokat Marci és Martin, az ikrek töltik be, a frontember Péter. Már négy albumuk megjelent, de idehaza még nem jött el az átütő siker, külföldön már inkább. Legutóbb Los Angelesben töltöttek el egy hetet egy jazz fesztiválon, az ott szerzett pozitív töltetet szeretnék átadni most a hazai közönségnek. Hiszik, hogy a műsor által el tudják érni az átütő sikert, ezért olyan dalt hoztak, amiben minden zene iránt érzett szenvedélyük benne van.
Én nem vagyok valami nagy jazz/funk szakértő, de az az átütő erő valahogy nem érződik a muzsikában, az egésznek olyan fílingje van, mintha valami 90-es évek beli kalandfilm betétzenéje lenne. A frontember hegedűjén meg valamit elronthattak, mert valami borzalmasan szól – főleg az őket megelőző Adrienne hegedűjéhez képest erős a kontraszt. Ha a múlt héten a Talambára azt írtam, hogy tisztes iparosmunka, akkor erre is simán rá lehet aggatni a jelzőt. Hiba nincs benne, de plusz sem.
Márkó hasonló véleményen van, csak ő lelkesebb: nincs porszem a gépezetben, no meg örvendetes, hogy L.A. után Magyarországot akarják meghódítani. Ha nem jutnak be a döntőbe, akkor kiegyenesítteti a tollazatát. Eszter a sok hangszeres játéknak örül, de kicsit túltolták a hangulatot. Imre igazi örömzenének tartja, amit a közönség is kedvelt. Patrícia Eszterrel ellentétben imádta, ahogy rájuk zúdították a zenét, mert ilyen a jazz, ő nem fenyegetőzik a haja kiegyenesítésével, de ő is szeretné, ha ott lenne a csapat a döntőben. Balázst még érdekli, mégis hogy van az, hogy először külföld, aztán hazai közönség – elvégre fordítva szokott lenni. A frontemberke tájékoztatja, hogy valóban így van, csak hát a jazz műfaja a tengerentúlról jött, ott nagyobb a keletje, de már itthol is kellemes a fogadtatása, lásd: közönség. Szavazási infók.

04_bj.jpg

Buda Julianna

Buda Julianna vagyok, akrobatikus koktél show-val, vagyis flair-rel foglalkozom. A válogatón volt benne egy egészséges drukk, de már hozzá van szokva, mert számos világversenyen részt vett. Három évesen kezdett el ritmikus sportgimnasztikával foglalkozni, rengeteg versenyen, jópofa eredményekkel. Angliában a 2011-es kvalifikációs tornán nagyon kicsivel, de a csapatuk lemaradt az olimpiáról. Nagy törés volt ez számára, abbahagyta a versenyzést, ám a sportág közelében maradt és most gyerekekkel foglalkozik. A versenyszellem még megmaradt benne, ezért keresett új sportágat, a a flair-t. Szereti benne a továbbfejlődési lehetőséget, kamatoztathatja a gimnasztikai tudását, emellett még versenyezhet is. Kívülről a flair könnyűnek látszódhat, ám rengeteg kitartást és gyakorlást igényel, ha rosszul nyúl az üvegért, akkor az súlyos sérüléseket okozhat. Gondolom, ezért dobálóznak vodkásüveggel demizson helyett.
A színpadon Venice Beach pultja előtt kezd tornaelemekkel fűszerezett zsonglőrködésbe az üvegekkel és shakerrel. Görkoris, BMX-es utcai suhancok veszik körbe, időnként ők dobálják neki a trükkökhöz a kellékeket. A műsor pörgős, a mutatványok látványosak, a gimnasztika is jól illeszkedik a koreográfiába. Ha már koktél show, akkor előkerül a shaker és italt is mixel, végül egy kis játék a tűzzel, felgyújtott pulttal és egy lángfújással zárul az előadása. Egy-két bakitól eltekintve teljesen kerek volt a produkció.
Imre értékel először, ő imádja amit művel. Eszter örülne, ha a párja olyan kocsmába járna, ahol a hozzá hasonló hölgyek szolgálják fel az italt, mert akkor talán a palija elfelejtene annyit inni. Márkó nem vette észre a hibákat, de azt sem, hogy más is volt rajta kívül a színpadon, annyira tetszett neki. Patrícia örvendezik, hogy ezt az egészet elhozta és megmutatta. Szavazási infók előtt Dombi még megvizslatja, tényleg égnek-e az italok azokban a poharakban. Valóban égnek, szóval nem fogja tudni meginni őket. Szavazási infók. Reklámszünet.

05_ba.jpg

Bandart

Márkó konferálja fel őket, lévén az arany gombbal ő tolta be őket az elődöntőbe. Lengyel Katalin és Tóth-Zs. Szabolcs, mi vagyunk a Bandart Productions. A válogatáson izgultak (hehe!), mert nagyon speciális dolgot csinálnak és nem lehet tudni, hogy fogadja a közönség. Az arany gomb után csak napokkal később gondolkodtak el, hogy akkor el kellene kezdeni készülni ezerrel. Minden egyes produkció sok-sok programozással kezdődik, mert minden szoftver házi készítésű. Nagyon különböző személyiségűek, a különböző érdeklődési területüket kell összehozniuk, ami néha könnyű, néha nehéz. Csakúgy, mint egy kapcsolatban. Ha nincs meg közöttük a harmónia, akkor a munka sem működik. A műsoraik azért működnek, mert szeretik egymást.
A színpadon ezúttal nem vetített háttérre, hanem közvetlenül a háttérként szolgáló LED-falra rajzolgat a pali, ahhoz igazodik a táncos hölgy. Újdonság a válogatóhoz képest, hogy az „irányító” kezét valamivel lekövetik és a falon a 3D-s modellje jelenik meg csuklótól kezdve. Ez a kéz segíti, tologatja, alkalmasint rángatja a hölgyet. A segítő kéz ezután ellenséggé válik, amivel egy rögtönzött kis bunyóban küzd meg. A vége azonban pozitív: a leterített mancs ápol és eltakar, a vége főcím pedig a Magyar népmeséket idézi egy „vége?” kérdéssel.
Ha már felkonferálta őket, hát elsőként is értékel Márkó. Az egyik énje szerette, amit művelnek, a második viszont unta, nem volt olyan erős a történet, mint a válogatón. Patrícia szintén a történetet emlegeti, neki nagy csalódás, hogy el lett viccelve. Eszter örül annak, hogy szeretik egymást, de egy ekkora színpadon, ekkora show-ban ez történetnek kevés, az ötlet jó, csak művészetnek ez még nem megy el. Imre – ha nem is szöges ellentétben – de nem ért egyet velük. Valóban személyesebb volt a  válogató béli sztori, viszont ez nem von le semmit a tehetségükből. Őt az ragadta meg, ahogy megmutatták, egy kéz mi mindenre képes a segítségtől a brutalitáson át a szeretetig. Szavazási infók.

06_fricska.jpg

Fricska

Ő itt Gergő, a csapat esze; a testvére Máté, a csapat ereje; ammeg ott középen Ahmed (mi?), a csapat motorja. A válogatón nagyon örvendeztek, amiért a zsűri 4 igennel díjazta a számukat. Gyerekkoruk óta ott van az életükben a néptánc, több mint 18 éve tagjai a Gödöllő Táncegyüttesnek, mára ők tanítják a fiatalokat. Az életformájukká vált a néptánc, sokat járnak Erdélybe, hogy első forrásból tanuljanak. A sok gyakorlásnak meglett az eredménye, 2014-ben elnyerték a világ leggyorsabb néptáncosai címet, két világrekordot is jegyeznek: hárman 2 perc alatt 3937 leütést, Ahmed egy másodperc alatt 41 leütést produkált. A mostani produkcióval szeretnék bemutatni, hogy 2015-ben a magyar néptánc is lehet olyan menő, mint más táncstílusok.
Alig zenével, vidám bekecsben kezdenek, felveszik a kezdő alakzatot és onnantól kezdve a leütések, tapsok, lábaik toppanása veszik át a szerepet – időnként megspékelve egy-egy csujjogatással. A tempó hihetetlenül feszes, talán nem véletlenül birtokolják a fenti rekordokat. A kísérő zenébe később dob ritmusa kapcsolódik, a koreográfiát is ehhez igazítják, ám a főszerep megmarad a kézzel való csattogtatásnak. Végül klasszik cimbalmos-hegedűs-nagybőgős cigányzene indul, a LED-falon toppantásra megjelennek a klónjaik, ők kísérik háttértáncosként őket. Hibátlan az előadás, bennük van a virtus, na. A zsűri állva tapsol, Márkót kivéve.
Patrícia lelkendezik, tényleg így kell népszerűsíteni a néptáncot 2015-ben, emellett lehengerlő az az életszeretet, amit belevisznek. Eszter szerint egy igazi hungarikum, amit ők csinálnak, ilyenkor büszke az ember arra, hogy magyar. Minden benne van, amire büszkék lehetünk. Imre csak annyit tesz hozzá, hogy ezt még az ír barátaink is megnézhetnék. Márkó kifejezett zenei élmény az, ahogy csattogtatnak. Már csak az a kérdés, tudnak-e egy másodperc alatt 41 SMS-t is külde(t)ni (a nézőkkel). Szavazási infók. Reklámszünet.

07_rudas.jpg

Molnár Nikolett

Még most is érzi, mennyire izgult a válogatón, volt neki minden baja. Kifejezetten boldog volt Patrícia és Eszter szavai után, amiért nem csak a rúdon pörgő-forgó táncos lányt, hanem azt a nőt is meglátták benne, aki ő maga. Elsősorban édesanya, emiatt csak akkor tud gyakorolni, ha már Karina kislányát lefektette, így aztán igyekezett minden percet kihasználni, hiszen nagyon sokat kellett dolgoznia a koreográfián. A rúdtáncban kiteljesedhet, önmaga lehet, felszabadulhat és kiteljesedhet, megmutathatja azt, ami benne van, eltáncolhatja, amit érez. Végre olyan stádiumba ért, ahol reprezentálhatja, mivel foglalkozik és hova jutott el.
Nem bízta a véletlenre a dolgot, Adele Hello-jára kezdi meg előadását, a válogatóhoz képest jóval több és elegánsabb gúnyában, az elején még csak nem is a rúdon. Persze, azért egy-két forgáshoz igénybe veszi, később megszabadul a kék lepeltől és megmutatja, nem csak illegni-billegni tud a krómozott oszlop körül. A gyakorlatok szépek, van benne erő, ahogy elegancia és szépség egyaránt. Messziről nézve olybá’ tűnik, légies könnyedséggel lengedezik a rúdon, közelebbről azért látszik a feszülő izmokból, hogy nem odaragasztották, hanem kemény meló van benne. És mégis, minden mozdulat rezzenéstelen, Adele zenéje pedig kiválóan aláfesti a koreográfiát. Márkó megigézve bámulja az előadást. Én is.
A zsűriből ismét hárman tapsolnak állva, Márkó nincs köztük. Eszter kezdi az értékelést, számára minden benne volt, ami nagyon fontos: művészet, szépség, nőiesség, gondolat, röpülés. Patrícia meghatódva gratulál Nikolettnek, igazán büszke lehet magára, amiért művész lett. Márkót a válogatón nem érintette meg, de most nagyon. Imre nehezen ugyan, de csak kinyögi, hogy mekkora boldogság egy művésszé érett embert látnia. Balázst még érdekli, hogy a produkció előtt az asszisztens mégis mivel zsírozta be a rudat. Nem zsír volt az, hanem magnézia, az „előzsírozó” pedig nem más, mint az ő edzője, Molnár Éva. Balázs még megkéri, tanítson be Dombinak valami mozdulatot, amihez nem kell hónapokig gyakorolnia. Egy pózolást bemutat a rúddal, az még neki is menni fog, Dombi készséggel vállalja a feladatot mindenki legnagyobb örömére. Nikolett mondjuk szebben csinálta. Szavazási infók.

08_hair.jpg

Milák Mózes

Patrícia konferálja fel, hiszen neki ő volt az aranygombos jelöltje. A zsűri elé állva először izgult (miamanó?), benne az egészségesnél talán kicsivel több drukk volt. Az arany gombra nagyon nem is emlékszik, csak arra az érzésre, hogy végre sikerült valamit adnia. A válogató után elsőként énektanárának köszönte meg egy rózsával a sok okítást. A műsor után az utcán már meg-megismerik, ám a legnagyobb kritikus a kedvese, aki minden próbán ott van. A célja az énekléssel, hogy szeretet adjon az embereknek és az új generációnak értéket közvetítsen.
A színpadon a legendás Hair c. musical talán legerősebb dalát, a Let The Sunshine In-t adja elő, annak is a magyar változatát. Magyarul még úgyse’ hallottam. Az ének? A dallam stimmel, ám gyakorta túlerőlteti a nyivákolást, erős az orrhang, a magasakat nem torokból tolja. A válogatón bemutatott rángatózás szerencsére elmarad.
Esztertől kapja az első kritikát: nem akarja megbántani, de az intonáció, az alap nagyon fontos, elcsúszkált, szóval sokat kell még tanulnia. Márkó részben egyetért Eszterrel, viszont megdícséri, amiért sokkal visszafogottabb volt. Imre örül, amiért levetette a felesleges manírjait, egészen megszerette minden intonációs hibájával együtt, de felhívja a figyelmét a tanulásra. Patrícia ugyancsak vidám a sallangmentességtől, csak hát hiányolja belőle a spiritet, vélhetőleg nem hitte el, amiről a dal szól, ezért nem is tudta a film himnuszával felrobbantani a stúdiót. Kis vita kerekedik a zsűritagok között a tehetségkeresés vs. profikeresés témákban, végül abban maradnak, a srác úton van. Dombi egyszerűbben zárja le a vitát: majd a nézők eldöntik. Szavazási infók.

09_lanyok.jpg

Fekete Adrienn és Fekete Melinda

Amikor a színpadon álltak, egyszerre volt jó és félelmetes érzés. 25 éve laknak ugyanott, sokminden nem változott, max. a bugyiméretük, a melltartóé nem. Általában nem csinálnak semmit, a nap 24 órájából 23-at otthon ülve töltenek, néha sorozatokat újra-szinkronizálnak a maguk formájára, az egyetlen biztos pont édesanyjuk, aki mindig eljön – nem kell messzire mennie, a lépcsőházban ő a szembeszomszédjuk. Az esélytelenek nyugalmával izgalmával vágtak neki a versenynek, az eszükkel szeretnének hódítani, ha már mellet nem bírtak növeszteni. Szikrázó üveggömbből olvassák ki, hogy a közönség nem rajtuk, hanem velük fog nevetni, Márkó pedig pucéran felszalad hozzájuk csőrözni mindkettőjükkel. Nem fog.
Főleg azért, mert a kis műsoruk rém unalmas. Ezúttal nem egy versikét adnak elő ilyen-olyan utalásokkal, hanem beszámolnak arról, hogy mi történt velük a válogató óta. Pl.: mindkét Berki Krisztián rosszul járt, a lófejű sérvet kapott, a lólengő meg nem jutott ki az olimpiára; összehozták a családot; a szüzességük még mindig megvan; az utcán a melósok nem csak integetnek messziről, az ásót is eldobják; csak akkor ismerik fel őket, ha ketten mennek; szóval, ilyenek, halál unalom. Nagyjából mondatonként veszik át egymástól a szót, csak akkor akadnak meg, amikor a zsűri részéről felvillan egy-egy piros X. Sikerül összehozniuk mind a négyet, muszáj leállniuk a műsorral.
Balázs egy „Hál’Isten”-nel köszöni meg, Dombi megjegyzi, hogy a stand up nehéz műfaj, ő se nagyon ért hozzá, pedig már vagy tíz éve csinálja. A lányok azzal mentegetőznek, hogy végül is ez is egy hatás, amit elértek. Igazából azért kezdtek el stand up-olni, hogy egy hosszú, hengeres tárgy kerüljön a szájuk elé. Balázs szerint ezen könnyen segíthettek volna a közönség kínzása nélkül. A kis párbeszédükre már megérkeznek az első nevetések. Balázs megállapítja, a lányok akkor kezdenek el igazán jók lenni, amikor ők is ott vannak, együtt kellett volna fellépni, az adok-kapok jobban megy. Azt javasolják a lányok, hogy majd jövőre négyesben vezessék a Gottalent-et.
Eszternek nehezére esik, de egyetért Balázzsal, akkor működnek jól, ha interaktivitás van, ez már a válogatón is kiderült. A lányok javasolják, hogy akkor inkább dumáljanak, a piros gomb nyomogatása helyett. Márkó közli velük, elmarad a meztelen csókjelenet, és igen, sokkal viccesebbek voltak, amikor vége lett a produkciónak. Ha becsukta volna a szemét, azt hallotta volna, mintha egy egész darab unott hangú nő olvasott volna fel valamit. Imre nem tudja, mit kellene csinálni velük. A lányok közül egyik esetlegesen az alkoholt javasolná, hátha. Dombi zárja le a beszélgetést azzal, hogy bízzák őket a nézőkre. Szavazási infók. Reklámszünet.

10_acro.jpg

Acro Maniacs

Ők csak kicsit izgultak, mert hát nem a megszokott zsűrik előtt kellett bemutatniok a gyakorlataikat. Az élő show-ba való bejutás fenemód boldogsággal töltötte el őket, hiszen az akrobatikus torna népszerűsítésére a műsor az egyik legjobb lehetőség. Az ország öt részéből verbuválták a csapatot, emiatt aztán nagyon nehéz a gyakorlásokat összehangolni. Gyakran megesik, hogy egymás ellen versenyeznek, ám a műsor kedvéért összeálltak egy csapattá, már barátságok is alakultak. A produkció úgy áll össze, hogy egyesületenként mindenki bedobja azt, amije van, ebből gyúrják egybe az előadásukat. A maival szeretnék megmutatni a sportág szépségét, és remélik, elég lesz a döntőbe jutáshoz.
A show-juk meglehetősen kékben, nagyvárosi díszletek között indul, eleve a kezdő beállásaik is érdekesek. Nomen est omen. Nem hazudtolják meg magukat, kisebb-nagyobb csoportokba rendeződve mutatják be a mindenféle akrobatikus mozdulatokat a lólengéstől a szaltókon át az egymás dobálásáig bezárólag. Látványos, erőteljes, repkednek, ahogy kell – a 24 fős csapat megtölti a színpadot rendesen. A záró beállásban lévő kitartás se kutya.
Imre kezdi azzal, hogy lélegzetelállítóak voltak, nem győzte nézni őket. Eszter folytatja az ömlengést, sokkal jobban élvezte a számukat a nemrég látott James Bond filmnél. Hát még az öt különböző és egyébként egymással versengő egyesületből való összetétel, annak van egy plusz üzenete. Márkó szintúgy dícséri az „All Star válogatott” összeállítást, jómaga nem igazán tudta, hova nézzen, végül az „óriáson” ragadt meg a tekintete, ahogy dobálta a kicsiket. Patrícia: megéri ez a rengeteg fáradság és edzés, csodálatosak. Balázs még megjegyzi, hogy ha ők nyerik meg a fődíjat, akkor sokaságuknál fogva max. egy ezres fog jutni mindenkinek. Az óriást pedig Attilának hívják. Szavazási infók.

A műsorban megjelent összes előadásokról zanzásított összefoglaló után Balázs felkéri a zsűrit, értékelje az eddig látottakat. Imre a jegyzetei között lapozgatva megemlíti Molnár Nikolettet, az Acro Maniacs-et, Buda Juliannát, a Fricskát, őket szívesen viszontlátná a döntőben. Eszter úgy gondolja, az este nagyon szélsőséges volt, láthattunk nagyon erős és nagyon gyenge produkciókat. Az értékelése átmegy kortes beszédbe, ő nagyon-nagyon szeretné látni Molnár Nikolettet és a Fricskát a döntőben. Patrícia folytatja, ő a Peet Project mellett áll ki, őket meg kell ismertetni az országgal. Márkó nagyon jól érezte magát, fel sem tűnt neki, hogy már a végefelé járnak. De ha már nevet kell mondani, akkor ő Bangó Adrienne-t említi, mint személyes kedvencét.

Extra produkció

Úgy tűnik, Geszti Péter nagyon szereti az RTL-t és a tehetségkutatókat, hiszen a Gringo Star projektjét is ugyanitt, az X-Faktorban promózta. Az új produktumát meg itt fogja. Felvezetőként kapunk némi összefoglalót az eddigi pályafutásáról: Rapülők, 5 arany, 2 platina album, kétszeres győztes mentor az X-ben, több száz dal szövegírója, Jazz+Az, sikerzenekarok frontembere. Egy valamit a szerkesztők kifelejtettek a felsorolásból, pedig elég meghatározó volt a 80-as években. Emlékszik még valaki? Kitaláljátok? Válasz itt: Első Emelet.
A hakni hasonló, mint a két adással előbbi Oláh Gergő: full playback. A szám? Ugyanolyan, mint a legutóbbi összes Geszti Péter produkció: 12 = egy tucat.

11_dontes.jpg

Döntés

Az RTL-lel ellentétben – szokás szerint – nem nyújtom, mint a gumipókot. A nézői szavazatok alapján az első négybe bejutott az Acro Maniacs, Bangó Adrienne, a Fricska és Molnár Nikolett. A szavazási toplista tetején Molnár Nikolett és a Fricska végeztek, a törpiekről a zsűri fog dönteni. Balázs elsőként Esztert kéri fel a döntésre. Eszter szabadkozik, mindkettejüknek a döntőben lenne a helye, de a Fricska egy nagyon fontos dolgot képvisel, rájok voksol. Imre nehézkesen ugyan, de ő is a Fricska mellé áll. Márkó szerint összehasonlíthatatlan a két produkció, emiatt a számára kedvesebbet választja, és az Bangó Adrienne-é. Patrícia nem akarja eldönteni, ezért Adrienne nevét mondja, amivel a harmadik helyezett megválasztását a nézőkre bízza. Úgyse’ volt még ilyen a műsor hazai történetében, hát ezt is ki kell használni. Fricska. Adrienne előtt úgyis ott áll még az egész élet, ahogy azt az előadása után megaszondták neki. Én nem féltem, van benne tehetség, biztosan tudni fogja kamatoztatni.

Képek forrása: rtl.hu

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása