Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Homeland 3x10 - Good Night

2015. november 02. 11:00 - AaannnaaA

A CIA épületébe hősnőnk érkezik, miközben Quinn kivert kutya képpel vár rá. Kérdi mennyire fáj a karja és elrebegi, hogy ő csak parancsot teljesített. Carrie ettől nem lesz boldogabb, attól viszont kifejezetten berág, mikor Peter elpötyögi, hogy annyira aggódott érte, hogy míg műtötték megnézte a kórtörténetét és már tudja, hogy terhes. Arra kéri ne vegyen részt a Brody-akcióban, mert nem tud tárgyilagosan hozzáállni, mire a nő visszakaffog: a) skh, b) a gyerek nem Nicholasé. Ebben maradnak. Az irányítóteremben azt a tájékoztatást kapják, hogy egyelőre minden rendben.

Ezalatt az akció résztvevői még az iraki oldalon tartózkodnak, négy mérföldre az iráni határtól – várják a teljes sötétséget, hogy átzsuppolhassák a küldeményt (Brodyt) a túloldalra.

1.jpg

Az elnök kabinetfőnöke a Fehér Házban követi az történéseket Dar Adal társaságában, és megjegyzi, hogy az elnök attól tart nemzetközi incidens lesz a dologból. Adal próbálja nyugtatni, az egész akció szimpla séta a határ túloldalára (na persze), és ha valami balul sül el, hát majd megoldják...

A csapat bejelentkezik műholdas telefonon, eddig minden rendben. Utána kikérdezik Nicholast, hogy biztosan megjegyezte-e a kitalált fedősztorit amit Iránban kell előadnia, azaz hogyan jutott el a merénylet után ide a határra. Tökéletesen felmondja a leckét, remélhetőleg akkor is emlékezni fog rá, ha sarokba szorítják.

Az irányítóterembe Saul érkezik, hogy a „helyszínről” figyelje az eseményeket – pont mikor az egyik drón bedöglik, és nem ad képet az akció segítésére. A technikusok ígérik, hogy újraindítás után rendben lesz, de az eltart egy darabig.

2_1.jpg

2_2.jpg

Terepen eközben hősünk a lenyugvó napnál imádkozik egyet, aztán irány a határ. Hiába jutnak azonban a közelébe, a határhoz vivő úton mégsem mehetnek. Hogy miért? Mert vmely külföldi olajcég úgy döntött épp most fizeti le a helyieket némi üzemanyaggal, szóval katonák, rendőrök nyüzsögnek túl nagy mennyiségben az ingyen naftáért, nem lenne jó a közelükbe menni.

A CIA központban új útvonalat terveznek, de az nincs meg két perc alatt, ezért várakozni kényszerülnek. Addig kiszállnak a kocsiból, hogy úgy csináljanak, mintha bedöglött volna – arra az esetre kell az álcázás ha illetéktelenek jönnének erre (Nicholas az autóban marad). A csapat maradék része egy másik terepjáróban némileg hátrébb dekkol. A központból sikerül újraindítani a drónt, nekiállnak alternatív útvonalat keresni a határra.

3.jpg

Váratlanul rendőrautó érkezik, ezért a Brodyval a járműben maradt katona utasítást ad: csináljon úgy, mintha aludna. A hátrébb álló autóból a többiek jelentik a bázisnak mi történt, és hogy gond lehet. A rendőrök kérdezgetik őket: kicsodák, miért vannak itt, de sajnos nem veszik be a mellédumát, fegyvert ragadnak és be akarnak nézni a kocsiba. Hősünk hiába tesz úgy, mintha aludna, addig böködik míg kénytelen felemelni a fejét. Nincs más megoldás, társa kimondja a kulcsszavakat „Jó éjszakát!”, mire távolban lévő társai egyesével lelövik a rendőröket, ő maga pedig a mellette ácsorgóba vágja bele a kést. Azt a kibaszott…

Brody teljesen lesokkol, az egyik lelőtt rendőr vére az arcára fröccsent, ettől meg az egész szitutól teljesen kiakad, kiugrik a kocsiból és világgá szalad. Na jó, azért az nem olyan egyszerű, társa utána ugrik, pár lépés után lekapcsolja és nekiáll a lelkére beszélni, hogy szedje össze magát. Nicholas azt hajtogatja, hogy nem képes végigcsinálni az akciót, de társának sikerül kibillentenie begőzölt állapotából, és visszabotorkálnak a járműhöz. Az irányítóteremben ebből egy szót sem hallottak, de érzékelik, hogy valami nem gömbölyű, ezért kérdik mi történt. A bajtársak védik egymás seggét, annyi a válasz, hogy Brody rókázott egyet de már minden rendben. Na ja. A fennforgásnak vége irány a másik határátkelőhely.

Az elnök kabinetfőnöke kiakad: most megöltünk három iraki katonát? Kurdot, hogy pontos legyek – felel Adal, majd hozzáteszi, hogy erről az elnöknek nem kell tudnia. A kabinetfőnök morcosan felemeli a telefont és a vezérkari főnököt hívja – kíváncsi vagyok hova akar ezzel kilikadni.

Hamarosan megtudjuk, a CIA-s irányítóterembe ugyanis két hívatlan vendég érkezik: Lockhart szenátor (?) és Pfister tábornok, a vezérkari főnök személyében. Saul megy a fogadásukra, egyelőre csak az ajtó elé, onnan nem engedi beljebb őket. A Fehér Házból már tájékoztatták, hogy jönni fognak, egyelőre azt méri fel mit tudnak, mibe kell/vagy nem beavatni őket. Nos, minden részlettel tisztában vannak, erősködik a szenátor és bizonygatja, nincs más szándéka mint drukkolni az akció sikeréért. Saul a tábornokot betessékeli az irányítóterembe, Lockharttal viszont négyszemközt megvív még egy csörtét. Nem sokat tököl, arccal előre szegezi neki a kérdést: nem abban állapodtunk meg, hogy ad egy kis időt, mielőtt újra a nyakamra ül? A szenátor szerint Saul inkább örüljön, hogy a kabinetfőnök őt küldte és nem az elnöknek jelentette az előbbi incidenst. A CIA főnöke némi hezitálás után bólint és beengedi Lockhartot. Az odabent először szőkénkhez lép és gratulál amiért rábeszélte Brodyt az akcióra, de a nőt nem hatja meg különösebben a dicséret, szimplán faképnél hagyja.

5.jpg

A srácok megállnak és az újabb határátkelőt szemlélik éjjellátón, mikor az egyik drónkezelő jelzi, hogy ellenség közelít feléjük pár kilométerről két iraki terepjáróban. A csapat vezetője szerint nem kell tartani tőlük, úgyhogy útra kelnek. Csak ő és Brody, a többiek hátramaradnak fedezni őket. Bepattannak az egyik járműbe és elindulnak, hogy Nicholas minél közelebb juthasson a határhoz, ahol már egyedül, gyalog kell átjutnia. Az út meglehetősen rossz, ezért lassan haladnak, közben lazításképpen beszélgetnek. Aztán hirtelen robbanás hallatszik, autójuk pedig vet egy szaltót a levegőben – aknára futottak, bazmeg!

Az irányítóteremben döbbent csend lesz, csak a távolban lemaradt csapat éjjellátójának képén át látják a terjengő füstöt, ők jelentik azt is, hogy nem tudnak semmit arról mi történt az előbb. A drón képét figyelve a technikus jelzi, hogy az előbb látott iraki őrjárat a robbanás irányába indult. A monitor előtt ülve az elnök kabinetfőnöke begőzöl és azonnal főnökét akarja hívni, Adal alig bírja lebeszélni róla. Akkor hívjuk az irakiakat. Na ez még rosszabb ötlet, mégis mit mondanánk nekik? Hogy ne menjetek oda ellenőrizni a robbanást mert egy titokban odaküldött CIA csapat van ott?

6_1.jpg

6_2.jpg

A kabinetfőnök azonban nem hagyja abba az agyalást és felhívja Sault azzal, hogy neki ötlete van a probléma megoldására. Mégpedig? Ház az, hogy a drónok fel vannak szerelve rakétákkal, ergo lőjék ki az aknára futott furgont, így legalább a seggük fedezve van: tudomást szereztek róla, hogy valaki Brodyt Iránba akarta csempészni ők pedig közbeléptek. Carrie kiakad, a férfinak láthatóan mindegy hogy él-e / hal-e a járműben bárki, a lényeg, hogy ne legyen incidens. Saul elzavarja szentségelő kolléganőjét, aztán maga küldi el a vérbe a kabinetfőnököt: esze ágában sincs ledurrantani a saját embereit – ezzel bontja a vonalat.

A drónok kezelője jelzi, hogy látja az általuk közvetített képen, hogy a felrobbant jármű egyik utasa él, majd társát is kikotorja az autóból. Lehet megnyugodni, mindketten életben vannak.

7.jpg

Mi pedig átváltunk a drón képéről, és megnézzük mi is történt valójában odalent. Hát, semmi szívderítő, Nicholas ugyan egészben van, társának azonban a bal lába lábszárközéptől lefelé hiányzik, b+! Az eset egy ócska csűr közelében történt, Brody gyorsan oda húzza be az áldozatot, előszedi műholdas telefonját és jelenti a központnak és társaiknak a sérülést. A többiek utánuk sietnének, de ő kijelenti, hogy el tudja látni a sebesültet, úgyhogy ne rohanva, hanem óvatosan jöjjenek és a biztonság kedvéért szórjanak el pár lövészt a környékre. Ezután gyorsan elköti a vérző lábat a sebesült övével és bead neki egy morfiuminjekciót, hogy kibírja amíg rendes ellátást kap. A beteg cigiért könyörög, rágyújt egyre a kedvéért és a szájába adja.

8.jpg

Befut a másik autó néhány társukkal, pokrócba burkolják a sérültet és indulnának, amikor megjelenik az iraki járőrcsapat és vadul lőni kezd rájuk. Azt az utasítást kapják, hogy próbáljanak meg úgy védekezni, hogy ne találjanak el senkit (?), csak ijesszék el az irakiakat, ám azok közben légi támogatást kértek, lévén nem tudják kivel állnak szemben. Az amcsik légi erősítése nyolc percnyire van, szóval ők nem érnének időben oda segíteni a bajba jutottakon, ezért Saul tanácsot kér a tábornoktól, hogy mi legyen. Pfister szerint vissza kell vonulniuk, hogy életben maradjanak és a sérült is ellátást kapjon, ezzel azonban a Brody átjuttatására szőtt terv megy a levesbe.

Saul nagy levegőt vesz és meghozza a döntést: innentől ez már katonai akció, a cél az emberek kimenekítése. Azzal fogja magát és kivert kutyaként eloldalog a teremből. Lockhart sajnálatát fejezi ki (nem érzem őszintének a szavait), Carrie pedig biztatja, hogy Javadi még odaát van, szóval nem olyan rossz a helyzet, de a górét ezzel nem igazán lehet felvidítani.

9_1.jpg

9_2.jpg

A terepen lévőkkel közlik a döntést, mire Brody kiakad, hogy leállították az akciót, és úgy dönt kihasználva a felfordulást átmegy a határon, amúgy sincs már messze. A csapat vezetője jelenti a központnak az engedetlenséget azzal, hogy nem tudják megállítani, nekik a sérült kimentése a legfontosabb feladatuk, szóval valahogy a központból próbáljanak a renitensre hatni. Carrie ekkor elkéri a mikrofont, amúgy is ő az egyetlen aki a lelkére tud beszélni Nicholasnak. A férfi mindenáron menni akar, a nő viszont győzködi: az akciót lefújták, segítők nélkül lesz odaát, egyedül nem fogja tudni végrehajtani. Az sem utolsó szempont, hogy nem lesz aki kijuttassa. Brody felesel: dehogynem, majd te megoldod – azzal lebassza a telefont.

Fogja magát és futva elindul a határ felé, a körülötte záporozó golyók miatt csak pár métert jut előre majd kénytelen fedezékbe vonulni. A csapat vezetője jelenti a központnak ami történt és kéri, hogy indítsák a drónról a rakétákat, hogy a bombázás fedezékében végre olajra léphessenek. Ez meg is történik, ám egyikük úgy dönt segít Nicholasnak és utána fut a fedezékbe. Megegyeznek, hogy míg ő veszettül lőni kezdi az ellent hősünk átrohan a határon. Elszámolnak háromig, felugranak, és….

10.jpg

Ebben a pillanatban fények gyúlnak körülöttük, mancsokat fel, újabb csapat katonába futottak. Inkább csak sejtik, hogy most már az irániakkal állnak szemben, úgyhogy Brody gyorsan kiböki arabul, hogy ki ő, miért körözik az usában és menedéket kér Iránban. A társa kicsoda? A tag benyögi, hogy ő segített idáig jutnia, az Al-Kaida tagja. A katonák felszedik őket és elindulnak velük „hazafelé”.

A CIA műveleti központjában megerősítik, hogy egy lehallgatott rádiójelentésben az irániak jelezték feletteseiknek, hogy két foglyot ejtettek, szóval már biztosak lehetünk benne, hogy hősünk „jó kezekbe került”. Carrie és Quinn boldogan vigyorog egymásra, az akció sikerült, még ha nem is úgy, ahogy eltervezték. Saul a szobájában lógatja az orrát, mikor szőkénk érkezik közölni a jó hírt – lehet örülni, minden megy tovább.

11.jpg

A két fogoly egy iráni börtöncellában csücsül, Nicholas viszonylag nyugodt, ám társa eléggé parázik a várható kínzástól. Hősünk nem sok jóval kecsegteti: meg fogsz törni így is úgy is, a lényeg inkább az, hány nap alatt, mert ettől függ, hogy a többiek (jelen esetben ő) végre tudják hajtani a küldetést, vagy olajra tudjanak lépni. Hát, ez nem valami fényes kilátás.

Fara épp dolgozik, mikor Carrie hozzá lép egy kicsit beszélgetni. Bekerítő hadművelettel kezd, dicséri a nő munkáját, hiszen annak segítségével jutottak el odáig, hogy Javadi átállítása egyáltalán megtörténhessen és sikeres legyen. Persze nemcsak buksit simogatni jött, hanem van egy hatalmas kérése is: tudja, hogy a lány családjából élnek még Iránban, konkrétan az ellenzéki gondolkodó nagybátyja, a cégnek pedig egy támaszpontra, vagy inkább búvóhelyre van szüksége – azt virágnyelven teszi hozzá, de mi értjük, hogy Brody kimenekítéséhez. A lány veszettül tiltakozik, de végül csak elgondolkodik a dolgon.

12_1.jpg

12_2.jpg

A két fogoly egymást ébresztgeti, mert mozgás hallatszik odakintről – helyzet van. Pillanatokkal később Majid Javadi lép be. Nicholas elé áll, bemutatkozik és menedékjogot kér Iránban. Javadi rákérdez a másik férfira is arab nyelven, ő pedig gondolom előadja, hogy hősünk kísérője. A góré erre kiküldi segítőjét (testőrét?) és mikor hárman maradnak megkérdezi Brodytól: készen áll arra, hogy velem jöjjön Teheránba? Igen, de a társammal mi lesz? Javadi gyorsan megoldja a kérdést – felemeli a pisztolyát és fejbe durrantja a tagot. Ó bazd már meg!

Ezután hősünkre fogja addig, míg az meg nem nyugszik, miközben stukival a kezében belép az előbb kiküldött segítője. Váltanak pár szót anyanyelvükön, aztán Javadi Nicholashoz fordul: indulunk Teheránba. A férfi némi kínlódás után beleegyezően sóhajt.

Címkék: Homeland
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2015.11.03. 14:41:52

Lefogadtam volna, hogy nem lesz egyszerű átjutni a határon.
De legalább izgulhatunk tovább (mert eddig nem nagyon :)

AaannnaaA 2015.11.03. 21:56:19

@Gabba: Nem nagyooon? Én azért gyűrtem a papírzsepit rendesen.
Off: Nálad sem jelenik meg a galéria? Bármely hogyvót bármely galériájára kattintok, nem engedi megnyitni már egy ideje. Próbáltam több gépről is, semmi. Jeleztem sixx-nek, de lepattantam :)

Gabba 2015.11.03. 23:23:49

@AaannnaaA: vicc volt...

galéria nekem telefonban nyílik, gépről nem tudom, milyen, mert nem vagyok közelben

ɐʇzsılıG soɹoʇoɯɹɐF 2015.11.04. 11:19:53

Engem rohadtul felcseszett Saul viselkedése, egy művelet kellős közepén eloldalog morózus fejjel, meg se várja mi a kimenetel ? Mi van ???
Mint ha a szövetségi kapitány a félidő vége előtt bevonulna az öltözőbe, vicc.

Egyébként ügy voltál Annababa :simi
süti beállítások módosítása