Hogy volt?

The Knick 2x04 – Wonderful Surprises

2015. november 10. 09:00 - glaurung24

Szinte percre pontosan az előző rész végénél folytatódik a mostani, vagyis Algie és Opal váratlan találkozása az indítópont. Opal természetesen rendesen kiosztja férjét a meglehetősen hűvös fogadtatás után, de fura módon hamar eloszlik a feszültség kettejük között, méghozzá azután, hogy Dr. Edwards beismeri, hogy időközben találkozott bizony valakivel, akivel együtt nőtt fel, és a dolgok nem annyira egyszerűek. Később Algie és Opal együtt mulatnak egy harlemi helyen, ahol az elmúlt nagyjából 1,5 évad legjobb kedvében látjuk előbbit, úgyhogy a feleség hirtelen felbukkanása talán nem is lesz annyira rossz hatással rá, mint elsőre tűnt. De az is biztos, hogy Opal egyből beugrott a legerősebb szereplők közé, Robertsonékat például kérdés nélkül kiosztotta a tiszteletükre rendezett vacsorán, amire képtelenek voltak felhívni Algie szüleit a konyháról. A buli mellett viszont van komolyabb dolga is a Knickerbocker orvosainak, úgyhogy nézzük is, mi a helyzet szifilisz-fronton.

vlcsnap-2015-11-09-09h13m44s68.png

Thackery továbbra is remekül kijátssza a kórházi ellenőrzőrendszert azzal, hogy szívja, és nem lövi a kokain-heroin csodás koktélját, de némileg szakít a hagyományokkal, és az elmúlt hetekhez képest szokatlan józansággal esik neki a szifilisz kikezelésének. Szorítja a határidő, mert Abigail rohamot kapott, úgyhogy nem várhatnak a kísérleti gyógymóddal, amit eddig csak disznón teszteltek. Jó hír, hogy a disznó túlélte, ahogy maláriával ölték ki belőle a szifiliszt, rossz hír viszont, hogy a disznó testhőmérsékletét jóval kisebb mértékben kellett ehhez megemelni, vagyis az embereknél simán halálos is lehet a módszer. Thacket viszont nem érdekli, még akkor sem, amikor Abigail a 41,6 fokos mágikus határnál sem szabadult meg a kórtól, jön tehát a pár résszel ezelőtt megismert hőkabin, amit nagyjából csodával él csak túl Thack egykori szeretője.

vlcsnap-2015-11-09-09h14m34s55.png

Nem sokkal arrébb, a műtőteremben Dr. Mays őrült szakálla is akcióban van: a sorozat legkrípibb/perverzebb karaktere épp műtét közben próbál rávenni egy nővért, hogy legyen az állandó partnere műtétek közben, mert ez micsoda remek jövőt jelent a számára, bár a hangjából tökéletesen érezni, hogy nem kizárólag orvosi együttműködésről lenne szó. Ezt viszont már nem fejtheti ki, egy rossz mozdulat, és egy lángcsóva arcon vágja Dr. Mayst, akinek azonnal lángba borul a feje, és másodpercekkel később holtan esik össze a műtőasztal mellett. (Örök hála Soderbergéknek, hogy azt kivételesen nem mutatták végig, ahogy Mays arca rommá ég.) Herman Barrow persze ebben is csak a lehetőséget látja, gyorsan lépéseket is tesz, hogy az új kórház egyik szárnyát Maysről nevezzék el, ezzel együtt pedig adományokat is vár az elhunyt orvos emlékére, amiből nyilván megszedheti magát. Ez a terve egyébként csodásan halad, már tökéletesen kidolgozott rendszere is van arra, hogyan lophat ki minél több pénzt az építkezésről, látszólag észrevétlen, bár idővel csak fel fog valakinek tűnni, hogy hatszor annyiért készült a kórház, mint várták, és az eredeti tervekhez képest teljesen mást kaptak meg készen. Mays halála viszont legalább egy valakinek tényleg jó dolgokat hoz: Lucy kapja meg a feladatot, hogy a kínai maffia kurváit megvizsgálja és ellássa, az érzelmileg és fizikailag (Thack és saját apja jóvoltából) eléggé megviselt nővér pedig új kihívást lát ebben. Sőt, lakótársa szerint akár az első női orvos is lehetne belőle.

vlcsnap-2015-11-09-09h07m31s166.png

Nincs teljesen rendben minden a Gallinger-házban sem. Eleanor hiába tért vissza az elmegyógyintézetből, még mindig messze van attól, hogy normális életet éljen, bár talán nem is vágyik erre. Amint a testvére, Dorothy magára hagyja, megszökik otthonról, és ki tudja, hova ment volna, ha nem száll rá az első métereket pár utcagyerek, akik elől menekülve esik egy nagyot az utcán. Emiatt persze ügy is lett a dologból, ami arra is jó volt, hogy újabb réteget adott Gallinger elborulásához. A drága doktor ugye múltkor egy öregdiák-találkozón összefutott korábbi évfolyamtársával, akivel a fajvédelem csodás lehetőségeiről beszéltek, most pedig már ott tartunk, hogy ők ketten az saját, csodás fehér fajukon kívüli emberek sterilizálását vetik fel. Ezen kívül még kétszer találkozunk a részben Gallingerrel, és mindegyikben bőven túlcsap az eddig sem takaréklángon élő rasszizmusa: előbb kivág a kórházból egy bevándorló nőt, miután az megkérdezte, hogy nem maradhatnak-e a gyerekei a kórházban, mert nem tudja hova küldeni őket, amíg őt kezelik, majd felesége „megtámadása” után az egyik kis utcagyereket úgy vágja pofán a sitten, hogy csoda, hogy az nem repül ki az államból is.

vlcsnap-2015-11-09-09h14m13s100.png

Bertie heti kalandjai nagyon is bertie-sre sikerültek. Ugyan nem láttuk, hogy merre is haladnak most épp az újságíró Genevieve Everidge-dzsel, de az biztos, hogy Bertie szándékai komolyak, ezért el is ugrik egy kurvához, hogy tapasztalatot szerezzen, nehogy már beégjen Gen előtt, ha netán olyan helyzetbe kerülne vele. Az a jelenet, ahogy a maga úri neveltetésével, zárkózottságával és minden zavarával beszélget, és nem csak beszélget a kurvával, tökéletesen zárta körbe a Knicktől a Mount Sinaihoz igazolt orvos személyiségét. Az új kórházban viszont már nem csak zavar jut neki, hanem elutasítás is. Bertie ugyanis megtudja, hogy anyja gyógyíthatatlan beteg, és amint felveti Levi Zinbergnek, hogy talán kitalálhatnának valamit, ami segíthetne az anyján, Levi egyből le is hűti, hogy az ígéret nem bizonyíték, maradjon inkább realista.

vlcsnap-2015-11-09-09h12m23s21.png

Harriet bírósági ügye is megy, pontosabban ment tovább, merthogy hihetetlen sebességgel zárult le, és nem úgy, ahogy a kőkemény és iszonyatosan bevándorló ellenes bíró korábbi megnyilvánulásaiból gondoltuk. Cleary áll persze a háttérben, összegyűjtött jó pár fiatal arisztokrata nőt, akik igénybe vették ő és Harriet segítségét egykor, és lazán megfenyegeti őket, hogy ha nem veszik rá a férjeiket, hogy azok valahogy ejtessék az ügyet az egykori apáca ellen, akkor sajnos Harrietnek nem marad más választása, és meg kell neveznie a bíróságon, kiken is segített a bajban. Harry szabadul, Claery pedig még azt is felajánlja, hogy költözzön be hozzá szigorúan csak lakótársnak, de az inkább egy apácák által bajba került nőknek fenntartott otthonba megy, ahol még egy kivert kutyánál is rosszabbul fogadják.

vlcsnap-2015-11-09-09h14m19s160.png

A nők előkerítésében Cleary mellett Corneliának is nagy szerepe volt, aki így viszonozta a mentősofőr, apáca kettős diszkrécióját. Sok jó dolgot viszont nem mondhatunk ezen kívül Neelyről, aki tovább nyomoz Speight halála miatt, de egy elhagyatott házon kívül nem bukkan másra. Úgy tűnik, az egészségügyi ellenőr családja egyetlen szó nélkül hagyta ott New Yorkot, ami nyilván gyanús, sok nyom viszont nincs, amin tovább haladhatna Cornelia, de nem ez az egyetlen problémája most. A családi ebéden majdnem kiestek a szemei, amikor meghallotta, hogy Algie-nek felesége van, ez fel is tűnt a férjének, Phillipnek, ám mielőtt megbeszélhetnék a furcsa reakció okát, férjének üzleti útra kell indulnia a családi vagyon érdekében, Edison remek új találmányai miatt ugyanis nem megy olyan jól nekik, úgyhogy valahogy fel kell verni az érdeklődést újra a kerozin iránt. Ez viszont azt is jelenti, hogy hetekig magára hagyja Neelyt apósával, aki eddig is maysi magasságokra emelte a menyével szembeni krípiséget.

vlcsnap-2015-11-09-09h12m41s200.png

Az őrült tempójú részt Thack Messiás-komplexussal átitatott álma és ébredése zárja: Gallinger hajóján ül a még nem leesett orrú Abigaillel, hófehérbe öltözve, aggasztó mosollyal az arcukon nézik a tengert, majd Thackery arra ébred, hogy Abigail a szifilisztől és a maláriától is megszabadult nagy sikerrel.

vlcsnap-2015-11-08-18h58m40s164.png

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.