Hogy volt?

Összezárva Friderikusszal 2x06 - Árpa Attila

2015. november 05. 09:00 - Csecse Becse

Sándor teát keverget, pont elkészül vele, amikor nyílik a szép piros ajtó, betoppan rajta heti vendége, Árpa Attila, rendező, producer, színész, tévés guru. Pacsi, férfias pusziszkodás, miközben Attila közli, hogy beteg ám. „Sebaj, most már én is” – így Sándor, lecuccolás közben meglepődik, mekkora nagy kabátban érkezett. Persze, mert hideg van, meg esett is. A kocsi is rossz helyen van, Laliéknak meg nem jó bezárva a Tigrisbe, de ez már egy másik történet. Folytassuk inkább Árpával és Friderikusszal!

01maiadasban2.jpg

Egyenesen otthonról érkezett, ilyentájt leginkább a lányával van, vagyis lenne most is szíve szerint, ami persze nem Sándor személye ellen szól. Ezután kicsit körbeszaglássza a helyszínt, mert már rég volt ilyen díszletben, stúdióban, azt még nem döntötte el, hogy szakmai vagy civil szemmel. Megvolt a körbeszimat, fehérbor csurran a pohárba, és ha már stúdió, akkor az első alapvetés a tévézés világa. A tévézés már nem hiányzik neki, a stúdióba belépve sem dobbant meg tőle a szíve. Erre a műsorra sem mondott olyan könnyen igent. Kiszeretett a tévézésből, mostanra annyira a béka segge alatt van a színvonal. Az ő idejében, 10-15 évvel ezelőtt sem volt sokkal jobb a helyzet, ugyan nem mondta neki senki, hogy gagyi műsorokat készít. Évekkel később viszont már kívülről nézi az egészet, így egészen más véleménye van róla. Képnézegetés.

Az első képen szép, piros, amerikai foci mezben feszít. A szerelem még megvan, de már nem játszik, sajnos nincs ideje rá. Pont most, amikor fellendülőben Magyarországon ez a sportág. Nemrég játszotta első mérkőzését a válogatott. Sándor meglepődik, hogy már ott tartanak, hogy válogatott van, meg bajnokság. Igen, 2005. óta, 28 csapattal. Sándor bevallja, le van maradva, a sport nem az erőssége. „Majdnem azt mondtam, hogy látszik.” – pirít oda egyet Attila.

02foci.jpg

A második képen feleségét csókolja éppen, még A Nagy Duett forgatása idején. A harmadikon Falusi „Pa-Dö-Dö” Mariannal szerepel, azon szerencsére nem csőröznek, hanem a színpadon feszülnek egymásnak háttal. Nagyon szerették egymást a műsorban. A következő fotón a kislányával sétál, olyan 4 éves körülinek saccolja Sándor. Felveti, vajon számon tartja-e a lánya éveinek számát, merthogy volt már ott olyan, aki nem tudta. Természetesen igen, most december 9-én lesz 9. Az ötödik képen szüleivel szerepel együtt, őket Sándor személyesen is ismeri, különösebben azonban csak apu felől érdeklődik. Minden oké, most csinálták együtt a nagyjátékfilmjét, az Argo 2-t, abban ő volt a producer. Egy másik portrén katonai terepruhában, karjában méretes fegyverrel pózol. Igazából az egy magyar vígjáték forgatásán készült, bár nagyon szerette magát a forgatást, a filmet már kevésbé. Nagy nehezen kinyögi, hogy az S.O.S. Szerelem második része volt az ominózus film.

Ennek kapcsán Sándor a színészet felé tereli a témát. Sok szerepe volt, nem számolta össze még. A színészkedést egészen fiatal korában kezdte, ambíciózusan azt hitte, hogy ő filmsztár lesz. Németországban nőtt fel, ott kezdte kisebb szerepekkel. Édesapja gyártásvezetőként dolgozott, így az ő révén módja volt híresebb emberekkel is együtt dolgozni, példának Klaus Kinski-t és Werner Herzog-ot említi. Aztán elég hamar belátta, nincs hozzá tehetsége. Pedig volt egy film, aminél azt hitte, attól majd beindul a hollywood-i karriere. Itt forgatták, az egyik rosszfiú karakterét kapta, rendes szöveggel, jelenettel, verekedéssel, mindennel. A rendező azzal bíztatta, ezzel a külsővel és a szereppel be fog futni. Aztán amikor látta a kész filmjét, akkor úgy ítélte meg, hogy ez nagyon rossz, borzalmasra értékelte önmagát. Sándor a jó külsőjét firtatva feltételezi, hogy az a színészet felé predesztinálja. Szerette volna, de nem, a külsője miatt folyton megölték a szerepeiben, lévén többnyire rosszfiúkat játszott.

03katonas.jpg

Talán nem véletlenül, mert elég rossz gyerek volt, legalábbis Sándor ezt olvasta. Háttöööö… „okoztam pár boldogtalan percet a szüleimnek, mondjuk”. Mivel is? Rossz kamasz volt, nagyon szabad szeretett volna lenni, és nem nagyon gondolkodott sokat azon, hogy csináljon vagy ne csináljon valamit, a törvény vagy az erkölcs sem különösebben érdekelte. Ez az időszak a 16-19 éves, nagykamasz korszakának környékére tehető. Nem bűnöző volt ő, és Sándor felvetésére nem börtönben ült, hanem fogdában töltött el pár napot, no meg egy ifjúsági nevelőintézetben egy hetet. Hülyeségeket csinált, meg verekedet, sőt, még egy 40-fős banda tagja is volt Münchenben, a tagsággal járó tetkó még mindig megvan a vádliján. A galeri az akkori bandaháborús filmek bűvkörében alakult, „Quarantas”  volt a mini maffia neve. Nagyon komolynak és nagyon veszélyesnek tartották magukat. Azóta már egyikükkel sem tartja a kapcsolatot.

Magyarországra ’95 környékén költözött, alapvetően a filmfőiskolai tanulmányai miatt. Producer és rendezői szakot hallgatott, de nem végezte el, ugyanis ’97-ben indult az RTL Klub és döntenie kellett a kettő között. Reménykedett benne, hogy a kettő együtt menni fog, de a tévé egésznapos elfoglaltságot jelentett, a kihagyást nem engedhette meg, ezért inkább a tévézés mellett döntött. Sándor még emlékszik Attila belépőjére az RTL-hez, amit inkább titulál bevonulásnak. Ezen elkacarásznak egy sort, mert Attila szerint Sándort sem kell félteni, ha „entrée”-ről van szó. A témát az Attila által előre beküldött bor kóstolgatásával és dícséretével zárják. „Felhős Öböl” a neve, és nem akárhonnan, hanem a messzi Új-Zélandból érkezett. Sándor komálja, csak a hőmérséklete nincs rendben, túl meleg. Mármint a bornak.

04asztal.jpg

Továbbra is az ebédlőasztalnál folyik a terefere. Sándor arról faggatja, mekkora utat járt be azóta, hogy elkezdte „ezt a dolgot” – ami alatt vélhetőleg az RTL-es startot érti. Megrágja a választ, de azért: „Nagy. Nagy és színes és kalandos.” Sándor kiragadja a „kalandos” jelzőt, vajon ez volna-e az életfilozófiája? Mégis mennyire keresi a kalandot? Attila válasza erre az, hogy végül is igen, mert van jó esetben 70-100 évünk e világban, az alatt jól kell érezni magunkat, boldognak lenni, kalandokat keresni/találni, végül pedig el kell tudjunk számolni önmagunkkal szemben. A prioritás szempontjából most már a lánya van az első helyen, de 8 évvel ezelőtt a boldogság lett volna, ha kérdezte volna erről. Sándor – ha az akkori imázsát tekinti – anno „világfinak” látta, aki az élet császára, itt van-ott van, csajok, filmsztár fizimiska, kabrió verda, pezsgő. High life, röviden. Attilának tetszik, hogy ilyen kontextusban látta őt, viszont ma már annyira nem ilyen, legfeljebb belülről. Benne van még a lázadás, csak már „egy picit megfontoltabb”. Másképp lázad, leginkább a konformizmus, az unalom ellen, nem szeretne beállni a sorba, vagy valami olyat csinálni, amit már egyszer megtett. Nem szeretné ismételni önmagát.
Sándor rákérdez, az apja is ilyen-e – vélhetőleg azzal a céllal, hogy volt-e kitől örökölnie ezen habitusát. Nem valószínű, édesapjának nem adattak meg azok a tárgyi, anyagi lehetőségek, mint neki. Például sohasem szórta a pénzt, minden fillérre odafigyelt. Tőle ugyanezt már nem tudta megkövetelni, túl gyorsan egy szintre emelkedett vele: Attila kreatív igazgató volt az RTL Klubban, apja a TV2-nél gyártási igazgató majd vezérigazgató-helyettes. Sándor fejtegeti, hogy ez azért akkoriban skandallum volt, hiszen konkurens cégekben kulcspozíciót töltöttek be. Furcsa volt a helyzet, stratégiai témákban ugyan nem egyeztettek, de alkalmasint pl. a konkurenciától érkező műsorvezetőt leinformálták egymás közt. Vélhetőleg volt még sok efféle, ami nem mehetett ki adásba, úh. snitt, a „nappaliba” költöznek.

Attila pszichológiai feladatnak tekinti a helyválasztást, merthogy ő ült az egyszemélyes, ringatózós fotelbe, Sándor a kanapéra fészkeli be magát és elmagyarázza, semmi ilyesmiről nincs szó. És hogy miért választotta a fotelt? Kényelmesnek tűnt. Miután mindkettőjük megtalálta a maga kényelmét, Sándor arra kéri vendégét, meséljen a gyerekkoráról, arról nem sokat tudni.
Bohém élete volt, egészen egyszerűen azért, mert a szülei is filmesek voltak, márpedig az efféle népek élete egészen máshogy működik. Édesapja nem tévéműsorokban, hanem filmekben volt producer-gyártásvezető, édesanyja sminkesként dolgozott. Ennélfogva ő is a filmvilág bűvkörében nődögélt, szabad és jó gyerekkora volt. Szülei próbálták szigorúan nevelni, amikor valami hülyeséget csinált, de már általános iskolában igyekezett kitűnni, kiállni a sorból. Pszichológust is bevetettek, több lehetőség szóba került a rakoncátlan természetének okára, ezek között volt az egocentrizmus, az előrébb való tartás az életben, már gyerekkorban, amikor annyira még nem tudatosan célorientált az ember. Példaként hozza fel, amikor új osztályba került és célként a „legmenőbb srác az osztályban” címet akarta elérni. Nem csak akarta, tett is érte, alkalmasint túlon-túl tett a címért, nagyrészt türelmetlenségből.

05nappal.jpg

Otthon nem volt elkényeztetve, nem toltak alá semmit a szülei, ha nem kapott meg valamit, nem hisztizett. A sportot viszont már fiatalon elkezdte, először kickbox-szal foglalkozott, 16 évesen jött a fentebb már firtatott, máig tartó szerelem, az amerikai foci, tehát eme sportág nem felnőttkori szenvedélye. Sándor szembesíti a nehézkesen jövő válaszaival: „Még van benned egyfajta görcs?” Lassan érkezik a reakció: Lehet. Talán ha a kezében tartott borospohár tartalmából még hörpint egy-kettőt, akkor elmúlik. Sándor próbálja oldani azzal, hogy nem nagyon szeret szerepelni a kamerák előtt, ami érthető. Attila inkább nem szeret magáról beszélni. A miértre talán az egyik ok, hogy az elmúlt években túl sokat beszélt magáról interjúkban, portrékban, itt-ott-amott, és már unja. Élvezet Sándorral beszélgetni, de jobban érezné magát, ha valami olyan témáról csevegnének, amitől felcsillan a szeme. Pl. filmről – a gyerekkorról, szülőkről annyira nem. Sándor azért csak ragaszkodik ahhoz, hogy kibújtassa a burokjából.

Azért érdeklődik a gyerekkoráról, a szüleiről, hogy megtudja, végül is honnan jött. Ami cikkeket, írásokat fellelt róla, azokban ezekről vajmi keveset lehetett megtudni. Mintha lett volna a korai életében egy olyan titok, amit Attila nem nagyon akart fellebbenteni. Szerinte amit titokban kellett volna tartani, az úgysem lehetett, példának okáért a 7-napos fogdai kalandot említi. Akkor történt, amikor felszámolták a bandát. „Hogy keveredett ezek közelébe?” – érdeklődik Sándor. Gyors válasz: „Én alapítottam.” Akkoriban ő nagyon hírhedt volt Münchenben a fiatalok között, nem volt nehéz. Nagyon menőnek gondolták magukat, a gyülekezőhelyen ment buli, ittak, cigiztek, kipróbálták az első kábítószereket. „Hülyék voltunk, de élveztük.” Még az erős ember apja sem igazán tudta megzabolázni, pedig próbálkozott vele. Egy történetbe kezd, amit azzal vezet fel, hogy nem csak bandáztak, hanem balhéztak, verekedtek, mentek a Bayern München meccseire az ellefél huligánjaival összecsapni, hanem hmmm…hmmm… „be is törtünk”. Az egyik éjszaka azért, mert nagyon megtetszett neki a kirakatban egy bőrdzseki, aztán ha benn voltak, akkor zsákokban akartak elvinni mindent, amit tudtak. Sajnos a farmerok olyan nehezek voltak, hogy nem bírták el, erre felhívta apját, hogy jöjjön segíteni. Neki volt csak kocsija. Apu nem volt rest, elment értük, segített nekik, mellette nyilván jött a lecseszés, hogy miért csinál ilyet, börtönbe is kerülhet, stb. „Szóval, miért csináltad? Hát a bőrdzsekiért. ” Sajnos addig nem jutottak el, úgyhogy visszamentek érte. „Jó, hát tizenvalahány éves voltam és hülye.” – összegez Attila. A történetet szórakoztatónak találja, de nem büszke rá. Sándor rácsodálkozik, hogy ezt még nem olvasta ilyen részletesen. Persze, mert még nem mondta el sehol. Mar már szégyelli a dolgot, bár nem tudja eldönteni, hogy ezt vagy a Való Világot jobban. Sándor szerint az azért nem volt olyan ártalmas, Attila inkább az igenre szavaz, főleg kulturális szempontból.

Attila inkább a kamera mögött szeret lenni, legfeljebb filmforgatáson előtte. Tévében már nem. Itt sem érzi jól magát még mindig, tudván hogy körben kamerák forognak, a felvételek meg lesznek vágva, azokból lemegy az adás. Nem kontroll alatt tartja magát, csak nem élvezi az egészet, szívesebben beszélgetne Sándorral mondjuk egy kocsmában. Kell még neki egy kis idő az ellazuláshoz, nem ez élete legkomfortosabb helyzete.

06palesz.jpg

Sándor pálinkás ampullát ránt elő, hátha az majd segít oldani. Amíg ő kortyolja, addig Attila kertelés nélkül bedobja a haja alá. „Lehet, hogy még egyet iszom… ezzel a helyzettel megbarátkozni”, „szereplő lenni ebben a műsorban”. Sándor visszakérdez, hogy szívesebben lenne-e producer. Az sem. De hát ha az ember kap egy felkérést, hogy egy Pulitzer-díjas újságíró szeretne vele beszélgetős portré műsort készíteni, akkor jönni kell. Sándor gúnynak értékeli a jelzőt, Attila szabadkozik, hogy nem annak szánta, bár azért visszakérdez, de amúgy van, nem. Persze, persze, Sándornak van mindenféle díja. Na és neki? Hát, sok nincs, talán egy közönségdíja az Argoért. „Kicsit húzzunk bele, hátha lazulunk. ” – koccintás. Sándor laza, Attila nem az, inkább fáradt és feszült, az egész napja abból állt, hogy a gyerek után szaladgált. A gyerek meglehetősen apás, mint úgy általában a lányok, sokat igényel belőle. De egyébként nagyon jó kis egyensúly van náluk, megvan mindenkinek a szerepe. A beszélgetés nem folytatódik. Kínos csend. Attila visszaülne a nappali szekcióba, Sándor inkább főzőcskézne.

Az első kellék egy palack bor lesz, mert az kell a főzéshez, aztán egy edény, amiben rizst fog főzetni Sándorral. Előszedeti a többi alapanyagot is, vágódeszka, kés, miegymás. Sándor azon aggódik, hogy akkor ő most meg fogja tanítani főzni, mert akkor az egész műsor el fog menni vele. Attila eközben a bajsza alatt kuncog rajta. Sándor elintézné azzal az ő részét, hogy odatette a fazék vizet, oszt’ majd ha forr, akkor lehet beletenni a rizst. Áhh! Mehet az bele már most is.
Amíg Attila a többi összetevővel bíbelődik, Sándor a főzési tanulmányairól faggatja. Nem otthon, hanem menet közben tanulta, valahogy úgy kezdődött, hogy valamikor valami bonyolultat kellett készítenie a családi vacsorához, aztán ráérzett az ízére. Sándor nehezen nézi ki belőle, hogy otthonülős típus, aki az estéket otthon tölti. Most már igen, úgy szokott lenni, hogy hívja a barátokat, ismerősöket, bor, zene, filmezés. Természetesen a feleségével kettesben is el szokták tölteni az estét, csak a szórakozás szempontjából válaszolt. Most nem az van, hogy ha mulatni akar, akkor szórakozóhelyre megy, inkább egy otthoni, jó kis ülős, beszélgetős összejövetelre voksol. Újabb kínos csend, Attila az étekkel molyol, Sándor figyeli.

07szusikeszul.jpg

Sándor töri meg a csendet: „Nem láttál ilyen műsort.” Belenézett. Sándor fejtegeti, hogy soha nem engedné meg magának, hogy ha egy ilyen műsorba érkezik, akkor azt ne nézze meg, nem tudván, hova hívják. „Mondom, hogy belenéztem!”. De hát a belenézés és a megnézés nem ugyanaz. Attila bölcsen hallgat. Csend, csak a tűzhely búgása és az ételkészítés zaja hallik. A rizs és az algalap alapján, mintha szusi lenne.

Sándor újra firtatja a magánélet kibeszélésének hiányát, mennyire zártan kezeli. Attila nem hiszi hogy bárkire tartozna, emellett azzal vág vissza, hogy pont Sándor a példakép ebben az esetben. Évtizedek óta újságíró, televíziózik, újságban, mindenütt jelen van, de ha valaki azt kérdezi, hogy mit tud a magánéletéről, akkor nagy a csend. Ő csinálja jól. Sándor ezzel nem éri be, mert oké, ezt mindenki maga dönti el, Attila élete viszont sokáig volt a kirakatban, a lánykérés, a házasság. Attila válasza erre az, hogy csak addig, amíg nem jött rá, hogy ez egy hiba. Az ember megunja a kirakatot, igen. Ismét csend, vagyis inkább síri zene, kés koppan a pulton, kézmosós víz csobog, a szusi lassanként elkészül. Tálalás és vacsora hasonló hangulatban. Egy halkan elejtett „Tök jó” a menü kritikája, eszegetéses neszelés, kézmosás. Attila: „Na, főzés letudva.”
Reklámszünet.

08huzosvolt.jpg

A romokat a pulton hagyva a kanapén folytatják a beszélgetést. Attila fáradt, húzós volt az elmúlt néhány hete. Rossz az egész műsor időzítése, pihentebben kellett volna jönnie. Ezzel Sándor is egyetért, nála aznap akár pihenhetett is volna. Attila nem feltétlenül a fizikai pihenésre utalt, inkább arra, hogy olyan időszakon van túl, amiben sokat beszélt, nagyon sokat kiadott magából. Most nem rendez, hanem előkészít, forgatókönyvet ír. Felkérdezi Sándort, vajon látta-e az Argo 2-t, hirtelen jönne az igen válasz, de aztán rájön, hogy csak az első rész volt meg. Pedig kapott volna meghívót rá, de sajnos nagyon teltház volt, így döntenie kellett Hajdú Péter és Sándor között, előbbi javára, persze. Vele jobban járt, cinkeli Sándort.
A rendezés kapcsán Sándor felveti, hogy ha valaki rendez, annak intellektuálisan mennyivel kell magasabban lennie, mint a közönségnek ahhoz, hogy a filmnek átjöjjön az üzenet. Attila szerint ez attól függ, milyen filmet rendez az ember. Ő nyilván nem szeretne olyan filmet készíteni, ami filozófiáról és művészettörténelemről szól, amiben bölcsesség van, amivel megváltoztassa a világot. A rendezéshez inkább vízió kell, másféle látásmód, egy üzenet. Sándor az Argo 1-2 üzenetére kíváncsi. Egyszerű: „Szórakozz jól!” A második rész talán több kis üzenetet hordoz, vannak benne apró-cseprő társadalomkritikai utalások. Ha Sándor látta volna, akkor tudnának is róla beszélni – dörgöli az orra alá. Mivel nem látta, nem tud mit reagálni. Attila könnyíti a helyzetét: mély üzenettel nem bír, na.

Sándor arra kíváncsi, mennyire fantáziadús, jutnak-e eszébe történetek. Folyamatosan, talán ez az egyik erőssége, ha filmes alkotásról van szó. Milyenek? Például? Az a feladattól függ: ha gyerekeknek musical, akkor olyan sztorit kanyarít, amiben a kislányáról nevezi el a főszereplőt, hogy az tessen neki. És igen, most éppen írt egy gyerek musical-t, amiben a főszereplő hercegnőt Amirának hívják. Aranyos. Ha már Amira, adekvát a kérdés: Milyen a viszonya vele? Mennyire bensőséges? Amennyire egy 8-9 éves gyermekkel lehet. A kislány örökölte apja vérét, az ő gyerekkori énjéhez képest még karakánabb a viselkedése, a döntései, a kijelentései alapján. Eléggé magára ismer benne.

09gondterhelt.jpg

Újabb gyermek? Szeretne ő, de jelenlegi formájában semmilyen módon nem férne bele az életükbe. A párja a cégét viszi, Attila forgat, racionális döntést hozva, nem lehet. Sándor fejtegeti, hogy most kéne pedig, mert az idő előre haladtával ennek egyre kisebb a realitása. A felesége is ugyanígy gondolja, éppen mostanra csikerült csúcsra járatnia a cégét. Attilának vele szemben nem voltak soha olyan elvárásai, hogy ne dolgozz vagy önállósodj és dolgozz. Hisz abban, hogy nem feltétlenül kell elvárni az asszonypajtástól a saját lábon való megállást, sokkal inkább örül annak, hogy van, ami hétköznap kitölti az életét, ami boldoggá teszi.

Attila mellett vajon tud boldog lenni egy lány vagy feleség? – teszi fel a kérdést. Talán a párját kellene erről megkérdezni, így Attila. Azért ezt az ember érzi a mit adok-kapok reakciókból, fűzi tovább Sándor. Nehezen tudna rá válaszolni, szíve szerint azt mondaná, hogy igen, de a realitás azért más. „Mert mi a realitás?” Ott kezdődik, hogy 12 év, nem most ismerkedtek meg, nem most lobbant fel a szerelmesség lángja, rengeteg idő volt az, mindenféle élményekkel – változó. Sándor próbálja elemezni a kapcsolatukat, mert bár nem mondja, de hullámzónak tűnik. Úgy képzeli róla, ha már nem kiegyensúlyozott a kapcsolat, akkor továbblép. A válasz számára azért nehéz, mert nem akar hazudni. Ha azt kérdezné tőle kerek perec, vajh’ boldogok-e éppen, akkor vagy válaszol rá és valami hülye bulvár felkapja holnap, vagy azt hazudja, mennyire frankó minden. A dolog nem ilyen egyszerű. Van egy hullámvasút, néha igen a válasz, néha a nem. Ha azt kérdezné, életük végéig együtt lesznek-e, nem tudna rá válaszolni, lehet, hogy holnap válnak el, lehet 10 év múlva, nem tudja.
Sándor szabadkozik, hogy hátha rosszul érzi, de mintha nála a kötelékek mintha nem lennének olyan erősek, egyértelműek. Valami lehet benne, mert az életüknek olyan szakaszában vannak, amiben mindketten nagyon elfoglaltak, még átfedések sincsenek. A párja üzletasszony lett, ő pedig elkezdte csinálni a filmjeit, az átfedések hiánya viszont nyilván nem tesz jót a kapcsolatnak, ezek miatt is nehéz válaszolnia arra, hogy éppen hol tartanak. Természetesen ezekről leülnek és beszélnek, nem egy konfliktuskerülő fazon. Általánosan véve beleáll a konfliktusokba és a végére jár. Nem áll félre, nem hagyja a dolgokat megoldódni maguktól, hanem kiteszi a problémát az asztalra azzal, hogy „tisztázzuk most”, különben nem aludna jól. Ez minden helyzetre igaz. Most is. Itt.

10mostis.jpg

Sándor rákérdez, hogy vajon most mi az. Mondjuk az, hogy nem ez lesz élete legizgalmasabb adása. Érzi ezt Sándor is, azt fejtegeti, hogy igen, itt két rossz dolog találkozott. Az egyik, hogy Attila fáradtan érkezett, a másik meg, hogy mintha húzná őt le valami, amiről nem akar beszélni. Vagy ha beszélne, akkor azt felkapná a bulvár, úgyhogy inkább rövid és visszafogott válaszokkal operál, bármerre is nyitott Sándor, volt egy előrelépés, aztán vissza. Attila nem szeretne szabadkozni, többé-kevésbé egyetért vele, annyiban hasznosnak találja az estét, hogy kapott belőle egy üzenetet: „Nem kéne erőltetnem a bulvár tévés szerepléseket.” Sándor szerint lehet, hogy ettől van túlon-túl befeszülve, ez az összezárás lehet nem bulvár is, ő általában alkalmazkodni szokott a vendéghez, azon nyomvonalon indul el, amerre a vendég megy. Példának hozza az előző lakókat, mennyire más hangot ütöttek meg a műsorban. Attila erre azzal reagál, hogy Sándor itt a karmester, őneki kellene irányítania. Sándor azzal vág vissza, hogy ha a zenekar nem akar játszani, vagy a zenész nem veszi elő a hangszerét, akkor kalimpálhat ő naphosszat. Attilát sem kell félteni: „Elővegyem a hangszert?” Ezen persze elkacarásznak, Sándor feldobja műsorötlet gyanánt, hogy akkor otthagyja, aztán a címe az lesz, hogy „Attila és a hangszere”. Ááá, ő nem szeret egyedül játszani. Sándor rászól, hogy több ampullát már ne bontson ki, és különben is, ha így folytatja, innentől lesz bulvár, nem az eddigiek miatt.

A frissen bontott palackkal visszatér Attila a kanapéra, és még egy sort szentel az előző témának: „Arról beszélgetünk, hogy miért nem beszélgetünk”. Sándor ennek kapcsán arról faggatja, hogy ha már vele nem megy, akkor vannak-e olyan embertársai, akikkel minden gátlás nélkül bármit megbeszélhet. Van-van, egészen pontosan 5 egész darab ember, és abszolúte bármit elregélhet nekik.
Sándort még érdekli, mennyi sokat változott az utóbbi időben. Akadozva, de egy igen a válasz, már amennyire kívülről tudja látni magát. Nyugodtabb lett, talán egy picivel bölcsebb, de az indulatos, szabadságra vágyó szíve még a régi. Abban a korban, amiben ő van, már nem nagyon lehetne azt keretek közé szorítani. Pár napja kapott ajánlatot egy bizonyos tévétársaságtól, hogy dolgozzon ott. A szabadságvágya döntött abban a pillanatban is, már nem tudna élvezni semmilyen pozíciót egy tévén belül, nem lenne boldog. Sándor szerint most sem az, hiába fürkészi. Attila inkább zavarodott, mert túl sok minden történt egyszerre, holott szereti rendben tudni a dolgait. Ha a saját élete feletti kontroll kicsúszik a kezéből, akkor ilyen, mint most.

11hagyjukabba.jpg

„Szóval, itt tart Árpa Attila élete” – sommáz Sándor – „akkor hagyjuk abba?”. Attila ezt azzal poénkodja el, hogy hagyják a cs’ába az egészet, kapcsolják le a kamerákat aztán igyanak több pálinkát. Sándor szerint akkor bezzeg megeredne a nyelve, eltűnne belőle a feszültség. Pedig Attila amúgy nem úgy érkezett, hogy akkor ő most megmakacsolja magát, ez most valami védekezési reflex nála. És a kérdezőn is múlik, hogy mennyire szabadítja fel az alanyt. Sándor tiltakozik, eddig mindenki ellazult tőle, Attila viszont eleve bezárva jött, vélhetőleg azért, mert az élete olyan periódusban van, amikor sok a kérdés, és ha itt beszélik meg, az nem feltétlenül esik jól. Attila ezzel szemben úgy fogalmaz, hogy nagyon sok kérdés megválaszolódott, csak még nem dolgozta fel. Sándor ebből arra következtet, ez amolyan köztes állapot: nincs egy tisztázott pont, ahonnan kezdve tudna miről beszélni. Így aztán nem akar sem elébe menni, sem kellemetlenséget okozni másoknak. Attila számára nehéz, főleg egy ilyen beszélgetős műsorban, ahová megnyílni jön a paraszt. Sándor megnyugtatja, hogy azért ő rutinos öreg róka, akinél az interjúalany ha meghúz egy határt, akkor abbahagyja és nem faggatja tovább adott témában. Viszont a semmi felé való nyitás, nem tud oldott közeget létrehozni számukra. Attila erre úgy válaszol, hogy mintha az ő életében most jött volna el „felismerés kora”, vagy a „mid-life crisis”, de úgy is magyarázható, hogy annyi minden történik, fejeződik be, kezdődik el, rossz pillanatban kérdezik róla. Mert válaszolna ő a kérdésekre, ha tudná a választ.

Sándor bánja, amiért ilyen rossz állapotban érkezett. Attila sóhajtozva sajnálkozik. Sajnálhatja is, de legalább szólt volna oda előre, hogy bakfitty van, nem fog menni. Talán azért vállalta be, hogy számára is kiderüljék, mi van véle. „Hát jah!”
„Mi az, ami a legjobban most a szívedet nyomja?” – kérdezi Sándor.
„Az a tény, hogy túl sokminden, egyszerre. Ez a baj.” – válaszolja.
Sándort eszi a fene, amiért órák óta ott ülnek, de nem jutottak dűlőre abban, hogy mi az a sokminden, ami lehúzza. Attila szerint rosszul fogalmaz, nem húzza le őt semmi, hanem teljesen máshol jár az esze. Bármennyire is tiszteli Sándort, az egyetlent Vitray Tamás után, de semmilyen formában nem alkalmas egy televíziós beszélgetésre vele jelenleg. Neki is egy felismerés. Talán abba kéne hagyni nem a bohóckodást, mert az sokak számára degradáló vagy sértő lenne, de a szereplést igen. Sándor kérdezi, hogy ezt meg úgy en bloc mindenfajta szereplést? Igen, ezt is, a magamutogatást, az exhibicionizmust. Neki ez az este egyelőre erről szólt. „Csalódottan. Hagyjak is abba?” – kérdezi Sándor egy rövidke töprengés után. „Csalódottan? Most vagyok boldog, hogy erre rájöttem. ” – érkezik a válasz. Nincs neki helye a tévékamerák előtt, nem kell ezt már csinálni, kinőtt belőle, abbahagyta. Ha szabad kérnie, akkor ne legyen ottalvás, együttébredés, inkább menne haza. Sándor a megnyugtatását kéri arról, hogy nem őmiatta. Természetesen nem, számára jó dolog annak felismerése, hogy itt egy vonalat kell húzni, a készítőknek persze nem, mert nem tudja, hogy ebből milyen műsor lesz. „Nem volt jó ötlet ide jönni.” Jobb állapotba kerülne, ha Sándor elengedné.

12papa.jpg

A lelépés előtt Sándor még firtatja a vastag ruházatot, amiben érkezett, mintha az is a zártságot sugallta volna. Attila erre úgy reagál, hogy pszichológiai alapon így kell elmagyarázni azt, hogy hideg van? Sándor azzal köszön el, hogy találkozzanak legközelebb, egy jobb állapotban. Attila sajnálkozik még egy sort, majd célba veszi a fürdő ajtaját, pedig nem ott van a kijárat. Két lépéssel balrább, ott sikerül kilépnie.

A vége főcímben Melanie Fiona Monday Morning-ja helyett ezúttal a Punnany Massif Való világ (Gangxsta tribute) muzsikáját kapjuk. Többek között ilyen frappáns szöveggel:

"Felszín és homály, cukormáz és pompa,
A Való Világ mocska beragadt a torkomba.
Üvöltenék néha, de nincs kinek,
Most nyíljatok ki hát, siket fülek!
(Mert) felszín és homály, cukormáz és pompa,
A való világ mocska beragadt a torkomba,
(Ki)üvölteném néha, de nincs kinek,
Ha a lényeget a nép nem érti meg."

Képek forrása: tv2.hu

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Duke Silver 2015.11.05. 21:33:00

Az első bekezdésen végem volt... "ÉRTSD MEG, NEKÜNK EZ ÍGY NEM JÓ! Úgyhogy menj hátra, és verd le aztakúúúúúúúúúúúúúúúrvalakatot!"

Csecse Becse 2015.11.06. 01:16:12

@Duke Silver: Nem véletlen a párhuzam. Sajnos Friderikusznak sem sikerült levernie azt a qrva lakatot.

Zsoofka 2015.11.06. 20:57:15

@Duke Silver: @Csecse Becse: Hangosan röhögök és elhatározom, hogy megkeresem a Tigrist ma estére. :)