Hogy volt?

Star Trek (TOS) 1x24 – Édenkert kis szépséghibával

2015. december 05. 12:00 - Kapitánylány

Csillagidő 3417.3 Az Enterprise csillaghajó épp az Omicron Ceti III-at közelíti meg, Uhura jelenti is, hogy hiába próbálja az ott élő kolóniával felvenni a kapcsolatot, nem érkezik válasz. Spock és Kirk beszélgetéséből kiderül, hogy valószínűleg nem is kapnak, a folyamatos Berthold sugárzás miatt már nem is élnek, igaz ennek tudatában vállalták a telepítést. A kapitány összeállít egy 5 fős kutatócsoportot (rövid ideig túl lehet élni a bolygón), Kirk, Spock, McCoy, Sulu és még két tiszt indul el felfedezni a felszínt. A kolónia telepe kihalt, Jim végtelenül szomorú a veszteség miatt, feleslegesen haltak meg, de ekkor a hátuk mögött megszólal Elias Sandoval, a vezető, még mindig élnek!

01.jpg

Sandoval elmondja, hogy elromlott a rádiójuk, és mivel ők mezőgazdasági telepesek, így nem volt senki, aki megjavította volna, nagyon lelkes az új jövevények miatt, körbe is szeretné vezetni őket. A legénység értetlen, a sugárzás minden élő szövetre halálos, Sulu szerint akkor halottak (ha zombik lesznek, akkor én most fejezem be!), de a doki megnyugtat, meleg volt Sandoval keze, szóval igen is élnek. De akkor hogy lehetséges? Kirk lezárja a témát, felesleges ezen vitatkozni, nézzenek szét. Sandoval elmondja, hogy még az elején szétváltak három csoportra, mert így hatékonyabbak, illetve ha járvány tör ki, akkor az csak az egyik csoportot érinti. Egy női hang szakítja félbe az értekezést, Leila, a botanikus érkezik, a kolóniavezető be is mutatja a többieknek, kiderül, hogy Leila és Spock ismerik már egymást régebbről.

02.jpg

A legénység szétválik felfedezni a helyi telepet, Sulu szerint valami szokatlant kell keresni, bár nem tudja, hogy fog bármi különöst is felfedezni egy farmon, még ha az egy karnyújtásnyira is van tőle. Persze egy méterre Sulu-tól egy liliomszerű virág pompázik, ami követi a navigátor minden mozdulatát. Sulu társa benéz mindenhova, értetlenül áll a tény előtt, hogy sehol sincsenek haszonállatok, sőt, semmilyen más állat se.

Sandoval Leila és a vulkáni kapcsolatára kérdez rá, a lány elmeséli, hogy az már hat éve volt, és csak számára volt fontos, mivel Spock-nak állítólag nincsenek érzelmei. Elias szeretné tudni, hogy a nő itt akarja-e tartani a vulkánit, Leila csak annyit válaszol, hogy itt is fog maradni!

03.jpg

McCoy a kolónia tagjait vizsgálja meg, majd jelent a kapitánynak, mindenki makkegészséges! Spock is bejelentkezik, a telepeseken kívül sehol sincs élet, csak flóra van, de még vizsgálódni akar. Kirk engedélyt ad rá, majd a doki felé fordul, átnyújtja neki az orvosi dokumentumokat tartalmazó adathordozót. Sandoval érkezik, meg szeretné mutatni a veteményest a kapitánynak. Nagyon büszke, minden megterem a földben. Az egyik tiszt zavarja meg őket, Elias elvonul, Kirk újabb jelentést kap, igaz, hogy minden megterem, de ennyi csak a telepen élőknek elég, szóval nem terveznek nagyobb kolonizációt. Jim egyszínű kirakósnak titulálja a helyzetet, ami nagyon nehezen áll össze! McCoy szakítja félbe a merengését, magához hívatja. Átnézte a dokumentumokat, kiderült, hogy Sandoval-nak hegedés volt a tüdején, illetve kivették a vakbelét, de a mostani vizsgálat szerint nincs semmi baja a tüdejének, és a vakbele is a helyén van!

04.jpg

Spock az ültetvényt vizsgálja Leila társaságában, a vulkáni sehol se talál rovarokat, érthetetlen számára, hogy élhették túl a telepesek. Leila persze meg tudja válaszolni a kérdést, de csak majd később, Spock nem érti, hogy miért nem tudnak a nők egyenesen válaszolni egy kérdésre. Leila erre csak annyit válaszol, hogy eddig ő meg a férfit nem értette, de most rájött, hogy Spock az ember felét elrejti mindenki elől. A vulkáni kitér a lány elől, választ akar, Leila végül elvezeti megmutatni azt, amitől életben tudtak maradni. Kirk és McCoy közben közli a kolóniavezetővel, hogy a Csillagflotta utasítása szerint evakuálni kell a telepeseket, de Sandoval-t nem érdekli a parancs, ők maradnak a bolygón.

05.jpg

Leila és Spock egy virágmező felé tart, a lány szerint az amit mutatni akar boldogságot, egészséget ad számukra, ő fedezte fel ezeket a spórákat. Spock-nak még meglepődnie sincs ideje, a virág arcon szórja spórákkal, a vulkáni fájdalomtól megtörve zuhan a földre. Leila nem érti, nekik nem fájt ez, de Spock szerint ő nem ember, másképp hat rá a spóra. Végül a vulkánit legyőzi a virágpor, a lány arcába nézve szerelmet vall, képes szeretni, majd ennek bizonyítására megcsókolja Leila-t.

06-1.jpg

06-2.jpg

Sandoval továbbra is hajthatatlan, mérgesen elvonul, Kirk Sulu-nak kiadja a parancsot, hogy készüljenek fel a hajón a telepesek elhelyezésére. Jim kezdi hiányolni első tisztjét, de az nem válaszol a kommunikátor pityegésére, helyette Leila-val a felhőket bámulja. Végül csak felveszik a kapcsolatot, de Kirk parancsára, hogy menjen vissza a telepre, nemleges választ ad, hoppá! Kirk kiadja az ukázt a dokinak: felügyelje a transzportálást, illetve senki se maradjon egyedül, ő megy és megkeresi Spock-ot! A telepesek közben kezdenek összepakolni, a biológus legénységi tag virágokkal tér vissza, magával akarja vinni, nagyon érdekesnek találja.

07-1.jpg

07-2.jpg

Spock-ot egy fáról lelógva találják meg, Kirk szóhoz sem jut, annyira ledöbbenti a vigyorgó, parancsot megszegő vulkáni. Jim végül kiadja az utasítást Sulu-nak, hogy vigye vissza a párocskát a telepre felsugárzásra. Útközben érintik a virágmezőt, Kirk szerencsére nem fertőződik meg, de a többiek nem ilyen szerencsések, most már ők is azt szajkózzák, hogy nem mehetnek el a bolygóról.

Kirk visszaér a dokihoz, de már ő is beporozódott, sőt, még a hajóra is vittek fel belőle, Jim azonnal felmegy a fedélzetre, kapcsolatba akar lépni a flottával. Sajnos ezt a vigyorgó Uhura megtorpedózza, rövidre zárta a kommunikációs egységet, csak a bolygó felé lehet kommunikálni. Közben a transzporterállomás előtt nagy a sor, a legénység a bolygóra akar menni, a kapitány hiába adja ki az utasítást, hogy mindenki térjen vissza a helyére, ellenszegülnek, nagy itt a baj!

08-1.jpg

08-2.jpg

Kirk továbbra is immunis, de hiába akarja meg tudni miért, dokit nem érdekli az egész, ő boldog a bolygón. Jim végül lemegy a felszínre, McCoy-t keresi, aki elindult mentatea összetevőket keresni. Kirk a virágokról érdeklődik, Spock szerint valahonnan az űrből érkeztek a spórák, és Berthold sugárzásnak köszönhetően váltak ilyenné, szimbiózisban élnek az emberekkel. Jim továbbra se tud az elkábult emberek elméjére hatni, így inkább visszamegy a fedélzetre. A hajón senki se maradt, ez pedig azt jelenti, hogy Kirk sem szabadul, mert egyedül nem tudja a hajót irányítani. Magánytól megtörten ül le a navigációs pulthoz, de ekkor egy eldobott virág életre kel és leporozza a kapitányt, most már ő is megfertőződött.

09.jpg

Kirk átszellemülten hívja első tisztjét, most már ő is mindent ért/érez, Spock boldog, már nagyon várja barátját a felszínen. Jim megy is, csak előtte még összepakol pár holmit a szobájában. A transzporter állomáson azonban a lesugárzás előtt harag ébred benne a hajó kényszerű elhagyása miatt, és ezzel kikerül a virág hatása alól, a düh a megoldás! Persze egy bökkenő van, egy vulkánit nem tanácsos magunkra haragítani, szóval ha nem jól sikerül a terv, akkor Spock akár meg is ölheti. A terv egyszerű, Kirk felcsábítja Spock-ot azzal, hogy tanácsos lenne levinni pár holmit a bolygóra, a vulkáni belemegy, a kapitány persze már egy fém bottal várja.

10.jpg

Kirk válogatott jelzőkkel (lázadó, hűtlen, komputerizált félvér) illeti az első tisztet, aki persze ebbe is bele tud kötni (nem lehet gép). Jim folytatja tovább a sértegetést (felmenők emlegetése), Spock értetlenül áll a helyzet előtt, de a kapitány tovább folytatja, a vulkánin pedig látszódik, hogy lassan elveszti a hideg(zöld)vérét. Kirk persze nem áll le, Spock agya pedig eldurran, rátámad a kapitányra. Jim kilátástalan helyzetbe kerül, de végül az első tisztnek megjön a vulkáni esze, nem veri agyon a barátját egy székkel. Kirk örül, hogy visszatért Spock, és közli vele, hogy ne panaszkodjon, más első tiszt nem ütheti meg többször a kapitányát büntetlenül. A vulkáni rájön, hogy direkt hergelte Kirk, persze Jim-nek ez jobban fájt, több értelemben is. A kapitány közli, hogy a harag a megoldás, de Spock szerint nem tanácsos 500 ember között viszályt szítani. Jim akkor egy jeladót szeretne létrehozni, indulnak is, de Spock ekkor hezitálni kezd, egy bajtárs megütéséért hadbíróság elé kellene állnia, Jim helyesel, de ha mindketten egy cellában ülnek, akkor ki építi meg a jeladót?

11-1.jpg

11-2.jpg

Leila várja lent szívszerelmét, doki ekkor ér oda, fel is ajánlja a kommunikátorát, hogy tudjon Spock-kal beszélni. A vulkáni igen kimért, de végül felsugározza a lányt a hajóra, az állomáson vesznek egymástól szívszorító búcsút, hiszen Spock már elkötelezte magát a hivatásának. Leila dühös emiatt, így ő is kikerül a spórák hatása alól.

Kirk és Spock beüzemeli a jeladót, a hatását már érzik is a bolygó felszínén, jó pár tiszt egymásnak esik. Sandoval a dokit keresi, aki épp egy fa alatt mentateázik, Elias munkát akar neki adni, mivel orvosra itt már nincs szükség. McCoy kicsit zabos lesz, simán behúz a kolóniavezetőnek, mindketten végre megtisztulnak, Elias rögtön összezuhan, nem fejlődtek semmit, megrekedtek egy alapszinten. A doki közli vele, hogy semmi gond, amint visszatérnek az egyik csillagállomásra, majd kapnak egy új bolygót. A hídon folyamatosan jelentkeznek be a tisztek jókora bűntudattal, Kirk arcán elégedett mosoly suhan át.

12-1.jpg

12-2.jpg

A doki érkezik a hídra, újra megvizsgálta a telepeseket, mindenki egészséges, legalább ennyi jót tett a virágspóra. McCoy szomorúan tekint a távolodó bolygó felé, másodszorra is kiűzettünk a paradicsomból, de Kirk nem így látja, erről a bolygóról szándékosan jöttek el. Jim érdeklődve tekint Spock felé, ő még nem nyilatkozott a történtekről. A vulkáni persze terel, csak annyit közöl, hogy életében először volt boldog.

Címkék: star trek tos
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2015.12.05. 15:02:23

Nem is voltak ezek olyan rossz részek, vagy túl jó a hogyvolt :)

Gabba 2015.12.05. 16:29:01

Spock és a csók, ez teljességgel hihetetlen ...
szerintem csak filmtrükk :)

kovikee 2015.12.05. 17:48:58

Tul jo a hogyvolt:)

Is 2015.12.06. 20:37:58

A fára mászós Spock nagyon kemény... :D
süti beállítások módosítása