Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Crossing Lines - Határtalanul 3x08 - Heat

2015. november 27. 09:00 - Chat Géza

kepernyofoto_2015-11-26_7_37_12.png

A borotváról elnevezett ügynök veszettül üldöz egy gaz latort az utcán, akit végül sikerül is elkapni, de nem verik egyből bilincsbe, csak tisztes távolságból üvöltik, hogy le a földre. Aztán megjelenik pár szkafanderes muki, gyorsan lemeőzzák az embert, aki bizony radioaktív. Merthogy egy ritka veszélyes plutónium 210-es eltűnése ügyében nyomoz az ICC. Na, ilyen se volt még. Dorn felkagylózza valami ezer éves haverját, hogy növelje az egy évadra jutó őszes, agg emberek számát, na meg azért, hogy besegítsen a nyomozásba, hisz '94-ben is hogy bekaszniztak közösen egy plutóniummal gengszterkedő Palit.

A nyomozás megkezdésekor látszik, hogy ez a Bernard (Dorn haverja) eléggé úgy kezeli Carrie Strandot, a csapat vezetőjét, mintha a seggéből rángatta volna ki, de sebaj, a munka az első. Kovács dokiék már nagyba kihallgatják az elkapott embert, Faziót, aki nem mond semmit, hisz nincs ellene semmilyük. Bernard is kaffog, hogy felesleges ezzel vesződni, inkább pusztuljanak rá a térfigyelők felvételeire. Hopp kiszúrnak egy nőt, aki felszállt egy buszra. Már mennek is a következő városba, ahol megáll a távolsági. A nő kiszúrja a zsekákat, kocsiba pattan, padlóig nyomja a gázt, Wilkinson felpattan a motorháztetőre, onnan üvölti, hogy álljon meg, de hiába a szép szó, a nő vakon vezetve is tolja neki. Wilson lekopik a szélvédőről, úgyhogy Arabela szétlövi a kocsi kerekeit, így a menekülő csaj 2 parkoló autóba is belehajt. Remek, már csak a szkafanderes emberek hiányoznak. Bernard telefonon óbégat, hogy azok még 20 percre vannak, szóval tessék csak megnézni szépen, hogy mi van a nő táskájában! Arabela kicsit leizzad, de az autóban ülve megnézi, hogy mit rejt a táska. Semmit, csak hülye szuveníreket, plutóniumot azt nem.

Az irodában Sebastian kicsit megberheli a felvételeket és rájön, hogy van egy terület, amit nem vett egy kamera sem, pedig az egyik épület térfigyelője pont oda van irányítva. Hálistennek azokat a felvételeket is sikerül megszerezni, így kiderül, hogy Fazio három embernek is adott egy tök ugyanolyan táskát. Kovács doktor egy golf klubban találja meg a gyár egyik vezetőjét (?) és kikérdezi a plutónium eltűnéséről. Nyilván volt hozzáférése az anyaghoz, de nem ő tette, ellenben mesélt neki egy sort, hogy ki lehet a tettes. Volt egyszer egy kis üzemi baleset, amibe meghaltak páran, de szépen el lett kenve a dolog. Az ezen dolgozókat elvitte a rák, kivéve egy valakit, aki még egy újságnak is nyilatkozott, már majdnem megvolt a sztori is, de az utolsó pillanatban nem jelent meg a lap. A csapat kap is egy nevet, máris lecsekkolják és igen ő lesz az, akit nem tudtak beazonosítani a felvételen. Carine azt mondja, hogy csak rá kellene fókuszálni, Bernard meg azt mondja, hogy egy nagy fityiszt. Mivel ez Carine csapata, ezért stikában mégis csak arra az egy palira koncentrálnak, megkeresik a fickó elhagyatott házát, megtalálják a tervrajzokat, amiből Sebastian máris megtalálja, hogy mi lehet a célpont, és hát persze, hogy a balesetért felelős cég alkalmazottait akarja megbüntetni. Még időben érkezik Carine és Kovács, a csávó nem dobta bele a plutóniumot a vízvezetékbe, így szép szóval meg is tudják győzni, hogy nem akarhat ilyen bosszút, hisz így ártatlan emberek is áldozatul eshetnek. Jogos. Ezzel nem lehet vitázni, és mivel az emberünk sem egy hidevérű gyilkos, ezért el is csomizza a plutóniumot. Bernard is megemeli a kalapját, szóval nagyobb happy finish ez, mint amivel thai masszázs szalonok szolgálnak.

kepernyofoto_2015-11-26_7_40_00.png

Az ICC-s csapat is elmegy valami krimóba, hogy összeboruljanak az ügy lezártával, így Wilson pár pint sör után már szerelmet is vallana Arabelának, de pont akkor érkezik meg a csaja. Mármint Arabelának, merthogy ő is a nőket szereti. (Szerencsére ezzel el is vágták az uncsi szerelmás szálat.)

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása