A kezdő képsorokban egyből mélyre süllyedünk, valami halakban tobzódó sós tengerfenéken vagyunk, nincs többé hazug illúzió, hiszen a víz alatt csak tátogni lehet, énekelni nemigen. Békalábas statiszták között úszkálnak a lében az énekesek, azért megkeverni meg kellett volna, nehogy leégjen a műsor, nem a lében előadott koreográfiára gondolok, hanem a nyitódal hangsávjaira. Srámek hangja eltűnik, mint szürke szamár a cápagyomorban, a potmétereket találomra húzogatták, hála istennek Gabi ruhája annyira rövid, hogy van mire figyelni. Laci mélytengeri búvársisakot lóbál, ezek szerint ő a parton van, mögötte békatalpas formák totyognak, már-már követik. Mit akarnak tőle? Húzzatok vissza a vízbe a picsába, Laci vigyázz! Nemrég olvastam, hogy a jól megírt cikkeknél tilos alliterációkat és hasonlatokat használni, különben olyan hiteltelen lesz az írás, mint a határmenti hírektől hüledező hazai híradós. Kipróbálom, bár alliterálni sosem szoktam, és a hasonlatokkal is csínján bánok. 

Till kék és narancssárga színekbe öltözött, én is eldúdoltam, semmi gond. Szóval a kezdés pipa, de nem úgy hogy jó, hanem csak simán búvár. Ez nem hasonlat, ugye?

Ez már az elődöntő, és az ez után következő két műsor pedig a dupla döntő, mondja Tilla, igaza lehet, gyanúsan kevés már az énekes. A mostani műsorban mindenkinek két szóló előadása van, egyet a műsorkészítők adnak, a másikat pedig az énekesek választhatták, vagy legalábbis ez a történet mögötte. Claudiának göndörödően rakott új frizkója van, Tilla lesellőzi, lelke rajta. Majka rapcápa és Cápeti titulust kap, Zoli a tengeri csillag, Henrik mi lesz, tengeri uborka vagy rozmár? Nem, fjordokat megjárt hajóskapitány, píszí egy megnevezés, az már biztos. Kékben vannak ők is, a nyitány így vizuálisan is be van szőve a műsor szövetébe, zseniális. Pontelméleti kérdéssel húzza ki a kínmosolyból Tilla a zsűrit, ki mire ad ma negyven pontot? Zoli a hangutánzásra ad ma sok pontot, és elvárja a többiektől is, deprimálás középfok. Hajóskapitány elkezd beszélni, magába fojtja a szót, hogy utána valamiféle félreértelmezett hasonlattal gáncsolja el a házibuli lassan induló lendületét. Diszkréten elfordulunk, ki kér még egy kis rozét? Cápeti is felveszi az elé ejtett horgászkesztyűt, és mellkason veti vele Csillagot, most mindenki berágott Bereczkire. Persze lehet, hogy Claudia a lesajnáló körével mindenkit maga alá utasít, dominancia-hierarchia értelemben. Végül is föléjük emelkedik, kissé ízléstelenül a Párizsi terrortámadásra reflektálva a jókedv elsöprő erejét keresi ma. Egyébként Tillán is rajta van a peacejelből fabrikált torony. Ennek a motívumnak a műsorban való megjelenítését nehéz bírálni, rengeteg érv lehet mindkét oldalon, és van is, mi ezt a részét elengedjük, foglalkoznak vele elegen.

Adél fordítja el a gyújtáskapcsolót, és beröffenti a műsort a Call Me Maybe című számmal. Emlékszem, ezt egyszer már előadta valahol, elkenődött akkor a rúzsa is, és Tilla rá is szólt emiatt valami epéset. Jól emlékszem? Sok elkenődést láttam már arcokon, szóval lehet, hogy keverem valakivel. Ének: Eleje eltűnik, prózás, később a szokásos teherautóról beöntik a vokálsávokat, mint betont az alapba, bocsánat, és alig hallatszódik ki alóla Adél hangja. Néhol jó, de van pár hely, ahol bántóan alulintonál. Mit számít, hiszen van: kiskutya, kisautó, pár kockahas, imitált élő zenekar, és Adél csillagszóró szeme, tarkóig szétfeszített mosolya. A műsortámogatói ügyosztály kiemelten kezelt előadása volt ez, a klipmegidézési kategóriát ellőtték a legelejére. E nélkül valóban igen szegényes lett volna. Claudia a faék angol szöveg fordítását elkéri Kapitánytól, és felolvassa a megfejtést a nézőknek. Ketten már biztos nem beszélnek angolul a zsűriben.

Igazunk volt, Tilla be is mondja, hogy mindig elsüti a poént, miszerint az első helyén áll a táblázaton az első énekes. Megejtő ez a pozitív hozzáállás, azt is mondhatná, hogy a legutolsó helyen áll. Nemzetünk Single Malt Károlyának homályos cigarettafüsthangját kapja Laci, kihívás a javából, nem azért mert Károly kiemelt szintű énekes, hanem mert ő aztán tényleg dedikált hangú előadó. És nagyon más pályán játszik, mint Laci. Tisztességes iparosmunka, a nagy hangszerelés mögül inkább csak dörmögés hallatszik, de jobbára hasonlatos a hangja. A kinézete és az éneklés is kap egy Presseres gellert. De jól érthetően Charlie utánzása folyik a színpadon. Laci - szemben a többiekkel - inkább a dallamot engedi el, a szerepet és a hangszínt tartja a dal végéig, ami stratégiailag jó húzás lenne, ha kellene ilyen a műsorba egyáltalán, pláne neki. Az arcára Charlie helyett inkább kapott egy Duke Nukem akciófigura replikát. A zsűri már tolja a döntőbe befele, méltatják orrba-szájba.

Wolf Kati Beyonce számmal teszi magasra a lécet, jól fel kell készülnie, ha nem akarja leverni. Hihető, hogy ő választotta a dalt, mert egyes részeiben nagyon szépen kimunkált falzettek és ugrások voltak, nem először adja elő - szerintem. Ettől függetlenül nem volt jó választás. Egyben, mint műsorelem nem volt izgalmas, a hang a sajátja volt, és néha bántóan hamis volt egy-két helyen. Kati dalon belüli teljesítménye jellemzően hullámzó, nem ez az első eset, ahol egy számon belül vannak jobb és rosszabb pillanatok. Ez viszont az előadás egészére nézve inkább rossz, mint jó. Pláne a döntő közelében.

Az első kör következő énekese Tóth Gabi, egy Varga Miklós klasszikussal érkezik. A maszkmesterek megdöbbentően nagyot alkottak, és Gabi ügyesen használja a fejére felpakolt gyurmát. Egészen felemelő az ének, stabil is, de a hang utánzása nekem egyértelműen Oláh Ibolya lett. Nem volt nagy a feladat, meg is lett csont nélkül. Külön öröm, hogy az utolsó refrén lehalkul, nem pedig sakálüvöltésbe torkollik, amúgy is lehetett süvíteni a tapsoltató kiállás alatt. Kis lépés volt ez Gabinak, de így is odafigyelt rá. Tisztes iparosmunka. Jön is a vastaps.

Peter Srámek a saját személyes példaképét állítja színpadra, Zámbó Jimmyt. Elsőre megütközést keltett bennem ez az információ, de be kell lássam, hogy ez az én személyes sznobságom miatt van, Önök maradjanak nyitottak. Peternél is jól megfigyelhető a közeli viszonya a dallal. Nem mondhatjuk, hogy nem hallatszódik ki alóla a saját hangja, de szinte minden szónál pipettával adagolta az eredetivel megegyező mennyiségű hangerőt, hangmagasságot, hajlítást és érzelmeket. Ez a dal Peter lelkében szól, egyértelmű. Két helyen találtam nagyobb letörést a hangról, mindkét esetben egy gyors vibrátóval maszatolt rá a hibára. Ha szeretném az eredeti dalt, lehet, hogy felemelőnek éreztem volna az előadást. Így csak annyit teszek hozzá: minden elismerésem.

A műsor kezd egy kétórás reklámblokká alakulni, ahol néha énekléssel törik meg a fogyasztói társadalmat alakító-terelgető szuggesztív vizuális manipulációkat. Eddig elfért a mennyiség, most már néha hunyorgok egy-egy bevágott logónál, bevillanó okostelefonnál, gombnyomásra-kávénál. Jöhet a következő felvonás. Adél második produkciója egy Hungária szám lesz, ahol Dolly-t kell leutánoznia, a Meghalok, hogy ha rám nézel című dalban. Ezt a verziót nem ismertem, Dolly sosem volt ilyen fiatal és tűzről pattant, mint amit Adél csinál belőle a színpadon, kicsit Dolly Troll, elnézést. Van benne bőven intonáció, amit én speciel imádok a női énekesekkel dolgozó rockabilly zenekaroknál, tesz bele egy kis erotikus koszt. Nem lehet kőhamis, azzal már a punkba hajolna, de nekem így őszintévé varázsolja ez a műnyál jampi feelinget. Energikus, ugrálós, egyértelműen Marót Viki irány.

Gáspár Laci fekete nőként énekel travihimnuszt, ezt nevezem. Rendőr-chippendale fiúk csípőtáncának gyűrűjében egy drakula bőrballon alól villant cipzáros fűző-body-dominaruhát, és még csak most kezdődik. A verzék elmennek, de a refrén végig falzetten tartva kifejezetten fülsértő. Donna Summer sehol, ez Gáspár Laci, körülbelül a második paródiája ez a műsorsorozat alatt, a többi mind komoly előadás volt. Ha végig ilyen lett volna, nem bántam volna, ha kiesik. Mozgása darabos és túljátszott. Ebbe nem fektetett túl sok időt. A wannabe LMBTQ társadalom biztos szörnyülködik otthon, az igazi tagság meg max röhögött egy jót. Tilla mindig atyáskodó a színpadot elhagyó énekesekkel, mindenkihez van némi lekezelően jóságos szava, nehogy eless az állványban, siess átöltözni, pihenjél, na futás, ilyesmik.

Madonnával jön Tóth Gabi a második körére, Vouge-al, ami a koreográfus srác szerint a fej körüli hadonászást jelenti. Sikerült Gabinak visszahúzódnia a szerep mögé, és tisztességesen újrajátszani a klippet. Kifejezetten Madonnás volt helyenként, de összességében - a profi megvalósítás ellenére - kicsit üres maradt az előadás. Pedig a háttérben is nagyot dolgoztak a munkatársak.

A régóta üresen álló underground királynői trónt pár éve birtokba vette Péterfi Bori, hogy azóta mit csinál, pontosan nem tudom, de hogy mit csinált akkoriban, azt most megmutatja nekünk Peter Srámek. Dehogyis. Peter valami definiálhatatlan állapotra szűkülő, női ivarszervekkel rendelkező, szétesett partiamőbát imitál, akit már a Piafból is kinéznének, és aki épp most, délelőtt tízkor lép be a harmadik amnéziás vakfoltjába, és a Karaokemester a potenciált látva mikrofont nyom a kezébe. Ez egy turbó WTF omlás volt, a szöveg pillecukorként szétmállott a szájában, a dalból csak az állapoton túli hangulatok szele fújdogált, és mindezek mellett valami igazán beteg okból marha vicces is volt. Peter itt agyonverte a kultúrát, de olyan Mr Bean módon. Egyszerre kell sírjak és nevessek. Rég éreztem magam ilyen zavartnak. Köszönöm Péter ezt a ketegóriákon kívül eső szürreális élményt!

Wolf Katival süllyesztjük a műsort vissza a tenger fenekére, egy jéghegynek kormányozott hajó himnusza következik. Jáj. Gyámoltalanul elfinomkodott, maníros és elfúló verze után rossz helyre törő refrén, a felemelő monumentalitás szimbólumrendszere az arcunkba tolva, de az igazi írmagja meg sehol sincsen, jelentés nélküli előadás, tartalom nélküli dráma, a dramaturgia vákuumkamráját láthattuk belülről. Műkatarzis a műhajó előtt, és mégis milyen sok embert megvezet. Voltak jól eltalált hangok, de Kati beszorult a a saját drámája alá. Engem nem vezet meg. Remélem Önöket sem. Az nem baj, ha tetszett, csak nem volt jó.

Katitól el is búcsúzunk, ő a heti kieső, annak is kell lenni valakinek. Máshogy nem fér be a döntőbe, mint Adél, de kettejük közül Adélnak jár a továbbjutás. Feszes adás volt, többet kacagtam, mint az eddigi műsorok során, pedig az alfák ma nem villantottak óriásit. Ennek ellenére az elmúlt hetek langyos adásai után egyértelmű hangulati erekciót domborít a műsor. Szuper, hogy a töltelék közös dalok helyett mindenki szólóban nyomja, és végre a támogató munkatársak is visszajöttek a négy hetes szabadságukból. Jó kis döntő lesz ez. Ha meg nem, hát vicces azért még lehet. És hogy kik várnak ránk a döntőben? Tádám: