Itt a vége a hétvége végének, de a kishétfői hangulatot még nyomjuk el kicsit magunkban. Indul a házibuli, jöjjön most a koktélcseresznye a tejszínhabra, a kaviár a pezsgőbe, a gulyáskrémpötty a margarinos serclire, ott imbolyog a zsíros fényű, egyrétegű szalvétán. Maradjunk ez utóbbinál, ide most ez dukál, a megnyitó egészen a hazai ízek vonalon mozog, magyar fesztivál magyar himnusza csendül fel Magyarország díjnyertes műsorában, ne-ne, nyugodtan üljenek vissza. A színpadképért megint a szülői munkaközösség volt felelős, csak sajnos a szülők két embert bíztak meg a feladattal, de mindkettő azt hitte, hogy a másik csinálja, ezért nem történt semmi. A műsor előtt befutottak hát a szertárba, és találtak pár elektronikusan világító hasábot, amire állni is lehet, meg felcsíkoztak tizenhét tekercs alufóliát. TÁ-DÁÁM.

Szóval ezek a kaotikusan szétszórt, elektronikusan világító hasábok segítenek minket abban, hogy ne egy középiskola aulájába képzeljük magunkat, mert ilyen azért csak a tévétársaságoknak szokott lenni, de még így is nehéz bevonódni a nyitányba. Olyan szerényen monumentális, és a hangsúly egyértelműen a szerényen van. A dal mojo-ja is összébb ment a tátika közben, pedig az eredeti sem volt egy fékezhetetlen vadállat. Ne értsenek félre, jó a nóta. Sziget nagyszínpadra való, úgy a negyedik nap délutánjára, amikorra a hollandok már ki tudják mondani, hogy rozéviceházmester, és a tizenkettedikkel a kezükben Dagadu Sena hangjára tántorognak boldogan, fürödve a napfényben és a fesztiválhangulatban. Till is veszi az adást, és korunk varázspálcájával - amivel magunkat szeretnénk szebbé és jobbá varázsolni mások előtt -, egy szelfibottal felszerelt telefonnal ugrik középre, és lő egy vigyorgós csoportképet, amit azonmód be is vágnak a műsorba. „Viva la evolucion de tecnologia de informacion y comunicacion!”, üvöltenek fel magukból kikelve a rekamiéról felugró spanyol ajkú nézők. A képen egyébként Adél és Peter csodálatosan néznek ki. Till huncut, de kissé gonoszan aszimmetrikus mosolyt, Gabi metálvillát villant, Győző pedig spatulára váró nyelvet.

Érkezik a fantasztikus négyes, Tilla ma nagyon készült, csípőből szórja a sziporkákat. Olyan minőségben, hogy az akár egy mezei halandó szájából is működne. Jóféle a bemutatás, a műsorvezetővel ma nem lesz gond, ezért előre bocsájtom, hogy a műsor sem fog tudni beleállni a földbe, még indokolt esetben sem. Majka önbevallása szerint aljasabb lesz, csak hogy a pontrendszer maradványaiba még rúgjon egyet, pedig az ő gyermeke volt leginkább az életképes anno, még az elején.

Wolf Kati kezdi a versenyt a Prince Kiss című klasszikusával. Ruhája kissé pizsamás jellegű, és kényelmetlenül aránytalanul áll rajta. Magas nadrágderék, gyorsan véget érő felső. Mellkasán brazil fazonra trimmelt szerelempázsit vonzza a tekintetet. Elénekli, és az én fülemnek rendben is volt. Az eredeti magasságban tartja a dalt, de a saját hangján. Prince nincs sehol, még a végére hagyott csirkeölésre hajazó rikácsolásban sincs. A gitárt mutatóban veszi fel, a heveder rálóg a húrokra, kerekedik egy olcsó paródia. Legalább az ének nem volt hamis. Bizonyos számoknál a zenei alap minősége különösen bántó, és ez nagyon így van az ikonikus, szellősen hangszerelt, a hangzásról is egyből felismerhető daloknál. Mint például ez. Claudiának tetszett az ének, Zolinak meg pont az nem, le is hurrogják a bérhurrogók. 

Klasszikus díva szerepet kap Csobot Adél, Liza Minnellit kell megjelenítenie a színpadon. A Cabaret című darabból hoz egy jól ismert betétet. Örülök, hogy Adél most testhez álló szerepet kapott. Talán első körben az ember fiatalkának ítéli meg, hogy díva lehessen, de az igazság az, hogy ez most jóval több volt, mint paródia. Ez igazi színház volt, elég komoly koreográfiával. Liza Minnelli karakterét könnyen felkenték Adélra, a ruha is pont passzolt. A hangja csak a vége felé volt hamis pár helyen, amit a sok mozgás kontójára lehet írni. Egyben volt a produkció, Adél eddigi legjobbja a szezonban. Claudia Sztárban Sztár benyögése, amit Adél és Bence aktusára tett, az év vicce volt, csak nem a televíziózásban, hanem egy lakótelepen. Én ott nőttem föl, röhögtem is rendesen. A többiek csendben elfordultak, mármint a zsűriben, senki nem volt elég bátor, hogy elkapja ezt a magas és koszos labdát. Zoli a színházi múltjára könyökölve beljebb megy a karakter hitelességébe, és ő feltár némi különbözőséget a legmélyebb lelki vetületen.

Gyermekkorunk legszebb dalai közül jöjjön most a legnagyobb Rapülök sláger, az Áj Láv Jú. És hogy biztosak lehessünk abban, mennyit öregedtünk az elmúlt húsz évben, a klipben szereplő lány szerepelni fog itt is. Egészen megilletődtem a műsor humorának és őszinteségének szabadságfaktorán. Győző kapja Geszti szerepét, aki azért a kilencvenes évek szerény elvárásait jócskán túlteljesítette a rappelésével. Már a kezdés nevetésre sarkall, nem csak engem, Majoros művész urat is. Ez bizony valóban kedves múltidézés lesz, minimum. A szöveg jobbára a helyén, úgyhogy vacakolhatott volna a Gesztis tónusok megidézésén többet, mert a ruha és a mozgás többnyire oké, a hang viszont nem annyira hasonlít. Néha rút offbeatre kerül a vaker, a refrén viszont tetszik. Vidámság van, jókedv, igazi a kilencvenes évek házibulija. A szoknyás nőt – Rábaközi Andreát - sminkkel azért visszahúzták jó harmincasra. A beharangozó képsoroknál kicsit érettebb volt az arca. A lábai viszont még mindig eszetlenek. Henrik szerint Geszti egy feltuningolt Trabant volt, és szerintem tűéles a meglátás, túlmutat a többiek valóságérzékelésén is, mert nem osztják a véleményét. Itt a bizonyíték, hogy Henrik nem egy általános WTF automata. Úristen, lehet, hogy alább adott a szellemi minőségből, és én is csak most kezdem el megérteni az üzeneteit? Végül is simán lehetne. De csak lehetne.

Peter Srámeknek Tina Turnert adják, kissé kezd untatni a nyavalygása a próbateremben. A színpadon viszont hihetetlen. Ezt az elképesztően karakteres hangot képes megidézni, darabjaiban legalábbis, ami elég szép teljesítmény. Egy-két mondata olyan jó, hogy beadhatnák nekem, hogy Turnert hallom egy gyengébb élő felvételén. Néhol hamiskás, de nem túl bántó. Egészen élvezhető, még nem-paródiaként is. Szép öblösek a mélyebb részek, egyben van ez a srác, mint mindig. Egész jó, ahogy felmegy a hangja a végén, de a falzettje üvegszerűen megreped és széttörik. Hangilag ettől függetlenül eddig kimagaslik a mai napból. A hasonlóságát a zsűri ekézi, hogy nem úgy néz ki, és részben igaz. A Golden Eye klipben valóban ilyesformának tűnik Tina Turner, de ez nem a legkönnyebben idézhető kinézete, én a kliphűséget feláldoztam volna a karakterazonosság oltárán.

A mai nap a dívák estje, és mivel sok a nemcsere, kissé megint travis a felhozatal. Gáspár Laci Chert kapja, nem úgy tűnik, mint aki nagyon összecsinálta volna magát a daltól, pedig szerintem jobban tenné, ha ráparázna. Ha erre nem készül, nem csinálja meg csípőből. Ez is lett. Laci összesen nem mutatott be ennyi hamis hangot a műsor során, mint ebben az egy számban. A dal első sorában még idézi Cher jellegzetes felharmonikusait, de később csak bolyong a sorok között. Ezzel az előadással életében először bebukott a középmezőnybe. Indokolatlan a nézők ovációja. Majka szerint ez volt a legjobb ma. Dehogyis. Zoli is elalél a vibrátótól, pedig még arra sem volt elég, hogy eltakarja a hamisságot. Összességében közepes volt, magához képest pedig rossz. Lehet, hogy a stúdióban máshogy szól, engem ez az előadás nem vett meg.

A másodosztályú nyaralótelepülések műanyagpoharas koktélbárjainak keleties himnusza repít minket műperzsa szőnyegen Tarkan naptejországába. Gergő hangja annyira be van ültetve, plusz az eredeti is ott hömpölyög hátul, nem beszélve az ipari mennyiségű zengetőről és delay-ről, hogy nehéz érdemben nyilatkozni az énekről. Pláne, hogy az ázsiai hajlítások abszolút értéken vett szépségének érzékeléséhez hiányzik a kulturálisan beágyazott referenciám. Bántó nem volt, rossz nem volt, kicsit olyan töltelék volt. Hiába mosolyog és tekeri a csípőjét, rázza a vállát, az előadás meglehetősen üres. Zolinak tetszett, Claudiának tetszett. Tetszeni végül is tetszhetett, a tetszés szubjektív műfaj. A zsűrizés viszont nem.

Tóth Gabi visszakapta a végjátékot, és Magyarország legerősebb hangú énekesnőjét kell színpadra vinnie, Cserháti Zsuzsát. Valamiért nem félek. Bármelyik előadónál félnék, Gabinál megelőlegezhetjük a pozitív várakozást. Na, ettől ráz a hideg, hullámokban tör rám a libabőr. Tóth Gabi itt-ott átüt, ahogy szokott, de nagyon szépen énekel, erőteljes, ugyanakkor fátyolos, a refrént szabályosan berobbantja, Clau sír, legalábbis érzelmileg elkámpicsorodott, ilyenkor rézsútosan harántirányú a szája, amit megértek. Biztos lesznek fanyalgók, akik nem látnak ki a Cserhátiazonosság-fétis mögül, megértem őket, de nem értek egyet velük. Óriási előadás volt. Szívbe markoló, csodálatos, gyönyörű. A zsűri is érzelmesre veszi a figurát. Ügyesen operál a műsor az érzelmekkel, nem koldulja, nem tolja olyan kereskedelmi tévésen az arcunkba, hanem megébreszti, azután kicsit persze rájátszik.

A műsor szövetét tovább feszíteni nem lehet, ezért el kell kezdeni beleszőni plusz elemeket. Két közös produkcióval dúsítják a forgatókönyvet a készítők. Először Gergő és Győző jönnek egy Pet Shop Boys dallal. Gergő hangszíne stimmel, hangmagassága nem. Élőben a Pet Shop Boys is tudott csúszkálni, de azért ez túlzás. Néha egészen elviselhetetlenül támolygott az énekdallam. Győzőnek sok dolga meg nem volt. A háttérben szóló férfikórusba volt belekeverve a hangja, teljesen eltűnt. Kissé pszichedelikus volt az összkép, Majka Maci Lacit lát bele Győzőbe, és most már én sem szabadulok ettől a képzettársítástól. Közösen adja a Zsűri a pontokat, összesen 35-öt. Lelkük rajta.

Záró előadásként Spice Girlst kap a maradék öt versenyző. Csobot, Wolf, Tóth, Gáspár és Srámek körbesétálják a stúdió alapértelmezetten elzárt részeit, rohangálnak, mint a klipben. De ezt az előadást csak az eredeti dal nosztalgiafaktora menti meg. Mindenki borzalmas hangokat küszköd föl magából, a refrén nem annyira rossz, mert öten elfedik egymást, de ezt a számot egy percig sem vették komolyan. Hülyülésnek elment. Ha a műsor szerkesztői kíváncsiak, hogy ez még átmegy-e, hát akkor sajnos azt kell mondjam, hogy igen. Bár a záró képsorok és beszélgetés már túlságosan parttalanok voltak, és az idiotizmus határát súrolta a hangulat, de a kollektív jókedv kisegítette a műsort a gázos kategóriából. Igaza volt Majkának, inkább vicces volt, mint jó. A pontozás is inkább vicces, mint jó, 40 pont, erről ennyit.

Varga Győző esik ki, talán már ideje volt, a benn maradt hat versenyző egyértelműen jobb, mint ő. Tóth Gabi és Gáspár Laci elmenetel majd szerintem a döntőig, de hogy az azt megelőző négy műsorban hogyan fognak kiesni a többiek, arra nem mernék fogadást kötni.

A hangulatalapú pontozás, a közös feladatok értékelése és a többkörös közönségszavazás finoman szólva is homályos ködbe burkolja a kiesésért felelős egyenletet. Mostanában nem kapunk többet a műsortól, mint amire kondicionáltak bennünket. Nehéz abszolút ítéletet hozni, mert a műsor van olyan jó, hogy felsőbb rendű inercia rendszerből is vizsgálható, ahonnan viszont kissé infantilis és nem eléggé professzionális, legalábbis hullámzik a minőség a műsoron belül. Ez viszont szépen el van lapogatva Tilla és a zsűri jó hangulatú, őszintének tetsző összekötőivel. Hazai szemmel nézve pedig egyáltalán nincs okunk panaszra. Sokan dolgoznak nagyot a háttérben, ebben biztosak lehetünk. Elől meg viszi a jókedv és a paródia, olykor meg a tényleg fantasztikus ének.